Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-22 / 248. szám
Szakmunkásképző iskolát avattak Marcaliban (Tudósítónktól.) 412 ipari szakmunkástanuló új otthonának avatására gyűltek össze Marcaliban a Munkaügyi Minisztérium képviselői, a megyei és járási párt- és tanácsszervek vezetői, valamint a különböző oktatási intézmények, vállalatok küldöttei. Az általános iskola tornatermében tegnap megtartott avatóünmepséget Király Mária gimnáziumi tanuló szavalata nyitotta meg, aki Fodor András Az ifjúsághoz című versét adta elő. Majd Szabó János, az 522. sz. új iskola igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket és a tanulóifjúságot. Az avatóbeszédet Pápai Béla, a Munkaügyi Minisztérium szak- oktatási főosztályának vezetője mondta. Ezután nagy taps közepette adta át az új, 4 millió forintos költséggel készült hattantermes épületet az intézmény igazgatójának. Ezzel egyidejűleg pénzjutalommal is kifejezte elismerését a tantestületnek. Az ünnepség kedves mozzanataként az ipari tanulók ajándékokat adtak át az elnökség tagjainak. A járási párt- és tanács-vb nevében dr. Ress Zoltán vb-elnök méltatta az új iskola jelentőségét, a helyi és központi együttműködés példás megvalósulásaként értékelve a létesítményt. Hangsúlyozta, hogy az új épület csak alapjait teremtette meg a szakmunkás- képzésnek, a továbbiakban kollégiumi helyek és tanműhely létrehozására kell ismételten jó együttműködéssel erőfeszítéseket tenni. Az ünnepség befejezéseként a marcali Lady János Gimnázium és Szakközépiskola Kezek dicsérete című irodalmi összeállítását tekintették meg a részvevők. A vendégek megtekintetté'- az iskola berendezéseit és tájékozódtak az itt folyó oktatónevelő munka problémáiról és eredményeiről. Ezek közöh említést érdemel az emel* szintű szakmunkásképzés bevezetése, ilyen oktatás először folyik a járásban. Alkalmi jegyzet — élménysűrítésből Mély basszus. Búg az öblös hang. Aztán szárnyal, fel, s úszik a nagy-nagy messzeségben ... Lágy zöngés a kórus. Harmonika és balalajka sír és vibrál a háttérben. És mindent átfog a kar, a szólamok hangja. Nyírfák. Aliig gombolt, hímzett ruhák. Lehunyt szemmel nézed. Füstfelhő. Zuhanó repülő, bombarobbanás... hát, hogy ebből az alkalomból ilyen gondolatok jutnak eszedbe... (Számos, a korábbi bemutatókon nagy sikert aratott szovjet filmet felújítanak és újra vetítenek filmszínházainkban a szovjet kultúra napjai alkalmából. Újsághír.) H. F. AZ HSZHP.SOMOOY KISYII 11 Z OTTS A G A N A K LAPJA CORCIC XXVI. évfolyam, 248. szám. Csütörtök, 1970. október 22. Érdekességek — furcsaságok Palackozzák a baglasi rizlinget Megkezdték a baglasi rizling palackozását a kéthelyi Aranykalász Tsz-ben. Eddig tízezer palackot töltöttek meg. Az afrikai Botswana két faluja, Ciaciwé és Kuciwe között nincs telefonösszeköttetés, de még autóbusz sem közlekedik. A távolság 20 kilométer, melyet a postásnak gyalog kellene mindennap megtennie. A levélkézbesítést eredeti módon oldották meg: idomított struccot állítottak be. Lelkiismeretesen szállítja oda-vissza a nyakába akasztott levelestáskát. Futólépésben teszi meg az utat — alig 30 perc alatt. • * * A 48 pves svéd Herman Anderson valószínűleg világrekordot állított fel a gyógyulás eddigi történetében. Szívelégtelenséggel kezelték Kalmar városi kórházában. Egy alkalommal az orvosok megállapították, hogy szívműködése megszűnt. A külső masz- százs, élektrosokk, valamint injekció hatására szívműködése hamarosan újra megindult, de csak rövid időre. Ezt a beavatkozást két óra leforgása alatt összesen tizenhétszer kellett alkalmazni, ennyiszer állt meg, majd indult meg újra a szívverése. Hosszas lábadozás után Herman Anderson gyógyultan hagyta el a kórházat • * * Tsz-agronómusok tanácskozása Ifjúsági hangversenyek Játsszunk zenét! Negyedszázaddal ezelőtt. Kastélypark, már akkor is öreg platánokkal. Nyári este. Katonák ülnek a fűben, dezskákon, benzineshordókon. Lécekre feszített lepedőn pereg a film. Dübörög a háború. Nem érted a szavakat, a melletted beszélő katonákat. S a filmet is csak nézed, anélkül, hogy tudnád, mit mond az a masza- ios gyerek a sebesült katonának. Az a gyerek belopta magát a szivedbe. Akkora volt, mint te, olyan nyolc év körüli. Szurkoltál érte. És szinte estéről estére elmentél oda megnézni, milyen a háború. A katonák közé, akik, együtt dúdolták a hangszóró dalával, az öblös hanggal, ami először hömpölygőit. s aztán szárnyalt fél, 'fel, és úszott a nagy messzeségbe, és lágy zöngés kísérte: harmonika sírása meg balalajka vibrálása volt a háttér ... Első filmélmények? Ezek voltak azok. A kis falu öreg parkja — néma tanú. Ma már nehezen szeded össze emlékezetedben a címeket. Az ezred fia, az Egy igaz ember, a Támadás 6.25-kor, a Bátor emberek ... Később több és jobb filmet is láttál a háborúról, erről a fekete témáról, sokféle megközelítésben. De az első impresz- sziók olykor a legmélyebb nyomot hagyják. Ne csodálkozz Megjelent a DELTA legújabb száma A Delta október 20-án megjelent új száma ismét a tudományos—műszaki forradalom számos kiemelkedően érdekes újdonságairól tájékoztatja olvasóit. Exkluzív cikkekben számol be az eddigi hideg-világrekord megdöntéséről és az elektronikus számítógépek új típusú kiíró készülékéről, a tintaágyúról. Az elektronikus számítógépek új felhasználásáról szól a »Szót kér a komputer« című erdekes írás is. Sokak érdeklődésére tarthat számot a véralvadással kapcsolatos kutatásokról szóló beszámoló, a páratlanul érdekes sztereo elektronmikroszkópos felvételekkel illusztrált cikk (»A gyilkos vérrög«) és a lap külön tudósi tójának jelentése az csak ad világkiállításról. A marcali járás termelő- szövetkezeteinek főagronómu- sai az őszi munkák helyzetéről tanácskoztak tegnap a járási székhelyen. Részt vett a megbeszélésen Kárpáti József, a Marcali Járási Tanács vb- elnökhelyettese és Kersák Jenő, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője is. A járás közös gazdaságainak őszi munkáiról Subicz Ferenc, a járási tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője adott általános összefoglalót. Az Összegezésből kitűnt, hogy három fontos időszerű tennivalónál mutatkozik szembetűnő lemaradás a járásban: az étkezési búza vetésében, a kukoricatörésben és a mélyszántásban. Az őszi árpa és a takarmánykeverék magja ugyan a földben van már, de a búzavetés üteme még néhány, egyébként jól gazdálkodó tsz-ben is lassúbb a kelleténél. A takarmánybúzát az előirányzott területnek csak 34 százalékán vetették el, s ez jócskán elmarad a megyei átlagtól. Több mint háromezer holdon van kinn a kukorica olyan földeken, amelyekbe még őszi kenyérgabonát szánnak; itt a betakarítás késlelteti a vetést. Az osztályvezető arra ösztönözte a tanácskozás részvevőit, hogy az objektív akadályok ismeretében tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a gazdaságok az őszi munkák sikeréért. A tei-mények szállításánál például fokozottabban vegyék igénybe a gépek mellett a fogatokat is. A főagronó- musok elmondták gyakorlati tapasztalataikat, gondjaikat az egyes terményféleségek átadásával kapcsolatban. A tanácskozás — a nehézségek és a lehetőségek feltárásával — a tapasztalatok és munkaimódszerek átadásával — minden bizonnyá1 meggyorsítja a munkák ütemét. A kiállítás rendezői előtt kicsomagolt faládák álltak, tele A szép magyar könyv, 1969 díjnyerteseivel és megdicsért munkáival. Ez a gazdagság csak részben mutatható be, A szépekből válogatni pedig alig lehet. Tegnap délelőtt A szép magyar könyv, 1969 című kiállíA keddi ifjúsági hangverseny után sokat töprengtem azon, hogyan tudnám hűen visszaadni élményeimet, benyomásaimat Először is szójni kell magáról a műsorról. Játsszunk zenét — ezt a címet kapta. A gondolat az Országos Fiiharmóiúá- nál és a rádiónál született meg azzal a céllal, hogy a gyerekek ne csak hallgatói legyenek a koncerteknek, hanem versenyezve bekapcsolódjanak a7t előadásba. Így gyarapítsák zenei tudásukat, és számot adjanak eddig szerzett ismereteikről is. Varga Károly, akit a televízió és a rádió műsoraiból jól ismerünk, szellemesen és a gyermekek nyelvén, közvetlenül vezette a játékot. val az utolsó simítások szemtanúi voltunk a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban. Érdeklődésünkre elmondták, hogy ez évben a baráti országok könyvszakembereivel kibővült zsűri mintegy háromszáz könyv közül emelte ki a díjra vagy dicséretre érdemes kiadványokat. A minden évben megrendezésre kerülő országos vándorkiállítás most ezeket mutatja be városunkban. A szépirodalmi művek közül dijat kapott többek között a Helikon Csillagok sorozat, Vlyés Gyula Drámák., a gyermek- és ifjúsági művek legszebbjei között van Weöres Sándor Zimzizim című verseskötete, Lázár Ervin A nagyravágyó feketerigó mesekönyve. Díjazták A magyar építészet 1867—1967, az Ábrázoló geometria, A szovjet fegyveres erők 50 éve, a Zenei nevelés Magyarországon, Budapest múzeumai, Ithaka című könyveket A kiállítás, mely két hétig tekinthető meg, meglepetéssel is szolgál: minden látogató megkaphatja A szép magyar könyv, 1969 bőven illusztrált, díszes jegyzékét.. Ezt föllapoz- va talán még többet megtudnak arról, miért i* *máp agy kwv. Mit játszottak? Egyebek között zenei műfajokat, zeneművek címét, zeneszerzők nevét kellett kitalálniuk. Bach, Muszorgszkij, Chopin, Bartók és Britten egy-egy szép műve szerepelt a műsoron. A zenés országjáráson pedig a magyar népdalok birodalmába látogattak. Szólnunk kell a művészekről is, akik őszinte odaadással játszottak a gyerekeknek. Gyar- maty Vera hegedűművész, Aí- mássy László zongoraművész és Gallai Judit énekművész együtt versenyeztek a kisiskolásokkal. A kulisszák mögül kukucskálva szíwel-lélekkel énekelték az Általmennék én a Tiszán kezdetű népdalt, S ezt megérezte a gyermekközönség. Ismétlésre tapsolták a számokat. Nem volt feszengés a nézőtéren, figyeltek és segítettek á színpadon versenyző osztálytársaknak. Szót kell ejteni a vetélkedő pajtásokról. Érdekes, hogy például a Ki tud több népdalt mondani? című résznél a lányok estek ki legelőször a játékból. Feltűnően sok helyes választ adott viszont a versenyző csoport negyedik osztályos tagja (a kisfiú ének-zenetagozatos). S itt máris a közönséggel folytatnám. Az első két sorban a Tóth Lajos iskola ének-zenetagozatos negyedikesei ültek. Zeneszeretetből ők vitték el a pálmát. Dúdolták az ismertebb számokat, elsőként kapcsolódtak a közös éneklésbe. S anélkül, hogy bárki felszólította, vagy segítette volna őkét, kánonban énekeltek, versenyre kelve az egész nézőtérrel. Kifogástalanul szolmizáltak, és amikor a közönségnek dönteni kellett, kapjon-e pontot félig helyes válaszára az egyik versenyző, ők voltak azok, akik szigorúan nemmel szavazlak. A Játsszunk zenét című műsor találkozott a gyermekek igényével. A rendezők életkoruknak megfelelően szerkesztették a játékot, és ez meghozta gyümölcsét. A függöny le- gördülése előtt zengett a színházterem. Az énekszóban a köszönet is benne volt az ötletes, érdeke*. programért B. J5s. Prágában Novak, Varsóban Kowalski, Budapesten Kovács, Moszkvában Ivanov a legnépszerűbb vezetéknév. A szovjet fővárosban több mint 111 ezer Ivanov lakik, közülük 1200-nak Ivan Ivanovics Ivanov a neve. • « • Egy nyugatnémet cég végre rájött, milyen megoldással lehet megóvni a játékokat a legrongálóbb kedvű gyerekektől is. A megoldás igen egyszerű, de ötletes: a vonatok, autók, babák stb. belsejébe elemmel működő mini hangszórót építettek be. Amikor a játékot »halálos veszély« fenyegeti, a szerkezet megszólal: »Elég volt, ne báts!« * * « A francia Riviéra partjai körül cirkáló yachtos layboyok elhatározták, bővítik a zászló jelzéseket. Zöld alapon viszkis pohár annyit jelent: »Koktélparti, ha akartok, gyertek át.« Kék alapon vörös fejsze annyit jelent: »A fedélzeten nő van, ne zavarj,« * * * Rómában a sztriptízt csak bizonyos korlátok között lehet reklámozni. Az egyik éjszakai mulatóhely úgy segített magán, hogy meghirdette: programjában harminc gyönyörű táncosnő lép fel 15 kosztümben. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOBI BÉLA Szerkesztőséé • Kaoo«svár. Latinca Sándor u. 2. Telefons U-510. tl-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 13-516 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díi egy hónapra 20 FL Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat Icaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca S. o, I- Feiélós vezető: Mautner JóflMf tás megnyitása előtt egy óraTáskarádió Szép magyar könyv