Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-17 / 40. szám
Gondolatok egy gyászmiséről A ami ebben a műben rekviem volt, azt egészen nagyszerűen celebrálták a kaposvári színházban. Ebben a drámában nem a szó szerinti történés a lényeges, a részletek aprólékos meséje, hanem az az alapgondolat, hogy az ember választásra kényszerül. Mert Temple is erre kényszerült, és mindenfajta szabad választást hangoztató filozófiával szemben — az adott társadalomtól, kortól nem függetlenül — választotta a prostitúciót. Nancy, a néger nő (az egykori prostituált) megöli a másik egykori prostituált, Temple fehér úrinő gyermekét. Miért? Mert addig »-idézgették-« a bűnös múltat, míg Temple újra azt választotta. Nancy a mindennapi kenyérért állt az utcasarokra, s ettől szeretné visz- szatartani úrnőjét. Camus színpadi művében mindvégig jól kivehető az epikus indíttatás, sőt az epikus építkezés is, ami nem csoda, hiszen a faulkneri epika drá- maiságában rátalálhatunk az alapvető eredőre, ha úgy tetszik, ihletőre. Amikor' azonban a játék »színére» kerül ez a sok történés — monológban elbeszélve, a múltat visszaidézve —, érezzük a színpadi adaptáció görcsös magyarázgatását, hogy egyes helyzetek hogyan »értendők-«. Ez nem is annyira dramaturgiai melléfogás, hanem egyfajta drámai nyelv és stílus hiánya! Hiszen a legnagyszerűbb kezdet — Aiszkhülosz is »visszapillantó» drámát írtt de hajlékony nyelvű drámaiság- gal és nem magyarázgatással. Nem véletlen a hasonlat, mert az itt elhangzó gyászmise Prométheuszhoz méltó lelki kínokat idéz. Szándékosan ezért nem írom Olsavszky Éva monplógja mellé a nagy jelzőt, sokkal inkább szenvedő és tiltakozó Temple volt az elharapott félmondatokban, sóhajokban, mozdulatokban. Es ezekben nagy! Ahol féloldalnyi recitált szöveggel szemben a dialógusokban fogalmazott visszapillantás hozta közel a múltat, ott zengett, ott temetett,' idézett és vádolt igazán Komor István rendezői erényeit sűrítve magában a gyászmise. Hasonlóképpen a valóságos jelen jeleneteiben is. A helyszín' sűrítettsége, az alapszínpadképben kibontakozó rekviem »kisebb szertartásai« is a sűrítettség, az égybe- zártság élményét keltették. Itt pedig már nagyszerű monológot hallottunk Nancy szájából. Hőgye Zuzsa deklamálónak tűnő szövegmondása nemcsak azért volt jó, mert idézte a sajátos néger akcentust az ame- rikánus angol nyelvben, hanem kivételesen szépen idézte föl a néger lírát az ősi imádságok, a gyermeki hit és vakbuzgóság, a zsoltárok fájdalmas bizakodásából is. És kifejezte, hogy Nancy ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a fehér »naccsága«, Temple, de nem ugyanúgy. Nancy és Gavin Stevens figurája kapcsán kérdezzük meg, hogy hol találkozott Faulkner és Camus gondolatisága? Vagy inkább a faulkneri történés és a camus-i filozófia? Hallunk ugyan kollégiumi nevelésről, krimibe illő erőszakról, perverz szexualitásról, zsarolásról ebben a drámában, de mindegyik okozat. inden választás felelősség folytathatjuk Jean Paul Sartre gondolataival. (Azt hiszem nem kétséges, miért kívánkozik ide a neve.) De kerüljük ki az általános filozófiai boncolgatást, mert Camus gondolatiságáról van szó itt elsősorban. Az írói filozófusi gondolatiságról, amely rendkívül nagy érzékenységgel közeledik a mindenkori társadalmi bomlás felé, súlyukat vesztő etikai normák felé, emberi viszonyok lazulása felé. Amit a Pestisben szinte vízszintes és függőleges keresztmetszetben megrajzolt a bomló M indé T.. Kaposvárt irodalomtörténet Megyei könnyűzenei döntő .W Egy „zenész” hiányzott Tehetséges amatőrök A salgótarjáni könnyűzenei fesztiválra készülődő zenekarok megyei döntőjét vasárnap délelőtt rendezték meg a Kilián György Ifjúsági és Űtt.örőházban. Somogy beatzenekarainak népes táborából nyolc együttes jutott el a megyei válogatóig. Itt hallgatták meg a fesztiválra pályázó két énekes kislányt is. A megyei döntő kellemes meglepetést hozott. Ami szembetűnő volt: egyre inkább kinőnek ezek a zenélő csoportok az »amatőrködés« kereteiből. Emelkedett a, színvonal a műkedvelő művészeti mozgalom könnyűzenei ágazatában is. Minden zenekarban találhattunk már eg^-egy kiemelkedően játszó fiatalt, az összhatás azonban nem minden zenekarnál jó. A területi döntő előtt, úgy érzem, föl kell hívni a zenélő fiatalok figyelmét egy-két dologra. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki ma a beatkoncertek hangereje ellen szót emelne: velejárója ez az ilyenfajta zenének. A hangerő azonban nem minden. (Mint ahogy a döntésben egyetlen együttes sem téveszthette meg hangerejével a zsűrit vagy a közönséget.) A megyei döntő együtteseiből hiányzott egy »zénész«: a technikus. A zenekarok közül négyen jutottak a területi döntőbe, ők kaptak arany oklevelet: á kaposvári Kék Egér együttes, a Latinra, az ÉDOSZ, valamint a barcsi művelődési ház beatzenekara. Műsoruk változatos volt. Hallottunk tőlük dallamosabb (hagyományos hang- szerelésűnek számító) számo - kát, a két első helyezett pedig a legújabb irányzatokból (under ground, progresszív beat) adott ízelítőt. Kiemelkedő teljesítményéért helyezte a zsűri az első helyre a négytagú Kék Egér együttest. Nyugodtan nevezhetnénk az ilyenfajta felállást a beatmufcsika »kamarazenélésének«. Hiszen a gitárosoknak, a fuvolásnak és a dobosnak is egyformán szólistának kell lennie, itt egyik hangszer sem tud »elbújni«. A szólóénekesek közül Magyar Gabriella kapott arany okleve let. Tehetséges, szép hangú lány, könnyed, közvetlen előadásmóddal. B. Zs. társadalomról, most — a faulkneri anyagot alapul véve — ezt a vizsgálódást egy család szűk világába helyezi. Nancy ugyanazt teszi, mint Temple,, de sokkal erősebb kényszer alatt. Ezért marad tiszta bűnösen is. És amiért a nyilvánvaló kényszer hatására választott, mellé áll. az »új embertípus«; Gavin ügyvéd. Olyanok ők ketten, mint a megalázott gyermek és a tehetetlen apa. Igaz, Camus keméhy ítélkező, mert ez az új embertípus keresi az igazságot, és odaáll cigarettájának messze fénylő varázsával a Nancyk mellé, ráébreszti életük hazug valóságára a férjet és feleséget, aztán jóindulatúan, erősen gondolkodva — esetleg egy néger spirituálét dünn yögve magában — fújja a füstöt. Hát igen, ennyit segíthet az amerikai társadalom homo novusa. És amit igazság néven hajszol, az nem egyéb a részletek valóságánál. A detektív — aki végre megtudja, hogyan történt a bűn — megelégszik, ő legfeljebb még megpróbál segíteni a bűnösökön. Polgár Géza egészen gazdag külső és belső jellembeli tulajdonságokkal ruházta föl ezt a típust, de elsősorban azért volt az előadásnak talán legértékesebb figurája, mert helyet hagyott a nézőben a kétkedésnek is. Mert végül is mi a biztosíték, hogy a Nancykból sohasem lesznek igazi Tempjék? Fényből, hangból, árnyékból komponálta a darab alaptípusát a rendező. És tegyük hozzá: a történés színei között a kohéziót egészen jól teremtette meg Kecskés András zenei összeállítása. Nem valamiféle sorrendiség kedvéért beszélek most a »szertartás« egyik áldozatáról, a férjről (akinek semmi más nem jutott, mint Gavin igazságai). Hasznavehetőek? Vagy nem? Még Nancynak sem hisz- szük el, hogy a felső tízezer egyik jólfésült mintapéldánya — Kovács János tűnődő és robbanó indulatokból és elmélkedésből kiszűrt férje — végül is elindulhat; választhat még egyszer. e A színpadi kellékekhez tartoztak a karakterisztikus jegyekkel alig felruházott figurák: a bíró és a kormányzó — Balázs Andor és Garay József —, s valamivel több színből a börtönőr — Dánffy Sándor — és a zsaroló, Kardos Gábor. Játékukban éppen az volt a jó, hogy egyikük sem akarta magát »kinőni«. Aki ismeri a színész és a szerep viszonyát, az tudja, hogy az ilyenfajta mértéktartás lényeges előadói erény- és színészi érettség eredménye. Tröszt Tibor Takáts Gyula szerzői estje a megyei könyvtárban A könyvtárban megforduló előadók hívják föl a figyelmünket, hogy a terem közönségének »szeme« van. Kóny- nyen kapcsolatot tudnak te? remteni a hallgatósággal, mert érzik tekintetükben az érdeklődést. Mi más kellene az ismeretet nyújtónak, s a mellé társul szegődött előadóművésznek? A széksorok zömét fiatalok töltik meg. Takáts Gyula hatvanadik születésnapjáról nagyszabású irodalmi esttel emlékezett meg szülőmegyéjének székhelye, Kaposvár. A szerzői estek programjában ilyen kiemelkedő hely illette a József Attila- díjas költőt. A könyvtárban megszokott érdeklődés erre az alkalomra meg is hatványozó-* dott. Takáts Gyulának sok barátja és tisztelője van a városban — állapíthattam meg a terem rezonanciájából. És eljöttek az ünnepi estre Fodor András József Attila-díjas költő és Berták László — a tanítványok is. Takáts Gyulának 1957-ben káts egyetemességére, racionarendeztek utoljára ilyen reprezentatív költői estet Kaposváron, a zeneiskolában. A hatvanéves költőt, úgy vélem, az életművét elismerő megye most ezzel az esttel köszöntötte igazán. Takáts Gyula költészetének értékelésével járult hozzá az ünnepi hangulathoz Tüskés Tibor tanár, a somogyi irodalmi, művészeti orientációjáról ismert, kiváló irodalomkritikus is. Vázolta a költő életművét, megmutatta benne azokat áz értékeket, melyeket észre kell venni. Takáts Gyula tanulmányai, regényei, novellái és lírája köré csoportosította elemző értékelését. Regényeiben, novelláiban a hazaszeretet tápláló alkotóra hívta fel a figyelmet, a tanulmányokban Takáts sajátos képi látására utalt, s az élet és a költészet egységbe foglalására. Takáts Gyula természeténél fogva költő, összefoglalóan az életmű három jellemzőjére: Talizmusára és humanizmusára világított rá Tüskés Tibor. A költői est vendége volt Jancsó Adrienne is. A méltó ünnepléshez előadói művészetével kívánt hozzájárulni. A műsor második részében valóban ezt is érezhette már a közönség. A Gyermekkorral kezdődő versösszeállítás nemcsak •Takáts Gyula költői terméséből adott ízelítőt, az előadóművészét csillogását is érezhettük. A Hárfások falun, a Csukázá, a Márciusi erdő, s különösen a Halászgató Amor, a Két oszlop jelentette előadói teljesítménye csúcsát. Ellenben — épRen az ötvenéves alkotói időszakra való tekintettel —• a válogatást egyoldalúnak érezhette a közönség: Takáts Gyula néhány versét én is vártam. Talcáts Gyula maga is feloldódott. Kis kaposvári — most már nemcsak e provonciának értékes — irodalomtörténete az est meglepetése volt. Horányi Barna Az utolsó napok A KÖZÖSSÉG erejéből, az emberekre gyakorolt nevelő, formáló hatásáról beszélgetünk Révész Béla főtiszttel. Arról, hogy az egyenruhát magukra öltő fiatalok — még a legfegyelmezettebbek is — miként alakulhatnak át a parancsokat legjobb tudásuk szerint végrehajtó emberekké, hagyhatják el nyegle, lezser vonásaikat, ha ehhez társaiktól, a közösségtől segítséget kapnak. — Ebben legtöbbet a fiatal katonák segíthetnek a parancsnokoknak. Az ő példamutatásuk fegyelmezettségük mindennél többet ér ... Itt van például Orosz Kornél szakaszvezető. Beosztottai tisztelik, szeretik, tekintélyét sok tiszt megirigyelhetné. Az utolsó napokat szolgálja, de most is éppen olyan lelkiismeretesen végzi munkáját, mint az elmúlt hosszú hónapok alatt. Pedig, amikor idekerült a határőrséghez, kissé féltem, hogyan áll majd helyt. Pesti gyerek, s ezért tartottam attól, hogy nehéz lesz fegyelmezni. De kellemesen csalódtam benne ... Ilyen tisztesből kellene nagyon sok a határőrségnél és a hadseregben is ... A gyakorlótéren találom Orosz Kornél szakaszvezetőt. A kutyás szakasz parancsnokának helyettese. A határőrújoncoknak éppen arról beszél, mennyire fontos, hogy ne csak azt ismerjék, tudják, mi a kötelességük, hanem, hogy ezen felül még mire van szükség: — Szeretni kell az állatot... A kutya megérzi és viszonozza is ezt a szeretetet. Sokkal könnyebb lesz a munkájuk, ha nemcsak kötelességből törődnek a gondjaikra bízott állatokkal ... Amikor kutyája jó tulajdonságairól szól s arról, hogy a Art Buchwald; Dialógus a válásról Jessy: — válni. Kész vagyok elEgyszer Piter Vsztinov színésszel és rendezővel arról beszélgettünk, hogy miben különbözik egy és ugyanazon dialógus a válásról az angol, a francia és az amerikai színpadon: Képzeljük el, hogy hogyan játszanék el ezt a dialógust az angol színpadon: George: — Jessy! Jessy: — Ho-v ... George: —, Már régen készülök rá, hogy beszéljek veled egy dologról. (A valóságban két és fél felvonáson keresztül készülődik feltenni a kérdést.) Jessy szigorúan: — Beszélj, Georg. George: — En... Azaz, hogy... Jessy: — Gyanítom, hogy miről akarsz beszéni. George: — Nekem ez nagyon kínos... Jessy: — Különben is már nagyon késő van. George: — Szerintem tökéletesen igazad van. Whisky? Jessy: — Kérek. George: — Ez bizonyos mértékben az én hibám... Jessy: — Ne hibáztasd magad, George. George: — Jéggel kéred? Jessy: — Nagyon kicsivel. George: — De hisz te soha nem szeretted a whiskyt jéggel. Jessy: — Nem szerettem.. George: — Hála istennek! Jessy: — Miért? George: — Azért, mert nincs itthon egy csepp sem. (Nehézkesen karosszékbe.) leereszkedik m A franciák ezt a jelenetet így alakítanák: Georg: — Kedvesem! Jessy: — Igen, drágám! Georg: — Meg kell valljam neked: van egy új barátnőm! Jessy: — Ezzel nekem semmi újat nem mondtál. És mi lesz Máriával? Georg: — Azt még én sem tudom. Jessy: — Szegényke! Bz kell ajánlanom a Modellház- ba. Georg (szemrehányóan): — Ajánld, ha akarod! Eddig úgysem voltál hozzá túl kedves. Jessy (még szemrehányóbban): — Úgy teszel, mintha egyszer is meghívtad volna hozzánk vendégségbe, Georg: — Igazad van, .elmulasztottam. Jessy: — Es ez az új nőd sokkal szebb nálam? Georg: — Sokkal, drágám. Jessy: — Nagyszerű. Különben még féltékeny lennék. Georg: — Te hová készülsz, hogy így kiöltöztél? Jessi: — Ezen a héten mindig randink van. Georg: — Hát Pierre Párizsban van? Jessy: — Nem tudom. Leon viszont igen. Georg: — Ki ez a Leon? Jessy: — Na, de Georg, kérlek! Ha 'így folytatod, lassan már egy lépést sem tehetek! * * * »Az amerikaiaknak sokkal jobban tetszik a komor realizmus — magyarázta Uszti- nov. — Ezért az kell, hogy az egyik sarkon üvöltsön a szakszofon, az utca másik oldalán meg sírjon egy gyerek.« Georg: — Jessy, nekem feltétlenül tárgyalnom kell veled. Géorg: — De még azt sem tudod, hogy tulajdonképpen mit is akartam mondani. Jessy: — Az isten szerelmére, ne ordíts! Felnőtt emberek vagyunk, nem taknyos kölykök! Georg: — Hát ordítok én"> Jessy: — A mama előre figyelmeztetett, hogy így fog befejeződni... « Georg: — Micsoda? Jessy: — Nem fogok veszekedni veled. így történt, és kész. A részletek nem érdekelnek. Georg: — Fogd be a szád. Jessy: — Ne ordíts! Georg: — Csak azt akar tam mondani.,. Jessy: — Az ügyvédjeink mindent elintéznek! Georg: — Mit intéznek el? Jessy: — Jó barátok maradunk. A gyerekeknek erről semmit sem kell tudniok. Georg: — Hová mégy most? Jessy: — Reno, MexicoCity, Tukszon. Képeslapot majd küldök. Remélem, boldog . leszel. Georg (nehézkesen leül a székre): — Erről egészen megfeledkeztem. Egyébként lehetséges, hogy úgy lesz. Fordította: Sigér Imre tisztesiskola elvégzése úté ’ együtt kerültek a határra, szavaiból érződik: valóban szereti és becsüli a határőrök legmegbízhatóbb segítőtársát. A cigaretfhszünetben felidézzük a bevonulása -óta eltelt hosszú időt. — Bevonulásom előtt a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárban dolgoztam esztergályosként. Németországba akartam menni három évre. hogy továbbképezhessem magam, s nyelvet tanulhassak. Közbe jött a behívó... Bizony furcsa volt, hogy magamkorú fiatal őrvezetők parancsolnak, utasítanak. Kissé embertelennek is tartottam az első napokban a kemény kiképzést, fagyban, hóban kúszni, s más feladatokat végrehajtani. Aztán megértettem, hogy határaink védelmét csak szigorú fegyelmezettséggel lehet biztosítani. Ezért jelentkeztem tisztesiskolára, hogy a katonaidőt minél hasznosabban tölthes- sem el __ H uszonkét esztendős. Parancsnokai szerint — s a beszélgetés alatt bennem is ez a vélemény alakult ki — határozott, felnőtt emberré érett az egyenruhában töltött hónapok alatt. — Nem furcsa a hasonló korú fiatalokkal való magázó- dás? — Nekem is az volt, s így fogadja minden bevonuló, de a fegyelem, fenntartása érdekében szükség van rá. Különben a haverkodás könnyen narancsmegtagadáshoz vagy ‘más súlyosabb fegyelemsértéshez vezethetne... Még a tisztesiskolán lett őrvezető, amikor elnyerte az élenjáró címet, aztán hamarosan tizedessé léptették elő. tavaly november 7-én pedig szakaszvezetővé. Váratlanul érte, amikor tavaly decemberben felsorakoztatták egységét, kihozták a csapatzászlót — le is fényképezték előtte —, s felolvasták a határőrség országos parancsnokának parancsát, amely szerint Orosz Kornél szakaszvezetőnek A határőrség kiváló katonája kitüntetést adományozza. Kevesen érdemelték ezt ki. FEGYELMEZETT, kötelességtudó, de egyébként éppen olyan ő is, mint a többi fiatal. Számolja a leszereléséig visszalévő napokat, várja, mikor mehet Budapestre, régi mnukahelyére. — Ügy érzem, becsülettel teljesítettem kötelességem — mondja búcsúzáskor. Jogos ez az érzés, amit bizonyára növel maid benne, ha leszerelése előtt átadják neki az őrmesteri előléptetést, amelyet parancsnoka javaslatára, a kiváló szolgálatáért kap meg. Szalai László SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1971. febrnAr 17. 5
