Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

T

essáfc elképzelni egy

nyelvet, / amelynek majdnem páratlan a fazdagsága, mindenesetre páratlan a szegénysége is! S ezzel már beletaláltunk bonyolultságaink kellős közepébe.

A gazdagság fogalmán szókészletünket, a szegénységen ősgesztáínk hiányát értem.

Nyelvünk a tudomány . mai megállapítása szerint háromezer éves. Három évezred előtt szakadt ki a finnugor alapnyelvből, elindulva a küzdelmek, megmaradásáért vívott harcok, a virágbabo- rulások útjain. Ennek a háromezer éves nyelvnek — Európában nagy ritkaság! — az akadémiai nagyszótár gyűjtése alapján végzett számítások szerint 800 000 szava van. Sha ideszámítjuk a határozószókat, a főnévi és' határozói igeneveket, több mint egymilliós, pontosan 1 065 000 a magyar szókészlet nagysága.

/.

Ennek a gazdag, minden hangulat megsejtésére, minden érzelmi és gondolati árnyalat kifejezésére alkalmas ányanyelvnek fájdalmasan kevés az írott nyelvemléke, ösgesztáink nincsenek. Elvesztek? Nem rendelkezünk, mint a finnek, egy magyar Kalevalával.

Tessék elképzelni — regény! — azt a bonyolultságot, amelynek körülményed közt megmaradt és felfedeződött a magyar próza, s a magyar líra legrégibb írott emléke! Legrégibb? E szót is meg kell kérdőjelezni, hiszen a Halotti Beszédnél (prózánk első emlékénél) s az Ómagyar Mária-siralomnál (az első megmaradt rftagyar versnél) bizonyára voltak sokkal régebbi írott emlékeink is. De ezek nincsenek meg. Ezek elvesztek.

A Halotti Beszédet is a véletlen mentette meg. Pray György szerzetes 1772-ben Pozsonyban, latin nyelvű kódexben lapozva a 154-ik lapon magyar szöveget fedez fél: a 26 soros Halotti Beszédet és a 6 soros . Köayör-" gést. És ezzel feltárja nem csupán a magyar, hanem a finnugor nyelvcsalád első írott emlékét is, amely a felfedezés előtt több mint Ötszáz évvel, 1200 körül keletkezhetett.

Az első magyar, versemlék, a legrégibb ismert magyar vers, az Ómagyar Mária-si- ralom históriája a Halotti Beszédnél is megdöbbentőbb. Nem a véletlen, hanem csak az isten. csodája mentette meg. Nem nekünk — a belgáknak. Mert első prózai emlékünkT kél ellentétben — a Halotti Beszédet az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi — az első magyar vers a belgiumi Louvainban van. Fölfedezik —• »Világ világa, Virágnak virága!-« — a latin nyelvű kódexet a század elején tízben, Toscanában, s megveszi egy müncheni. antikvárius. Az első világháború után eladja a német jóvátételi bizottságnak, amely a háborús — a louvaini egyetem könyvtárában ejtett — károkért a belgákat kártalanítja. A második világháborúban1 a kódex csak úgy menekül meg a teljes megsemmisüléstől, hogy' a. front közeledésekor a »mi«, kódexünket a belgák pámcél- szekrénybé zárva elrejtik. Ebben a kódexben szerepel, szinte rejtve, homályosan, olyannyira, hogy csak nagyítás után olvasható, első vers- emlékünk. Egy XIII. századbeli szerzetes becsempészte volna a latin szöveg közé? Az irdatlan messzeség — 700 év — már felelni képtelen. ____

2.

E

s mögt tessék elképzelni a további bonyolultságokat! Ennek az ősi, páratlan gazdagságú nyelvnek, amely hajlékonysága folytán ellenállt az eltörökösödésnek, ellenállt a latin és a német nyelvnek, ennek a nyelvnek beszélői, a fiai 1770-ig bebizonyít- hatóan azt sem tudták, hogy ez az árva n^elv hova tartozik, milyen '' nyelvcsaládba, kik a rokonaik és azok hol, merre élnek. Még nincs Halotti Beszédünk, még messze, nagyon messze vagyunk attól, hogy fölfedezzék a Má- ria-siralmat, amikor egy véTöprengés és riport a magyar nyelvről

írta: Ruffy Péter

letten —^ de micsoda bonyolult véletlen! — juttatja ezt a népet ahhoz, hogy bebizonyítsák előtte a finnugor eredetet.

Egy jezsuita csillagász — Sajnovics János, emlékét május 12—14-én ünnepelte Székesfehérvár — és Tordas község — elkíséri bécsi főnökét, Hell Miksa európai hírű csillagászt az észak-norvégiai Vardö szigetére, hogy megfigyeljék a nap előtt elvonuló Venus bolygót. S mivel a bolygó elvonulásáig hét hónap idejük van, Sajnovics a lappok lakta szigeten fölfedezi a magyar—lapp hasonlóságokat, a nyelvi egyezéseket, a törvények azonosságát, s 1770-ben kétszáz éve, Koppenhágában latinul megjelenteti művét, amely az összehasonlító nyelvtudomány útján utat vág a finnugor származtatás bizonyossága felé.

A véletlenek láncolata mellett idézzük föl e nyelv életének másfajta bonyolultságait is!

A török hódoltság után kevesebben beszéltek magyarul, mint a török hódoltság előtt, pedig közben százötven esztendő telt el. A török hódoltság előtt — Mátyás korában — annyi ember beszélt magyarul, mint amennyi angol abban a korban angolul. S a roppant töredezés ^s történelmi zuhanások ellenére a mai magyar nyelvnek több mint egymilliós a szókészlete, a mai angol világnyelvnek sem sokkal több. A mai magyar nyelv egyetemi tankönyve szerint 1 000 000—< 1125 000. S hogy fokozzuk nyelvi , helyzetünk bonyolultságának állapotát: ma a világon 15 millió ember beszél magyarul Körülbelül tizenöt- milliónak az anyanyelve magyar, de nem tizenötmilliónak. magyar az államnyelve. S a történelmi" fejlődés példái nyomán számolni kell azzal is, hogy a franciaországi, a kanadai, a belgiumi, a svájci, a haiti francia nyelvhez hasonlóan többféle magyar nyelv alakul ki: például a vajdasági, az erdélyi, az amerikai, amelyeknek törvénye, szelleme azonos ugyan, de szókészlete részben már különbözük.

3.- Ilyen történelmi, s ilyen földrajzi körülmények között, ennyi bonyolultság közepette mit teszünk 'mi ezért az ősi, gazdag, nagy — talán a legnagyobb — nemzeti kincsünk ápolásáért s felvirágoztatásáért?

S itt már egy nehéz ellentmondás bonyolultságát kell fölvetni.

Bárczi Géza egyetemi tanár, nyelvünk legnagyobb élő tudósa, akit A magyar nyelv életrajza című művéért a legutóbb az Állami díj 1. fokozatával tüntettek ki, azt mondta néhány évvel , ezelőtt egy debreceni nyelvészkongresszuson, hogy a magyar nyelvtudomány reneszánszát éli. Kazinczy koránál teljesebb és gazdagabb anyanyelvűnk ápolása, gondozása és a jó kertész munkáját itémogató állami bőkezűség.

Csak legnagyobb vállalkozásainkat említem. A felszabadulás után életre hívták — az idén húsz éves már — a Nyelvtudományi Intézetet. Megjelent egy páratlan vállalkozás: a magyar nyelvtörténeti-etimológiai szótárának első kötete; s kiadták a »legnehezebb« (mert legsúlyosabb) magyar nyelvészeti munkát: A magyar nyelvjárások atlasztát, ■

Évről évre megrendezik a magyar nyelv hetét Olyan vállalkozásaink voltak, mint a Kodály emlékpályázat, amelynek célja volt a magyar nyelv iskolai, oktatását még vonzóbbá tenni. Megjelent a magyar nyelv regénye, Bár- czi könyve: A magyar nyelv életrajza, közel ötszáz oldalon. S ki ne' ismerné Lő- rincze La jós páratlan, rádiós ötperceit?

Nyelvészefl irodalmunk ilyen gazdag soha nem volt.

4.

E néhány szót, s megjegy- zést rneg kell magyarázni.' A Rádió folytonos nyelvművelő munkája, a győri Kazinczy- versenyek, a szép, magyar beszédért folytatott yersehgé- sék, az állami bőkezűség, a Nyelvtudományi Intézet

nagyszerű munkája, az akadémiai nyelvművelő munka- 1 bizottság tevékenysége ellenére is folytonosan romlik, kopik, szelleméből vetkőzik ki az édes anyanyelv.

Sokan beszélnek helytelen hangsúllyal, és .elfelejtik, hogy a magyar nyelvben a hangsúly az első szótagon van. A rádióban, a telvízió- ban, de egyes színházainkban is sok a helytelenül hangsúlyozó, egyenesen éneklő hang, s a kolozsvári magyar színházban például szebben, érzékletesébben, hívebben, mert jobban beszélnek magyarul, mint egyes vidéki, de nem egy budapesti színházban.

»Fönt« állam és nyelvtudomány mindent megtesz nyelvünk ápolásáért. »Lent« azonban terjed a . »brosúra- nyelv«, egy sajátos zsargon, amely torzszülött szavak — »nagygságrend«, »lerendezés« — hínárjával fonja körül a nyelvet, rontja, töredezi és sorvasztja.

Ez a nyelv ellen állt minden idegen nyelvi —* török, latin, német — veszedelemnek. Ezért érthetetlen napjaink magyar nyelvének és magyar beszédének a romlása. Ma semmi sem fenyegeti s minden — állam, tu- domahy — támogatja a nyelvápolást, a nyelvművelést. Mindezek ellenére kevés a mai élő nyelvben, a beszélt »nyelvben, a szónoki nyelvben az érzékletes szépség, a szavak gazdagsága és árnyaltsága; a logika fegyelme, a szinonimák használata. Tehát nem merítünk mélyen abból a páratlan kincstárból, amelyet a régi nemzedékek ránk örökítettek. A magyar nyelvnek olyan remeklő szónoka, e nyelvnek olyan páratlan művészei voltak, mint Kossuth. S mit szóljunk a mai szónoki nyelv általános szürkeségéről, a sztereotípiákról, előre gyártott elemek alkalmazásáról, a közös gondolat és közös eszme szegényes,, nem egyéni, gyakran néni vonzó — mert egyhangú — megfogalmazásáról?

A háromezer éves, több mint egymilliós szókészletű, páratlan gazdagságú és költőink soraiban már-már a csillagok fényét érintő magyar nyelv gondjait tetézi, hogy sok magyar gyermek nem végzi el még a nyolc általánost sem. Vannak még bőven analfabétáink, a magyar nép tengerében nagyon sok olyan család van — vidéken, városiban meg tanyán —, amelynek tagjai soha nem olvasnak; s művelődési házaink egy része sem képes hivatását betölteni.

5.

»Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írók, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható« ■— írta volt e nyelv egyik művésze, Kosztolányi Dezső.

Nem egészen, csak egy kicsit, egy parányit ebben a szellemben élni — s a nyelv- rontás ellen, az anyanyelv szépségéért már tettünk valamit.

Kerék Imre:

KEMEIHYEK

Badacsonyi vihar

Még egyszer' átröntgenezd bazalt homlokát a Nap, másodpercekig tartó öröklétbe emelve

jegenyesort, pincék tükörfalát.

*

Majd különös csönd intervalluma

Villamossággal telített kövek idegzetében, víz alatti bugyrok mélyén hangokkal terhes némaság.

Sinusgörbéket rajzoló sirály rikolt először. Nádtorsok tövéről buborék indul a felszín félé. Zörejekkel benépesül a part

Az elemek forrongó műhelyéből pörölyök csattogása haitik. Szikla-öklelő hullám taraján vízbe fúlt halászok lelke zokog, kötélverő szél crescendója bömböl

A zsugorodó lapályon riadt fáikába verődnek a bokrok. Jégzománc pattog, a csülök- nyomok füstölgő kráterek —

s villogó fehér agyaraival nekírónt a hegynek a vihar.

— £?akk — szuszogott a sógorom.

— Kész is vagyok — vigyorogtam.

— Nana! Nem úgy ismerjük

' mi a fiatalurat Nicsak, picsák! A bástyát húzta közbe. Akkor még egy sakk innét — lépett ei a lóval

— Ügy ni! Ezt kiütjük, aztán beadjuk a mattikát —- kuncogtam. ; 1

— Hát sohasem hagyjátok, már abba? — tette felém a kupica pálinkát a nővérem.

— A, ez katonás volt! — hörpintettem le.

— Édes fiam! Egy napra jössz le, s azt is végígsak- kozzátok szólt feddően jóanyám.

— ö nem jön le: leúgíik — tette az asztalra a nővérem a második kupicát.

— Berúgatod. Tudod, hogy a Róza nénihez keli mennie — mondta neki anyám.

— Azám! Ez tényleg matt az angyalát! —dőlt hátra a sógorom.

— Sose akarsz már elmenni — nyelvelt a Mshú- gom. 1

— Űjabb lemezt kérek — mondtam, és vettem a kabátomat.

Csikorgó tél volt. Akkor meg forró nyár. Hason feLukács Ferenc;

Valami elmúlt

küdtem a kertiben, a lábam lelógott a pokrócról. Átkoztam az egyetemet, s átkoztam minden halasztott vizsgát A nap a fejemet verte, a tankönyvnek csak -a Vállam tartott árnyékot. Hajnali hétkor kezdtem, és délre már tik- kadtam a hőségben. Bevizez- tém a Zsebkendőmet, és ráborítottam a fejemre. Aztán Róza néni szólított.

— Ebéd! , a

— Már megint paprikás- krumpli. A könyökömön jön ki — faltam az ételt, és fél- relökterh az uborkasalátát

— Hát ilyen égy gyerek. A kanász • lányát kerülgeti, és még válogat. Ne félj, holnap cukorborsót főzök!

Már amilyen szép lány. Az jó lesz — öleltem át széles hátát.

— Te hízelgő, menj tanulni! Estére jön a Manci tejért.

Mentem én, és újra hasra feküdtem a pokrócon. A falun kívül éltem egy más világban, de villánygyújtáskor velük voltam megint Este

keltem életre, mint a bagoly. A napfényes világból csak betűket láttam és villanásokat: Róza néni a konyhában főz. Róza néni vizet merít a gémeskútból. Róza néni a kertben kapál

Megindultam, és lelöktek a buszról A klinika szürke volt, és némán félelmetes. Bevágtam az ajtót, és rá se hederítettem a portásra. Egy fehérköpenyes alakiba botlottam.— Géza! Hát te hogy kerülsz ide? — néztem.

— Itt vagyok adjunktus — nevetett.

— Ez igen. Öt éve nem- hallottam rólad, úgy eltűntél.

— Te tűntél el. Én megnősültem, és ittmaradtam.

— Igen. Én elváltam, és elmentem.

— Emlékszel, a »Hullámban«? Ragyogó éjszaka volt. Míg élek, nem felejtem el. Onnan mentem reggel vizsgázni. Hajjaj! Gyerekes apa vagyok, most már be kell érni ezzel is.

— Ez jól, ,áIL neked — mondtam.

— Tényleg. Hozzám jöttél? Vagy mi az ördögöt keresel itt?

— A nagynénean... Itt fekszik. Rákos.

Géza megveregette a válla- mat.

— Így van ez öregfíú. Meg a kora is. Talán két napja van hátra — vezetett a kórterembe.

A nővér már belibbent előttünk, és Róza nénire te- .rített egy lepedőt, mert nem tűrte meg magán a ruhát.

— Látogatója van, néni —

mondta. /

Álltam az ágynál, és néztem a beesett szemét.

— Eljöttél? ... Kihullott a fogam. Mindenem tönkrement. Jó, hogy eljöttél. Én már itt maradok. Itt halok meg a városban. Miért hoztak ide? Otthon akartam meghalni.

Géza eltűnt, én meg álltam az ágy lábánál, és nem tudtam hazudni.

— Meghalunk. Mindannyian meghalunk, Róza néni.

Holnap bajon anyám — mondtam.

Feljajdult, és lerúgta magáról a lepedőt Hátatfordí- tottam.

Á presszóban mosolyogva üdvözölt a felszolgálónő, és intett a - sarok felé. Megpas- ■ kottám a »régi bútordarab« fenekét

Jolán ujja idegesen dobolt az asztalon.

— Hű&z perce várok —■ közölte.

— Valami közbejött -» mondtam.

— Tegnap este kaptam meg a táviratodat, hogy jössz. Lemondtam a- házibulit. Húsz perce várok!

— Tudod mit? Ne várj többet! Ügy sincs ennek sok^ értelme.

— Szóval összeszedtél valakit Pesten, és én már mehetek.

— Van valakid?

— Emberek mennek, emberek jönnek. Mindig van. valakink.

— Mit iszol? — kérdeztem,

— Búcsúzóul azt., amit te — mondta, és előhúzta táskájából a szerelmeslevelet, amit két hete írtam neki.

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. augusztus 16.

/