Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-11 / 35. szám

< l Bokányi Dezső Jubilál a Társadalmi Szemle Somogyi vonatkozású cink a lapban Harmadszor is kiváló a dombóvári Kapós népi együttes Tolna megye népi együttesei közül harmadszor is elnyerte a kiváló címet a dombóvári Kapós táncegyüttes. Műsoruk­ban főleg a Kapos völgyének ősi táncai, valami-t sárközi táncok szerepelnek. Most ünnepük fennállásuk 15 éves év­fordulóját, s új táncokkal készülnek a dombóvári na^ok ün­nepségsorozatára. Az együttes üt állandó tagból áll, de az utánpótlás nevelése is megoldódott. A dombóvári fiatalok körében a népi tánc kedvelt szórakozás. és a diploma Újjászületésének negyedszá­zados évfordulóját ünnepli a Társadalmi Szemle: a felsza­badulás után} első számot 25 évvel ezelőtt, 1946. február ele­jén kapták kézhez az olvasók. Csak újjászületéséről beszélhe­tünk, hiszen kerek hegyven esztendeje már, hogy a Kom­munisták Magyarországi Párt­jának kezdeményezésére 1931 júniusában először megjelent a Társadalmi Szemle. A mos­tani számban a folyóirat 25 éves történetét tekintik át. A cikkből csak egy mondatot idé­zünk, amely Kádár Jánosnak, Üdvözlet a Társadalmi Szemlé­nek című, 1957-ben közölt írá­sából való: »A Társadalmi Szemle tehát ne térjen ki sem a gyakorlatban felmerülő problémák,' sem a közvéle­ményt foglalkoztató kérdések elől, hanem adjon ezekre be­ható vita alapján kialakított választ.« Érdekes olvasnivalóban is­mét bővelkedik a lap. Az el­ső oldalakon Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyette­se az európai politika mai helyzetét elemzi. Részletesen kifejti, mi az oka annak, hogy az európai helyzet nyugalma viszonylagos, hogy az európai béke és biztonság alapjai nem eléggé szilárdak. Sokoldalúan vizsgálja, mi történt az euró­pai biztonsági rendszer létre­hozását célzó erőfeszítések te­rületén. Olvashatunk a NA- TO-manőverekről, és a szocia­lista tábor eddigi harcából le­vonható tanulságokról. Knopp András reflexióit a kongresz- szus után Társadalomtudomá­Több mint ötvenezer idén érettségiző diákot kérdeztek meg az egyetemi számítóköz­pont szakemberei: mit szándé­koznak tenni, ha befejezték középiskolai tanulmányaikat. A megkérdezettek közül gim­náziumban 27 560-an, szakkö­zépiskolában 16 499-en, tech­nikumban 7180-an végzik ta­nulmányaikat. A gimnazisták zöme tovább kíván tanulni, a szakközépiskolások és a tech­nikumot végzők közül is csak alig több mint 50 százalék szándékozik munkába állni. Az idén a felsőoktatási intéz­ményekbe 25 127-en jelentkez­nek, így számuk körülbelül háromszorosa a fölvehetőknek. nyok és politika címmel köz-'- lik. A szerző (jelenlegi fejlő­dési szakaszunkban) a társa­dalomtudomány egyre növek­vő jelentőségéről ír: »A társa­dalomtudományok mindenek­előtt a politikai döntések meg- • alapozásában játszanak foko­zott szerepet.« A termelékenység növelésé­re ösztönzés néhány problé­májáról Falusné Szikla Kata­lin számol be. Igen alaposan taglalja azt, miből fakadhat­nak a munkatermelékenység növelésének és az erre való ösztönzésnek napjainkban ész­lelhető ellentmondásai, vitatott kérdései. Tényekben gazdag dr. Szalai Béla A nemzetközi gazdasági szervezetek és Ma­gyarország című cikke. Rádi Péter Engels elméleti munkás­sága leszűkítésének helytelen­ségét elemzi. Az eszrdecsere fejezetben Farkas István tol­lából jelent meg írás Társadal­munk rétegeződése és a mun­kásosztály címmel. Magyaráza­tot, véleményt olvashatunk