Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

£11 AG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK) Ara: 1 forint Somogyi Néplap XXVI. évfolyam, 3. szám 1970. Január 4., vasárnap Az emberi kapcsolatok szervezője L ehat-« szervezni azt, amiben nagy szerepe ■ven az ösztónbeseg Bek. a természetességnek, a? érzelmeknek, sőt — nem rit­kán — az irtoüla. tóiknak is? Lehet-e szervezni az emberi rapcsoäa tokát? Nemcsak le­het, de szükséges is. Több közös gazdaságban kérdeztük: hol, miben látják a közösséget összetartó ma­got, van-e élesztője, serken­tője az emberi kapcsolatok­nak, s ha igen, mik, vagy iák azok? A vád asz lényege mindenütt azonos volt A kommunisták a pártszerve­zet tagjai alkotják azt a ma­got, mely szilárd erővel vonzza maga köré a többie­ket, s éppen ezért az errtbe- vri kapcsolatok kovásza is ex a mag. A válasz lényege mindenütt azonos volt, az indoklás azonban mér erősen eltérő. Együk helyen arról beszéltek, hogy a szövetke­zet nehéz napjaiban, amikor az elemi csapásokat, a ta­vasza áradást követő nyári jégverést a kapkodó vezetés melléfogásai tetézték, a kommunisták résen voltaik, leiket öntöttek a csüggedőfc- be, s nem tűrték a közössé­get károsító dilettantizmust Másutt arna hivatkoztak, hogy a párttagok a taggyűlé­seken mindazt szóváteszik, amit napról napra a többiek­kel együtt dolgozva halié­nak, tapasztalnak, s nem­csak beszélnek, hanem ja- téakedéseket is követelnek. Volt; ahol a légkört, a ne­mes értelmű baráti szelle­met említették, azt, hogy ott. hon érzik magukat rnindany- »yla» a közösbén, s e lég­kör kialakítói — nehéz csa­tákban —, erősítői a kom­munistáik .voltak. E gy-egy közösség érzé­keny műszerként rea­gál mindarra, ami benne, s körötte végbemegy. Figyelni a sok irányú moz­gást, s szükség szerint csil­lapítani vagy éppen serken­teni a lendületet, mérsé­kelni, vagy növelni a rea­gálás nagyságát csak józan, higgadt fővel lehet. A ter­melőszövetkezeti pártszer­vezetek nagy részét ma már olyan kommunisták alkot­ják, akik képesek erre. Hoz­zátehetjük: keserves küzdel­mek. lassan beérő eredmé­nyek vezettek idáig A közös munka megkezdése, a veze­tési tapasztalatlanság, az emberekben rejlő bizalmat­lanság legyűrése nehéz ter­heket rakott azok vállára, akik a párt tagjaiként az első sorban álltak.: Embert, hitet próbára tevő évek vol­tak ézek,,s éppen ekkor ko- váosolodott ki azoknak a láncszemeknek a többsége, amelyek ma mar szorosan összefűznek volt zsellért és káaépparsszfot agrárpro le­tárt és húszholdas gazdát A kovácsok a kommunisták voltak, ám sűrűn magúiknak kellett váÜalniük az üllő, a kalapács, sőt a tűzben izzó anyag szerepét is. Akkori helytállásuk a mai eredmé­nyekben gytimöksöaiik, mai tetteik a holnaphoz formál- aaak alapot Gazdag tapasztalatokkal a hátuk mögött indulhatnak tehát napról napra harcba a közös gazdaságok kommu­nistái. Az emberi kapcsola­toknak ugyanis az a legfőbb jellemzője, hogy csak tet­tekkel, s nem ráolvasással alaki fea tok. Tenni pedig leg­többször: harc. A bajvívó ügyessége, szívóssága kell például ahhoz, hogy a bé­kétlenség, a légkört mérge­ző irigykeóés, pletykálkodás sűrűin kísértő árnyát legyűr­jék. A hegymászó kitartása ahhoz, hogy újra meg újra tényekkel bizonyítsák a fej­lettebb agrotechnika elő­nyeit, hasznát. A birkózó ru­galmassága ahhoz, hogy két- vállra fektessék az elbizako­dottságot, a vezetők néme­lyükének hajlandóságát arra, hogy az eredményeket kizá­rólag személyes sikerének és tulajdonának tekintse. S okféle vért, fegyver, sisak szolgál alkalma­tosságként a siker re­ményével folytatott küzde­lemben, a döntő mégis az, kik és hogyan forgatják eze­ket az eszközöket A munka­csapat. és brigádmegbeszé­lések, a küldöttgyűlések, közgyűlések, a vezetőségi ér­tekezletek, a pártcsoportok összejövetelei, a taggyűlések —- sokféle' fórum kínálkozik arra, hogy a közösség ková­szai, a kommunisták kisebb és nagyobb ügyekben a hangjukat hallassák, kifejt­sék véleményűket. Az okos tapintat, a szigorú számon­kérés, a baráti tanács, az elvtársi ’ figyelmeztetés né­hány a lehetséges módok kö­zül e fórumok kihasználásá­ra. Ott lenni mindenütt, tudni mindenről, kiválaszta­ni a fontosat, s érdemben dönteni róla: a szövetkeze­tekben dolgozó kommunis­ták legfőbb dolga. Ez lenne az emberi kap­csolatok szervezése? Igen. S az is, hogy emberi gond, baj, esen dóség ne maradjon észrevébelenül A közösség valamennyi tagja előtt nyil­vánvaló legyen: nem egy szál magában áll. hanem tár­sak, támogatók, barátok, kö­zös célokért fáradozök sere­gében. Olyan közösségben, ahol sok fontos dolog van, de az a legfontopabb: ami­kor kell, egyszerre mozdul­nak mert egyet akarnak. M. O. Ismét Cherbourg Lőszerszáliiímány — Pakisztánnak Szombaton Londonból jö­vet, horgonyt vetett a Cher­bourg! kikötőben a Ramadan nevű 5700 tonnás pakisztáni — más verziók szerint iraki — teherhajó.. Az AP és az UPI hírügynökség állítása szerint a dokkokban nyomban megkezdték . kétszáz torma ra­komány — állítólag lőszer — behajózását Irak számára. A; közéj-keleti fegyverszál­lítási embargó csak Izraelre és az ' 967-es viŰámháború- ban közvetlenül részt, vett arab országokra vonatkozik Irakra tokát nem. Hét hónap­pal a »hatnapos, háború« után Franciaország szerződést kö­tött Irakkal, bizonyos hadi­anyagok leszállítására. . Az iraki nagykövetség szóvivője az. AFF tudósítójának .kije­lentette:, Semmi t nem tud a szállítmány hadianyag jelle­géről, de nem zárta' ki annak lehetősegét,' hogy szó lehet bizonyos minimális hadi­anyag mennyiség elszállításá­ról, amely esetleg a iramra—- iraki szerződésben maghatá­rozott tételek, része Népszámlálási tájékoztató Az flletékesék tájékoztatása szerint a mintegy 41 000 szám­lálóbiztos és 14 000 felülvizs­gáló az előírásoknak megfele­lően — általában zavartalanul — végzi munkáját. Csupán a hóvihar oikozta közlekedési akadályok nehezítik néhol az összeírást, főleg a nagyobb te­rületet ellenőrző felülvizsgálok mozgását A számlálóbiztosok­nak — mindegyikükre nagyjá­ból 300 lakos adatainak össze­írása jut — a számukra kijelölt körzetekben általában nincs ilyen problémájuk. Szolnok megyéből a népszámlálás or­szágos központjának azt jelen­tették, hogy egy-egy külső kör., zet.be — ahol különben csak száznál valamivel töBb lakost kell fölkeresnie egy-egy szám­lálóbiztosnak — egyelőre még szánkóval sem tudtak átjutni A bekötő utak járhatatlansága miatt akadozik az ellenőrzés Veszprém megye zirci járásá­ban is. Mivel az időjárás bár­mikor zordabbra fordulhat, az illetékesek helyesnek tarta­nák, bá a számlálóbiztosok a vasárnapot is felhasználnák az összeírásra. Az összeírással kapcsolatban felhívták a figyelmet néhány tudnivalóra. Mint ismeretes, összeírják a nem lakott családi otthonokat, továbbá a nyara­lókat is. Az ■ összeírás szem­pontjából nyaraló az olyan ál­landó jellegű, szilárd alapozás­sal készült és tartós anyagga’ fedett, legalább 20 négyzetmé­ter alapterületű lakóépület amely csak nyári lakás céljára épült, és általában arra is használják. Nem számít nyara­lónak és nem írják össze az ideiglenes jelleggel épített, úgynevezett víkendházakat. még ha nyaralásra használják is azokat. (MTI) A vastag Monda alatt jói teleinek a vetések 42 ezer holddal nőtt a búza vetésterülete A vidéki mezőgazdasági üzemekből az elmúlt év vé­gén, illetve január elején ér­kezett jelentések szerint a 60—70 centiméter Vastag hó- bunda alatt kitűnően telel­nek a vetések. A szakembe­rek szerint a hó hőszigetelő hatására az elmúlt hetekben különösen nagy szükség volt; a mínusz 15—18 fokos hideg ugyanis különben súlyos ká­rokat okozhatott volna a ga­bonavetésekben. A szokásos­nál kiadósabb havazás jól jött azért is, m®rt pótolja a nyár­végi, illetve az őszi csapadék­hiányt A mezőgazdászoknak csupán egyetlen aggodalma •van: attól tartanak, hogy a vastag réteg lassú eljegesedés közben olvad fel, és ez a fo­lyamat túlságosan sokái g tart majd. Ha a felső elkérgese- dett réteg elzárja a növé­nyek elől a levegőt, könnyen felütheti fejét a hópenész, amely néhány évvel ezelőtt tetemes károkat okozott. A vidéki üzemek összesíté­sei alapján pontosan felmér­ték, hogyan alakul az idei ga­bona vetésterület.. Megállapí­tották, hogy az utóbbi három évi jó termés a kenyérgabo­nát a jól jövedelmező növé­nyek közé emelte. A vetéste­rület állandósulása, és az ál­lami. felvásárlási előirányza­tok túlteljesítűse nagyrészt a gazdaságok megfelelő anragi érdekeltségének köszönhető. A termelési kedvet tükrözi, hogy a gazdaságok az elmúlt év őszén 2 323 000 holdon ve­tettek kenyérgabonát. A búra az elmúlt évinél 42 000 hold­dal nagyobb területét foglal el, ugyanakkor 18 000 holddal csőkként a rozs vetésterülete A kemény, illetve a lágy búzafajták árának differen­cial ása következtéiben az olasz és a francia eredetű gabona területét az üzemek némileg csökkentették.. A lágy' búzák rovására tovább törtek előre az értékes szovjet búzafajtáit, a Bezosztaja, a Baimaja es a Miranovszikaja A mezőgaz­dasági üzemek hozzávetőleg 400 000 holdon vetettek ta­karmánybúzát, ennek zömét szintén a kemény búzafajtáik teszik ki. (MTI) Vietnam Az öntödék legfontosabb az 50 millió forintos a partizánok A dél-vietnami fölszabadító erők szombatra virradó éjjel, röviddel éjfél után, támadást indítottak Quang Ngai tarto­mányban egy amerikai katonai tábor ellen. Az akció aknavertő- tűzzel kezdődött, majd soroza­tos géppuska-támadás követte. Az amerikaiak hajnalban heli­kopteres erősítést kértek; vesz­teségeik jelentősek. B—53-es légiesrődök hét hul­lámban hajtották végre sző nyegbombázásokat Tay Ninh tartományban, a Kambodzsa határ mentén. My Tho városát a Mekong ddtavidékén a szabadsághar cosok az éjszaka folyamán ra kétakkaí támadták. Az öntödei vállalathoz tar­tozó gyárak vezetői szombaton értekezletet tartottak a KGM- ben, ahol dr. Kocsis József ko­hó- és gépipari imrúszerhe- lyettes értékelte az 1969. évi eredményeket, s vázolta az idei feladatokat A vállalathoz tartozó öntö­dékben a munka hatékonysága tavaly javult, a termelés' 9,8, a termelékenység pedig kö­rülbelül 5 százalékkal nőtt. A selejt csökkentésében azon­ban, továbbra sem sikerült szá­mottevő eredményt elérni. A vállalt tavalyi selejtkára mintegy 50 millió forint volt. Ezért az egyik legfontosabb feladat, hogy szilárdabb fe- Tnelemmel és műszaki fejlesz­téssel lényegesen javítsák a minőséget Arra is felhívta a figyelmet hogy az országnak 1970-ben jóval több vas- és aoélönt- vényre lesz szüksége, mint amennyinek a gyártását a vál­lalat tervezi, s az öntvény­hiány akadályozza a közúti iárrnűgyártás fejlesztését. Szükséges, hogy elképzelései­ket felülvizsgálják, több és 'óbbminőségű öntvényt gyárt­anak.. Kiemelte, hoey a hen­gerperselyek gyártása nem kielégítő, 320 ezerre volna az idén szükség, de csak 110 000- nek a gyártását vállalták. Fontos, hogy e vállalati, ter­vet módosítsák. Hangsúlyozta, hogy az öntvények exportjára csak akkor kerülhet sor, ha a hazai igényeket kielégítették. Az új mechanizmus beveze­tése óta az öntödei vállalat 370 millió forint értékű új beruházással gyarapodott, az idén további 30 ihillíó forintot költenek- fejlesztésre. Szüksé­ges, hogy az új berendezése­ket az eddiginél jobban ki­használják. Szóvá tette azt is, hogy az öntödékben túlzottan nagy a munkaerővándorlás; ennek egyik oka, hogy a béreket nem megfelelően szabják meg. Az újonnan felvett dolgozók át­lagbére magasabb, mint a ki­lépő régi dolgozóké. Hangsú­lyozta, hogy anyagilag is ér­dekeltté kell fenni a törzsgár­dát a vállalat iránti hűségben (MTI) Abba Eban rádiónyilatkozata Abba Eban, izraeli külügy­miniszter tegnap az izraeli rá­diónak nyilatkozott. Kijelen­tette, hogy a hajók ügye min­den bizonnyal gátolja 'majd az izraeli—francia párbeszédeit, amely amúgy is igen lassan haladt. A nyilatkozatot követően vitára került sor a francia— izraeli kapcsolatokról. Az egyik újságíró azt a vélemé­nyét fejezte ki, ezentúl sem­mi esélye nincs annak, hogy Franciaország feloldja az öt­van Mirage-típusú repülőgép HAJÓK A TÉLI KIKÖTŐBEN A MAHART újpest! kikötőjében a Vörös Október jégtörő hajó naponta feltöri a jeget aar ott veszteglő bajók feőrüL Munkája nyomán nincs összefüggő jég a hajók telelőjében. embargóját Ilyen körülmé­nyek között — fűzte hozzá — helyesebb, ha -visszavesszük a pénzt, amit bár befizettünk„ amit egyébként a franciák ajánlanak, továbbá, ha a pá­rizsi izraeli nagykövetség egész vezető személyzetét le­váltjuk, és ha azt javasoljuk, hogy Franciaországgal fenn­álló kapcsolatainkat a null- pontról kezdjük újra-. Az izraeü külügyminiszter rádi 'nyilatkozatában élesen bírálta Franciaország közel- keleti politikáját, 'amely — szerinte — -nem mozdította elő a békét-. Sajnálkozott azon, hogy e politika tovább­ra is a régi irányban halad. (MTI) Braza vilié Lemondott Raoul kormánya Alfred Raoul őrnagy Braz­zaville-! miniszterelnök a ma­ga és kormánya nevében be­nyújtotta lemondását Marien Ngouabi államelnöknek — közölte a brazzáville-i, rádió. .. katonai kormány leköszö­nése összhangban áll azzal az újévi bejelentéssel, hogy ‘»Kongói Munkáspárt« nevé­ben kormánypártot alakíta­nak, és az ország nevét »»Kongói Népi Köztársasággá-« változtatják. Az UPI hírügynökség je­lentése szerint a párt Közpon­ti bizottságának elnöke és az új államtanács elnöke Ngitabi lesz. Az államtanács me.gála kutasáig Ngouabi rendeleti utón kormányoz majd, Raoul őrnagy a Párt közpónti bizott­ságának másodtitkára, vala­mint az államtanács aielnőke lesz, (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents