Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
?f LAG PROLETÁRJAI, EG YESOLJETEK1 Ára: I forint A Z M S ZMP SOflOGY MEGYEI BÍZOTT SÁGÁNA K LAPJA XXVI. évfolyam, 180. szám 1970. augusztus 2., vasárnap Elutazott Somogyból a jugoszláv gártmunkáskiildöttség Fogadás a megyei tanácson — Látogatás a FÜSZÉRT-nél Böhm József tájékoztatta a küldöttséget. Somogyi tartózkodásának ötödik napján a megyei tanácsra látogatott el a jugoszláv pártmunkásküldöttség, Bogó Lászlónak, a megyei pártbizottság titkárának kíséretében. A megyei tanács vb-termében Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke, Sási János, dr. Vár- konyi Imre, a megyei tanács vb-elnökhelyettesei fogadták a küldöttséget, amelyhez reggel csatlakozott a Jugoszláviából érkezett Anton Tkálec, a JKSZ bjelovári területi bizottságának első titkára és Mihailovics Aleksza terezino poljei vám- parancsnok, a viroviticai párt- bizottság másodtitkára. A jugoszláv vendégek négy nap alatt három gyárban, két mezőgazdasági üzemben jártak. s megismerkedtek a magyar tenger üdülői, vendéglátó- és kereskedelmi hálózatával. Ez tükröződött a fogadáson is. A megyei tanács vb-elnöke szeretettel üdvözölte a bjelovári terület pártmunkásküldöttségét a megyei tanács székházában. Andrija Zsabity, a JKSZ bjelovári területi bizottságának alelnöke, a küldöttség vezetője megköszönte a szívélyes üdvözlést, majd a tapasztalataikat összegezte. — Nagyon jói éreztük magunkat a szomszédos országban, illetve megyében. Nagyon nagy figyelemmel fogadtak bennünket. Azt tapasztaltuk, hogy legutóbbi látogatásunk óta sokat fejlődött Somogy. Örömmel hallgattuk meg, amit elmondtak az üzemekben. Marcaliban meegvőződtünk az ipartelepítésről, s láttuk, milyen eredményeket értek el a mezőgazdaság, főképpen a termelőszövetkezetek fejlesztésében. örülünk annak, hogy állandóan szélesednék a kapcsolataink. Mi is azon leszünk, hogy a somogyi pártmunkásküldöttségnek mindent megmutassunk és elmondjunk. Ezután Böhm József a tanácsok munkájáról, feladatáról és szerepéről tájékoztatta a vendégeket. A küldöttség tagjai élénken érdeklődtek például aziránt, hogyan alakítják ki a megyében a közös tanácsú községek a munkastílusukat. A fogadás végén Anton Tkálec megköszönte Böhm Józsefnek a tájékoztatót. A program a Somogy—Zala megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalatná1 folytatódott. Dévényi Zoltán igazgató, Szabó Lajos párttitkár és Nagy Géza áruforgalmi főosztályvezető fogadta a küldöttséget. Dévényi Zoltán elsősorban a vállalat kiahatármenti árucsere-forgalmáról tájékoztatta a jugoszláv vendégeket. Elmondta, hogy az év első felében ötszázezer dollár értékű árut cserélt a két terület. Ha a vállalat megkapja a közvetlen export—importjogot, akkor sokkal gyorsabb és közvetlenebb lesz az árucsereforgalom. A terveik szerint Somogy, Zala és Vas megye társulásának köz- ponja Kaposváron lesz. Andrija Zsabity válaszában szintén az árucsere-forgalommal foglalkozott. — Állandóan figyelemmel kísérjük ennek alakulását, és vállalataink együttműködését. Többször foglalkoztunk ezzel a témával üléseinken is. Két évvel ezelőtt több dologban megállapodtunk, s úgy érzem, hogy jó eredményt értünk el: mind több jugoszláv üzem adja el termékeit a szomszédainknak. Reméljük, hogy az árucsere-forgalom a jövőben tovább szélesedik. Látogatásunk során meggyőződtünk róla, hogy sokkal több árut is vásárolhatnánk Magyarországról. Az ősszel majd összeülünk a magyar elvtársakkal, s megtárgyaljuk az árucsere helyzetét és távlatait. Az a véleményünk, hogy még nem ismerjük eléggé a lehetőségeket és az igényeket. A délelőtti kaposvári program városnézéssel fejeződött be. A jugoszláv pártmunkás- küldöttség a Somogy megyei Pártbizottság vezetőivel együtt búcsúebéden Vett részt, ahol összegezték az ötnapos látogatás tapasztalatait, tanulságait. Németh Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a Somogy megyei Pártbizottság első titkára pohárköszöntőjében a látogatás hasznosságát hangsúlyozta, és javasolta a kapcsolatok továbbfejlesztését — mind tartalmában, mind formájában. Anton Tkálec, a JKSZ bjelovári területi bizottságának első titkára is hasonlóan ítélte meg a két pártszerv vezetőinek tapasztalatcseréjét, s reményét fejezte ki, hogy e kapcsolatok tovább bővülnek, fejlődnek. A megbeszélés után a jugoszláv pártmunkásküldöttség hazautazott. A barcsi Dráva- hídnál Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára, Király Ferenc, a marcali járási párt- bizottság első titkára, Süveges Sándor, a barcsi járási pártbizottság első titkára és Honfi István, a megyei pártbizottság munkatársa búcsúztatta a jugoszláv vendégeket. Az új egyetem tervei Todor Zsivkov Kubában Több mint egy hete tart a Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormányküldöttség kubai látogatása. Miközben a küldöttség folytatja a két nép barátságát demonstráló körútját a vidéken, Havannában bolgár—kubai kulturális megállapodást Írtak alá a két kormány képviselői A megállapodás főként a rádió- és televízióműsorok cseréjéről, egymás politikai, kulturális életének az eddiginél jobb bemutatásáról, s a megfelelő intézmények együttműködésének fejlesztéséről gondoskodik. Diplomáciai főszezon a Közel-Keleten A Közel-Keleten a hét végén is tovább tart az EAK-nak az amerikai javaslatokra adott pozitív válaszával kezdő diplomáciai főszezon. Hosszú idő óta először fordult elő, hogy a hírügynökségi jelentésekben lényegesen háttérbe szorultak a frontvonalak harci cselekményeiről szóló jelentések a várható politikai fejleményeket taglaló elemzésekkel szemben. Szombaton reggel csupán egyetlen kisebb összecsapásról érkezett hír: pénteken délután a jordániai reguláris erők felvették a harcot egy izraeli osztaggal, amely megpróbált átkelni a Jordán folyón. A támadókat tüzérségi és géppus- katűzzei szorították vissza. A kairói A1 Ahram szombati száma azokat az arab politikusokat bírálja, akik szembehelyezkednek Nasszer elnöknek az amerikai indítványokat támogató kezdeményezésével. Golda Meir izraeli minisz- terelnökasszony összehívta szombat estére kormányának fontosabb tagjait, hogy részleteiben vitassák meg az amerikai javaslatokra adandó hivatalos választ. (Folyatás a 2. oldalon.) Magyar—szövi et e gyüttműködés Az Almásfüzitői Timföldgyárra rendkívül fontos feladat hárul a magyar—szovjet timföld- és alumíniumipari egyezmény megvalósításában. Ebből a gyárból szállítják a legtöbb timföldet a Szovjetunióba. Az idén több mint 190 ezer tonnát küldték Vol- gográdba, ahoi a nyersanyag kohósításra kerül, s innen szállítják újra hazánkba az alumínium tömböket. Miután az egyezmény végrehajtásában az almásfüzitői gyár kapta a legnagyobb szerepet, kapacitásának növelését meg 1962-ben — a szovjet— magyar államközi egyezmény aláírásának évében — megkezdték. Azóta több mint egy- milliárd forintot költöttek a gyárra, és a nagy beruházás az idén fejeződik be. 1971-re érik el a bővítés végső célját: a rekonstrukció előtti. termelés kétszeresét. Ettől kezdve évi 280 ezer tonna timföldet készít ez a nagyüzem. A IV. ötéves tervben lendületesen fejlődik az egész hazai timföldipar, s tovább növelik az1 almásfüzitői üzem termelését is. Nagyszabású offenzíva Kambodzsában Több súlyos támadás kulcsfontosságú pontokon A kambodzsai felszabadító erők nagyobb szabású offenzívat indítottak Phnom Penhtől északra, s céljuk a kormánycsapatok megerősített állásainak elfoglalása. A hírt a kambodzsai kormányhadsereg főparancsnoksága jelentette be szombaton, azzal a megjegyzéssel, hogy a támadást »már régóta vártak«. Az éjszaka folyamán több súlyos támadás indult kulcsfontosságú pontokon. Szombaton a legfenyegetettebb hely a kormány részére Kompong Thom tartományi székhely környéke volt (130 kilométerre északra Phnom Penhtől), ahol mintegy két hónappal ezelőtt a Lón Nol- kormány két hadosztályát kerítették be a felszabadító erők. Az éjszaka folyamán 1000—2000 főnyi szabadságharcos egység támadást indított a város ellen. Ugyanebben az időben a felszabadító erők megtámadták 65 kilométerre a fővárostól északkeletre a Skuon térségbe vezető fontos útvonalat. A kambodzsai katonai szóvivő szerint nem világos, hogy az új offenzívának célja-e Phnom Penh megtámadása is. (MTI) Madridi tüntetések Péntekén este Madrid egyik főútvonalán ezer felvonuló vett részt a július 21-i granadai áldozatok emlékére rendezett gyászünnepségen. A felvonulók gyűjtést is rendeztek az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére. Egy másik sugárúton további 400 személy tüntetett vörös zászlók alatt. A rendőrség mindkét esetben rárontott a tüntetőkre, és erőszakkal oszlatta szét a tömeget. (MTI) Növénytermesztőés agrárkémikus-képzés Keszthelyen A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteki ülésén törvényerejű rendeletet hozott a keszthelyi és a mosonmagyaróvári agrártudományi főiskolák összekapcsolásáról, illetve az új keszthelyi központú agrártudományi egyetem létrehozásáról. Dr. Bélák Sándor rektor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a két neves dunántúli intézmény egyesítéséről és a változásokról nyilatkozott. — A mezőgazdasági nagyüzemek szakosított egységei az általános mérnökök mellett egyre több jól képzett specialistát várnak — mondotta többek között a rektor. — A két főiskola egyesítésével lehetőség nyűik a kutató- és az oktatómunka koncentrálására, s ennek eredményeként növénytermesztő, állattenyésztő és agrárkémikus specialisták képzésére is. A két patinás hírű dunántúli főiskola megtartja eddigi főprofilját, évtizedek, sőt évszázad alatt kialakult hagyományait. Ennek megfelelően Keszthely a növénytermelés oktatási és kutatási központja lesz. Érezteti majd természetesen hatását az agrárkémikus- képzés is, amely szeptemberben kezdődik meg Keszthelyen, a Veszprémi Vegyipari Egyetem közreműködésével. Az új forma új beruházásokat is igényel. Ennek első lépéseként 14 millió forintos költséggel Keszthelyen új egyetemi központ épül. A továbbiakban Mosonmagyaróváron az állattenyésztési kutatásokat bővítik. Megteremtik például a húsfeldolgozással kapcsolatos kísérletek lehetőségeit is. (MTI) Szufanuvong küldötte Laoszban Szufanuvong hercegnek, a Laoszi Hazafias Front Pártja elnökének személyes küldötte a laoszi fővárosba érkezett. A küldött Souk Vongkak herceg, aki a nemzetközi ellenőrző bizottság rendszeres repülőjáratával érkezett Hanoiból, levelet hozott Souvanna Phouma miniszterelnöknek. Amint közölte, »konkrét kérdéseket« szándékozik megvitatni a laoszi kormányfővel. Ez egyébként a harmadik alkalom március óta, hogy üzenetváltásra került sor a két szembenálló laoszi politikai irányzat vezetői között. A küldött megérkezése után nyilatkozatot adott a sajtónak, amelyben 3d jelen tette: »A múltban, s különösen ötpontos politikai programjának közzététele óta, a Laoszi Hazafias Front Pártja számos erőfeszítést tett a laoszi kérdés békés rendezése érdekében ... Ezúttal is ilyen céllal küldött Szufanuvong herceg. Remélem, hogy küldetésem sikerrel jár.« Légszennyezési riadó nyolc államban Smoo New York fölött New Yorkban lefújták a smogriadót, mivel a város feletti erősen szennyezett levegő — a szél és az eső hatására — némileg tisztult. A füstköd az emberek egészségén kívül már a repülési biztonságot is veszélyeztette. A helyzet azonban most sem túl jó: a smog a keleti tengerparton dél felé húzódik, és jelenleg mintegy 1600 kilométer hosszú tengerparti sávot ural. Ezért a légszennyeződést riadót itt nyolc államra terjesztették ki. Chicago, ahol az autók naponta 2250 tonna szénmo- noxiddal mérgezik a levegőt, pénteken pert indított a kilenc legnagyobb amerikai autógyár ellen. Ezeket arra akarják kötelezni, hogy az elmúlt tíz évben gyártott autókat ingyen lássák el a kipufogógáz tisztítására szolgáló berendezésekkel. Két nappal előbb jelentették be, hogy Illinois és Washington tíz másik állam támogatásával hasonló eljárást indít a legfelső bíróságnál négy óriási autóvállálat ellen. A hasonló problémákkal küzdő Tokióban is újabb rendszabályokat hoztak az autók mérgező kipufogó gá zait megszűrő berendezések felszereléséről. (MTI)