Hermann Istvántól Antonio Qramsci Filozófiai írások című művéről. A februári szómban somogyi vonatkozású cikket is találunk: Mezőgazdaság-fejlesztési kon­cepciók a megyei kiadványok tükrében. A cikk írója, Hajas Pál egyebek között ilyen kér­désekre keres választ: Mik a megyei kiadványok közös jel­lemzői, van-e a területfejlesz­tésnek és a mezőgazdasági ter­vezésnek kialakult koncepció­ja a vidéken, vagy csupán köz­ponti irányelveket adaptálnak. Kevesebben kívánnak vi­szont szakmát tanulni, mint amennyire szükség lenne. A szakmunkásképzésre jelentke­ző 2931 érettségizett fiatal az előirányzott keretnek nem egészen 40 százalékát teszi ki, bár egyes divatosnak mon­dott szakmáknál túljelentke­zés várható. Érettségi után 15 220-an szándékoznak mun­kát vállalni mivel azonban a továbbtanulni kívánók száma összességében mintegy 15 000- rel több a rendelkezésre álló helyeknél, ténylegesen leg­alább 30 000-en fognak 1971 nyarán vagy őszén munkába' állni a végzett középiskolások közül. Bokányi Dezső 1871. február 11-én, néhány héttel a fran­cia kommün kitörése előtt született. Ma száz éve. ősei olasz kőfaragók voltak. Apja híres kőfaragó volt, ő is az lett. Még- nem volt húszéves, amikor már világos szavú szószólója lett szaktársainak. A magyar munkásság első nagy megmozdulásakor, az 1890-es hatalmas tömegtünte­tésen, a kőfaragó munkások élén vitte a zászlót. Az 1893-as kőfaragósztrájk idején ő vezette a .tárgyaláso­kat a munkáltatókkal. Először állt szemtől szembe a kizsák- mányolókkal: a tekintélyes mesterekkel. A sztrájk győzött, de ő fe­kete listára került. Kicsavar­ták kezéből a vésőt. A párt hivatalos agitátora lett. Sorsa a továbbiakban a for­radalmárok sorsa: bujkál, le­tartóztatják, majd ismét tart­ja gyújtó beszédeit, nagyszerű, szuggesztív orgánumával. Nagy gyűléseken szerepel. Hangja betölti a Nemzéti Lo­varda vagy a Tattersal hatal­mas helyiségeit. Tíz- és húsz­ezrekhez szól. Szavai bele­markolnak a hallgatók érzé­seibe, lázba hozzák őket. A hi­vatalos Magyarország nagy. szónoka, Apponyi Albert gróf,, meghallgatva őt, felsóhajtott: >*Ha nekem olyan orgánumom lenne, mint ennek a kőműves­legénynek!« Az 1895. május elsejei nagy tüntetésen a munkások dia­dallal lobogtatták az immár hetilapból ideiglenesen napi­lappá lett Népszavát vörös be­tűs homlokán Bokányi Dezső főszerkesztő nevével. De jött Bánffy Dezső, és vele a mun­kásüldözés sötét korszaka. Az elkobzások, magas pénzbünte­tések aláásták a lap helyze­tét, újra hetilappá lett. Boká­nyi lemondott a szerkesztés­ről. Sajtó alá rendezte a Kom­munista Kiáltványt. Mottójá­nak markáns megfogalmazá­sa: »Világ proletárjai, egye­süljetek!« az ő érdeme. Ma­gyarra fordítja Engels művét: A szocializmus fejlődését az utóoiától a tudományig. Az 1905-ben diadalmaskodó orosz forradalom * első szószó­lója. 1914. május elsején Bo­kányi nagy beszéde már a vi­lágháború véres lángjait festi az égre, ami három hónap múlva ki is tör. A II. Interna- cionálé összeomlik. Bokányi titkos szemináriumokban hal­lathatja szavát. De 1917. no­vember 25-én újra csak ő kö­szönti a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalmat. Megalakul a Kommunisták Magyarországi Pártja. Boká­nyi, féltve a munkásmozga­lom egységét, nem állt közé­jük. De 1919. március 21-én már teljes szívvel, egész te­hetségével a Magyar Tanács- köztársaság szolgálatába lép. Beszédeivel a Vörös Hadsere­get toborozza. És mikor az ■egyesülési kongresszuson a párt nevét vitatják, ő dönti el a kérdést: »Én a Kommu­nista Kiáltványból tanultam a szocializmust...« A Vörös Hadsereg parancsnokaként részt vesz a dicsőséges északi hadjáratban. 1919. augusztus 22-én el­fogják, lakását feldúlják. Ha­lálra ítélik. A politikai fo­golycsere segítségével Moszk­vába kerül. Nagy ünnepléssel fogadják. A harmincas években újra a magyar munkássághoz be­szél. Elsötétített szobákban, titkon hallgatják ezrek a le- halkítótt rádió biztató szavát: Eljön még a második Magyar Tanácsköztársaság! Eljött! De Bokányi Dezsőt a sze­mélyi kultusz tragikus körül­ményei megakadályozták ab­ban, hogy felszabadult hazá­jába- visszatérjen. A magyar munkásság nem felejti el nagy szószólóját. Kelen Jolán Éva A dolog úgy kezdődött, hogy az általános iskola befejezése után kereskedelmi eladónak •ment. Szívesen állt a pult túl­só oldalán, olyannyira, hogy elhatározta: tovább tanul. Le­velező tagozaton megszerezte a közgazdasági technikusi ké­pesítést, s többek unszolására felvételi vizsgára jelentkezett a közgazdasági egyetemen. Legnagyobb meglepetésére fölvették. — Vannak még véletlenek — kommentálta a nagy ese­ményt, miközben a megyei ta­nács kereskedelmi osztályán munkájáról, életéről, jövőjéről faggatom. Szabó Eva, a Közgazdasági Egyetem belkereskedelmi sza­kos diplomájával a zsebében 1970. szeptember elseje óta a megyei tanács ruházati elő­adója. — Gondolta valaha, hogy tanácsi pályára kerül? — Az' ösztöndíj hozott a megyeházára. Minden évben itt töltöttem a nyári gyakorla­tok egy-két hónapját, s taná­csi témából készítettem el a diplomamunkámat is. Szép hosszú címe volt: A tanács szerepe a megye kereskedel­mének irányításában! Mit szól hozzá? — A cím valóban gyönyö­rű, de engem inkább az ér­dekelne, hogy az egyetem után mit érzett az előadói íróasztal mögött? — Mindkettő más. Egyet viszont elmondanék. A fizeté­sem 2040 forint. Az ösztöndí­jam nyolcszáz volt. Az első fi­zetésemmel alig tudtam mit kezdeni. Ma már viszont be­osztani is nehéz. Magának egyébként mi a véleménye a város kereskedelmi ellátottsá­gáról? — kérdez vissza a ve­vő véleményét várva. — Tudja, én nemigen vá­sárolok ruhaneműt — térek ki a válasz elöl —, arra vi­szont kíváncsi vagyok, hogy mint fiatal nő, hogyan ért szót az idősebb, rutinos, a szakmát a kisujjukban hor­dó kereskedőkkel? — Nem nehéz. Ha esetleg azt hiszi, hogy lekezelnek vagy elsősorban csak nőnek tekin­tenek és nem kollégának, na­gyon téved. — Volt-e már nagyon el­keseredett? — A munka miatt még so­ha. — Amikor ide került a megyetanácsra, a kollégái azonnal bedobták a »mély­vízbe«, vagy tempózni taní­tották előtte? — A kollégáktól, a gyakor­lattal rendelkező munkatár­saktól segítséget kérni nem szégyen, s ha valamit nem tud­tam, inkább megkérdeztem, mintsem elrontsak valamit. — Nem tudom, olvasta-e újságunk egyik közelmúlt­ban megjelent cikkét? Arról szólt, hogy valaki bement az egyik boltba, ahol úgy szolgálták ki, mint még so­ha. A végén azzal búcsúztak tőle: »Legyen máskor is szerencsénk, ellenőr úr!« — Olvastam. Miért? — Ha bemegy egy üzletbe vásárolni, felismerik-e ma­gában a »főnököt?« — Általában nem. Ha hiva­talos ügy visz a boltba, több­nyire az üzletvezetővel tárgya­lok, az eladók viszont nem is­mernek annyira, hogy a vevőt és az ellenőrt elválasszák egymástól. A cikk megjelenése után egyébként otthon meg­kérdezték tőlem, hogy téged még nem részesítették ilyen előnyben? Nemmel válaszol­tam. Kevesen akarnak szakmát tanulni Jöttök-e a nagy hal ellen ? Az első hetekben még Ilka tudására is féltékeny volt. Hogy franciául tudja a Mar- seillaise-t, oroszul az Inter- nacionálét. Fél ötkor szokta várni az alvadt-vérszín va­kolata épület előtt, mely ak­kor kezdte önteni magából a hangyamilliárd-fejű hivatal­nokokat. Ilka sohasem volt- fáradt. Crotti féltékenysége irigységet palástolt. Azokban a napokban ere­jét próbálgató szakaszát élte életének. Mindig mindenben mérte magát: mit bír? A »szakitó-szilárdsági foka« azonban — úgy érezte: túl alacsony. Oktalan feladatok elé állította magát, céltalan­ságuk fel nem ismerése kel­lemetlen helyzetekbe sodor ta. Csak a rossz szájíz ma­radt utánuk: a vereséget szenvedett ökövívó fizikai, lelki »véraláfutásai«. A víz partján egy ritka, önfeledt pillanatában kiáltotta a szél­be a kihívást: »Böhöm-Nagy- öreg! Megyünk-e a Mázsás Hal ellen?« Pedig akkor már tudta, hogy egész életében a kis halakkal kell majd meg­elégednie: a paptetűkkel, nap­kárászokkal. Otthon a sa­rokba vágta a Hemingway- könyvet, s egész este kiállha - tatlanul viselkedett Ilkával. Lefekvés után azon töpren­gett: vajon már a születéskor kialakul-e valamiféle bátor­sági hierarchia, melynek leg­felső fokát azok foglalják el, akik képesek a Tettre, s lej­jebb következnek azok, akik­ben kevesebb a képesség a Nagy Dolgok véghezvitelére. De hát képesség kérdése-e ez valóban? Vagy csak a pilla­nat szülte a hősöket? Az albérlet, ahol laktak, típusa lehetett volna az al­bérleteknek. Crottiban szín­foltok maradtak belőle, ha kulcsra zárva az ajtót, el­hagyta az épületet. A könyv- szekrény tarkája, a fogasra akasztott kabát barnája, Ilka fakózöld fürdőköpenye, az Udvardy-akvarell sárgája. A bútorok közti keskeny jára­tok után furcsa volt lépked­nie a széles járdákon. Aznap a műhelyben mun­kaidő után gyűlés volt. Az irodistáknak is részt kellett venniük rajta. A művezető állt az asztal mögött. Har­sány hangja idegesítette Crottit. »Kikapcsolt«. Az asz­tal lapját bámulta, amelyen egy kancsó víz állt pohárral, meg néhány teleírt papírlap­pal. Aztán lejjebb nézett. A harsány hangú művezető lá­bait figyelte. »Zavart« lábak voltak. Tétovázva ide-oda moccantak. A művezető hol az egyikre, hol a másikra he­lyezte egyensúlyát. »Lám, egy oroszlánt játszó gödölye« — gondolta kárörömmel Crotti. A székek nyikorgó nyeríté­sére rezzent föl gondolatai­ból. A többiekkel együtt indult el a februári hidegben hazafelé. Az utcák mágnesei sorra szippantották el mellől- le a társakat. Utolsónak Kul­csár köszönt el tőle: »Visz­lát, adminiszter úr!« Miért utálhatja Kulcsár? Crotti egy ideig töprengett ezen. A vasúti átjárótól nem messze, a rakodóterületen emberek dolgoztak. Hosszú sor vagon állt a sínen, a ko­csik úgy illeszkedtek egymás­hoz, mint gyöngysorban a gyöngyök. Crottinak ott kel­lett elmennie mellettük. Már majdnem elkerülte őket, ami­kor valaki a vállára tette a kezét. — Mi az? Már meg sem is­mersz bennünket? Néhány pillanatig hunyor­gott a másikra. »A Dészabó! —■ döbbent rá hirtelen. — A mélák Dészabó!« A vállas férfi is felmérte Crottit. — Látom, jól megy a sorod — mondta. — Aktatáskás lettél. Crottit düh öntötte el. Az­óta nem találkoztak, mióta elkerült a faluból, és akkor ezzel kezdi ez a mélák! Csí­pősét akart mondani, de vala­mi más csúszott ki a száján: — Azt hiszed, már nem bírnám? A gyerekkori erőfitogtatá­sokra gondolt. Dészabó meg­hökkent. Nem is leplezte mo­solyát. Crotti, mint régen szokták: a földre hajította a táskáját. A düh lökte lábait. Beállt Dészabó mögé a sorba, a vagon szájához. A mélák könnyedén kapta hátára a zsákot. A vagonajtóban álló ember felhúzott szemöldök­kel nézett Crottira. Az sür­getően intett. Az ember meg­vonta a vállát és lehajolt a zsákért, hogy a nagykabátos Crotti vállára segítse. Roggyant a láb, görcsösen szorított a kéz. Tántorogva tette meg az első lépéseket. Dészabó már visszafelé lép­kedett, mentében rá is vi­gyorgott. Könnyű bizsergés futott végig Crotti testén, amikor a zsáktól megszaba­dult. Pillelebegéssel indult a vagonhoz. A zsákkal a vál­lán számolta a lépteket a ra­kodótér sarkáig. Harmincöt, harminchat. Huppanva esett le a válláról a zsák. Menté­ben húzta le nagykabátját. Üjra: harmincnégy, harminc­hat. Egyszerre értek oda Dé- szabóval. Hal a vízben: úgy lökte fel magát terhétől sza­badulva. Trappóltak vissza­felé. Erezte, hogy verejték csordogál a gerince mentén. »Nyomjuk meg, emberek!« — hallotta, hogy ezt kiáltja va­laki. Tiltakozni akart, de nem jött ki hang a torkán. Szor­gos orvosi ujjak a beteg tes­tén: eső kopogott a vagonok tetején. Crotti nehezen emel­te a lábát. Már túl volt a düh eredményezte akaráson. Do­bogva szaladtak mellette a többiek. Dészabó kis kanyar­ral kerülte ki. Crotti arcán végigfolytak az esőcseppek. »Micsoda hülyeség!« — gon­dolta. — »Februárban eső!« Ügy érezte: a jobb válla ala­csonyabb a balnál. A többiek kámzsaként, csücskénél be­hajtott zsákot raktak a fejük­re. Dészabó Crottira is rá­erőltetett egyet. Ö is egy lett a csücsökfejűek közül. Futott a többiek után, már nem érezte tagjait. Ügy tűnt: i mintha álmában történne minden. Rákiáltottak: »Gye­rünk!« Nem haragudott a nógatá­sért. Amikor visszafelé ment, akkor látta, hogy a vagonok üresek. Tétova mozdulattal leporolta a ruháját. — Rendezzünk egy kollek­tív csámcsogást — mondta Dészabó. Négyen-öten álltak a biszt­ró asztalainál. Lapáttenyerűek között túróscsuszát evett há­rom húszért. Savanykás bor­ral öntözték meg. Már tudott mosolyogni. A magát-keresés időszaka volt ez, de a felismerés csak évek múlva következett el. Akkor végleg megtalálta ön­magát. Leskő László — Megszokta már a taná­csi nyelvet, a kifejezéseket? — Igen. Az egyetemen any- nyi új szóval tömték tele a fe­jünket, hogy ezek után a ta­nácsi semmi nehézséget nem okoz. — Nagyon őszinte véle­ményt kérnék most a mun­kahelyéről. — Jól érzem magam, elége­dett vagyok a »fizummal«, s egyáltalán nem érzem kötött­ségnek, hogy négy évre — ennyi ideig kaptam az ösz­töndíjat — »leszerződtem« a tanácshoz. —• Min dolgozik most? — Árellenőrzésre készülünk a marcali ÁFÉSZ-nál. Ezt ké­szítjük elő. — Nem baj, hogy elárul­ta ezt nekem? Ha megírom, megtudják a szövetkezet ve­zetői is. — Tudnak róla, bejelentet­tük. A hivatali titkot úgyse mondanám el magának ... Nem tudom a kedves olvasó észrevette-e, a fiatal előadónőt több alkalommal is megpró­báltam provokálni. Kíváncsi voltam, hogyan fogadták, mennyire sikerült beleillesz­kednie egy osztály közösségé­be, a régiek nem kezelték-e le az újoncot, az ifjú »min- dentjobbantudó« diplomást? Minden kérdésre nemleges válását kaptam, Éva megta­lálta számítását a megyei ta­nácson, és a kereskedelmi osz­tály is jól járt a képzett, fia­tal munkásnővel. Saly Géza SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1*71. február M. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents