Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
TRÖSZT TIBOR: A hűvösvölgyi katona Információ: özvegy Tóth Istvánná. A Margit-vonal egykori falujából. Megjegyzések: A háborús történet — ha nagy bajuszú exfrontharcos meséli — mindig tele van izgalommal, és hősiességgel, de átérzik rajta a latrinaszag. A háborús történet — ha öregasszony meséli — mindig tele van rozmaringillatú fájdalommal, meg egy hegyes- katomasapkás ember fényképével. A háborús történet könyvben egészen apró, és néhol szemérmes. Azt a látszatot kelti, mintha megtörtént volna, meg az is, hogy a kis történet egész filozófiai rendszert takar el — úgy, hogy azért kifessék valami. így van ez Homártól Stefan Heymig A Candide és az Ivan Gyeniszovics már egészen szeménnetlem. Én csak egy háborús történetet tudtam összehozni, és ez nem véletlen, mert éppen ezerkilenszáznegyven- hét május elsején születtem. Szigorlatoztam filozófiából, és fogalmilag — kevés tartalmi jeggyel — meghatározom: mi a háború. De furcsamód a békéről sem tudnék többet mondani. — Te még emlékszel arra? Persze, okos gyerek vagy; tanultál, sok minden megragad benned. — És amiről mesélni tetszett, igaz volt? — Hát persze! Istvánka születésének hiteles története. Neki is sokszor elmeséltem, hiszen 6 volt a főszereplője. De a faluban ne érdeklődj ! Ezek bugrisok. Tóth nénit elöntötte a méreg, és hadonászott a , szódásüveggel. A brigádvezető: — Én a fronton voltam, kérem, még akkor. Csak később jöttem haza a fogságból. De ahogy az asszony mondja, úgy bűnös a Tóth- né is, mert 6 küldte le a katonát. Nehéz kideríteni az igazat, régi történet ez. Miért érdekli? Az asszony: — Maga az, aki kiskorában Tóthéknál nyaralt? Rokonuk? — Nem. Csak távoli ismeretség. Apám és Istvánka apja közt. De ez nem fontos, engem a katona érdekel. — Hát én beszélek róla, de ne erről, hanem a zárszámadásról írjon inkább az újságban. A katona elszakadt a csapatától. A Dunántúlnak ezen a részén bőven volt erre precedens a történelem folyamán. Római erődítmények lánca húzódott itt, és megesett, hogy az Imperium katonái elbámészkodtak a pannon dombok között. A szőlősgazdák gyakran találnak forgatás közben néhány temetetlen, magános csontvázat, távol a biztonságot jelentő reguláris tömegsíroktól. így volt ez Augustus óta egészen Hitler Adolf sebtében összetákolt Harmadik Impériumáig, amelynek egyik katonája megúnta a harci dicsőséget, és a szakadó esőben kétségbeesetten bandukolt a Tölösben. Tóth István a városi posta egyik vezetője volt. Unta már a stemplik csattogását, a kisasszonyok affektá- lását, és nyugdíjba vonult Vett a Tölös szélén egy darab szőlőt, egy villának beillő présházzal, hogy ott éldegéljen öreg napjaiban, mint annyian mások. De nem gondozhatta sokáig a dúsfürtű tőkéket, mert megbénult a jobboldalára. Ágyban fekvő, magatehetetlen öreg lett, és amikor a fiát behívták, még rosszabbra fordult az állapota. A feleségével és a menyével kinn éltek a szőlőben. Az asszonyok a színházi látcsővel nézték naphosz- szat a repülőket. A falubeliektől vették a tejet. Kellett Is, mert a fiatalasszony terhes volt. Várták ifjabb Tóth István levelét és korán feküdtek. Március közpe volt, hideg eső fürösztötte a domboldalt Az asszony maga metszette a tőkéket, negyvenhárom éves volt, és