Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
Lakatos lányok Lakatos leszek... A hatalmas, vasbetonból és üvegből készült szerelőcsarnokban a gépek zaja között elvesz az emberi hang. Óriás méretű minden. A vadonatúj munkapadok mellett egyforma kék köpenyben fiúk reszelnek, fúrnak. Csak fiúk. Igaz, a földszinti nagycsarnokban nem is találhatnánk másokat (a lányok munkatermei az emeleten vannak), mégis jellemző ez a kép a szakmunkásképzésben a fiúk—lányok arányára. Az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanműhelyében há- romszáznegyvennyolc tanulóból mindössze huszonkettő a lány. A huszonkettőből hatan egy »igazi-« szakmát (a lányok nevezték így): lakatos szakmát választottak. Az intézetben ebben a tanévben először osztottak munkaköpenyt lakatos lányoknak. Németh László tanműhelyvezető szobájában kezdtünk beszélgetni az .»igazi-« szakmáról. Fekete Mária volt a legbátrabb. 0 szólalt meg először. — Azért nevezzük »igazi« szakmának, mert eddig csak fiúkat képeztek ki lakatosnak. Egy éve tavasszal még, amikor a pályaválasztásról dönteni kellett, nem is tudtam pontosan, hová menjek. Aztán egyszer szemembe ötlött egy hirdetés az újságban.. Most első éves vagyok. — A család mit szólt ehhez? — Almuk az volt, hogy leérettségizzek, de én azt semmiképpen sem akartam. Általános lakatos leszek. Az ismerősök és barátnők is mondták, hát ha nem mész középiskolába, akkor légy legalább fodrász. Hogy néz az ki, hogy egy lány 1 álcát os? — Hogy néz ki, ha egy lány lakatos? — Máris megszerettem, mert kézzelfogható és változatos. Egyébként szeretném a szakmunkás-bizonyítvány mellé a gépipari technikumi végzettséget is megszerezni. — Valóban nagyon meg lehet kedvelni ezt a munkát — folytatja Horváth Klára. — Engem ápolónőnek szántak a szüleim. Az általános iskolában még én is az akartam lenni. De először nem sikerült a tervem, s úgy gondoltam, elmegyek egy évig az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncső Gyárába dolgozni. Ez lett a vége. Az egyik barátnőm mondta, jöjjünk el ide, legyünk lakatosok. — Betegek helyett majd gépeikkel bánsz. — A szüleim még mindig azt szeretnék, ha azért csak elvégezném az ápolónőképzőt. Igen, ők nem nagyon nézték jó szemmel már az általános iskolában sem, hogy állandóan barkácsoltam, fúrtam, faragtam. Kezdetben nekem is furcsa volt itt, de most már nem, A fiúk az osztályban is készségesen segítenek, és nincsenek előítéleteik a lányokkal szemben. Ennek a szakmának jövője van. Bizonyára a szüleim is megbarátkoznak vele hamarosan... — Előítéletekkel még sok helyen találkozunk — mondja Magosi Mária. — Én BudaMost végre azt csinálom, amihez kedvet érzek. Kicsi koromban Is állandóan barkácsoltam. pestről jöttem. A nyolcadik után gépipari technikumba szerettem volna menni, de csak gimnáziumba sikerült bejutni. Pesten is nagyon sok fiatal fehér köpenyt, tiszta, nyugodt állást akar. A szüleik is. A nyolcadik után nemigen barátkoznak szakmunkástanulókkal. Bevallom őszintén, gimnazista koromban bennem is volt egy ilyen érzés, talán a többiek hatására. De most boldog vagyok, és kicsit szégyellem, hogy megalapozatlanul alkottam ítéletet — Hogyan lettél lakatostanuló? — Egy évig gimnazista voltaim, de engem az teljesen elkedvetlenített Nem szerettem gknibe járni. Nem is tanultam jól. Amikor megláttam ^ hirdetést örömmel jelentkeztem lakatosnak. Kaposvárra a nagymamához költöztem, és most itt folytatom a tanulmányaimat. Végre azt csinálom, amihez kedvet éreztem mindig. — A technikumról végleg lemond tál? — Nem. Szeretnék esti tagozaton gimnáziumban vagy technikumban leérettségizni. Megtaláltam magamat ismét. Szívesen vállalok részt a mozgalmi munkából is. A tanműhely^ KlSZ-alapszervezeténak kultúrfelelőse vagyok. Persze a lányok még elég hontalanok a tanműhelyben ... A lányok KlSZ-alapszer- /ezete és közössége való. ban most van kialakulóban itt. Németh László és Pusztaszeri Éva elmondta: mindent megtesznek azért, hogy együtt dolgozzanak, szórakozzanak, hogy közösen oldják meg gondjaikat és feladataikat. Az intézet újonnan alakult klubjában szívesen látják a lányokat. A tanműhely egyik emeleti termét is berendezték a KISZ-eseknék. Vonzó programokkal szeretnék második otthonukká tenni ezt a klubot a lányoknak is. Most kicsit még idegenek a tanműhelyben, nem érzik egészen a közösség szerepét, erejét. Tizennégy—tizenöt évesek. Perspektívát vázolni eléjük, befonni őket az intézet közösségébe, ez most a tanári kar mellett a KISZ legfőbb tennivalója is. A lányok szívesen jöttek és jönnének még többen, más szakmákba is, ha megismertetnék ezeket velük. Kár, hogy sok vállalat és gyár még mindig idegenkedik a leány szakmunkástanulók felvételétől. Bán Zsuzsa ANYASÁQ (Barabás Ferenc linómetszete.) A három tejesasszony Az egyik kinyitott két pinceajtót: — Itt a kefir van... ott meg a tejföl. Alacsony kis helyiség, igaz? És ezeket a ládákat nekünk kell cipelni. Persze nem olyan nehéz, sőt, már megcsinálták a csúsztató! A legnagyobb segítség a kibővített új üzem lenne már. A másik megmutatta a tejadagolót: — Sok mindent gépesítettek, de kell is. Azt hallom, hogy majd műanyag tasakba töltjük a tejet. Nem is rossz... sokat gondolkodtam rajta, de az a véleményem, hogy nem rossz. A harmadik odavezetett a vajadagolóhoz: — Láthatja, elég szűkösen vagyunk. Ráfér az üzemre a loővítás. Az asszonyok mind azt mondanák, hogy nekünk az kellene — ha nagyobb, tá- ~ns9i'b lenne az üzem. A tejesasszony valamikor nagy kannákkal, kosarakkal negrakodva hozta a tejfölt, túrót, tejet a városba. Némelyik piacos még a fején is kiegyensúlyozta a kis vékát. A Kaposvári Tejüzem nő- dolgozóinak jó negyven százaiéira vidékről jár be. Ezek a tejesasszonyok nem kelnek olyan korán, mint elődeik... de mindennap kelnek. Az egykori tejes asszony néhány ház ellátásáról gondoskodott. A három tejesasszonynak egész város a gondja. Czibola Jánosné: — Hát arra nemigen jut idő, hogy végigfussa gondolatban az ember a napját. Minor is? Reggel hatkor kelek, elkészítem a gyereket iskoláiba, s a férjemnek is odateszem az ennivalót. Aztán ideutazom, délután bevásárolok, takarítóit. Gazda Jánosné Töröcslkéről jár be, ő tölti a kefirt, Sólymost Miklósné kaposvári, ő pedig a vaj adagolását mutatMit lehet azért tenni, hogn a nap ne legyen olyan fárasztó, és hosszú az asszonyoknak — Be kell fogni a férjeket.. hogy segítsenek. — És sikerül? — Hát nem mindig... sok függ a megértéstől. — Megértőik a férjek? — Hát nézze... én nem mernék általánosságban semmit sem kijelenteni. Vannak megértő férjek. — De sok függ a feleségtől is. Ismertetőjük: a munka szeretete Két asszony. Termetük, vonásaik, életkoruk különböző. Amiben egyeznek: a mosoly az arcukon, arcuk harmóniájának kiegészítője. Ök lennének korunk nőidé-- áljai? Igen, azt hiszem így igaz: a jelen ideálja a dolgozó nő. Mindketten a kálmáncsai Aranykalász Termelőszövetkezet tagjai, ez újabb egyezés. S az is, hogy a növénytermesztésben dolgoznak. Eltérő: másmás brigádban kezdik reggelenként a munkát. Azok a reggelek... ! Mariska néni (Tóth József- ,a): Négykor kelek. Már óra nélkül is felébredek. A jószágot nem lehet megvárakoztatni. Tavaly három fejőstehenünk, bikánk, négy hízónk, két anyakocánk volt. Szép jövedelemhez jutottunk belőlük, így aztán nemcsak a dolog van meg velük, de a munka jutalma is. Szórakozásra nem jut idő. Vagy mégis? Televíziónk, rádiónk van. Tegnap a cirkuszműsort néztem végig.. Tetszett. Tizenegy éve vagyok tsz-tag, még emlékszem a kezdésre. A reggeltől estig tartó kapálásokra, mezei munkákra. Nagyot fordult azóta a világ. A gyomot vegyszer pusztítja, nem kell nekünk görbedni kapával a kézben. Természetesen most sem kapjuk ingyen a pénz! Meg kell dolgozni érte. A dolgos ember azonban mindig megél, a dologtalan, a folyton pihenésre kész azonban csak panaszkodik, hogy milyen nehéz ez az éle! Pedig hát nálunk a munkaegység hatvan forintot ér! Az én tavalyi munkám után negyvenezer forintnyi készpénz és termés járt. Termelőszövetkezeti tagságom alatt kitaníttattam a két fiamat, egyik mérnök Várpalotán, a másik itt a tsz-ben agronómus. Mind a kettőnek autót vettem. Építkeztünk is. ötvenegy éves vagyok, van egy unokám, a mérnök fiam kisfia, Zolika. A másik fiamnak is olyan feleséget kívánok, aki szeret dolgozni. Mostanában sokszor eszembe jutott, hogy milyen is volt régen, milyen nehéz. A kisebbik riam jóformán a mezőn nőtt fel. Amíg mi dolgoztunk, ő egy ernyő alatt játszogatod. Manapság ‘ szerencsére már nem látni ilyet. Mostanában néha azt vesszük észre az asszonyokkal, hogy énekelünk, agyikünk rákezd, a másik folytatja. Sokszor én kezdem. Nem magyar nótát. Ezekre a mostani táncdalokra jár a nyelvem... Mosolygunk ezen. Erő árad belőlük, borút oszlató jókedv. Feszélyezettségnek nyoma sincs. Azt hiszem, ha az Országházba látogatnának, ott is ilyen fesztelenül beszélgetnének, nevetnének, mint itt a burgonyaválogató helyiségben. Marika (Beznicza Jánosné): Itt, ahol dolgozunk, az égvilágon mindenről szó esik. A Mézga családról éppúgy, mint a csibenevelésről vagy a zárszámadásról. A gyereknevelésről is természetesen. Van egy nagy fiam, nyolcadikos már, elektrotechnikus akar lenni. Kislányom még csak első osztályos. Édesanyámmal, édesapámmal együtt lakunk, így sokat segítenek nekem a nevelésükben. Férjem, apám is tsz-tag. A férjem traktoros, az édesapám most gyalogmunkás. Régebben pásztor vol! Tizenegy éve léptem be én is a szövetkezetbe. A kezdeti évek után gyarapodni kezdtünk. Most már csak az emlékeinkben él a kínlódás, a küszködés, amíg felraktuk a szekérre a gabonát. Most huszonhárom tagú brigádban dolgozom, együtt könnyebb, jó a társaság. Azt hiszem, az Munka közben lenne a nehezebb, ha otthon kellene maradnunk, amíg a többiek dolgoznak. Megy is a munka! Azt hiszem a mi brigádunk a víg kedélyűek brigádja. Az egyéni életemről csak annyit: újjáépítettük, ns- gyobbítottuk a házunkat, gór * is van már az udvarban. Nem • sokára átalakítjuk az istállót, garázs lesz belőle. Befizettük a pénzt az autóra. Ügy érzem, tíz-tizenöt év múlva ez már nem lesz nagy dolog, olyan közlekedési eszköz lesz, mint a motorkerékpár.. .1 Ha hivatalos személyleírás készülne róluk, azt hiszem, ez állna benne: »Különleges ismertelőjeliik nincs.« Az nem kerülne bele: kiegyensúlyozottság, derű... Amikor azt kérdeztem tőlük, mi az, amit a nőnapon kívánnának, egyszerre mondták: »béke«. Virágcsokor helyett nyújtom át nekik e sorokat. Leskó László — Szerintem a gépesített háztartás sokat segít. A dolgozó asszonyoknak ez a legnagyobb segítség. — Persze azt meg is leéli venni... — Itt vagyunk a 1 ényégne Több fizetés kellene. Vág alacsonyabb árak. Mert nem misszióból iárunk el a faluból dolgozni. Van két gyerek, öltöztetni kell, meg legyünk őszinték, az igényeink is Várónak .. — Egyenjogúság? Hát az teljesen sohasem lesz. Én nem hiszem ... Persze lehet rajta töprengeni, mert itt gyáron belül azért mégis van. A férfidolgozók ugyanannyit keresnek, mint mi. És nem is részesülnek külön előnyökbe’ . Csak a vezetők között kev ; a nő. Miért? Manapság az err berek tanulnak, de ha ott van két gyerek meg a háztartás akkor legföljebb a férj tanulhat. Vagy a szórakozás. Falun hova mehetnénk? — És miért nincs hova menni? — Igaz, szervezhetnénk magúnk is, de arra meg idő nincs. A gyárban azért jobb. Vannak közös kirándulások. De nem is ez a lényeges, higgye el, hanem az, hogv itt megbecsi ■ ■ nek minket. És az a legnagyobb vágyunk, hogy jobb_körülmények között, kicsit köny- nyebb erővel végezhessük ezt a munkát. Majd, ha befejeződik az üzem felújítása, akkor így lesz. Trosz* Tibor SOMOGYI N B PL A T Vasárnap, 1970. március 8. %