Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-15 / 216. szám
Méltók példaképükhöz Ünnepi brigádgyűlés Elhelyezik a megemlékezés, a kegyelet koszorúját. Megilletődött csendben áll a brigád a Nádasdi erdőben levő emlékmű előtt és hallgatja Valentinul Izabellának, a Kaposvári Húskombinát KlSZ-istá- jának szavalatát. Egyperces néma tiszteletadás, elhelyezik az emlékműnél a kegyelet koszorúját, fölcsendül az Inter- nacionálé, s aztán visszatérnek a vállalat kultúrtermébe, "ahol folytatódik a Tóth Lajos szocialista brigád jubileumi tanácskozása. — Ünnepi brigadgyűlésre jöttünk össze. Brigádunk éppen tíz esztendővel ezelőtt alakult. Most visszatekintünk a megtett útra, számot adunk arról, hogyan éltünk, dolgoztunk, hogy méltók lehessünk példaképünkhöz, Tóth Lajos mártírhoz — köszöntötte az ünnepi gyűlés vendégeit, munkatársait Rofrics Károly, akit társai egy hónappal ezelőtt választottak meg brigádvezetőnek. Noteszlap — Nehéz, de eredményekben I gazdag tíz esztendő áll mögöttünk. 'Az elsők között alakultunk, a megyében elsőnek kaptuk meg az aranyplakettet. A tíz év alatt másfél millió forint értékű feladatot végeztünk el társadalmi munkában vállalatunknak — ismertette tevékenységüket Járfás József, aki az alakulástól a múlt hónapig vezette a brigádot. A két, külsőségében és tartalmában is gazdag brigádnapló regényre való eseményt örö. kit meg. Az éjszakai, a vasárnapi társadalmi munkától, a brigád néhány tagja családi házának építésénél való közreműködéstől kezdve tükrözi fejlődésüket, azt, hogyan forrt össze, vált munkájában, cselekvésében is egységessé, szocialistává a Tóth Lajos brigád. Itt érett kommunistává Rofrics Károly, a jelenlegi brigád- vezető, Richter Sándor, Szabó Károly, Lampert Béla, Gángó János és segítettek segédmunkásból szakmunkássá nevelni Szalai Jánost és másokat is. — Ember volt az embertelenségben, életét áldozta a somogyi munkások, parasztok, a mi szebb életünkért is — beszélt a névadó forradalmár harcos életútjáról Sári Károly, az oktatási igazgatóság helyettes vezetője. Meghatottan köszönte meg az ünnepi brigádgyűlésre szóló meghívást, az édesapjáról való megemlékezést Tóth Lajos, a mártírhalált halt forradalmár fia, s azt, hogy a brigád őt tiszteletbeli tagjává választotta. — Büszkék vagyunk a brigádra, arra, hogy a szocialista munkaversenyben mindenkor példát mutat — tolmácsolta a húskombinát dolgozóinak, vezetőinek elismerését Bántó László igazgatóhelyettes. Késő estig együtt maradt, ünnepelt a brigád. De ezt a találkozást nemcsak a megtett tízéves út emlékeinek felidézésére használták feL Arról is Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, amelyet eddig több mint 900 ezer látogató tekintett meg. Hétfőn reggel változatlanul az iskolások voltak a legfrissebbek, ezrével keresték fel a pavilonokat, a szabadtéri bemutatókat. Megjöttek a vásári különvonatok utasai, elsősorban Zalából, a vásár hétfői Zala megyei napjára. A pariri- rozóhelyeket a vidéki üzemek és gazdaságok különbuszai foglalták el, s már kora délelőtt »megtelt« a vásár. A kiállítás utolsó hete végig gazdag programot kínál a szakembereknek és a nagyközönségnek egyaránt. Naponta megrendezik a különféle szakmai bemutatókat, a kertészeti, állattenyésztési, gépesítési tapasztalatcseréket, s több ezer szakember megy az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek gyakorlati bemutatóira. A lovaspályán mindennap felvonulnak a gépek és a díjnyertes tenyészállatok. A hét végén sor kerül az országos lovasbajnokság döntőire, a szabadtéri színpad pedig naponta három műsorral várja a látogatókat. Mára várják a kiállítás milliomodik látogatóját, akit a vásár rendezősége egy kocával, a RAVIL Vállalat pedig televíziókészülékkel ajándékoz meg, s meglepetést készítenek számára a szocialista országok pavilonjai is. . Szombaton az Állami Népi Együttes ad nagy műsort a díjazott gazdaságok részére, s kisorsolják a kiállítás sorsjegyeit. Vasárnap dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter ünnepélyesen átadja a kiállítás díjait, este 9 órakor pedig , bezárja kapuit a 67. Országos Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Mi! kap a milliomotiik látogató? Gazdag program a mezőgazdasági kiállítás utolsó hetében Utolsó hetébe lépett a 67. Hogyan készül Páratlan siker: tizenegy éve hetenként rendszeresen jelentkezik a Kossuth adó riportjátéka, a Szabó család. A kivételesen népszerű műsor rendezője kezdettől fogva László Endre.' A Szabó család láthatatlan-hallhatatlan »karmestere« nemrég nyugalomba vonult — de a rádiótól, többek között kedvelt »családjától« továbbra sem válik meg. A hajdani hegedűművész, a némafilmek egykori karmestere, a régmúlt idők filmrendezője, majd tanonciskolái rajztanára 1941-től dolgozik a Magyar Rádiónál, s a három évtized alatt több ezer nagy sikerű műsor, rádiójáték, a Csinn-Bumm cirkusz »feltalálása« jelezte kivételes alkotókedvét. És most fejezte be a Szabó család 584. felvételét. Nyáron jó előre kell gondolkodniuk a Szabó család alkotóinak: júliusban és augusztusban szinte/ megoldhatatlan feladat volt a színészegyeztetés. Így hát nyolc Í olytatást előre elkészítve langszalagon őriztek- De év közben a menetrend állandó. A hét első napjaiban írják a szerzők — Baráti Géza, a Magyar Nemzet újságírója, Liska Déiies, a József Attila Színház dramaturgja és Forgács István, a Nemzeti Színház dramaturgja — a soron következő adás szövegét: pénteken kapja meg a rendező. László Endre izgalmas hétvégeket élt át már 11 esztendeje: képzeletében ilyenkor formálódik véglegessé a keddi műsor, amelyet i Szabó család? mindig az utolsó pillanatban, hétfőn vesznek hangszalagra. Kezdetben úgy gondolták, jó, ha 20—30 folytatást níeg- ér a sorozat. A 100. adás után már reménykedtek: talán újabb jubileum is következik, s most, a 600. küszöbén népszerűségében máris felzárkóztak a külföldi »testvér családok«, a lengyel Ma- tisiták és az angol BBC Smith családja mellé. A több mint egy évtizedes múlt sajnos megtizedelte a népszerű műsor előadó- művészeit. Meghalt az első Szabó Icu, Vörösmarty Lili, elhunyt Szabó Ernő is, Szabó bácsi első megformálója. A Szilveszter urat alakító Ascher Oszkár és Kemény László is sírban pihen. Vezér urat Benedek Tibor játszotta, s a szerep annyira összefonódott személyével, hogy halála után a Szabó családban is »elhunyt« — szerepe 'szerint is. De kezdettől játszik hetenként a Szabó családban Gobbi Hilda, Balogh Erzsi, Benkő Gyula és Garics János — változatlan sikerrel Kényes témák egész serege szerepelt a »híres« család napirendjén: szó volt többek között a borravalózásról, a protekcionizmusról, a rokoni kapcsolatokról és a megvesztegetésről is. És mire készül a közeljövőben László Endre? Természetesen: továbbra is a Szabó családra- Emellett hang- játékot írt Bihari Jánosról, Barát Endre »Bolygótűz« című regéjiye alapján, 1 A hét végén a megyében „Arculcsapás“ nem történt halálos baleset — Nem vártam hálát, köszönetét, csak egyet kértem: dolgozzon becsületesen, s mint jó szakember, segítse a vállalatunknál lévő kezdő fiatalok nevelését. Soha nem emlékeztettem arra, hogy özvegy édesanyja sírva hozta hozzánk, viert rengeteg baj volt vele, nem akart tanulni, csa- vargott. A legjobb dolgozónkat bíztam meg segítésével. Rendszeresen adtunk számára segélyt, külföldi tanulmányútra küldtük, s amikor láttuk, hogy megjött a kedve a tanuláshoz, engedélyeztük, hogy főiskolára járhasson. Jó szakember vált belőle, ezért kértük: vállalja el az új tanulók oktatását, nevelését, s ezt — noha munkaidő alatt végzi — még külön meg is fizetjük. Először kitért a válasz elől, hogy felesegével kell megtárgyalnia. Azután elutasította, hogy sajnos az ideje nem engedi a megbízatás elvállalását. Felesége pedig levelet írt, kérve — de inkább fenyegetve —: ne is erőltessük férjét, ilyen vállalat nem érdemli meg, hogy ő taknyos gyerekekkel vesződjön, s ha zaklatni merik, úgy azonnal más munkahelyet keres magának. Végtelenül rosszul esett ez, úgy érzem, arcul csaptak — mondotta igazgató ismerősöm, aki elpanaszolta, milyen nehéz a kezdők, az új tanulók mellé megfelelő, lelkiismeretes nevelőt, oktatót találni. Nem egyetlen példa, hogy alig végzett fiatal szakemberek könnyen megfeledkeznek arról, munkahelyük milyen terhet, felelősséget vállalt nevelésük, tanításuk érdekében. Elfelejtik azt is, hogy oktatójuk mennyit fáradozott velük, hogy jó szakemberré válhassanak. Jogosan érezte e közömbös, nemtörődöm válasz, a levél olvasása után igazgató ismerősöm, mintha arcul csapták volna. S nemcsak őt:' a vállalatát, azt a kollektívát, amely akkor az élet célját még nem értő fiatalt felkarolta. Az említett fiatal kitűnő szakmunkás-bizonyítványt szerzett, s a főiskolát is sikerrel fejezte be. De amikor emberségből, munkahelye, munkatársai megbecsüléséről, saját önérzetéről kellett felelnie, elégtelen osztályzatot állított ki magáról! Sas. h. beszéltek, hogy a X. pártkongresszusra vállalt több ezer forint értékű vállalásukat miként tudják majd minél eredményesebben megvalósítani. Lábod és Görgeteg között szabálytalanul előzött Jawa motorkerékpárjával Pozsega József 19 éves görgetegi lakos és összeütközött a 18 éves, görgetegi Kovács Imre vezette motorkerékpárral. Mindkét motor felborult. Kovács Imre súlyosan, Pozsega József és Kovács utasa könnyebben megsérült. A vizsgálat tart. Az indokoltnál gyorsabban vezette Danuvia motorkerékpárját Nagyberki és Kercseli- get között Gelencsér József 27 éves csökölyi lakos, és az árokba borult. Gelencsér súlyosan, utasa, a kercseligeti Búzás Mária könnyebben megsérült. Figyelmetlenül vezette Moszkvics személygépkocsiját Szabó György 29 éves nemes- vidi lakos, és Porrogszentki- rály belterületén az árokba hajtott. Utasával együtt megsérült. Szabó ellen eljárás indult. Szabálytalanul kanyarodott Somogybabod belterületén Trabant személygépkocsijával dr. Havasi József 32 éves ga- mási körzeti orvos, és összeütközött a Milkovics Zoltán 24 éves kaposvári lakos vezette motorkerékpárral. A motorkerékpár vezetője könnyebben, utasa, a kaposvári Molnár Ferenc súlyosan megsérült. A nyomozás folyik. Kép Jean Anouilh francia drámaíró Pacsirta című, Jeanne d’Arc-rói szóló színművének tévéfilmváltozatából. (A televízió ma este 20.20-kof kezdődő adása. Ismétlés 16-án 9-10-kor.) TARKA fOROIi VIDÁMSÁGOK Két férfi bes.élget a londoni Sohóban: — Gyorsan pénzt kell szerezned, Christoper, egy pennym sincs már! — Bírd már ki, öregem, azt a fél órát, amíg becsukják a bankokat. * * * — Nekem már minden mindegy. — És én semmit sem számítok?! — Sajnos, te vagy a mindenem. * * * A legrövidebb filmkritika a »Dr. Desmonda 13 áldozata« című amerikai filmről készült: A bíráló ezt írta: »Én voltam a tizennegyedik. * * * A rendőr megállít egy gépkocsit: t— Miért köröz folyton a kórház körül? — Óvatosságból. Ma vezetek először. * * • Az étkezőkocsiban kérdezi az utas: * — Főúr, , mikor hozza ki nekem azt a feketét, amelyet még Sárbogárdnál rendeltem? — Azonnal hozom, kérem. Csak még egy pár kilométer türelmet kérek. * * » Főúr, majd ha elmegy nyugdíjba, mondja meg az utódjának, hogy rendeltem magánál egy marhapörköltet * * • A pincér szól a szakácsnak: — Az étteremben ül egy vendég, aki vegyész a ragasztógyárban. — Na és? — Szeretné megismerni a te gyümölcsleves-receptedet. * * * A tanító felteszi a kérdést: — Hogy osztasz el öt burgonyát hat ember között? — Fürét főzök belőle... * * * — Főúr, ez a hús teljesen ehetetlen. Küldje ide a szakácsot! Néhány másodperc múlva a pincér visszajön a konyhábóL — Ne tessék haragudni, de egy kicsit várni kell, a szakács hazament ebédelni ... Csalafinta Egy orvos előszobájában a páciens olvassa a hirdetést: »Első vizit 200 frank, a következő 100 frank.« Amikor sorra kerül, berohan és megszorítja az orvos kezét. — íme, doktor úh, megint találkozunk. Az orvos csodálkozva néz rá és csak ennyit mondt — Rendben, akkor folytassa a kúrát, amit ajánlottam. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BEL4 Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon; 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknai és postáskézbesítőknél. Előfizetési díi egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latlnka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József j