Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-03 / 283. szám

Eddig három halálos baleset az AKÖV-nél FŐIDÉNY — EGÉSZ VEN ÁT «• Naponta mind több és több baleset történik az emberek gondatlansága, a szabályok megszegése miatt. A megyében a legtöbb üzemi és közúti bal­eset a 13. számú AKÖV-nél történt. Ä balesetekről, azok megelő­zéséről a vállalat biztonsági megbízottjával, Horváth Jenő­vel beszélgettem. — Sajnos, el kell mondani, hogy vállalatunknál havonta 10—12 üzemi baleset történik. Ebben az évben a balesetek közül három halállal végző­dött. Az első január 16-án tör­tént a siófoki részlegünk egyik gépkocsivezetőjével. Nem tar­totta meg a balesetvédelmi elő­írásokat, s a gumiabroncsot a gépkocsin szerelte össze., Ami­kor a kereket felfúvatta, a több atmoszférás nyomás szét­vetette a kereket, s olyan sú­lyosan megsebesítette, hogy be­lehalt sérülésébe. A másik bal­eset Siófokon történt az autó­javítóban. ahol az egyik gép­kocsivezető megkért egy ipari tanulót, hogy menjen néhány kört az udvaron az autójával, mert valami hibát vett észre a kocsin, s szeretné azt meg­javíttatni. Amikor a tanuló a kocsit le akarta fékezni, vélet­lenül a fék helyett a gázra lé­pett, s halálra gázolta a gép­kocsivezetőt. Ez a baleset is a gépkocsivezető hibájából tör­tént, mert kocsijára engedte a tanulót, akinek még jogosítvá­nya sem volt. A harmadik bal­eset a napokban történt a Ka­posvári Villamossági Gyárban. Összeütközött a mozdony és az egyik téherautónk, s az egyik rakodómunkás a mozdony elé esett és meghalt. Ennél a bal- e ;etnél szintén a dolgozó volt a hibás, mert nem' tartotta meg r z óvórendszabályokat. — Mit mutat a statisztika, lia összehasonlítanánk az 1969-es és az 1970-es baleseteket? — Tavaly kilencvenkét bal­eset történt, és a kiesett mun­kanapok száma 1939 nap volt. Az idén eddig szintén kilenc­venkét baleset történt, viszont 3247 munkanap esett ki a ter­melésből. Ebben az évben sok­kal súlyosabb kimenetelűek voltak. — Hol fordultak elő gyakran balesetek, s kinek a hibájából? — Néhány a sok közül — mondta Horváth Jenő. — Rosz- szul vették le a Vagonajtót, s egyik dolgozó ujjait -összeron- csolta. Amikor rugócsere köz­ben a szerelő figyelmetlen volt, a lemez eltörte a lábát. Több összeütközés történt. Eze­ket leginkább a több éves gya­korlattal rendelkező gépkocsi- vezetők fegyelmezetlensége okozta, akik rutinmunkának tekintik a vezetést, és nem tartják be a szabályokat. — Mit tesznek a balesetek megelőzésére? — A dolgozók részére ne­gyedévenként rendszeres bal­esetvédelmi oktatásokat szer­vezünk. A rakodómunkások számára a balesetvédelmi ok­tatásokat havonként tartjuk, mivel ez a legveszélyesebb te­rület. A balesetveszélyes mun­kahelyeket biztonsági berende­zésekkel láttuk el. A berende­zések hibájából eddig még nem fordult elő baleset. — A balesetekért nem a vál­lalat a hibás — mondta Hor­váth Jenő —, hisz eddig is mindent megtett azért, hogy a balesetek megszűnjenek. Az embereknek kellene mindig betartaniuk a balesetvédelmi előírásokat, akkor nem történ­nének ilyen szomorú esetek. Gy. L. Gondosan előkészíteni a beruházásokat Szerte az országban ezekben a .napokban fejezik be a ne- gyfedik ötévés terv előkészü­leteit, s ez alól Somogy me­gye sem kivétel. Kaposváron a városi tanács is az utolsó simításokat végzi, de ezzel egy időben már előre is dolgoz­nak, előkészítik a beruházá­sokat. Milyen tervek várnak megvalósításra, s hogyan áll a területek előkészítése? A negyedik ötéves terv megkezdésének alapvető fel­tétele, hogy a város általános és részletes rendezési terve világosan és egyértelműen ha­tározzon a területgazdálkodás­ról és a területek biztosításá­ról. Ez igen bonyolult feladat. El kell végezni a területek fö­lötti jog biztosítási eljárását, a kisajátítást, és meg kell kez­deni az előközművesítést. Mi­után Kaposváron gyakorlati­lag állami, szanálásmentes, előközművesített terület nincs, a beépítendő területek élőké szítése sok pénzbe kerül. Ve­gyük most sorra a város kö­zéptávú tervének leglényege­sebb beruházásait, illetve azok előkészületeit. A sántosi vízmű bővítését korábban az ötéves terv má­sodik felére ütemezték, azon­ban az 1972-es várható vízfo­j csak akkor áll rendelkezésre, ha a Béke, Füredi, Kanizsai utca által határolt tömb rész­letes rendezési terve elkészül. A Léva utcai tömbbelsőben megkezdődött, a Honvéd utca 35—49. alatt pedig megkez­dődhet a kivitelezés. A beruházások előkészítése és azok folyamatos megvalósí­tása az építőipar teljesítőké­pességének függvénye, hiszen sok még az elmaradt építke- aés, és az áthúzódások — ér­telemszerűen — a negyedik ötéves tervben szereplő prog­ramot csökkentik. Ez előbb felsorolt és csupán nagy vonalaiban ismertetett beruházások csak a városi ta­nács beruházásai, de egytől- egyig olyan építkezések, ame­lyek a városlakókat érintik és érdeklik. S. G. Ünnepi vásár a Sió Áruházban »Hol van a siófoki nyár...« — kérdi csipetnyi sóhajjal a népszerű táncdalénekes új lemezén. S mintha csak erre vála­szolnának a tóparti város — egyben az egész megye — leg­nagyobb kereskedelmi létesítményének, a Sió Aruháznak szakvezetői, ezt halljuk: — Az augusztusi kánikula valóban messzire szállt, de a vendégjárás nem szűnt meg nálunk. Hetvenöt millió formt forgalmat bonyolítottunk le a megnyitás óta eltelt hat hó­nap alatt, vagyis számunkra a főidény — az egész esztendő. Most, az év utolsó hónapjában pedig — mikulás, karácsony és szilveszter előtt — sokan térnek vissza a nyári vevőink közül is, hogy itt vásároljanak ajándékot. A csillogó kirakatok előtt székesfehérvári, veszprémi, aj­kai, kaposvári, budapesti kocsik parkolnak: messzi vidékek­ről is fölkeresik az áruházat — az exkluzív cikkek, a gazdag választék miatt. A bőséges készletet talán egyetlen példa is érzékelteti: ha Siófok egész lakossága felsétálna az áruház emeletére, minden helybeli lakos új cipőben távozhatna on­nan — és még mindig nagy készlet maradna a vásárlók szá­mára. Csak nőknek Az áruval teli, rendezett pol­cok áttekintésére maradjunk az emeleten, ahol a ruházati és divatcikkek, fehérneműk vár­ják a vevőket. A nők közül sokan keresik föl — a tél közelsége miatt — a konfekcióosztályt, ahol koc­kás midi-, fekete maxikabát, sokfajta műszőrme-és irhabun­da, valamint fényes, esőálló teenager műlakk kabát közölt válogathatnak. Hogy mi kerül­jön a kabát alá? Például zárt szabású, fémszegélyű, elegáns alkalmi ruha, egyszínű vagy mintás műszálas ruha, fém dí­szítésű midiszoknya, ezej; — sok-sok egyedi, ízléses rúna társaságában — ugyanitt vásá­rolhatók. Aki szívesebben készíttet mé­retre ruhát, a méteráruosztá­lyon talál hozzá anyagot. Szé­pek a pasztell színű, gyűrtele- nített, kockás csehszlovák női szövetek, s olcsók is. Finom gyapjúszövetet Jugoszláviából kapott az áruház. Sokan vá­sárolják a nadrágkosztümhöz való csíkos szöveteket, vala­mint a köntösök, háziruhák összeállítására alkalmas olcsó, műszálas cérnaflanellt. A kötöttáruk sorában új cikk a vastag kötésű, hosszított de­rekú, övvel ellátott garbópuló­ver, s az egyszínű, elöl azsúr- mintás, elegáns Trevira ruha. Olcsó és kézi hímzéssel díszí­tett, szintetikus stóla, nagy a választék a gyapjú és nyúl­szőr alapanyagú, s a kívül bolyhos, divatos meluzin kala­pokból, a hozzájuk illő bőr­kesztyűkből, táskákból. Sokan keresik az angol importból származó divatos kézitáskákat. Teli állványok kínálják a pu­lóverek, kardigánok, fehérne­műk sokaságát. Több színben kapható vékony szálú és kreppnylon harisnyanadrág, gazdag a készlet a gyermek és leányka télikabátokból. A ci­pőfronton a fekete és barna színű, bundabéléses svéd csiz­ma a »sláger«, rajta kívül még Mindig sok a vásárló a cipőosztályon. harmincféle divatcsizma nyújt­hat védelmet a nők számára a hideg időjárás ellen. Férfiak — tetőtől talpig A férfiak is felöltözhetnek tetőtől talpig az áruház emeleti osztályain. Hárommillió forint értékű készletből választhat­nak öltönyt és kabátot. Ez utóbbiak sorában keresett ké­szítmény a hosszabb és rövi- debb változatban egyaránt ta­lálható olasz műirha kabát, kellemes téli ruhadarab a víz­hatlan alapanyagú, műszőrme béléssel és szőrmegallérral el­látott Tájfun-kabát. Színben és méretben egyaránt bő a vá­laszték az igazán olcsó, kedvelt crombi télika­bátból. A sok .....—-........ száz, különböző a nyagú és fazo­nú öltöny kö­zött szép szám­mal található nyúlánk és ha­sas méretű is. Sokáig nem volt, most újra kapható a sí­nadrág. A méteráruk között — a ha­zai szövetek mellett — an­gol, kínai, ju­goszláv, NDK- beli szövetet találnak a fér­fiak, s hozzá nyakkendő- díszzsebkendő garnitúrát, új mintájú trevi­munka 'iilrc meggyorsi­gyasztás a tását tette tatófúrások befejeződtek, jö­vőre megkezdődhet a kútfúrás és 1972-ben a szerelés. A szennyvízcsatornák közül a cseri és donneri építkezés ki­viteli tervei elkészültek. Az északi városrész bekapcsolá­sára a negyedik ötéves terv végén kerülhet sor. A kisgáti városrészre kerül­nek a gépipari szakközépisko­la, a kollégium, valamint vál­lalati lakások. Ennek a terü­letnek kisajátítási és közmű- építési terveit már megrendel­f | Vörösköy János [| Ilii ===== !■ i4 tek •ele ÍÜH macska lüü visszatér — Itt? — Nem, még Szolnokon történt. Az ottani MÁV-főnök- ségről is küldtek valakit. — Na, mindegy — rázta a te a városi tanács. A kommu- Jfejét Beke. — Majd legfeljebb nális ágazat fejlesztésének el- fvirrasztanak. ső helyén a lakásépítés áll. Annyit, de annyit írtunk már erről, és még mindig nem le­het róla eleget beszélni, a vá­ros lakásépítési terveiről Czukorhoz fordult, és elbo­csátotta. — A lány — mondta Ébert — ma reggel óta fekszik. A azonban néhány újabb adat isi járógépet csak reggelre javít- rendelkezásünkre áll. Az álla- <iják meg. Paál alapos munkát mi és szövetkezeti lakások te- <1 végzett... Kíváncsi vagyok, rületének negyvenkét százaié- í mit szól, amikor a posta nem ka már biztosított, huszonegy i fogj a tudni behozni neki Ba- százalékát kisajátították, a fkonyíürtöt!... Az apját mín- marodék 37 százalék azonban denképpen értesítenie kelL, 25. Hacsak ... Hacsak nem téved­tünk valahol. — Az utat mindenesetre el­lenőrizzük. Nyilván megkísér­li, hogy autóstoppal... — Meglesz! — bólintott Ébert. Az akciót gondosan elter­vezték, de a végrehajtása nem ment simán. .A sínautó, amely Bekét és Paált, a két „magas rangú MÁV-tisztet” vitte, még mesz- sze járt Bakonyfürttől, ami­kor túl az állomáson, a vasúti sorompónál az éjszaka első drámája lejátszódott. A rendőrség csak a polgári kocsikat ellenőrizte: a hon­védség teherautója kijuthatott a városból. Ébert, aki a vas­úti őrházat biztosította, az utolsó percben kapta a tele­fonértesítést, hogy Czukor el­menekült. Menetlevelet hami­sított, autót szerzett, és szö­késben van. A „motorzseni* vad iram­ban száguldott a vasúti átjáró felé: elszánva magát, hogy semmiféle felszólításra nem áll meg. Holdfény volt, és ko­csija kioltott reflektorokkal, sötéten rohant az országúton. Ébert tüzet nyithatott volna rá, s a kipukkadt gumik meg­állítják az ámokfutót. De a százados a sorompó leengedé­se mellett döntött. Czukor lát­ta, hogy útját elvágták, tudta, hogy ebben az órában nem jön vonat, és a sorompót az ő szökése miatt engedik le. A motor felbőgött, a szá­guldó teherautó szinte meg­ugrott, ahogy a sofőr rá tapo­sott a gázpedálra. Czukor előtt még egyszer felvillant az el­érhetetlen dicsőség, a világ- bajnoki babérkoszorú, az ün­neplő tömeg, aztán borzalmas reccsenés hallatszott. A sorompónak vágódó te­herautó az útmenti fának re­pült, és felbukfencezett. Czukor utasa, a „fekete macska” az utolsó másodperc­ben az árokba ugrott, s ha vérző, behúzott lábakkal is, de sebesen eltűnt a sötétben, A kocsi roncsai között csak a sofőr holtteste maradt, a gyomrába fúródott kormány­nyal és a betört homlokkal, amelyből ömlött a vér. A két MÁV-tiszt, aki a haj­nali sötétségben kiszállt a sínautóból, életében először viselt vasutas egyenruhát, de a rangjelzés elég magas volt. Az állomásfőnök látszólag őszinte megdöbbenéssel fogad­ta őket. — Vizsgálat? — kérdezte csodálkozva. — Csak látogatás ... Kezet fogtak, bemutatkoz­tak. — Medgyes Gyula — mond­ta a bakonyfürti állomás pa­rancsnoka. — Szabó — tisztelgett Be­ke. — Csáky — dörmögte Paál. Az állomásfőnök megillető­dött és készséges volt. — Behívhatom az elvtársa­kat? — Köszönjük! — bólintott Beke. — A lakásom elég rendes. Az őrnagy látta, hogy a vil­lanyfényes peronra érve a há­zigazda élesen az arcukba pil­lant. Kíváncsisága — a láto­gatás váratlansága folytán ■ —, végül is érthető volt. J Leültek az állomásfőnök ba-J rok stílusú ebédlőjében. * — Pesten — mondta barát ságosan Beke — elég sok sz . - esik önről. .Ügyét úgy tartjákJ számon, mint az utóbbi évek' egyik legnagyobb személyi tragédiáját. — Már belenyugodtam ... — Mindenesetre beszélni akartunk önnel, amikor erre járunk. Legalább érdeklődni, hogyan viseli el ezt a helyet. — Fogjuk rá — mondta fá­sult, de megbékélt arccal a házigazda. Alacsony, szikár kis ember volt, a karján most is fekete szalagot viselt: a gyászév még nem telt le. — A gyerek, természetesen hiány­zik. (Folytatjuk) lux nyakkendőket, kézi festésű kasmírsálat, kesztyűt választ­hatnak, Az ingek változatos tömegéből ezúttal csak kettőt említünk: fehér, hosszú ujjú nyloning és finom szálú hol­land anyagból készült, elegáns poliészter ing, a korábbinál lé­nyegesen olcsóbb áron kap­ható. Egy pillantás még a cipőosz­tályra: a falba illesztett állvá­nyokon víllámzáras posztóci­pők, rövid szárú csizmák, gu­mi- és fröccsöntött talpú téli lábbelik is sorakoznak. Ajándék a családnak Az áruház földszintje főleg a családi jellegű ajándékokat kínálja. Az ABC-osztály szov­jet, angol és olasz gyártmá­nyú, 6—12 személyes evőesz­köz-, francia hőálló mokkás- készlettel, jénai tálakkal és bé­bi étgamitúrákkal, porcelán és kerámia dísztárgyakkal, alutef és algoflon szeletsütőkkel vár­ja a vevőket. S persze itt ta­lálható az ünnepi édesség- és italkészlet is, minden igényt kielégítő választékban és mennyiségben. A műszaki áruk, háztartási gépek sokaságában szinte el­igazodni is nehéz. 32 féle rádió, 15 fajta tv-készülék, különféle típusú magnetofonok, lemez­játszók, mosógépek vásárolha­tók itt. Van Braun és Reming­ton márkájú villanyborotva, lábhajtású és elektromos Neu­mann varrógép, elektromos hő­takaró, s ugyancsak hálózati árammal működő masszírozó­gép. Egyes táskarádiókat, asz­tali és állólámpákat ármér­sékléssel hoz most forgalomba az áruház, december 7-e és 13-a között pedig a porcelán és műanyag áruknál ad en­gedményt. Vásárolni is öröm t Ennyit talán a gazdag vá­lasztékból, hisz a készlet több ezer cikkét felsorolni úgysem lehet. Igazat kell adni annak a vevőnek, aki csomagokkal elborítva, ezzel lépett ki a Sió Áruházból: — Eddig úgy gondoltam, csak az az öröm, ha ajándékot kap az ember. Most már tu­dom, hogy az ajándék vásár­lása is örömet jelent. Igen, aki szép holmival, praktikus ajándékkal kíván kellemes meglepetést szerezni az a Sió Áruházat keresi föl. (x) Liszt- és Bartók- zongoraverseny Liszt Ferenc és Bartók Béla szü letésének 160., illetve 90. évfordu­lóján negyedszer mérik Össze tu­dásukat öt kontinens fiatal pia­nistái Budapesten. A zongoraversenyen minden olyan fiatal művész részt vehet, aki még nem töltötte be 32. életévét. Idehaza a fiatalok kiválogatásával és felkészítésével külön szakmai zsűri foglalkozik majd. A rendezőség 40 000 forintos el­ső, valamint 30 000, 20 000 és 10 000 forintos II., ni. és IV. díjat tűzött ki. A jelentkezési határidő: 1970. december a SOMOGTI NÉPLAP Csütörtök, 1910- tkm—Tifr X

Next

/
Thumbnails
Contents