Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-02 / 127. szám
flz lí. Dózsa és a Ferencváros a csoportelső a tavaszi bajnokságban 2. Bp. Honvéd 3. Csepel 4. Pécs 5. Dunaújváros 6. Sz. Haladás 7. Salgótarján 8. Szeged A fináléhoz érkeztek a cső- portküzdelmek a labdarúgó NB I-ben. Az A csoportban már korábban eldőlt, hogy az első hely az Üjpesti Dózsáé, s a lila-fehérek játszhatnak majd az abszolút bajnoki címért. Más volt a helyzet a másik ágon. Itt legutóbb a Bp. Honvéd alaposan megleckéztette a korábbi éllovas Ferencvárost, s a múlt héten az élre került. Most viszont Salgótarjánban a Honvéd csapatánál keletkezett rövidzárlat. Ezzel* a ferencvárosiak visszakerültek a táblázat élére. Június 7-én tehát az 1—2. helyért az Ű. Dózsa a Ferencvárossal mérkőzik. Az utolsó forduló legnagyobb meglepetését az MTK szolgáltatta. A Hungária körúton jóformán egy pillanatig sem volt vitás a kék-fehér együttes győzelme. Lelkesebb, jobb csapatjátékkal győzött az MTK. Az A csoportban a Komló—Tatabánya bányászrangadó volt. A hazai csapat bátor támadójátékkal nyert. A Diósgyőr és a Rába ETO ösz- szecsapása a diósgyőriek győzelmével végződött. A közönség ismét elpártolt a győriektől, s mindössze 2500 szurkoló volt kíváncsi a találkozóra. A B csoport mérkőzésein általában kevés gól esett. Dunaújvárosban a Kohász—Csepel találkozón egy-egy gólt rúgtak a csapatok. A döntetlen a Csepelre nézve hízelgő. Ugyancsak 1:1 arányú döntetlennel végződött a Szeged— Szombathely összecsapás Szombathelyén. Itt a vendégek szerezték a vezető gólt. A Salgótarján—Bp. Honvéd mér- Tét nélküli ez a bajnokság, kőzésen Jeck egyetlen sikeres 'ez kétségkívül igaz- Az is bizSalgótarján—Bp. Honvéd 1:0 (0:0). Salgótarján, 6000 néző. V.: Pusztai. G.: Jeck. A B csoport végeredménye: 1. Ferencváros 14 8 4 2 17: 8 20 14 8 2 4 26: 9 18 14 6 5 3 Í8: 6 17 14 8 4 4 18:11 16 14 4 4 6 13:22 12 14 3 5 6 13:22 11 14 3 4 7 14:25 10 14 3 2 9 15:33 8 Az A és B csoport nyolcnyolc helyezettje június 7-én és 14-én eldönti az abszolút sorrendet. Az első fordulóban a következő mérkőzések lesznek (elöl a pályaválasztó csapatok) : I— 2. helyért: Ű. Dózsa—Ferencváros. 3—4. helyért: MTK—Bp. Honvéd. 5—6. helyért: Vasas—Csepel. 7—8. helyért: Diósgyőr— Pécs. 9—10. helyért: Tatabánya— Dunaújváros. II— 12. helyért: Videoton— Szombathely. 1 13—14. helyért: Komló— Salgótarján. 15—16. helyért: Rába ETO —Szeged. A visszavágó mérkőzések június 14-én lesznek. K; vét élt képez a Ferencváros—Ű. Dózsa találkozó. Erre csak június 27-én, az OSN ünnepség keretében a Népstadionban kerül majd sor. NB II Nyugati csoport Pontelőnyhöz jutott a P. Ércbányász A K. Rákóczi döntetlenje — Kikapott Veszprémben a Táncsics A 12. bajnoki fordulóban a még mindig veretlen Pécsi Ércbányász pontelőnyhöz jutott a bajnoki táblázaton. A pécsiek ugyanis idegenben győzni tudtak. Nem sikerült ez az Ércbányász vetélytársá- nak, a Szekszárdi Dózsának, amely a K. Rákóczi ellenében csak döntetlent ért el Kaposváron. A helyenként jól játszó Rákóczi ugyan közelebb állt a győzelemhez, de a végén csak egy pont jutott a jnieinknek. Nem szerzett pontot a másik kaposvári csapat, a Táncsics, amely az első félidőben sorra elszalasztottá nagy lehetőségeit. EZ TÖRTÉNT AZ NB I B-BEN A Pécsi Bányász és a Bp. Spartacus az éllovas Minthogy az NB I B két csoportjában egyaránt 9—9 csapat küzd, itt még nem fejeződött be a küzdelemsorozát. Jelen pillanatban az A csoportban a Pécsi Bányász újabb veresége ellenére is listavezető. A pécsiek azonban aligha reménykedhetnek az első helyben, mert a vesztett pontokat tekintve az Oroszlány jobban áll. Az Egyetértés is ott van a pécsiek nyomában, éppúgy, mint a Bányászt legyőző ZTE. A B csoportban már más a helyzet. Itt a Bo. Sosrtacus megőrtzheti vezető helyét. Az egriek viszont lehet,'hogy lejjebb csúsznak majd a tabellán. A CSOPORT BKV Előre—Várpalota 2:1, Zalaegerszegi TE—Pécsi Bányász 1:0, Oroszlány—GanzMÁVAG 3:1, MÁV DAC—Székesfehérvári MÁV 2:2. Az A csoport állása: 1. P. Bányász 15 8 2. Oroszlány 14 8 3. Egyetértés 14 8 4. ZTE 14 7 5. MÁV DAC 14 4 6. panz-MÁVAG 14 4 7. BKV Elére 14 4 8. Szfv%MÁV 14 4 9. Várpalota 15 2 B CSOPORT Bp: Spartacus—Debreceni VSC 2:0, Békéscsaba—Ózd 2:0, Egri Dózsa—BVSC 2:1, Szállítók—Kecskemét 3:1. 4 18: 9 19 3 20:11 19 5 18:13 17 5 18:14 16 3 12: 9 15 5 15:15 13 6 10:14 12 8 14:23 10 3 1» 9:26 7 A B csoport állása 1. Bp. Spartacus 14 7 4 2. Eger 15 8 2 3i Szállítók 14 8 1 4. Kecskemét 14 6 4 5. Békéscsaba 14 7 — 6. Szolnok 14 4 4 7. Debrecen 14 4 4 8. Ózd 14 5 2 9. BVSC 15 2 5 3 23 U3 18 5 22:22 18 5 23:20 17 4 24:18 16 7 21:21 14 6 19:21 12 6 17:19 12 7 20:24 12 8 20:31 9 NB III... NB III. Gyengén megy a somogyi csapatoknak lövése döntötte el a mérkőzés sorsát a hazaiak javára. A CSOPORT Komló—Tatabánya 2:1 (2:1) Komló, 3000 néző. V.: Petri. G.: Juhász, Solymosi, ilL Tóth K. Diósgyőr—Rába ETO li) (0:0) Győr, 2500 néző. V.: Wotta- wa. G.: Csuhány. MTK—Ű. Dózsa 2:0 (2d)) Hungária út, 8000 néző. V.: Zsolt. G.: Sárközi, Szuromi. Az A csoport végeredménye: 1. Ü. Dózsa 2. MTK 3. Vasas 4. Diósgyőr 5. Tatabánya 6. Videoton 7. Komló 8. Rába ETTO 14 11 14 8 14 14 14 14 14 14 1 2 37:13 23 2 4 19:12 18 4 3 19:13 18 4 3 16:13 18 4 6 15:17 12 2 9 16:28 8 2 9 14:26 8 1 10 9:23 7 B CSOPORT Dunaújváros—Csepel 1:1 (0:0). Dunaújváros, 3000 néző. V.: Szilvási. G.: Simon (11-esből), ill. Csordás. Szeged—Szombathely 1:1 (0:0) Szombathely, 5000 néző. V.: Klem. G.: Jósa, ill. Farkas. Labdarúgó KK elődöntő VASAS—SLAVIA PRÁGA 1:0 (1:0) Fáy utca, 6000 néző. Vezette: Jakse (jugoszláv). Góllövő: Farkas. 2:l-es össz- gólaránnyal a Vasas bekerült a KK június 17-i döntőjébe, ahol az Inter Bratislava—Bp. Honvéd találkozó továbbjutója lesz az ellenfele. Nincs 13-as találat A totó 13 plusz 1 találatos szelvénye a 22. héten: 111x2221 Se 2 1 x 2 plusz x. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 22. fogadási héten 13 és 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 12 találatot 10 fogadó ért él, nyereményük egyenként 80 159 forint. 11 találata 181 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1771 forint. A 10 találatos szelvények száma 1829 darab, ezekre egyenként 262 forintot fizetnek. A nyeremény- összegek a nyereményilleték levonása után értendők. tos, hogy az együttesek nagy része most, amikor erre lehetőség nyílik, kísérleteket folytat. Mindent egybevetve azonban, mégsem lehetünk elégedettek az NB Ill-ban szereplő somogyi csapatok idei teljesítményével. Ez a forduló csak tovább rontotta a mérleget. Egyedül a Lábodi MEDOSZ nyert (somogyi csapat, a K. Vasas ellen), a Siófoki Bányász Nyergesújfalun szerzett egy pontot, a többiek vereséget szenvedtek. A Marcali VM hazai pályán, a K. Vasas, a Marcali Latinka meg a Barcs idegenben. Délnyugati csoport Bonyhád — Barcsi SC 2:0 (0:0) Bonyhád, 500 néző. V.: Sümegi. Bonyhád: Mucska — Fazekas, Ambrus, Wágner, Horváth (Fláding), Vancsa, Baráth, Varga, Szász, Vajda, Füleki. Barcs: Tóth I. (Piros) — Obiián, Szokol, Kiss, Pálmai (Felső), Tóth 11., Kertész (Láng), Horváth, Petries, Kimpf, Gulyás. 62. perc: Vancsa beadását Vajda három méterről laposan lőtte a hálóba. 1:0. 89. perc: Füleki a felezővonalról indult kapura, és a tétovázó barcsi védők mellett megszerezte a hazaiak második gólját. 2:0. Orkánszerű szélben játszották a találkozót, amelyen két egyenrangú csapat küzdött. A hazaiak kétségkívül két szerencsés góllal nyertek. Jók: Varga, a mezőny legjobbja, Füleki, Vajda, ill. Tóth 1., Tóth 11., Gulyás. Pécsi VSK—Marcali VM 4:1 (2:0) Marcali, 400 néző. V.: Dra- vecz. Pécs: Abrahám — Gáspár, Szabó, Hamar, Viola, Kiss, Nagy 1., Varga, Balázs, Mester, Száradi. Edző: Horváth László. Marcali: Bácsi — Rigó, Szántó, Hosszú, Szűcs, Kosi, Szita, Molnár, Bánhegyi, Lázár, Varga. Edző: Abonyi Károly. 35. perc: Nagy I. elfutott a jobb szélen és megszerezte a vezető gólt. 1:0. 38. perc: Molnár vitáha szállt a játékvezetővel egy partdobássai kapcsolatban, az »eredmény«: a marcali játékost a bíró kiállította. 43. perc: Mester az elalvó védők mellett berúgta a másodikat. 2:0. 50. perc: Mester egyé-1 ni játékkal tört a marcali kapura, és a hálóba lőtt. 3:0. 65. perc: Szántó lövését Ábrahám kiejtette, ott termett Szita, aki a hálóba kotorta a labdát 3:1. 70. perc: Balázs rosszul talált el egy labdát, az lecsúszott, de így is a hálóban kötött ki. 4:1. Molnár kiállításáig nem tükrözte a játék, hogy a csoport éllovasa és a sereghajtók egyike küzd egymással. Azután egyszeriben megváltozott a játék képe, s nem volt vitás a vendégcsapat ilyen arányú győzelme sem. Jók: Gáspár, Mester, ill. Szántó, Lázár. Sz. Vasas—Latinka SE 3:0 (1:0) Szekszárd, 300 néző. Vezette: Szloboda. Szekszárd: Durai — Hegyi 11., Tárnok, Kiss, Huth, Hu- pecz, Müller, Vesztergombi, Hegyi L, Fehér, Dobos. Edző: Garamvölgyi László. Marcali: Farkas — Kráczki, Damyi, Kupecz, Gulácsi, Keidl, Gál, Kövi, Sándor, Morvái, Nyitrai. Edző: Kisborsó Imre. 5. perc: A szabadon hagyott Dobos meg sem állt a kapuig. 1:0. 50. perc: Fehér húsz méterről hatalmas gólt lőtt. 2:0. 70. perc: Tárnok 25 méteres szabadrúgása nyomán került a marcali hálóba a labda. 3:0. Kezdettől fogva a hazai csapat játéka volt meggyőzőbb. A gyorsan bekapott gól után elég hamar feladta a Latinka csapata. Jók: Hegyi IL, Huth, Müller, ill. Kövi, Morvái. Lábodi MEDOSZ— K. Vasas 4:2 (2:1) Lábod, 200 néző. V.: Kozma. Lábod: Mohácsi — Fülöp 11., Filiszár, Wirth, Luczek, Takács, Borovics, Novak, Dávid, Lieber, Fülöp I. Edző: Ilosfai László. Vasas: Iszak (Szabó) — Báli, Székács, Tanics, Fábián, Csaba, Andrejka, Fülöp, hierbei (Molnár), Bíró, Matics. Edző: Szili Ferenc. 2. perc: Fülöp kicselezte a védelmet és vezetést szerzett a Vasasnak. 0:1. 18. perc: No- vák távoli lövése Iszak lába között jutott a hálóba. 1:1. 40. perc: Egy hazai támadás végén a lábodi Fülöp volt eredményes. 2:1. 60. perc: Luczek lövését a gólvonalon túl védte a Vasas kapusa. 3:1. 70. perc: Takács szabadrúgása talált utat a hálóba. 4:1. 82. perc: Bíró fejesgóllal szépített 4:2. A kaposvári csapat kapusai csődöt mondtak. A Lábod, lelkesebb volt. Jók: Takács, Fülöp I., Filiszár, ill. Fábián, Csaba, Fülöp. * • * További eredmények a Délnyugati csoportban: Pécsi Helyiipar—Nagymá- nyok 1:1, Mohács—Pécsi Volán 4:1, Baja—Steinmetz 3:2, Dombóvár—PEAC 2:3. Északnyugati csoport Ny. Viscosa— Siófoki Bányász 0:0 Nyergesújfalu, 300 néző. V.: Bognár. Nyergesújfalu: .Szikora — Barak, Kulcsár, . Kocsis, Kresch, Füle, Katona, Gützki, Forgács (Pólyák), Herczeg (Varga), Keveházi. Edző: Margittal Ferenc. Siófok: Nádasdi — Szilágyi, Kenéz, Győrfi, Meggyes, Szép, Erdei (Püspöki), Keresztes, Dróth, Takács (Vass), Pusztai. Edző: Papp Gyula. Irreális talajú, homokos pályán játszották a mérkőzést, amelyet mindvégig zavart a helyenként viharos erejű szél. A siófoki csatárok egy egész idényre való helyzetet hagytak kihasználatlanul. Jók: Szikora, Kulcsár, Füle, ül. Megy- gyes, Keresztes, Vass. * » * További eredmények az Északnyugati csoportban: Rákóczi SE—Ikarus Álba Regia 4:0. MOTIM TE—Komárom 1:3, Pusztavám—T. Építők 0:2, Pápai Vasas—MOFÉM 2:1, Fertőd—Sopron 5:1, Győr- szentiván—Győri Elektromos 1:1, Fertőszentmiklós—Bábolna 0:0. K. Rákóczi—Sz. Dózsa Iil (1:1) Kaposvár, 2000 néző. V.: Maróti. Rákóczi: Kovács — Balogh I., Szöllősi I., Németh, Márton, Savanyó, Horváth, Bőzsöny, Segesdi, Göncz, Laczkovics. Edző: Zog József. Szekszárd: Lipovszki — Szántó, Komer, Kálmán, Halász, Csordás, Micskó, Bezsenyi (Jerabek), Freppán, Vábró, Fenyvesi (Fonyód!). Edző: Nagy János. A második félidő a Rákóczi rohamaival kezdődött A 2. percben Laczkovics labdája a kapufán csattant. A 10. percben öt méterre a kaputól kitűnő helyzetben Laczkovics lövés helyett átlépte a labdát. A 14. percben ugyancsak a kaposvári balszélső került jó helyzetbe, bombalövése azonban elzúgott a léc mellett. A 18. perében • másik oldalon Ez a Laczkovlcs-bomba — bár, mint a felvételűnk Is ábrázolja, a kapus már verve volt — célt tévesztett. A labda centiméterekkel ugyan, de elzúgortt a kapufa mellett. A kaposvári csapat lendült mindjárt bele. A sorozatos hazai támadások a 6. percben már gólt is hoztak. Az elemében levő Márton 25 méterről védhetetlenül bombázott a kapuba. 1:0. Továbbra is nagy nyomás nehezedett a szekszárdi kapura. A 15. percben mégis egyenlítettek a vendégek. Az első támadását vezette a Szekszárdi Dózsa, Szöllősi lyukat rúgott, s Kalász kiegyenlített. 1:1. Nem csökkent a mérkőzés irama. A 18. percben Korner— Göncz—Lipovszki párharc után a la'bda a kaposvári csatár birtokában maradt, de nem tudta kihasználni a kínálkozó helyzetet. Fél óra elteltével változott a kép. , Ezt követően ugyanis inkább a vendégek birtokolták a labdát, gól azonban ebben az időszakban nem esett. Kovács »védései« borzolták fel a kaposvári idegeket. Olykor csak üggyel-bajjal menekült meg a kaposvári kapu a góltól. A hajrában mintha az együttesek beletörődtek volna a döntetlenbe. Időnként színvonalas, jó iramú, küzdelmes és sportszerű mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A mérkőzés folyamán többször változott a kép. Hol a kaposvári együttes uralta hosszabb időn át a játékteret, hol pedig a vendégek diktálták perceken át a tempót. A helyzetek alapján a kaposvári csapat állt közelebb a győzelemhez. Jók: Márton (a mezőny legjobbja), Németh, Balogh I., Savanyó, Horváth, ill. Lipovszki, Szántó, Komer, Csordás, Kalász. Bakony Vegyész—Táncsics SE 3:0 (1:0) RÖPLABDA NB I (NŐI) Almásfüzitő—K. Vasas Izzó 3:0 (6, 4, 13) Almásfüzitő. V.: Stencel. A tartalékos és fáradt kaposvári együttes csak a harmadik játszmában adott ízelítőt igazi tudásából. Jók: Mere- teiné, Horváth, Bokorné, A kaposvári csapatból senki sem nyújtott átlagon felülit. Székesfehérvári Volán—Mis- iit! kolc 3:1, Nyíregyháza—Szeged 3:2. A 11. csoport állása: 9. Nyíregyháza 10 9 1 28:13 19 10. Szeged 10 7 3 25:12 17 Ll. Sz.-fehérvár 10 7 3 26:14 17 12. Almásfüzitő 10 7 3 22:12 17 13. K. Vasas Izzó 10 5 5 18:19 15 L4. Díjbeszedő 10 2 8 12:28 12 15. TF SE 10 2 8 8:27 12 116* 10 í 0 13:23 U ü Veszprém, 700 néző. V.: Tóth. Vegyész: Mikolasek — Pus• kás, Kiss, Buda, Bartálfi, Wiczker, Lipp, Gazsó, Egyházi Kovács (Donáth), Ködmön. Edző: Bolemányi Károly. Kaposvár: Nagy — Lahó, Ágfalvi, Varga, Tihanyi, Jankó, Kna- pikj Székely, Kajtár, Kincsei, Koródi. Edző: Váradi Lajos. Orkánszerű szél támogatásával kezdte a játékot a kaposvári együttes, amely mindjárt az elején hosszú időre odaszögezte ellenfelét a kapuhoz. A befejezés azonban. — minthogy a Táncsics-csatárok mindent középütt erőltettek — nem sikerült. A 24. percben a felfutó hazaiak viszont bevették Nagy kapuját. Wiczker futott fel, aztán a kiugró Lipp- hez játszott, aki két csel után a jobb sarokba lőtt. 1:0. Újrakezdés után a Táncsics vezetett egy formás támadást, ennek befejeztével azonban Kajtár ejtett labdája a háló tetejére került. A 38. percben Jankó 25 méteres lövése szintén fölé szállt. Aztán Székely nem használt ki egy kínálkozó lehetőséget. Szünet után az egyre erősödő szél a hazaiakat támogatta. Az 56. percben újabb gólt ért el a Vegyész. Puskás jobbról keresztbe vágta a labdát, s az Nagy kezéről a kapufa belső élére, majd onnan a hálóba perdült, 2:0. Ezzel valójában el is dőlt a mérkőzés. A 79. percben született meg a végeredmény. Bartalfi 30 méteres szabadrúgása a sorfalról a magasba vágódott, a berohanó Kovács a kifutó kapus mellett fejelt az üres hálóba. 3:0. A hátralevő időszakban még egy érvénytelen gólt lőttek a veszprémiek. Az erős szél eleve meggátolta, hogy ezen a mérkőzésen szép játék alakuljon ki. A kaposvári együttes nem volt gyengébb ellenfelénél, csakhogy a veszprémiek '11 kihasználták a szél segítsejét, ugyanakkor a ■ Táncsics nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A két támadósor közötti különbség volt végül is a döntő. Jók: Kiss, Buda, Bartalfi, Wiczker, ül. Tihanyi, Székely. További eredmények az NB ll Nyugati csoportjában: Almásfüzitő—Dorogi Bányász 1:1, Pápa—Fűzfő 0:0, Pécsi Ércbányász—Z. Dózsa 3:0, Bauxitbányász—Pécsi BTC 2:0, Máza-Szászvár—Savaria Cipőgyár 1:1. A bajnoki táblázat állása: 1. P. Ércb. 12 9 3 — 35: 6 21 2. Szekszárd 12 9 2 1 20: 6 20 3. Bakony V. 12 7 2 3 14: 6 16 4. Győri Dózsa 12 5 3 4 13:10 13 5. Bauxitb. 12 5 3 4 19:21 13 6. K. Rákóczi 12 4 4 4 16:16 12 7. Fűzfő 12 4 4 4 11:12 12 8. K. Táncsics 12 5 1 6 22:22 11 9. Z. Dózsa 12 4 3 5 10:18 11 10. Máza-Szászv. 12 3 4 5 13:17 10 ll. Pápa 12 3 4 5 12:17 10 12. Dorog 12 2 5 5 11:14 9 13. Savaria 12 3 3 6 13:17 9 14 Almásfüzitő 12 3 3 6 14:22 9 15. Ajka 12 2 5 5 9:22 9 16. Pécsi BTC 12 2 3 7 10.T6 9 SOMOGYI NÉPLAP Kedd. 1970. juntas S.