Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-12 / 162. szám
Az ember egész pályáját, l&vendójét és lelki egyensúlyát befolyásolja az a pillanat, hogy milyen élethivatást választ Azt, amihez vonzódik vagy azt, ami felé taszí- tódík? Azt, amelyre készül, vagy azt, amelybe belecseppen? Súlyos gond. Százezreké. Tizermégyévesek gondja, fazennyoloéveseké, és a szülőiké. S a szülőkön túl a rokonoké, a nagy családi köré, az egész környezeté is. Ebben az esztendőben 166 ezer 527 fiatal végezte el az általános iskolát, ezeknek 87 százaléka kíván továbbtanulni. Ehhez a számhoz vegyél: hozza a maturandusokat! (A régi Horfchy-világban évente közel 7 ezer ifjú érettségizett, idén több mint harmincezer.) Az általános iskolai tanulókkal együtt az idén közel kétszázezer ifjú töprengett, viaskodott és döntött arról, hogy mi legyen, hol tanuljon, milyen hivatást válasszon. Ebben az esztendőben tehát — elnagyoltan — kétszázezer családot érintett. S miután egy család legalább két tagból (féleség, férj) áll, a pályakereső ifjún kívül legalább négyszázezer fenőttet, s ha ehhez hozzászámítjuk a szűk rokonságát: közéj egymillió embert foglalkoztatott és késztetett gondolkodó választásra a ibérdés: Mi legyen a fiúból, lányból? Hogyan döntsünk? Hazai gond? Világgond is mindenesetre. Pályát választani olyan korban, mikor az ismeretanyag gyorsan változik, s amelyben úgy kell élni, még magas képzettségű tudományos embereknek is, hogy fejüket időnként 'kiszellőztetik, hogy új ismeretanyag befogadására tegyék képessé. 2. Az UNESCO jelentébe szerint a japániak fogalmazták meg a leghelyesebben a pályaválasztási .tanácsadás módszerét. A japán tanácsadás elősegíti, hogy az ifjúság választása — a tényleges szükségleteknek megfelelően — olyan szaäcmai összetételű legyen, mint amilyen irányban az ország gazdasága fejlődik. Mi is ezt szeretnénk, mi sem törekszünk másra. Mi is azt szeretnénk, hogy legyen elegendő építőipari szakmunkásunk és ne legyen annyi... (a másik hivatást, amely területen túlzsúfoltság van, nem is említem, ezt bárki behelyettesítheti ide). Világgond? Mindenesetre az a szintézis, a középarányos megtalálása. Arra neveljük, annak neveljük, amire szükségünk van, ami népgazdasági érdek. S úgy neveljük annak, hogy az ifjú egyénisége töretlen, vágyai érintetlenek maradjanak, azaz: bölcsén és harmonikusan találkozzék a társadalom szükséglete és az egyén álma. Álma? A választott hivatás iránti törekvése. Az UNESCO Nemzetközi Nevelésügyi Irodájának a tanulmánya 73 ország pályaválasztási tanácsadásával foglalkozik, azt méri feL A legkülönbözőbb országokat választották ki: ezeknek ötvenöt százalékában nagyon régen, némely országban nemrég, 9 országban ped;g még nem működik a pályaválasztási tanácsadás. Nem kényszer sehol sem! Segítség inkább Mi, vagy ki döntse el a pályát? Egyén vagy társadalom, tesztvizsgálat vagy pszichológiai laboratórium? A család, vagy a közösség, az ország, vagy talán a legalkalmasabb, az iskola? Már az az iskola, ahol a pedagógus és a diák szinte testközelben él, s ahol a jó pedagógus diákja minden képességét megismeri. Ezt vizsgálták Bulgáriától az NSZK-ig, Franciaországtól Japánig. Keresték a legmegfelelőbb módszert ott (például Ausztriában), ahol szinte már Mária Terézia óta folyik A baranyai példa a pályavAlasztAs gondjai pályaválasztási tanácsadás. Es keresték ott is (például Angliában), ahol az egész kérdés körül vihar robbant ki. A bonyolult tesztvizsgálatok, lelki laboratóriumok, ügyes- séigvízsgálatok, gondos képességpróbák mellett általában arra kezd rájönni a világ, hogy o pályaválasztási tanácsadást, az irányítást, az erde- lődés felkeltését már az iskolában kell elkezdeni. Az UNESCO minket — bármennyire súlyos a gondunk, s még a próbák úriát járjuk — megdicsért. Azt a törekvésünket dicsérte meg, hogy az iskolai nevelés segítségével igyekszünk a pálya- választás gondját megoldani. 3. Akkor miért szólunk gondról, mégpedig elég súlyosról? Az a kívánság a mi legfőbb gondunk, hogy a pálya- választás teremtsen egyensúlyt a népgazdasági szükséglet, s az egyén vágyai és tervei közt. Ez — őszintén — illúzió. Küzdeni lehet — parancsolni nem lehet, de nem is szabad. A szülők a nagyon jó, gyors keresetű foglalkozásoíkat keresik (gyermekeik számára). S hiába marasztaljuk él őket azért, mert gyermeküket föd rásznőnek adják, nem szövőnőnek, a küzdelem nehéz, mert a legoktondibb dolog azt várni, hogy az emberek anyagi érdekeikkel ellentétes cselekedetekre szánják rá magukat. A gond azonban e megállapítás ellenére is jelen van, s valamennyiünk élete sorsa, jövedelme, életszínvonala, az egész ország állapota nem kis részben függ áztál, hogy a népgazdaság számára »kíné- veUk-e-« a megfelelő munka- erő-mennifiséget. A szövőnőt, is. Az építőipari munkást is. S nem csupán fodrásznőt vagy szobafestő-mázolót, mert annak szívesen adják a szülők gyermekeiket, mert az sokat »maszekolhat«, notha általában az építőipar munkaerőhiánnyal küzd. Az ember értékét; helytállását, munkája minőségét nem csupán az méri, hogy kielégíti-e a népgazdaság érdekét, hanem az — legfőképpen az —, hogy a kérdéses személy azt csinálja-e, amit szeret, amire vágyik. Ami nem csupán munkája, hanem választott hivatása, szinte a szenvedélye. Mit mutatnak a statisztikai felmérések? 4. A Munkaügyi Minisztérium ifjúsági és pályaválasztási osztálya hétezer budapesti, miskolci, Szolnak, Győr, Bé kés és Heves megyei szakmunkástanulót, szakközépiskolai tanulót és fiatal szakmunkást kérdezett ki arról: 1. Hogyan, milyen hatásokra történt pályaválasztásuk? 2. Hogyan ítélnék meg más pályákat, és hogyan értékelik más pályákhoz képest a sajátjukat? Á válaszok nyersen megdöbbentőek voltak. Legalábo is minden illúzió elvetésére késztetik azt, aki a nagy felmérést olvassa. A hétezer fiatal több mint huszonöt százaléka szülei tanácsa, több mint tizenöt szá zaléka »valaki«, alapján (aki a kérdéses szakmában dolgozik), több mint tizenöt százaléka »úgy gondolta, ez lesz a megfelelőbb«. A többi pedig véletlen körülmények — rádióban szerzett ismeretek, üzemlátogatás stb. — alapján választott pályát. Csak 3,4 százalék (!) döntött szervezett pályaválasztási tanácsadás alapján. Ilyen körülmények között a képességek, tehetségek okos befolyásolásáról beszélni, ugye, nehéz. A 3,4 százalék siralmas adat. Még nehezebb egy másik — alkérdésre — kapott válasz: »azoknak a tanulóknak eredeti elképzelései, akik más pályára szerettek volna menni (százalékban)«. Ebből az tűnik ki, hogy a fiatal szakmunkástanulók 58,2 százaléka, a szakközépiskolai tanulók 47,7, a dolgozó szakmunkások 56 százaléka eredetileg más. pályára kívánt menni. Tehát nem azt csinálja, amit szeret, amire készült, s amit választani kívánt. Ugyanez a hétezer fiatal így »rangsorolja« az egyes pályákat: orvos, mérnök, író, tanár, ápolónő, pincér s a 8. helyre helyezi saját hivatását. 5. Hogyan csináljuk jól — vagy jobban — a pályaválasztási tanácsadást ezt a segítő igyekezetei, ezt a kényszermentes befolyásolást? A kormány kilenc esztendővel ezelőtt hozott határozatot az ifjúsági pályaválasztási tanácsadás megszervezéséről. Mit értünk el? Kialakult — s helyesen — az az elv, hogy a pályaválasztási tanácsadás pedagógiai feladat. Mert a fiatalt a legjobban — legteljesebben — tanítója, tanára ismeri, illetve ő képes a legjobban felismerni képességeit. E munkát először az osztályfőnökök gondjává tettük mind az általános iskolákban, mind a gimnáziumokban. Később kialakult egy vonzóbb forma: a pályaválasztási felelős: az iskolapszichológus. Az úttörő — a kísérlet elindítója — Baranya megye volt, ahol a kiválasztott pe- dagógusokat — a jövendő pályaválasztási felelősöket — kétéves tanfolyamon képezték ki. Baranya példáját Somogy, Tolna és más megyék követték. A baranyai kísérlet győzött: a módszert elfogadta a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos. Oktatási és ifjúságpolitikai Tanács. Az így megindult pályaválasztási tanácsadó munkát az iskolák pályaválasztási felelősei teszik hatékonyabbá. Ezek a pályaválasztási felelősök heti négyórás órakedvezményt kapnak. 6. Ezenfelül a megyeszékhelyeken szerveződnek a pszichológiai laboratóriumom, ahol orvos, pszichológus és pedagógus vizsgálja majd meg azokat az ifjakat, akiket a pályaválasztási felelős hozzájuk küld. Eddig tizenkét megyeszékhelyen létesült, illegve van alakulóban pszichológiai laboratórium. Es vannak megyeszékhelyek, ahol külön a megyei jogú város életre hívott ilyen intézményt. Budapesten a Deák Ferenc utcában működik a legnagyobb létszámú tanácsadó. Világgond, magyar gond, szülői gond, gyermeki gond. Mindenesetre a hazai ifjúságnak s ennek az országnak a jövőjéről nem lehet szólni csak úgy általában, ilyen va lóságos, s nehéz kérdések ismerete nélkül Huffy Péter (MTI! Hívogató- i Honty Márta alkotása. Vadas József: Álljatok meg a fák előtt és kérdezzétek meg tőlük.«. Ha lerogytak a földre, s ügy érzitek, hogy rátok szakadnak a felihők, ha hosszú viták meddősége kiegyenesíti agytekervényeiteket, ha úgy érzitek, hogy nem érdemes dolgozni, tenni se ommagtokért, se másokért, ha úgy érzitek, hogy nem érdemes élni, mert az élet is, a halál is igazságtalan — akkor álljatok meg a fák élőit és kérdezzétek meg tőlük, hogy hányszor ölelte testüket a fagy, hányszor törte le ágaikat a vihar, hányszor tikkadtak el a nyár forróságában, kérdezzétek meg tőlük, hogy hány tavaszon vajúdtak új rügyet, új virágot, és hányszor érleltek zamatos gyümölcsöt mindannyiotoknak..: Álljatok meg a fák oiőtt, és kérdezzétek meg tőlük! Salome tánca Harangok, Kovács Margit keramikus alkotása. (Selmeczi Tóth János felvétele) A harang egyike az emberiség legősibb hangszereinek, a köztudatban azonban múltjáról, szerepéről, történelmi és művelődéstörténeti jelentőségéről mégis keveset tudnak. Közéi háromezer éves múltra tekinthet visszq. Bronzból készült harangokon kívül ismerünk agyagból és porcelánból készült harangokat is. A fennmaradt legrégibb harang asszír eredetű és az i. e. Vili. században készült. Európában az isz. VII. században tűnt fel. Az első harangöntök Franciaországban működtek. Egyházi szerepe Fabinianus pápa 604- böl származó rendelkezésével kezdődött; rendeltetése: »Vivos voco, mortuos plan- go, fulgura frango« (Az élőket hívjon, a halottakat elsiratom, a villámokat megtöröm) jelzi, hogy szertartási célok mellett egyebekre (viharok, árvizek, tűzvész, ellenség közeledésének a jelzésére) is használták. A keleti egyházakban csak a kilencedik században honosodott meg, de használata rohamosan terjedt. Kezdetben igen drága volt, s a templomok az arany kegyszerekkel egyenlő becsben tartották, használata mégis egyre terjedt. Szaporodtak a harangöntők (akik legtöbbször ágyúöntők is voltak), és bár a történelem viharai igen sok harangot pusztítottak él, mindig pótolták őket. Sok harangot semmisített meg az első és második világháború féméhsége. A rekordokra való töreki vés a harangot sem kerülte el. A templomok is, a harangöntő mesterek is igyekeztek, hogy egyre nagyobb harangokat állítsanak elő. Míg a XV. században csak 15 tonnát nyomott a legnagyobb harang, a XV11. században a japánok már 75 tonnás harangot is készítettek. A világrekordot az ú. n. »Cár-harang« tartja a maga 200 tonna súlyával. 1735-ben készítették, felszerelésre azonban sosem került, mert egy tűzvész alkalmával megrepedt, s ma a Kremlben, állványon elhelyezve Moszkva egyik nevezetessége. A harang mint ütőhangszer nemcsak önmagában vagy társainak együttesében fejt ki zenei hatást (több harang esetében az együttesben az egyes harangok hangzására is tekintettel voltak), de vezérlő és mozgataó mechanizmusokkal összeépítve már zenedarabok előadására is alkalmas. A harangjátékos automaták közül legrégibb a strasbourgi dóm 1352—1354 között épített világórája. Nevezetesek a salzburgi, lü- becki, prágai harangjátékok is. Hazánkban legnagyobb hírre a szegedi Dóm tér harangjátéka tett szert, amely régi magyar dallamokat és diákdalökat játszott. A régi harangok történeti, művészeti, művelődéstörténeti jelentőségének köszönhető, hogy a múzeumok régóta gyűjtik őket. Felirataik történelmi jelentősége, domborműveik művészeti szépségei bőven indokolják ezt. Hazánkban a Magyar Nemzeti Múzeumnak van a legnagyobb haranggyűjteményé; a két világháborúban az ágyúgyártás céljaira beszolgáltatott harangok közül a történelmi és művészeti szempontokból nevezetesebbek ugyancsak ide kerültek. Egypár jelentősebb haranggal vidéki múzeumaink is rendelkeznek. Galamb->s Ferenc SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. július 12.
