Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-26 / 199. szám
Két somogyi csapat a Pajtás Kupa döntőjében Országos eseménnyé nőtte ki magát az úttörő labdarúgó- csapatok döntője, az úgynevezett Pajtás Kupa. Minket, somogyiakat különösen érdekel ez a serleg és a vele kapcsolatos torna, hiszen a legutóbbi két évben Barcs úttörői diadalmaskodtak a fővárosi döntőben. Vasvári Ferenc, a Pajtás fő- szerkesztője, valamint Sebes Gusztáv, az ismert labdarúgó- szakember, a kupa szervező bizottságának elnöke hétfőn sajtótájékoztatót tartott a Pajtás Kupa fináléjával kapcsolatban. Elmondták, hogy ez idén mintegy 40 000 fiatal hétről hétre folyó küzdelme után érkezett el a küzdelem a befejezéshez. Nyolc csapat augusztus 27— 30-a között dönti el, hogy káé lesz az értékes serleg. Most fokozott figyelemmel kísérjük a Pajtás Kupa küzdelmeit. A nyolcas döntőben ugyanis a védő Barcs mellett még egy somogyi együttes, Csurgó csapata szerepel. A döntőben az alábbi csapatok találkoznak: Barcsi Olimpia, A hét végén Kaposváron Győri Engels, Csurgói Napsugár, Dunaújvárosi Olimpia, Kunhegyest Dózsa, Szegedi United, Budapesti Zápor és a Budapesti Hősök tere. A részvevőket két négyes csoportba osztják, a győztes a Pajtás szerkesztősége által fel- axánlott kupát, oklevelet és érmet nyeri el. Díjat ajánlott fel az Úttörő Szövetség, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, a BLSZ, az Űttörőstadion és a Magyar Televízió is. A döntő »gólkirálya« ezüstlabdát kap. Országos vidéki úszóbajnokság A röplabda NB II őszi sorsolása NYUGATI CSOPORT Férfiak I. forduló, augusztus 29—30: Bakony Vegyész—Zirc-dudari Bányász, Komlói Bányász— Tatabányai Bányász, Kaposvári Dózsa—Tatabánya, Szombathelyi Haladás—Szombathelyi Spartacus, Pécsi EAC— Fürdőigazgatóság, BKV Előre —BNA, Győri Dózsa—Ganz- MÁVAG, Bakony Vegyész— VM Közért. II. forduló, szept. S—6; BNA—Komló, Ganz—Zirc, Fürdöigazgatoság—Sz. Haladás, B. Vegyész—Kaposvár, Közért—Komló, Győr—BKV Előre, BNA—PEAC, Tatabánya—Sz. Spartacus, Ganz—Sz. Haladas, Fürdőigazgatóság— Zirc. III. forduló, szept. 12—13: Ganz—Komló, Sz. Spartacus —BNA, Kaposvár—Győr, Pécsi EAC—Zirc, Sz. Haladás— BNA, Sz. Spartacus—Közért, Tatabánya—Fürdőigazgatóság, PEAC—Győr, BKV Előre— Komló, Kaposvár—Zirc, Ganz —B. Vegyész. ÍV. forduló, szept. 19: Győr—Sz. Spartacus, B. Vegyész—PEAC, Ganz—Közért, Zirc—BKV Előre, Győr—S?. Haladás, BNA—Tatabánya, Fürdőigazgatóság—Sz. Spartacus, Komló—Kaposvár. VI. forduló, okt. 3—4: Sz. Hal adás—Komló. Sz. Spartacus—B. Vegyész, Fürdőigazgatóság—Győr, Sz. Spartacus—Komló, Tatabánya—Zirc, Sz. Haladás—B. Vegyész, Pécsi EAC—Ganz, BKV Előre—Kaposvár, Közért—BNA. VII. forduló, okt. 10—11: Komló—PEAC, Ganz—Sz. Spartacus, Zirc—Sz. Haladás, BKV Előre—Közért, Kaposvár —PEAC, Tatabánya—B. Vegyész, Komló—Fürdőigazgatóság, Győr—BNA. Vili. forduló, okt. 17—18: Közért—Fürdőigazgatóság. Győr—Tatabánya, Fürdőigazgatóság—B. Vegyész, Közért— Győr, Tatabánya—Ganz, Sz. Haladás—Kaposvár, PEAC— BKV Előre, BNA—Zirc. IX. forduló, okt. 24—25: BKV Előre—Tatabánya, Győr —Zirc, Fürdőigazgatóság— Ganz, Sz. Spartacus—Kaposvár, Sz. Haladás—PEAC, BNA—B. Vegyész, Közért— Tatabánya. X. forduló, okt. 31.—nov. ti BKV Előre—Sz. Haladás, Közért—Sz. Haladás, BKV Előre—Sz. Spartacus, PEAC— Tatabánya, Kaposvár—Fürdőigazgatóság, Ganz—BNA, B. Vegyész—Győr, Komló—Zirc. XI. forduló, nov. 7—8: A hét végén mozgalmas napok lesznek a kaposvári uszodában. A Magyar Üsző Szövetség az MTS Somogy megyei Tanácsa mellett működő Somogy megyei szakszövetségre bízta az országos vidéki bajnokság megrendezését. Elismerés ez a megbízatás a somogyi úszósport és aimak szakvezetői számára. Igaz, hogy a most lezajlott magyar bajnokság vagy még inkább Barcelona árnyékában eltörpül ez a verseny, de ilyen nagyszabású viadalt még sosem rendeztek Somogybán. Mintegy 300 úszót várnak a kaposvári versenyre. Közöttük nem egy válogatott versenyző lép majd a rajtkőre a felnőtt bajnokságon. Ha vidéken is így menne a Volán tetemük.,. K. VOLÁN—LOVÁSZI BÁNYÁSZ 7:1 (2741:2589) A Volán nagyszerű játékkal rukkolt ki; Versenyzői szinte egymást múlták felül. Ezen a találkozón még 440 fával sem lehetett pontot szerezni. Ha vidéken ,is hasonló teljesítményre lenne képes a Volán, akkor még mindig lenne reménye a megmenekülésre. Ld.: Ládonyi Cs. 484, Szemes 468, Ládonyi A. 460, ill. Szabó 453, Schágh 435, Makaró 430. * * * Pénteken, szombaton és vasárnap egyaránt délelőtt 9 órakor kezdőditek az időfutamok. A döntőket délután 15 órakor rendezik. A forduló általában szép és sportszerű küzdelmeket hozott a megyei labdarúgó-bajnokság második vonalában is. Ügy fest, csapataink zöme jól felkészült a bajnoki rajtra. Sok volt a szoros mérkőzés. Akadt persze néhány kivétel is. Ennek számít a porrogiak gólzáporos győzelme* a második félidőben összeomlott Homokszentgyörgy ellen. Általában jól ment a hazai csapatoknak. Nagybajom és Gyékényes azonban idegen pályán is nyerni tudott. Felsömocsolád—Buzsák 2:1 (1:0) Felsömocsolád, 200 néző. V.: Antal. Kemény, de sportszerű mérkőzés volt, arnelyen megérdemelt hazai győzelem született. G.: Szentgyörgyi, Tóth, ill. Dumity. Taszár—Vése 2:1 (l:t) Taszár, 200 néző. V.: Erdélyi Gy. Rendkívül sportszerű találkozón a vártnál valamivel nehezebben, de megérdemelten győzött a Taszári Szőnyi SE. G.: Vitéz, Bódi, ill. Bojtor. V. forduló, szept. 26—27: BNA—Fürdőigazgatóság, Kaposvár—Közért, Kaposvár— Ganz, Komló—Győr, BKV Előre—B. Vegyész, PEAC— Közért, Zirc—Sz. Spartacus. SchádL Az első félidőben a homokszentgyörgyi csapat játszott fölényben, de a góllövés nem ment a vendégeknek. Szünet után változott a játék képe, s ebben az időszakban szinte tetszés szerint rúgta góljait a hazai csapat. G.: Peter- di (4), Oglizán (2), Mónos. Gyé kényes—Csokonyavisonta 3:2 (1:1) Csokonyavisonta, 150 néző. V.: Pomai. Jó iramú, változatos mérkőzés volt. A vendégcsapat kultúráltabban futballozott, s rászolgált a győzelemre. G.: Horváth (2), Kará- di, ill. Márkus, Zadravecz, Somogyszob—Szentbálázs 3:0 (2:0) Somogyszob, 150 néző. Vezette: Bognár. Balatonszpmes—Balatonlelle 1:0 (0:0) Balatonszemes, 200 néző. V.: Erdélyi. Küzdelmes mérkőzést hozott a két szomszédos balatoni csapat rangadója. A hazai együttes nagyobb lelkesedésével csikarta ki a győzelmet. G.: Takács. A megyei II osztályból jelentjük JÓS lent a hazai csapatoknak A többi NB Il-es mérkőzésen is nagyszerű eredmények születtek. A forduló azt tükrözi, hogy mijven ugrásszerűen fejlődik hazánkban, a tekézés. Mintegy 200 fával magasabbak az átlagok, mint akár két-há- rom évvel ezelőtt. Bp. MOM—Herendi Építők 7:1 (2643:2405) Győri Richards—Beloiannisz 5:3 (2641:2547) Baranyai Építők—Ganz-Villany 6:2 (2674:2384) T. Bányász—Pápai Ezüst Nyíl 5:3 (2499:2454) Rf. Építők—Dorogi Bányász 5:3 (2628:2502) Nagybajom—Szülök 2:1 (1:0) Szülök, 150 néző. V.: Koller. A vendégcsapat támadósarának és a hazaiak védelmének harcából a bajomi csatárok kerültek ki győztesként. G.: Bu- novácz, Milbacher, ill. Haris. .Felsőbbgát—Böhönye 2:0 (2:0) Felsőbogát, 450 néző. V.: Hardi. A két szomszédvár örök rangadója most is nagy csatát végig izgalmas, jó mérkőzést hozott. A hazai csapat a kapu előtt határozottabb volt. G.: Leiber II., Pető. Porrog—Homokszentgyörgy 7:0 (1:0) Porrog, 400 néző. Vezette: A somogyvári Dózsa Mg. Tsz nagyobb mennyiségű új tetőléeet értékesít. I. osztályú léc ára 3,50 Ft^fm, Erdéklődni lehet a központi irodában. (80S6) Azonnal felvessünk segédmunkásokat építőipari munkára, éves foglalkoztatásra, fix fizetéssel. SZOT ÜDÜLÖKA RBANTARTÓ, Balatonlelle. (8047) Gölle—Korád 3:2 (1:1) Gölle, 120 néző. V.: Bóna. Sportszerű mérkőzés volt, némi szerencsével nyert a hazai csapat. G.: Bodó (2), Kardos, ill; Keresztes, Káveczki. Balatonfenyves—Somogy- szentpál 4:0 (2:0) Balatonfenyves, 200 néző. V.: Tombor. Eléggé csapkodó játék folyt mindkét félidőben. A két támadósor közti különbség döntőnek bizonyult. G.: Fábián (3), Lipők. K. Gazdász—Somogyvár 4:4 (4:1) Topanár, 50 néző. Vz Horváth I. L. Két ellentétes félidő volt, a mutatott játék alapján a döntetlen igazságos. Tapsony—Szöllösgyörök 6:1 (0:1) Tapsony, 250 néző. V.: Bakonyi. A györökiek vezető gólját csak nehezen egyenlítette ki a hazai csapat, ezt követően azonban potyogtak a gólok. G.: Horváth I; (3), Szabó (2), Horváth II., ül. Horváth. Somogyjád—Balatonszárszó 4:2 (2:2) Somogyjád, 150 néző. Vezette: Pesti. Második félidei játékával biztosan győzött a hazai csapat. G.: Horváth (2), Nagy, Répás, ill. Pusztai (2). Közért—Zirc, B. Vegyész— Komló, BNA—Kaposvár, Fürdőigazgatóság—BKV Előre, Sz. Spartacus—PEAC, Tatabánya —Sz. Haladás, Ganz—BKV I Előre. Sporthírek Az NSZK Davis Kupa együttese megérkezett Clev- landba, ahol a hét végén mérkőzik a Egyesült Államok csapata ellen. A németek Bungert, Kuhnke, Buding, Fass- bender négyest jelölték a döntőre. k Hétfőén este 50 000 néző előtt 0:0 arányú döntetlen eredménnyel ért véget a Milan—Bayern München nemzetközi barátságos labdarúgó mérkőzés. \ Az O. Dózsa nyugatnémetországi vendégszereplésre utazott. Jégkorong csapata már két mérkőzést játszott Obers- dorf-ban. Először a Lisarsee ellen 3:3-as (0:1, 2:1, 1:1) döntetlen eredményt harcolt ki. Másodszor az Obersdorf volt az ellenfél és az újpesti lilafehérek 3:2 (0:1, 2:1, 1:0) arányú győzelmet arattak. A harmadik ellenfél az EV Füssen együttese lesz. A Magyar Sakk Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy a szeptemberben, az NSZK-beli Siegenben lebonyolításra kerülő sakk-olimpián a magyar csapat már kijelölt öt tagja mellett a fiatal Ribli Zoltán lesz a hatodik versenyző. Elelmezésvezetőt és takarítónőket szeptember 1-re felveszünk Ajánlatokat: 178 980. számra a Magyar Hirdetőbe. (178980) A Csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet azonnali belépésre keres TMK GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GÉPIPARI TECHNIKUST. Fizetés megegyezés szerint. (8044) 0 SOMGGTI NÉPLAP Szerda, 1970, augusztus 26. AUGUSZTUS 2é SZERDA Izsó, Sámuel Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Feihőátvonulások, néhány helyen átfutő esővel. Az időnként élénk, helyenként erős északnyugati, északi szél fokozatosan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19—24 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 érakor Siófoknál 19 fok volt. — Az új hitel politikai elveknek a termelőszövetkezetekben való érvényesüléséről tanácskozik mai ülésén a Marcali Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ezenkívül a Vései Községi Tanács szakigazgatási szerveinek tevékenységét értékeli a vb. — Bezártak az építőtáborok. A negyedik turnusban csaknem 1300 fiatal fejezte be a munkát a megye hat ifjúsági építőtáborában. — Mintegy 1600 kocasüldőt adtak ki a tagoknak a háztáji állattenyésztés fejlesztéséhez a somogyi termelőszövetkezetek. — 11,5 millió forint értékű építési beruházást végeztek az idén július végéig a marcali járás termelőszövetkezetei. Ennek az összegnek több mint a felét a múlt évről áthúzódó építkezések költségei teszik ki. — Szarvasmarhatelep épül 10,2 millió forintért a sávo- lyi tsz-ben. A nagy munkához jelentős hitelt — az idén és jövőre :s például — 1,1 millió forintot — kapnák. — Tojás a háztájiból. A scmogysámsoni tsz különféle mezőgazdasági áruféleségeket vásárol fel a falu háztáji gazdaságaiból. Egyebek között 700 000 tojás átvételében állapodott meg a tsz a gazdákkal — Sikertelen emberrablás. Hétfőn Mexikóban öt fegyveres sikertelen kísérletet tett arra, hogy elrabolja Belgium Mexikóban akkreditált nagykövetét. Négy gyanúsítottat letartóztattak, s hajtóvadászatot indítottak az akció szervezője, egy matematikaprofesszor után. — Lipcse az őszi vásárra készül. Az augusztus 30-án megnyíló és szeptember 6-ig tartó vásáron 55 ország 6500 kiállítója vesz részt. A legnagyobb külföldig kiállító a termékeit 4500 négyzetméternyi területen bemutató Szovjetunió lesz. — Fegyverek a bőröndben. A londoni Hilton luxusszálló ruhatárában, egy bőröndben öt géppisztolyt és 5000 töltényt talált hétfőn a rendőrség. Három személyt — egy amerikai és két libanoni állampolgárt — letartóztattak. A Hyde Park mellett magasló luxusszállóban az elmúlt héten a rendőrök egy ismeretlen telefonáló tájékoztatása alapján bomba után kutattak — eredménytelenül. — Halálra gázolta tegnap reggel egy személyvonat Lengyeltóti közelében Virág Andrásné 40 éves puszta- szentgyörgyi lakost. Az asz- szony valószínűleg öngyilkos- ságot követett el. 80 évve! ezelőtt, 1880. augusztus 26-án született Rómában Guillaume Apollinaire francia költő, a modern költészet egyik legjelentősebb képviselője, valódi nevén Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky. Apja olasz származású arisztokrata, anyja a cár által száműzött és világi kamarásként a pápai udvar szolgálatába szegődő lengyel nemes lánya. öt évvel fiuk születése után a szülők — házassággal egyébként sohasem legalizált — kapcsolata végleg felbomlik, ettől ~ kezdve különösen hányatott élete van a Kostrowitzky fiúnak. Állami állást, mint idegen állampolgár, később sem kaphat, különben sincs semmilyen végzettsége. Nem marad számára más kereseti lehetőség, mint »néger munka« egy újságíró mellett (aki azonban adósa marad a honoráriummal), majd egy zugbankárnál. Versei korán feltűnést keltenek. Költészete jól példázza Apollinaire útját, fejlődését, és »új költészete« kialakulásának legfontosabb szakaszait, amelyek a villoni örökségtől a hagyományos költészet szinte teljes megtagadásán át vezetnek a kubista versekig. 1918- ban Párizsban halt meg; igazi népszerűsége hazánkban a harmincas évek végén kezdődött. — Ittasan, a megengedettnél gyorsabban vezette tegnap hajnalban személygépkocsiját Kaposváron, a Tanácsház utcában Jean Ser- singer 39 éves francia állampolgár, és egy szabályosan parkoló tehergépkocsinak hajtott. Sersinger és három utasa megsérült, az anyagi kár meghaladja a 10 000 forintot. Jean Sersin- gert a bíróság gyorsított eljárással vonta felelősségre. — A megengedettnél gyorsabban vezette személygépkocsiját Magyaregres közelében Boriszlav Besilavics 34 éves zágrábi lakos, és nekiütközött egy szabályosan haladó tehergépkocsinak. A figyelmetlen gépjárművezető felesége és kislánya megsérült, az anyagi kár 'körülbelül 15 000 forint. — Megkezdődtek az első lengyel atomerőmű építésének előkészületei a lodzi hőteohnikai intézetben. Az erőmű két gőzturbinájának kapacitása eléri az egymillió kilowattot *— A világ 3. leghosszabb alagútjának építéséhez Kezdtek Kitakyusuban. A Shi- monosekit és Kokurat összekötő 18,6 'kilométer hosszú, tenger alatti vasúti alagút a tervek szerint 1973-ban készül el. — Öt kiló hasis — Párizsból. Joseph Amormino kaliforniai lelkészt a rendőrség Washington egyik repülőterén őrizetbe vette, miután kézitáskájában öt kiló hasist találtak, ötezer dollár óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezték a Párizsban töltött szabadságáról hazaérkezett lelkészt. Építőipari könnyűgépkeselőket, valamint balatoniéitól telep helyre CF 250-es gőzfejlesztőhöz kezelőket felveszünk jó kereseti lehetőséggel. Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. u. 52. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. (179347)