Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-22 / 248. szám

Miért él az ember? Betegsége tizenötödik napján Irt levelében a sok kijelentő mondat között egy kérdő is akadt. »Miért is él az ember?« Elkeseredése vezette a tollát, tudom. S kérdésében az is ott rejlett: »Miért érdemes?« Mit is válaszolhatnék? Az embe­riséget csaknem azóta ingerli válaszkeresésre a kérdés, mióta keze először formált magának szerszámot, agya parancsára. Idézhetnék híres bölcseket, vi­lág dolgainak tudóit. Nem te­szem. A szó nemes értelmében »hétköznapi« embereknek tet­tem fel kérdését. Válaszoltak. Színhely: Szenyér, egy októ­beri nap. »Éjjeliőr va­gyok a terme­lőszövetkezet­ben. Most már hidegek az éj­szakák. Az éj­szakák! Mind­egyik más. Ká­sás ködöt ho­zók egyszer, szikrázó csilla­gokat ragyogtatok máskor. Ál- j mos kutyavakkantások a falu felől, száraz levél zizegése a láb alatt. Járom az utakat, amerre régebben nappal szok­tam járni. Még nyugdíjas ko­rom előtt. Zsákkal a háton, vagy a kocsi bakján ülve. Sok arcát mutatta már nekem a szövetkezet. Nem volt mindig forrástiszta. Olykor mint a be­lehulló ágtól a víz, itt is felka­varodott a mély. Inkább per­sze az elején, az indulásnál. 1952. október elsején írtam oda a belépési nyilatkozat alá a nevemet: Baksics József, öreg­apám még kepésgazda volt, az édesapám részesarató. 1924- bsn kaptunk egy kis darab proletárföldet. Akkoriban így nevezték. A magam gazdája lettem. 1949-ben fogadott so­raiba a párt. Tizenkét éves ko­rom óta dolgozom. Gyűjtöttem a filléreket. Egyszer aztán, még fiatal koromban az apám el­küldött a vásárba, vegyek eg" csikót. Kettővel tértem haza. A másikat a gyűjtött pénzem­ből vásároltam. Az apám csak állt, nem tudom elfeledni a tekintetét. Akkor én megértet­tem: törekedni kell a jóra. Mindig. S nemcsak arra, hogy nekünk legyen jó, hanem má­soknak is. Gyűjteni kell. Nem­csak pénzt, mást is. Olyan tu­lajdonságokat, melyek birtoká­ban másnak is hasznára lehe­»Jöttek az- mióta itt tanítok, más nevelők is. 3gy-két év múlva meg­szöktek. Néhá- nyan kérdezték is: Hogy bírod te itt? Mert a gyerekek nagy része cigány. Választ a kérde­zők nem vártak. Mit is tudtam volna nekik mondani? Hogy az az eskü — ami egyszer a taní­tóképzőben elhangzott — kö­telez? Nagy szavak. Én nem szeretem a nagy szavakat. 1955-ben kerültem ide. Előbb Tapsonyból jártam át, aztán rokonoknál laktam. Férjem, Báli Gyula, a tapsonyi Rákóczi Termelőszövetkezet elnökhe­lyettese. Sokszor csak este lát­juk egymást. Az energiája pél­da előttem. Nehéz, néha na­gyon nehéz. De aztán az egyik gyerek felnyújtja a kezét, s el­mondja, amit az előző órán hallott. És akkor nagyon jó. Látom, hogy csillog a szeme. Talán nem is tudja, hogy ne­kem miért lesz olyan jó ked­vem aznap. Jó lenne, egyszer, ha nagyobb lesz, beállítana a könyvtárba: — Tanító néni, egy könyvért jöttem. Tanítani, bármilyen körülmények között — a legszebb feladat. Soha nem cserélnék azokkal, akik a katedrát otthag'dák egy íróasz­talért Akiket először tanítot­tam, már húsz-huszonegy éve­sek. Az utcán köszöntenek, lá­tom rajtuk, hogy eszükbe jut a sok kemény csatájú óra, amíg az a-t össze tudták olvasni az r-rel. Köszönésük a legszebb zene nekem ...« LJ benzintöltő állomás »Egyszer el­terjedt a hír: Mesztegnyőn segélyt, ruha­csomagokat osztanak. Mondták: — Menjen maga is, Gulyás Im- réné. Sok a gyereke. De nem osztottak semmit. Jó ti­zenöt-tizenhat éve volt ez már. Talán jobb is, hogy potyára mentem. Felneveltük az uram­mal a hat gyereket. Hogy is jönnek sorban? A Klári meg az Évi férjhez mentek már. A négy fiú: Imre, Pista, Laci, Zo­li. A legkisebb az utolsó osz­tályt végzi. Imre nem itthon dolgozik, Pista és Laci velünk együtt a tsz-ben. Az egyik traktoros, a másik fogatos. Sok gond volt velük, nem tagadom. Tizennyolc évig masinálni jár­tam. Végeztem a munkát, mint a férfiak. Nem panaszkodtam. Pedig volt, aki fejcsóválva mondta az anyámnak: — Na, a Veronka megint egy éhes száj­jal többet vállalt. Igen: vállal­tam. Most, hogy az évek elröp­pentek: örülök, hogy nagy a családom. Pedig embertelenül nehéz volt egyéni gazda ko- .runkban. Másfél hold föld mit adott? Keveset. Pedig sokszor egyszerre kellett volna cipő az Imrémnek meg a Pistámnak is. Mosolygok a régi gondokon. Lassan meg is kopnak ezek az emlékek bennem. Csak a szép napok emlékét őrzöm. Az én életem értelme a gyermekeim nevelése volt. Örülök, hogy nem kell csalódnom bennük...« Csak három embert kérdez­tem meg. Miért él az ember? Hogy másnak is hasznára le­gyünk — mondta az egyik. Hogy tanítsuk a rászorulókat — így vallott a másik. Hogy becsülettel felneveljük utó­dainkat — summázta a harma­dik. Három ember. Válaszaik súlya pillekönnyűvé teszi a kérdést. Les kő László Kisbíróból tanácselnök Eredményes kosz esztendő O rszágraszóló ünnep volt az az októberi vasárnap. A községekben, városokban zeneszóra ébredtek az em­berek, virágdís tea fcgad'ák a sravazókat a választó helyiségek, s este a községek apray- nagj.a összegyűlt a főté­ren, hogy tanúja legyen annak a nagy pillanatnak, amikor a községháza kapujára felkerül az új tábla: községi tanács. Pontosan húsz esztendeje ennek az ünnepi vasárnapnak. Az emberek hamar megtanulták az új fogalmakat: végreható bizottság, elnök, titkár, s mindenekelőtt; tanács. A dolgozó nép jobb életéért vívott harcokban kipróbált harcosok és a köz­élet ügyeivel éppen csak ismerkedő egyszerű emberek együtt kezdték kialakítani a néphatalmat falun és városon. Több százezer tanácstagot választottak azon a húsz év előtti va­sárnapon a városok és falvak szavazópolgárai, megannyi új hordozóját a népi hatalomnak. Történelmi mértékkel mérve is igen nagyok azok az eredmények, amelyeket a tanácsok az elmúlt húsz esztendő alatt elértek. Sok munka, fáradság, gond, a közösség ügye iránti odaadás és nemegyszer az értetlenekkel, a visszahúzók­kal folytatott vita és küzdelem volt az ára annak, hogy a falu olyan nagyot lépett előre. A tanácsok megalakulásánál, első lépéseinél is ott volt, s azóta is mindig és mindenben segít és vezet a párt. Elvi- elméleti segítséget adott a tanácsok megszervezéséhez. A hu­szadik évfordulón ünnepeljük azokat a fáradhatatlan párt­munkásokat is, akiknek nagy szerepük volt a tanácsok el­indulásánál és megerősödésénél. Köztudott, s az ünnepi alkalommal különösen hangsú­lyozni kell: az utóbbi évtizedben megnőtt a tanácsok önálló­sága, s ez a munka minden területen érezhető. A tanácsta­gok bátran szóvá teszik választókerületük problémáit, a ta­nácsülések élénk viták és okos határozathozatalok színhe­lyei. A tanácsi és szakigazgatási, munka egyaránt 'bebizonyí­totta, hogy szűkek már a húsz év előtti keretek, a szocialista demokrácia kiteljesítése jegyében még nagyobb hatáskörre, még több önállóságra van szükség. Éppen most, a huszadik évforduló napjaiban, hónapjai­ban készül az új tanácstörvény, amely továbbfejleszti a helyi igazgatás rendszerét. Éppen ennek a húsz esztendőnek ta­pasztalatait veszik alapul azok a szakemberek, akik most dol­goznak a törvénytervezeten, s majd az országgyűlési képvi­selők, a legmagasabb választott szerv tagjai ás, akik tör­vényerőre emelik azt. Tapasztalati alapon jött létre a nagyközség intézménye — abból kiindulva, hogy másképpen kell vezetni egy csak­nem városnyi községet, s megint másképp a néhány száz la­kosból álló falut. Tapasztalatok alapján rendezték számos járás határait. Az új tanácstörvény — amely még a jövőre esedékes választások előtt megszületik — további korszerű­sítéseket hoz. Húsz év alatt bebizonyították a tanácsok, hogy érettek a hármas funkció betöltésére: államigazgatási, népképvise­leti és önkormányzati szervek egyszerre. A köz önzetlen szolgálatában eddig is példát mutattak a tanácsok. Tisztelet és megbecsülés illeti a tanácsok tagjait, választott vezetőit és tisztségeinek viselőit. Azokat is, akik immár- két évtizede állnak posztjukon, ott voltak az indulásnál, s ott állnak most tó, az ünnepen vissza­pillantva, de már előre is nézve. Az új tanácstagoknak, ta­nácsi dolgozóknak is kijár az előlegezett tisztelet és bizalom, hiszen nagyszerű hagyományok folytatására vállalkoznak. V. E. készül Zamárdiban. Ezzel a siófoki és a balatonföldvári kutakat mentesítik a nyári nagy megterheléstől. Húsz éve az államigazgatásba n A tsz-patronálástól az óvodaépítésig A „túlzó“ vállalat — Hólyagos tenyerek — Ötezer óra társadalmi munka bővítettük, és most a társköz­ségekből is járnak ide gyere­kek. Szöllőskislakról a' bogiári állami gazdaság mikro busszal hozza be a gyerekeket. A mű­velődési otthon átépítése most fejeződik be. Belső berendezé­se olyan szép, hogy a megyé­ben a legszebbek közé sorolják. mély fúrású kút, mely a be­kapcsolás kezdetén biztosítja a szükséges vízmennyiséget. Cukrászdát szeretnénk, és az italbolt mellett melegkonyhás éttermet. Ehhez is egészséges víz kell. A lakosság is igényli, mert vannak utcarészek, ahol ihatatlan a víz. »A BRIGÁD tagjai társadal­mi munkát is vállaljanak. A Tegyünk többet Somogyért!- mozgalom keretében nyújtsa­nak a bolti kollektívák segítsé­get a helyi tanácsszervek ál­tal kitűzött feladatok megvaló­sításához.« A Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vál­lalat brigádmozgalmának fel­tételei között olvastam a fenti mondatot. Nem véletlenül ke­restem meg Rajta Mihály igaz­gatót. A szeptember 22-i part- vezetőségválasztó taggyűlésen azt vállalta a közösség, hogy kétezer óra társadalmi munkát végez a Kalinyin városrészben épülő óvoda építésénél. Az »iparcikk-kisker« évek óta Kaposvár egyik legvállal- kozóbb szellemű vállalata. Az igazgatói iroda falán számtalan oklevél bizonyítja szakmai hozzáállásukat, s mind a vál­lalat, mind pedig az igazgató megkapta a Tegyünk többet Somogy ért!-kitüntetést. — Mindez a véletlen műve lenne? — Vállalatunk a társadalmi munkába akkor kapcsolódott be, amikor először a kaposme- rői Üj Élet Termelőszövetke­zet. segítését vállaltuk. Elsősor­ban a betakarításhoz kértek embereket, de később szak­ipari munkákat is végeztünk például Szorosadon, Bőszénfán, Kányán. Ez utóbbi községben például az istálló építésében vettünk részt. A többi már jött magától — mondja az igazga­tó. — 1967-ben a város vízellá­tásáért ástuk az árkokat és rendeztük a terepet a termál­fürdőnél. — Ezért kapták meg a Te­gyünk többet Somogyért!-ki- tüntetést is. A mostani két­ezer órás vállalásukon kívül hol és mit dolgoztak még? — Itt a kimutatás, nézze meg — kapok egy papírlapot az igazgatótól. A városi tanács kertészeté­ben 92-en 736 órát, a Jókai li­get rendezésében 221-en 1768 órát dolgoztak, s pénzben vál­tottak meg 416 órát. Ez össze­sen nyolcvan híján 3000 óra. — A szocialista címért küz­dő brigádok vállalásaiban azt olvasom, hogy egy-egy brigád­tag nyolc óra társadalmi mun­kát vállal. A végeredmény vi­szont lényegesen több, szemé­lyenként tizenkét órára is ki­jön. — Nem szabtuk meg, de nem is szabhattuk meg a társadal­mi munka felső határát. Évek óta többet dolgozunk, mint amennyit írásban vállaltunk. Ezért már olyan vádakat is vágtak a fejünkhöz, hogy »túl­zók« vagyunk. — A korábbi években saj­nos többször is panaszkodtak a társadalmi munkások, hogy gyakran hiába mennek el va­lahová dolgozni, vagy az irá­nyító szakember hiányzik vagy szerszám nincs. Tapasztaltak-e ilyet? — Ezekről én is hallottam, de szerencsére mi idáig csak olyan munkahelyre vonultunk ki — alkalmanként legalább ötvenen-hatvanöten —, ahol minden rendben van, öt perc alatt elmagyarázzák, mit és ho­gyan kell elkezdeni. Megkér­dezheti a munkatársaktól, hogy kevesen jönnek haza vízhólya­gok nélkül. Az a. véleményünk, nem az időt eltölteni, hanem dolgozni hívtak. Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat terveiben az is szere­pel, hogy az áruház építéséhez meg több óra társadalmi mun­kát ajánlanak fel, hiszen ná­luk tudják a legjobban, mit jelent majd a városnak, a la­kosságnak annak, felépítése. MUNKÁJUK és áldozatvál­lalásuk nem csoda. Csak igye­keznek többet tenni Somo- gyért! S. G. A községet különböző ta­nácskozásokon sokat emlege­tik. Nem érdemtelenül és nem is véletlenül. Az elnök, Teveli László éle­tét faluja fejlesztésének áldoz­ta. Huszonöt évvel ezelőtt, a félszabaduláskor lépett a pá­lyára, és a tanácsok megalaku­lása óta irányítja a község éle­tét. — Hogyan fejlődött a falu a tanácsi vezetés alatt? — Közös szervezéssel és munkával bevezettük a vil­lanyt. A következő lépcső egy új, négytantermes iskola épí­tése volt. A régi iskola — ami ma üregek napközi otthona — az 1800-as években épült. Amikor az eső lemossa a csúcsfalat, még ma is olvasha­tó rajta: Tanoda. Az iskola körzeti lett, és gondoskodnunk kellett napközi otthonról is. Ma 80 tanulója van. Közben a falun átfolyó Ja- mai-patak íeltöltődött, és nem tudta levezetni a vizet. Három község lakosságának közmun­kájával használhatóvá tettük a legelőket és réteket. További fejlesztési mun­káink között említeném meg a tisztasági fürdőt. Hetenként, főleg hét végén harmincan- negvvenen veszik csak igénybe, mert egyre több a fürdőszobás ház a faluban. A szöllősgvöröki óvoda is kicsi, korszerűtlen volt. 10—15 gyermek fölvételét kellett el­utasítani. Azt is átépítettük, De építettünk ezenkívül három kilométer járdát és a termelő- szövetkezettel közösen lekövez­tünk utcát is. A múlt évben a »Tegyünk többet Somogyért!« mozgalom keretében a községfejlesztési verseny községkategóriájáhan második helyezést értek el, amiért 110 000 forintot kaptak. — Hogyan indult a közigaz­gatási pályán? — Mint kisbiró kezdtem, s később a tanácsválasztásokig hivatalsegéd voltam. Ezalatt közigazgatási gyakorlatot sze­reztem, és meg is tetszett. 1948- ban lettem párttag, majd pro- pagamdisatanfolyamra küldtek Fonyódra. Amikor hazajöttem, a vezető jegyző és a községi bí­ró közölte velem, hogy a köz­ség véleménye alapján engem javasolnak tanácselnöknek. Mindenki biztatgatott, és elfo­gadtam. — Továbi tervek? — Törpe vízmű építése. A terveket már megrendeltük. Várhatóan 1972-ben ezt is be­fejezzük. A Fővárosi Gyermek- otthon. ebben is sokat segít, mert területén van egy olyan — A társközségekről nem fe­ledkeznek meg? — Korábbi terveiket most velük együtt valósítjuk meg. Szöllőskislakon és Gyugyon is hatszáz méter járdát építet­tünk. Az egyik községben meg­építettük az autóbuszvárót, a másikban most kezdjük. Gyu­gyon a régi, romos iskolából klubházat építünk. — Mi volt a legnehezebb? — A testületi munka meg­szervezése és irányítása. — A legemlékezetesebb? — Az első tanácsülés. Rosz- szul szerveztük. Összekötöttük ismeretterjesztő előadással, melynek témája az ember származása volt. Nem volt szimpatikus kérdés, így igen. paprikás lett a hangulat. Még az utána következő tanácsülé­sen tó nyugtalanul viselkedtek. — Elismerés? — A törzsgárdához tartozom. Megkaptam a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet is. Az emberekkel hosszú idő óta szót értünk. Békességben megva­gyunk itt a faluban. Talán ez a legszebb. Németh Emii SOM OGVI NEPLAI Csütörtök, 1970. október 32. 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents