Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

Ez az út nem volt a térképen V irágzó hársfák­kal sze­gélyezett, kanyargós úton, egyenletes sebességgel haladt autóbuszunk 21 magyar utasá­val a »Gierloz«-i erdő felé. Ritkán törték meg csendes házcsoportok a friss zöld me­zők egyhangú- ..... ságát. Nagy, ^ tágas táblák­hoz szokott szemünknek is szokatlanok a sakktábla- szérűén elhe­lyezkedő apró parcellák. > % Egy farudak- ff?#' kai körülhatá- 4». rolt nagyobb j legelő mellett hirtelen meg­állt autóbu­szunk, és lát­vány hiányá­ban, defektre ^ gondolva, né­mi idegesség­gel figyeltünk fel idegenveze­tőnkre, aki a legelő felé mu­tatott, ahol há­rom, sötétbar­na foltos hol­landi tehén le­gelészett. »Ez a legelő volt a führer repülőte­re. Ütünk itt betér az erdőbe, és innen kezdődően ez az út nem található meg az egyko­ri térképeken.« Az autóbusz begördült az erdei útra, amely nem afféle bakhátas erdei csapás volt, ha­nem igen szilárd anyagba pré­selt, folyami kaviccsal bur­kolt út, melyet az idő végte­lenségére számítva építettek, mint az egykori római utakat. A gierlozi rengeteg sem akármilyen erdőség. A behato­ló utat néhány méter széles ir­tás kíséri végig. Ezen a kes­keny tisztáson túl a hatalmas fáké a világ. A földtől alig néhány arasznyira szétágazó óriási fenyők és a hatalmas lombú fák örökös éjszakai sö­tétséggel takarják be az erdő alját. Mint a mesebeli gonosz óriás erdeje, olyan barátság­talan a táj. Az autóbusz vidám magyarjai elcsendesedtek, mintha mellükre telepedtek volna az erdőt övező moji és sierczei láp lidércei. Mintha félelem szállt volna a lelkek- be, hogy az erdő láthatatlan sötétjéből gyilkos fegyverek szórhatnák halálos üzenetüket, amiért betörtünk a Gonosz bi­rodalmába. A néptelen út átvezetett a Ketryn—Wegor- zewo-i vasútvonalon, majd egy békés külsejű emeletes szállo­da-vendéglő előtt kiszálltunk autóbuszunkból Gyalogosan elindultunk a a táblákkal jelzett önvényen »Farkassánc« felé. Ezt a fedő­nevet viselte Hitler keleti fő­hadiszállása. Néhány perces gyaloglás után szinte földbe gyökerezett a lábunk. Ketté­nyílt a templomboltozatú őser­dő, és ott álltunk »valahol ke­leten« a führer egykori főha­diszállása előtt, a gonoszság védelmére épített, monumen­tális betonkolosszus lábánál. Itt, a nyolc méter vastag vas­beton födém alatt szőtte vi­lágpusztító terveit az emberi­ség történelmének legnagyobb gonosztevője. M éma döbbenettel állunk ~ a nyomasztóan ala­csony, alig emberma­gasságú bejárat előtt. Bepil­lantok a vastag páncéllal fe­dett, sötét bejárati folyosóra. Itt haladtak át, ki tudja hány­szor, Európa népeinek hidegen kegyetlen gyilkosai. Feltekin­tek a meredeken magasló si­ma betonfalra. Sehol egy ab­lak. Ebben a riasztó mérhetet­lenségben, valahol — ott be­lül — egy tágas terem bújt meg, közepén egy nagy asz­tallal, azon egy térkép, s kö­rülötte villogó tekintetű, aranyvállpántos katonák. Ebből a bunkerből nem volt kitekintés a világra, és semmi sem szűrődött be a szenvedő világból. Itt hűvösen, a térképre hajolva, hideg fej­jel lehetett dönteni országok és milliók sorsáról. Megállók a Farkassánc is­kolai tábla méretű térképe előtt, és felvillan benném ko­runk történelmének ezzel a hellyel össze­ül a főhadiszállásra függő döbbene­tes időszaka. »Valahol keleten.« Hitler ezt az óriási védelmi rendszert a Ketrzyn városka közelében fekvő erdőben épí­tette fel. Számos ok szólt e hely kiválasztása mellett. Tá­volt volt a népes települések­től. S olyan kis városban, mint Ketrzyn — s még inkább a környező kis falvak lakói kö­zött — az idegenek azonnal feltűntek, és a megerősített Gestapo azonnal »kezelésbe« vehette őket.­A bunkerépítkezésnek volt azonban' egy személyi indítéka is. Hitler meg volt győződve hadvezéri zsenialitásáról. A nagy hódítók — különösen Na­poleon — példáját követve azt vallotta, hogy a vezér harcál­lása olyan közel legyen a fronthoz, amennyire csak le­hetséges, Ezért vándorolt a nyugati »sziklafészek«-ből a birodalmi kancellária bunker­jébe, onnan a keleti Farkas­sáncba, és vissza. Tehát nem a ketrzyni Farkassánc volt az egyetlen betonbunker, amely a vezér védelmét szolgálta Nyu­gaton a »sziklafészek«-ből irá­nyította Hitler Franciaország lerohanását. A Farkassánc építéséhez Keitel és Bormann adott ösztönzést, amikor be­mutatta Hitlernek azt a né­met vasbetonerődöt, amely hi­bátlanul ellenállt a francia tü­zérség többszöri ostormának, eon Sobocinski könyve szerint már 1936-ban megkezdték a gierlozi erdőben a Farkassánc építé­sét. Az első bizonyosságot azonban csak azok az 1941-ből származó fényképek nyújtják, amelyek a német sajtóban je­lentek meg — közvetlenül a Szovjetunió lerohanása után —, és Hitler főhadiszállását mutatják be »valahol kele­ten« Hitler akkor töltött először hosszabb időt ebben az erődít­ményben, amikor a szövetsé­gesek bombatámadásai Ber­linben már számára is ve­szélyessé váltak. (Folytatjuk.) Kellner Bemát L *Hol volt, hol nem volt, volt egyszer (!) — egy igazgató, aki naphosszat simogatta sze­mével a falakat. Hogy nő, hogy épül nap nap után az új iskola! • * S mint a rossz gyerekekre, úgy pillantott szemüvege bögül Kömies Kelemen áll­ványon trécselő utódaira, akik persze nem nagyon tö­rődtek a rosszalló pillantás­sal. Mert a dolgozó ne hajtsa túlfáradtra magát délelőtt a falazással, mert akkor hogy fog tudni dolgozni délután. És a dolgozó ne hajtsa túl­fáradtra magát délután, mert akkor, hogy tud fusizni. De minek erre annyi szót vesztegetni? — Az igazgató különben sem értett Kömies Kelemen utódainak lélekta­nához. Ő csak Kömies Kele­menhez értett, aki igazán ki­váló dolgozója volt az építő­iparnak, mert még a felesé­gét is feláldozta a határ­időért. Táncos hétvége a Balatonon SZÖVETKEZETI NÉPTÁNCOSOK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA % Sió fokon vasárnap reg­gel könnyű felhők takarták el a napot Bizonyára sokan hall­gatták kíváncsian a meteoroló­gia előrejelzéseit, hiszen ha­talmas plakátok hirdették a hétvége kiemelkedő eseményét: a szövetkezeti néptáncosok III. országos találkozóját. Kül- és belföldi nyaraló egyaránt elé­gedett lehetett, a magyar és a nemzetiségi folklór keresztmet­szetét kapták. Aki azt gondol­ta, hogy jóból is megárt a sok, az tévedett. Balatonlellén szombaton délután a néptán­cosok találkozójának megnyi-. tásán is telt ház volt. és Sió­fokon a vasárnap délelőtti me- nettáncversenyen százával sze­gélyezték a szállodasor útját és a Petőfi sétányt az érdeklődők. A régi vásárok tarka forgata­gára emlékeztetett a látvány. A fényképező, filmező embe­reik lelkesen tapsolva elegyed­tek a népviseletbe öltözött, lesztik képességeiket, és szó­rakoztatják a falvak és a váro­sok lakosságát. Az országban mintegy 300 művészeti csoport működik a SZÖVOSZ védőszárnyai alatt. Ezért vállalja évről évre a KISZ központi bizottsága, a SZÖVOSZ, az általános fo­gyasztási szövetkezetek So­mogy és Veszprém megyei szövetsége, a Somogy és a Veszprém megyei KlSZ-bizott- ság a néptánctalólkozó meg­rendezését. A délelőtti programot dísz­előadás zárta, amelyen nagy öröm érte a szebéni néptánco­sokat. Bartőlák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, ne­kik nyújtotta át a menettánc- verseny első díját. Déltájban meg délután a szabadtéri színpad körül nagy volt a sürgés-forgás. A park fái alatt »kanászok« ücsörög­tek, moravicaiak fényképez­Pördül a szoknya, lendül a kar. Sárospataki párnások. kurjongató-nótázó táncosok közé. Huszonnégy együttes adott ízelítőt műsorából. Nyalka le­gények, menyasszonyok, vőle­gények, fokosok, párnák, pörge kalapok — semmi sem hiány­zott a sorból. Kitörő örömmel fogadták a nézők a nemzetisé­gi és vendégegyüttesek »mu­tatványait« is. (Ez a kifejezés illik egyedül például a. görö­gök és a cigányok sodró, bra­vúros bemutatkozására.) Még a bő gyolcsgatyában bokázó het­venévesek is féktelen jókedv­vel, korukat meghazudtoló frissességgel viszonozták a nagy ünneplést. Ahogy Nemes Kálmán, a MÉSZÖV elnökhe­lyettese is kiemelte megnyitó­jában: »A népi művészet, a ré­gi népkultúra minden nemzet féltett kincse. A népi együtte­sek munkájának igazi értékét is az adja meg, hogy a min­dennapi élet munkásai, öregek és fiatalok, szabad idejükben ápolják hagyományaikat, fej­kedték. Egy rozmaringos sap­kás sárospataki legény üveget táncoltatott a lábán. A görögök a dobszólót gyakorolták. A zápor és a fekete felhők azonban kiürítették az utcákat. Már-már úgy látszott, hogy az eső elmossa a gálaestet, a ba- latonlellei és a balatonfüredi selejtező győzteseinek nagy versenyét. Hat óra körül vi­szont kezdett tisztulni az ég, s a szabadtérin lassan fölgyul­ladtak a fények. Csaknem minden szék gazdára talált. Lakodalmassal indult a mű- s?>r, az ecsédiek hozták Heves Táncukat Bulgária tájairól hozták. CSALIMESE? És ez mindig szinte a köny- nyekig meghatotta az igazga­tót... Különösen akkor, ami­kor cementhiányra hivatkoz­tak. És nem tudtak dolgozni. Amikor sűrű harmat hul­lott éjszaka. És nem tudtak dolgozni. Amikor tűzött a nap, nap­pal. És nem tudtak dolgozni. Amikor jött a Hétfejű Ter­vező. És nem mertek dolgoz­ni. Amikor jött a Fanyűvő Fő­mérnök. És.,. ja, igen. Ak­kor mintha dolgoztak volna... Hogy, hogy nem, egyszer aztán mégis felépültek a fa­lak. Az igazgató elment a sze­relőkhöz, hogy jönnének meg­nézni, mert lehetne dolgozni. A szerelők — ígérték. Az igazgató másodszor is elment a szerelőkhöz, hogy miután megnézték, jönnének dolgozni, lehetne hozni a fel­szerelést. A szerelők feltették a vil­lanykapcsolót. Az asztalosok az ajtót. Az igazgató pedig megdöb­benve látta, hogy az ajtó bi­zony úgy nyílik, hogy éppen rá a kapcsolóra. A szerelők mutatták a terv­rajzot. Az asztalosok mutatták a tervrajzot. A tervezők ajtót mutattak — az igazgatónak, aki szomo­rúan beköltözött az iskolába. És legottan tanítani kezdte a történelmet. Amikor a középkori vár­építkezésekhez érkezett, fel­tolta a szemüvegét, és lelke­sen beszélt a magyar építő­ipar fénykoráról. — Mert édes diákjaim, n felvonóhíd nem a piactéren. hanem a várárkon vezetett által, a vár ablakai pedig nem a szemétdombra, hanem a tájra néztek. Az őrtornyot nem a rossz­leányok utcájába építették. És egyáltalán: az őrtoronynak torony formája volt. Az ajtók általában kifelé nyílottak, és a mellékhelyi­ségek illata sohasem úszott be a trónterembe. Az igazgató még folytatta volna tovább is, lelkesülten, amikor megszólalt — a ka­tedra alatt — a csengő. Akkor hármat rántott az ablakkilincsen, mire kinyílt az ajtó, és a gyerekek kitódul­tak — az alagsorba. Mert az udvarra tervezték a szertáradat, az udvart pe­dig a tanáriba, a tanári szo­bák pedig a tornaterem bor­dásfalán kaptak helyet. Aki nem hiszi, járjon utána. Bejárat — az erkélyen ke­resztül. Tröszt Tibor tájairól. Beszédük, dalaik hí­ven őrizték a népi hagyomá­nyokat. Egy kis fantáziával la­kodalmas sátorba képzelhettük magunkat — olyan természete­sen »mulattak«. Molnár István érdemes művész zsűrije nekik ítélte oda a hagyományőrzés díját. Kidolgozott, szép műsorral jött a találkozóra a nagy díjas együttes is Szebénről. Kellemes élménnyel ajándé­kozott meg bennünket a Be­loiannisz, a görög néptánc­együttes. A hajlékony keleti zene, a lüktető, pattanásig fe­szülő ritmus és a visszafogott belső öröm különös atmosz­férát t«-emtett. (A SZÖVOSZ díját adták nekik.) Kitűnő együttest ismerhettünk meg a gyulaiakban. Szép termetű, kulturált mozgású fiúk — vér­beli magyarsággal és magas művészi fokon —1 táncolták a cigándi kemény csárdást. Tel­jesítményükért megkapták a koreográfiái díjat. Díj csak négy volt — dicsér­ni, tapsolni való azonban ennél sokkal több a tizenöt együttes gálaestjén. Érett, jó produkciót nyújtott a siófoki Balaton Táncegyüttes; sikeresen szere­peltek ismét fiatalos, lendüle­tes táncukkal a mesztegnyőiek is. Elragadóan kedvesek voltak a dombóvári táncos lányok is. Többszólamú lágy énekük, le­heletfinom mozgásuk az egyik legnagyobb élményt jelentette. A tápéiak között hallhattunk egy furulyás őstehetséget és egy jó citerazenekart. A máté­szalkai cigányegyüttes pedig látványos, színes ruháival, és temperamentumos összeállítá­sával a közönség előtt aligha versenyezhetett bárki. Ismét­lésre tapsolták a szóló cigány- táncokat. Éjfélt ütött már az óra, amikor a képzeletbeli függöny legördült. A szakembereknek a munka tegnap is folytatódott; A szövetkezeti néptáncegyütte­sek fejlődésének tapasztalatai­ról vitatkoztak és szó esett a jövő terveiről is. ■» Nemzetközi méhésztanácskozás Tegnap Szombathelyen, a Savária nagyszálló télikertjé­ben a nemzetközi méhész— mezőgazdász találkozó rész­vevői — osztrák, csehszlovák, finn, NDK-beli és jugoszláv, valamint Nvugat-Dunántúl méhészeti mezőgazdasági szak­emberei cserélik ki tapaszta­lataikat. Több előadás hang­zott el a méhek magporzó munkájáról, az egyes mező- gazdasági termékek termés- eredményeinek növelési lehe­tőségeiről. •1 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. augusztus 4. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents