Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-10 / 34. szám

A szakmunkásképzés űf torvénye (II.) 9 A szakmunkástaimlók kedvezményei, juttatásai A jövő munkásnemzedéké-1 nek szellemi, testi fejlődését, a kétkezi munka fokozott meg- 1 becsülését szolgálják a szak­munkásképzésről született jog­szabályok ama előírásai, ame­lyek a tanulókat megillető kedvezményekről és juttatá­sokról intézkednek. Oktatási szünet Közvényemény-kutatás nél­kül is biztosan megállapítha­tó, hogy a fiatalokat két dolog érdekli mindennél jobban: az oktatási szünetek és á kész­pénzben kapható juttatások. Az új törvény tanulói szabad­ság helyett — a középiskolák­ra érvényes szabályokhoz ha­sonlóan — a tanulóknak okta­tási szünetet biztosít. A szak­munkástanulóknak minden évben legalább 30 nap nyári, továbbá télen legalább két hét és tavasszal egy hét oktatási szünetet kell kiadni. Ez utób­biak mértékét és kiadásuk időpontját a munkaügyi mi­niszter tanévenként határozza meg. A nyári oktatási szünetet az elméleti oktatás szorgalmi ide­jének befejezése után, de leg­később szeptember 1-ig egybe­függően kaphatják meg a ta­nulók. Egyes szakmákban (szolgáltatóipar, kereskede­lem, vendéglátóipar) á téli és a tavaszi szünet időpontját az általánostól eltérően is meg­állapíthatják. Havonta két vasárnap Az oktatási szüneteken és a heti pihenőnapokon felül ok­tatási szünnapokat is kapnak a tanulók. Ilyenek: hivatalos munkaszüneti napok, március 15. és 21., a félévi tantestületi és tanévzáró értekezlet napja, az igazgató által engedélyezett, illetve a miniszter által elren­delt oktatási szünnapok. Ok­tatási szünetben és munkaszü­neti napokon a tanulókat sem elméleti, sem gyakorlati fog­lalkozásra nem vehetik igény­be, kivéve, ha ezt a szakma sa­játosságai szükségessé teszik, és a képzésre jogosult, minisz­ter azt engedélyezte. Ilyen esetben a tanulónak a hét má­sik napján kell kiadni a szün­napot, de ha gyakorlati okta­tásra rendszeresen vasárnap is sor kerül, akkor havonta leg­alább két pihenőnapot vasár­nap kell számára biztosítani. Felkészülési idS a vizsgára Az utolsó éves szakmunkás- tanulót — minthogy ezután nyári szünetet nem kaphat — a szakmunkásvizsgát megelő­zően 15 napos felkészülési idő illeti meg. A sikeresen vizsgá­zott, és ezt követően munká­ba lépett fiatal a vizsga évé­ben jogosult fizetett szabad­ságra is. A hatályba lépett rendelke­zések a tanulók elméleti és gyakorlati foglalkoztatási ide­Húsz éves a KISZ központi művészegyüttese Vasárnap este a Gellért- szállóban rendezték meg a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő KISZ központi mű­vészegyüttes jubileumi ünnep­ségét. Az ötszáz 10—26 éves fiatalt foglalkoztató 12 művé­szeti csoporttal dolgozó világ­hírű művészegyüttes tagjait Kárpáti Sándo~, a KISZ köz­ponti bizottságának titkára köszöntötte. Az évente 700 hazai és 200 külföldi szerep­lésre szerződő együttes legki­tűnőbb tagjainak kitüntetése­ket adott át. Az együttes ne­vében Szigeti Pál igazgató köszönte meg a jubileumi jó­kívánságokat és további áldo­zatos munkára tett ígéretet. Az ünnepséget a művész- együttes nagyszabású bálja követte. jét heti 42, illetve napi 7 órá­ban határozták meg. Az ötna­pos munkahétben dolgozo vál­lalatoknál foglalkoztatott és a szakmunkásképzésbe bevont tanulók esetében a napi 7 óra túlléphető egy órával, de a foglalkoztatási idő ilyen eset­ben sem haladhatja meg a he­ti 42 órát, feltéve, hogy jog­szabály ettől eltérően nem ren­delkezik. Ösztöndíj és szakmunkásbér Most pedig beszéljünk a pénzről. A munkaügyi minisz­teri rendelet kimondja: »A rendeletnek a pénzbeli jutta­tásokra és térítési díjakra vo­natkozó szabályait első ízben az 1970—71. tanévben az I. év­folyamra beiratkozott tanulók­ra kell alkalmazni. Az 1970— 71. tanévben a II., III. évfo­lyamba lépő tanulók pénzbeli juttatásait és térítési dijait a tanulóviszonyuk hátralévő ide­je alatt továbbra is a beiratko­zás időpontjában érvényben volt jogszabályok alapján kell megállapítani-«. A szakmunkástanulók sem beiratkozási díjat, sem tandí­jat nem fizetne«.. Tanulóviszo­nyuk kezdetétől ösztöndíjban részesülnek, vagy tanulóidejük utolsó félévében szakmunkás- bért kaphatnak. Az ösztöndíj mértéke függ a tanult szak­mától, az évfolyamtól és a tanulmányi eredménytől, mi­nimális összege 40, maximális pedig 700 forint is lehet ha­vonta. Az elméleti és gyakor­lati oktatás idején kívül a ta­nulókat megilleti az ösztöndíj az oktatási szünetekre és a szünnapokra, a fizetett mun­kaszüneti napokra, a gyógy- üdültetés időtartamára, to­vábbá betegség idejére egy évig, tbc-s megbetegedés ese­tén két évig. A vállalat a ta­nulóval a korábban megjelent rendelkezés szerint társadal­mi ösztöndíjra is köthet szer­ződést. Erre főként azokban a szakmákban van szükség éf le­hetőség, amelyek iránt a kívá­natosnál lanyhább a fiatalok érdeklődése. A szakmunkástanulók kép­zésük utolsó félévében, az is­kola és a vállalat igazgatójá­nak közös megállapodása és a KISZ-szervezet véleménye alapján, szakmunkásbérben is foglalkoztathatók, feltéve, ha közepes vagy annál jobb a ta­nulmányi eredményük. A szakmunkásórabérben vagy teljesítménybérben foglalkoz­tatott tanulóknak a letöltött A tanuló fiatalok napi egy­szeri kedvezményes étkeztetés­ben — ebéd — részesülnek az elméleti és gyakorlati oktatási napokon, valamint a rendelet által meghatározott szünnapo­kon, többlet szabadnapon és a szakmunkásvizsga előtti fel­készülési időre eső napokon. Ha ez valamilyen okból nem lehetséges, akkor a tanulók ré­szére legkevesebb napi 6 fo­rint ebédtérítést kell fizetni. Ha a gyakorlati oktatás a vál­lalat vagy az iskola telephe­lyén kívül történik, a kikülde­tés időtartama alatt a tanuló részére szállásról és napi há­romszori étkezésről természet­ben kell gondoskodni. Fizikai dolgozók gyermekei előnyben A szakmunkásképzés során számos olyan körülmény le­hetséges, ami indokolttá teszi a tanuioK otthonban való elhe­lyezését, vagy extemátusi el­látását. A mérséKelt téríté­si díj ellenében teljes ellátást nyújtó szakmunkástanuló-ott­honokban elsősorban a helyi­leg be nem iskolázható szak­mák tanulóit, továbbá az álla­mi gondozottakat. szociális helyzetük alapján rászoruló, vagy veszélyeztetett környe­zetben élő fiatalokat veszik fel, előnyben részesítve a fizi­kai dolgozók gyermekeit és az árvákat. Amennyiben bentla­kásos elhelyezés hely hiányá­ban nem lehetséges, az arra rászoruló fiataloknak az isko­la székhelyén externátusi el­látást biztosítanak. Az ebben részesülő tanulók családoknál laknak, de ettől eltekintve ugyanazokat a juttatásokat kapják, mint az otthonban el­helyezett fiatalok. A gyakorlati oktatás során a tanulót munkaruha, védőruha, védőfelszerelés, tisztálkodási eszköz éppúgy megilleti, mint a vele hasonló feltételek között dolgozóitat. Betegség, baleset, szülés vagy elhalálozás esetén a társadalombiztosítási szabá­lyokban megjelölt szolgáltatá­sok. egyebek között baleseti járadék, rokkantsági nyugdíj, családi pótlék illeti meg. Jó tanulmányi előmenetelének jutalmául, továbbá egészségé­nek védelme, fejlődésének elő­segítése céljából a szakmun­kástanuló kedvezményes üdül­tetésben részesülhet. (A következő részben is­mertetjük a szakmunkáskép­ző intézmények és a tanulók felelősségét, kötelességeit.) munkaidőnek, illetve a telje­sítménynek megfelelő bér 90 százalékát lehet elszámolni és kifizetni. Ennek átlagát meg­kapják a tanulók az oktatási szünetre, a szakmunkásvizsga előtti felkészülési időre, to­vábbá a gyakorlati oktatás idejére eső oktatási szünna­pokra és a tantervben előírt honvédelmi napokra is. Vi­szont a szakmunkásbérben foglalkoztatottak az elméleti oktatás idejére sem bért, sem ösztöndíjat nem kaphatnak. ló tanulásért prémium A szakmunkástanulóik igye- jzetét, szorgalmát, fegyelme- ett munkáját, jó magatartá- it és tanulmányi eredményét vállalatok forinttal is elis- íerhetik, mert a kollektív serződésük által meghatáro- jtt keretek között, az illeté- es iskola igazgatójával ewet- rtésben tanulóiknak jutalmat, rémiumot, év végi részesedést zethetnek. A kereskedelmi és endéglátóipari tanulók kép- isi idejük utolsó évében vagy lévében az évi forgalomhoz 'azodó jutalékot, jutalmat, ilprémiumot kaphatnak ösz- indíjukon felül. Mindez nem- sak az eredményes tanulásra srkentheti a kezdő szakmun- ásokat, hanem megkönnyít­eti annak felismerését is, ogy az egyén ■ bol tágulás szo- osan összefügg a kollektíva gyüttes erőfeszítéseinek síké­Ilii iiiiiiiiiiiiiii pPp,!SW| 5 ac O f, U ni! LENINRŐL 4. Ismétlem, nem vagyok biz­tos benne, hogy Martov az el­ső ülésen beszélt-e, csak azért említettem meg őt, hogy el­mondjam, hogyan beszéltek. Beszéde után a munkások az ülésterem előtti helyiségben zordan mondogatták: — Lám, még Martov is! Pe- idik »iszkrás« volt. I — Az értelmiségi elvtársak i renegáttá válnak. Szépen, szenvedélyesen és (telesen fogalmazva beszélt Ro­sa Luxemburg is, kitűnően orgatta az irónia fegyverét. De íme: fölsietett az emel­vényre Lenin, és raccsolva megszólalt: — Elvtársak! / Először úgy rémlett, rosszul D SOMOGYI MßPLAP Kedd, lm február lfc Élet a hó fölött Országszert« megkezdték s gyümölcsfák téli metszését. jrmm .m" A tolvaj lás igaz — a szöveg hazug Mór mesél ••• Szilveszteri „meglepetés“ — Ajándék a rokonnak — „Aztán slnssz“ —• Kérem, próbáljon meg nyugodtan válaszolni. Egész testében remeg. Nem bántja semká. — Idegesít, hogy nem enge­dik megmagyarázni, mi az igazság. A tárgyaláson is fél­beszakítottak. — A bizonyítékok maga el­len szolnak, nem kívánhatja, hogy órákon keresztül hall­gassák a meséit. Oldalaikat lehetne írni Mór Lajos «►magyarázatairól«. Az egyik (képtelenebb, mint a másik. Mulatni jól lehet raj­tuk, de a bíróság az igazságra kíváncsi. A fiatalember kép­telen megérteni, hogy mindent tudnak az ügyéről. A beismerő vallomás csak segítene rajta... A huszonnégy éves, nagy­bajomi Mór lopás miatt már ült a vádlottak padján. Más­fél évre ítélték. Nem tanult a leckéből. 1966 szilveszterén bált ren­deztek a nagybajomi kultúr- otthonban. B. Ferencék is a mulatságra mentek, lakásukat gondosan bezárták Mórnak nem telt nagy erőfeszítésébe behatolni a házba. Evőeszköz­készletet, bizsut, más egyebet a hóna alá csapni egy pilla­nat műve volt. Hatvannyolc novemberében egy kaposvári (lakásban »tette tiszteletét«. 1600 forintot, öltö­nyöket zsákmányolt. Nagylel­kűségét mi sem bizonyítja ióbban, mint hogy a lopott ru­hadarabokból egviik rokonát is megajándékozta. / Nem sokkal ezután egy Le­nin utcai lakásba tört be. Biztosra ment, megfigyelte, amíg a tulajdonos és családja elhagyja a házat Kétezer fo­rint értékű holmit vitt él; tás­karádiót, karórát manikűr­készletet, tollakat — ami ép­pen a (keze ügyébe akadt Fel­forgatta a szekrényeket is, de aztán gyorsan kereket oldott. Még a temetőből sem szé­gyellt lopni: egy sírról két márvány virágtartót hurcolt el. Ez utóbbit ismeri be csupán. A többi tolvajlásról hallani sem akar. — A lopott holmi túlnyomó részét a házkutatás során meg­találták magánál. Hogy kerül­ték akkor ezek a lakására? — Még régebben megismer­kedtem a vonaton egy fiatal­emberrel. Olyan huszonikét- huszonhat év körülivel. Em­lítette, hogy akad pár éladni- valé dolga. Én ráálltam az üzletre, miért ne.. „ Mór csodálatos mesét köl­tött e köré az ismeretlen fia­talember köré. Ahogy az elő­zetes letartóztatásban teltek a napjai, úgy talált ki űjabb és újabb részleteket. Sehogysem érti: másakat miért nem ra­gad magával a takaros ma­gyarázat. — Ha valóban létezik ez a fiatalember, tudnia kell leg­alább a keresztnevét vagy akármilyen más — ha csak aprót is, de — konkrétumot róla. Hol szoktak találkozni? Hallgat egy darabig, majd ősszel üggéstelenüi beszélni kezd. Hát igen, teljes egészé­ben még mindig nem (kész a mese. Ezt a részt még csiszol­nia kén. — Ügy tudom, az ügyészsé­gen is makacsul hangoztatta a magáét. Hogy lelhet, hogy a tényék sem bírják belátásra? — A márvány virágtartókat beismerem. Aztán Kiússz. Rám ne kenjék azokat — Biztosan tudja, milyen sóikat jelent a büntetés kisza­básánál, ha valaki — Jogása- nyélven szólva — töredelmes megbánást tanúsító beismerő vallomást tesz. Visszaeső bű­nöző, többrendbeli bűncselek­ményt követett el, s mindeze­kért súlyos évéket szabhatnak ki magára. örülök, hogy nem válaszol mindjárt. Gondolkozzék nyu­godtam ... Túl látványos lett volna, ha mindjárt a valóságot mondja. Sokat és hosszú ideig mesélt a holmi rejtélyes útjáról — ta­lán a szégyenérzet akadályoz­za az igazmondásban. De mindez rá tartozik. Ránk annyi, hogy már nem vét a törvények ellen. Legalábbis jó darabig. • • • Mór Lajos kőfaragó perében hamarosan ítéletet hoz a Ka­posvári Járásbíróság dr. Ge­lencsér Ilona tanácsa. Pintér Dezső beszél. De egy perc múlva en­gem is, akárcsak a többieket, magával ragadott a beszéde. Először hallottam a politika legbonyolultabb kérdéseiről egyszerűen beszélni. Nem pró­bált ő szép mondatokat szer­keszteni. hanem minden sza­vát, mintegy a tenyerén nyúj­totta át, bámulatos könnyed­séggel tárva fel a szó pontos értelmét. A szokatlan élményt nagyon nehéz érzékeltetnem. Kezét előre nyújtotta, és kis­sé felemelte. Tenyerében mintegy mérlegre tette minden egyes szavát Kirostálta az el­lenfelek mondatait, s ellenük szegezte a maga meggyőző ál­lításait, bebizonyítva, hogy a munkásosztálynak joga és kö­telessége a maga útján halad­ni, nem pedig a liberális bur­zsoázia mögött vagy akár mel­lett kullogni. Mindez szokat­lan volt, és úgy hangzott, mintha ő, Lenin nem magától, hanem valóban a történelem akaratából mondaná. Beszédé­nek egyöntetűsége, nyíltsága és ereje, egész lénye, amint az emelvényen állt, mintha egy klasszikus műalkotás lett vol­na, amelyben megvan minden, és semmi sem felesleges, nincs díszítés, és ha van is, nem lát­szik. Ugyanolyan természetes és nélkülözhetetlen, mint az arcon a két szem, a kézen az öt ujj. Rövidebb ideig beszélt, mint az előbbi szónokok, a hatása mégis jóval nagyobb volt. Nemcsak én éreztem ezt. A há­tam mögött lelkesen suttogták: — Milyen tömören beszél. Így is volt. Minden érv ön­nönmagától. a benne rejlő erő­től bontakozott ki. A mensevikek nem átallot­ták kimutatni, hogy Lenin be­széde kellemetlenül érinti őket, ő maga pedig több mint kellemetlen. Minél meggyő­zőbben bizonyította annak szükségét, hogy a pártnak fel kell emelkednie a forradal­mi elmélet magaslatára, mert csak így lehet minden szem­pontból ellenőrizni a gyakor­lat helyességét, annál dühöseb­ben szakították félbe beszédét. — A kongresszuson nincs helye a filozófiának! — Ne tanítson minket, nem vagyunk gimnazisták! Különösen egy szatócsképű, szakállas, magas termetű em­ber ágált. Padjából felugorva, dadogva kiáltozta: — ö-össze-es-küvők... ö- összeesküvést játszanak! B- blanquisták! Rosa Luxemburg viszont bó­logatott. s a következő ülések egyikén alaposan megmondta a magáét a mensevikeknek: — Maguk nem állnak a marxizmus alapján, hanem ül­nek, sőt, fekszenek rajta. Az ingerültség, a gúny, a gyűlölet dühös, forró szellője fújt a teremben, a tekintetek százai száz különféle módon vMágttöttélk meg Lenin alakját. Nem lehetett észrevenni, hogy az ellenséges támadások felizgatják. Hévvel, de nyoma­tékosan, nyugodtan beszélt. Néhány nap múlva megtud­tam milyen árat kellett fizet­nie külső nyugalmáért. Nagyofs furcsa és bántó dolog volt, hogy csak emiatt, természetes gondolatmenete miatt ellensé­geskednek vele: a párt csak az elmélet magaslatáról ítélheti meg világosan a soraiban ke­letkezett nézeteltérések okait Az a véleményem alakult ki, hogy a kongresszus minden nopja új és új erőt ad Lenin­nek. Frisebbé, biztosabbá te­szi, beszédei mindennap egy­re súlyosabban hangzanak, s a kongresszusi tagok egész bol­sevik csoportja eltökéltebbé, keményebbé válik. Az ő beszé­dein kívül majdnem ugyanígy feltüzelt Rosa Luxemburgnak a mensevikek ellen irányuló remek, metszőén éles beszéde. Lenin a munkások között töltötte szabad perceit és óráit Életük legaprólékosabb részle­teiről is kikérdezgette őket. — No, és a nők? Felőrli őket a háztartás? De azért csak ta­nulnak, olvasnak? A Hyde Parkban néhány munkás, aki először látta Le­nint, kongresszusi magatartá­sáról beszélt. Egyikük jellem­zően ezt mondta: (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents