Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-01 / 230. szám

Kongresszus előtt EL®REIM JÖVEDELMEZI HHiZlSWT! S okan és joggal kérde­zik: hogyan lehet lé­nyegesen korszerűb­ben, jobban, másként termel­ni, ha a beruházási lehetősé­gek nem bővülnek az igé­nyekkel arányosan ? Sőt a vál­lalatok saiát fejlesztési esz­közei az új szabályozás követ­keztében valamelyest valószí­nűleg még csökkennek is a negyedik ötéves terv első felé­ben. Persze, csak viszonylago­san, a nyereség tömegéhez ké­pest. Ezt részben a beruházá­si piacon uralkodó feszültség enj'hítijse, részben pedig a tervszerű fejlesztéshez -zük- séges központi felhalmozás* alapok növelése indokolja. A népgazdaság negyedik ötéves tervének egyik új vonása, hogy a nem termelő beruhá­zásokra, főként a lakásépítés­re és a közművesítésre fordí­tott összegek gyorsabban nö­vekednek a termelést fejlesz­tő befektetéseknél. A termelés bővítésére szán! központi eszközök jelentős részét a kiemelt feladatok, az országos programok megvaló­sítására koncentrálják. A Központi Bizottság kongresz- szusi irányelvei hangsúlyoz­zák: »-Az erőket mindenek­előtt a népgazdaság energia­szerkezetének korszerűsítésé­re, az aluminium- és a vegy­ipar fejlesztésére, a kémia széles körű felhasználására, a. közúti járművek és szállító- eszközök gyártására, a mo­dern építési módok és épü­letszerkezetek elterjesztésére, a ruházati ipar rekonstrukció­jára, az állattenyésztés és a hústc elés fellendítésére, s az egész népgazdaságban a szállítás ■ korszerűsítésére, a számítástechnika alkalmazá­sára kell összpontosítani Az új ötéves terv e súly­pontok képzésével a szüksé­ges nagyszabású szerkezeti át­alakításokat, a hatékonyság népgazdasági szintű növelését szolgálja. Ez a vállalati be­ruházási politika számára példamutatás, ösztönzés, hogy helyileg se forgácsolják szét a saját fejlesztési eszközöket, hanem koncentrálják azokat a legfontosabb feladatok végre­hajtására. Jóllehet, a beruhá­zási eszközök hiánya eleve bátorít a korszerűtlen félmeg­old .sokra, mégsem szabad en­gedni a csábításnak, az ötlet­szerű kényszermegoldásoknak. A kapkodásnál célravezetőbb az eszközök meggondolt fel­halmozása, több vállalat ösz- szefogása, gazdasági társulá­sok létrehozása. A vállalati beruházásokban növekszik a bankhitelek, ese­tenként az állami hozzájáru­lások aránya. Ezzel a kor­mányzati szervek jobban be­folyásolhatják a vállalati esz­közök tervszerű felhasználá­sát is. A helyi beruházási el­határozásoknál is kénytelenek tehát a vállalatok a népgaz­dasági célkitűzésekkel' reáli­san számolni, mert csak így kaphatnak hitelt és központi támogatást saját eszközeik kiegészítésére. A korszerűség, a hatékony­ság, mondhatjuk, kötelező ér­vényű mérce a jövőt jelentő elhatározásoknál. A vállalati fejlesztési alapok célszerű hasznosításában változatlanul kiinduló követelmény a for­góeszközök növekedési üte­mének mérséklése, a fö- ’ösleges anyag-, alkatrész- és készáru-készletek meg­szüntetése. Mert a jövő­ben is érvényben marad a tartós vállalati készletnöveke­dések önfinanszírozásának el­ve. Vagyis, a forgóeszközök forgási sebességének növeke­dése nemcsak népgazdasági szinten, hanem a vállalatok­nál is bővíti a beruházások forrásait. És fordítva: a nö­vekvő készletek a beruházá­sokat csorbítják. A vállalatok álló- és forgóeszközeik után 5 százalék eszközlekö­tési járulékot fizetnek. Ez a nyereséget csökkentő járulék az állóeszközökkel való gaz­dálkodásban és azok gyarapí­tásában fegyelmet, tervszerű­séget, körültekintő számító­elemző munkát követel Azok a vállalatok fejlődhetnek gyorsabban és számíthatnak bankhitelekre, amelyek fej­lesztési alapjaik növekvő há­nyadát gyorsan megtérülő, nagy nyereséget hozó beruhá­zásokra fordítják. A vállalat beruházási lehetőségei egy­részt függnek a nyereség ala­kulásától, a képződő fejlesz­tési alap hatékony felhaszná­lásától, másrészt vissza is hat­nak, meggyorsíthatják mind a részesedési, mind a fejlesz­tési alapok növekedési üte­mét. Az is elképzelhető — ezt az új szabályozás 1971-től le­hetővé teszi —, hogy a része­sedési alap egy részét szintén fejlesztésre fordítják, meg­alapozva a holnap nagyobb személyi jövedelmeit. A beruházáspoiltika akkor biztosítéka a vállalat növekvő jövedelmezőségének, ha szer­ves része a jövő fejlesztési el­képzeléseinek. Ha számol a gyártmány és technológia fej­lesztésével, a minőség javítá­sával, a korszerű, keresett, nagy nyereséghányadú termé­kek arányának növekedésével. Ha úgy tekint évtizedekkel előre, hogy számol napjaink pénzügyi, műszaki-gazdasági adottságaival. Ezért is kívá­natos, hogy a fejlesztési esz­közök nagyobb részét a meg­lévő kapacitások hatékonyabb hasznosítását szolgáló re­konstrukciókra és technoló­giai korszerűsítésekre fordít­sák. ■ Szükséges a beruházások gépi hányadát növelni, épít­kezési arányát pedig mérsé­kelni. Így az építőipar teher­mentesítésével, a beruházás gyors üzembe helyezésével közvetve is növelhető a be­fektetések hatékonysága. Az a körülmény viszont, hogy az építő—szerelő tevékenységet a népgazdasági átlagot meg­haladó mértékben, 41—43 zú­zalékkal fejlesztik, a negye­dik ötéves tervben lehetővé teszi a beruházások gyorsabb kivitelezését, üzembe helyezé­sét. C sak az építőipar kor­szerűbb, eredménye­sebb munkája, kapa­citásának számottevő bővítése oldhatja fel véglegesen a be­ruházási piac feszültségeit, s teszi lehetővé az ipar és a népgazdaság állóeszközeinek gyorsabb ütemű gyarapítását. K. J. NEVELÉSRŐL Osztály vagy szakterem? Egyre több szó esik a szak­terem-rendszerről. Szülők ér­deklődnek iránta, pedagógusok vitatják szenvedélyesen jó és rossz oldalait, néhány általá­nos iskola tantestülete a nyá­ron tervezgetett, mérlegelt, ké­szülődött a bevezetésére. Az elmélet és a levonható követ­keztetések valóban csábítóak. Mi a lényege? Nem a tanár vándorol osz­tályról osztályra, mondjuk földrajz- vagy éppen történe­lemóráját megtartani, hóna alatt, esetleg tanulói segédlet­tel cipelve szemléltető eszkö­zeit, hanem reggel bemegy a megfelelő szakterembe, s órá­ról órára seregük hozzá a tu­dásra éhes ifjúság. Az asztal valóban gazdag. Minden szakteremhez hozzá­tartozik a megszokott beren­dezésen kívül, a másodpercek alatt legördülő vetítővászon és elsötétítő berendezés, a hátsó falnál pedig az »-audio-vizuális vezérlőasztal beépített, gomb­nyomásra működő lemezját­szóval, magnetofonnal, vetítő­géppel. A lemezek, szalagok, j diapozitívok már az illető tan­tárgynak megfelelőek, úgy­szintén a falakon és a fal mel­lett, állványokon, polcokon, szekrényekben elhelyezett ké­pek, táblázatok, eszközök,4 anyagok, növények, állatok, va­lamennyien tanszergyártásunk remekei, kivéve a különféle ketrecekben-kalitkákban mász­káló eleven férgeket. Az orosz­teremben nyelvi laboratórium, az ének-zene teremből nem hiányozhat a Petrov-pianínó, nem is szólva a csengős met­ronómról. FELTÉTELEK A% egri vár udvarán örömmel értesültem róla, hogy a tcncdalfesztivál az idén sem marad el. Átkeresz­telték, de meglesz. Ebből az alkalomból felkerestem Schlaág Ernőt, számtalan fesztivál nyertesét, hogy nyi­latkozzék terveiről. A mester gondterhelten ült egy szürkére formatervezett gépecske előtt. — Emőkém, a nagyközön­ség izgatottan várja, hogy mivel rukkolsz ki az idei fesz­tiválon. — Ha nem sikerül rövide­sen egy kilencvoltos elemet szereznem, aklcor lehet, hogy semmivel. Ez itt a legújabb kibernetikus dalszerző és szö­vegíró gépem. Valutáért ho■* zattam, vámot fizettem rá, és most nem tudom üzembehe­lyezni. Az asztalra tettem az érté­kes hiánycikket, és Ernő et­től felvillanyozva egy kapcso­lóra mutatott. — Látod, ez itt a dallam­ferdítő. A dalaimat általá­ban másoktól szerzem, ezért a plágiumperek megelőzésére fesztivál-előzetes a ferdítő a dallamot a hato­dik ütemnél két egész hang­gal felemeli vagy leszállítja. Hazai, több éven át koptatott dallam felújításakor a dal­lamferdítő már a negyedik ütemnél működésbe lép. — Hol szerzed a nyersanya­got, ha szabad kérdeznem? — Minden táncdaíszerző ott szerzi a nyersanyagot, ahol találja. Vagyis útón-útfélen. A mi közönségünk elsősorban a romantikára harap, ezért a legalkalmasabb egy Csaj- kovszkij-mű. De Verdi, Cho­pin, Grieg és Liszt is nagyon jó. Ez nagyon fontos, mert a slágerkedvélők tábora csak a patinás, régi ismerősöket fogadja el. Az ismerős meló­diával együtt betáplálok egy méter aranyzsinórt is, ebből a gép magyaros vitézkötést ka- nyarít a dalra. De ha takaré­koskodni akarok a paszo­mányai, magyar nótát hasz­nálok fel. Egy kicsit elgondolkozott. — Elárulok még egy szak­mai titkot. Valamire való kül­földi szerző ma már Beetho­ven, Bach és Vivaldi művei­ből szerzi a nyersanyagot, de ez nálunk nem nagyon megy, mert a közönség nem ismeri őket. Persze ezen is lehet se­gíteni. Látod, ez a gomb a ritmusrontó. Ha kénytelen va­gyok túl igényes nyersanyagot felhasználni, akkor betáplá­lok egy különleges kódot a ritmusrontóba. Ismered Pé- rószéli Malacz Bandinak, a híres kontráznak a négyne- gyedes képletét? Zumma- zumma-zumma-zumma, ciha- puha-ciha-puha. Ezzel csábí­totta el Rücskössy hercegnőt, és erre ma is bukik a közön­ség. Ja, és a ritmusváltó kar­ról se feledkezzünk el! Meg­húzásával a hallgatóság bár­mikor kizökkenthető a rit­musból. És végül itt a csingi- lingi szerkezet. Ez fesztivál­nyertes számoknál az elején, a közepén és a végén önmű­ködően becsilingel. — Na, és a szöveget honnan szerzed be? — Az a legegyszerűbb. Csak előveszem Csellenghy Benő rímszótárát 1884-ből. Rám még ma is kinyilatkoz­tatásként hat, pedig nemzedé­kek koptatták, és magam is harminc éve forgatom. De lássunk munkához! Ernő a gépbe öntött vala­mi sűrű, szirupos masszát, megnyomta a gombokat, és a szerkezet halkan zümmögni kezdett. Két huncut varázs­szeme hamisan kacsintott rám, és húsz másodperc múl­va felcsendült az új sláger. Elbűvölten álltam a gép előtt. Azonnal ráismertem a dalra. Ez volt a tavaly előtti, a tavalyi, az idei és a jövő évi fesztiválok nyertes száma. Dessewfíy László A folytatás csak fantázia kérdése, de a metronómos fél­mondat már utalt rá, hogy a valóság kicsit más. Pianínó he­lyett asztmás harmonium ár­válkodik a sarokban, melynek újra leszakadt a pedálja. Az audio-vizuális egység még a rajzpapíron sem állt össze egé­szen, a lemezjátszót, két mag­nót meg a néhány diavetítőt viszi, aki előbb éri, a többi majd csak ezután születik, ahogy az anyagi lehetőségek engedik. Persze gyakori, hogy lassacskán engedik, pedig a szakterem-rendszer bevezeté­séhez is az a három dolog kel­lene, s nem is kevés, 'ami Montecuccoli szerint a háború­hoz is szükségeltetik: pénz, pénz és harmadszor is ugyan­az. Ebből viszont még nem kö­vetkezik, hogy pénz nélkül nem is lehet hozzáfogni. Le­het, mert megfelelő irányítás­sal a szülők küldik, a gyere­kek hordják pince-padlás, er­dő-mező kincseit. Csizmahúzó, kapanyél, cserépkorsó, szőttes, rokka, lapicka, fegyver, hang­szer, könyv és oklevél, varjú, .ürge, sündisznó, tücsök és bo­gár, felsorolhatatlan sokféle­ség, megható és lelkesítő lel­kesedés. Kell, hogy lelkesítő is legyen, nem lehet mással ma­gyarázni, ami ezután követke­zik. Mire a meglevő szűkös szertári állományból, a házi készítésű képekből, eszközök­ből és a gyűjtött anyagból egy- egy szakterem egységes arcu­lata kialakul, a tantárgyhoz il­lő, sajátos »levegője« lesz, a pedagógusnak még sokat keU áldoznia gondolkodásra, ter­vezésre, berendezésre. Ez pe­dig semmiféle túlórajegyzéken nem szerepel... A szakterem­rendszerre való áttérésnek nem az anyagiak megléte, ha­nem a sokkal több gondnak, munkának önként vállalása a legelső és legfontosabb feltéte­le. Erre az alapra épülhet rá az a ^hagyományostól eltérő, egyes vonásaiban • vitatható, egészében mégis előrelépést ígérő, sajátosan új világ, amft jobb híján szakterem-rend­szernek nevezünk. TAPASZTALATOK Hogy milyen ez a világ? A gyerekek egyszerűen azt mond­ják rá, hogy érdekes. Hogyne lenne érdekes például, hogy a gyíkocskák naponta és fejen­ként három legyet fogyaszta­nak! Ráadásul az egyiknek le­törött a farka, most növeszti az újat, és napról napra lehet lesni a gyarapodást. És hogyan képes Pityuka, a tengerimalac, egész nap enni? Fölöttébb ér­dekes az is, hogy a kis halak az akváriumban milyen ügye­sen kapkodják be a kenyér- morzsát, melyet néhány kis ötödikes hajigáit be nekik tisz­ta szeretetből. Másnap reggel a víz színén hanyatt fék*« ringatózott az egész állomány, ami a legöregebb halak sze­rint sem jelent jót... Vannak, akiket más látniva­ló köt le. Tanítás után a nevelő három kislányt talált a törté­nelemteremben. Csendben vol­tak, mint a kisegerek, nem tudták még, hogy mindenhova szabad bemenni, mindent sza­bad nézegetni, csak kárt nem szabad csinálni. Nem is csinál­tak, mégis úgy meg voltak szeppenve, mintha rosszat tet­tek volna. Aztán elrebegték, hogy ők itt szeretnek lenni a legjobban, máskor is be szok­tak jönni. Bóna Juliskánál meg a Ka­locsa Mariskánál vizitelgettek, ■»akik« a néprajzi szekrény üvegje mögül kandikálnak a világra, és szülőfalujukra nemcsak a nevükről (a Bóna Mosdóson, a Kalocsa pedig At- talában gyakori családnév), de a népviseletből