Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 21. szám
Vendégszereplés a kiállítóteremben Százezer karul volt a Vasai exj- -íviamtás nézőszáma. Ezrek nézték meg ugyanakkor Nyugat-Berlin Budapestre hozott vendégtárlatait; szovjet alkotásokat mutat be az Erríst Múzeum; lengyel fotóművészt és bolgár képzőművészeket fogad a Műcsarnok. — Négy világtáj, két világrendszer és több tucat ország művészete találkozik a magyar kiállítótermekben. És ez csak a közeli néhány hét programjából vett példa. Ha távolabbra nézünk visz- szafelé: Picassotól a brit Henry Moore-ig, Amerigo Tóttól a szovjet Dejnekáig, Uitz Bélától a francia Fernand Léger-ig tart a század modern mestereinek névsora, akiknek műveit, pesti vagy magyarországi kiállításon bemutatták. Láttunk modern belga válogatást és Csehszlovákia mai művészetének keresztmetszetét; találkoztunk élő jugoszláv grafikával és egymás után sok francia ki- állítócsoporttaL Nyugat-berlini pop-art-művészeket éppúgy megismerhettünk a közelmúltban, mint bukaresti absztrakt-festőket — A külföldi képzőművészet hazai vendégszereplése kiterjedt és állandó. Mindez ma már természetes, megszokott sőt elvárt program. A különböző országokból érkező kiállítások éppúgy hozzátartoznak képzőművészeti életünkhöz, mint a magyar művészek bemutatkozásai. Kiállító termeink nyitva állnak a mai egyetemes képzőművészet minden alkotója és minden alkotása számára — fogalmazta meg a minap éppen egy külföldről jött kiállítás katalógus-előszavában a nemzetközi művészeti csere egyik hazai irányítója. S hogy ez nem jelent elvtelenséget, sem provinciális hasraesést, lihegő külföldimádatot vagy művészeti és: müvészetpolitikai normáink feladását — azt megint csak több éves gyakorlat bizonyítja már. Egyszerűen a felnőttség, a magabiztosság éppen szellemi határozottságunk jele — az, hogy kiállítótermeink fenntartás nélkül, szívesen fogadják a távolról érkező, esetleg szellemileg is távoli kiállítókat Azt jelenti ez, hogy közönségünket felnőttnek tekintjük, bízunk ítélőképességében nem féltjük az idegen •-csábításoktól-“. Azt jelenti, hogy művészeti életünket és művészeinket magabiztosnak ismerjük; tudjuk, hogy nem kell adminisztratív módon óvni őket távoli példáktól. Azt jelenti, hogy kritikánkat, esztétikánkat szellemileg -eszmeileg határozottnak tudjuk, s bízhatunk következetes ítéletében. Egyszóval azt jelenti; saját művészeti-ideológiai céljainkat okkal érezzük olyan erőseknek, hogy egy- egy ellentétes példa nem om- laszthatja össze őket. Naív önáltatás persze ebből arra következtetni, hogy most már tízmillió ember fogadja valóbán felnőtt érettséggel, fejlett kritikai érzékkel és kitörő lelkesedéssel a külföldi vendégkiállításokat. Nem titok sem az illetékesek, sem a nem illetékegek előtt, hogy a tárlatlátogatók igen tekintélyes része értetlenül, tehát ingerülten áll a külföldről jött modernista szobor, elvont festmény, nehezen érthető grafika előtt. Ingerülten áll, és ingerültségét — nagyon természetesen — ki is fejezi. Vendégkönyvek bejegyzései, szerkesztőségekbe érkező levelek, hivatalokhoz küldött tiltakozások figyelmeztetnek arra, hogy közönségünk olykor okkal (olykor ok nélkül) értelmetlennek és érthetetlennek, indokoltan vagy indokolatlanul dekadensnek, a mi világunktól távolinak találja a látottakat Az egészséges kritika és a türelmetlen idegenkedés e különös — de érthető — keveredése mellett nem ritka a teljesen behódoló, lel- kendező-hasraeső tárlatlátogató sem. Hogyne lenne mindkét véglet erős a közönség körében, amikor hasonló végletek a művészek (sőt a kritikusok) táborában is megtalálhatók! A Picasso-ki- állítás után hónapokon át jelentkező törpe-Picassók, a Léger-tárlatot kísérő hazai ál-Léger képek, a minden külföldi kiállítást lihegve dicsérő méltatás egyfelől, s a mindenben gyanús bomlást gyanító művészvélemények, a merev-fensőségesen mindent elutasító kritikák másfelől a “szakma-“ berkeiből is föl- hangzanak. A hangokra oda kell figyelni. De nem azért, hogy a külföldi kiállítások sorát megszakítsuk. Oda kell figyelni, hogy mindazt, ami igaz és jogos bennük, tudomásul vegyük, s ami téves, igazságtalan, azzal vitatkozzunk. A kiállítások sora peUGRÁS TOKIO FELÉ ' ■ • ■■ ... r ■ ■ ' - -• -,-A •.í'v ' n ' ’. ;• ■ y*• f‘ , . v-• , ,, ,.«'4 . V iv) .ov &•>. • & -I. %, , -1* .' >. * í - ‘ • • v • w_. X ; > Z-r'íH , • * • * it *> 1 J-** dig azért folytatódik, mert az elzárkózás, a visszavonulás — korábbi esztendők rossz tapasztalatai bizonyítják — nem oldja fel az ellentétekéi A mindent elutasító, idegenkedő néző, kritikus vagy művész soha nem fogja értő módján fogadni — értékelni vagy bírálni — az effajta művészetei ha “■megkíméljük" a látványától A túlér- tékelők, a lelkendezők pedig csak tovább lelkendeznek és túloznak, ha mindaz, amit istenítenek, »tiltott gyümölcsösé“ válik. Az egyedül helyes megoldás a kiállítások bemutatása , és alkotó értékelése. Viták, el lenérzések pedig legyenek! Vita, bírálat, értékelés — mindaz, amit a jó vágy kevésbé jó külföldi kiállítás kivált — a csiszolódást, a szellemi fejlődést, végső fokön saját meggyőződésünk erősödését szolgálja; kritikusnak, művésznek és közönségnek pedig hasznára válikItt azonban álljunk meg egy pillanatra! A gondolatmenet így egy kissé egyoldalú. Azt a látszatot kelti, mintha a Nyugatról érkező kiállítások mind valamiféle idegen szellemiség, tőlünk nagyon távol álló ideológia és esztétika hirdetői volnának. Holott a fenti névsor is ellenkezőjét bizonyítja; a kapitalista országokból érkezett kiállítások és kiállítók legnagyobb része szellemi, világszemléleti normáinkhoz is közel áll. Aligha kell bizonyítani, hogy Picassotól nemcsak ábrázolásmódot és művészi sokoldalúságot, hanem emberi harcosságot,, humanista teljességet is lehet — sőt: kell — tanulni. Hogy Henry Moore művészete nemcsak stílusában, plasztikai erejében, hanem emberi, fenségességében is példa lehet; hogy Fernand Léger befejezett életműve nem csupán csodálatos színkezelésével, kompozicionális tökéletességével, hanem plebejus pátoszával, zengő munkásköltészetével is utat mutathat És ők vannak többségben. A nyugati művészet legjobb alkotói a humanista, a haladó — igen gyakran a baloldali, sőt kommunista — szellem táborát erősítik. Természetes tehát, hogy a Nyugatról jött kiállítások nagyobb része is ilyen művészetet hoz Budapestre, Magyarországra. Azonkívül, hogy miniig van a művészet határain, a szellem horizontján túllépő jótékony hatása is az ilyen kiállításoknak. Mert a nemzetközi csere minden eseménye — így minden külföldi kiállítás — fontos eszköze annak a szép tevékenységnek, amelyet ezzel a nem éppen szerencsés szóval szoktunk jelölni: kultúrái plomácia. Népek ismerik meg más népek művészetéi Országokat kapcsol össze a közös kiállítási program, barátságot teremt az -igazi“ diplomáciát is szolgáló kultúrdiplomácia. Lehet-e ennél szebb feladata a mind gyakoribb képzőművészeti vendégszereplésnek? R. Gy. Ulrich Kohls Tter-Mn) (Ezüstérem) (A Barátság Hídja FotoUállitás anyagából.) /. — Utálom a hazugságot — Tudom. — Akkor miért nem mondod meg neki? — Nem lehet üyen hirtelen. — Mi az, hogy ilyen hirtelen? Egy fél év, az neked hirtelen? Semmi közötök már egymáshoz. — Hét végén mégis hazajön. A saját otthonába, ha nem tudnád. — Persze. Lefürdik, megza- bálja, amit főztél néki, aztán neked esik. Te meg... — Ezt hagyd, nagyon kérlek, ezt hagyd! — