Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
EGY HÉT a világpolitikában Világpolitika itthon és távoli tájakon Az elmúlt héten — a kifejezés közvetlen értelmében — házhoz jött a világpolitika. A nemzetközi eseményeket ösz- szefoglaló híradót is ezért kezdhettük hazai vonatkozású eseménnyel, az MSZMP X. kongresszusának megnyitásával. Már az első világvisszhang- böl is lemérhető, hogy barát és ellenfél egyaránt odafigyelt erre a tanácskozásra, amely megvonta négy izgalmas és tartalmas esztendő mérlegét, s útmutatót adott a jövőre nézve. Csak fokozta a kongresszus iránti érdeklődést a tekintélyes külföldi részvétel, a szocialista világ olyan vezetőinek felszólalása, mint Brezsnyev, Go- mulka, Husák és Zsivkov. Megnyilatkozásaikban ugyanis — akárcsak Kádár János és más magyar pártvezetők beszédeiben — különös nyoma- tékot kapott az európai biztonság kialakításának igénye.. Vagyis tizenkilenc hónappal az emlékezetes budapesti felhívás után most a budapesti kongresszusról hangzottak el megszívlelendő szavak földrészünk békéjéről. Hogy mennyire megoldásra érett problémáról van szó. arra jellemző, hogy ugyanebben az időben vált ismeretessé a finn kormány újabb kezdeményezése: az érdekelt államok nagykövetei kezdjenek el puhatolózó megbeszéléseket Helsinkiben. Kontinensünk krónikájához tartozik még, hogy Varsóban a francia kormányfő folytatott eszmecserét a lengyel vezetőkkel, Berlinben pedig a két német állam képviselői — államtitkári szinten — párbeszédük harmadik fordulójához érkeztek. Kétségtelenül van tehát bizonyos mozgás Európában, de hallatszanak olyan borúlátó hangok Is, hogy a NATO közelgő brüsszeli tanácsülésén „rálépnek majd a fékre”. Ha es valóban így történik majd, a szocialista országok s más józanul realista erők törekvéseinek tükrében annál súlyosabb lesz egyes nyugati hatalmak felelőssége. Ami a nemzetközi élet hagyományos válságcentrumait illeti: az elmúlt hét nem hozott lényeges fejleményt a Közel-Keleten, a helyzet tehát negatív értelemben változatlan. Bizonyos derűlátásra legfeljebb az ad okot, hogy Asz- szad tábornok kairói útja belevág egy hatékony, új arab egység érdekében tett erőfeszítés folyamatába. Annál viharosabban alakultak a délkelet- Szsiaj események, és új krízisterület jelentkezett a nyugat- afrikai Guineában-. A hivatalos Washington számára sok kellemetlen órát okozott a héten a veszélyes, de eredménytelen vietnami akció utólagos elismerése. A VDK ismételt bombázására tulajdonkeppen nem is voltak képesek elfogadható magyarázatot adni, jellegzetes erőpoliti- kai búzásról volt sző. BZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: Hétfő: Megkezdődött az MS2MF X. kongresszusa. Portugál zsoldosok agresz- sziója Guinea ellen- / Kedd: Laird beszámolt a fogoly- szöktetési kísérletről; világszerte hevfes tiltakozás a VDK bombázása ellen. Szerda: T’inn javaslat az európai biztonsági értekezlet sokoldalú előkészítésére. A hetvenöt esztendős Svo- boda elnök ünneplése Prágában. Csütörtök: Párizsban elmaradt a Vietnam-konferencia ülése. A francia kormányfő Varsóban. Péntek • Az NDK—NSZK közti tárgyalások újabb fordulója Berlinben. Asszad színál miniszterelnök Kairóban. Szombat: Jubileumi megemlékezés Szovjet—Örményországban A félszáz áldozatul esett polgári lakoson kívül nem könyvelhettek el katonai sikert. Ha a korábbi ezernapos bombázás nem törte meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság népét, most is hiába próbálkoztak. Viszont a felháborodás vihara csapott végig az egész világon, nem utolsósorban magán az Egyesült Államokon is. Határozott figyelmeztetésül szolgált az a vietnami bejelentés is, hogy távol maradnak a szokásos csütörtöki párizsi tárgyalásoktól — tiltakozásul az amerikai akció ellen. Laird hadügyminiszter — heti magyarázkodásainak egyikén — fellebbentette a fátylat amfl is, hogy <sgy amerikai kommandóosztag sikertelenül próbálkozott a VDK felett lelőtt USA-pilóták kiszabadításával Az oly gyakran reklámozott amerikai felderítés csődöt mondott. Nixon ugyan személyesen osztogatott kitüntetéseket, hogy mentse a látszatot, ám az amerikai közvélemény megjegyezhette Ful- bright szenátor szavait: „A hadifoglyok hazatérésének legbiztosabb módja, ha befejezik a háborút™” Az imperialista agresszió jegyeit viselik magukon a gui- neai fejlemények is. Az előzményekhez tartozik, hogy a független és haladó elveket valló állam, szomszédja az a Portugál-Guinea, amely sikeres szabadságharcot folytat. Területének közel kétharmadán már őslakói az urak és le hetségesnek tűnik az a feltété lezés is, hogy a portugál ko- lonializmusnak sikerül véget vetni. Lisszabon hivatalos vagy félhivatalos zsoldosrohamokkal igyekszik ellengőzt adni. Korábban Senegál emelt panaszt a portugál légitámadások miatt, most viszont Guinea lett a célpont. Porfugái hajók és tengeralattjárók közreműködésével guineai árulók felhasználásával akarták meg- dönteni a támadók Sekou Tou ré elnök rendszerék Conakry visszaverte a rohamokat, de a jelek szerint a veszély még nem múlt el teljesen. Guinea ezért kért nemzetközi segítséget is, hiszen adott esetben portugál túlerő is fényé • gethek Bizonyos csalódást okozott Conakryban, hogy az ENSZ nem küldött valóságos támogatást. Igaz, több afrikai ország ténylegesen is segíti Guineát s értékes politikai támogatást adnak a világ haladó erői. A NATO-tag Portugália ott ül újra a vádlottak padján. Nem nagy dicsőségére, de annál súlyosabb felelőssé gére az Atlanti Szövetségnek. Réti Ervin Lengyel—francki nyilatkozat Befejeződött Chaban-Delmas látogatása Lengyelországban Jobboldalt a francia, balról a Józef Cyrankiewicz vezette lengyel küldöttség. Jacques Chaban-Delmas rancia miniszterelnök, a kíséretében lévő Maurice Schumann külügyminiszter és több más mágas rangú személyiség ■szombaton hajnalban Varsóból különvonaton Krakkóba érkezett. A francia vendégeket vidéki útjukon Józef Cyrankiewicz lengyel miniszter- elnök kíséri. Varsóból történt elutazása előtt Józef Cyrankiewicz és Chaban-Delmas aláírta a lengyel—francia barátsági és együttműködési nyilatkozatot. A két fél — hangoztatja többek között a nyilatkozat — minden eddiginél jobban meggyőződött a kölcsönös barát ság és együttműködés jelentőségéről. Elhatározták, hogy fokozzák erőfeszítéseiket gazdasági együttműködésük még átfogóbbá és harmonikusabbá tételére. Megállapodtak kulturális, tudományos és műszaki együttműködésük elmélyítésében is. Tegnap Chaban-Delmas és kísérete Krakkóból különre- pülőgépen hazautazott Párizsba. (MTI) Portugáliáról Határozati javaslat az ENSZ-közgyűlés előtt Az ENSZ-kozgyűles gyámsági bizottság határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, amelyben elítéli a portugál kormányt, mert nem hajlandó végrehajtani a gyarmati területek felszabadítására és az önrendelkezés biztosítására felszólító ENSZ-határozatokat A határozati javaslat azt indítványozása a Biztonsági Tanácsnak, hogy tegyen hatékony intézkedéseket a portugál gyarmati területekről szóló határozatok érvényesitésere, és felhívja a tagállamokat, hogy szintén tegyenek hathatós inKEKKONEIV a biztonsági értekezletről Kekkemen finn köztársasági elnök Paasikivi kiemelkedő finn államférfi, volt köztársasági 'elnök születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott beszédében az európai biztonsági konferencia előkészítésének problémaival foglalkozott. Kekkonen annak a reményének adott kifejezést, hogy Finnország legutóbbi kezdeményezése megteremti a lehetőséget az érdekelt kormányok képviselői és a diplomáciai misszió vezetői, illetve szakértői közötti előzetes, többoldalú találkozásokra, amelyek az európai biztonsági értekezlet összehívását eredményezhetik. (MTI) tézkedéseket a portugál gyarmati uralom felszámolása ér dekében. (MTI) RÖVIDEN Abrasziftiov a CDU —CSU provokációjáról Abraszimov, a Szovjetunió NDK-beli nagykövete, november 27-én előterjesztéssel fordult a három nyugati hatalom bonni nagyköveteihez azzal kapcsolatban, hogy a CDU— CSU parlamenti frakciója november 30-án Nyugat-Berlini ben szándékozik ülést tartani. Az előterjesztés rámutat arra, hogy a provokációs terv a helyzet rendezését célzó erőfeszítése^ ellen irányi#!. — A Szovjetunió és a többi szocialista ország olyan megegyezés híve, amely egészséges helyzetet teremt Európa közepén — mondja az előterjesztés. Bahr tájékoztatta Brandtot Az NSZK lakosságának többsége nem vitatja BONN Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal államtitkára szombaton délelőtt tájékoztatta Willy Brandt nyugatnémet kancellárt arról az eszmecseréről, amelyet pénteken folytatott Berlinben Michael Kochllal, az NDK miniszter- únökségi államtitkárával. STUTTGART Karl Moersch, a nyugatnémet külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Süddeutsche Rundfunk- nak adott interjújában a többi között leszögezte: Az NSZK lakosságának ,,túlnyomó-többsége bizonyára nem vitatja” a lengyel—nyugatnémet szerződésben rögzített irányvonal helyességét Elsősorban a fiatalabb nemzedék lesz hálás azért — mondotta —, ha az idősebb nemzedék maga tesz pontot a második világháború eseményei után. (MTI) Moro ázsiai útjáról Aldo Moro olasz külügyminiszter szombaton hazaérkezett ázsiai utazásáróL Japánban, Indonéziában és Thaiföldön tett látogatást Hazaérkezése után Moro utalt arra, hogy az út motívumai között szerepelt »Olaszország és az Egyesült Államok különleges viszonya«, de a Kínai Népköztársaság diplomáciai elismerése is. Moro egyben értésre adta, hogy az olasz diplomácia a közeljövőben lépéseket szándékozik tenni az európai biztonság és együttműködés előmozdítására is. VERTIKÁL—I A szocialista országok őrkotatási kísérlete A ciprusi kormány síkra száll az európai biztonsági ér tekezlet összehívása mellett, é álláspontjáról diplomáciai csa tornákon keresztül tájékoztatta az érdekelt államokat — közli a Philelefterosz cinn" ciprusi lap. Megkezdte működését Beír tódban az. Angolai Népi F szabadítási Mozgalom (MPI tájékoztató központja. Megszakadtak Párizsban egyelőre még tisztázatlan rüknények között — a 1 cia—algériai gazdasági i gyalások. Hazautazott Pekingből az . szovjet kereskedelmi kormányküldöttség, amely L T. Grlsin külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével folytatott tárgyalásokat a kínai fővárosban. A TASZSZ az alábbi közleményt adta ki: A szocialista országoknak a világűr békés célú kutatására és felhasználására vonatkozó együttműködési programja keretében 1970. november 28-au moszkvai idő szerint* 187 kilométer magasságba felbocsátották a Vertikal—I jelzésű geofizikai rakétát. A Vertikal—1 geofizikai rata rendeltetése az alábbi implex vizsgálatok elvégzé ■ volt: }• — a Napból származó iboántúli, röntgen- és millimé- , érnél rövidebb sugarak tulajdonságainak és a Pöld légköre Harminc letartóztatás Az athéni katonai parancsokság utasítására szombaton íjnál óta mintegy harminc :emélyt vettek őrizetbe a görög fővárosban. A letartóztatások és a házkutatások a kora délutáni órákban is folytak. Athénbe« elterjedt hírek szerint a letartóztatottak között van két volt centrista képviselő, valamint több neves ta. által történő elnyelésének tanulmányozása; — elektronkoncentrációk és pozitív ionpk magassági eloszlásának, továbbá az elektronikus hőmérsékletnek a vizsgálata; — meteorrészecskék vizsgálata. A rakéta fejrésze a vizsgálatok elvégzése után visszatérő tartályból és egy műszeres szakaszból állt. A tartályban az alábbi tudományos készülékeket helyezték el: — röntgen sötétkamtók és röntgenspektroheliograf. Ezeket a Lengyel Népköztársaságban dolgozták tó és készítették el; — röntgen-spektrométerek, amelyeket a Szovjetunióban szerkesztettek és készítettek; — meteorrészecskéket vizsgáló készülék, amelyet a Magyar Népköztársaság, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista' Köztársaság együttesen szerkesztett és készített el. A műszeres szakaszban elhelyeztek egy Leimann-alfa fotométert és egy rádió-frekvenciás kapacitív szondát, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaságban szerkesztettek és készítettek, továbbá tudományos műszert a Nap tpülifftétemél rövidebb sugárzásainak és a Föld ionoszférájára jellemző adatoknak mérésére. Ezt á Szovjetunióban készítették Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és Csehszlovákia tudósainak együttes műszaki adatai alapján. A Vertikal—1 geofizikai rakéta felbocsátásának térségében egy »AMA« földi berendezés segítségével — amely a Német Demokratikus Köztársaságban készült — megmérték az 1,0, 1,5 és 2,0 mhz frekvenciás rádióhullámok ^elnyelési viszonyait Amikor a rakéta pályája lefelé ívelt, 100 kilométer magasságban leválasztották a tudományos berendezést tartalmazó tartályt, s ez ejtőernyőrendszer segítségével földei ért. A Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Szovjetunió és Csehszlovákia szakemberei részt vettek a Vertikal—1 jelzésű rakétán elhelyezett tudományos berendezés felszerelésében és kipróbálásában, valamint a rakéta felbocsátásában. A rakéta által szerzett anyagok előzetes vizsgálata arra mutat, hogy a rakéta — útja során — normálisan működött. Az együttes kísérletben részvevő országok tudományos szervezetei megkezdték a kísérlet révén szerzett tudományos információk feldolgozd- 1 tóti. (MTI) 6 SOMOGYI HEPLAP Vasárnap, 1970. november 29.