Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-22 / 69. szám
A néprajz a modern társadalomban Irta: Ortutay Gyula akadémikus, a TIT elnöke Vitára ingerlő ^ dm os min ina belső ellentmondást kínálna. Évtizedekkel ezelőtt Nordenskjöld azt írta a latin-amerikai törzsi kultúrákról, hogy azok kihalóban vannak: a cserépedénykultúrát felváltja a konzervdoboz ipari célszerűsége és az öreg mesemondót a mitikus történetek, a törzsi hagyomány tudósát vállrándítva hagyják ott a fiatalok — nem érdeklik őket többé ezek a hagyományok Több mint harminc éve írta meg nagy epikus költeményét Radnóti Miklós -a négerről, aki a városba ment* — kilépve a homályos törzsi múltlxSl hogy az ipari forradalom proletárjai közt harcoljon a felszabadulásért, a méltó emberi létért Azóta — jól tudjuk mai nyugtalan, forrongó világunkban — csak növekedett a félsz« ha rhilásu- kért harcoló, s a törzsi múlt kötöttségeiből kilépni szándékozó forradalmárok száma. A felszabadult népek száma növekszik, s nőnek problémáik: hogyan kell a hatalmat megtartani, gyakorolni, hogyan kell megszervezniük gazdasági, művelődési rendszereiket hogyan illeszkedhetnek be a modem ipari társadalmak. a szocializmus és az imperializmus világméretű küzdelmei közé. S a még fél nem szabadult népek, néptöredékek! A gerillaharcok módszereit tanulják, s nem a mágikus varázsok, mitikus történetek törvényéit — kiléptek a régi létük föltételei közül, vagy épp ki akarnak tömi közülük: mindazzal szemben, amit a néprajz, az etnológia, a folklór kutat, ele- ■vie szembefordulnák, hiszen saját múltjukat kívánják felszámolni. Ha különböző fokozatokon keresztül is, elmaradásokkal, fejlődési nekiugrásokkal — ezek a paraszti társadalmak, osztályok épp most vetkőzik le végképp a múltat. Erre tanít minden politikai tapasztalát, minden szociológiai, szociográfiai jellemzés. Mit keresne itt a néprajz, a folklór? Van-e a felszabadulni, kiemelkedni vágyó pépek vágy a modem ipari társadalmak körében keresnivalója? A liginVább ÍJTIZS válasz — mondjuk is elégszer —, hogy egy tudománynak sem kell félnie, marad-e mondanivalója, különösen, ha annyi problémára nem felelt még, mint a néprajz. Hiszen a: néprajz — világszerte — epv scir kérdést most tesz fel először. Most. kísérli meg pl. matematikai módszerekkel, modellalkotásokkal megközelíteni; a népköltészet, a népi vallásos, 'a mitikus gondolkodás alapformáit Másrészt a paraszti munka eszközeinek, tárgyainak vizsgálata közelít a régészeti leírás és történeti, összehasonlítás módszereihez. Úgy vizsgáljuk majd a paraszti gazdálkodás eszközeit, munkamódszereit, ahogy a régész kutatja a több ezer éves társadalmak anyagi eszközeit, építkezését domesztikációs, földművelő munkáját. Legfeljebb nem adatik meg a néprajzi .kutatóknak az a szabadság, mint a régésznek, mert jóval több s többször leírt, megőrzött anyagi emlék áll rendelkezésére. Különben is a néprajz egyre több ponton érintkezik a régésszel, hiszen a néprajz folklór-analógiáinak a segítsége nélkül a jó régész már évtizedek óta nem boldogulhat. Elég munka vár még a népköltészet kutatóira is. Hiszen a nemzeti népköltészetek belső természetét sem tártuk fel teljesen, a költői alkotás folyamatainak a titkait is alig-alig ismerjük. S olyan értelemben, ahogy a világirodalomról beszélnek már Goethe óta. csak mostanában merészel szólni egy-egy nagy tehetségű és nagyralátó fiatal, a »világfolklór-« szavát és fogalmi gazdagságát kóstolgatva. Elég hát mondogatjuk, ha az eddig gyűjtött anyagot rendszerezzük és értelmezni igyekszünk, évtizedekre való feladatot ád majd ez is. Mindez azonban csak arra válasz, hogy a kutatók nem maradnak munka nélkül, de nem felel a címben feltett kérdésre: Van-e helye a néprajz adta tanulságnak, a. nép- költészet. népművészet kincseinek az urbanizáció, az ipari társadalmak most egyre inkább kibontakozó korszakában? Vagy csak valaminő fölösleges díszítmény, egy- egy költemény fordulata, a lakás külső dísze, egy-egy belső építész, dekorátor ötletének anyaga csupán? Előszűr jg azt kell mondanunk, hogy nem kell temetnünk mindennapi. gyűjtő, kérdező-kutató feladatainkat sem. Magam folklórista vagyok, s elég. ha arra gondolok, hogy az UNESCO statisztikái szerint kb. 850 millió felnőtt analfabéta él a világon. Nyilvánvaló, hogy közöttük még az ősi szóbeli, nemzedékről nemzedékre hagyományozott és újraalkotott költői formák és mondanivalók élnek. S ezeknek a költészeti alkotásoknak, »élettörténetüknek« vizsgálata nemcsak arra felelhet. hogyan születik a mítosz, a mesei történet, az elbeszélés (minden regény és novella kezdete!), hanem arra is, hogyan született a homéroszi epika, hogyan a népballadák, népdalok világa. S mindennapi tapasztalatunk. hogy ma is. Budapesten is gyűjthetünk népköltészeti alkotásokat. Sl az öregek hagyományos előadásmódján, s — csak mondjuk meg bátran! — egy-egy anek- dotizáló, taréfacsináló városi is a régi mese- és tréfamondók módján adja elő történeteit, forgatja történeteit —- s az sem baj, ha Háry János módján megtoldja egy vaskos hazugsággal. A paraszti prózai elbeszélők rokona ez a városi viccmester, históriázó. S a paraszti munka módszerei- nék, eszközeinek gyűjtésére, eleven használatának megfigyelésére is van mód. Tehát, a modem, modernné alakuló társadalmakban — szinte közöttünk, mellettünk — elevenen él még a hagyomány. Pedig vagy egy évszázada temetjük. Kriza János is, Erdélyi is temette. Igaz, ez csak a hagyomány szívósságát bizonyítja. Hátrálása azonban — szerintem — kétségtelen. ha bizonyos műfajok — mint épp a tréfás elbeszélés, a vicc — beláthatatlan időkig'elevenen élnek is. A modem társadalmi tudat elválaszthatatlan a történeti gondolkodástól. A tudatos történelemszemlélet sajátosán egyszerre lép fel a korai természettudományos gondolkodással. hogy a kettő együtt kapjon oly kiemelt hangsúlyt Marx és Engels elméletében. Márpedig a valóságos történeti-társadalmi folyamatokat rendező szemlélet nem nélkülözheti a néprajz, az etnológia adta tapasztalatokat. Nem véletlen, hogy Marxék a történeti fejlődés egyetemes fokozatainak felismeréséhez annyira igénybe vették koruk modem etnológiai ismereteit. Nem is léhet áz emberiség őstörténetétől kiindulva az emberi lét alapjait,- fejlődésének gazdasási-társadalmi folyamatait megérteni, a kultúra kibontakozásának, megteremtésének folyamatait, megérteni tudományunk álta- lásonításai. részeredményei nélkül. Minden történeti, társadalmi elemzés csonka és elhibázott etnológiai alapok, minden esztétikai, irodalmi, művészeti munka szemlélete hibás a folklór tapasztalatai, tételei nélkül. Nem elfogultság: fundamentális tudomány a miénk. Mindez azonban még nem a modern társadalom, legfeljebb egy-esv modem társadalom-. történelemtudomány. A nénra.jz és a folklór azonban risel társadalmi funkciót a modem társadalom, a modem kultúra eleven életében is. Emlékeztetek arra a vitára. amely a néndáh élete körül forgott. Él-e még, van-e még valóságos szereoe a nép évszázadok őrizte dallamainak, szövegeinek? A vitában sok kérdést rosszul tettek fel, s így rosszul is válaszoltak rá. Nyilvánvaló, hogyha ma még él is sok helyütt a népdal, a mögötte lévő, meghatározó társadalmi, kulturális háttér azonban alapjaiban változott meg. A régi, kis törzsi, falusi közösségekben születő, alakuló népköltészet élete nem hosszabbítható meg, de maga a népdal maradandó, és társadalmi hatékonyságát mi magunk őrizzük Kodály nevelő munkája révén hazánk- I ban az oktatás elemi fokán felhangzik a népdal, s erősíti az iskola, a rádió, a tévé műsorainak, a vetélkedőknek sorozata — egész művelődéspolitikánk szerves részévé teszi mai modem műveltségnek a népköltészet minden értékét. (Ne térjünk ki arra. hogy ez az álláspont nem egyértelműen, nem ellentmondások nélkül alakult ki!) Ez a folyamat más-más I erősségi fokon nemcsak ha- | zánkban jellemzi a népkölté- I szét, a népi táncok, díszítő I művészeti formák felhaszná- I lását Annyi bizonyos, egyre i inkább ez lesz a népköltészet, j néptánc, népművészet modern élete: az iskola,; a könyvkiadás, az alkalmazott művészetek használják fel, tudatosan épül bele. immár meghatározott, nem változatokban, spontán alakuló formákban — egy újabb szintézisben. Ez nem azonos mantí- I kus elképzelésekkel, de eleven. teljes funkció, a nemzet hagyományainak ötvöződése a születő újjal. Köztudott, nem kell róla bővebben szólni, hogy az irodalom, a zeneművészet és a képzőművészet újra meg újra merít a nép- költészet alkotásaiból. Él formáival, tartalmaival egyaránt. Azt hisszük, ez nem kevés és nem is elhanyagolható. Mindaz, ami ebből a körből kimarad, az a tudományos feltárás és feldolgozás mun- ká’a. de anyaga szintúgy beleépül a modern társadalmi tudatba, mert a történelem, a gazdaságföldrajz nem tanítható a néprajz anyaga nélkül. Tudományunk így lesz része a korszerű társadalmi tudatnak, önismeretnek. Ha a parasztság létszáma, munkamódszerei, tulajdonviszonyai mind meg is változtak, a dolgozó osztályok történetét meghatározó szerepe éppen a mi kutatásaink révén megmarad a szocialista nemzet öntudatában. Illés Béla 75 éves mai ma■ irodalomhárom :sí*-ja van. bácsi bő Pál), :r bácsi ■es Péter) Béla bácsi, yis Illés i. Ö mind- bácsiként iíe* Pedig ínyhőssíhez tó, roman- s körűimé- fc között — ■ben feay- ■el és kénél — tart za 1945 sza- ságot hozó n Budirre. Ez a ka- ilegendába bevonulás djárt a gy öreg« usát és fényét adta * \ i a férfiko- delén járó írónak, ighanem a hazatérés kötényei is tették, hogy őr« Ú, majd alezredesi val- a sokak szemében elta- a fontosabb rangjelzését zt, hogy az irodalom ge- lisa. Illés őrnagy mögött ír már nemzetközi siketen gazdag írói pálya volt. iranyliba című elbeszéíese a Le Monde-ban jelent meg annakidején, s a betűvetés nem kisebb mestere nyilatkozott róla elragadtatással, mint Romain Rolland. Könyve jelent meg Spartacus életéről; Ég a Tisza címmel a magyarországi proletárforradalomról vagy regénye látott napvilágot 1929-ben, később pedig megírta a Kárpáti rapszódiát, a XX. század magyar regényirodalmának egyik legnagyobb hatású darauját. Írói sarzsijáról vall, hogy a fiatal Szavjétoroszország írószövetsége titkáréul választotta, majd ő töltötte be tizenegy éven át a proletárírók világszervezetének főtitkári tisztét Az ötvenéves Illés Béla tért vissza Magyarországra 1945- ben, s rögtön odaállt, ahol a legnehezebb munka várt a szocialista irodaiam úttörőire. Anekdotázott náhobi gazdagságú életanyagából — s megírta a Honfoglalás-t. Pi- pafüstje — akár Mikszáthé — a kedély és a csöndes emberség derűjével lengte be joviális alakját Közben lapot szerkesztett, a művészeti közélet egyik vezetője volt, s pártfogója csapatnyi fiatal írónak. Látszólag a múlt foglalkoztatta, de sokaknak adott erőt, hitet, bizodalmát — a holnaphoz. Most hetvenöt éves. Nagy utat tett meg. Jelentős művet alkotott; és nem keveset szenvedett. Kommunista író, aki élete legfőbb céljának a nehéz sorsúak, a dolgos életűek szolgálását tekintette. E jeles születénapján érezze azok szeretetét és ragaszkodását, akiknek — a költő Zrínyi szavával szólva — egész életét dedikálta Három kiállítás CSÓK ISTVÁN GALÉRIA Gábor Marianne festőművész kiállítása MŰCSARNOK Geszler Mária esempeképei előtt (Észak-dunántúli képzőművészek kiállítása) MŰCSARNOK Veszprémi Imre: Ülő nő (Selmeczí Tóth János felvételeí) SOMOGYI NÉPLAP- Vasárnap, 1970, március 22. T
