Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-01 / 179. szám
A legfiatalabb műhely közössége A MEZŐGAZDASÁGI Gépjavító Vállalat kaposvári üzemében sajátos formában nézték meg mit tehetnek a nemzeti jövedelem egyszázalékos növeléséért és az eredményes kongresszusi munkaversenyért. Véleménykutatást rendeztek, s a dolgozók elmondták, ki mivel tud hozzájárulni a saját munkaterületén. A közösség hozzászólása és »véleménye alapján kiderült, hogy az egy százalék helyett az öt- százalékos eredmény elérése sem lehetetlen. Sajnos vannak anyagproblémák, és a második félévre a százszázalékos kapacitásuk sincs még teljesen lekötve, de a feltételek a kitűzött célhoz adottak. Augusztus 10-én indítják a kongresszusi munkaversenyt. A feladatokat a könyebb áttekintés kedvéért üzemrészekre, brigádokra is lebontják. Az eddigi eredmények biztatóak. Május végéig az első féléves tervet 76,5 százalékra teljesítették, ez az eredmény — a megye többi üzemét is figyelembe véve — nagyon jó. A fiatal KISZ-szervezet negyvennégy tagja nagy feladatokat vállal magára. Megindult a szocialista brigád- mozgalom, melynek legkiváló bbjai a szerszámkészítő műhely Tóth Lajos brigádjának tagjai. Gulyás István művezető, Sántha Sándor brigádvezető és Benkocs István KISZ-titkár így beszélt a brigád gondjairól, munkájáról: — TIZENHÁROM FŐS kollektívánk nehézségekkel küzd. Két barátunk katona, most folyik az új munkaerők betanítása, s emellett géphibák is gyakran akadályozzák munkánkat Mindenesetre az általunk készített szerszámok miatt lényeges időkiesés még sehol sem volt. — Milyen munkákat végeztek? — Lényegében az a feladatunk, hogy minden munkaművelethez biztosítsuk a gyártó eszközöket, szerszámokat. A lengyeltóti gépjavító állomás zárszerkezeteket gyárt. Ennek felszerszámozását most fejeztük be. A kereskedelemben nem kapható speciális szerszámokat is készítünk. — Mit tesznek a szocialista brigád cím elnyeréséért? — Kommunista vasárnapok szervezésével kezdtük meg tevékenységünket. Ezenkívül * a Veszprémi Gépjavító Vállalat Petőfi Sándor brigádjával is felvettük a kapcsolatot. Tapasztalatcseréink nagyon eredményesek mind mozgalmi, mind pedig szakmai területen. Ők már kétszer nyerték el a megtisztelő szocialista brigád címet. Brigádunk anyagi alapjának megteremtéséhez májusban j vasárnapi műszakot tervezPályamunkátok között Mii T * ■:/t-s#?'-** y pp ti rr. ,, A két parton futnak a sínpárok, rajtuk lassan döcögnek a vonatok. Az állomás keleti végén már új sínen gördülnek a kerekek. A nyugatin pedig így készülő műút töltése szeli it a vágányokat. A négy méter széles út a tolatási határon aelül keresztezi a síneket, s a leeresztett sorompó bosszúságot szerez majd az országúton közlekedő gép j á r művezetöktek. A Somogy szobi állomás csak- íern fél négyzetkilométernyi .erületén mintegy száz mun- iás dolgozik. Szinte mindany- lyian veteránok e munkában. — Nagyon stabil a gárda — mondja az egyik vezető, amitor a 40—45 év körüli átlagéletkor kerül szóba. Szótlanul, íitartóan dolgoznak a, tűző lapsugarak alatt is. A télen- íyáron szabad ég alatt töltött ívek megedzették ezeket az smbereket. Mindig oda mennek ahol a legnagyobb szükség van nehéz munkájukra. Itt a múlt év októberétől dolgoznak. Az állomás épületétől balra sorakozó barakklakások jelentik az otthont. Szombaton délután aztán elindulnak a szélrózsa minden irányába családjukhoz. Az első árok mellett találkozunk Takács Jánossal. A negyven év körüli, tagbaszakadt férfi erős tenyerében könnyedén fordul a szerszám. Már ő is a veterán munkások közé tartozik. Tizenegy éve dolgozik megszakítás nélkül a vállalatnál, napi 10 órában. Mezőszilasról jár Somogyszob- ra. Simontornyán keresztül. A nyári h’ónarokhnn '< étezernyolcszáz körül keres. Elégedett. — Néha kellemetlen a lioszsaú utazas, de én itt jól érzem magam. A munkámat becsülettel elvégzem. A vezetőkkel soha nincs problémám. Megengedték, hogy vasárnap este helyett hétfőn reggel utazzak vissza, így a hét vége a családomé. A hiányzó órákat hét közben ledolgozom. A tőle kissé