Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-31 / 26. szám
* AZ M SZMP SOMOGY MEG Y El BIZOTTSÁG AN AK LAPJA " XXVI. évfolyam, 26. szám 1970. január 31., szombat A gazdasági feladatok sikere érdekében Ülést tartott a Barcsi Járási Pártbizottság Látogatásuk ax egység demonstrációja Kádár János és Fock Jenő Tegnap délben befejeződtek Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának és Fock Jenőnek, a Minisztertanács eb nőkének a Német Szocialista Egységpárt és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának vezetőivel tartott megbeszélései. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott Megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a belügyminiszter jelentését a múlt évi honosítási, visszahonosítási és a magyar állampolgársági kötelékből való elbocsátási ügyek döntésre való előkészítéséről. Az Elnöki Tanács megtárgyalta és elfogadta az igazságügy-miniszter összefoglaló jelentését a kegyelmi ügyek 1969, évi intézéséről. Az Elnöki Tanács dr. Kelemen Ágnest és dr. Kiss Zsig- mondot legfelsőbb bírósági bíróvá nevezte ki. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeiket tárgyalt (MTI) Gromiko és Bahr találkozója A szovjet külügyminisztériumban tegnap megkezdődött az erőszak alkalmazásáról való lemondást deklaráló egyezménnyel kapcsolatos szovjet—nyugatnémet tárgyalások második szakasza. Az előzetes megbeszélések keretében Gromiko külügyminiszter és Allardt. moszkvai nyugatnémet nagykövet tavaly decemberben több megbeszélést tartat. Bahr államtitkár tegnap délelőtt három óra hosszat tárgyalt Gromiko külügyminiszterrel; ezt délután újabb háromórás megbeszélés követte. A következő szovjet—nyugatnémet eszmecserére kedden kerül sor. (MTI) A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tegnap — a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házában —országos ■' szarvasmarha-tenyésztési tanácskozást rendezett, mintegy 600 szakember részvételével. Dimény Imre mezőgazdasági és, élelmezésügyi miniszter megnyitójában elmondotta: A szarvasmarha-tenyésztés a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 12 százalékát adja. A tenyésztés fejlesztése annál is fontosabb, mert hazánkban az élelmiszer fogyasztás nemcsak a népesség, hanem a reál- jövedelmek növekedésénél is gyorsabban nő, a szarvasmarha-tenyésztés két fő terméke pedig a lakosság ellátásánál nélkülözhetetlen. Arra kell törekedni, hogy a tehénáHomány fejlesztésével és a termelési mutatók javításával zökkenőmentesebb és kiegyensúlyozottabb legyen az ellátás. Hangsútvozta: az ipari kapacitás állandó növelésével egv időben arra is szükség van. hogy a mezőgazdasági üzemek az eddiginél bátrabban és újabb módszerekkel értékesítsek termékeiket, lehetőség A múlt évi gazdaságpolitikai feladatok végrehajtását és az idei tennivalókat vitatta meg tegnapi ülésén a Barcsi Járási Pártbizottság. A tanácskozáson — amelyen részt vett Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára is — a párt-végrehaj- tóbizottság arról adott számot, hogy egészségesen fejlődött a múlt évben is a járás. Á termelőszövetkezetek kedyezo alappal indultak már a mechanizmus első évében, s ez jó hatással volt tavaly: várhatóan mintegy 3,4 százalékkal nőtt a termelési érték, s 4,4 százalékkal lesz magasabb az árbevétel A közös gazdaságok egyesülését jelentő egészséges folyamat a múlt.évben is tartott, s ezzel lehetőség nyílt a különböző gazdasági ágak koncentrálására. A babócsaiak sertéskombinát, a darányiak' szakosított szarvasmarha-telep építését tervezik. Vannak ilyen igények Vízváron, Kom- lósdon és Barcson is. A hagyományos ágazatok mellett bővült a melléküzemági tevékenység, s ez jó hatással volt a foglalkoztatásra. E tevékenység keretében javasolja a járási pártbizottság a lakosság élelmiszer-ellátását javító hús- feldolgozó üzem és sütöde építését is. Az örömök mellett, gondokkal is lehet találkozni: az előforduló értékesítési • nehézségekét a kereskedelem monopolhelyzetének, valamint a tsz-ek és az állami vállalatok eltérő pozíciójának lehet betudni. A gyenge és a közepes tsz-ek csak nehezen jutnak a Mehes Lajosnak, a KISZ első titkárának elnökletével tegnap összeült a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága. Molnár Györgynek, a KISZ kb van például arra, hogy a húsiparral közös vállalkozásként kisebb (elsősorban a helyi lakosság ellátását szolgáló) féldolgozó üzemeket építsenek. Dr. Dimény Imre ezután az állattenyésztés fejlesztésére hozott kormányhatározat várható hatásaival foglalkozott. A január 1-ével életbe lépett új árintézkedések és a háztáji gazdaságok eddiginél hatásosabb támogatása összességében azt eredményezi, hogy az ágazat jövedelme évente mintegy 1,2 milliárd forinttal nőhet. Remény van arra, hogy a szarvasmarha- és ezen beiül a tehénállomány az idén — ha kisebb mértékben is —, de Növekszik. Ezután dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes szólalt fel: A miniszterhelyettes külön foglalkozott a háztáji gazdaságok helyzetével is. A beszámolót követő vitában Walter Imre, a balaton- szabadi tsz elnöke elmondotta, hogy Somogy megyében az árintézkedések hatására föllendült a tenyésztői kedv. A fejlődésükhöz szükséges rövid lejáratú hitelhez. Nincs elég tárolóhely, s emiatt a megtermelt termények egy része tönkremegy. Foglalkozzanak az eddigieknél többet a gazdaságok az erőgépek minőségének javításával. A járásban az ipar és a mezőgazdaság kereseti arányai, megegyeznek. (Néhány tsz még jobban is fizet, mint a vállalatok.) A tapasztalat mégis az, hogy a mezőgazdasági munka nem elég vonzó, s ez az ipari üzemek által nyújtott jobb kulturális és szociális ellátásnak tudható be. A foglalkoztatottság a járás iparában kedvezően alakúit a múlt évben: 255 munkahellyel több van, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor — többek között például a fűrészüzemben — több a magasabban kvalifikált munkát kívánó hely. Ettől és a csökkentett munkaidő bevezetésétől azt lehetne várni, hogy egyre kisebb lesz a fluktuáció. A tapasztalat azonban éppen az ellenkezője. Ez is egyik oka annak, hogy például a vasszerkezeti üzemben még mindig nincs elég szakmunkás: a 225 dolgozóból most is százan tanulnak. Ezért határozta el tegnapi ülésén a járási nártbizottság az idei feladatok között a munkaerő- gazdálkodás színvonalának emelését.- Aa iparfejlesztési célkitűzések megvalósításához elengedhetetlennek tartják a munka termelékenységének további növelését is. Ezt akkor érik el legkönnyebben az üzemek, ha a gazdaságpolitititkáranak referátuma alapján megvitatták a fiatalok honvédelmi nevelésének, katonai szolgálatra való felkészítésének helyzetét, és meghatározták az ifjúsági szövetség előtt álló időszerű feladatokat. több közös gazdaságot hátrányos helyzetbe hozott. Ezzel magyarázható, hogy a megyében kilenc nagygazdaság mondott le a szakosított telep építéséről. Antal János, a döbröközi termelőszövetkezet elnöke szerint a közös gazdaságok számára is kifizetődő, ha segítik a háztáji gazdaságok állattenyésztését, termelőszövetkezete például kedvezményes feltételek mellett takarmányt és hízó-alapanyagot ad a tsz-ta- goknak. Guba Sándor, a kaposvári felsőfokú mezőgazdasági technikum igazgatója hozzászólásában javasolta, hogy ismét hozzák létre a régebben jól bevált állattenyésztési egyesületeket, amelyek az Országos Állattenyésztési Felügyelőség mellett működnének, és az üzemi tenyésztési munka, valamint az országos tenyésztési koncepció összehangolását segítenék. Javasolta azt is, hogy az ország területein alakítsanak ki tenyésztési körzeteket, kai célkitűzésekkel összhangban vannak a nyereség növelésére tett intézkedésiek. A járás területén dolgozó kereskedébni vállalatoknak is a tavalyinál többet kell tenniük a jobb ellátásért. A régi gondon, hogy hetekre eltűnt — különösen ősszel — a boltokból a hentesáru, a szövetkezeti húsfeldolgozó segít. Javítani kell a TÜZÉP-nek is a munkáján, hiszen hónapokon át hiánycikk volt az építési anyag. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy elhúzódtak az építkezések. Egyes létesítményeknél a kezdési idő a befejezési határidő utánra tolódott eL Ez nem megengedhető, s megváltoztatásáért az építőipari szervezeteknek is tenniük kell valamit A gazdaságpolitikai feladatok megvalósítása — mondta hozzászólásában Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára — a járás egészséges fejlődését biztosítják. Ennek érdekében az itt dolgozóknak nemcsak a végrehajtó, hanem az agitátor Tegnap délután véget ért a CSKP KB ülése. A plénum programján hárorp napirendi pont. szerepelt: káderlkérdések, a párt gazdaságpolitikája és az elnökség beszámolója. Az első napirendi ponthoz tizenöten, a másodikhoz és a harmadikhoz pedig összesen huszonegyen szóltak hozzá. Vasil Bilak, a tagkönyvcserék anyagának előkészítésével foglalkozó bizottság elnöke javaslatot terjesztett a plenum Pénteken délután az MSZMP nagyatádi járási bizottságának székházában időszerű gazdasági és politikai kérdésekről és képviselői tevékenységéről tájékoztatta a járás politikai, gazdasági és tömegszervezeti vezetőit Böhm József, a megyei tanács vfo-élinöke, a járás országgyűlési képviselője. A mintegy másfél száz főnyi hallgatóságot Gajdos László, a járási pártbizottság első titkára köszöntötte, majd Böhm József tartotta meg tájékoztatóját. — Örömmel teszek eleget annak a megtisztelő kötelezettségemnek, hogy képviselői tevékenységemről beszámoljak választóimnak— mondotta bevezetőiében. Ezután az országgyűlés legutóbbi ülésszakiról, majd a Központi Bizottság üléséről tájékoztatta a hallgatóságot. Megyénlk helyzetéről szólva elmondotta, hogy a társadalmi, politikai és gazdasági élet megyénkben is egyenletesen fejlődik. Eredményesen munkálkodtak: megyénk lakói a harmadik ötéves terv végrehajtásaiban, s e munka során számottevő eredményeket értek eL Az iparban foglalkoztatottak száma 1969 végén megyénkben a keresőknek több mint húsz százalékát jelentetKádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tegnap délután elutazott az NDK-bői, ahol az NSZEP Központi Bizottságának és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására baráti látogatást tettek. A magyar vendégeket a berlini Ostobahnhofon Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke, Willy Stoph, az NSZEK PB tagja, az NDK Minisztertanácsának elnöke, Erich Honecker, az NSZEP elé annak a levélnek a szövegéről, amelyet a CSKP KB intéz a párt tagjaihoz. Ä javaslatot egyhangúlag jóváhagyták. A központi bizottság dokumentumot hagyott jóvá a tag- könyvcserék biztosítását célzó politikai-szervezeti és technikai intézkedésekről. Józef Lenárt, a javaslattevő bizottság elnöke határozati javaslatot terjesztett elő a párt gazdaságpolitikájának fő kérA nagyatádi járás fejlődésével kapcsolatban elmondotta, hogy a járás vezetői eredményesen foglalkoztak az ipar fejlesztésével. Munkájuk alapján komoly előrelépés történt e téren is. Ezt követően a mezőgazdaság néhány probémá- ját érintette. Jelentős eredményről számolt be ezzel kapcsolatban. Csökkent a veszteséges tsz-ek száma. Növekedett a szövetkezetekben a szocialista demokrácia. A tsz-ek vezetői a tagság véleményének figyelembevételével irányítják gazdaságukat. Szólott a tsz-ek egyesüléséről is. A nagyatádi járásban példamutatóan dolgoznak a vízgazdálkodási társulatok dolgozói Az állami gazdaságokban és az erdőgazdaságokban is egyenletes a fejlődés. A háztáji gazdaságok jelentőségét is hangsúlyozta, és szólott azoknak a gazdasági életben betöltött szerepéről. Különösen az állattenyésztésben lehet jelentős ez a tevékenység. Fejlesztésük mindenképpen szükséges és hasznos. Ezután egyéb időszerű kérdésekkel foglalkozva elmondotta, hogy szeretnének előbbre jutni a lakásépítések területén. A nagyközségek és a közös tanácsú községek kialakulásának tapasztalatait is elemezte a megyei tanács el- f>8toi' Politikai Bizottságának tagja, a kb titkára és dr. Nagy Lajos, berlini magyar nagykövet bú- . csúztatta. A berlini lapok tegnap fényképekkel tarkított, több oldalas beszámolókat közölnek a magyar vendégek gazdag programjáról. Valamennyi lap kiemelt helyen ismerteti Kádár János felszólalását az Október 7. szerszámgép-ipari kombinál - ban. Az NSZEK központi lapja, a Neues Deutschland, külön keretben hozza a felszólalás (Folytatás a 2. oldalon) déseíhez. A határozatot elfogadták. A központi b'aottság jóváhagyta Vaisil Bilaknak. a nemzetközi kérdésekről. elhangzott beszámolóját, és egyetértései fejezte ki az elnökség külpolitikai tevékenységéveL Egyetértését nyilvánította ezenkívül az elnökségnek azzal a tájékoztatásával, amely a pán- szervekniefc a szeptemberi párthatározatok teljesítésében kifejtett tevékenységét ismer- tette, valamint a CSKP KE szervernek 1970-es első félévi munkatervével és a területi pártszervekbe való kooptálas jogának alapeiveiveiL A plenum Gustáv Husak zárszavával ért véget. A VASÁRNAPI SZÁMUNK ! TARTALMÁBÓL: SOLTMOSST DEZSŐ: Gondok, tervek, lehetőségek (3. oldal) HERNESZ FERENC: Üt évre együtt... (4. oldal) DR. DICSŐ ISTVÁN: Válasszák meg barátjukat a fiatalok (5. oldal) Felszabadulási rejtvénvpályázat (6. oldal) I DR. FEKETE JÓZSEF: j A tehetségfejlesztés és az iskola (t. oldal) SZERB ANTAL. A MENTHETETLEN , (8. oldal) beruházások állami támogatásának mert így jobban lehetne igazodni az éghajlati, illetve gaz- jtóraasezékhös. 4BAXO Országos tanácskozás a szarvasmarha-tenyésztésről Somogyi szakemberek javaslatai Tanácskozott a KISZ központi bizottsága szerepét is vállalniuk kell. A baráti látogatáson az NDK-ban tartózkodó Kádár János és Fock Jenő (középen) a berlini Október 7. szerszámgép- kombinátban. Véget ért a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma Képviselői tájékoztató Nagyatádon