Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-10 / 8. szám

a világpolitikában Közel-keleti év vagy latin-amerikai év? Ha babonásak lennénk, azt mondhatnék: az idei esztendő alighanem a közel-keleti vál­ság jegyében fog eltelni: a Közel-Keletre vonatkozó eseményekkel kezdődött igazában az új év diplo­máciai krónikája. ü Thant ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanács elé terjesz­tette a rég beharangozott, az ENSZ közgyűlése által elkészí­teni rendelt beszámolót. De­cemberben egy ideig úgy-tűnt, hogy a jelentés alkalmat ad komoly vitára az ENSZ-ben. Aztán változott a helyzet: Iz­rael felismerte, hogy újabb el­marasztalásnak teheti ki ma­gát, ha továbbra is elutasítjf a világ által sürgetett tárgya­lások gondolatát Időt húzva, taktikázva, nagynehezen bele­egyezett, hogy az U Thant-je- lentés beterjesztésével egyidő- ben újból munkához láthasson a »világszervezet postása* Gunnar Jarring svéd diploma­ta, akinek az a feladata, hogy külön-külön tárgyaljon az arab országok és Izrael képvi­selőivel, s hozza-vigye a véle­ményeket, javaslatokat, ellen- véleményeket és ellenjavasla­tokat ... Már az első érintkezés­felvétel után nyilvánvaló lett, hogy Izrael most a tárgyalások elhúzásával akar időt nyerni Miért? Mert számára a mai helyzet előnyös: a megszállt arab területeken egyre szilár­dabban megveti a lábát, új és újabb katonai támaszpontokat épít ki, izraeli településeket teremt. Felléphet a tűzszünet meghosszabbítását igényelve még valamilyen békés szerep­ben is: könnyű elhitetni a fe­lületes szemlélőkkel, hogy az akar igazán békét a Közel- Keleten, aki azt kívánja, hogy február 6-ra virradóra ne dö­rögjenek újra a fegyverek. Iz­rael közben elfeledtetni pró­bálja a világgal, hogy a tűz­szünet azért jött létre, mert a fegyvernyugvást követően meg kellett volna indulniuk a köz­vetett tárgyalásoknak. Az arab országok — el­sősorban az Egyesült Arab Köztársaság — vezetői nem háborúzni akarnak, amikor azt mondják, hogy hegy egyeznek bele a tűz­szünet feltételek nélküli meghosszabbításába, csupán azt kívánják leszögez­ni, hogy a tűzszünet 1970 au­gusztusában meghatározott feltételekkel született meg. Iz­rael az emlékezetes vádasko­dással (szovjet rakéták a Szuezi-csatorna mentén stb.) alig egy-két héttel a tűzszüne' kihirdetése után már felrúgtr a megállapodást. Ma sem Jiaj­flZ ESEMÉNYEK KRQNIKkJfi Hétfő: Anvar Szad-at, az EAK elnöke beszédet mondott Tanta városban. — Pom­pidou nyilatkozata az új­ságíróknak, — Nixon tv- tudósítók előtt beszélt. Kedd: U Thant beterjesztette Je­lentését a Biztonsági Ta­nács elé a Közel-Keletről. — Chile elismerte a Kínai Népköztársaságot. Szerda: Heath angol miniszterei* nők ázsiai körútra indult. — Jarring találkozott az egyiptomi, a jordániai és az izraeli nagykövettel. CsO törtök: A Párizsban tartózkodó Laird amerikai hadügymi­niszter Debré hadügymi­niszterrel folytatott esz­mecserét. — Részleges kormányátalakítás a fran­cia kabinetben. Péntek: Jarring Jeruzsálembe uta­zott. — Elrabolták Nagy- Britannia montevideói nagykövetét. Szombat: Riad egyiptomi külügymi­niszter befejezte párizsi tárgyalásait landó igazán tárgyalni a meg­szállt területek kiürítéséről. Az Izraeli követelés kezdet tői fogva az, hogy ne csak nagyköveti szinten, hanem külügyminiszterek bevonásá­val történjék a Jarring vezet­te tárgyalás. És ne New York­ban, az ENSZ székhelyén, ha­nem »semleges« területen. Ezek a kérdések és más, ilyes­féle »eljárási« kérdések felve­tésével tudja késleltetni az Iz­raeli fél az érdemi tárgyaláso­kat. (Ilyen ügyrendi kérdései: minden tárgyalás elején ter­mészetesen fölmerülnek. De az ügyrendi, eljárási részletek megvitatásával egy nap alat' végezni lehet, ha komoly e tárgyalási szándék. Az izrae­liek mostani magatartásr majdnem olyan, mint amikor a párizsi Vietnam-konferencir kezdete előtt az amerikaiak az asztal formájáról alkudoztak sokáig.) Mi tartozik az érdemi tár­gyalás fogalomkörébe? Ami­kor már komoly dolgokról vi táznak, a tárgyalás igazi tét jéről: a közel-keleti válság ban például az izraeli csapa­tok kivonásának menetrendjé­ről, Izraelnek az arab orszá­gok részéről történő elismeré­séről, Izrael határairól, a 3zuezi-csatornán a hajózár szabadságáról, a palesztinai menekültek sorsáról és így to­vább. Rengeteg megvitatni valót ad a közel-keleti kérdés­csoport. Sajnos, aligha Bíróság előtt a merénylő ► v + - *** $$:! S < ■ W ­f%ímSP 7~*» látnak hozzá egyhamar a tulajdonképpeni tárgyalá­sokhoz ... Az új év első hetének ese ményei azt mutatják, hogs 1971 latin-amerikai esztendő is lehet! Ismét adódott égj látványos, a politikai krim' műfajába tartozó esemény: az uruguay-i Tupamaros szerve­zet elrabolta Nagy-Britannir montevideói nagykövetét. A: év első diplomatarablása me gint ráirányította a figyelme* a kis latin-amerikai országra (Még a 3 milliót sem éri el r ’akosainak a száma!) Bár a diplomatarablások szolgáltatják a bulvár jellegű szenzációkat, az igazi politika-' szenzáció mégis az, ami Chilé­ben történik! Dr. Allende kormánya foly­tatja az államosításokat, a döntő társadalmi reformok végrehajtásának politikáját bár sem az USA nem nézi ezt jó szemmel, sem a chilei reak­ció. A santiagói parlament e minap leszavazta a kormányt a bankok államosításának tör­vényjavaslatáról folytatott vi­tában ... A chilei Unidad Popular kormányprogramja így is fokról fokra megvalósul. Külpolitikai téren szintér jelentős lépéseket tettek a héten: a chilei kormány elis merte a Kínai Népköztársasá got, majd Almeyda külügymi niszter közölte, hogy rövidé sen konzuli egyezményt köt nek az NDK-val, s megkezdik az előkészületeket a diplomá­ciai kapcsplatok felvételére is Pálfy József Allende nyilatkozata Bármi történik is, teljesiti célkitűzéseit Allende chilei elnök a nem­zetgyűlés ülésén kijelentette, hogy történjék bármi, a kor­mányzat teljesíti célki tűzéseit* és Chilében lerakja a szocia­lizmus alapjait. Hangoztatta, hogy a kor­mány továbbra is a chilei tör vények szellemében cselekszik majd arra figyelmeztetett, hogy a kormány a reakciós erőszakra forradalmi erőszak­kal válaszol. Allende elnök elmondotta hogy a reakciós erők egyelőre várakozó álláspontra helyez­kedtek, de várható, hogy kü­lönböző nehézségeket próbál nak gördíteni a kormány elé. A fegyveres erők — mon­dotta Allende — hűek és tisz­teletben tartják az alkotmányt a törvényeket és gátat vetnek egyes csoportok hazafiatlan kalandorságának. (MTI) Jang Csöng Szob, a Koreai Munkáspárt Politikai Bizott­ságának póttagja, a KB titká­ra, Kim ír Szénnek, a Koreai Munkapárt főtitkárának kép­viseletében január 4. és 8. kö­zött látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaságban, is véleménycserét folytatott Walter Ulbrichttal, az N3ZEF KB első titkárával. IV. kongresszusát január 23 tói 26-ig tartja a Venezuela! Kommunista Párt. Feloszlott a nyugati és észa ki visszacsatolt lengyel terüle­tek fejlesztési társasága, mi­vel a visszacsatolt területei: már szervesen bekapcsolódtak az ország vérkeringésébe. 640 millió dollár értékű ara­nyat adott el a Dél-afrikai Köztársaság 1970-ben a nem­zetközi valutaalapnak. A görög ezredesek újból új­ságírók felett mondatták ki a verdiktet: Szalonikiben a leg­nagyobb helyi lap kiadóját, főszerkesztőjét és illusztrációs szerkesztőjét háromtól öt hó­napig terjedő elzárásra ítélték. Növekszik a munkanélkü­liek száma az Ír Köztársaság­ban. Ez év január 1-én mint­egy 68 000 munkanélkülit tar­tottak nyilván vagyis 4 ezer- "el többet, mint 1970 január elején. Őrizetbe vettek szombaton i kasmiri kormány parancsá­ra 308 személyt, akik Moham­med Abdullag sejk kasmiri szeparatista vezér hívei. Vadászpuskával tüzet nyitott a járókelőkre szombaton Pá­rizs egyik külvárosában laká­sa ablakából egy férfi. A go­lyók súlyosan megsebesítettek egy gyereket. Szembekötősdi Egy amerikai újságíró rryonú.a: »Ha a kepmutatás ölne, Washington holt város lenne*. Az embernek aka­ratlanul. újra és újra eszébe jut ez. Hiszen szinte nincs nap, hogy a hírügynökségek ne adnának értesítést vala­mi olyan eseményről, ami ne igazolná ennek igazságát. A kampány, amelynek fel­háborító és legsúlyosabb ese­ménye pénteken következett be — bomba robbant a wa­shingtoni szovjet nagykövet­ség tájékoztatási és kereske­delmi osztálya épületének bejáratánál —, már hosszú hónapok óta tart Ameriká­ban. Nem ez az első cionis- tu huligán-akció az Egyesült Államokban működő szovjet intézmények ellen. Csak a legsúlyosabb. Hosszú idő óta, nyíltan és »csomagoltan« fenyegetik a szovjet embere­ket, szítják, oxigénnel táp- lálgatják a szovjetellenes hosztéria tüzét. S hiába a kü­lönböző fórumokhoz eljutta­tott jegyzékek sora, a tilta­kozások, mintha az Egyesült Államok kormánya egy ki­csit nagyot hallana. Pedig hát — ősi igazság ez is — nem a legjobb dolog a tűzzel ját­szadozni! A cionista szervezeteket ez a fajta -szemethunyás-, »sü­ketség kimondatlanul is biztatta: »folytassuk csak ga­rázdálkodásunkat, terrorak­cióinkat, úgy sem történik semmi*. S így merészkedtek odáig, hogy pénteken bomba robbant. Ez aztán már olyan, eléggé el nem ítélhető cselek­mény, amit nem hagyhatott szó nélkül az amerikai kor­mány. John Irwin, amerikai külügyminiszter-helyettes az üggyel kapcsolatban ezt a nyilatkozatot tette közzé: »Kategórikusan elítéljük azt az abszurd és megbocsát­hatatlanul vandál cselek­ményt, melyet a szovjet nagykövetséghez tartozó egyik épület ellen elkövet­tek. Minden erőfeszítést meg fogunk tenni a büncselgk- m •ny elkövetőinek felelős­ségre vonása érdekében. Nos. ez így nagyon szépen hangzik, és messzemenően egyezik a világ haladó em­beriségének véleményével. Most már csak az a kérdés, hogy mit ért a külügyminisz­ter-helyettes a »minden erő­feszítést* megtétele alatt? Mert tudomásunk van arról is — maga az amerikai sajtó beismerte —, hogy a szovjet­ellenes kampányra ma Ame­rikában több pénzt fordíta­nak, mint egy elnöválasztás- ra (!). Ezek Után nem kell ahhoz nagy fantázia, hogy milyen összegek forognak a »kulisz- szák* mögött. Ilyen körülmé­nyek között nehéz hinni a leghangzatosabb nyilatkoza­toknak is. Meg aztán tulaj­donképpen nem is erre van szükség, hanem gyors, hatá­rozott tettekre, a garázda provokátorok szigorú felelős- ségrevonására! A képmutatás nem tud öl­ni. Talán így jó is. De leg­alább fájni tudna! Kibírha­tatlanul fájni mindaddig, míg a szavak és tettek nem ke­rülnek összhangba egymás­sal. V. M. Kambodzsa egyre nagyobb gondot jelent Laird hadügyminiszter Saigonban Laird ámeíikál hadügymi­niszter pénteken e&tp Bang­kokból Saigonba érkezett, és szombaton több órán át ta­nácskozást folytatott Bunker amerikai nagykövettel és Ab­rams tábornokkal, a Vietnam­ban tartózkodó amerikai expe- díciós hadsereg parancsnoká­val. Jól értesült körök szerint a megbeszélések napirendjén Kambodzsa szerepelt, ahol a hazafias erők nyomása miatt egyre nagyobb gondot okoz a főváros és más nagyobb váro­sok üzemanyag-ellátása. A tárgyaláson megvitatták, hogy milyen intézkedésekkel lehetne csillapítani az egyre katasztrofálisabb üzemanyag- hiányt. Állítólag szóba került az a lehetőség is, hogy légihíd segítségével szállítsanak ben­zint; és Diesel-olajat Phnom Penh be. A kambodzsai fővárosból érkező hírek arról számolnav be, hogy a Phnom Penh-; hadsereg három zászlóalja fel­adta azt a próbálkozását, hogy ismét ellenőrzésük alá vegyék a Phnom Penhböl Kom non p Chamba vezető 4. számú útvo­nalat. (Ismeretes, hogy e ki­kötővárosban található az or­szág egyetlen olajfinomítója.) A Dói-Vietnamban lévő amerikai katonák között any- nyira elterjedt a marihuána kábítószer élvezete, hogy az amerikai parancsnokság elren­delte az amerikai katonai gép­járművek ellenőrzését és a marihuánát termő terülétek felkutatását és megsemmisí­tését. Kétmillió peso a nyomravesetőneh Tizenkétezer rendőr és katona keresi a nagykövetet (Telefoto — AP—MTI—KS) Benjamin Mendoza bolíviai megállapították, hogy nem el­feÄ1 „ljKbbr61 ’ mebeteg. Most bíróság előtt aki Manilában merényletet ki- I sérelt meg VI. Pál pápa ellen,'telel tettéért. Az uruguayi kormány két­millió peso (paintégy 8000 dől lár) jutalmat tűzött ki annak aki felvilágosítást nyújt a Tu- pamaros-gerillák által pénte­ken Montevideóban elrabolt Geoffrey Jackson angol nagy­követ sorsáról. Közben a főváros és környé­ke fölött katonai helikopterek köröznek, a főváros előtti vize­ken a haditengerészet őrnaszád­jai cirkálnak, s mintegy tizen­kétezer rendőr és katona ku­tat a nagykövet után. Eddig ötven személyt vettek őrizetbe. Az emberrablók egyelőre nem közölték, hogy milyen fel­tételek teljesítése ellenében hajlandók szabadon bocsátani a brit diplomatát, de a koráb­bi emberrablások után tá masztott követelésekből nyil­vánvaló, hogy a feltétel vál tozatlanul az összes politikai foglyok szabadon bocsátása lesz. Az uruguayi külügyminisz térium szóvivője az újabb em­berrablással kapcsolatban pén­teken este nyomatékosan han­goztatta, hogy a kormány ál­láspontja változatlan és sem­milyen engedményt sem haj­landó tenni a gerilláknak. (MTI) Zátonyra futott egy hajó Az Antilles francia luxus­hajó pénteken este zátonyra futott és kigyulladt a nyílt ten­geren, 700 kilométernyire San Jüantól délre. A tűz a gépte­remből terjédt el; a luxushajó 950 utasának és személyzeté­nek javarésze mentőcsónakok­ba szállt. Szerencsére az eset nem messze történt a csöppnyi Mustique szigettől, és így a mentöcsonakok — a környék­beli vizeken tartózkodó yach- tok segítségével — egymás után kötöttek ki. A hajó Venezuelából január 2-án indult el körülbelül 650 utasával — a többiek a sze­mélyzethez tartoztak — 9 na­pos tengeri kirándulásra. Képünkön; Amerikai katonai rendőrség marihuánát szállító amerikai katonai jeepet tartóztat fel. (Telefoto — AP—MTI—KS) Megegyezés a brazíliai gerillákkal Hetven fogoly útra kész A brazíliai kormány pén­teken éjjel hivatalosan beje­lentette, hogy hozzájárult Giovanni Bucher svájci nagy­követ elrablóinak legutóbb' listájához, és hajlandó szaba dón bocsátani az általuk meg nevezett hetven politikai fog lyot — cserében a nagyköve" szabadságáért. Az Alfredo Búzáid igazság­ügyminiszter és Mario Barbosa külügyminis7*er által aláírt közlemény szerint a kormány megteszi a szükséges lépése­ket, hogy a gerillák névjegy­zékében megjelölt hetven sze­mély repülőgépen elhagyhas- :a az országot. Az emberrab­lók megígérték, hogy szaba­don bocsátják az immár több mint harminc napja fogságuk­ban levő nagykövetet, mihelyt a hetven politikai fogoly meg­érkezik Algériába vagy Chi­lébe. 2 SOMOGYI IfSPLAr Vártra«», U1L Jnaaár Mi

Next

/
Thumbnails
Contents