Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-13 / 61. szám

Hazaérkezett Lengyelországitól Péter János külügyminiszter A Szovjetunió jelentős belpolitikai eseménye Vita — milliók részvételével A termelékenység és a termelés hatékonyságának növeléséért Képünkön: Púja Frigyes (jobbról), a külügyminiszter első helyettese köszönti Péter Jánost a Ferihegyi repülőtéren. (Képtávírón érk. — MTI—KS) fFolytató« az 1. oldalról) külügyminisztere vélemény­cserét folytatott a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdései­ről & a legfontosabb nemzet­közi kérdésekről. A magyar—lengyel kapcso­latokról a két miniszter meg­elégedéssel állapította meg, hogy eredményesen fejlődik az együttműködés a két ország között politikai, gazdasági és kulturális téren. A tárgyalások során megvitatták a kölcsönös kapcsolatok további sokoldalú szélesítésének lehetőségeit, az 1968. május 16-án megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés szellemében. A felek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok gazdagodtak az integrációs kapcsolatok maga­sabb formáinak bevezetésével. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy szükséges a népgazdasági tervek összehangolásának to­vábbi tökéletesítése, ami lehe­tővé teszi az árucsere bővíté­sét. Mindkét fél kifejezte aka­ratát, hogy tovább erősíti és tökéletesíti az együttműködést a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsában. A közös közlemény a többi között kiemeli annak jelentő­ségét. hogy erősítsék a szocia­lista közösség egységét a mar­xizmus—leninizmus és a szo­cialista internacionalizmus el­vei alapján. A miniszterek megvitatták a nemzetközi helyzet alapvető problémáit Nagy figyelmet fordítottak az európai bizton­ság megszilárdítására s az eu­rópai biztonságot és együttmű­ködést szolgáló konferencia előkészítésének kérdésére. Kifejezték azt a meggyőző­désüket hogy a háború után kialakult európai területi-poli­tikai realitások — ezen belül Lengyelország Odera—Neisse- határának elismerése — a Né­met Szövetségi Köztársaság ré­széről egyengetné az utat a szocialista országok és a Né­met Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak normalizálásá­hoz, és ezzel hozzájárulna az európai helyzet tartós megszi­lárdulásához. A miniszterek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy foly­tatódik az Egyesült Államok vietnami agressziója, erősödik a laoszi fegyveres intervenció, Izrael agresszív tevékenységé­nek következtében növekszik a feszültség a Közel-Keleten. A külügyminiszterek kife­jezték meggyőződésüket, hogy az őszinteség, a kölcsönös bi­zalom és a nézetek teljes össz­hangja légkörében lefolytatott tárgyalások hozzájárulnak Lengyelország és Magyaror­szág testvéri népei között az internacionalista baráti kap­csolatok elmélyítéséhez, s a szocialista országok közössé­gének megerősödéséhez. | A Szovjetunió legnagyobb jelentőségű belpolitikai esemé­nye az SZKP K ' -.ponti Bizott­sága, a .... iziartanács, a Szakszervezeteik Központi Ta­nácsa és Komszomol központi bizottsága levelének országos arányú megvitatása. A doku­mentum témája: a termelés tartalékainak jobb kihaszná­lása, a termelékenység és a gazdaságosság, a takarékosság fokozott meggyorsítása. Az ivari és a mezőgazdasági üzemekben, a vállalatokban valódi össznépi tanácskozás fo­lyik. A tavaly decemberi köz­ponti bizottsági nlénum szelle­mében munkások és miniszte­rek, koíhozparasztok és aka­démikusok fejtik ki vélemé­nyüket őszintén és nyíltan — a tárgyhoz szólóan. A felszó­lalásokból az a meggyőződés csendül ki, hogy teljes mér­tékben helyes a dokumentum­nak az a megállapítása, hogy a Szovjetunió a Vili. ötéves terv befejezésén dolgozva a gazdasági és társadalmi fejlő­dés olyan új határaihoz érke­zett el, amikor a népgazda­ság további fellendítésének kulcskérdésévé lett a munka termelékenységének és a ter­melés hatékonyságának erőtel­jes növelése — a tudományos- műszaki fejlesztés meggyorsí­tása alapján. A vitában részt vevőik a ha­talmas szovjet gazdasági ered­ményekről olyan összef üggés­ben beszélnek, hogy »nincs ok megpihenni a babérokon«. Az üzem életét és munká­ját mikroszkopikus pontos­sággal vizsgáló gyűléseken ab­ból indulnak ki, hogy »nincse­nek elhanyagolható aprósá­gok'". Országos arányokban egy perc veszteség is hatalmas [számmá dagad. A szovjet ipar egyetlen perc alatt 16 000 négy­zetméter kelmét gyárt. 1200 pár bőrcipőt készít, több mint 100 tonna műtrágyát állít elő. Éles bírálatok" érték az épí-: tési és szállítási minisztériu­mokat, amiért nem tanúsíta­nak kellő érélyt az építőanyag­veszteségek ' felszámolásában. A gazdasági reform kiterjesz­tése az építőiparra nyilvánva­lóan előmozdítja ennek a régi problémának a megoldását. Majd minden gyűlésen kü­lön téma a mérnöki munkaidő racionális kihasználása. Az Ukrán Tudományos Aka­démia ipargazdasági intézete felmérést végzett ebben az ügyben, s megállapította, hogy egész sereg üzemben a mérnö­kök munkaidejüknek csupán 25 százalékát fordítják alkotó Lehel Miklós, az MTI tudó­sítója jelenti Párizsból: Tegnap sem történt említés­re méltó esemény a Vietnam­mal foglalkozó párizsi négyes konferencián. Az 58. ülésen, Nguyen Xuan Phong saigoni küldött újból a csapatok »kölcsönös visszavo­nását«, azaz a szabadsághar­cosoknak az országból való tá­vozását és az amerikai fegy­verek árnyékában rendezendő »szabad« választások megtar­tását ajánlhatta. Philip S. Ha­bib nagykövet, amerikai kül­munkára, magas képzettséget igénylő szervezési kérdések megoldására. . A többi idő hiányzó anyagok felkutatására, egyes rendelések teljesítésének keresztülhajszolására, jelenté­sek készítésére megy él. A nagy hatásfokú gazdálko­dás megvalósításának döntő feltételét látják a hozzászólók a gazdasági reformban. A re­form — húzzák alá — egység­be fogja a dolgozó. a vállalat és az állam érdekeit. A most zajló vitát a szerve­zők is, a benne részvevők is csupán a feladat első, kezdeti részének tekintik. A hibák fel­tárása és a következtetések le­vonása után mindenütt meg­kezdődik az előremutató ja­vaslatok és határozatok tettre- váltása. (MTI) dött pedig alig egyperces fel­szólalásában ismét a hadifog­lyok problémájával hozako­dott elő. Nguyen Minh Vy, a VDK képviselője felszólalásában meg is állapította, hogy az amerikaiak pusztán a forma kedvéért vesznek részt tovább­ra is a konferencián. A leg­utóbbi néhány ülésen az Egye­sük Államok képviselője gon­dosan kerülte azokat az alap­vető kérdéseket, amelyeket a VDK és a dél-vietnami ideig­lenes forradalmi kormány kül­döttsége terjesztett elő. A párizsi konferencia Formális tanácskozás Nyugatnémet hatósági kampány a demokrata)érzelmű vezetők ellen AZ NKP FELHÍVÁSA rí í ..........— .........-—.....- -....................................... A Német Kommunista Párt levélben tiltakozott Heinz Kühnnél, Észak-Rajna— Wesztfália tartományi minisz­terelnökénél az ellen a kam­pány ellen, amelyet a rendőri és az igazságügyi hatóságok indítottak Essénben, Bódium­ban, Duisburgban, Gelsenkir- cheniben és másutt a Ruhr- vidéken — demokratikus ér­zelmű személyek ellen. »A szakszervezetek, a szo­ciáldemokrata és kommunista párt tagjai, keresztény szemé­lyiségeket, ifjúsági mozgalmak vezetőit a politikai rendőrség megidézi, és azzal vádolja őket, hogy rendzavarásra uszítanak, nem engedélyezett tüntetése­ken vesznek részt. Az NKP 11 tartományi parlament képvise­lőjelöltjét zaklattak már« —* hangzik a levélben. Az NKP nyomatéklkal rá­mutat, hogy a vádlottak több­sége fiatal demokrata, akik a szélsőjobboldal NFD és vezére, Adolf von Thadden elleni tüntetéseiken vettek részt. A Német Kommunista Párt képviselői hangsúlyozzák a. nyugatnémet szociáldemokra­ták és kommunisták akcióegy­ségének szükségességét — a nagytőke pártjai, a CDU— CSU és az újnáci Nemzeti De­mokrata Párt elleni harcban. Legfontosabb az együttmű­ködés az újnáci NDP betiltá­sáért, a monopóliumok gazda­sági hatalmának korlátozá­sáért, az NDK nemzetközi jo­gi elismeréséért és az európai biztonsági konferencia mi­előbbi összehívásáért vívott harcban. Az NKP Rajna—Pfalzi szer­vezete javasolta a Német Szo­ciáldemokrata Párt nassau-i konferenciája részvevőinek: küzdjenek együtt a nyugat- németországi új náci veszély ellen- (MTI) I Mekong deltáját bembázták a B-52-esek Fuibright szenátor bírálata SAIGON A B—52-es amerikai bom­bázók a tegnapra virradó éj­szaka két hullámban támadták a Mekong folyó deltájának vidékét. A szárazföldi harci tevé­kenység egyébként — a hír» ügynökségek jelentései szerint — szórványos volt. Az amerikai katonai pa­rancsnokság közölte, hogy Laosz fölött lezuhant a légi­erő egy vadászbombázója. A gép személyzete megmenekült... Ez volt az első veszteség­bejelentés azóta, hogy a Ni­xon kormány ígéretet tett lao­szi veszteségeinek folyamatos közlésére. WASHINGTON Fuibright szenátor, a szená­tus^ külügyi bizottságának ve­zetője, élesen támadta a Nem­zetközi Fejlesztési hivatal el­nevezésű amerikai szervezetet,; amely állítólag, a polgári la­kosság segélyezésével foglalko­zik Laoszban, Fuibright a leghatározottab­ban kijelentette, nyilvánvaló, hogy a hivatal laoszi ágazata csupán az ott kifejtett ameri­kai kémtevékenység fedőszer­ve. (MTI) SOMOUTI SínAP UNl minfai IS. Szocialista országok űrkutatási értekezlete A Mongol Népköztársaság fővárosában megkezdődött a szocialista országoknak a vi­lágűrkutatásban való együtt­működés kérdéseivel foglal­kozó tanácskozása. A több napig tartó értekez­leten Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyar- ország, Mongólia, a Német De-, mokratikus Köztársaság, Ro­mánia és a Szovjetunió kép­viselői vesznek részt. (MTI) Most Fanfani próbálkozik Saragat olasz köztársasági elnök csütörtökön 11 órakor fogadta Amintore Fanfaninit, a szenátus elnökét. Megbízta őt, hogy folytasson puhatolózó tárgyalásokat a kormányalakí­tás lehetőségeinek felderítésé­re. A megbízatás hasonló ah­hoz, amelyet Moro kapott már­cius 3-án a köztársasági elnök­től. Ha Fanfani megbeszélései is sikertelenül végződnek, Sara­gat számára nemigen marad más megoldás, mint a parla­ment'feloszlatása (három év­vel a kitűzött határidő előtt!) és hatvan napon bedül új vá­lasztások kiírása. Az Egyesült Államok laoszi „titkos" háborúja A Patet Lao (a laoszi nem­zeti felszabadító mozgalom) február végi offenzávája so­rán visszafoglalta a Kőedény- síkségot, és megközelítette az ősi királyi székhelyét, Luang Prabangot. A jobboldali erők és az amerikaiak által fedfegyver- zett meo törzsek a fokozódó amerikai légitámadás mellett sem tudták megtartani az el­múlt nyár folyamán elfoglalt stratégiai fontosságú területet Ezáltal bizonyossá vált hogy az amerikai elképzelések elle­nére az általuk felszerelt ázsiaiakkal nem lehet meg­akadályozni a hazafias erők előretörését. Laoszt, a 231000 négyzet- kilométer területű, 2,825 mil­lió lakosú fejletlen mezőgaz­dasági országot az 1962-es genfi értekezlet semlegessé nyilvánította. Az egykori Francia Indokínaihoz tartozó országban, amely kezdetben a francia tőke befolyása alatt állott, ma egyre nagyobb sze­repet játszik az amerikai tő­ke (különösen a, külkereske­delemben és az export három­negyed részét szolgáltató ón­kitermelésben) . A hegyvidéki, őserdőkkel borított területnek csupán 4 százalékát művelik meg. A la­kosság fő táplálékát biztosító rizs termelése főleg a Kő­edény-síkságon é., a Mekong síkság öntözött földjein fo­A haiafiat afők által • llenőrxött ' terű lat i^7j Országút TTffarawiwi. boobb——■ lyik. A kivitelben nagy szere­pe van a fa- és fűrészáruk­nak, valamint az ültetvénye­ken termelt nyersguminak is. Az erősen tagolt felszínű or­szág közlekedési hálózata fej­letlen, az egész évben járható utak száma csekély. A 13-as útvonal, amely a, királyi szék­helyet Vientiane-val, a fővá­rossal köti össze és a 7-es út­vonal, amely a Vietnami De­mokratikus Köztársaságon ke­resztül a tengerpartra vezet, jelenleg a Patet Lao ellenőr­zése alá került, megnehezítve a jotbolda’i erők kezén ma­radt területék közti összeköt­tetést. A háború óta erre még nem volt példa Olaszországban. Fanfani tegnap már meg is kezdte puhatolózó tárgyalásait az új középbal kormánykoalí­ció megalakítása érdekében. Ma délelőtt először a szo­ciáldemokratákkal, majd a köztársasági párt vezetőivel kíván tárgyalni. Délután az OKP vezetőit fogadja, míg a szombati napot a parlament­ben képviselt többi párt veze-. tőivel való tanácskozásnak kí­vánja szentelni. A kormányválság következ­tében kialakult súlyos politikai helyzet miatt mám összehívták az OKP vezetőség'nek és a parlament két háza kommu­nista csoportjai irodájának ülését. (MTI) Nguyen Minh Vy a továb­biakban rámutatott, hogy a Nixon kormányzat lázasan igyekszik megvalósítani »viet- namizálási« politikáját. Ezek­kel a cselekményekkel párhu­zamosan az amerikai kor­mányzat a háború eszkaláció­ját kezdte meg Laoszban. Nguyen Van Tien. a. dél- vietnami ideiglenes forradalmi kormány küldöttségének he­lyettes vezetője a dél-vietnámi nép önrendelkezési jogáról be­szélt. A dél-vietnami . ideiglenes forradalmi kormány képvise­lője rámutatott, hogy ez az amerikaiak zsoldjában álló kormány kegyetlenül üldöz mindenkit, aki a békét, a füg­getlenséget, a semlegességet akarja. (MTI) Pompidou és utazásai Nemrég véget ért amerikai utazásáról beszélt tegnap esti »kandalló melletti« tv-cseve- gáse első részében Georges Pompidou francia köztársasá­gi elnök. Az elnök elégedettnek mon dotta magát amerikai útja eredményével. Összefoglalóul az elnök megállapította, hogy az Egye­sült Államok és Franciaország politikája ugyan nem azonos, de a távoli perspektívát te­kintve a célok nagyon közel állnak egymáshoz vagy azqpo- ■sak. Ősszel esedékes szovjetuni- beli látogatásával kapcsolato­san Pompidou rámutatott, hogy a két látogatást »nem léhet egymásból következtetve megmagyarázni«. A kordok készek részi venni az araitok közös karcákao Musztafa Barzani, az iraki kurdok vezetője tegnap üzene­tet intézett Ahmed Hasszán al- Bakr elnökhöz abból az alka­lomból, hogy a bagdadi kor­mány elismerte a kurd nép nemzeti jogait. A kúra vezető biztosítja az elnököt, hogy népe kész részt venni az arab nemzet ellen­ségei ellen vívott közös harc­ban, és elkötelezi magát a Baath-párt mellett — Irak ha­ladása érdekében. Irakban tegnap háromnapos ünnep kezdődött a kurd kér­dés megoldása és a kilenc éve tartó bélháború befejezése al­kalmából. Al-Bakr elnök esti rádióbe­szédében közölté, hogy a kur­dok a jövőben autonómiát él­veznek az iraki államon belül azokon a területeken, ahol ők alkotják a lakosság többségét. A kurd térségekben hivatalos nyelvvé válik a kurd nyelv is az arab mellett. A kurdok arányos képvisele­tet kapnak a parlamentben és egyik vezetőjük Irak alel- nöke lesz. Szaddam Husszein, aki a bagdadi kormány részéről a békéltető tárgyalásokat vezet­te. egyik nyilatkozatában meg­állapította, hogy a most elért megállapodás nem időleges fegyverszünetet, hanem »•tartós jogi és politikai rendezést, ie- l nt." (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents