Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-11 / 290. szám
AZ MSZMP SOMOGY MCCYII BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVI. évfolyam, 290. szám. Péntek, 1970. december II. Kocsizárak — könnyebben, olcsóbban Kevés olyan helyet tudnánk mondani, ahol napjaikban még nem használnak műanyagot Olcsó, aránylag könnyen alakítható, s mivel az egyes fajták szilárdsága változó, a célnak megfelelőt lehet választani. A jól ismert mindennapi felhasználás mellett, ma már a kocsizárakat is műanyagból készítik. A plombálást helyettesítő műanyag kocsizárak Csurón, a helyi ÁFÉSZ üzemében készülnek. Kilenc asszony keze nyomán havi 70—80 ezer darab áll szállításra készen. A két végén horgas kiképzésű fémszalag, s az ezt szilárdan, nagy biztonsággal tartó műanyagkupak tökéletesen helyettesíti az ólomplombát. Az ÁFÉSZ az ország minden részébe szállít ezekből. Somogyi kórusok hangversenye Siklóson Siklóson vendégszerepeit » a /iKár Béla Kórus és a Siófoki Dalkör. A siklósi kisipari szövetkezetek hívták meg az énekkarokat a két szövetség — a somogyi és a Baranya melyei KISZÖV — kulturális együttműködésének programja alapján. Az 1884-ben alakult siklósi vegyeskar dallal üdvözölte a somogyi vendégeket. Ádátn Vavrinecz népdalfel- tolgozásaiból énekelt a Siófoki Dalkör. A kórus tagjai magukkal vitték a somogyi, Ba- laton-menti emberek életörömét is. Nagy sikert aratott — a siófokiak tolmácsolásában — Karai József Kecskeméti t borzója s az Égi vasút cí műve. A szerzőt s az ének! szűnni nem akaró tapssal ’enelte a közönség. Ezu' Palesztrina, Lassus, Brahm "iendelssohn, Bartók és Kodály örökszép dalait énekelte a Vikár Béla Kórus. Dr. Gallainé Tringer Margit zongorajátékában, Balikóné, Ittzés Irma, Nagyné, Hauptmann Ilona és Haris Mária szép tiszta éneklésében gyönyörködött ezután a közönség. A gazdag zenei élmény hozzájárult a két megye kapcsolatainak bővítéséhez. 7ARM ÍŰSOIC A pinceklubban a költővel Fodor András látogatása a tanítóképzőben Az asszonyok a munkaasztaloknál Bíztató változások a nagyatádi Park vendéglőben Sokat bíráltuk az elmúlt időszakban a nagyatádi Park vendéglőt. Nem alaptalanul, hiszen a kiszolgálás lassúsága, a felszolgálók figyelmetlensége, véletlen vagy szándékos tévedése, a szegényes étlap több olvasónkat késztetett arra, hogy panaszával szerkesztőségünkhöz forduljon. Nemrégen ismét jártunk a nagyatádi Park étteremben, hogy meggyőződjünk arról, van-e valami változás. Örvendetes volt tapasztalni, hogy a fiatal, felszolgáló — noha az étterem zsúfolva volt — pillanatok alatt asztalunknál termett, s a megrendelt ételt rövidesen, kellő udvariassággal szolgálta fel. Az étlap is a változást tükrözi. Kevés vendéglőben tapasztalni hasonló gazdag választékot. Hatféle leves, tízféle köret, harmincféle készétel, illetve frissensült. Ezt a változást érzik a vendégek is, és mind többen járnak ide étkezni. Tiszagáti István üzletvezető arról számolhatott be, hogy a másfélezer forintot is meghaladja naponta az ételforgalom, míg korábban a fele sem volt. Emelkedett az előfizetéses étkezésben részt vevők száma is. Sz. L. Noteszlap Levelet a gépkocsivezetőknek Nemegyszer hallani gyalogosok kifakadását olyan esetben, amikor a járművezetők türelmetlenségét, udvariatalanságát tapasztalják, amikor rendőr jelenlétét hiányolják, s azt követelik: vonják felelősségre, bírságolják meg a járművezetőket, noha szabálysértést nem követtek el. A napokban éppen egy ilyen kifakadásnak voltam fültanúja Kaposváron, a Kossuth téren. S amikor megkérdeztem az illetőt, így válaszolt: azért, hogy emberségre neveljék a járművezetőket, arra, hogy ne feledkezzenek el: a gyalogos is ember. Sokat lehetne vitatkozni, hogy a gyalogosok sem teljesen hibátlanok, gyakori az ő könnyelműségükből, vigyázatlanságukból eredő baleset. De inkább maradjunk most azoknál a járművezetőknél, akiknél emberi magatartásukban számos kifogásolható akad. Nevelésük, megváltoztatásuk érdekében érdemes lenne követni azt a módszert, amelyet Svájcban az ottani balesetelhárítási tanácsadó testület alkalmaz a szándékos vagy véletlen hibát elkövető gépkocsivezetővel szemben. Ebbe bevonják a legszélesebb körű nyilvánosságot is, kérve, hogy az ilyen esetekről — a hiba, a hely és az időpont, valamint a gépjármű számának, típusának megjelölésével — értesítsék a tanácsadó testületet. Ők pedig egy közvetlen hangú levélben fordulnak a gép- járművezetőhöz, leírva a történteket, s figyelmeztetik arra is, hogy cselekedete esetleg milyen következménnyel, balesettel járhatott volna. Hat hónap alatt 450 olyan információt kaptak. Levelük után csupán a gépjárművezetők .csekély százaléka tiltakozott kétségbe vonva magát a tényt, illetve azt, hogy rendszámát helyesen adták meg. A statisztikai adatokból az tűnik ki, hogy a közúti balesetek okát gyakran a hibás emberi magatartásra lehet visszavezetni. Ez nyilvánul meg a másokat veszélyeztető előzésben, a jelzések figyelmen kívül hagyásában, de más esetekben is. Bizonyára sok ember megszívleli az időben érkező figyelmeztetést. S amikor aggódva figyeljük a gépjárművek számának növekedésével együtt szaporodó karambolokat is, érdemes lenne követni ezt a figyelmeztető, nevelő módszert. Sz. L. Rövid időn belül ismét Kaposváron találkoztunk Fodor András József Attila-díjas költővel. Szerdán este a Tanítóképző Intézet fiataljai meghívásának tett eleget a somogyi; •■zületésű költő. Az este 7 órakor kezdődő költő—olvasó találkozóra sokan voltak kíváncsiak. A könyvtárhelyiség zsúfolásig megtelt. A hallgatók levélben elküldték már kérdéseiket Fodor Andráshoz, s az ezekre való válaszadással kezdődött meg a közvetlen hangulatú beszélgetés. Példaképéről, a tanító hivatásáról, a szabad idő jó kihasználásáról, a mai magyar költészetről, s a költő személyes, kaposvári emlékeiről, utazásairól érdeklődtek a hallgatók. Fodor András mindig úgy próbált válaszolni, hogy a pedagógusjelöltek ezen az egy estén is olyan »útravalót« kapjanak, amellyel gazdagabban bontakoztathatják ki egyéniségüket és majdani munkásságuknál is hasznát vegyék. A kétórás válaszadás — »monológ« — után a pinceklubba hívták a költőt további beszélgetésre. Ez az est volt a negyedik pinceklubrendezvénye a KISZ- fiataloknak. A tanév második félévében is ilyen igényes, szép estéket szorgalmazzanak! H. B. A képernyő előtt Heltai: A Tündérlaki lányok Molnár Ferenc írta: ».Az író munkája, még ha a kutya sem olvassa, ott van a könyvtárban, és bármely pillanatban megmutatja a késő utókornak az írót minden hibájával együtt.Heltai Jenőről is múlt időben beszélünk már. (1957-ben halt meg.) Művei gyakran ma is megméretnek. Milyen író volt az elnök úr (ahogy barátai nevezték)? Czibor János szerint: Nem küldetéses úttörő, inkább gyanútlan. S ez sok mindent magyaráz. A »küldetéses« író eleve felvértezett. Tudatában van a társadalmi összefüggéseknek, s tennivalóinak evvel kapcsolatban. A »gyanútlant« az események tanítják. S amit a szubjektum ehhez hozzátold: a »küldetéses« kemény, határozott, megváltani akaró, a »gyanútlanmindig bízik az önmagától történő, beavatkozása nélküli megváltásban. Heltai tehát az utóbbiak közé tartozott. Színpadi művei — még a méltatlanul vagy a jogosan elfeledettek is — a világosság, az elegáns kidolgozás, a szellemesség jegyében születtek. Darabjai mégsem a Shaio-i iskc'ához tartoznak. Shaw műveiben fontosabb a »praktikus mondanivaló« az »irodalomnál«. Heltainál inDecember 21-én kezdődik a téli szünet Nagyobb figyelmet! December 21-től 1971. január 6-ig tart az általános és a középiskolákban a téli szünidő. A vakáció előtti utolsó tanítási nap december 19., szombat, a szünet utáni első: január 7., csütörtök. Az alsó- és középfokú oktatási intézményekben a következő hetek az ismétlés jegyében telnek el. A pedagógusok elsősorban azoktól kérik szá mon az eddig átvett tananyagot, akik a tanévkezdés óta eltelt hónapokban gyengébb eredményt produkálták. A jegyeket — a december 19-i helyzetnek megfelelően — a téli szünidőben sorra kerülő osztályozó értekezleten zárják majd le, és a szünet utáni első tanítási napon — az ellenőrzőkönyv útján — hozzák a szülők tudomására. A korábbi évekhez hasonlóan áz általános iskolai napközi otthonok a szünidő alatt is működnek, s minden tanintézetben gondoskodnak a felügyelet ellátásáról, a napközis helyiségek folyamatos fűtéséről. Az iskolákban változatos programot állítanak össze a napközisek részére. A CZ 71-06-os rendszámú Renault gépkocsi vezetője, h. nagyobb figyelemmel és óvatosabban vezette volna gépkocsiját, akkor nem borult volna föl a bárdibttkki halastavaknál levő kanyarban, és kocsiját nem törte volna össze Szerencsére, személyi sérülés nem történt. kább az utóbbi felé billenik a mérleg nyelve. Könnyedségének rokonsága inkább a Vígszínház korabeli »házi szerzőivel« (Molnár Ferenc, Szép Ernő, Herczeg Ferenc, Nagy Endre) mutatható ki. A Tündérlaki lányokat is a Vígszínház mutatta be 1914-ben. Nagy sikere volt Bécsben, Berlinben. is. Színműírói pályájának első szakaszában írta Heltai. A >•társadalmi« vígjátékok mellett alkotta ezt a színművel. (Későbbi, verses darabjai a romantika és a mese jegyeit viselik. A Tündérlaki lányokat Mészöly Tibor dramatizálta. Jó anyagot kapott: néhány kiélezett helyzetet, poénokat, pergő dialógusokat, özvegy Bergerné négy lánya közül az egyik polgári mértékkel: »rossz«. Családja érdekében »rossz«. Élős- ködnek rajta, boldogságának útjába állnak, Ö pedig feláldozza magát a legkisebb húgért is. Önzetlensége a Hel- tai-műben nem lesz messia- nisztikus, Miskin-i méretű. (Dosztojevszkij: A félkegyelmű.) Nincs ideológiája: győ- kértelen önzetlenség ez. Ha egy grafikont rajzolnánk a cselekményt követve: felfe ■ lé ívelő, majd hirtelen bukni kezdő vonalat kapnánk. (Boris- ka rádöbben, hogy legkisebb húga Pázmánba, az ő vőlegényebe szerelmes.) Innen zuhan lefele a grafikon vonala. Heltai ugyanis irtózva tragédiától: »elkeni« a konfliktust, »kiderítii«, hogy Pázmán sem teljesen érzéketlen Sárika, U húg irányában. Mihelyt ítéletet kellene mon dania, Heltai megtorpan. S e: nem is a keze megégetésétöi félő ember reflexe. Az író erő szakos cselekedetnek erezné, ha meg is kellene bélyegeznie a felismert visszásságokat. De így kell őt elfogadnunk, így kell ezt a művet is jónak tartanunk. A televízió igényes rendezésben (Dobai Vilmos munkája) igényes előadásban hozta •»színre« a darabot. Ladó merszky Margit biedermeier kotlóstyúkja farkastulajdonságokkal rendelkezik, Béres Ilona árnyaltan érzékelteti a »rossz-« lány tisztaságát. (lestó) Apróságok innen—onnan A kanadai Torontóban a 21 éves Rhonda Stallan könyvtárosnő nyerte el a „meztelen világszépe” címet. Az ünnepség alkalmával azonban koronát és rangját feltüntető sálat kellett viselnie. Egy New York melletti repülőtéren Henry Grav- ley repülőgépe megbokrosodott. A pilóta kiszállt, hogy megkeresse a baj okát. A repülőgép ekkor magától elindult Szabályosan felemelkedett a levegőbe, és eltűnt kelet felé. Senki nem tudja, mi történt vele. „A világ legjobb teaivója” címért versenyezve a Canterburyből származó Mr. Beasley nem egészen három óra alatt sikeresen eljutott a 72. csésze teához. 8 csésze tea hiányzott már csak a világbajnoki cím elnyeréséhez. Ekkor összeesett. Kórházba szállították, ahol azóta is kőmás állapotban fekszik. New Yorkban Andrew Carolan acélgyáros sírján a következő sírfelirat olvasható: „Itt fekszik az az ember, akinek volt annyi intelligenciája, hogy óvakodjék nála intelligensebb munkatársaktól!” Egy torinói kisdiák dolgozatából: „A régi római szalonban egy lyuk volt a plafonon, amelyet négy Oszlop tartott”. Sportos a divat Két sejk ül a háremben. — Űjabban a sportos típust szeretem — mondja az egyik. — Érdekes! — így a másik. — Nálam is éppen ez a helyzet. A múlt héten a női kézilabda-csapatunkat vettem feleségül. Jean-vicc Bobby gróf éppen eljegyzését ünnepli. Behívja az inast, és a következőket mondja neki: — Jean, legyen szíves, menjen le a parkba, és vágjon két szívet a családi tölgyfába! Micsoda kabát? Hű, de szép kabátod van, Ottó! Most vetted? — Hová gondolsz! ősrégi darab! Háromszor volt már a tisztítóban, kétszer a szabónál, tegnap pedig elcseréltem egy étteremben ! Sommi Néplap Asb MSZMP Somogy megyei Bizottságának lápja. Főszerkesztő S JAVOKI BÉLA Szerkesztősbe Kaposvár« batinea Sándor u 2. Telelőn: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadta a Somogy megvel Lapkiadó Vállalat. Kaposvár# Latin ca S. u. 2. Telefon: 11-515 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő- ízetbetó a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési dn egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. feszült a Somogy megyei Nyomda- ipán Vállalat kaposvári üzemebea, Kaposvár. Laünca s. a. 6. Felelős vezető: Mautner József