Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-08 / 236. szám

Kongresszus előtt MAI KOMMENTÁRUNK A NAGY SZÖVETSÉG Ne hanyagolják el a társközségeket O lyan társadalomban élünk, amelyben az ál­lamhatalom és a nép célja lényegileg azonos: a szo­cializmus teljes fölépítése. A társadalmi és állami berendez­kedés politikai alapja is azo­nos: a munkás—paraszt szö­vetség. Társadalmunk egysé­gének erősödése szilárdítja a hatalom erejét, államhatal­munk pedig arra törekszik, hogy erőit a társadalmi célok minél következetesebb megva­lósítására fordítsa. Szocialista fejlődésünk min­den eddigi tapasztalata azt ta­núsítja, hogy a haladás annál gyorsabb és biztonságosabb, minél szilárdabb az államhata­lom és a társadalom egysége, minél szorosabb a munkásosz­tály és a társadalom egysége, minél szorosabb a munkásosz­tály és a parasztság szövetsé­ge. Gondok és feszültségek ak­kor keletkeznek, ha ez az egy­ség, ha ez a szövetség meg­bomlik, gyengül. Ám az egygég nem olyan, hogy ha egyszer létrehoztuk, attól kezdve örök­kévaló. A társadalom életében — akárcsak egy-egy családban — állandóan keletkeznek el­lentmondások, feszültségek. A politika helyességét éppen azon lehet lemérni, hogy a keletkező konfliktusokat idejében felis­meri-e, s képes-e a megoldá­sukra? A párt és a kormány mun­káspolitikát, osztálypolitikát folytat. Osztálypolitikát, amelytől elválaszthatatlan a szövetségi politika. Ez az osz­tálypolitika tükröződött a IX. kongresszus határozataiban, ennek szelleme hatja át a X. kongresszus irányelveit is. Igaz, az elmúlt esztendőkben több olyan intézkedést hajtot­tak végre, amelyek könnyítet­ték a parasztság helyzetét: egyes mezőgazdasági termékek termelői árának emelése, a tsz-tagok nyugdíj- és szociális ellátásának, a termelőszövet­kezetek hiteleinek, adósságai­nak rendezése tartozik ide, hogy csak néhány tényre utal­junk. Ezek az intézkedések azonban nem az érdekellenle- teket növelték, ellenkezőleg: régen meglevő ellentmondások, megoldását, enyhítését szolgál­ták a szocializmus építése ér­dekében, tehát a munkásosz­tály, az egész nép érdekében. Á régi felvásárlási árak többségét még akkor alakítot­ták ki — s általában a való­ságos értéknél lényegesen ala­csonyabban —, amikor az volt a cél, hogy egyrészt megaka­dályozzák az egyéni paraszt- gazdaságok kapitalista irány­ba történő fejlődését, másrészt, hogy a mezőgazdaságból te­remtsenek forrásokat a szocia­lista állam hatalmas beruhá­zásaihoz, egyebek között épp a szocialista iparosításhoz. Mező- gazdaságunk azóta — épp a munkásosztály támogatásával, osztalyharca eredményeként — a szocialista útra tért, szocia­lista nagyüzemekbe szervező­dött. Tehát nem visszafogni, hanem elősegíteni kell ezek­nek a nagyüzemeknek a fejlő­dését. A nagyüzemi termelés kialakításához a mezőgazda­ságban is jelentős összegek szükségesek, a régi árrendszer keretei között viszont a ter­melőszövetkezetek jelentős ré­sze az önmagát fenntartó egy­szerű újratermelésre is alig volt képes, nemhogy a fejlő­dést biztosító bővített újrater­melésre. T örténelmi tény, hogy o munkásosztály mindig áldozatkészen segítette a parasztságot. Győzelemre vitte huszonöt éve a földrefor­mot, s a földreform megvédé­sében is ő vállalta a döntő szerepet. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezése érdekében nemcsak agitáltak a munká­sok, hanem megteremtették annak ipari feltételeit is. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a mezőgazdaság sem »eltartott szektora« a népgaz­daságnak, hanem jelentős a szerepe a népgazdaság eszkö­zeinek felhalmozásában. A külgazdaságban is fontos he­lyet foglal el. Exportunk te­kintélyes hányada, a tőkés or­szágokba irányuló kivitel csaknem fele a mezőgazdaság­ból származik, s tegyük hozzá: Uj munka kezdetén — AZ EGYESÜLÉSSEL megnőttek a feladataink, és hogy mégis sikerül velük megbirkózni, ebben nagy ré­sze van Ilonkának, a terme­lőszövetkezeti pártszervezet titkárának. A gazdaságirányí­tás megváltozott rendszeré­ben, a vállalatszerű gazdálko­dás keretében sokat kell mo­zognia a tsz-elnöknek, ugyan­akkor a tagság is igényli a vele való foglalkozást, hiszen ez az az időszak, amikor na­ja, gyakran vissza-visszatér- * Berzencére. Most rám bízták ennek a harminc tagú alapszervezetnek a titkári teendőit. Annak idején nap­számos lány voltam, ismer­tem a mezőgazdasági mun­kát. Most mégis azt mondom, újra meg kell ismerkedni ve­le, az új termelési módsze­rekkel, a mai problémákkal. Tanulok, így próbálok még közelebb jutni napjaink me­zőgazdaságához. A kommu­Majdnem hétszáz tag —eb­ből 280—300 dolgozik rend­szeresen a közösben — és csaknem hatvan alkalmazott munkáját segíti a harminc ta­gú pártszervezet. Dolguk te­hát bőven van a kommunis­táknak, hiszen rájuk vár egyebek között a jó módsze­rek népszerűsítése, a közös feladatokra való mozgósítás, no és persze a példamutatás. Mindezek mellett nagyon fon­tosnak tartja a párttitkár, hogy: — HELYREÁLLJON a szer­vezeti élet a termelőszövetke­zeti pártszervezetben — mondja, majd így folytatja: — Ügy látom, sokat kell ten­nünk azért, hogy helyére ke­rüljön az alapszervezetünk. Gondolok például a rendez­vényeink ütemezés szerinti megtartására meg a pártépí­tésre. A harminc párttag kö­zül egyedül én vagyok nő. Ez is mond valamit, utal a fel­adatokra. 1966-ban négy, 1967-ben hat új tagot vettek föl az akkor még két külön a'apszervezetben együttvéve, azóta egyet sem. Ebből is lát­szik, mulasztást kell pótol­nunk. Több mint tízen van­nak, akik a pártépítés szem­pontjából figyelembe vehe­tők, köztük négy nő. Ilyen ér­telemben beszélgetünk ve­lük. Arra törekszünk, hogy frissüljön, erősödjön az alap­szervezetünk, növekedjen tag­ságunk aktivitása. Azért be­széltem az imént többesszám­ban, mert törekvésünkben számítunk a felsőbb pártszer­vek támogatására is. Kovács Istvánná lényegé­ben hazakerült azzal, hogy a befzencei tsz pártszerveze­tének titkárává választották. Munkájának végzéséhez ép­pen ezért mindenekelőtt a hazaiak segítségét várja, s re­mélhetőleg meg is kapja. A szövetkezet gazdasági vezetői már példát mutattak ebben. Hernesz Ferenc gyón fontos az emberek ösz- szekovácsolódása. Meghallga­tásra váró probléma pedig mindig van és lesz. Ilonka so­kat segít nekem, de munká­jával az egész szövetkezeti közösség ügyét is szolgálja, ezt tapasztaltam az elmúlt hónapokban... Varga János pártonkívüli tsz-elnök így mutatta be Ko­vács Istvánnét, a berzencei termelőszövetkezet pártszer­vezetének függetlenített tit­kárát. Kovács Istvánnét, akit itt mindenki csak Ilonkának S'ólít. Csupán nekünk kellett bemutatnia, a berzenceiek ugyanis régtől ismerik, jóval korábbról, mint ahogyan a szövetkezet kommunistái meg­választották titkáruknak. Az idén áprilisban kapta meg a párttagok bizalmát a felelős­ségteljes funkció betöltéséhez, s májusban látott munkánoz. — Milyen volt a kezdés? — Végeredményben hazajöt­tem, s ez megkönnyítette a munkámat. Miután elkerül­tem innen, járási pártbizott­sági munkatárs, nőmozgalmi vezető voltam, s mint a kü­lönböző járási testületek tag­nisták és a pártonkívüliek is szívesen fogadtak, ezt érez­tem mindjárt az elején. Szak­mai segítséget adtak és ad­nak ma is, a gazdasági veze­tők partnerüknek tekintenek. A tsz-elnökkel közös irodá­juk van, a szűk helyiségben az íróasztal és a fiókok egy része az övé. Bízik benne, hogy idővel javulnak a mun­kakörülményei, s több lesz a hely, ahova a pártiratokat el­rakhatja. Munkája egy részét most is és ezután is kint, az emberek között végzi. — Sokat járok a határban, a problémákról a helyszínen hallok. Itt van például a munkadíjazás, ahol leginkább segíteni kell a ti ztánlátást. Az egyesülés előtt ugyanis kétféle munkadíjazás volt a két termelőszövetkezetben, most meg egy harmadik módszert a’kalmazunk. A leggyakrab­ban hallható kérdés, hogy ezért vagy azért a munkáért mennyi*. kaphatnak. Most munkanormák vannak, kész­pénzben garantálja a