Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
M ár a tanácsházán ts látszik, hogy itt asz- szony az elnök. Mindéit szobában virág vonzza az «ober tekintetét A folyosón üvegezett keretben a helyi hímző népművészek legszebb munkáiból helyeztek el néhányat A tanácsház udvarán pedig még az ősz sem parancsolhatott üzemszünetet az olvasóparkra, ahol jobbára öreg tsz-nyugdíjas nénik és bácsik lapozgatják a közhasználatra kiadott képes újságokat, és csipegetik az édes csemegeszőlőt, melyet a tsz elnöke küld nekik minden nap tízóraira: hadd érezzék, nem volt rossz az idei termés. Ünnepség és példa Pedig pletyka előzte meg és botrány fogadta itt az elnökasszonyt. Még át sem vette hivatalát, amikor szétfröccsent a faluban a szóbeszéd: azért »váltották le« a városi gimnáziumban, ahol a magyar nyelv tanára volt, mert oly sok diákját buktatta meg, hogy végül »fönn« is megsokallták a dolgot. Az előzetes hírek szerint besavanyodott vénkisasszony jön a község igazgatásának élére. * • • Összezördüléssel kezdődött a kapcsolata a helyi könyvbizományossal is. Ám ez a nézeteltérés már jóval pozitívabb színezetű volt. Talán egy hónapja lehetett vb-elnök az egykori tanárnő, amikor sor került az ünnepi könyvhét helyi megnyitójára. A nyitóünnepségre az elnöknőt nem hívták meg, de még csak nem is értesítették róla, hogy mikor lesz. — Maszek könyvzsúrt rendezett Tólth elvtárs? — nézett szemrehányóan másnap a helyi könyvterjesztés mindenesére, a község fiatalabbik tanítójára. Az ötölt-hatolt. Védekezett azzal, hogy már az elnöknő ideérkezése előtt kitűzték az ünnepség dátumát, a hangosbeszélő elromlott a tanácsnál, hát még propagandacélból sem kereste föl a hivatalt, meg azt hitte, hogy erről mindenki tud a helységben és így tovább... Összepöröltek, ha mosolyogva is, aztán kibugy- gyant Tóthból az igazság: — Az elnöknő elődje megtiltotta, hogy ilyesmivel zaklassam. Azt mondta legutóbb: most vettem ótépére négy fotelt, nincs nekem pénzem arra, hogy nyalábszám vegyek könyvet csak azért, hogy példát mutassak. A tavalyi vásárlásból sem olvastam el még semmit, mert este a tévé után már mindig álmos vagyok. Ha tévé nincs, akkor meg ultizik az ember. Nevetett ezen az elnöknő, és azt mondta: — Holnap, amikor legtöbben lesznek a főtéren, bevásárolok a könyvessátornál. És ha már annyit pletykálnak rólam, fölhatalmazom: bátran híresztelje rólam, hogy mindig van ötszáz forint tartozásom a magánál vezetett könyvfolyószámlán. Nem tudok ellenállni a jó könyvnek. Tóth tanító úr élt az en- gedelemmel. A módszer bevált. Néhány hét múlva többen már úgy érdeklődtek az érdekesebb könyvújdonságok után: — És tessék mondani, mit vett legutóbb az elnöknő? •Nemcsak lilás kardigánjaival teremtett divatot a fiatal nők és a falu értelmisége körében, de azzal is, hogy verseskönyveket vásárolt, megvette az új drámagyűjteményeket is, és hanglemezre rögzített nyelvleckéket hozatott a járásszékhely könyvesboltjából. Hakni Aztán egy férfias »fegyverténye« kerekített legendát az alakja köré. Évek óta vissza- viszajárt a művelődési házba egy maszek haknibrigád. Két kikopott táncdalénekesnő jelentette plakátjukon az úgynevezett »húzó nevet«. Ami azon kívül volt, az maga a vidékre sózott kultúrszemét. Beszédhibás konferanszié kötötte össze a műsorszámokat malacságokkal gondosan telitűzdelt szellemtelen szövegével. Két akrobata próbált néhány gyöngécske szaltóval varietéhangulatot teremteni. Egy molyette dáma négy pincsikutyát hajkurászott a színpadon, de az ebek fütyültek idomárnőjük idegen nyelvű parancsszavaira. Közben lemezről mozgalmi indulókat játszottak, hogy e harmatgyönge produkció így legyen szocialista színezetű. — Uram — mondta határozottan az elnöknő a műsort ismét fölajánló haknibri- gadérosnak, amikor az vesztére a tanácsházára ment a kultúrigazgató után —, ezt a műsort mutassa be a rokonságának! — Elvtársnő — hadarta a viharedzett impresszárió — a szocialista kultúrpolitika megkívánja, hogy a falu is részesüljön az élő művészet áldásából. < — Uram — hangzott a konok válasz —, a szocialista kultúrpolitika nem malaclopó köpönyeg, ami alatt maga ezt a silányságot ránksózhatja. — De elvtársnő, nekem ajánlólevelem van a járástól! — Kossuth Lajostól is lehet, uram. ... És az előadás elmaradt. Terem bér, fotó, kosztüm Milyen a kapcsolata a község kulturális életével? A könyvtárban hallottam: — Évről évre kisebb a könyvtárfejlesztésre költség- vetésileg biztosított összeg. Az idén még ebből a pénzből is elvitt tízezer forintot az árvíz. Mégsem romlott le a könyvtárunk. Egyik fővárosi gyár munkásokat toborzott a községünkben. Naponta két különbusz viszi be az embereket Pestre. Elnöknőnk a gyárnál elintézte: a kulturális alapjukból húszezer forintot kaptunk azon a címen, hogy a gyár itt lakó dolgozóinak könyvtári ellátottságát segítik elő. A művelődési házban hallottam: — Részben a tanács tartja fönn ezt az intézményt. Az évi költségvetésileg biztosított támogatás mindössze harminchétezer forint. Ebből a munkabérek is alig fedezhetők. Az elnöknő rábeszélte a szomszéd községben működő háziipari szövetkezetét: közgyűlésekre és egyéb rendezvényeihez vegye igénybe a mi nagytermünket, mert a saját falujukban nincs megfelelő méretű gyűléshelyiség. így évente csak terembérből tízezer forint tiszta bevételünk van. Az elnöknő volt iskolája patronálja az ifjúsági klubunkat Beat-zenekaruk — mindössze az útiköltséget térítjük meg — jó egy esztendeje ingyen lép föl a táncdélutánjainkon. Ezek jövedelméből a fotószakkör laboratóriumot rendezett be, a népi táncosok pedig kosztümöt kaptak. Szóval csodaelnöknőjük van? — kérdeztem kétkedve a községi párttitkárra. — Ó, dehogy — legyintett nevetve az öreg tsz-brigádve- zető. — Néha összekoccanunk. Hajlik arra, hogy a gimnáziumban gondolja magát. Néha a vébétagok úgy vélik, magyarórán vannak, mert nyelvhelyességi előadást tart hetvenéves parasztoknak. Olykor összepöröl a fiatalasz- szonyokkal, mert azok régimódi falvédőket raknak ki a tűzhelyhez. Nem mindenki járt egyetemre, mint ő. Nem elég Az elnöknő, amikor fölkerestem, ezekről nem beszélt. Valóban tanáros szabatossággal azt fejtette ki, hogy miben látja a helyileg kezdeményezett közművelődési tevékenység fontosságát. Mondta, mondta jó magyarsággal és a helyi problémák fölényes ismeretében. Nem állhattam meg, hogy szóvá ne tegyem: — Végül is mi itt a munkaköre : tanácselnök vagy népművelő? Megmosolyogta a kérdésemet, és kérdéssel válaszolt: — Ez talán két külön dolog? Akkor vettem észre, hogy hivatali szobájának faláról a poéta-politikus Váci Mihály arcmása nézett rám, a költőé, aki e kor fiataljainak szivébe égette a cselekvésre riadózta- tó két szót: »nem elég...« Bajor Nagy Ernő A tanulás — életforma Tifljb mint kétesztendős előkészítő munka után zajlott le a közelmúltban a magyar nevelésügy egyetemes tanácskozása, az V. nevelésügyi kongresszus. A mintegy hatszáz küldött háromnapos eszmecseréjét országos érdeklődés kísérte, örvendetes jele ez annak, hogy mind többen átérzik nálunk: a felnövekvő nemzedék nevelése nem csupán a tanítók és tanárok dolga, hanem fontos közügy, nagyszabású nemzeti feladat, a szocializmus építésének egyik alapkérdése. A tanácskozás mindenekelőtt arra a kérdésre igyekezett választ adni, amelyet a rohamosai! kibontakozó tudományos-technikái forradalom, a »gyorsuló idő« tesz fel világszerte az iskolának: Hogyan birkózzon meg a pedagógus a szédületes tempóban növekvő tudásanyaggal, mit tanítson, a napról napra keletkező új ismeretekből? Ügy látszik, immár végérvényesen vereséget szenvedett az a régimódi felfogás, mely szerint minden új ismeretet válogatás nélkül, lexikális teljességgel bele kell építeni az iskolai oktatásba. Ez a gyakorlat a tankönyvek és tantervek túlzsúfoltságát még tovább fokozná, s a tanulókat minden eddiginél nagyobb túlterhelésnek tenné ki. Nagyon igaz Igor Tamm Nobel- díjas szovjet fizikus híres aforizmája: »A tanítvány nem bögre, amelyet meg kell tölteni, hanem fáklya, amelyet fel kell lobbantam.« A fő cél tehát nem az adatszerű ismeretek besújkolása a tanulókba, hanem az, hogy korszerű általános műveltséggel vértezzük fel őket, amelynek segítségével megtanulnak gondolkodni, ítélni, következtetni, kombinálni, ismereteiket alkalmazni. És nem utolsósorban: megtanulnak tanulni. Ez azért fontos, mert a tanulás a jövőben egyre inkább életforma lesz, s nem egyszerűen iskolai kötelesség. A, tanulók képességeit keli fejlesztenünk. Németh László írja valahol: a tantárgyak nem arra valók, hogy ne hagyjanak időt a tanításra, hanem »képességtornák, s mint a jó tornászban, itt sem csak a korlátra vagy a nyújtóra kell a képességeket edzeni, hanem mindenre, amihez váll kell és szív.« Fel kell készítenünk tehát a tanulókat az iskolán túli önművelésre, hogy felnőtt korukban képesek legyenek általános és szakmai műveltségük állandó és folyamatos pótlására, esetleg korrekciójára. Azok a gyerekek, akik napjainkban elsőosztályosok, az ezredfordulón még életük delén lesznek. Olyan útrava- lóval kell tehát ellátiji őket, hogy a XXI. századiján is megállják majd a helyüket. Mindehhez az iskolai oktatás módszereinek a megújulására is szükség van. Jobban fel kell használnunk a jövőben mindazt a segítséget, amit a tudomány és technika ötletekben és eszközökben kínál, az oktatógéptől a programozáson át az iskolaszervezeti módosításokig. Ez azt is jelenti, hogy az iskolának, a pedagógusnak, a nevelésügynek folyamatosan igazodnia kell a változó világ követelményeihez; a pedagógia szaknyelvén fogalmazva: permanens iskolareform szükséges. Ugyanakkor óvakodni kell a megalapozatlan, elhamarkodott, pusztán az újítási divat kedvéért végzett kísérletektől. A pedagógiai kísérletek mögött mindig élő emberek állnak. Sőt mi több: minden hatásra érzékeny gyermekemberek, akiknek nyugalmát, harmonikus fejlődését senkinek, semmiféle kísérlet jegyében nem szabad kockára tennie. A kongresszusi tanácskozás másik nagy alapgondolata az volt, hogy az iskoláinkban a jövőben nagyobb hangsúlyt kel] kapnia a nevelésnek. Ma ugyanis az iskolák nagy részében a közösséget és az egyéniséget formáló nevelő- munka messze elmarad az oktatómunka színvonalától. A jó iskola gyakorlóterepc a közösségi életnek, a társadalmi demokratizmusnak, az alkotó öntevékenységnek. Olyan hely, ahol a gyerek és ifjú — a majdani felnőtt — nemcsak \ az integrálszámítást tanulja meg, hanem hozzáedződik a későbbi társadalmi gyakorlathoz, a közéleti felelősséghez, az önkormányzathoz, a mások gondjában-bajában való osztózáshoz is. Csak az ilyen szellemű, az életre minden irányban felkészítő intézmény lehet a jövő iskolája. A legeszményibb iskola sem vállalhatja azonban magára az ifjúság növelésének teljes felelősségét. Sürgető szükség van arra, hogy összehangoljuk a társadalom különböző nevelési tényezőinek a munkáját. Az együttes erőfeszítések sokkal több sikert hoznának. A vitákban sok szó esik a családról. Némely újkeletű tévhittel ellentétben semmivel sem csökkent a családi nevelés jelentősége a múlthoz liépest. — A társadalommal harmóniában élő embereket felnevelni tömegméretekben család nélkül lehetetlen. Az oktatás és nevelés számos problémáját felvető nevelésügyi kongresszus egész közgondolkodásunkra kiható hasznos eszmecsere voit, ötletekben, felismerésekben, javaslatokban nagyon gazdag. Igazi haszna azonban azon múlik, hogy ma, holnap és holnapután mit tudunk átültetni belőle a gyakorlatba. Vati Papp Ferenc Ülő anya Alexander Archipenko alkotása. Fivosz Del fisz:* SZÁRAZ ÁQAK Tudom: az idő száraz ágakat gyűjt a búcsúzás végső tüzéhez a göcsörtös gallyak apró pattogással hánytorgó kígyóként hamvukba hullanak Tudom: ebből a buja tenyészetből csupán fekete füst marad mint a felejtés, valami távoli, kopár égitesten. SÓVÁRQÖ ASSZONYOK« Ez a megkérgedt föld a miénk s ezek a sóvárgó asszonyok hiába várják álmatlanul az ünnepet; formás kezük belekopik a magányba álmaikban különös látomások kísértik őket cserepes, csókolailan ajkuk simogatatlan sűrű szemöldökük q Pedig ők maguk az eleven forrás! VITATKOZTUNK SOKAT Vitatkoztunk sokat az emberről, a titokról. S közben széthullt az élet alvadt csönd- s vércsomókban. •Athénban élő görög költő. P“pp Árpád fordítása, Tanulmánykötet Petőfi és kora Nincs kimerített téma. Minél többen s minél többet foglalkoznak egy témával, annál inkább szembetűnnek az addig homályban maradt részletek, a valami módon elsikkadt tények, adatok, események. Ez az első gondolat a vaskos tanulmánykötet elolvasása után. S a. következő: Ismerjük-e az igazi, a teljes Petőfit? A teljes Petőfit, aki legalább annyira volt közéleti ember mint politikus vagy poéta? Nem ismerjük. Inkább csak a költőt, a gyújtó szavú művészt őrzi emlékezetünk — s őrzik tanulmányaink forrásai, a tan- és szakkönyvek —, s kevésbé azt az embert, aki fölszólalt Pest vármegye választmányának ülésén 1848. április 1-én, s két héttel a győztes március idusa után éles előrelátással ezt mondja: »Láttam remegést, láttam sápadt arcokat, nem szeretném továbbra is így látni nemzetemnek fiait — azért most lekötve kardomat elnyugtatom, de össze nem töröm.« Kevésbé ismerjük azt a közéleti férfiút, aki vezéregyénisége a május 12-i népgyűlésnek, aki röpiratokát- fogalmaz, sajtóRolémiát folytat, aki nyilvánosan kárhoztatja a Batthyáhy-kabinéttet határozatlanságáéit, aki következetesen képviseli republikánus elveit. Ezért jelentős a Magyar Tu • dományos Akadémia Irodalomtudományi- és Történettudományi Intézetének közös vállalkozása, a több mint hétszáz oldalas vaskos kötet, amelyben 13 tanulmány teljesíti azt, amit a cím vállalt: bemutatja Petőfit, s kora bonyolult viszonyait. Bár történeti s irodalomtudományi dolgozatokról van szó, a mű eleven színekkel rajzolja elénk a múlt század negyvenes éveit, a cenzúra és az izmosodó ellenzék harcát, a bécsi kama- rilla praktikáit; azokat az embereket és eseményeket, akik, illetve amelyek a bonyolult kölcsönhatás-sorozatban álltak Petőfivel, s az általa megtestesített radikalizmussal. A könyvet, amelyet bőséges jegyzetanyag és névmutató egészít ki, Lukácsy Sándor és Varga János szerkesztette, s az Akadémiai Kiadó jelentette meg. I iOMOGII NÉPLAP ■~sámap, 137#. november 32.