erős. »Naccsá- ga« létére tisztelte is a munkát. A katona vacogott és prüszkölt A tölgyes széléről kémlelte az utat. Lent csönd volt, csak néha villantak a fényfarkú rakéták, de egészen messze. — Elpucoltak a germánok, egészen biztos. Hajönnek a ruszkik, remélem sikerül valami. Legföljebb hadifogoly leszek, amíg tisztázom magam. De ezt a spurit unom már. Aztán elindult a villa felé. Tóthék menye a fájásokra panaszkodott — Nagyon rossz... de legalább még egy hét.. Tóthné sóhajtozott, amíg etette a férjét, aki mozdulni sem tudott már. ö hallotta meg a zörgést A hátsó ajtón lppózott ki a kerítéshez. — Mit akar? — Mondja ifiasszony... Kaphatnék szállást? Leszerelésben vagyok... tetszik tudni... — Várjon! . Tóthné felment. A menye elaludt, és nyöszörgött. — Kibírod... — suttogta az asszony, és elmosolyodott. ö kétszer szült. Aztán kinyitotta az ajtót. — A présházban, itt lent ellehet... , Enni is adott a katonának, meg száraz ruhát is vitt neki. Kérdezgette a háborúról, megkóstolták a bort, és beszélgettek mindenről. — Szóval maga szereti a Hűvösvölgyet? — nevetett az asszony. Az eső kopogott a présház bádogtetején. A katona régen hallott asszonyi nevetést Megkívánták egymást Tóthné úgy ereszkedett bele a vágyba, mintha egy régi emléket idézett volna meg. A katona meg örült, hogy sötét a présház, mert szé- gyelte volna a könnyet, amit az ölelés öröme facsart ki a szeméből. A tejesasszony kopogtatott rájuk hajnalban. Habos tejet hozott a várandós asz- szonykának. A tejesasszony aznap dupla pénzt meg egy pint bort kapott a tejért. De Tóth úr egész havi nyugdíja is kevés lett volna arra, hogy megzabolázza közlőösztönét. Aki olvasta Josephus Flavius könyvét, az tudja, hogy egy imperium milyen szívósan védi magát Még az olyan sebtében összetákolt is, mint Adolf Hitleré. Kiépítette a Margit-vona- lat, és védte foggal -körömmel, páncél ököllel. Védő állás épült a Tölös alatt is. A katona a padlásról figyelte a mozgást. Lövegek is jöttek; — Nehéz dolguk lesz az oroszoknak... Aztán lement az asszonyhoz. A fiatalasszony fájdalmai erősödtek. Tóthné tűnődött: , Lehet, hogy a menye elszámolta magát? Tóthné csak a fia boldogságát féltette. Nézte a görcsbe ránduló menyét. — Szülni fog. Pedig nagyon gyenge... A katona tehetetlenül őgyelgetl — Orvos kell! — határozott Tóthné. — Lerajzolom, hol lakik a faluban a tejesasz- szony... majd az elintézi a többit. — De lehet, hogy elkapnak. .. — Akkor én megyek... de orvos kell! — Lehel, hogy elkapnak... — Betojt, mit csináljak... — legyintett Tóthné. A katona elindult. Övato- Ikn lopózott a kertek alatt. A katona szeretett volna beleköpni a tiszt vaskék szemébe. — Szóval maga egy hős, fiam... Katonaszökevény létére lejött az orvosért Hát jó, azt felküldöm, de maga marad. .. Gondolja el, gyermekem, ha azok, akik kinn fekszenek az árokban, mind úgy beszarnának, mint maga. Mi lenne a nemzettel? Mi testvérek vagyunk! Még mondott egy-két nyilaskeresztes marhaságot Száláéiról is. Feltörtek ezek is, mint a huszár feneke — gondolta a katona. A tiszt civilben történe- lemtanár volt egy vidéki városban. — Egyenesen álljon, gyermekem ! A láb a katona erénye, a láb a fegyelem jelkép«. A középkorban a katonák mindig terpeszben álltak. Tudja miért, fiam? Hogy az oligarcha a lábuk közé rúghasson... Persze, maga éri nem tudja... mert maga egy angyalföldi strici... A tölgyes szelénél agyonlőtték a katonát És aznap született legifjabb Tóth István — Istvánka. Amikor náluk nyaraltam, Tóth néni kakaót tett az asztalra, és mesélt nekünk a Hűvösvölgyi Katonáról, aki orvosért ment, amikor Istvánka született Csak közben agyonlőtték szegényt A falusi gyerekekkel nem játszhattunk, mert Tóth néni haragudott a falusiakra. így aztán, amikor meguntuk a játékot a Tölösben, őt hallgattuk a kakaó meg a csokoládékalács mellett. Kisváros a XViii. században A. Benua rajza. (1906) Volt-e Kötcsén kiskirály? A forrásfeldolgozás csődje A (elszabadulás napjai mindmáig tele vannak izgalommal, sok-sok tisztázatlan momentummal, s a rengeteg tényből, adatból az egymásba fonódó, egymást keretező törekvésekből alapos tényfeltáró és elemző munkával kerekedik csak ki az igazság. A szinte napról napra változó frontvonalak, a bomló és újjászerveződő közigazgatás ezerféleképp módosították a képletet: sokszor egy-egy község határain belül is. Ezt tudva lapoztam fel Kanyar József nemrég megjelent könyvét, amely Somogy megye életét idézi a felszabadulás napjaiban. Korabeli dokumentumokkal ismerkedni mindig izgalmas feladat. S az ember olyan keveset tud erről az időszakról... Minden falu története, minden emberi sors és elejtett szavak tettek az adott helyzet tükrözései. Minden törekvés adott irányzatot, politikai hovatartozást, vagy egyszerűen csak karrierizmust tükröz. Bonyolultan, összetetten, olyannyira, hogy .megközelítő megértésükre elemzésükre csak alaposan, gondos forrás- kritikával lehet vállalkozni. Ellenkező esetben torz lesz a kép, ami egy forráskiadvány esetében nem válik a munka előnyére, legföljebb anyagszűkével lehet magyarázni. A szerzőnek azonban volt miből merítenie, s abban a szerencsés helyzetben van — mint írja —, hogy »a tárgyalt történelmi időszak cselekvő kortanúja« volt, s így belülről tapasztalta — sőt átélte — ezt a kort. S ez a történész munkájában mindenképp komoly segítség. A könyv 175—176. oldalán egy korabeli jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy Kötcse községben 1945. január 11-én jegyzőkönyv készült, amelyben Ricker József helybeli vajmester (vajüzemtulajdo- nos), kifogásolja egy Máj Zoltán nevű bádogos mester »viselt dolgait«. Mint mondja, »a lakosságot valósággal terrorizálja, a saját céljaira fuvarost rendel ki stb«. Sőt, folytatja Ricker »Májnak revolvere is van... és olyan kijelentéseket tett, hogy neki joga van a renitenseket is lelőni.« S ezután három tanút nevez meg a feljelentő, akiknek az aláírása nem szerepel az iraton. A szerző, akinek huszonöt év múltán kezébe kerül az irat, ehhez még annyit tesz hozzá, hogy: »Kalandor elemek a fasiszta hírverés okozta rémületet kihasználva megpróbáltak sokhelyütt a zavarosban halászni, ez azonban előbb- utóbb lehetetlenné vált számukra.« Bizonyítandó: a kötéséi kiskirály » viselt dolgainak napfényre kerülése után 1945. május 14-én már el is távozott a községből.« A szerzőtől nem kívánhatjuk, hogy a kötcseiek véleményét kikérje, nem is feladata ez. Néhány tény gondos mérlegelése amúgy is feltárta volna az igazságot. A jegyzőkönyv keltének időpontjában — a mellékelt térkép tanúsága szerint — az alig húsz kilométerre fekvő Siófok még a nácik kezében volt. Az is köztudomású, hogy a megyénkben hullámzó frontvonalak mentén milyen bizonytalan exlex alakult ki. A helyi reakciónak ez sokáig jelenthetett reményt, vigaszt a céljaihoz. A bizonytalanság légköre szülte a megalapozatlan feljelentések ezreit országszerte. (Sőt, a Tosszindu- latú rágalomhadjárat később is folytatódott a demokratikus erők ellen.) Mert kit vett célba a följelentés? May Zoltán nyugalmazott rendőrszázadost, akit a negyvenes években baloldali beállítottsága miatt megkínoztak, »kommunistagyanúsnak« kiálltottak ki, aki 1944 őszén szabadult a nyilasok kezéből, s akinek ablakát a németek közeledésének hírére éjszakánként betörték, és aki ráadásul már 1945 márciusában — s nem májusban — elhagyta Kötését. Távolról sem azért, mert »viselt dolgai napfényre kerültek« (May Zoltánt lepték meg leginkább az idézett jegyzőkönyv állításai), hanem hogy meggyőződése szerint dolgozzon és harcoljon. 1945. április 4-én már a demokratikus rendőrség tisztje Dombóváron. A följelentő s a jegyzőkönyvet továbbító jegyző tehát jól tudták, kire kell összpontosítani a tüzet A szándék nyilvánvaló: esetleges német előretörés esetén dokumentálni az igazi érzelmeket, s bizonyítani a hovatartozást. A gQndQS forráskritika — amely minden valamirevaló történelmi munka alapvető követelménye — itt csődöt mondott. Egy följelentés szövegét ugyanis részletes — pro vagy kontra — bizonyítás nélkül közölni gondatlanság. Ä tényeket felületesen kommentálni viszont — több ennél... Csupor Tibor Zelk Zoltán: KÉT HOLD ALATT A hold, amelynek lábnyomot nem őrző porába, néma krátereire leszállni készül most a föld ura, nem az a hold, ahol Dávid húrjain szikrázik a dallam és nem a költők nagybetűvel irt csillaga, nem Tóth Árpád s Füst Milán, nem Musset Holdja az, és nem is az a fehér, déli füstcsík, mely napsütésben is hirdeti az éj nem múló tüzét: nem csillag ez, a nyugnatatlan elme kikötője, vagy ha úgy akarod, új földrész is talán, melyre hódolva nézek, ám meghalni én úgy fogok még, mint apánk, anyánk Vörösmarty, Ady ege alatt. Szovjet képzőművészeti kiállítás |_|úsz éve rendezték meg Budapesten az első szovjet képzőművészeti kiállítást, amely megismertette közönségünket és alkotóinkat a szocialista realizmus akkori törekvéseivel. Ennek a bemutatkozásnak jelentős hatása volt a magyar szocialista realista festészet, grafika és szobrászat fejlődésére. Azóta alig múlt el év, hogy ne találkoztunk volna kiállító helyiségeinkben a szovjet művészek egyéni és csoportos bemutatkozásával. Ezek a , soknépű ország képi kultúrájának hasonló fejlődéséről a*d- tak számot, mint ami nálunk végbement: a korszerű képi beszéd kialakításának egy- egy stációja volt mindahány. Ebből az új reneszánszból adott ízelítőt a szovjet kultúra napjainak keretében megrendezett műcsarnoki tárlat, amelynek százegynéhány festményét, grafikáját és szobrát, valamint közel félezer érmét a Lenin-cente- nárium nagyszabású moszkvai kiállításának anyagából válogatták. Megújulóbam van a szovjet képzőművészet, de nemcsak formai értelemben. És tanulságul is szolgálhat a mi képzőművészed gyakorlatunk számára. M. tsz. Turovszkij: A jövő magva* SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. november 15.