tsz a munkadíjat. Idő kell hozzá, hogy megszokják az emberek. Késik a kukorica betakarító gépek szállítása Az Agrotröszt a kukoricabe­takarítási szezonra a korábbi éveknél változatosabb géppar­kokat igyekezett biztosítani. A tröszt az ipartól, illetve a kül­kereskedelemtől 15—20 száza­lékkal több berendezést kért, mint tavaly. A »visszaigazolás« a legtöbb esetben megtörtént, a szállításoknál azonban elég­gé nagy fennakadások mutat­koznak. A jugoszláv licenc alapján gyártott ZMAI gépből — mely töri és fosztja a növényt — az igények felmérése után össze­sen 465-öt rendeltek. Ez a gép­park nagyjából elegendő is lenne — amennyiben a Buda­pesti Mezőgazdasági Gépgyár időben szállífott volna. Ez azonban eddig nem történt meg, így a mezőgazdasági nagyüzemek anyagbeszerzői hasztalan kilincselnek a vidé­ki AGROKER-telepeken. A francia licenc alapján ké­szített Braud mintájú kuko­rica-adapterből 470 darabos megrendelést adott fel az Ag­rotröszt. Ezek legnagyobb ré­szét is csak közvetlenül a munkába állítás előtt vehetik át a gazdaságok. A silókombájnok továbbfej­lesztett hazai változatából, a Hurrikán-mintájú silókorn- bájnbói 600-at rendeltek a gaz­daságok, egyelőre azonban csak 180—200-at tudtak le­szállítani. altalaban gazdaságos deviza- forrásnak bizonyul. S ha mun­kásaink megelégedéssel olvas­ták az irányelvekben, hogy »az ipari termelés öt év alatt 34 százalékkal emelkedett«, parasztságunknak sem kell szégyenkeznie, hisz a »mező- gazdasági termelés — csökke­nő létszám mellett — 16—17 százalékkal emelkedett, gyor­sabban, mint az előző évek­ben-«. A magyar parasztság a mun­kásosztály segítségével, de nem érdekei ellenére lépett a szo­cialista mezőgazdaság útjára. Ellenkezőleg: éppen az alap­vető érdekazonosság, osztály- és egyéni céljainak helyes föl­ismerése segítette a döntő lé­pés megtételében, s az elmúlt évtizedben mindennapi élete során győződött meg a mun­kásosztály politikai céljainak helyességéről. Akadhatnak munkások, akik egy-egy intézkedésben »pa­rasztpolitikát« látnak, s nem ismerik fel alapvető osztályér­dekeit. Lehetnek olyan parasz­tok, akik aggodalmaskodnak a jövőt illetően. Mégsem ez a jellemző a munkásosztály ve­zette nagy szövetségre. N övekszik a felismerés: nem egymás jövedelmi helyzetét, életszínvona­lát kell elsősorban féltékenyen figyelni, hanem tenni mind­annyiunknak a maga dolgát. Van belőle elég, ez is kiolvas­ható a kongresszusi irányel­vekből. Tenni a magunk dol­gát, mert ettől erősödik szövet­ségünk is, munkásoké és pa­rasztoké. S e szövetség erősö­désének fóruma lesz a párt X. kongresszusa is. A párté, amely »a munkásosztály pártja, an­nak szocialista céljait valósít­ja meg, s ezzel az egész tár­sadalom érdekeit szolgálja«. J. R. Eber szemmel figyelik az emberek minden faluban, mennyire törődik a közös ta­nács a mindennapos gond­jaikkal, tájékoztatja-e őket a termelőszövetkezet vezető­sége. Nincs a megyének olyan járása, ahol a termelőszövet­kezeti egyesülés és a tanácsi összevonás ne állította volna középpontba ezt a témát. Gyűléseken, kisebb-nagyobb csoportokkal való találkozás­kor is szóba kerül, hogy most minden a székhelyközsígben van: a termelőszövetkezet központja, a tanácsháza, sőt némely helyen még a párt- szervezet titkára is. A köz­lekedés legtöbb helyen még megoldatlan, kilométereket kell gyalogolni, hogy elintéz­zék ügyes-bajos dolgaikat. Nagyon fontos politikai kér­dés, milyen a közérzetük a társközségek lakóinak, ér- zik-e az állandó, rendszeres tájékoztatást és gondosko­dást. S hogy nagyon sok még a tennivaló, ezt pontosan jelez­ték a vezetőségválasztó párt­taggyűlések is, amikor ele­mezték az egyesülések és ösz- szevonások politikai hatását. Például Somogyaracson, Drávatamásiban szóvá tették, hogy ritkán találkoznak a faluban a székhelyközségben dolgozó vezetőkkel, s nem foglalkoznak megfelelően a lakosság ügyeivel. Nemcsak itt, hanem más taggyűléseken is elhangzottak hasonló véle­mények. Ugyanehhez a té­mához kapcsolódik a megyei tanács-vb egyik ülésének ál­lásfoglalása. A siófoki járás kiemelt községeiről tárgyalt a végrehajtó bizottság, s a kérdésekre adott válaszból kitűnt, hogy rendszertelenül szállnak ui az ügyintézők a társközségekbe, éppen ezért eléggé vontatott az ügyinté­zés. A közös tanácsok még nem alakították ki az új helyzetnek megfelelő munka­stílust, pedig az élet, a lakos­ság már nagyon sürgeti. Sok helyen nem értették meg, vagy legalábbis nehe­zen fogták fel, miért van szükség a tanácsok új szerve­zeti formáira. A pártszerve­zetek nagyon sokat tettek azért, hogy a sok miértre meggyőző választ adjanak. Éppen ezért most arra kell gondot fordítaniuk, hogy egyetlen társközségben se érezze magát a lakosság mos­tohagyereknek. S ami még ennél is fontosabb, ne fordul­hasson elő, hogy rossz mun­kaszervezés vagy -módszer, esetleg hanyagság miatt ne intézzék el az emberek ügyét. A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága úgy foglalt ál­lást, hogy a panaszokat mi­előbb orvosolni kell — s ez természetesen nemcsak a sió­foki járásra vonatkozik —, nem fordulhat elő olyan, hogy az ügyintézők nem utaznak ki. A közös tanácsok feladata, hogy napra és órá­ra megmondják a társközsé­gek lakosságának, mikor ér­kezik hozzájuk a munkatár­suk. Ez a téma még sokáig nem kerül le a napirendről, éppen ezért a pártszervezetek he­lyesen tennék, ha bizonyos időnként megvizsgálnák az egyesítések és az összevoná­sok hatását, az ügyintézés rendszerességét és gyorsasá­gát. A közös tanácson dolgo­zó kommunisták pártmegbí­zatása lehetne: példamutatá­sukkal és szervező munká­jukkal érjék el, hogy minden társközséggel törődjenek. En­nek teljesítése biztosan jóté­konyan befolyásolná e hely­ségek politikai közhangula­tát is. L. G. „Ez a kenyér” Egy magas rangú német szövetkezeti küldöttség, ami­kor a közelmúltban megláto­gatta a siófoki fogyasztási szövetkezetét és meglátta a Sió Áruházban árusított ke­nyeret, így vélekedett: ez A Kenyér. A hangsúlyban benne volt, hogy nagy betűvel íran­dó a szó. De kérdezni lehet bárkit. A megfogalmazás más, ám a tartalom marad. Még megnyitás előtt állt a Sió Áruház, amikor a fo­gyasztási szövetkezet egyik vezetője mutatta az udvaron épülő sütödét. — Ez a sütöde kizárólag az áruház részére »gyárt« majd kenyeret Nos, a kis üzem azóta már nevet szerzett magának. Ere­detileg úgy tervezték, hogy napi hét-nyolc mázsa kenyér fogy el majd az áruház élel­miszerosztályán. Aztán ha­marosan látni kellett: többre, sokkal többre van igény. — A legnagyobb forgal­munk harminchat mázsa volt Szépen sült, formás kenyerek »jönnek« a kemencéből. — jegyzi meg Nagy Dezső, az üzem vezetője —, de ennyi kenyér rendszeres sütésére képtelenek vagyunk. Hiszen ezért már 16 órát kell dolgoz­ni. ...s nyomban az áruházba viszik, ahol már várják a vá­sárlók. Az egyik vásárló úgy mondta: — Érdekes dolog. Máskor sok volt a fél kiló kenyér, most gyakran az egy kiló is kevés. Arról nem is beszélve, hogy vasárnap is éppen ügy hozzájut az ember a friss ke­nyérhez. A sütés folyamatos, és meg­esik, hogy már ott várják a vásárlók a kemencéből mele­gen előkerülő, válóban »há­zias« ízű, szép kenyeret. Ez a nem várt nagy igény késztet­te az ÁFÉSZ vezetőit, hogy újabb megoldást keressenek. Együttműködési szerződést kötöttek a székesfehérvári Sütőipari Vállalattal. Nekik Balatonkilitiben van egy üze­mük, amely csak a nyári hó­napokban szokott segíteni a Balaton-part ellátásában. Most a megállapodás szerint a téli időszakban a szövetkezet üz- melteti ezt, s ugyanolyan technológiával, ugyanolyan minőségű kenyeret sütnek itt, mint Siófokon. Természetesen változatlanul csak az áruház­ban árusítják. így várható, hogy a mostani napi 40—50 mázsás igényt ki tudják elé­gíteni. Megízleltem a kenyeret. Va­lóban illik rá a mondat: ez A Kenyér. V. M. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. október 8. 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents