Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-06 / 209. szám

EGY HÉT a világpolitikában fi tűzszünet idegháborája Ötödik hetébe lépett a kö­zel-keleti tűzszünet. Csaknem egyharmada lejárt tehát an­nak a fegyvernyugvási idő­szaknak, amelyet azért hatá­roztak el, hogy a közvetett tárgyalások kedvező keretéül szolgáljon. Sajnos, vajmi ke­vés gyakorlati eredményről tu­dósíthatunk, lényegileg tehát még a New Yorkban megkez­dett első érintkezésfelvétel is abbamaradt. Sőt, az emúlt héten valóságos idegháborúba csapott át a tűzszünet körüli huzavona. A válság látható kiéleződő-, se Izrael magatartásával kap­csolatos. Emlékezetes, hogy a Tel Aviv-i kormány milyen ne­hezen fogadta el a Rogers-ter- vet, s elhatározása együttjárt a szélsőjobboldali Gahal-párt kiválásával a nemzeti egység - kabinetből. Már akkor szó volt Dajan esetleges lemondásáról, •a hadügyminiszter tűzszünet- ellenes -álláspontjáról. A né­zeteltérések ugyan cáfolják, de mint kiderült, a »-héják« vezéralakja csak az előnyö­sebb feltételekre várt. Magya­rán: úgy szeretné felrúgni a tűzszünetet, hogy a »fekete- péter« Kairó kezében marad­jon, a felelősség pedig a má­sik félre háruljon. Elkezdődött az izraeli vá­daskodás: azzal fogták perbe Egyiptomot, hogy a tűzszünet ideje alatt a csatornához kö­zelebb telepítette a légvédelmi rakétáit. Nasszer elnök nyi - latkozatában kereken elutasí­totta ezeket az állításokat, és hangsúlyozta, hogy az átcso­portosításokra még a fegyver- .hvugvás előtt került sor. De-ívaz amerikai felderítés sem erősítette meg az izraeli bejelentéseket, / jóllehet Washington, kém­műholdjai és repülőgépei se­gítségével pontos adatokat szerezhetett. Közben Izrael ENSZ-főde­legátusa elhagyta a világszer­vezet székhelyét, s nem mu­tat visszatérési szándékot New-Yorkba. Elkezdtek szál­lingózni a hírek az izraeli kormányon belüli vitáról is: OZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: Hétfő: Agnew alelnök befejezi dél­kelet-ázsiai szemleútját. Kedd: Losonczi Pál hazaérkezik afrikai útjáról. Tiltakozás Hollandiában Su­harto látogatása ellen. Szerda: Súlyos összecsapások Jor­dánia fővárosában. A VDK megalakításának negyedszázádos jubileuma. Csütörtök: Afrikai csúcsértekezlet Ad- disz Abebában. Péntek: Amerikai—izraeli manőve­rek a közel-keleti tűzszünet ellen. Elnökválasztás Chilében. Szombat: Tanácskozások az arabok ellentéteinek rendezésére. a szélsőségesebb irányzat támadásba lendült. Talán megjegyezhetnénk, hogy egyelőre nehéz felmérni, va­lóban voltak-e komoly belső összeütközések vagy a kissé túldramatizált szócsaták füst­je a tárgyalások szabotálásá- nak elleplezésére szolgál-e... Tel Aviv részéről szemre­hányások hangzottak el Washingtonnak címére is, hogy az Egyesült Államok — úgy­mond — cserbenhagyja szövet­ségesét. Az Egyesüli^ Államok azonnal megígérte a korszerű fegyverek szállításának foko­zását; ilyen értelemben nem is jött számára rosszul partne­rének zsörtölődése. És a hét végén az amerikai­ak nyíltam is letették a vok- sot Izrael mellett: megismé­telték Dajanék vádjait Ezzel az Egyesült Államok visz- szalépett korábbi állásfog­lalásától, amely pozití­vabb volt a jelenleginél, Washington ugyan hangoztatta, hogy nem akarja felégetni a hidakat Egyiptom irányában,®, érvényesnek tartja a Rogers- tervet, valóságos politikájával azonban rácáfolt ezekre a meg­állapításokra. E kritikus helyzetben kü­lönösen fontos lenne az összes antiimperialista arab erők egy­sége. A válság elsősorban Jor­dániára összpontosul, ahol' szinte ritmikusan váltották egymást a tűzharcok és *a ta­nácskozások a királyi kormány hadserege, valamint a palesz­tin gerillák között. Bonyolít­ja a helyzetet, hogy a Jordá­niában tartózkodó tizenkétezer Heti kommentátorunk: Réti Ervin iraki katonát Bagdad a Palesz­tinái mozgalmak rendelkezé­sére bocsátotta. Mind a jordániai ható­ságok, mind a Palesztina! gerillák különböző felté­teleket támasztanak a má­sik féllel szemben, de azok a jelek szerint nem a végleges megbékélést, ha­nem inkább , a saját pozíciók megjavítását célozzák. A jor­dániai állapotok összetettségé­re jellemző, hogy a pale^ztinai mozgalmak jelszavai és kö­vetelései sokkal progresszíveb- bek, mint a hivatalos jordá­niai vonal, viszont Amman külpolitikája — legalábbis a következő lépéseket illetően — jobban összhangban van Egyiptom és más haladó or­szágok állásfoglalásaival. Min­denképpen jótékony hatást gyakorolna a Közel—Kelet egész helyzetére, ha az arabok közti viták feloldhatók lenné­nek. Amenyiben egyáltalán szól­ni lehet reménykeltő tényező­ről, az a tűzszünet fennma­radása. Néhány kisebb össze­ütközés ellenére az elmúlt négy hét alatt számottevő harci tevé­kenység nem volt a Szu- ezi-csatománál. Csakhogy Izrael most »megelőző csa­pással« fenyegetőzik. Márpedig nehéz elképzelni, hogy egy ilyen tudatos ag­resszió hogyan hatna az ese­mények további alakulására. Azt hiszem, nincs a világ- polit'kának olyan értő szem­lélője, aki túlzottan gyors ha­ladást várt volna a közel-ke­leti kibontakozás útján. Az el­múlt hét azonban még a leg- kevéssé bizakodókat is meg­hökkentette: milyen nehéz is ennek az ügynek a rendezése. Jk baloüdaS jelöltje weset (Folytatás az 1. oldalról.) ment jelöli ki az ország tény­leges új elnökét. (Nincs tör­vény arra, hogy ennek a leg­több szavazatot elért jelöltnek kell lennie.) A parlamenti ülésre előre­láthatólag október 20-án kerül sor, és az új elnök december 1-én foglalja majd el hivatalát. A 62 esztendős dr. Salvador Allende, a három baloldali párt — köztük a Chilei Kom­munista Pártot — egységbe tö­mörülő népi egységfront szo­cialista jelöltje 1908-ban szüle­tett Valparaisóban. Első politi­kai lépéseit egy baloldali diák­csoportban tette meg, s e miatt börtönbüntetésre ítélték. Al- lende egyébként orvosi egye­temet végzett. Politikai pályafutása 1932- ben kezdődött, amikor képvi­selővé választották. 1939-től 1942-ig az ország közegészség- ügyi minisztere volt, és 1943- ban választották meg a Chilei Szocialista Párt főtitkárává. Salvador Allende szenátor, a baloldal jelöltje, egyik sportstadionjában beszédet tart. (Telefoto—AP—MTI—KS) A maharadzsák kiváltságainak eltörléséről A íelsiáz elvetette Indira Gandhi törvényjavaslatát Az indiai parlament felsőhá-' za szombaton nem hagyta jó­vá Indira Gandhi miniszterel­nök-asszony törvényjavaslatát a maharadzsák kiváltságainak megszüntetéséről. Mindössze egyetlen szavazatra lett volna szükség, hogy a javaslat meg­kapja a szükséges kétharmad többséget, az indiai alkotmány módosításához, ami lehetővé tette volna a kiváltságok eltör­lését. Gandhi asszony törvény- javaslatára 149-en, ellene 75-en szavaztak. Nyugat-Németország Enyhül a feszültség a kormány és az ellenzék közt ? A szociáldemokrata párt sajtószolgálata azt a reményét fejezte ki, hogy a kormány és az ellenzék között enyhülhet a feszültség a szovjet—nyugatnémet szerződés jóváhagyása ügyében, s lehetőség nyílik a probléma tárgyilagos meg­vitatására. Nem az idő vasfoga eszi meg értékes tárgyait és eszközeit, HANEM A ROZSDA! De már nem gond a védekezés: megóvhatja őket modern, rozsdagátló festékkel VÉDEKEZZEN A KORRÓZIÓ ELLEN! Most Ejármityen mennyiségben vásárolhat a festékbaltikban Ugyanott szaktanáccsal is szívesen szolgálnak (9928) Az SPD szócsöve hivatko - zik Schröder CDU-párti volt külügyminiszternek a Rhei­nische Postban megjelent in­terjújára, valamint azokra a kijelentésekre, amelyeket egy televízióbeszélgetés során tett. Schröder, aki a Bundestag külügyi bizottságának elnöke és a CDU egyik elnökhelyette­se, állást foglalt amellett, hogy a moszkvai szerződésből az NSZK számára a legtöbb hasz­not kell kihozni, és nem sza­bad a szerződést a kormány­nyal ellentétes módon érté­kelni. Helmut Schmidt (SPD-párti) hadügyminiszter, a szociálde­mokraták elnökhelyettese üd­vözölte Schröder álláspontját, és biztosította: a kormány is erőfeszítéseket fog tenni, hogy közös külpolitikát alakítsanak ki az ellenzékkel. A szociáldemokrata párt üd­vözölte Barzel CDU—CSU par­lamenti frakcióelnökének a nyugati fővárosokban most be­fejezett információs körútját is, mert a »három nyugati nagyhatalomtól kapott infor­mációk birtokában a kormány és az ellenzék közötti tárgya­lások objektívebbek lehet­nek ... Barzel, aki pénteken Nixon elnökkel is tárgyalt, ki­jelentette: javaslatot kíván előterjeszteni a nyugat—berli­ni kérdésben. Véleménye sze­rint ez a javaslat elfogadható lesz a nyugati nagyhatalmak, a bonni kormány, az ellen­zék és a nyugat-berlini szená­tus számára, A részletekről Barzel a jövő héten akar nyi­latkozni. Schröder volt külügymi­niszter pénteken az MTI tu­dósítójának hasonló szellem­ben nyilatkozott. Hangoztatta, hogy »itt,1 Bonnban sokszor nem látjuk a fáktól az erdőt«. — A tudományos technoló­giai haladás jelenlegi idősza­kában, amikor a világ mind kisebb lesz, nincs más lehető­ség, mint a békés együttmű­ködés — mondotta, és hozzá­fűzte, Tiogy a békés együttmű­ködés nagy kérdésének meg­vitatásakor nem szabad ki­csinyes »lokális szempontokat« előtérbe helyezni. A szavazás eredménye — ál lítja az AP —■ súlyos csapás Indira Gandhi kormányára, és a javaslat sorsa is bizonyta­lanná lett. A javaslat elutasítása az el­ső olvasásban történt, így te­hát nem került sor a második — azaz a cikkelyenkénti —, valamint a harmadik — vagy­is a végső — olvasásra. Lehetségesnek tartják, hogy Gandhi asszony közvetlenül a néphez fordul, és új választá­sok kiírását kéri az egyébként 1972 februárjában esedékes vá­lasztások helyett. A szavazást követően újság­írók előtt tett nyilatkozatában Indira Gandhi kizárta annak lehetőségét, hogy a parlament két házának együttes ülésén újból felvesse a törvényjavas­lat kérdését. Ram Szingh, az indiai alsó­ház ellenzéki csoportjának ve­zetője a szavazás eredményét követően azonnal felszólította Giri államelnököt, hogy ment­se fel tisztségéből Gandhi mi­niszterelnök-asszonyt. (MTI) Oleabb ilmenfés ! ? A My Lai-i tömeggyilkosság ügyével foglalkozó amerikai katonai bíróság pénteken elej­tette az előre megfontolt gyil­kosság vádját Kenneth Schiel tizedes ellen. Egy őrmester el­len azonban eljárást indítottak gyilkossági kísérlet és hamis eskü vádjával. Kenneth Schiel felmentése után még 10 katona áll vád alatt a My Lai-i gyilkosságok­ban való részvételük miatt. (MTI) Indokínai harcok Tüntetők — vörös zászlók alatt SAIGON Saigoni katonai szóvivők közlése szerint a szombatra virradó éjjel a Da Nang-i tá- masznont közelében a hazafias erők légvédelmi tüzérsége le­lőtt egy amerikai harci heli­koptert. Az AFP megjegyzi, hogy a szabadságharcosok eb­ben. az övezetben erős légvé­delmet építettek ki. A B-r-52-es óriásbombázók a Nhan Trang légitámaszpont körül fekvő hegyvidékre — a szombatra virradó éjjel — több száz tonna bombát zúdí­tottak. Kambodzsában a hazafias erők az éjszaka folyamán két támadást. is intéztek a Phnom Penhtől délre fekvő Srang vá­rosa ellen, ahonnan csütörtö­kön vonultak vissza a hegyek­be. _ . - . BANGKOK A Reuter thaiföldi sajtóje­lentések alapján közölte, hogy a kambodzsai harcokban thai­földi repülőgépek is részt vesz­nek, és bombázzák a hazafias erők állásait Phnom Penh kö­rül. A thaiföldi gépek támasz­pontjai — a kambodzsai határ mentén- fekvő Ubon és a laoszi határ mellett lévő Udorn — körülbelül egy órányira van­nak a kambodzsai fővárostól. KUALA LUMPUR Tun Abdul Razak kijelölt malaysiai - miniszterelnök szombati sajtóértekezletén — országa politikájáról beszélve — nyomatékosan követelte, hogy az amerikai csapatokat vonják ki Vietnam területéről. Suharto megbeszélései az NSZK-ban Mintegy ezer, javarészt fia­talember tüntetett szombaton délelőtt Bonn belvárosában Suharto indonéziai államelnök NSZK-beli látogatása ellen. A tüntetők transzparansekkel és vörös zászlókkal vonultak fel az egyetem épületétől a Müns- ter-Platzra. A transzparense­ken egyebek között ilyen fel­iratok voltak olvashatók: »Suharto elkótyavetyéli né­pét és hazáját a német töké­nek!« »A délkelet-ázsiai forrada­lom győzelméért!« »Suharto véres rendszere — az NSZK profitjának biztosíté­ka!« stb. A tüntetők röplapokat is terjesztettek.' Összetűzésekre nem került sor. * * • Suharto szombaton délelőtt Bonnban felkereste a Fried­rich—Ebert-alapítvánx inté­zetét, és megbeszélést folyta­tott Erhard Leppler gazdasági együttműködési miniszterrel, valamint Kari Moersch parla­menti államtitkárral. Suharto ezenkívül megbeszé­léseket folytatott a Deutsche Bank, valamint az ipar- és ke­reskedelmi kamara vezetőivel. Az egyórás tanáskozásról rész­leteket nem közöltek. Ügy tud­ják azonban, hogy azok az indonéziai nyugatnémet ma­gánberuházásokról szóltak. * * * Adam Malik indonéziai kül­ügyminiszter, aki elkísérte Su­harto elnököt NSZK-beli hiva­talos látogatására, szombaton délben helikopteren Frank­furtba utazott és innen az Ali­talia repülőgépén folytatja útját Rómába, majd Lush kába, hogy részt vegyen az el nem kötelezett országok csúcsérte­kezletén. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. szeptember 8.

Next

/
Thumbnails
Contents