Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-03 / 28. szám
A nők ás a társadalom Alighanem ez a téma száza- i dunk egyik vissza- meg visz- szatérő problémája. A kérdést I természetesen nem a XX. század vetette föl, de való igaz, hogy sok szempontból, a korszerű, a társadalom fejlettségéhez is méltó válasszal még ma is adósok vagyunk. Ha bárhol és szinte bármelyik statisztikai zsebkönyvet felütjük, akkor az adatok relatíve hatalmas fejlődésről számolnak be. 1930-ban 39 mérnöki oklevél volt magyar nők birtokában, 1960-ban 2260. 1930-ban 79 jogi doktor volt, 1960-ban 908. Vagy egy hagyományosan nőinek tekintett foglalkozási ágban a 6590 tanári diplomával szemben 1960-ban, három évtizeddel később, 24 329 volt N5k az egyetemen A fejlődés e téren jelentkező tendenciáját más oldalról igen szemléletesen fejezi ki az egyetemek nappali tagozatán tanuló leányok néhány adata. Az 1965-ös tanévben az egyetemek mérnöki, mezőgazdasági karain és az orvostudományi egyetemen (a gyógyszerészhallgatókat leszámítva) nagyjából ugyanannyi leány tanult mint az 1960-ban ilyen oklevéllel rendelkező összes nők száma. (Mérnöki karon tanul 2100 leány, mezőgazda- sági karon 1300, orvosnak készül több mint 3000, közgazdásznak több mint 1000.) Azért emeltük ki ezt a néhány adatot mert a nők társadalmi szerepét is alapvetően iskolai végzettségük befolyásolja. Egyik oldalról a nők nagyarányú aktivizálódása, másik oldalról egy megváltozott érdeklődésű női népesség figyelme mindinkább a szellemi foglalkozások felé fordul, amely ma már nem elégszik meg az úgynevezett hagyományos — főleg fizikai — pályákon lehetséges térhódítással. Ez az érdeklődés — az iskolázottság növekedésével párhuzamosan — mind jelentősebb, és főleg a fiatalabb nők nagy tömegét érinti. Ezzel magyarázható, hogy a szellemi foglalkozást folytató nőknek majd háromnegyed része 40 évesnél fiatalabb, míg az ugyanilyen foglalkozású férfiaknál a hasonló korúak aránya 56 százalék. A női szakmunkásképzés sem felelt meg minden tekintetben a szükségleteknek. A felszabadulás előtti képzésre jellemző egyfelől, hogy nagyon kevés ún. női szakmában folyt szervezett képzés, a nőket inkább betanított munkakörökben foglalkoztatták alacsonyabb bérért, másfelől a képzésnél az ún. női szakmákban sem mindig vették figyelembe a rátermettséget. A problémának azonban van egy tudati — és ezzel együtt sokszorosan bonyolultabb, nehezebben befolyásolható, szabályozható — oldala is. Alighanem a 70-es évek elsődleges tennivalói itt csoportosulnak. A kérdésre maga Kádár János, a Központi Bizottság első titkára irányította a figyelmet az MSZMP X. kongresszusán elhangzott záróbeszédében. Valószínűleg itt nemcsak a tudat és a társadalom fejlettsége közötti gyakori aszinkro- nitásnak vagyunk tanúi, hanem egyéb okok is közrejátszanak. Ezt erősíti E. Sullerot: A női munka története és szociológiája című nemrégiben magyarul is megjelent könyve, amely szerint bár hatalmas — elsősorban filozofikus — irodalom foglalkozik az emberi munkával és a vele összefüggő kérdésekkel, de szinte egyetlen mű sem közelíti meg a kérdést a nők szempontjából. A filozófusok egy hímnemű lényből kiindulva általánosítanak. Nem zárják ki teljesen a nőket, csak éppen nem gondolnak rójuk,'amikor az ember és a munka viszonyát tanulmányozzák. H. ö. Tanulmányi ösztöndíjak a mezőgazdasági szakemberképzés szolgálatában (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság több mező- gazdasági nagyüzemben megvizsgálta a gazdaságok által létesített tanulmányi ösztöndíjak felhasználásának tapasztalatait. Megállapították, hogy az ösztöndíjak alapításuk első éveiben nagy mértékben elősegítették a mezőgazdasági szakemberszükséglet kielégítését. 1964-ben a járás tsz-ei közös társadalmi ösztöndíj alapot hoztak létre, elsősorban a gazdaságilag gyenge és rossz szak- ember-ellétottsógú tsz-ek közös segítésére. Ez a kezdeményezés az első időszakban helyesnek és jónak bizonyult — évente hat-hét főiskolai, egyetemi tanulónak biztosítottak ösztöndíjat. A gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése után azonban a nagyobb gazdasági önállóság már nem tette lehetővé a közös alap fenntartását, ezért 1969-ben megszüntették. Azóta a gazdaságok közvetlenül folyósítják a velük megállapodást kötött tanulóknak az ösztöndíjat Ez a módszer jobb, közvetlenebb kapcsolat kialakítását teszi lehetővé a gazdaság és a tanuló között A gazdaságok vezetői figyelemmel kísérik ösztöndíjasuk tanulmányi előmenetelét, erkölcsi, politikai fejlődését. Jelentősen hozzájárult a szakembergondok enyhítéséhez a MÉM 1967-ben hozott rendeleté Is, amely lehetővé teszi, hogy a kedvezőtlen adottságú tsz-ek állami támogatósból hozhassanak létre ösztöndíj- alapot A rendelet eredményeképpen évente a járásból ki- lenc-tíz tanulót részesítenek ösztöndíjban. Az állami gazdaságok ugyancsak élnek az ösztöndíj adta lehetőséggel, és megfelelő alapot képeznek erre a célra. Megállapította a NEB azt is, hogy az ösztöndíjak meghirdetésének módja mezőgazda- sági üzemenként változó. Az állami gazdaságok a főiskolákon és az egyetemeken pályázatot hirdetnek elnyerésükre, míg a tsz-ek általában a helyi jelentkezőknek — többségükben a tsz-tagok gyermekeinek — ítélik oda az ösztöndíjat. Egy hallgatóra évente átlagosan tízezer forintot terveznek. A végzett szakemberek munkába állítását a jogszabályi előírásokban és a megállapodásokban rögzítettek alapján végzik az állami gazdaságok, a tsz-eknél azonban előfordul, hogy a szerződésben vállaltakat csak részben tudják teljesíteni. A gazdaságok gondoskodnak fiatal szakembereik továbbképzési lehetőségeiről is. A Népi Ellenőrzési Bizottság javasolta az ösztöndíjalappal rendelkező tsz-eknek, hogy a iövőben ők is pályázat útján téljék oda az ösztöndíjakat, hasznosnak látszik az is, hogy az eddigieknél szorosabb kapcsolat alakuljon ki az ösztöndíjat adók és kapók, valamint az oktatási intézmények között. / Endre magyar királyfi Színházat láttam! A röpcédula-plakát szerint moráljátékot, és ez is belefér abba, amit általában színházon szokás érteni. A középkori misztériumjátékokból Shakespeare Globe-társulatán át a modem színházművészetig. Az Egyetemi Színpad Universitas együttese olyan valamit mutatott be Kaposváron, amely a művészet »kegyetlenségével* felcsigázott, szörnyű mélységeken, magasságokon vezetett át, »kipróbált«, beavatott és az oligar- chizmuson elgondolkodtatott, valamint a cselekvés állapotába hozott... Talán ez utóbbi félreérthető. De aki látta az erkölcsi ember, Endre tehetetlenségét, mást nem summázhat magának Madách Imre—Verebes István művéből, csak azt, hogy igenis együtt fontos a kettő: mit tett az ember és milyen volt. Az Egyetemi Színpad előadása arról tanúskodott, hogy az átdolgozó nem porsöprést végzett a fiatalkori madáchi művön. A dráma olvasás után korántsem ígért annyit, ameny- nylt kaptam. A mű lényegére Halász Gábor hívta fel a figyelmemet. ezeket mondja: »Fiatal Msei, Lucius, Endre, Lorán mind Brutusok szeretnének lenni és Don Quijote- ként végzik legalább érzésük és elkeseredett alkotójuk érzése szerint.« Endre és Hamlet rokonok: látják a bűnt, és szörnyen kínlódnak súlya alatt, látják az álarc mögötti embert, a gonoszt, a kapzsit, a hűtlent: a cselszövésből azonban csak saját végüket képesek kiolvasni. Mikor és hogyan? — a történet nem érdekli Endrét, eszméje ezzel ellentétben áll: »Nem az a fontos, hogy mit tett az ember, hanem, mi volt« — mondja. Így tragédiája nyilvánvaló. Madách korképe — a nápolyi oligarchák belső világa, az ezen belüli bizalmatlanság — kiegészítésre szorult, így nemcsak összefogottabb lett a mű, hanem a színpadra- vitel mély elemzést is adott a hatalomra törőkről. Egy gépezet jelenik meg a néző előtt, a szörnyű szerkezet gombját mindenki a kezében érzi, de igazán a bíboroséban van. A díszlet- és jelmeztervező aláhúzta a rendezői koncepciót. Mindenkin háló ruha és kötél dísz, kötél jelvény, mert a királyi jogar is kötélből készült. Egyedül Endre áll ezek nélkül, szívében tiszta érzésekkel, ellenben, tehetetlenül és menthetetlenül. Verebes István nagyszerű munkát végzett. (A mű átdolgozása sem bírta el szerintem a Boccacció-történetet, melyet betétként alkalmazott, ez az egyetlen kifogásom vele szemben.) A korszerű akusztikai, mozgási elemek mindenkor a műből fogantak, nem éreztem idegennek alkalmazásukat. A díszletmunka Csányi Árpádot dicséri a jelmezek Jánoskúti Mártát, a zene Baross Gábort. A Szerepek megformálói egyetemisták, néhányuk már diplomás. Felfogásukban tetsző, hogy nem »színészkednek« sohasem. Amatőrök, magasra emelt mérce szerint játszanak. Endrét kimagasló — nagy élményt nyújtó — játékkal keltette életre Rópássy András, Johanna szerepében Suka Lívia a rothadó, kocsma-Nó- poly életéből mutatott föl sok színt. Philippa — Szilágyi Maya — nemcsak ' látványosan, hanem mély pszichológiai elemzéssel oldotta meg feladatát a bíborossal — Vajda Károly — egyetemben. Rajtuk kívül is valamennyi szereplőt dicséret illeti. Ilorányi Barna A városlödi majolika Évente 400 tonnányi készáru hagyja el a városlödi majolika gyárat. A folyamatban lévő ilzcmbővítés befejeztével — 1971-től — termelést értékét megkétszerezi a nagy múltú gyár. Sztlkség is van rá, hiszen a modern vonalú, ízléses dísztárgyaik keresettek belföldön, külföldön egyaránt. Képünkön: Hajgató Kálmán díszíti a Miska-kancsólsat. Ismeretlen ismerősök Az itt következőkben felsorolunk számos nőt és férfit, akiket nap mint nap emlegetünk, s fogalmunk sincs róla, hogy kicsodák. Hányszor mondjuk valakire, hogy úgy él, mint Marci Hevesen, de nem is sejtjük, hogy ki lehet ez a Marci és hogyan élt, sőt élt-e valóban. Nem kevésbé titokzatos személy a sokat emlegetett nők közül Deákné, akinek sokat emlegetett vásznáról Pálóczl Horváth Á.dám és Erdélyi János egészen más anekdotát idéz. Pálóczi szerint »Deákné vászna a padrul leesett és mindjárt szösszé vált.« Nem hízelgő tehát, ha valakiről kijelentik, hogy nem jobb a Deákné vásznánál. Erdélyi pedig úgy véli, hogy az a bizonyos deákné. azaz mai kifejezéssel tanítóné, a férjét nevezte vásznának, s meg is sulykolta néha korhelysége miatt; ez a valószínűbb: egy deákul tudó ember feleségéről lehetett szó eredetileg. Pontos magyarázatát adja viszont O. Nagy Gábor szólásmagyarázó munkája a herkópátemek se hangzású mondásnak. Elveti azt a régebbi magyarázatot, hogy ez tulajdonképpen az atyauris- tennek sem kifejezéssel azonos, és németből fordítódott, hiszen az atyaúristen németül Herr Gott Vater. Herkó, illetve az írott dokumentumok szerint valóban Hlrkó páter élő személy volt. Fennmaradt egy 1676-ban kelt levele, amelyben jászói plébánosnak írja magát. Egy másik írás, Szőnyi Nagy István tornai református lelkész Mártírok koronája című munkája pedig megmagyarázza a mondás eredetét is. 1671 márciusában német katonák élén három katolikus pap érkezett Tornára. Közülük az egyik volt »egy vérrel híres Hlrkó nevű pap«. Először a három ellenreformátor egyike szólította fel SzőAMzsonnameghivást kap Ma tam régi ismerőseim- w hez. Elbeszélgettünk. Játszottam a hétéves Pistivel, és szinte észre se vettük, hogy milyen gyorsan múlik az idő. Jobban mondja: ők észrevették. A férj az órájára nézett, és jelentős pillantást veteti feleségére. Az bólintott és megszólalt: — Ma remek film megy a televízióban. Mi is szívesen megnéznénk, de két jegyet kaptunk a moziba. Rögtön tudtam, hogy miről van szó. — Azt kívánjátok, hogy vigyázzak a Pistire? — kérdeztem. — Ha olyan angyal lennél. Nincs vele semmi dolgod. Alszik majd, mint a bunda. Te közben a filmet nézheted. Tudod, azért mégis nyugodtab- ban mennénk el... — Maradok! Pistit lefektették, azután elbúcsúztunk. A gyerek mindjárt elaludt, és én babrálni kezdtem a televíziókészüléket. Egy perc alatt elrontottam, mire félhangosan káromkodni kezdtem. Persze Pisti nyomban felébredt, s rögtön látta, hogy mi történt és megnyugtatott: — Ne izgulj, mindjárt megcsinálom. Rendbe is hozta. Akkor én újra betakartam Pistit, aki csakhamar újra elaludt, és én a filmet néztem. Egyszer csak azt éreztem, hogy hideg fut végig a hátamon. Ugyanis a felső ablak tyiqyáztam gyerekre egy résnyire nyitva volt, és erős szél fújt. Még meghűl a gyerek — ijedtem meg —, és elhatároztam, hogy mint amatőr »gyermekkertész«, megmentem a kicsit a tüdőgyulladástól. De hogy érem el a felső ablakokat? Az asztalt odatoltam, és rátettem a széket. Ezután felmásztam az asztalra, onnan a székre. Közben a gyerekre néztem. Edesdeden aludt. Lábujjhegyen álltam, mert az ablak magasan volt. Már- már elértem a kis kilincset, amikor a szék megbillent, és a padlóra zuhantam. Jól bevertem a fejemet, és a derekam is megsínylette a tornamutatványt. A, nagy zajra Pisti felébredt, rögtön a helyzet magaslatára emelkedett, és utasítást adott: — Ne félj semmit, én meg- gyógyítlak. Feküdj le szépen, de rögtön! Szót fogadtam, mert nagyon fájt az ütés helye a fejemen, sőt az ellenkező oldalon is. Pisti borogatást hozott, a fejemre tette, aztán két tablettát etetett meg velem. — Mindjárt rendbe fogsz jönni — vígasztalt. Valóban, lassan múlni kezdtek a fájdalmaim. Közben Pisti visszatette a széket az asztalra. Még egy sámlival is megtoldotta, és becsukta az ablakot. Azután kicserélte a vizes borogatást, betakart, és elmesélte iskolai élményeit. Megállapította, hogy nincs lázam, megtapogatta a fejemen a daganatot, és gyengéden egy kés lapját szorította rá. — Ez visszafejleszti — mondotta szakértelemmel. — Nekem is így szokták csinálni. Azután utasítást adott: — Aludj egy kicsit! Elég volt a beszédből. Most leoltom a villanyt. Ne félj a sötétben, itt maradok a szobában 'és vigyázok rád. Jó másfél óra múlva felkeltett. — Ne haragudj — mondta —, de mindjárt hazaérnek! Nem kell nekik tudni, hogy ápoltalak. Most én gyorsan lefekszem. Felugrottam, és rendbehoztam magam. Éppen Idejében A szülök hazaérkeztek. Egy pillantást vetettek az »alvó- gyerekre, aztán halkan kérdezték: — Jó volt a televízió mű sora? — Remek! Búcsúztak és sokáig szorongatták a kezemet. — Hálásan köszönjük, hogy gondosan vigyáztál Pistikére. Palásti László nyit, hogy adja át nekik a templomot, iskolát és a parókiát. Mikor ezt Szőnyi megtagadta, Hirkó páter lépett elő, akinek »mint egy mészárosnak, egy fejsze vala a kezében«. A bátor egyházi férfiú azonban nem ijedt meg még Herkó pátertől sem! A császári katonák aztán SzŐnyit mégis elűzték falujából, de Hirkó páter emléke azóta is hírhedt az aba- újl tájakon. Nem tudjuk viszont megmagyarázni, hogy a jó rímen kívül mi indokolja azt, hogy pont Domokos nevével kapcsoljuk össze azt a nehéz helyzetben hangoztatott szólásmondást, hogy most légy okos, Domokos. Rím-szempont keverhette bele az Ismeretlen idős atyafit az azt mondta az öreg Kiss: együnk is, meg igyunk is! hangzású verses életbölcsességbe. A Boszorkányos előnév egy csúnya káromkodás szelídített formája, amelyhez jól csendül hozzá a Varga János név. Bodónéról is csak annyit tudunk, hogy másról beszél, amikor a bor árát kérik. Csicsónéról pedig any- nyi jegyeztetett fel dal formájában, hogy három lányt szült, s mind a három egy szoknyában Jár. Visszatérve a férfinemre, megemlékezhetünk Csákyról, akinek köztudomásúan nincs rendben a szalmája. A mondást régebben a trencséni kiskirály, Csák Máté halála után gazdátlanul maradt birtokok szétszaggatására vonatkoztatták, az újabb magyarázatok pedig a XVII. századi országbíró, Csáky László szabadon szertehordott szérűjét, köny- nyelmű vendégeskedéseit emlegetik a Csáky szalmája, illetve Ez nem a Csáky szalmája szállóige eredeteként. A hübe- '.ebalázs módjára »hü bele!« része jól festi a könnyelmű nekilendülést, belevágást valamilyen dologba, a Balázs pedig a keletkezés korában olyasféle tréfásan, rosszallóan emlegetett utónév lehetett, mint ma a Pali. Békés István magyarázata szerint a néma film- burleszk alá szöveget mondó kikiáltók a csetlő-botló figurát nevezték Palinak, s így született a Pali névnek a balek, a palira vehető egyén értelmezése Pesten. Egyébként a Pali a legifjabb az ismeretlen ismerősök között, mivel ő az, akit csak nemrég vett szájára a közbeszéd. SOMOGYI BíEPJÜAP 1971. február 3.
