Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-29 / 24. szám

Jégkarnevál Siófokon Fakutya- és vízisíverseny A győztesek az Európa vendégei — Tornaóra korcsolyával Szakszervezeti tanácskozás lakon Egy év közösen végzett mun­káját tette mérlegre a Szak- szervezetek Megyei Tanácsá­nak szervezési és káderbizott­sága Tabon, a szakmaközi bi­zottság klubtermében. Dr. Rétsági Béla, a szerve­zési és káderbizottság vezetője elmondta, hogy a megbeszélé­sen részt vevő társadalmi ak­tívák nagy segítséget adtak a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa elé kerülő anyagok elő­készítésében. Készt vettek pél­dául több fontos vizsgálatban. A ő felmérésük alapján kap­tak pontos képet arról, hogyan érvényesül a szakszervezeti demokrácia az üzemekben. A bizottság közreműködésével összegezték a szakszervezeti választások tapasztalatait Minden aktíva — Farkas La­az évre tervezett konzultatív megbeszélések. A társadalmi aktívák segítségével nemcsak konkrét vizsgálatok alapján hanem a munkaterületükön szerzett tapasztalatok alapján összegezik a helyzetet, s en­nek a figyelembevételével ha­tározzák meg a legfontosabb feladatokat Ez az új munka- módszer azért is szükséges, mert huszonnégyre nő a me­gyebizottság nélküli üzemek száma. A társadalmi aktívák részt vesznek a szakszervezeti rendezvényeken, s a konzul­tációkon rögzítettek birtoká­ban még hasznosabb tanácso­kat adhatnak a pártfogolt üze­mek szakszervezeti bizottságá­nak. A szervezési és káderbizott­7AHM (OKOK Taylorok Különös eset történt nemrégiben Angliában. James Taylor gépkocsijá­val belerohant Bussei Taylor üzletébe. A rend­őrt, aki őrizetbe vette. Ed Taylomak hívták, az egyetlen szemtanú neve Benjamin Taylor, a biro, aki a figyelmetlen autos elleni tárgyalást vezette, a Joseph Taylor nevet vi­seli. Ezek szépen összetalál­koztak. jós, Esküdt Mihály, Takács Béla és a többiek — nagy se­gítséget nyújtott a szakmaközi bizottságok munkájának érté­keléséhez. Az idei feladatok még na­gyobbak lesznek, hiszen a gya­korlati életben kikristályosod­tak a szakszervezet tennivalói és jogai. A szervezési és ká­derbizottságnak éppen ezért több kérdésben egységes ál­láspontra kell jutnia, hogy még hatékonyabban segíthesse az alapszervezeteket. A to­vábblépést előkészítik az erre ság vezetőjének összegezése után termékeny eszmecsere bontakozott ki. Farkas Bajos megköszönte, hogy ennyire megbecsülik az aktívák társa­dalmi munkáját. Megígérte társai nevében is. hogy a bi­zottság eleget tesz a megnöve­kedett feladatoknak. A tanácskozás sikeréhez hozzájárult a tabi szakmaközi bizottság gondos szervező munkája. Horváth István tit­kár és társai úgy búcsúztak a vendégektől, hogy máskor 1 szívesen látják őket Tabon. A sofőr Willy Brandt A nevének köszönheti, hogy meggazdagodott Willy Brandt bonni taxi­sofőr. A nyugatnémet kancellár névrokonának gépkocsiján ugyanis az alábbi felirat olvasható: »Ma este Wiily Brandt fogja Önt fuvarozni!« Az emberek nem tudnakv ellenállni a reklámnak, sorbaállnak. hogy egyet kocsikázzanak. Nem féltékeny Minisztériumi állásfoglalás a tanulók értékeléséről Hortense Wells garth en- fieldi (Nagy-Britarenia) asszony elvált férjétől, mert amikor bejelentette neki. hogy szeretőjével megy vacsorázni, férje csak ennyit mondott: — Jó étvágyat!. * — övó néni, a sösi nem en­ged.., — Erika, Erika, ne olyan gyorsan...! — Saladjál, saladjál... Pöttömnyi óvodások jóked­vű lármája nyomja el a hang­szóróból áradó zenét Siófokon, a strand területén létesített jégpályán. S azok, akik látják az önfeledten fakutyázó apró­ságokat, hallgatják vidám ka­cagásukat; igazat adnak azok­nak a lelkes embereknek, akik sokat fáradoztak a jégpálya megvalósítása érdekében mondván: találják meg szóra­kozásukat a téli sport barátai. Ostváth Károly, a Kőolajve­zeték Vállalat tervezőmérnö­ke, Kovács József, a Pannónia Szálloda ás Vendéglátó Válla­lat Napfény szállójának he­lyettes vezetője szervezték a munkát. S nemcsak gondozott, vil- ianyvilágítású jégpálya van: a Pannónia az egyik kabinban Kedd este a rádióhallgatók Halász Judit »ablakába« lát­hattak. Mi is ez a »bekukucs­kál ás«? A rádió Ahlak cím­mel új zenei sorozatot indí­tott, melynek egyes adásaiban népszerű muzsikáló és zene­kedvelő művészeket mutatnak be azonos szándékkal, de va- lamennyiüket másként. Ahogy ők maguk kitárják ablakukat a közönség előtt. Czigány György, a műsor szerkesztője elmondta, hogy havonta je­lentkezik az Ablak. A múlté lett művászszalonoknák az életét elevenítik föl a rádió hallgatósága előtt. »Hadd jár­jon ki, be a szél a nyitott ab­lakon« — mondta Bodrogi Gyula, aki a következő adá­sok egyikének lesz a házigaz­dája. Ugyanis megtudtuk már a jövő hónapokban sorra ke­rülő művészek névsorát is: Koncz Zsuzsa, Ráthonyi Ro­her' Kovács Kati. Halász .Judit, a rádióból, filmből, színpadról egyaránt jól ismert, sokoldalú színész­nő. Bár nem tudtuk, hogy Halász Judit kiváló sportoló is melegedőt, öltözőt rendezett be, s itt a kicsinyek forró teát, az idősebbek pedig forralt bort, kávét, esetleg más mele­gítő italt rendelhetnek. Készí­tettek fakutyákat, s emellett korcsolyát is kölcsönözhetnek azok, akiknek nincs sajátjuk. Az iskolások tantervében az szerepel, hogy a tornaórákat a jégpályán, korcsolyával tartják meg, de mint képünkön is lát­ható. az óvodások is szívesen látogatnak el ide. Kovács József, & Napfény szálló helyettes vezetője arról tájékoztat, hogy február 7-én, Siófok felszabadulásának ne­gyedszázados évfordulója al­kalmából ünnepségsorozatot rendeznek, melyet jégkame- vállal színesítenek. A karne­vál vasárnap, február 8-án lesz. Ennek programjában jég­táncosok bemutatója és össze­tett fakutya-, vízisí-verseny is szerepel. A nyertesek közül tí­zen ingyen tanulhatnak vízi­volt, az ifjúsági lovasváloga­tott tagja, a műsor igazi meg­lepetései mégis paradox mó­don azok voltak, melyekről már többé-kevésbé tudtunk. Hogy például — énekel. Weö­res—Bródi Csiribirije; Hervé Nebáncsvirága és a sanzonok ismét bizonyították, hogy énekhangja kellemes. Megle­petés volt az is, hogy Halász Judit — diákkora óta először — verset mondott. (Talán ön­magának is újság volt ez.) Az Ablakban elhangzott versek sorai között friss szellő fújt... A meghívottak közül Csoóri Sándor vendégségének örül­hettünk a leginkább. Amit el­mondott új filmjéről, az íté­letről, beillett ars poeticájá­nak is szinte. Meg kell jegyeznünk azon­ban, hogy az Ablak első adá­sa magán viselte a »szülők« túlzott aggodalmát is. A »gye­rek« kezét nem merték elen­gedni. Több oldottságot vá­runk a rádió új zenei műsorá­tól. Az elkészített forgató- könyv: »Használat előtt fel­rázandó!« n. B. sízni a nyáron, majd részt vesznek a verseny nyári foly­tatásán. A fakutya-, vízisí­verseny első és második helye­zettje két, illetve egy hétig a Pannónia vendége lesz az Eu­rópa szállóban. A többi nyer­tes is értékes jutalmakat kap a városi tanácstól, illetve a kü­lönböző vállalatoktól. A jégpálya sikerét bizonyít­ja, hogy naponta százötven­kétszáz korcsolyázó, fakutyázó vendéget fogadnak, s a Kő­olajvezeték Vállalat és a Bá­nyász Üdülő is több bérletet vásárolt, hogy dolgozóik és az üdülők is rendszeresen igény­be vehessék a jégpályát. A pedagógusokat, a tanuló­kat és a szülőket egyaránt ér­deklő és érintő kérdésekről, az értékelésről, a diákok osztá­lyozásáról és ellenőrzéséről tett közzé állásfoglalást a Mű­velődésügyi Minisztérium közoktatási főosztálya. A do­kumentum egyebek közt meg­állapítja, hogy az értékelést nem lehet leszűkíteni az elma­rasztalásra. Helytelen, ha az értékelés módszerei félelmet keltenek a gyerekekben, to­vábbá, ha a tanórai munka intenzívebbé tétele helyett az otthoni tanulás kerül előtérbe. Ügyelni kell, hogy egy-egy iskolán belül a követelmények egységesek legyenek. A továbbiakban az állásfog­lalás kimondja, hogy tilos be­számoltatást tartani félévkor vagy év végén a félév, illetve az egész év anyagából A pe­dagógusoknak kellő differen­ciálással kell elérniük, hogy a házi feladatot minden tanuló képes legyen önállóan megol­dani. A tanítás-tanul ás leg­főbb célja a teljesítményképes tudás, tehát az ilyen tudás mértékét kell osztályozni — mutat rá a dokumentum és hozzáfűzi: helytelen és káros a mechanikusan, a hónapok vagy a félév végén adminiszt­ratív (érdemjegygyűjtő) céllal kampányszerűen végzett el­lenőrzés. Az értékelést olyan pedagó­giai eszközzé kell tenni, amely a tanulókban bizalmat' éb­reszt, a tanuláshoz kedvet nyújt,- a gyerekek fejlődését segíti. A fegyelmezetlenséget nem szabad ilyen vagy olyan érdemjeggyel megtorolni. A minisztérium arra is fel­hívja a pedagógusok figyel­mét, hogy ha a szülőkkel hosz- szabb időn át nem kerül sor személyes megbeszélésre, in­dokolt, hogy az osztályfőnökök az ellenőrző könyv útján vagy levélben szöveges tájékozta­tást adjanak részükre. Falusi KISZ-alapszervezetek versenye A KISZ kaposvári járási bi­zottsága és a Közép-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége hazánk felszabadu­lása 25. és Lenin születése 100. évfordulójának tiszteletére a politikai és a termelést segí­tő akciók eredményes végre­hajtására versenyt hirdetett, amelyen részt vehet Somogy megye minden falusi KfSZ-1 alapszervezete. Eddig mintegy 50 nevezés érkezett. A verseny 1970. december 31-ig tart. Az alapszervezetek eredmé­nyét a politikai munka, a termelést segítő és a falut csi­nosító tevékenység és a szer­vezeti munka alapján mérle­gelik. • A versenyt a megyei KISZ- bizottság a tsz-szövetségekkel közösen értékeli. A versenyben legjobb helye­zéseket elérő alapszervezetek az oklevél mellett háromezer, kétezer, illetőleg ezer forint értékű tárgyjutalomban része­sülnek. Sz. L. Közvetlen telefon Győr és Budapest között Befejezéshez közeledik a Győrben fe'szerelt távbeszélő táv­választó berendezésnek a próbaüzemeltetése. A megyében el­sőnek Győrből hívhatják a város előfizetői közvetlen tár­csázással Budapest bármely számát. A Beloiannisz Híradás- technikai Gyár által készített berendezés a próbaüzemelés alatt kifogástalanul működött. Rádiójegyzet Kinyílt as Ahlak Foglalt az ágy Key Skiff ötvenéves tishfiledi nyugalmazó: t tengerész minden este ma­gához ’••'eszi fogkeféjét meg pizsamáját, s megy az anyósához aludni. Felesé­gével ugyanis nyolc macs­ka és két kutya alszik a széles családi ágyban. Biztosította magát... Bíróság elé került nem­régiben Dorothy West 19 éves melbourne-i lány, mert rövid idő alatt két­szer is férjhez ment anél­kül, hogy közben el is vált volna. A bíróságon azzal védekezett: szerette volna magát biztosítani, hogy ha egyik csapodár férje el is hagyja, egy még mindig maradjon neki. A szigorú bírók azonban nem fogadták el a bölcs magyarázatot, és többfér- jűség miatt alaposan meg­büntették az előrelátó leányzót, aki éppen csak a büntetésre nem gondolt. Gyakorlottak Az Élő ember című brit tévéadásban két csinos lány járja az önkiszolgáló boltokat, s ügyesen ellop minden megmozdítható holmit. Természetesen az üzlettulajdonosok jóváha­gyásával, akik remélik, hogy a műsor nevelőha­tással lesz a bolti szarkák­ra. ' Az ügy poénje: a két lány eddig többször is büntetve volt lopás miatt. SomanniNéplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának iapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefons 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinka S. ti. 2. Telefon: 13-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő- izetbető a helT7i postahivataloknál és postáskérbf'sítőknél. Előfizetés5 rb'i efrr b^’-»apra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József,

Next

/
Thumbnails
Contents