távolabb dolgozó brigád tagja, Bordás Sándor még csak huszonöt éves. A legfiatalabb, de mögötte is már több mint nyolcéves — a töltéseken ledolgozott — munka áll. Szolid, csendes embernek ismerik. A Tolna megyei Bátáról jár ide. Nőtlen ember, a 2500 forintos havi keresetet mégis öttagú családdal kell megosztania. , — A szüleim öregek, s az apám nyolc éve beteg. Három testvérem van. Két húgom gimnazista. Az öcsém is tanul. —, Ennyi fizetésből nem sok jut magának. — Meg kell fognom a pénzt, az igaz, de nem érzek hiányt semmiből. Szerencsére a szüleim otthon kapnak háztájit, meg a tsz-től támogatást. A nyári szünetben a nagyobbik húgom is dolgozik. Könnyebb a helyzete Rá- pec Béla előmunkásnak. Fiatal felesége is a cégnél van. Személyügyes. Igaz, a barakklakásokban töltik a hetet, de vigasztalja őket, hogy épül már Nagyatádon a családi ház. Szombatonként pedig együtt utaznak haza szüleikhez, Bakházára. Bár közeleg a dél és a naP egyre kegyetlenebből ontja sugarait. a munka lendülete nem törik meg. Lassan vége a délelőtti műszaknak. H. V. J. tünk. A még jobb közösségi szellem kialakítása végett kirándulásokat szervezünk Szálacskára, Igaiba. Havonta két alkalommal a textilművék fiataljaival közös klubdélutánokat, vetélkedőket rendezünk. S amit a legjobban szeretünk, az a Tóth Lajos Általános Iskola 7/D osztályával kialakított kapcsolatunk. Pályaválasztási tanácsadót tartottunk nekik, és tervbe vettük Tóth Lajos emlékével kapcsolatos dokumentációink kicserélését.' — Mit tesz a brigád a nemzeti jövedelem egyszázalékos emeléséért, és a hamarosan induló kongresszusi munkaversenyért? — Jelszavunk: szocialista módon dolgozni, tanulni és élni. Ezen belül célunk a határidők teljesítése és a jó minőség. Segítünk szerszámaink működését megismertetni az új munkahelyen, önmeózásunk- kal pedig a meós munkáját könnyítjük. S ami talán a legfontosabb, félévente öt újítás beadását vállaltuk. Ebből az első félévben hét lett. A munka biztonságossá tételéhez is hozzájárulunk any- nyiban, hogy munkavédelmi vetélkedőket, tapasztalatcseréket rendezünk. A magánéletben szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Gyakran együtt járunk szórakozni, kirándulni, sőt a »férfias házi munka« sem kivétel. A múltkor Benkocs Pistiéknél — mivel most folyik a közművesítés — egy délután kiástuk az árkot. Jó hecc volt. ÍGY ÉL TEHÄT a vállalat legfiatalabb műhelyének közössége. Hogy milyen műhelyben, azt kalauzolásuk során magam is tapasztalhattam. A világos, tiszta helyiség egyáltalán nem munkahelyre emlékeztetett Ha nem látom a különféle, csillogó gépeket, azt hittem voljja, hogy eltévedtem. Pedig nem. Az ablakban virág, a falon saját készítésű fém díszítő elemek, faliújság. Mindezt egy olyan brigád művelte, melyet fél évvel ezelőtt még csak kézlegyintés kíséretében emlegettek. De azóta — ahogy Czmerk István párttitkár szavaiból is kivettem — nagyot és kellemesen csalódtak bennük. Talán a fiatalos lendület? (Átlagéletkoruk 23 év.) Talán az új műhely, ta- 1 Ián a pártszervezet és a szak- szervezet támogatása tette mindezt? Nem tudtam eldönteni. Ügy érzem, valamennyi együtt. Győri András Ha az ember hatvan éves... B arcs egyik legcsendesebb, pihenésre legalkalmasabb környékén van a Verbina utca. Néhány száz méterre csak a Dráva, s az, aki szeret horgászni, s jut is erre ideje, igazán jól érezheti itt magát. Ebben az utcában egy barátságosan berendezett lakásban találom Horváth Jánost, a Barcsi Jársái Pártbizottság néhány napja nyugalomba vonult munkatársát. Szeret horgászni, most már bőven van rá ideje is ... Csendes, megfontolt ember. Szavának súlya van, mint általában az olyan emberekének, akik életük nagy részét nehéz fizikai munkával, a kenyérért, a megélhetésért való szüntelen harcban töltötték el. Erről beszélgetünk, meg arról, hogyan változott meg az ő élete is... — Cseléd voltam Háromfán. Törtem a földet, hajtottam a lovakat, ökröket, a napkelte már a mezőn ért, de ott talált gyakran a hold is. Úgy éltem 1945-ig, mint a többi sok százezer paraszttársam. 