Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
Y1LAG PROLETÁRJA!, EGYESÖLJETEK! Ára: 80 fillér Meleg, baráti légkor a két államfő találkozóján Somául Néplap A Z MS Z MJP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK L A F1A Losonczi Pál megbeszélése Nasszerral XXVI. évfolyam, 202. szám SZÁZEZREK TAPASZTALATCSERÉJE 1970. augusztus 29., szombat Megnyílt a 67. mezőgazdasági kiállítás és vásár Somogyi nappal kezdődött az országos esemény 'Zászlódiszbe öltözötten köszöntötte tegnap reggel a 67. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár a megnyitásra érkező vendégeket. Virágcsokr os úttörők fogadták pártunk és kormányunk vezetőit, a testvéri szocialista országok és diplomáciai testületek képviselőit. Az ünnepélyes megnyitón megjelent Fock Jenő, a kormány elnöke, Apró Antal, Fehér Lajos, a kormány elnökhelyettesei és Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság, a kormány és az Elnöki Tanács több tagja, valamint a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet számos vezető képviselője. Ott volt a mezőgazdasági tudomány és a termelés sok kiváló dolgozója, s részt vett a megnyitón a kiállításra hazánkba erkezett bolgár, csehszlovák, jugoszláv, kínai, koreai, lengyel, mongol, NDK-beli, román, szovjet és vietnami mezögazdasagi küldöttség. Ott volt a budapesti diplomáciai testület több tagja is. Iliig, ■tigris fajáig li*§ 1 - ff ' ' c tr>i' : ! A kiállítás ünnepi díszbe öltözött főterén pontosan 9 órakor felhangzott a Himnusz, utána dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mondott megnyitó beszédet: — A magyar mezőgazdaság eleiében mindig nagy eseménynek számított a mezőgazdasági kiállítás — kezdte beszédét dr. Dimény Imre, majd arról szólt, hogy ezek a seregszemlék mindig gazdagodtak, gyarapodtak, teljesebbek, át- fogóbbak lettek. — A most megnyíló kiállítás igyekszik követni a nemes hagyományokat, de kiemelkedik az ilyen jellegű rendezvények sorából: felszabadulásunk 25. évfordulóján, a harmadik ötéves terv végén, a negyedik ötéves népgazdasági terv küszöbén kerül sor erre a szemlére. S ha már mérföldkövekről esik szó, nem hagyhatjuk ki azt sem, hogy jelenlegi gazdaságirányítási rendszerünkben ez az első kiállítás. A továbbiakban a miniszter a mezögazdasagi és az élelmiszeripar negyedszázados fejlődéséről szólt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt huszonöt éy bebizonyította: népünk élni tudott a szabadsággal. A mezőgazdaság termelése 37 százalékkal nőtt, és az élelmiszer- ipar termelése négy és félszeresére emelkedett. A negyedszázad során elért összes ter- melésnövekedesnek csaknem kétharmada az utolsó évtizedhez, a szocialista nagyüzemi termelés időszakához fűződik. — Az eredmények elismerése és méltatása mellett — folytatta dr. Dimény Imre — szólni kell arról is, hogy vannak gondjaink, nehézségeink: nem megnyugtató a hús-, elsősorban a sertéshúsellátás. Egyenetlenségek fordulnak elő zöldségtermelésünkben, egyes élelmiszeripari és fafeldolgozó ágazatunk időnként nyersanyaghiánnyal küzd. Ez a kiállítás utat mutat a megoldásra, és megfelelő módszereket ajánl. De ezt a célt segítik a kiállítással kapcsolatos szakmai rendezvények is. A minden eddiginél nagyobb területen, 33,5 hektáron megrendezett jubileumi seregszemle azt a célt szolgálja, hogy közkinccsé tegye a részvevő 555 gazdaság tapasztalatait, termelési módszeréit. Ezért nemcsak a végső eredményeknek lehetnek tanúi, az idei látogatók, hanem megismerhetik az egész termelési folyamatot is. — Tízezrek tapasztalatcseréje lesz ez a kiállítás — mondotta a miniszter —, mert bemutatja élelmiszergazdaságunk technikai fejlődését. Tanúi lehetünk annak, hogy az ipar milyen segítséget nyújt ehhez. a fejlődéshez. Erről a helyről és ebből az alkalomból iS azt kérjük, tovább erősödjék, még hatékonyabbá váljék ez a támogatás. Ezután a miniszter a külföldi kiállítók — a nyolc szocialista ország és a nyugati országok részvételéről szólt: Kiemelte azt, hogy ily módon még teljesebbé, sokoldalúbbá válik ez a szemle, és mindenképpen a gazdasági együttműködés továbbfejlődését segíti. •— Huszonegy napra átadjuk a kiállítást — mondta végezetül dr. Dimény Imre — mező- gazdaságunk, élelmiszeriparunk, fagazdaságunk valamennyi dolgozójának, irányítójának, egész társadalmunknak. Szeretnénk, hu minél többen megtekintenék, ismereteket, tapasztalatokat szereznének. Ezek a tapasztalatok, a'bemutatott anyag minden bizonnyal segíti a még nagyobb feladatok elvégzését. E gondolatok jegyében nyitom meg az 1970. évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt. Az ünnepélyes megnyitó után alkotó békénk jelképeként sok száz galamb röppent a magasba. A részvevők először a kiállítás főpavilonjába indultak, majd sorra látogatták a nagy seregszemle »minden állomását«. Délben már hosszú sorok álltak a bejárat előtt. Es két órakor kinyíltak a kapuk. Fogadták a vendégeket és érdeklődőket. Megkezdődött a százezrek tapasztalatcseréje. (Folytatás az 5. oldalon.) Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét üdvözli Nasszer elnök. (Telefotó: UPI—MTI—KS) Szalay Hanna, az MTI kiküldött tudósítója jelenti Kairóból: A hivatalos kairói látogatáson tartózkodó Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Gamal Abdel Nasszer, az EAK elnöke, csütörtökön este egyórás beszélgetést-folytatott az elnök Manchiet el-Bakry-i rezidenciáján. Megbeszélésükön ott volt Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese és Randé Jenő nagykövet. A két államfő első találkozója baráti légkörben, meleg, szívélyes hangulatban zajlott le. A tegnap reggeli kairói napilapok első oldalukon fényképekkel ellátott, terjedelmes jelentésekben . számolnak be Losonczi Pálnak és kíséretének megérkezéséről, valamint az Elnöki Tanács elnökének tiszteletére rendezett repülőtéri fogadtatásról. Losonczi Pál pénteken városnéző körutat tett Kairóban, majd kíséretével együtt a világhírű kairói múzeumba látogatott el. Az Elnöki Tanács elnöke délután fogadta a kairói diplomáciai testület tagjait, este pedig részt vett azon a vacsorán, amelyet Nasszer elnök adott tiszteletére az EAK elnöki rezidenciáján. A tervek szerint a látogatás folyamán Losonczi Pál kíséretének több tagja szakmai megbeszélést tart az EAK illetékes képviselőivel. (MTI) (I Than« Belgrádba érkezett U Thant, az ENSZ főtitkára pénteken délután négynapos hivatalos látogatásra Belgrád- ba érkezett. U Thant megérkezésekor a sajtó számára adott nyilatko- Zitában elmondotta, hogy nagy érdeklődéssel tekint a jugoszláv köztársasági elnökkel, a kormányelnökkel és a A MEGYEI TANÁCSÜLÉS NAPIRENDJÉN külügyminiszterrel, valamint a kormány más tagjaival való találkozás elé. Belgradban eszmecserét .folytat majd a Jugoszláviát és az Egyesült Nemzetek Szervezetét kölcsönösen érdeklő kérdésekről. Elmondotta még, hogy jugoszláviai látogatásának befejezése után Addisz Abebába utazik, hogy részt vegyen az Afrikai Egységszervezet szeptember 1-én megnyíló értekezletén. A tanácsi gazdálkodás helyzete Somogybán a tanácsok irányítása alatt 24 vállalat, nyolc költségvetési üzem és 860 költségvetésből gazdálkodó intézmény működik. Tavaly csak a megyei tanács irányítása alá tartozó vállalatok árbevétele elérte a 2374 millió forintot. Azoknak az állóalapoknak az értéke, amelyek a vállalatoknál, az intézményeknél és a tanácsok kezelésében vannak, meghaladja a, 4,7 millió forintot. A tanácsi ipar tizenegyezernél. több embert foglalkoztat; intézményeiben 8827-en, apparátusában pedig csaknem kétezren dolgoznak. Ennek a sok irányú munkát végző szervezetnek a helyzetét érzékeltető számok azt bizonyítják, hogy a gazdaságirányítás mostani rendszerében, a tanácsi önkormányzatok jogainak szélesítése, a döntési jogkör decentralizálása kedvezően hatott a tanácsok gazdaságirányítási munkájára is, meg az operativ gazdasági tevékenységre is. Egyre nagyobb előrelátás, megfontoltabb intézkedések és a tudományos megalapozottság jellemzi a gazdálkodást — állapította meg tegnapi ülésén a megyei tanács. A tanácsolj gazdasági faladata kettős jellegű. Egy terület gazdasági fejlesztését jelenti a központi gazdaságpolitika figyelembevétele, s ugyanakkor az önkormányzati jellegből adódó helyi gazdálkodási feladatokat is kidolgozzák és végrehajtják. A szervezés és a végrehajtás legáltalánosabb módja a koordináció. Ennek Somogybán a legkülönbözőbb fajai alakultak ki. A kezdeti operatív intézkedések után — mint amilyen a’ kaposvári lakás-, vizes gázprogram — egyre inkább a tervezés területére is átterjed az együttműködés. Jó példája ennek a kaposvári üzletpontokon kívül a siófoki művelődési ház és a nagyatádi szennyvíz is. Ügy is fejlődött a tevékenység, hogy a korábban szinte csak a megyei szinten folyó munka a városi, a járási — az utóbbi időben pedig a községi szervezetekben is megkezdődött. A tanácsi vállalatok árutermelése jelentősen nőtt. Nyolc évvel ezelőtt már mintegy 10, a múlt évben pedig 16,5 millió forint értékű árut exportáltak. A termelésemelkedés, a tanácsi építőiparban is jelentős létszámnövekedéssel járt: öt év alatt 63 százálékkál nőtj a fqglalkoztatottak ssama. Jelentős helyet foglal el a megyében a tanácsi kiskereskedelmi forgalmuk az összforgalom 30—32 százalékát teszi ki. A mostani gazdaságirányítási rendszer jó hatást gyakorol a megye gazdasági fejlődésére: megfelel az általános érdekeknek, a lakosság jobb ellátását segíti. Az is bebizonyosodott, hogy a somogyi gazdaságok számára nincs biztosítva az országos ütemű fejlődés, s ez annak a következményé, hogy a mechanizmus bevezetésekor a megye nem állt a többi megyékkel gazdaságilag azonos fejlesztési szinten. A továbbfejlődést csak úgy lehet biztosítani, hogyha kiemelt, központi támogatásban részesül a megye. A tegnapi tanácsülésen megállapították azt is, hogy a szolgáltatások nem fejlődtek kellőképpen, s emiatt a lakosság ellátása nem mindenütt .kielégítő. A tanácsi vállalatok többsége a mostani irányítási rendszerben gazdasági stabilitásának és piaci pozíciójának erősítésére törekedett. A jelenlegi szabályozok mellett nem biztositott azonban megfelelően a kommunális vállalatok —: a vízmüvek, a Kertészeti es Fariépítő Vállalat, valamint a Vegyesipari Vállalat — fejlődése. A vállalatok termelésében nagy súllyal jelentkezik a minisztériumi irányítás alá tartozó somogyi vál- lálatokkal való kooperáció. A jövőben arra kell törekedni, hogy ez ne szorítsa háttérbe az eredeti profilt. Ugyanakkor a tanácsi vállalatoknál szűk1 ség lenne a profiltisztításra is. A tanácsi gazdaság jelentős részét teszik ki a költségvetési intézmények. E hálózat az elmúlt húsz év alatt lényegesen bővült, de a fejlődés ellenére is sok gonddal küzdenek ezek az intézmények. Az alsóbb fokú oktatási intézmények, bölcsődék és szociális otthonok zömének korszerűtlen az elhelyezése. Nem kielégítő a kórházi osztályok fölszereltsége, műszerellátottsága sem. E tevékenység melle a tanácsok hatósági munkáját is oda kell állítani. Ennek nagyságát jól szemlélteti egyetlen mondat a vastag jelentésből, amelyet a tegnapi tanácsülés elé terjesztettek. E szerint a Balatonnak kapcsolatos ügyiratok száma csaknem annyi, mint egy másik megye teljes ügyiratforgalma. Ezt a szerteágazó, sokrétű munkát nem könnyű átlátni és egybehan- golni. E. L VASÁRNAP! SZÁMUNK TARTALMÁBÓL VÖRÖS MÁRTA— TRÖSZT TIBOR: fl mezőgazdaság jubileumi szemléién (3. oldal) SZÁLAI LÁSZLÓ: Újabb országos rekord a cél (4. oldal) PÁPA JÁNOS: Hivatali pártmunka (5. oldal) Országos vidéki úszó bajnokság (6. oldal) E. FEHÉR PÁL: Hogyan ismerjük a szovjet irodalmat? (7. oldal) GERMANUS GYULA: Kincsének istenségek.». (8. oldal)