Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-28 / 23. szám

t3 ország képviselői Khartoumban Nagy feladatok Afrika népei előtt Khartoumban hétfőn meg­nyílt tizenhárom kelet- és kö­zép-afrikai ország 6. magas szintű értekezletén Kaunda zambiai elnök megnyitójában megjegyezte, hogy nagy fel­adatok állnak ma az afrikai kontinens népei előtt: a közel- keleti konfliktusnak a Bizton­sági Tanács határozata szerint történő rendezése, a gyarmati rendszer felszámolása, a portu­gáliai gyarmatokon folyó nem­zeti felszabadító mozgalmak támogatása; hatékony intézke­dések elfogadása a rhodesiai fajgyűlölő kisebbség ellen és a többség jogainak biztosítása azokban az afrikai országok­ban, ahol továbbra is a meg­különböztetés, a faji gyűlölet és az elnyomatás érvényesül. A zambiai elnök élesen el­ítélte a nyugat i országokat, amelyek segítséget nyújtanak Dél-Afrika és Rhodesia kor­mányának, a mozambiki, an­golai és a többi portugál gyar­mati hatóságoknak. rializmus és a gyarmati rend­szer ellen. — Szudán — mondotta Nu- meiri — kész pénzügyi segít­séget nyújtani a nemzeti fel­szabadító mozgalmaknak, százezer szudáni fonttal már hozzá is járult a szabadságu­kért és függetlenségükért har­coló afrikai hazafiak segély­alapjához. A továbbiakban nagy elis­meréssel beszélt arról a küz­delemről, amelyet az afro­ázsiai népek vívnak az impe­rializmus és a neokolonializ- mus ellen. — Az amerikai ag- resszor ellen küzdő vietnami nép nemcsak hazája, hanem a mi kontinensünk népeinek ér­dekeit is védelmezi — muta­tott rá végül Numeiri. A küldöttségek ezután zárt ajtók mögött folytatták a munkát. A khartoumi csúcsértekezle­ten a részvevők megállapítot­ták: csak a felszabadító moz­galmak fokozott megsegítése járulhat hozzá a még gyarma­ti sorban sínylődő területek és Dél-Afrika problémainak meg­oldásához. A küldöttek többsége elér­kezettnek látja az időt, hogy ei térjenek a lusakai csúcson ajánlott azon politikától, amely kezdeményezést és tárgyaláso­kat javasolt Portugáliával, a rhodesiai és a dél-afrikai ki­sebbségi telepeskormányokkal szemben. Tito Dar es Salaamban Tito jugoszláv elnök tanzá­niai látogatásának második napján, tegnap megbeszélést folytatott vendéglátójával, Nyerere elnökkel Tájékozott források szerint a megbeszélés tárgya a nemzetközi kérdések széles köre volt, különös hang­súllyal az el nem kötelezett or­szágoknak a nemzetközi poli­tikai életben betöltött szerepé­re. • Patolicsev Ausztriában Nemzetközi konferencia Moszkvában Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter Ausztriába érkezett. Képünkön: Patolicsevet (baloldalt) osztrák kollégája, Ottó Mitterer üdvözli. (Képtávírón érk. — AP—MTI—KS) Hável József, az MTI tudó­sítója jelenti Moszkvából: Neves tudósok, valamint vezető párt- és állami funk­cionáriusok részvételével teg­nap nemzetközi tudományos konferencia kezdődött Moszk­vában, a KGST palotájában. A Szovjet Tudományos Aka­démiának és a KGST titkár­ságának rendezésében sorra kerülő négynapos értekezlet témája: »A szocialista világ- rendszer, a leninizmus eszmé­jének megtestesülése«. A két plenáris ülésen kívül a konferencia munkabizottsá­gokban vitatja meg a szocia­lista világrendszer fejlődésé­nek, a szocialista gazdaság fejlődés ének és a szocialista országok népgazdasága irá­nyításának. valamint a szo­cialista országok gazdasági együttműködésének témakö­rét. A nemzetközi konferencia munkájában részt vevő ma­gyar küldöttséget Friss István akadémikus, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Közgazda­ságtudományi Intézetének igazgatója vezeti. (MTI) Ezután Numeiri, akit az ér­tekezlet elnökévé választottak, mondott beszédet. Nuemiri hangsúlyozta, hogy az afrikai népek történelmi kötelessége megvédeni jövőnket az impe­RifilPPtoRftBl tcswicas&css a Sinai-ffélszígeten Lengyelország külkereskedelme — Lengyelország idei kül­kereskedelmi összforgal ának 68 százalékát a szocialista or­szágokkal bonyolítja le. A kölcsönös áruszállítások értéke meghaladja a 18 milliárd de­viza zlotyt. A szocialista országokba szállított lengyel áruk 74 szá­zalékáé az ipar és beruházási cikkek alkotják. 5 Lengyelország .első számú külkereskedelmi partnere a Szovjetunió, amellyel az idén több mint 10 milliárd deviza zloty összforgalmat bonyolíta­nak le. . Erre az évre a legjelentő­sebb forgalomnövekedést — 15 százalékost — a Magyaror­szággal és Jugoszláviával megkötött szerződések rögzí­tik. A MENA hírügynökség egyiptomi katonai szóvivőre hivatkozva közli, hogy tegnap a kora reggeli órákban egyip­tomi rohamegységek megtá­madták az izraeli erőknek a Sinai-félszigeten telepített pa­rancsnoksági táborát. Ebben a táborban helyezték el a Sinai- félszigeten és a gazai övezetben állomásozó izraeli csapatok fő­parancsnokságát, valamint táv­közlési és radarközpontját. Az egyiptomi rohamegységek rakétákkal lőtték a tábort: megrongálták a berendezése­ket, a felszerelést, és súlyos anyagi károkat okoztak. Az el­lenséget — közölte a szóvivő — a támadás meglepetésként érte. Az egyiptomi egységek vesz­teség nélkül tértek vissza tá­maszpontjukra. TRIPOLI Tripoli jelentés szerint hol­nap kezdődik meg az ameri­kai csapatok Líbiából való ki­vonásának harmadik és egy­Bányászsztrájk Belgiumban Több összecsapás és incidená súlyosbította a holland határ közelében fekvő Limbourg bel­ga bányaközpont bányászai­nak immár negyedik hete tar­tó sztrákját. A bányászok, akiknek har­cukat kezdetben hivatalos szakszervezeti támogatás nél­kül, sőt a szakszervezeti veze­I változtattak magatartásukon, és támogatják a sztrájkolok I követeléseit. (MTI) ben utolsó szakasza, amely előreláthatólag június 30-ig tart. Ebben a szakaszban ke­rül sor június vége felé a je­lenleg amerikai kézen levő Wheelus légitámaszpont át­adására a líbiai légierőnek. BEJRÜT Mohhamed Roszul al-Keila- ni jordániai belügyminiszter tegnap libanoni kollégájának meghívására háromnapos hi­vatalos látogatásra BejrúJ ba érkezett. A megfigyelők felté­telezik, hogy a libanoni veze­tőkkel folytatott tárgyalásai­nak középpontjában, az or­szág területén működő arab felszabadítási csoportok tevé­kenységével kapcsolatos kér­dések lesznek. TEL AVIV Az AFP egy Tel Aviv-i kel­tezésű hírében azt írja, hogy az izraeli hadsereg szóvivője cá­folta az egyiptomi támadásról szóló kairói közlést. Az izrae­liek szerint a támadás nem okozott anyagi károkat. Egy másik Tel Aviv-i jelen­tés szerint izraeli lökhajtásos harci repülőgépek tegnap, a Szuezi-öböl nyugati partjának északi részén, egyórás táma­dást intéztek egyiptomi tüzér­ségi állások ellen. Az APP egy közél-keleti be­számolójában ismerteti továb­bá az izraeli hadsereg szóvi­vőjének . egyik közleményét, amely szerint Izrael és az arab országok közti tüzszüneti vo­nalak mentén a fegyveres ösz- szecsapások száma észrevehe­tően csökkent a múlt év no­vemberéhez és decemberéhez viszonyítva. Kivétel a szíriai határ, ahol az incidensek szá­ma némileg emelkedett. KAIRÓ Rasid Karami libanoni mi­niszterelnök Nixon amerikai elnöknek az Izraelbe irányuló fegyverszállításokkal kapcso­latos kijelentéseit kommentál­va rámutatott arra. az ellent­mondásra, amely az Egyesült Államok különböző állásfogla­lásaiban me^nutatkozik. Az Egyesült Államok egy­részt azt állítja, hogy a közel- keleti válság megoldására tö­rekszik, de viselkedése szöges ellentétben van Izrael felfegy­verzésével, és olyan politikát folytat, amelyet az arab orszá- Ijok mindig is elutasítottak — mondotta Karami. * * * Az arab államokban növek­vő elégedetlenséget vált ki az NSZK vezető köreinek nyíltan Izrael-barát politikája. Ez ki­tűnik abból is, ahogy a nyu­gatnémet sajtó, rádió és tele­vízió a közel-keleti eseménye­ket tálalja. léssel szemben Kellett megkez­deniük, mindvégig igyekeztek elhárítani a balos diákcsopor­tok provokációs javaslatait és beavatkozásait. A sztrájk több mint három hete azért tört ki. mert ezen a flamand bányavidéken, ahol a fizetések'alacsonyabbak az or­szágos átlagnál, a bányászok nem fogadták el a szakszerve­zet és a bányán Hl'’* 1 átok között aláírt országos kollektív szer­ződést, és azonnali tizenöt szá­zalékos béremelést követeltek. A múlt hét végén a harc még inkább kiéleződött ás még egy követeléssel egészült ki: a bányászok a tavalyi prémiu­mok azonnali kifizetését köve­telik. Az igazgatóság ugyanis oly módon próbált nypmást gyakorolni a sztrájkolókra, hogy február 15-én esedékes prémium azonnali kifizetését ígérte meg mindazoknak, akik rpgtcin munkába állnak. Az igazgatósa'' zsarolása azonban nem járt r'kerrel. a munkáso­kat szállító autóbuszok, hétfőn- is üresen érkeztek a bányák bejáratához. A bányászok akcióját elő­ször »vadsztrájknak-« minősítő szakszervezeti vezetők a sztrájk kiterjedtsége láttán (22 ezer bányász vesz benne résszt) »Hazánk külkereskedelmi forgalmából több mint 10 szá­zalékkal részesedik az NDK. és így partnereink sorában a második helyet foglalja el (Magyarország az NDK part­nerei között az 5. < helyen) áll. A forgalom értéke az elmúlt évben több mint 4,8 milliárd devizaforint volt. A fejlődés túlszárnyalta a tervezett üte­met, így az 1988—70-es évekre megkötött hosszúlejáratú keres­kedelmi megállapodásban elő­írt szintet három év alatt el­értük. Ez 42,9 százalékos nö­vekedésnek felel meg. Az 1970-es évben a külke­reskedelmi kapcsolatok to­vábbi bővítése várható (a ter­vek szerint kivitelünk 10 szá­zalékkal, behozatalunk 20 szá­zalékkal növekszik). A forga­lom áruszerkezetét vizsgálva a magyar kivitelben nagy súllyal szerepelnek az ipari termé­kek, amelyek közül többnek a legnagyobb piaca az NDK. 1970-ben a gépeli részesedése 45 százalék lesz, míg a mező- gazdaság termékei: gyümölcs, húskészítmények, konzervek, vetőmagok stb. 30 százalékot adnak. ­Az NDK szerszámgépeket, ipari berendezéseket (például a visontal lignitbánya külszí­(TETIKA) j «I A külkereskedelmi £ forgalom alakulása az NDK-val 1950-1968 “jo (millió deviza forint) Étim 1350 EXPORT az egyes cikkek kivitelének %-ában ££> Bauxit 25.6% Traktor ' so,s% s^JhAutóbusz j 35,2% c# Szalámi 41.4% Sajt ** J 53,2% Cp Burgonya 4-),5’/. £2 ­S r ws ms í:< & — -3 13ö5 1965 I . 1 I U 1967 1968 IMPORT szegyes cikkek behozatalának %-ában Hengerelt acél KW @ Gördúlőcs^apágij Személygépkocsi 0sTehergépkocsi ! 7 23.4 7. © Mőgumi * ni 7. Q A'ö’orr.uvéc'őszer 34,27. ni fejtőberendezései) gépjár­műveket és vegyipari cikkeket szállít. Külkereskedelmi partne­rünk — gazdasági helyzetét te­kintve — fejlett ipari ország. Ipari termelésével a világon a 7. helyen álL Az NDK helye Európában (a Szovjetunió nélkül). Terület: 15. Lakosság: 9. Ipari termelés: 5. kamaszén: 1. Ónérc: 3. Kálisó: 3. Kén: 3. Villamosenergia: 5. Műgumi: 5. Nitrogénműtrágya: 6. Mű­szál: 6. Kősó; fi. A csehszlovák népgazdaság az 1969. évben A szövetségi statisztikai hi­vatal nyilvánosa gra hozta a csehszlovák népgazdaság 1969. évi fejlődéséről szóló jelen­tését. Ebből kitűnik; a népgazda­sági fejlődés 1969. évi alaku­lásában teljes mértékben tük­röződött az irányítás általá­nos meggyengülése, . amely 1968-ban kezdődött és hatást gyakorolt 'a gazdasági életre. A központi irányítás meg­gyengülésének következtében inflációs irányzat bontakozott ki a belső piacon és a beru­házások területén egyaránt, A kormány stabilizációs iritézke- dései nyomán azonban hatá­rozott javulás jelei mutatkoz­nak a népgazdaságban. Az ipari termelés 1969-ben 5,2 százalékkal (1968-ban 5,5 százalékkal), az. építőipari munkák volumene 5,8 száza­lékkal (1968-ban 7,3 százalék­kal), a mezőgazdasági bruttó termelés pedig 0,9 százalékkal (1968-ban 5,6 százalékkal) nőtt. A munka termelékenysége az iparban 1969-ben 4,6 száza­lékkal, az átlagbérek pedig 5,6 százalékkal nőttek. Az adatok tanúsága szerint így aránytalanság keletkezett a kereslet és a kínálat között. Az áruk és a szolgáltatások kiskereskedelmi árának növe­kedése 3,6 százalékkal megnö­velte a munkás- és alkalma­zott háztartások létfenntartási költségeit. Míg a normális bé­rek 7,3 százalékkal növeked­tek, addig a reálbérek emel­kedése 3,6 százalékot ért el. Csehország és Szlovákia gazdasági fejlődésében hason­ló irányzatok, azonos nehéz­ségek és problémák mutatkoz­tak (MTI) « USA-vezetök gyermekei a vietnami háborúról Egyre több amerikai fiatal ellenzi az Egyesült Államok vietnami háborúját A szennyes háborút sok ma­gas beosztású washingtoni ve­zető személyiség családjában is elítélik. Laird amerikai hadügymi­niszter fia egy folyóiratnak adott interjújában kijelentet­te: »Ellenzem a vietnami há­borút. Remélem, hogy az Egye­sült Államok levonja a tanul­ságot ,..« — A jelenlegi helyset rette­netes — mondotta Chafee amerikai haditengerészeti mi­niszter fia. — Egyáltalán vem helyes­lem azt, amit apám tesz — je­lentette ki Whittaksrner, a lé­gierő minisztériuma államtit­kárának lánya. — Vélemé­nyem szerint ez a háború igaz­ságtalan. Haladéktalanul ki kell vonulnunk Vietnamból! Csata Saigon mellett A dél-vietnami partizánok hétfőn éjszaka Saigontól mindössze 11 kilométerre meg­támadtak egy 13 katonai jár­műből álló amerikai gépkocsi- oszlopot — jelentette be teg­nap reggel egy amerikai kato­nai szóvivő. A gépkocsioszlo­pot kísérő amerikai tábori csendőrök és a partizánok fél­órás csatát vívtak. Az AP megjegyzi, hogy a partizánok hónapok óta most hajtottak először végre rajta­ütést ilyen közel a fővároshoz. Hétfőn a szabadságharcosok tüzérsége kilenc amerikai és dél-vietnami katonai állás el­len indított támadást. Ezenkí­vül szórványos összecsapásokra került sor az ország északi ré­szében a tengerparti Binh Tuy tartományban, és délen, a Me­kong deltavidékén. A B—52-es »légierődök" éj­szaka ismét bombázták a Shau völgyet a laoszi határ közelé­ben. (MTI) Cipruson feszült a helyset Cipruson továbbra is feszült a helyzet. A »nemzeti front" elnevezé­sű illegális terrorszervezet, amely az enozisz (Ciprusnak Görögországgal való egyesülé­se) híve,, támadja a közigazga­tási és a katonai intézménye­ket, fegyvert zsákmányol és bombamerényleteket követ el. Az egyik bomba január 25-én este Limassolban robbant. Glavhosz Kleridesz, a cipru­si képviselőház elnöke, azon az ünnepségen, amelyen, megem­lékeztek a decemberi tragikus ciprusi események (a szigeten élő' görög és török közösség összetűzései) áldozatairól, kije­lentette, hogy a »nemzeti front« terrorakciókat készít elő Nicosia körzetében. E szervezet vezetői rajtaütéseket szervez-, nek rendőrségi helyiségek el­len, hogy fegyvert szerezzenek. A törvénytelen akciók célja: belpolitikai zűrzavart és anar­chiát teremteni, és olyan lát­szatot kelteni, hogy a kormány képtelen megvédeni a törvé­nyességet és a rendet (MTI) Tj 2 SOMOGYI »«PI-AP Saerda, 1970. Január % >

Next

/
Thumbnails
Contents