Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-05 / 182. szám
Hosszútava gondolkodók Hi---i--l<el< ni'°mában H árom-négy évvel ezelőtt a gazdasági reform bírálói között még szép Számmal voltak olyanok, akik attól tartottak, hogy a vállalatok növekvő önállósága nyomán népgazdaságunkban erősödnek majd a spontán, anar- chistikus elemek, s veszélyeztetik élért eredményeinket, a tervszerű szocialista fejlődést. A legutóbbi két és fél év tapasztalata azombam rácáfolt az aggályoskodótkra: a III. ötéves terv magasabb színvonalon teljesül, mint azt valaha is remélhettük. Nem volt megtorpanás, sőt: a tervgazdálkodás magasabb szintre emelkedett, felsőbb osztályba lépett. A IV. ötéves terv, amelynek kidolgozásán már párhuzamosan dolgoznak a kormányszervek és a vállalatok, a népgazdaság fejlesztésének új távlatait nyitja meg. A jövő formálásából, az 1971—1975-ös esztendők arculatának kialakításából tevékeny részt vállalnak kezdeményezéseikkel a vállalatok a szövetkezetek gazdaságiműszaki szakembereinek tízezrei. Felelősségteljesen mérlegelik a népgazdaság helyzetét, lehetőségeit, a IV. ötéves terv irányelveiben is vázolt célkitűzéseiket. Vállalati szinten szerények az anyagi lehetőségek, és nem látványosak a feladatok — mondhatják a beavatottak. — Olyanok, amilyet éppein érde- , mélnek — válaszolhatjuk erre, hiszen mindenütt helyileg szabják meg a mércét. A vállalatok között számottevő különbségek lesznek 1975-ben, attól függően, hogy hol milyen feladatok végrehajtására mernek vállalkozni. A lehetőségek persze hosszabb távon sem korlátlanok. De öt esztendő alatt az adott lehetőségek keretem belül is lényegesen meg lehet változtatni a termelés, a gyártmányok, a piacok összetételét; a technika, a termelékenység színvonalát, a szervezettséget, a munkások és a vezetőik felkészültségét. A vállalati ötéves tervek részleteinek kidolgozásában, a szükséges elemzések elvégzésében sok osztály sok dolgozója vesz részt. Ám a koncepciók, a stratégia kialakításában a felkészült és tehetséges vezető egyéniségek szerepe elvitathatatlan. A szakismereteken, a megalapozott népgazdasági, piaci és műszaki információkon túl bátor képzelőerőre van szüksége annak, aki a megszokotton túllépve a holnapot körvonalazó kollektíva ihletésére, lendületben ^tartására vállalkozik. Nagy próbatétel ez a középtávú tervezés az irányító posztokat betoltok számára, s az előrelátás mértéke, színvonala akaratlanul is a vezetői tehetség, a korszerű gondolkodás tükörképévé válik. Az éves operatív programok — többnyire csak ilyenek készültek idáig a vállalatoknál — nem befolyásolhatják lényegesen a fejlődés menetirányát, öt évre előre viszont már lehet olyan terveket összeállítani, amelyek — ha nem is 180, de legalább 90 fokos — fordulatot visznek a munkába. (Az persze kívánatos, hogy gondolják végig a 180 fokos fordulat lehetőségét is a hosszú távú, 10—15 éves vállalati tervekben, s ennek kidolgozottabb részlete szóljon a legközelebbi öt esztendőre ) S az ötéves terv olyan fő irányvonalat ad, amelynek alapján jobb éves ■tervek is készíthetők, s a váratlan helyzetekben szükségessé váló operatív döntések hosz- szabb távú kihatásait szintén mérlegelni lehet. M egfelelő előrelátással elkerülhetők tehát a rögtönzések, a félmegoldások a napi munkában. Az előrelátás viszont soha néni lehet tökéletes, mert a részletek óhatatlanul elmosódottaik. A vállalat kockázatmentes távlati terve — fából vaskarika. Kell erről eszélni, mivei a kockázattól való görcsös félelem leszereli az alkotó kezdeményezéseket. És a légi óbb elképzelést is meg lehet torpedózni óvatoskodással: Mi lesz akkor, ha ... Erre az egyetlen lehetséges válasz: Mi lesz akkor, ha nem merünk előre nézni, gondolkodni, szakítani mindazzal, amit már túlhaladott az idő? A legtöbbet, a jövőt kockáztatjuk, — ha nem merünk kockázatot vállalni. Kovács József A LABDA TOVÁBB GURUL Fél év alatt csaknem egymilliárd lorint értéké áru A termelőszövetkezeitek áru- értékesítését szervező budapesti iroda igazgató tanácsa tegnapi ülésén a TÄSZI első félévi eredményeit elemezték. Az összesítésből kiderült, hogy az iroda közreműködésével a tsz-ek hait hónap alatt csaknem egymilliárd forint értékű árut értékesítettek, illetve szereztek be. A jó eredmény főként a tavalyi bőséges termésnek, a téli tárolásai készletek széles választékának köszönhető. Jelentős szerepet játszott az is, hogy a közös gazdaságok az idén a tavalyinál bátrabban forgatják pénzeszközeiket. Dr. Nagy Gyula, a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztály vezető j e: — A riportban olvastam egy csomó hiánycikket. Közülük nem egy régóta nincs a boltokban, ezt el kell ismerni. De a riportot megtoldanám még egy gondolattal: a boltvezetők nem nézik ölbe tett kézzel, hogy" ez is meg az is hiányzik. Csak egy példát mondok erre: Zsi- borás hajós, akinél talán a a legtöbb hiánycikket találta az újságíró, bejárta a fél országot. Meg kell mondani: eredménytelenül. Tudomásunk szerint az országban például csak egy gyár készít láncot. Kaszát, kapát is. De egy bolt vezetője vagy akár a kiskereskedelmi vállalat vezetője is hiába megy el a gyárakba: nem, vagy nem nagyon állnak szóba vele. A gyár vezetőinek szemével nézve érthető ez: ha a nagykereskedelmi vállalatokon keresztül juttatják el a fogyasztóhoz az árut, sokkal kevesebb gondjuk van vele. Ha közvetlenül a boltoknak adnák el terméküket, legalább ötszáz vállalattal állnának kapcsolatban országos viszonylatban, így viszont alig több mint egy tucat nagykereskedelmi vállalattal megoldják. Ezek után érthető a kérdés: Miért nem megyünk a területileg illetékes nagykereskedelmi vállalathoz? Megyünk. Száz számra tudok mutatni megrendeléseket, amelyekre nem kaptunk árut. Ilyenkor mit tehet a boltvezető? Nyakába veszi az országot és keres. Ha nem talál, visszatérve sajnálkozva tárja szét a vevő előtt a karját: sajnos, nincs. (Az újságíró egy közgazda- sági alaptételre gondolt, amíg ezt hallgatta: ha hiányzik egy áru a piacról, emelkedik az ára. Ez arra ösztönzi a termelőket, hogy többet gyártsanak belőle. És az áru ismét megjelenik a piacon.) — Itt van ez a horganyzott vízvezeték: évek óta nem lehet kapni. Tudomásom szerint az országban most kezdett el egy gyár foglalkozni vele. Vagy a műszaki cikkek: én a riport felsorolását még meg tudom toldani azzal, hogy egyszerűen nem lehet kapni hatvan literes, 5 éves garanciával rendelkező hűtőszekrényt. Megvettük a licencet, s aztán a gyár vagy a nagykereskedelem — én nem tudom melyik — feladott egy csomó hirdetést a lapokban, a rádióban, s nem számolt azzal. hogy ez mennyire növeli a keresletet. Most hiába jön a vevő, azt kell mondani: nincs. — Ruhaneműben is lehet erre példát mondani. Habselyem áruból nem tudjuk biztosítani a folyamatos ellátást. Hiány van nemcsak férfialsót ból, hanem női és gyermekhabselyemből is. Hiába kérjük, a Kötöttáru Gyár kapacitása nem bír el többet. A hiányt import áruval próbáltuk pótolni. A tapasztalatunk viszont az, hogy a magyar ízlésnek és méretnek nem felel meg, s ezért kevesebb fogy belőle. Mondok egy példát: nincs elég habselyem, de a hétfőn indult szezon végi kiárusítás listáján szerepel a női habselyem kombiné. Igaz, nem magyar, hanem román gyártmány. S hogy mi történt az ingekkel? A kereskedelem öngólt kapott, öt éven keresztül a fehér nyári ingekből volt kevés, a kereskedelem erre adta fel a megrendelést, az ipar ezt gyártotta és a vásárlók a színeset keresik. A fehéret most leáraztuk, harminc százalékkal olcsóbban adjuk, és gazdagabbak lettünk egy tanulsággal: a divatot nem mi irányítjuk. A múlt évben még a színes nyári ingeket áraztuk le. Az idén a fehéret. A labda tehát tovább gurult. Az ellátást egyes cikkekből tartósan csak a nagykereskedelmi vállalatok tudnák biztosítani. Hortobágyi Istvánná, a Somogy—Zala megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat lerakatának igazgatója. — Még soha sem bonyolítottunk le olyan nagy forgalmat, mint az elmúlt években. Árukészletünk 140 millió forint. Ennek ellenére sok cikk hiányzik. A múlt év első félévéhez viszonyítva például kályhából 372, olajkályhából 228, gáztűzhelyből 149 százalékkal nőtt a forgalmunk. De nem elég. Sok cikk közülük még mindig hiánycikk a boltokban. Természetesen azt is tudjuk, hogy forgalmat csak készlettel lehet csinálni. Ezt azonban nemcsak a kereskedelmi vállalatoknak, hanem a pénzügyi hatóságoknak is figyelembe kellene venni. Ádám László főosztályvezető: — Az 50—55 százalékos forgalomnövekedés ellenére is vannak regénybe illő beszerzési ügyeink. Csak egyet ragadok ki a sok közül: a három éve hiánycikknek számító horganyzott csöveket. Azzal kezdődött, hogy a Csepeli Csőgyár keveset adott Elmentünk a METALIMPEX Külkereskedelmi Vállalathoz, hogy hozzanak be külföldről. Azt mondták, rendben van, de csiak akkor vásárolnak dollárért, ha a csőgyár nyilatkozatot ad arra, hogy nem bírja az igényeket kielégíteni. A gyár ilyet nem adott.. Közben biztosítani kellett az idei árualapot is: ismét beadtuk a csőgyárhoz az igényt, de választ nem kaptunk. A múlt év októberében személyesen tárgyaltam a gyárral, s kértem: nyilatkozzanak az idei ellátásról. Hosszas vita után a következő feljegyzés született: »A csőgyár képviselői kijelentik, hogy az 1969. évi forgalmazási nagyságrendet mindenképpen biztosítani fogják .. ."< (Ádám László: — Ezt könnyű volt megígérni, hiszen 69-ben alig kaptunk néhány tonnát.) »új csőhegesztő gépsor és új horganyzó mű beruházási munkálatai folyamatban vannak, ezek beindulásának időpontja még bizonytalan, mai nappal az 1970. évi csőgyári tervszámok sem ismeretesek. (Figyeljük csak: mindez 1969. október 22-én került papírra!). Ezért az igény kielégítésére kötelező (!) számszerű nyilatkozatot nem tudunk tenni... « Üjra mentünk: a külkereskedelmi vállalathoz. Sok kérés, vitatkozás után szocialista importból szereztek. A vásárolt mennyiség még nem érkezett meg. Immár hároméves vitatkozás után itt állunk... — Általában nincs baj a szeggel, de egyes fajták — főleg az úgynevezett idomszögek — hiányoznak. Importból nem lehet beszerezni, hazai gyártásuk minimális. Volt egy szögverő üzem Marcaliban. A megye aprószögigényét kielégítette. Leállították. Most Salgótarjánból vásároljuk, ott pedig nem szívesen gyártják. De más problémánk is van: a gyárak ráálltak a nagy csomagolásra. Szöget például negyven kilogrammos csomagolásban hoznak forgalomba a korábbi 5 kilós helyett. A kiskereskedelem ezt nem szívesen veszi át, mert a kilózás nekik drága. Kérik a kicsit. Mi már felajánlottuk, hogy közös költségen átcsomagoljuk 5 kilogrammos dobozokba, de nem mentek bele. A csomagolás probléma az úgynevezett hengerelt áruknál is. A Zsera, az ingeniero quimico Az első perctől i erre a pergő beszédű, mo- ^gós fiatalemberre. Nem at tudtam róla, mindössze íyit, hogy Cabrerának hív- , s ő a tolmácsa Jose Luis jeirónak, a Kubai Köztár- ág budapesti nagykövetsége iglenes ügyvivőjének. Ké- >b egy pa oírt is kaptam tubái vendégek nevének és (beosztásának feltüntetésével. Erről megtudtam, hogy a mosolygós fiatalember ingeniero quimico, vagyis vegyész- mérnök. Amikor az ideiglenes ügyvivő bemutatta két munkatársát, akkor az is kiderült, hogy Cabrera Veszprémben végzett, s hamarosan odahaza hasznosít ja á Magyaor- szágon tanulta kát. Rögtön elhatároztam, hogy írok a tolmács-vegyészmérnökről. De nincs nehezebb, mint tolmácstól választ kapni egy-egy kérdésre, hiszen pillanatnyi megállás nélkül fordít spanyolról magyarra, magyarról spanyolra. Hol tájékoztatót, hol pohárköszöntőt. Mindaz, ami ebben a rövid Írásban kérdés-feleletként megtalálható, egy nap alatt állt össze használható anyaggá. Megesett, hogy a Kaposvári Ruhagyárban kérdeztem valamit a tolmácstól, s több órával később, a Nagyatádi Konzervgyárban volt egy fél perce a válaszra. Teljes nevét is szintén a konzervgyár udvarában tudta csak leírni a jegyzetfüzetembe. Gerardo Cabrera Santos. — Az egyetemi társaid hogy hívtak? — Zserának vagy Lajosnak ... Az igazgatói irodába mentünk, s a lépcsőházban sikerült szót váltani Zserával. A folyosón, majd kézmosás közben folytattuk. — Hány éves vagy? — Huszonkilenc __ Három é vig katona voltam. Tüzér. Utána jelentkeztem az egyetemre. Magyarországra küld- t k, Veszprémbe. — Hogy tetszett ez a város? — Ó, te nagyon... — Hovavalósi vagy? — Havannába. — A szüleid ? — Nyugdíjasok már. — S a Batista-rendszer idején mik voltak? — Proletárok... Négyen vagyunk testvéreik. A húgom most lesz biokémikus, odahaza, Havannában. Elszakadtunk megint egymástól, hiszen a tolmácsot várta a munka. Közben végiggondoltam: mennyire felvillanyozódott Zsera a ruhagyárban, majd a konzervgyárban. Nagyon nagy érdeklődéssel nézte a műanyagból varrott gyermekruhákat, s ha a kislányok és fiúk egészen közel mentek az asztalhoz, egy pillanatra megfogta az égőpiros és égkék anyagokat. A konzervgyárban azt a gépet nézte meg legjobban, amely műanyag dobozkákba tölti a lekvárt, s fóliával zárja le. Keresztülsétáltunk a gyár hatalmas raktárain. A rakodólapokon mindenhol zöldborsó és zöldborsó. Egymás mellett lépkedtünk, s odaszólt nekem: — Szép ez... Bármennyire sajnáltam is, hogy nem tudunk többet beszélgetni, nem csíphettünk el több időt a kérdésekre és feleletekre. Vészesen közeledett a nagygyűlés időpontja, és ki kellett használni az uzsonnát. Éppen nem fordított, odamentem mögé, hogy befejezzük az ismerkedést. — Sokszor tolmácsolsz? — Nem mindig. — Szerinted melyik a legszebb magyar szó? Gondolkodás nélkül rávágta. — Szeretlek. — A magyar lányok? — Nagyon szépek és kedvesek. magyar — Megkedvelted a ételeket? — Hajaj! Nagyon szeretem a túróscsuszát, a paprikáscsirkét, a rakott kelt, és a pálinkát, természetesen ... — Van-e hasonlóság a kubai és a magyar emberek között? — A karakterük egyforma... Vidámak, sokat viccelnek. — Otthon hol dolgozol majd? ■— Havannában egy kutató- intézetben — Visszajönnél Magyarországra? — Nagyon szívesen el-éilá- togatnék ide... Vendégele és vendéglátók elindultak a nagygyűlésre. Elsodródtunk egymástól, és Zse- rát már csak munka közben láthattam. Ott ült az emelvényen, és tolmácsolt. Eszembe jutott, milyen kedvesen kérdezte tőlem Kaposváron, amikor elolvastam az ideiglenes ügyvivő esti felszólalását: »Magyarosan hangzik ez? Egész éjjel fordítottam.« Nem koszöntüflk el egymástól, csak megszorítottuk egymás vállát, mielőtt kocsiba szálltunk a konzervgyár irodaépülete előtt. Valahogy rereménykedem, hogy találkozunk mi még, ha újra visszalátogat. Lajos Géza gyár nagy tételekben adja. Nekik az a gazdaságos, ha a daru egy emeléssel megrakja a vagont. Nekünk viszont nem kell annyi. Mit tehetünk ilyenkor? Vagy ráfizetéssel tároljuk, vagy nem vesszük meg... Vagy egy másik probléma: az olcsó gázkészülék. A Fővárosi Gázkészülékeket Gyártó Vállalat készíti, de olyan kicsi a kapacitása, hogy a minimális ellátást sem biztosítja: a megye egy évre kapott ötven darabot. Legnagyobb gondjaink közé tartozik a kovácsolt áru: a kapa, a gereblye, az ásó. A Salgótarjáni Acélárugyár lenne hivatott kielégíteni az igényeket. De egyszerűen bejelenti: nincs kovácsoló kapacitása, és a kért mennyiségnek 25—30 százalékát igazolja csak vissza. Van olyan méret is, amire egyszerűen azt mondja: ezt nem gyártják. Próbálkoztunk importtal is, de az ottani méretek a hazai igényeknek nem felelnek meg. A nyilatkozatok végén az újságíró még egyszer végiglapozza jegyzetfüzetét. És azt mondja: úgy látszik nem tudja a balkéz, hogy mi hiányzik a jobbnak. Ügy tűnik, hogy a szállító vállalatok monopolhelyzetét a mechanizmus még nem törte meg. Játszanak az igényekkel, húzzák, halasztják a szállítást. A boltos mit tud ilyenkor mondani? Széttárja a karját: sajnos, nincs. De néhány esetben — mint például az áru csomagolása — a kis- és nagykereskedelem jobb együttműködése is segíthetne. Cikkünkben kifogásoltuk, hogy a nyáron különösen kedvelt száraz töltelékáru krónikusan hiányzik az élelmiszerboltokból. Kovács Lajos igazgató és Tóth János áruforgalmi főosztályvezető, a Somogy megyei Élelmisaer-kisjceres- kedelmi Vállalat vezetői: — A megye évek óta kiemelt hely az ellátás szempontjából. Egy keretet kapunk, s ezt belátásunk szerint kell elosztani a Balaton-part és a többi üzlet között. A keret azonban olyan szűk, hogy az egyik ellátási körzet kielégítése csak a másik rovására történhet. A gyár lényegében egész évben adott kapacitással dolgozik, termékeinek egy részét exportra kötik le, s így érthető, hogy a keretet nem tudják emelni. — A szárazáruk pótlására kitűnően bevált a turistaszalámi. Ügy tudjuk, ebből is hiány van. — Igen. A turistát rendszeresen Nagykanizsáról szerezzük be, de az igények itt is messze túlnőtték a lehetőségeket. Általában 45 mázsás a keretünk, ' s legutóbb csak harminc mázsát kaptunk. — Lehet-e arra számítani, hogy minőségi sört is kap néha a vásárló? — Nem tudok biztatót mondani. Ezekből — Sirály, Göcseji barna stb. — olyan kis mennyiséget gyártanak, hogy a vendéglátóipar szükségleteit sem tudják mindig fedezni. S mi a sorban rendszerint a vendéglátóipar után következünk. — Colában mi várható? — Elég hamar megszerettek a vásárlók az úgynevezett Tro- pi-Colát. Olcsó és az íze nagyon hasonlít az eredetiére. S tetszés szerint hígítható is. — Csak éppen nem az igazi. Az üveges cola jobban fogyna. — Azt mi nem kapunk. Csak a fővárosban és a Balaton egyes vendéglőiben árusítják. Többet már nem bír el a gyár kapacitása. Különféle ügyeskedéssel néha mi is szert teszünk néhány ládányi Coca- colára, de ez csak néha sikerül. — Néhány importcikket hamar megkedveltek az üzletekben. Ezeket egyre többen keresik, és egyre kevesebben kapják. Számíthatunk rá, hogy emelkedik az említett cikkek mennyisége? — Ezt ne tőlünk kérdezze! Másutt intézik. Kercza Imre—Csupor Tibor SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. augusztus S, 3
