Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-03 / 2. szám
Bizsu helyett szemüveg? XXVL évfolyam, Z. szám. Szombat, 1970. január X Levél az NDK-ból Újabb magyar csoport érkezett Mint az NDK-ban dolgozó somogyi fiatalok toll forgatója, ismét papírt veszek elő, hogy beszámoljak róla: újabb csoport érkezett Magyarországról Lipcsébe. A munkát és a kosztot még csak ízlelgetik, különösen ez utóbbit kell megszokni. Most még n in as nagy sóvárgás a magyar töltött káposzta Után, mert tart a haaai. A kényes gyomrúaknak a hazai elfogy- tával sem kell lemondaniuk a jellegzetes ízekről, konyha áll a rendelkezésükre, főzhetnek nyugodtan — ha tudnak. A száüással rendkívül elégedettek, ugyanígy a fogadtatással is. Jövendőbeli munkahelyük, egy építkezési kombinát bankettet rendezett a tiszteletükre. A banketten a bcöiflgefcésisel , nteg akadtak bajok, de szerencsére mindig a közeiben van a tolmács — mindenki reméli, nem sokáig lesz szükség a szolgálataira. A fiatalok a munka utáni idejüket nyelvtanulásba!, magyar és idegen nyelvű újságok, könyvek olvasásával, szórakozással' töltik. A régebbiek közül sókan hazautaztak karácsonykor, az újak,motorra gyűjtenek, már azzal szeretnének hazalátogatni. Az NDK-ban dolgozó fiatalok nevében boldog új évet kívánok a Somogyi Néplap Szerkesztőségének. az újság elváréinak. Somogyi Ferenc Gera Ki kaphat beutalót? Iskolások gyógyüdiiltetése Húsz éve üdül tét iskolás gyerekeket a SZOT. Somogyból is évente 150—160 gyerek utazik Röjtökmuzsajra, Kőszegre, Vajtára, Ormándpusztára, Cse- himindszentre, Tóalmásra vagy Párádra az iskolév időszakában is. Eddig az iskolaorvosok és a pedagógusok döntötték el: ki kaphat beutalót. Az 1969—70. tanévben ezt a feladatot a szakszervezeti bizottságok vettek át. Tőlük is lelkiismeretes, felelősségteljes munkát •■•ár az SZMT. Ehhez sok segítséget adhatnak a szülők, ha igényeikkel, kéréseikkel a szakszervezeti bizottságokhoz íordűlnakgiokan nem ismerik a gyógy- üdültetés célját, hasznát. A gyógyüdülőre a tanéi- alatt utaznak el a gyerekek. Főleg a gyengébb fiziikumü étvágytalan, levegőváltozásra szoruló tanulók. De kérni lehet beutalót szociális körülmények alapján is. (Elsősorban több gyermekes családokból; újszülött várása miatt stb. és természetesen más indokok alapján is.) Az őszi - téli - tavaszi üdültetés előnye a népszerűbb nyári üdültetéssel szemben az. hogy a gyerekek állandó orvosi és tanári felügyelet alatt állnak; az üdülőkben rendes tanítás folyik. Gyógyüdülésre minden általános iskolás tanuló jelentkezhet, (Első osztályosok az első Leltároznak, takarmányt szállítanak A Kaposvári AUamá Gazdaságban ;s érdeklődtünk, milyen munkákkal kezdődött az új év a kerületekben. Gábor Dezső főkönyvelő mondta: — Itt, az irodában á leltározással kapcsolatos tennivalók kötik le az erőt, ez most a legnagyobb munka. A gazdaságban az állattenyésztői telepeken gyakorlatilag nem kezdődik, hanem folytatódik az a tevékenység, mely az ünnepek alatt sem szünetelt: állattenyésztőink akkor is helytálltak, amikor mások ünne- p^ttek, \agy a nagy hó miatt tetlék le a munkát... Nagy hó. Igen. ez sok helyütt okoz gondot. Mi úgy segítünk, ahogy tudunk, öt teherautó hordja állandóan a Kaposvári Cu- korévárból a répaszeletet. Helyét készítettek az emberek a tak-mtenvnak ahol elhelyez- b ;k r- onrmás után é-kező gépkocsik rakományai. Talán envhíthetünk vele a gyár gondján ... Biztosam félévben, nyolcadikosok az utolsó félévben nem kaphatnak beutalót.) Az első félévi turnusokra a tanévzárás előtt, a másodikra pedig decemberben és januárban jelentkezhetnek a tanulók. Az 1970 májusáig tartó üdülési idényre még jelenleg is elfogadnak kérelmeket a szakszervezeti bizottságot. IHeiőmidasági gyártanak s Deák János, a Somogy megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat igazgatója elmondotta, hogy megnövekedett feladatokat kell megoldaniuk az idén. s ehhez idejekorán hozzáfogtak. , —• Szecskázó be rendezése ke; Szállítunk a mezőguzdaságj üzemeknek, ezek részei egy- egy nagyobb beruházásnak. Tizennégyet még az ünnepel előtt adott ki a vállalatunk, huszonhat pedig most megy ki, ebből négy külföldre, a többi hazai gazdaságokba ... Megszűnt a vállalat nagyatádi és csokonyavisontai állomása, profiláthelyezés folyik ezekben a napokban. Az idén mintegy 160 millió forint értékű mező- és erdőgazdasági gépet, illetőleg berendezést gyártunk, ennek kilencven százalékára már megállapodtunk megrendelőinkkel. Ezeknek az eszközöknek a készítése el kéz dődöllt az új év első munkanapján. Különösen keresett termékeink az erdészeti csör- lők és csemeteültetők, víztornyok a termelőszövetkezét; majorokba (ezeket eddig Nagyatádon, most Siófokon készítik), valamint az állattenyésztési technológiák. így kezdtük ezt az évet, ezelmek az eszközöknek a gyártásával, s a tavalyihoz hasonló jó helytállást várunk áruinktól. Londoni divatkreátorok javaslata: szemüveget! bizsu helyett hordjon Megjelent a Nemzetközi Szemle januári száma Öt könyv a portásnál Evek óta a karácsonyi hajrá következménye a lőaposvá- rt Ruhagyárban az, hogy a« Új év első napjaiban ■ visszaesik a termelékenység. A gyár vezetői az óév utolsó hétében gondosan előkészítették az 1970-es indulást; biztosították 3 zavartalan anyagellátást, a munkásokkal megállapodtak a. műnkanormákról A különböző üzemszervezési módosításokkal szeretnék elérni, bőgj' a? új évben ne következzék be hanyatlás, sőt a termelékenységet 5—6 százalék Icai niég emelni szándékoznak — Hogyan indult a munka a? új év első napján] maradt-c nyoma a? ünnepi hangulatnak? — kérdeztem Zelend Józsefet, a portó aszóba lakóját, öt könyvecskét mutat; ezek gazdái késtek le a munkakezdést — Vonatkésésre hivatkoztak, de igazolásuk nincs. A gyárnak csaknem két és fél ezer dolgozója van. — Milyen 3 hangulat? — Mindenki mesél: hol és kivel szilveszterezett, — És a portás? »» Köszönöm, nekem köny- nyú volt. Nem vagyok mulatós. A folyóirat érdekes írást közöl Hellmut Hesselbarth tollából, A diákok lázadása a tőkés világban címmel. Elmorjdi- ja, hogy öt év óta a diáitok balj- oldali orientációjú tömegmozgalma nemzetközi jelleget öltött. Először az Egyesült Államokban és Japánban indult meg ez a mozgalom, azután átterjedt Nyugnt-N émstprszágru, Olaszországra. Francia- országra és Nagy-'Bri tanmára. s ma már mindért nyugati országban megtalálható. A baloldali diákszervezetek többnyire szoros nemzetközi kapcsolatokat építettébe ki egymással, élénk eszme- és ta- pasztalsteserét folytatnák. A szerző részletesen elemzi a diákmozgalmak társadalmi okait és elemzi, hogy miért Balesetet okozhatnak a i égcsapok A szeszélyes időjárás nyomán hol fagy, hol pedig olvad. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy néhol 2—2 és fél méteres jégcsapok is képződtek az ereszek alatt- Nem ritka az olyan antennavezeték sem, melyen három méter hosszan megfagyott a víz, és jégként lóg a járókelőit feje fölött. Tegnap reggel az Eezredév utca nyugati oldalán majdnem súlyos szerencsétlenségei okozott a lógó jég. Eigy 8—10 éves kislány épp csak elment alatta, amikor a jég lezuhant. A háztulajdonosok, a lakóik minél előbb verjék le a jégcsapokat! , ölt a mozgalom határozottan szélsőbaloldali vonásokat Vázolja a mozgalom előtt álló utakat lehetőségeket. Figyelem remei tó Hajdú János Az európai biztonságért című írása. 1969 végére az'európai biztonsági értekezlet, a kontinens biztonsági rendszerének kiépítése, a következetesen baloldali és békeerők követeléséből politikai és diplomáciai vita tárgyává alakult a Varsói Szerződésben tömörült szocialista országok és a NATO-államok között. De részt vállalnak a kollektív biztonságért folyó küzdelemből a semlegesek is. A vita azonban ünmár nem arról folyik, hogy lehetséges és szükséges-« egy ilyen értekezlet, hanem arról, hogy mikor és milyen konkrét célki tűzéssel valósuljon meg ez 3 tanácskozás. Egyéb cikkek a Nemzetközi Szemléből: Paul Johnson: Ideje elveszíteni egy háborút (New Slates™^), Victor Perlő: Militaristák és fegyvergyárosok szövetsége (International Affairs), D. Tyeplinszkij: Az imperializmus katonai tömbje és globáis stratégiája (Novo je Vremjaj, P. Volszkij: »Játékelmélet- és játék a tűzzel (No- voje Vremja), Herbert Apthe- ker; A hanyatló erkölcs társadalma (Mczsdunarodnaja Ésizny),. Szétesik-e 3 Közös Piac? (Der Spiegel), V. Csepra- fcor: Tékozló világ (Izvesztyija), Események nyamában. 1979-oen Is Bárha ÜIueScT Tégla ra kó v géP Az építőiparban a nagy tömegben használt tégla rakodása, . szállítása még mindig a hagyományos módon történik. Ezen kívánnak változtatni a zalaegerszegi 16-os. AKÖV dolgozói. Olyan gépet szerkesztettek, amely az égetőkemancé- ből kiszál ütött téglából egyetlen fogásra 300-at emel és tesz föl a tehergépkocsira, illetve a vasúti, vagonba. A rakodógép lényegesen meggyorsítja a szállítást, s a kevesebb mozgatás miatt kevesebb tégla törik, Tehetségtelen bíró Az Utah- állambeli Salt Lake Cityben egy bíró megkérdezi a kasszájáról: — Magyarázza el, hogyan tudott ilyen páncél- szekrényt egyedül feltörni? — Nem érdemes, magának az úgyse sikerülne soha! Kölcsönös konzultáció Két tanyérjósnó találkozik az állomáson: — Szervusz, hogy megy 3 sorom? — Jól. Es az enyém? Ez is megoldás Egy nagyvállalat Igazgatója egyik nap észreveszi, hogy könyvelője húsz éven keresztül jelentős összegeket sikkasztott. Ugyanakkor kiderül az is, hogy az utolsó három év során egyetlen fillér sem hiányzott. Az igazgató így szol az alkalmazotthoz: — Nézze, le kellene csu- katnom, amiért annyi pénzt ellopott tőlem, de tekintetbe véve hosszú szolgálati idejét és családi körülményeit, megelégszem azzal, hogy elbocsátom. — Nagyon rosszul teszi, igazgató úr, hegy tovább nem tart igényt szolgálataimra Én ugyanis már összeloptam, amennyire szükségem volt, több nem kell. Akkor meg miért fogad föl helyettem egy kezdőt, aki esetleg ugyanezt fogja csinálni? Pillanatfelvétel Pepe a felesége fényképét mutatja barátjának. Jüannak, aki a következő megjegyzést teszi: . — MUyen jól sikerült ez a pillanatfelvétel a kedves nejéről? .-r M'ből gondolod, hogy ez pillanatfelvétel? — Abból, hogy a feleséged szája le van csukva rajta. Pech Nagy -Britanniában . a 099-es telei óhazám feltar- csáaásával mindenki segítséget kérhet a rendőrségtől. így tett a leichesteri Wilfred Peet is, akinek esete azonban teljesen rendhagyó. Peet ugyanis barátjával betört egy bankba, de társa a zsákmánnyal megszökött ás bezárta őt a bank épületébe. Peetct annak ellenére, hogy a rendőrségtől kért segítséget, most bíróság elé állítják. Fej—fej mellett... A Massachusetts állambeli Fali Riverben két loánytestvér egyszerre tartotta esküvőjét, és a férjek is testvérek voltak. Fer- mande Rape» a múlt héten kisfiút szült, testvérének, Therezének 46 perccel később kislánya született Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságinak lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja, a Somogy «negyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telelőn: 11-51«. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg cs nem adunk ívissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 FL Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József.