1945-ben Horváth János néhány társával megalakította a kommunista pártot és mérőkarót fogott, hogy felossza a földet — amelyen addig kegye- lemkenyérért dolgozott —, mégpedig azoknak, akiknek addig csak a munka jutott. Nem zavarta, hogy a bérlő néhány bizalmas emberével listát készíttetett, s felíratta, ki mennyi földet kapott, hogy ha eljön az ideje, tudja majd, kit miért kell felelősségre vonni, ö már akkor tudta, érezte, hogy erre soha többet nem kerülhet sor. S egített a falusi földmunkásszervezetek, a pa- rasztpárt, a földműves- szövetkezet megalapításában, ügyvezetője volt a szövetkezetnek. Mindenütt ott találni az első sorokban, ahol példamutatásra, helytállásra volt szükség. A tanácsok megalakításakor Háromfa élére került, az elnöki tisztséget három esztendeig látta el. Ezután a nagyatádi, majd 1954-ben a Barcsi Járási Pártbizottság munkatársa lett. Vízvárhoz és Lalkócsához, Kálmáncsához és Szülőkhöz, s a járás többi kisebb és nagyobb községéhez ezernyi emlék, sokszor az éjszakába, a hajnalokba nyúló beszélgetés emléke fűzi. Ott volt a termelőszövetkezeti mozgalom bölcsőjénél, s a nehéz esztendőkben is bátran beszélt a parasztemberekkel arról, hogy jövőjük egyedüli helyes útja a közös gazdálkodás, erejük összefogása. Amikor az ellenforradalom szétzilálta a termelőszövetkezeteket, újrakezdte a munkát. S nemcsak a tsz-ek összekovácsolásáért dolgozott. Erejét, idejét nem kímélve ugyanígy fáradozott 1957 elejétől a párt- szervezetek újjáalakításáért, a kommunisták számának növeléséért is. Süveges Sándorral — most a járási pártbizottság első titkára — motorral járták a falvakat, s elérték, hogy mind több lett a kommunisták és a pártszervezetek száma. Most itt él ebben a csendes utcában feleségével, aki a munkában is mindig mellette állt. Ö volt az alapítója, majd titkára Háromfán az MNDSZ- nek, s amíg betegsége nem gátolta a feladat ellátásában, titkára volt a barcsi járási nőtanácsnak is. Sokszor beszélgetnek közös emlékeikről, az elsuhant esztendőkről. Az udvart gyakran veri föl vidám gyenmékkacagás, főleg, amióta Horváth János nyugdíjban van. Kis unokája, a nyolcesztendős Ágika nap-nap után náluk vendégeskedik, s elkíséri a Papát, ha kora délelőtt vagy délután horgászni. indul, esetleg a közeli erdőbe gombát szedni. Szavai nyomán azt kutattam: elégedett-e sorsával, életének alakulásával, a munkája után kapott megbecsüléssel? Több kitüntetése van: a Munka Érdemrend bronz fokozata, a Szocialista Munkáért Érdemérem, a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem, a Mezőgazdaság kiváló dolgozója jelvény. Hatvanadik születésnapjára pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg. De nemcsak ebben látja munkája, egész élete értelmét, eredményét. A múltban cseléd volt, ma nyugdíjas pártmunkás. Leánya pedagógus, veje tanácselnök, most végzi a jog- tudományi egyetemet. S a hozzá hasonló, egykori cselédemberek ma a termelőszövetkezetekben, a saját magukéban gazdálkodnak, és egyre jobban élnék. Hogy minél többet segíthessen nekik új, jobb életük formálásában, ezért kezdett ő is tanulni és végezte el ötvenéves fejjel a mezőgazdasági technikumot. Elvtársaitói, a pártbizottság munkatársaitól nem búcsúzott el végleg. Hiszen tudja, számítanak tapasztalatára, tudására, emberismeretére, s amikor szükség lesz rá, szívesen megy, és segít abban a munkában, amelyet negyedszázadon keresztül folytatott. Hatvanadik születésnapjára, a magas kormánykitüntetéshez rengeteg üdvözlő levelet, táviratot kapott. Ezeket legalább olyan szeretettel, megbecsüléssel őrzi, mint a kitüntetéseket. Köztük azt’a táviratot, amely Kálmáncsáról, az Aranykalász Tsz-től érkezett: »Szívből örülünk kitüntetésének. Köszönjük emberségét, a termelőszövetkezetnek nyújtott segítségét. Kívánjuk, hogy az ezután következő pihenő- éveket sokáig jé erőben, egészségben töltse el.« E zt kívánjuk mi is Horváth János eivtársnák, s azt, hogy legyen boldog részese, tanúja egyre kiteljesedő, megvalósuló szocialista társadalmunknak, amiért ő is negyedszázadon át küzdött.- Szalai László Magyar íénytájé Az Elektrpimpex töibb nyugatnémet céggel együtt nevezett be az algíri stadionváros- ba kerülő fénytájékoztató vásárlására kiírt nemzetközi pályázatra. A vállalat most értesítést kapott arról, hogy megnyerte a pályázatot. Két 10x30 méteres fénytájékoztatót sze£ Algírnak rélnek fel az algíri stadionban, amely egyébként magyar tervek alapján készül és az építésében néhány magyar szakember is közreműködik. A fénytájékoztató felavatása 1971. június 19-én lesz. „Vidd magaddal az igaz barátság emlékét" Nyolc nap a Barátság nemzetközi katonaifjúsági táborban Tele az asztal emléktárgyakkal. Szinte simogatja őket tekintetével. A máskor bőbeszédű fiú most percekig keresi a szavakat. Ahogyan mondja, életé legszebb élményében volt része. Néhány napja zárta kapuját a Varsói Szerződéshez tartozó hadseregek ifjúsági vezetőinek és aktivistáinak részvételével Tiszaligeten rendezett Barátság nemzetközi katonaifjúsági tábor, melynek — nyolc esemény- és élménydús napján — részvevője volt Szőke István őrvezető. — Már nagyon sokat beszéltem katonatársainmak a táborban szerzett élményeimről, ahol igaz bálátokra találtam. Olyanokra, mint Johann, a német tengerész, Iván, a szovjet hadnagy és Zygmunt, a lengyel határőr főőrmester, akikkel szinte minden percemet együtt töltöttem. Itt láttam, értettem meg, hogy az internacionalizmus érzése hogyan válik valósággá — mondja, és büszkén mutatja a zubbonyán lévő tábori emblémát. — Mi volt a táborozás célja? — kérdezem. — Az, hogy hazánk felszabadulása 25. évfordulójának jegyében bemutassa a szocializmus építése során elért sikereinket, lehetőséget teremtsen az egyes országokban folyó ifjúsá’gi munka tapasztalatainak kicserélésére. Együtt emlékeztünk meg Lenin születésének 100, és a Varsói Szerződés megkötésének 15. évfordulójáról. Sokat tanultunk, megismertük egymás munkáját, életét — mondja Szőke őr- vezető. — Milyen volt a program? — kérdezem és máris előveszi a díszes meghívót. Olvasom: Meghívó a résztvevő hadseregek delegációjának fogadására Szolnokon, a Kossuth téren; egy katonai művészegyüttes műsorára; a Martfűi Cipőgyár fiataljainak szolidaritási nagygyűlésére. — Nagy élmény volt számomra a nemzeti napok megünneplése — folytatja. — Mindennap más-más ország nemzeti napját tartottuk. Ilyenkor az ünnepelt országgal, annak hadseregével, kultúrájával, dalaival foglalkoztunk. Az volt a szokás, hogy reggel, a zászlófelvonáskor minden ország képviselője fel- köszöntötte az ünnepeltet és megajándékozta. Nagyon megható pillanatok voltak. — A legkiemelkedőbb élmény? — A bücsuesten éjfél körül néhányan —. elfáradva a számos rendezvénytől — lefeküdtünk. Már kezdtünk elaludni, amikor jött egy lengyel és bolgár katonákból álló küldöttség. Addig énekelték az ágyamnál a korábban megtanult magyar népdalt, amíg el nem mentem velük a már parázsló tábortűz- höz. Hajnalig mai-adtunk együtt... Vagy amikor a jász- boldogházai termelőszövetkezetben voltunk látogatáson. Itt lovagolhattunk is. Megkérdezték, ki akarja kezdeni. Legfürgébben egy román, egy bolgár és egy német fiú jelentkezett. Mindhárman tengerészek voltak. Ahogy felültek a lóra, azok máris futni kezdtek velük vissza az istállóba. ök csak integettek, hogy fogják meg a lovakat. Ügy hozták vissza őket. Amikor leszálltak, csak annyit mondtak, hogy könnyebb egy egész flottát vezetni, mint ezeket a lovakat — meséli nevetve. — Hogyan jutott el a táborba? — Katonai és ifjúsági munkám elismeréseképpen kaptam e kitüntetést. Nagyon büszke vagyok rá. Mindenkinek elmondom, itt a laktanyában is és a munkahelyemen, a Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalatnál, ahol KISZ-titkár voltam, hogy ilyen testvéri összefogásban hadseregeink ereje legyőzhetetlen — mondja. Sokat beszélgetünk még a táborról, majd így szól: — Sajnos, gyorsan eltelt a nyolc nap. Búcsúzáskor Iván, a szovjet b ' ■átadta a zubbonyé" ' : el vényét és azt nv>" ' ked adom, István ’agaddal az igaz dókét:« Erdei György SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1970. augusztus 1.