is következtet­ni lehet, amelybe az ügyes ke­zű édesanyák tetőtől talpig fel­öltöztették őket. Ilyen környezetben a tanítá­si órák is érdekesebbek. Ezt leírni hosszadalmas, inkább látni kdllene. A tízperceket ellenben nem szükséges látni, hogy elképzelhessük. Elég, ha egy napsütéses tavaszi délutá­non szétgereblyézünk 1 közepes nagyságú hangyabolyt. A lát­vány nagyjából ugyanaz, csak a hangyák, miközben szerte­szét' nyargalásznak, nemigen szoktak magukkal könyvet-tás- kát hurcolni. Kissé behatóbb megfigyelés után aztán kide­rül, hogy a mindent elborító nyüzsgés nem cél nélkül való. Gyermekeink előtt cél a soron következő szakterem, lehetőleg toronyiránt. Mert itt aztán a ■hagyományos iskolában bevett és bevált sorakozóról, párosá­val vonulásról szó sem lehet. Ilyesmire se hely, se idő. Ti­zenként osztály háromszázegy- néhány tanulójának kell helyet cserélnie. S ha valamelyik te­remben kicsengetésre nem fe­jeződött be a munka, tisztára ostromlott vár: aki bent van, ki akar jönni, aki kint van, be akar menni... Az előzé­kenység, udvariasság, az éssze­rű jobb oldali közlekedés meg­szokása itt is követelmény, gyakoroltatásra is van mód bő­ven. És végeredményben: sem a Nagykörúton, de még a falu­si járdákon sem kettősrendek­ben közlekednek az emberek. Mindezek után és ellenére be- csengetésre mindenki megta­lálja a helyét, kezdődhet a következő óra. Nem célja ennek az írásnak, hogy a címben foglalt kérdést eldöntse, csupán annyi, hogy a szakterem-rendszerről né­hány apróságot reálisan és pár­tatlanul megemlítsen. De az itt leírt és le nem írt apróságok­ból áll össze a nagy egész, és »a pedagógiában minden apró­ságokon múlik és azon. hogy milyen elv rendezi az ezer apróságot.-« Ha pedig a pártatlansághoz szó férne, szolgáljon mentsé­gül, hogy a harmadik tanévet kezdtük meg a szaktermi rendszerrel... Varga Sz. Sándor Szakszervezeti választásra készülnek A Kaposvári Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikuiíi hétfőn megtartott szakszervezeti tag­gyűlése a novemberben kezdő­dő választás jegyében zajlott le. A 110 tagú alapszervezet először Sándor Józsefnek, a társadalombiztosítási tanács előadójának tájékoztatóját hallgatta meg a Társadalom- biztosítási Igazgatóság felügye­lete alá tartozó albizottságok szerepéről, feladatairól. A következő előadó, dr. Fehér István, az FMGT tan­székvezető tanára, a mezőgaz­daságban dolgozó ifjúság élet- és munkakörülményeivel, ne­velésével, érdekvédelmével kapcsolatos feladatokról be­szélt. A megye terüle­tén szerzett és az in­tézmény hallgatói által végzett szakszervezeti mun­ka tapasztalatait összegezve megállapította, hogy ifjúsá­gunk körében a céltudatos szakszervezeti munkának szá­mos eredménye van. A szak- szervezeti szervek a hatás- és jogkörök helyes alkalmazásá­val, tömegbefolyásukkal foko­zottabban segítik a fiatalokat társadalmunkban elfoglalt he­lyük, szerepük, felelősségük megértésében. így kevésbé for­dulhat elő, hogy a gyakorlat­ba kikerülő ifjú szakemberek­nek csak mintegy 25—30 szá­zaléka rendelkezik némi moz­galmi jártassággal. A taggyűlés a mandátum­vizsgáló, a szavazatszedő és a jelölő bizottság megválasztásá­val zárult. SOMOGY! NÉPLAP Csütörtök. 1970. október 1* 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents