Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-04 / 207. szám

Jubileumi ünnepség Apáról fiúra szállt a mesterség A szocialista gyógyszerészet két évtizede Ignác, a kéményseprő vas fel részle­teket: hogyan kell elvégezni a füstnyomás­próbát, hány évenként kell ellenőrizni stb. Fontos, hogy mindezt ismer­je, és a javítá­sokat kellőkép­pen el tudja végezni. Saj­nos — mondja a kémények kilencven szá­zaléka rossz Marcaliban. Még az újon­nan épített há­zaknál is akad javítani való. Ha nem vi­gyáznak, köny- nyen előfor­dulhat még gázmérgezés is. HŰSZ ESZTENDEJE — az államosítások, az újjászervezé­sek után, országszerte és So­mogybán is az épülő társada­lom igénye szerint tette első lépéseit a szocialista gyógysze­részet. A jubileumi alkalomból gvűltek össze tegnap a somo­gyi gyógyszerészek a megyei tanács nagytermében. Kovács Béla, a somogyi gyógyszeré­szeti központ vezetője köszön­tötte a részvevőket, majd Knoch Aranka megyei fő­gyógyszerész beszélt az álla­mosítások jelentőségéről. Az egészségügyi miniszter és a minisztérium összes dolgo­zójának üdvözletét tolmácsol­ta Lázár Jenő főosztályvezető. — Nem volt könnyű a szocia­lista gyógyszerészet indulása sem — mondta beszédében —, mert rendezni kellett a mun­kakapcsolatot, újjászervezni, korszerűsíteni a hálózatot. Meg kellett teremteni a gyár­tás, a kereskedelmi vállalat és a hálózat összhangját, a szer­vezett együttműködést. ár délelőtt borongós volt az idő. Napok óta már csak a leg­edzettebb külföldiek lubic­koltak a vízben, ismét divat­ba jött az orkán és az eser­nyő. A kikötőben fázósan búj­tak össze a Badacsonyba in­duló utasok, de a jó bor re­ményében türelemmel várták a hajót. Fekete Pista bácsi komóto­san szilvázgatott a kecses motorcsónakban, csak néha emelte föl rendreutasító te­kintetét, ha egy-egy apróság túlságosan közelről óhajtott barátságot kötni a vágyak ne­továbbjával, a motorcsónak­kal. Elöl két-, hátul három­személyes, piros bőrülés, a csónak orrában parány rú­don a Siotour reklámzászlója. — Maguk jönnek velem? Egy pillanat, csak elpakolom a kosztot, úgy megéheztem egy kis gyümölcsre. Óvatosan tessék beszállni, asszonyom! Ügy ni, arra a kis belépőre lépni, s máris ülni tetszik. Ki ül mellém? A kisasszony? Nagyszerű, ha csinos hölgyek ülnek mellettem, akkor job­ban megy a vezetés. Látom, hogy bekötötte a hölgy a fe­jét. Okosan! Ragyogóan megy a motor ... A parti nézőközönség irigy­kedése közepette az utasok el­helyezkedtek, a Mercury hal­kan felmorrant, s hullámot sem verve kisiklatta a csóna­kot az öbölből. — Harmincnyolc éve járom a vizet, a nyugdíj előtt a Cso­báncon voltam gépmester. Ha most az utasok közül megkérdezte volna valaki, hogy a Csobánc a Balatonon járt-e vagy az Ipolyon, akkor abból akkora sértődés lehetett volna, mint a Badacsony. Sze­rencsére az utasok tudták, hogy a Csobánc csak balatoni hajó lehet, s azt is tudták, hogy a gépmester a hajósze­mélyzet legfontosabb, na ... egyik legfontosabb tagja, aki nélkül a hajó olyan, mint a szárnyaszegett madár. ■ 0m gy látszott, hogy a kér­II dés nélkül hagyott be- mutatkozással sikerült a pár perces jóbarátságnak az alapjait lerakni, amihez más körülmények között legalább is egy borospince és néhány pohár kadarka elfogyasztása után jut a magunkfajta. — Bánni kell tudni ezzel a ladikkal — minősítette le a tengerészsapkás hajós az öt- venkilométeres sebességgel száguldó vízi paripát a vizet járó emberek munkaeszközé­nek színvonalára. — Három vízisielőt is elviszek vele egy­szerre. Négy hajója van a cégnek, az egyik most tönkre­ment, azt kell hazavontatnom Csak később alakult ki a mai gyakorlat, mely szerint a me­gyei felügyeleti szervek lettek a hálózat közvetlen irányítói. Az egészségügy más ágaza­taival párhuzamosan fejlődött a gyógyszerészet is, a tudomány és a gyakorlati tevékenység szoros kapcsolatában. Az Egészségügyi Miniszté­rium. a 'Magyar Tudományos Akadémia különbizottságainak keretében rendszeres gyógy­szerészeti kutatómunka folyik, és kiadványok, folyóiratok út­ján biztosított a megfelelő publikáció is. Nincs nagy gyógyszerreklám — hangsúlyozta a főosztályve­zető —, mert előbb-utóbb helytelen gyakorlathoz, avatat­lan próbálkozásokhoz vezetne. Sokkal nagyobb a gyógyszeré­szek egyéni feladata és felvi­lágosító tevékenysége. Különö­sen jelenleg fontos ez, mert egyre nagyobb a komplex ha­tású, úgynevezett biológiai szerves gyógyszerek alkalma­zása. És fontos azért is, mert majd Siófokra. Azt hiszem, ezzel a fuvarral be is fejez­zük az idényt. Ki a fenének van kedve esőben, hidegben hajókázni. A csónak Badacsony előtt fordult, aztán ráállt a menet­rend szerint közlekedő hajó hullámaira, s az utasok úgy érezték, mintha gondatlan munkát végeztek volna a vízi országút építői. Ugrált, döc- cent a hajótest, felzavarta az integető utasok körül zsivajgó sirályokat. — Visszavonhatatlanul itt az ősz, megjöttek a téli ma­darak. Az egyik utas, olyan hal­kan, hogy más ne is hallja, megjegyezte, a vízparti népek hógalambnak is nevezik a si­rályokat. De nem tartotta szükségesnek a hajóssal is kö­zölni, hiszen olyan kedvesen beszélgettek, bár mindketten torkaszakadtukból próbálták túlordítani a hatvanöt lóerős motor zaját. — Nem tudok soha betelni ezzel a látvánnyal — mutatott előre az öreg a ködsapkás, csupasz hasú fonyódi hegy fe­lé —, de ha errefelé jövök — hüvelykujjával a háta mögé, a koporsó formájú Badacsony­ra bökött —, ugyanaz az érzés fog el. Más ember meg kül­földön keresi a szépet... Erre megint csend lett. Az utasok több országban jártak már, de ismét fölösleges lett volna ellentmondani, hiszen a száguldással együtt úszott az Jóska bátyám nyolcvan éves, de kitűnő egészségnek örvend. Naponta kijár a Kecskehegyre megnézni a háztájit. Engem is beinvitált a minap, mikor arra jártam. Míg megmásztam a dombot, elkészítette az asztalt két törpeszékkel, és két korsó otellót tett rá, kétdecis poha­rakkal. — Na, ülj le! Egy ideig a felhőszakadás­ról beszélt, majd hogylétem felől és az újságokról érdek­lődött. Elmeséltem, hogy tel­jesen lekötötte figyelmemet az országos atlétikai bajnok­ság, és nagyon örülök, hogy három jó magasugrónk is van. Ez felkeltette érdeklődését. Nem azért volt ő 1912-ben Pécsen nyolcas huszár, hogy bármiben bárki is lepipálja. ö magasabbat tudott valaha ugrani bárkinél. — Mennyit ugrottak? — kérdi. a hétköznapi tevékenység so­rán a lakosság mind nagyobb és nagyobb rétegei kerülnek kapcsolatba a vegyszerekkel. A két évtized alatt lehetővé tették a szakosodást is, és biztosították a gyógyszerészek számára a rendszeres tovább­képzési lehetőségeket. Szót kért az ünnepségen So­mogyi Tihamér, az államosí­tott somogyi gyógyszerészeti vállalat első igazgatója, jelen­leg nyugdíjas már. Kovács Béla adta át a törzs- gárdajelvényeket és a pénzju­talmakat azoknak a gyógysze­részeknek, akik húsz. illetve tíz éve munkálkodnak me­gyénkben. Korbai Ottó, a kaposvári 2. sz. gyógyszertár vezetője a törzsgárdajelvény mellé meg­kapta a SZOT díszoklevelét is munkája elismeréséül. A TÖR7SGÁRDATAGOK nevében Kóczián Dezső, a nagyatádi gyógyszertár veze­tője mondott köszönetét. augusztusvég derűje, a meg­kapó látvány szépsége és a perceken belül bekövetkező búcsúzás kényszerű ténye. — Annak örülök, hogy a fiam, aki szintén hajós, több­re vitte, mint én. Siófokon ő a hajózás főmérnöke. Van egy édes unokám — fémkeretes, sárga máriaüveges irattartót vesz elő a belső zsebéből, a képen tündéri kisfiú moso­lyog —, aztán a tél is majd elmúlik valahogy. Jövőre biz­tosan megkérnek megint, hogy jöjjek el dolgozni... el is jö­vök, nem lehet ezt a vizet megunni soha. A horgászmólón néhány pe- cás zsinórt áztat, odébb egy halat pucol, mire az öreg ha­jós megjegyzi, hogy ő csak havonta egyszer szereti a ha­lat. A havi étrend változatos­ságán ismét fölösleges lett volna vitatkozni, az utasok feszülten figyelték hát, ho­gyan sikerül beállni az olajos kikötőbakok elé, mert a csónak helyét elfoglalta egy hajó. motor leállt, az ará­nyos test szépen oda­simult a kikötődesz­kákhoz, s a parti nézőközönség irigykedése közepette kiszáll­tak a vendégek. Az utasoknak délután még volt alkalmuk elköszönni az öreg hajóstól, mert a vasútál­lomáson összefutottak. Vonat indult Siófokra, a kisunoká- hoz. — Kettőszáztizennégyet, de a szovjet Brumel ugrott már kettőszázhuszonnyolcat is. Töltött. — Na, egészségedre! Lehajtottunk eggyel. — Hát ez már elég magas. Amikor én Pécsen huszár voltam — itt megtörölte a bajuszát —, egyszer nagy- dobszai Dobor Pistával, mert az volt a legjobb barátom, egy rét felé mentünk. Abban az időben még sok rét volt Pécsen. Na, isten éltessen! Lenyeltünk még eggyel. — Fiatal gyerkőcök ugrál­tak ott, meg a mi őrmeste­rünk. Azt mondja: gyertek ide ugrani1 Parancs az pa­rancs, menni kellett. Levet­kőztünk mindketten. Tegyék fel száznyolcvanra, mondom. — Huh — Sitty! Mind a ketten át­ugrottak. — Borzasztó. Ha az ember az utcán kéményseprőt lát, gyorsan megnyálazza a kabátgombját. Ha óriási szerencséje van, ki­tép egy szőrszálat a seprűjé­ből. Sokszor megtörtént már ez ifjabb Pataki Ignác marcali kéményseprővel is. Volt olyan időszak, amikor hetenként kel­lett a seprűt cserélnie, úgy megkopasztották a babonás emberek. Zömök, víg kedélyű fiatal­ember; fekete ruhájában az emberek mindenütt már mesz- sziről felismerik, s barátként köszöntik. Egész Marcaliban csak ketten vannak kémény­seprők; az édesapja a főnöke. Nap-nap után végigjárja a körzetét, s beszól mindenhová, hol kell tisztítani a kéményt, hol van baj az égéstérrel. Nehéz a munkája, s nagy a körzete is. Igaz, nincs kötött munkaideje, de a munkát min­denképpen el kell végezni, s van, amikor reggeltől késő es­tig dolgozik. Apja, nagyapja, dédapja is kéményseprő volt. Négyszáz évre tudják visszavezetni a család származását. Valameny- nyien kéményseprők voltak. Apáról fiúra szállt ez a mes­terség. A legidősebb fiút min­dig az apáról, Ignácról nevez­ték el, s ő vitte tovább a mes­terséget a családban. Tavaly Ausztriából jöttek rokonai, olyan emberek, akikről nem is tudott, hogy léteznek. 1958 óta kéményseprő. Ak­kor mint szakmunkástanuló So- mogyszentpálon és Kéthelyen dolgozott Kulcsár István ké­ményseprő mester mellett. Ott­hon nem nagyon foglalkoztak vele. Ügy kellett ellesnie a szakma csínját-bínját. Majd eljött a nagy nap: 1960 januárjában szabadult, s ap­jától a szabadulására a ké­ményseprők ősi szerszámát, a kaparóvasat kapta, amelybe bele volt vésve szabadulásá­nak dátuma. Súlyos, fényes kaparóvas. Leteszi elém az asztalra. Em­lék, amely majd elkíséri élete folyamán. Vállukra akasztva hordják a söprű mellett, s úgy járnak házról házra. Nemcsak Marcaliban dolgo­zik, hanem eljár a környékbe­li falvakba is, gyógyítani a be­teg kéményeket. Hogy mi mindent kell is­mernie és tudnia, bizony meg­izzadna az ember, ha csak egy részét elolvasná. Kötetnyi iro­dalom áll asztalán, s belőle ol­— Tegyék fel kétszázrat — mondja, és behajlított balkarját úgy lendíti előre, hogy abból is látható a si­ker. — Sitty! És mind a ketten átugrottuk. Na, igyunk egyet! Megint ittunk. — Bámulatos. — Tegyék fel kettőhúszra! — Az már túl magas. — Micsoda? Igaz, hogy nagydobszai azt már leütötte. — És maga? — En? Sitty! — lendíti balkarját felkelé, majd le­felé. — Mint a macska, már túl is voltam. Egy kicsit, igaz, súrolta az alsónadrágom, de a léc fennmaradt. És nem ug­rottam tovább. — Hozzon még egy korsó­val! Mire az is elfogy, túl le­szünk a kétszázharmincon is, és világbajnokok leszünk mindketten, mert ezt az ered­ményt közösen hoztuk össze! Szolga Tamás Gyárkéményeket is tisztít. Ez az egyik legnehezebb munka. Azbesztkesztyfiben, védőruhá­ban és gázálarcban tud csak a forró égéstérben dolgozni. Va­lamikor komoly betegséget kaptak az ilyen munkáknál, most azonban a védőfelszere­lések megakadályozzák, hogy a korom lerakodjon a tüdőben. — A családban van egy ha­gyománytörő, az öcsém — mondja. — ö orvostanhallga­tó Pécsen, s még szándékában sem volt, hogy ezt a mestersé­get folytassa. Az is igaz, hogy óriási a különbség a kettő kö­zött. Az év közepén részt vett a szakma ifjú mestere vetélke­dőn, amelyet Kaposváron ren­deztek meg. Éjt nappallá téve, Odor Istvánné, akinek úti­társául szegődtem, tizennégy éve járja az utcákat, hogy be­szedje az áramszolgáltatásért járó díjakat. Középmagas, sző­ke hölgy. Az ember inkább ta­nárnak nézné. Nemcsak a megjelenése ilyen, becsületé­re válna egy tanárnak is az, ahogyan bánni tud az embe­rekkel. — Szeretem az embereket, meg aztán a halk és udvarias sangra senki sem válaszol dur­ván. Vannak olyan előfizetőim, akik minden alkalommal so­kallják a díjat, és nem is hajlandók fizetni. Velük a leg­nehezebb. Reggel hét órakor indultunk útnak. Az útirány a Malom utca és a Hársfa utca volt. Ez a rész már nem tartozik a vá­rosközponthoz, a házak nagy része kertes. Mindegyik körül, ha csak egy tenyérnyi hely van, virágot ültettek a lakók. A villanyszámlát a legutóbbi rendelkezések szerint éppen a hónap végén szedik. Ez azok­nak nem jó, akik elsején vagy harmincadikén kapnak fize­tést. Azoknak viszont éppen megfelelő, akik 26-án kapnak előleget. A száz előfizető közül ötvennégyen egyenlítették ki a számlát, harmincat nem talál­tunk otthon, tíznek a számlá­ját kifizették a szomszédok. Sajnálatosan kevés, mindössze kettő azoknak a száma, akik az OTP-vel utaltatják át a pénzt. Ez a munka első pillantásra unalmasnak tetszik. Számom­ra az izgalmat az jelentette, hogy bepillanthattam a laká­sokba. Néhány percre láthat­tam, hol élnek az emberek, és ebből már arra is lehet kö­vetkeztetni, hogyan. Száz lakás a város nagysá­gához képest nem sok. A vá- I szorgalmasan tanult, hogy mi­nél jobban helyt tudjon állyii a versenyen. Fej fej mellett haladt néhány fiatal kollégá­jával, s bizony minden ügyes­ségét latba kellett vetnie, hogy győztesként kerüljön ki a ver­senyből. S az eredmény: meg­kapta a szakma ifjú mestere jelvény aranyfokozatát s a kéthetes jutalomüdülést a Szovjetunióba. Mikor utánpótlás felől ér­deklődtem tőle, elkomorodott. — Egyáltalán nincsenek fiata­lok, akik ezt a szakmát vá­lasztanák. Pedig elkelne né­hány fiatal, hisz a munkánk napról napra több lesz, és mi sem bírjuk örökké. lasztás is esetleges. Mégis: né­hány megfigyelésre alkalmat ad. Már abból is, hogy hány villanyóra van, kiderül: a la­kás fürdőszobás-e, mert ha a bojlernek külön órát szerelnek fel, úgy olcsóbb. Ezek a laká­sok eredetileg fürdőszoba nél­kül készültek, mégis sokhe­lyütt van már bojleróra. A bú­torok majd minden harmadik lakásban újak, modernek, leg inkább azokon a helyeken cs szobákban, ahol fiatalok lak nak. Tv-készüléket harmincat számoltam meg, hűtőszekrény is csaknem tíz volt. Egy ked­ves öreg hölgy hatalmas, sa­ját termésű paradicsommal c-s óriáspaprikával ajándékozott meg bennünket, és büszkén mesélte, hogy tavaly maga a városi főkertész vette át az őszirózsáit. A Hársfa utcában ragyogóra kitakarított lakásban egy fia­tal lány azon gondolkozott, ki­fizesse-e a villanyszámlát, ugyanis épp csak az ő első fi­zetése volt kéznél, és azt egé­ben szerette volna megmutat a szüleinek. Rábeszéltük, he először kérje vissza a villan számla árát, akkor megh együtt lesz a pénze, s megmutathatja. Egy ud­vari lakás küszöbére pi­ci fényes rézpatkó van szögelve. A fényéről látszik, hogy nagy becsben tartják a lakók. A háziasszony nevetve meséli, hogy tizenöt éve van ott, s egyszer már szerencsét is hozott. Nyertek, a lottón. Az­tán legyint: nem hisz ő a babo­nában. De a kis patkót azért nagytakarításkor kifényesítik. Fél tizenkettőkor tértünk be a századik lakásba. Abbaha­gyom, mert már alig várom, hogy leülhessek. Odor István- nénál még van számla, ő to­vább indul. Ihárosi Ibolya T. T. Az utoSsó fuvar Saly Géza TRÉNING Gyertyás László Patkó a küszöbön Egy délelőtt a pénzbeszedővel Árulkodik a bojleróra, a tv és a hűtőszekrény ■ í SOMOGYI NÉPLAP [ Péntek, 1970. szeptember 1. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents