Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
EGY HÉT a világpolitikában Heti kommentátorunk: Réti Ervin Prolongált szállodafoglalás Tizenöt héttel ezelőtt vagy nyolcszáz tudósító kollégámmal együtt magam is ott szorongtam a bécsi Hofburgban, a szovjet—amerikai atomtárgyalások sajtóközpontjában. Az ünnepélyes megnyitó, s az első nyilatkozatok elhangzása után hamar szétszéledtünk: a SALT, a nukleáris leszerelési megbeszélések a maratoni műfajba tartoznak. A párbeszédet ráadásul kölcsönösen elhatározó tt titoktartás övezi. A buzgó bécsi rendőrök különleges brigádja még a nagykövetségi paloták alatti csatornákat is átfésülte, nem helyezett-e valaki kiváncsi le- hallgatókészülékeket a kanálisokba ... A jelek szerint sem a tényleges, sem a diplomáciai csatornákon át nem kerültek a nyilvánosság elé valóban megbízható, részletes értesüléseik. Egy formálisnak tűnő, de mégis jelentősnek ítélhető részlet azonban kézenfekvő. A párbeszéd máris hosszabbra nyúlt, mint eredetileg tervezték. Mind a szovjet, mind az amerikai küldöttség először két hónapra foglalta le bécsi szállását, később azonban további két hónapra prolongálták a szobafoglalásokat. Az osztrák lapok reményt- keltőnek tartják a párbeszédnek ezt az elhúzódását. A hét péntekjén ült össze huszonnyolcadszor a két delegáció, s a kétórás összejövetel tekintélyes részét kötetlen be- -r ' szélgetésre és tájékozódásra használták fél. Egyes bécsi sajtóorgánumok ugyanakkor kissé el is galoppírozták magukat, mert már arról írtak, hogy, Nixon villámlátogatást tesz Becsben, SALT-ügyekben. A józan kommentátorok természetesen mértéktartóak, és megismétlik a hosszas tárgyalásokkal kapcsolatban kialakult véleményüket. Az eszmecsere folyamatossága azt mutatja, hogy van igény a szót értésre, de — az akárcsak rés ziel egy ezmén vek érdekében is — nem kis nehézségeket kell leküzdeni. A világ mindenképpen megelégedéssel veszi tudomásul, hogy* amikor ezekben a napokban a hiroshimai atombombatámadás 25. évfordulójára emlékezünk, a két szupernagyhatalom párbeszéde nem szakadt meg atomügyekben. RZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: Szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások Moszkvában. Osztrák javaslat az európai biztonsági konferencia napirendjére. Kedd: Amerikai—spanyol támaszpont-megállapodás; növekvő feszültség Madridban. Szerda: Colombo kormányalakítási kísérletei. Csütörtök: Kairó diplomáciai offenzi- vája, arabközi nézeteltérések. Péntek: Üjabb véres összetűzések Eszak-Irországban. A SALT-megbeszélések 28. ülése Bécsben. Szombat: Harcok az indokínai csatatereken. Egy másik időszerű megbeszéléssorozatról sem igen szivároghatnak ki részletek: a Szovjetunió és az NSZK megegyezése szerint Moszkvában bizalmas tanácskozások folynak. Egyelőre nincs tehát helye a találgatásoknak; a nyugatnémet jobboldali lapok felelőtlen kombimációözone a légkör mérgezését, a helyzet rontását szolgálja. A szovjet fővárosba rekordszámban vonultak fel a nyugatnémet különtudósítók, és szándékaik korántsem mondhatók egyformának. Már a tárgyalási start előtt tanúi lehettünk annak, hogy a különböző okmányok közlésével miként próbáltak valóságos jobboldali rohamot intézni a Brandt-kor- mány ellen: fokozták a nyomást a bonni kabinetre, nehogy elismerje a realitásoknak akár elemeit is. A kormányhoz közelálló nyugatnémet lapok ennek kapcsán a hivatalos Bonn nem elég erős tárgyalási pozíciójáról szólnak, megfeledkezve róla, hogy abban saját felemás politikájuk, tétovázásuk, az ultrákkal szembeni elnézésük is ludas. Annyit a részletek ismerete nélkül is tudunk, hogv a Szovjetunió elismeri az európai realitásokat, és következetesen munkálkodik kontinensünk biztonságáért. A siker és a közeledés kulcsa olyan értelemben tehát az NSZK kezében van, hogy mennyire akar és tud átlépni a korábbi CDU—CSU-kurzus állásfoglalásainak korlátain. Ez nyilván nem könnyű, de szovjet részről nem hiányzik a türelem. A moszkvai »-szálloda- foglalások-« időtartamáról nincs hír, de a világközvéleménynek — éppen az ügy érdekében — átmenetileg tudomásul kell vennie az információ szűkszavúságát. Egy szovjet—nyugatnémet egyezmény s Bonn elhatárolódása az NSZK reakciós, re- vansiszta erőitől, a jelen körülmények között bizonyíthatná a Br.mdt-kabinet szándékát, hogy hozzákezd a korábbi kormányok mulasztásainak helyrehozásához, s nyilván nem lenne hatás nélkül a lengyel—NSZK párbeszédre sem. Varsó és Bonn között eddig öt tárgyalási fordulóra került sor, a hatodik Moszkva után következik. Szenzációk helyett kivárásra van szükség, s ez esetben érdemben csak utólag szólhat a kommentátor is az előttünk zajló két fontos párbeszédhez. Nimeri—az amerikai jayasl atról Általános borúlátás — politikai körökben Nixon sajtóértekezlete után Nixon elnök csütörtök esti sajtóértekezlete általános borúlátást keltett amerikai politikai körökben David Bruce párizsi küldetésének jövőjét illetően. Megállapítják, hogy amikor az új fódelegátus a jövő hétfőn elfoglalja helyét a négyes értekezlet amerikai küldöttségének élén, vajmi kevés marad abból a »-nagy manőverezési szabadságból«, amelyet Nixon elnök ígért a tekintélyes diplomatának kinevezésekor. A New York Times diplomáciai szemleírója rámutat, hogy a legutóbbi sajtóértekezleten Nixon elnök még korábbi álláspontjához képest is visszalépett. Bruce küldetéséA PAMUTFONÖ-IPARI VÁLLALAT KAPOSVÁRI GYÄRA ipari tanuló pótfelvételt hirdet egyéves fonószakmai képzésre általános iskolát végzett leányok részére. A gyár korszerű női szállásán, négyágyas szobákban ingyenes elhelyezést biztosítunk. Kedvezményes áron napi háromszori étkezést munkahelyen és a szálláson biztosítj uk. A szálláson hetenként két alkalommal filmvetítés van. Tv-néző és klubhelyiségek rendelkezésre állnak. Jelentkezés személyesen: 1970. augusztus 27-én, délelőtt 10 órától. Alkalmasság esetén a tanuló itt is maradhat. Cím: PAMUTFONÖ-IPARI VÁLLALAT KAPOSVÁRI GYÁRA Kaposvár, Jutái út 6. II. emelet, 72. ajtó. (7946) nek előestéjén — írja — “-az amerikai kormány keményebb tárgyalási álláspontra helyezkedik, mint egy évvel ezelőtt.« A szemleíró emlékeztet rá, hogy július elsejei tv-nyilatko- zatában Nixon még csak a Dél-Vietnamra »-ráerőltetett koalícióval szemben foglalt állást, de nyitva hagyta a kaput egy megegyezés útján létrehozandó koalíciós kormány előtt. Csütörtöki sajtóértekezletén azonban — teljes összhangban Thieu saigoni elnökkel — Nixon ezt a lehetőséget is kategorikusan elutasította. Washingtoni megfigyelők rámutatnak, hogy amerikai hivatalos körök újabban egy tűzszüneti javaslat lehetőségét emlegették mint egyik kivezető utat a párizsi tárgyalások zsákutcájából. A pénteki sajtóértekezletén azonban Thieu ezt a gondolatot is elutasította — washingtoni feltételezés szerint a Fehér Ház áldásával. (MTI) Nimeri, a szudáni forradalmi tanács elnöke szombaton kijelentette, hogy a közel- keleti helyzetre vonatkozó amerikai kezdeményezés lényegében az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozaton alapul. — Az amerikai kezdeményezésből — folytatta Nimeri — olyan következtetés vonható le, hogy az Egyesült Államok változtatni óhajt Izrael politikai és króonai támogatására vonatkozó egyoldalú po litikáján. — Washington azt követően terjesztette elő javaslatait, hogy az ellenség az Egyesült Államok katonai és politikai támogatása ellenére sem tudta megvalósítani célkitűzéseit, míg az arab országok — mindenekelőtt Egyiptom — sikeresen építették ki ütőképes fegyveres erőiket — mondotta. Atasszi Szíriái államfő üzenetet kapott Nimeri tői. Jólértesült körök szerint Nimeri üzenete a legutóbbi közel-ke- ieti fejleményekkel foglalkozik. (MTI) Tüntetés Bagdadban Bagdadban tüntetés zajlott le az EAK ellen, amiért elfogadta a Rogers-tervet. A tüntetők Bakr iraki elnök portréját és feliratokat emeltek a magasba, ezzel a felirattal: »Kéz a kézben a gerilla-akciókkal!« (Telefotó: AP—MTI—KS) Faji villongások Mordban Az Egyesült Államok Hartford városában pénteken bevezették a rendkívüli állapotot, mivel már három napja folynak a faji villongások a város néger negyedében. Az összecsapások során eddig hat ember megsebesült, és több mint 125 tüntetőt letartóztat- ak. A legújabb hírek szerint a rendőrség szombatra virradó éjszaka — a kijárási tilalom idején — agyonlőtt egy 28 éves fiatalembert. kis hírek a naowilacból (Folytatás az 1. oldalról.) A Reuter hírügynökség úgy értesült, hogy az amerikai javaslatok elfogadásával kirobbant válság eddig nem okozott végleges szakadást Jeruzsálemben. A Gaihal-párti miniszterek még részt vesznek a kabinetüléseken, és távozásuk esetleg a Gahal-párt hétfőn sorra kerülő központi bizottsági ülése után várható. A jeruzsálemi megfigyelők szerint viszont az sem lehetetlen, hogy a belső egység fenntartása érdekében a felek megtalálják a megfelelő »formulát«, amely elkerülhetővé teszi a kormány felbomlását. Az érdeklődés homlokterébe került ismét New York, az ENSZ székhelye, ahol Gunnar Jarring nagyikövet a következő napok folyamán kísérletet tesz a közvetett arab—izraeli tárgyalások tető alá hozására. Jarring telefonmegbeszélést folytatott U Thant ENSZ-főtit- kárral a legújabb fejleményekről. A 62 éves svéd diplomata (aki egyébként hazájának moszkvai nagykövete) jelenleg Svédország déli részén nyári szabadságát tölti, és a hírügynökségek úgy tudják, hogy vasárnap este New Yorkba érkezik. Néhány San Clemence-ből keltezett jelentés arról számol be, hogy Nixon elnök kinevezte az Egyesült Államok új Jordániái és szaúd-arábiai nagykövetét. (MTI) A Béke-világtanács nyilatkozatot tett közzé, hogy augusztus 3-án lesz a portugál gyarmatok népeivel való szolidaritás napja. Szovjet—román megállapodást írtak alá Moszkvában vaskohászati létesítmények romániai építéséről az 1971- től 1975-ig terjedő időszakban. Odd Bull norvég tábornok, az ENSZ közel-keleti megfigyelő csoportjának parancsnoka átadta megbízatását volt helyettesének és utódjának, Ensio Siilasvuo finn tábornoknak. A Volkswagen Művek bejelentette, hogy a hazai piacon augusztus 3-tól átlagosan két százalékkal emeli 1971. évi modelljeinek árát. Bombamerényletet követtek el a szombatra virradó éjszaka Jugoszlávia brüsszeli nagy- követsége ellen. A robbanás kisebb károkat okozott. Közvetlen légijáratot létesített Líbia péntek óta a Szovjetunióval. Az IL—18-as repülőgép megtette az első utat Moszkva és Tripoli között, bécsi leszállással. Franciaországban júniusben 0,5 százalékkal emelkedtek kiskereskedelmi árak máj. hoz képest. Ezzel az év első hat hónapjában bekövetkezett áremelkedések aránya elérte a 3,2 százalékot. Belfasti zavargások Acélhegyíí nyilak Pénteken éjszaka és szombaton kora hajnalban újabb zavargások törtek ki Belfastban. Ezúttal mintegy 300 katolikus fiatal ment az utcákra, hogy tiltakozzék Daniel O’Hagan meggyilkolása miatt. A tüntetők gépkocsikat gyújtottak fel, és felfordított autóbuszokból építettek barikádokat a támadó brit katonaság ellen. A hírügynökségi jelentések. rámutatnak: a brit csapatok teljes fegyvertárukat bevetették a gumibotoktól a könnyfakasztó bombáig, majd működésbe lépett a Nyugat- Németországból vásárolt magasnyomású vízágyú is. A kőzáporral és palackokkal védekező tüntetők is az északírországi zavargások történetében új eszközt vetettek be: a jelentések szerint acélheggyel ellátott nyilakat lőttek a rendőrökre. Időközben nagyerejű bomURUGUAY Az elrabolt diplomaták Az El Diario című uruguayi lapban nyilatkozattal jelentkezett a Tupamaros nevű gerillaszervezet. A nyilatkozat közli az elrabolt amerikai és brazil diplomata szabadon bocsátásának feltételeit. A Tupamaros-gerillák hét politikai fogoly — közöttük egy nő — szabadon bocsátását követelik Aloysio Dias Gomide brazil konzul és Dán Mitrioni titkosszolgálati: ügynök elengedése fejében. A gerillák arról is tájékoztatnak, hogy az amerikai diplomata, a 49 éves Dán Mitrio- ne, elrablásakor egyik vállán megsebesült. A gerillák a lőtt sebet tökéletes ellátásban részesítették, így Mitrione állapota kielégítő. Mitrione egyébként az FBI ügynöke, 1969 óta teljesít különleges biztonsági szolgálatot a montevideói amerikai diplomáciai képviseleten. Előzőleg Richmond rendőrfőnöke volt Indiana államban. A gerillák másik foglya, Dias Gomides brazil konzul, 1967 óta látja el hivatalát Montevi- deóban. A rendőrség széles körű hajtóvadászatot indított az elrablók után. Eddigi egyetlen támpontja, hogy 12 gépkocsit megtalált a 16 lopott kocsi közül, amelyekkel az emberrablást végrehajtották. Az Egyesült Államok montevideói nagykövetsége pénteken este bejelentette, hogy a nap folyamán két újabb — és sikertelen — emberrablási kísérletet hajtottak végre a követség két alkalmazottja: Gordon Jones másodtitkár és Nathan Rosenfeld kulturális attasé ellen. Mindkét diplomata könnyebb sérüléseket szenvedett. A követség feltételezi, hogy a Tupamaros szervezet próbálta meg a kezében levő túszok számát növelni. (MTI) a rendőrök ellen ba robbant az egyik rendőrposzt közelében. A robbanás súlyos anyagi károkat okozott. A hajnali órákban a brit katonaság bulldózerekkel indult rohamra a brakiádok ellen. A brit parancsnokság hajnalban tűzparancsot adott egységeinek: a katonák fegyverüket használhatják azok ellen a tüntetők ellen, akik benzinbombákkal támadnak a »biztonsági« erőkre. Még az éjszaka folyamán, a meggyilkolt O’Hagan édesapja megjelent a tüntetők között, és szétoszlásra szólította fel a tömeget. (MTI) Állami gazdaságoki Termelőszövetkezetek I Szőlő, komló, málna telepítéséhez kiválóan alkalmas vastag, tűzi horganyzásű acélhuzal szállítását 2—4 mm-es méretekben raktárról azonnal vállaljuk. A termelői árból a rendelt mennyiség nagyságától függően engedményt adunk! Részletes felvilágosítás, rendelések fogadása személyesen, telefonon vagy írásban: «■December 4.«< Drótművek, Miskolc, Bessenyői út 18., áruforgalmi osztály. Telefon: 17-621, Nyikes Józsefné értékesítési előadó. (110190) SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. augusztus Z-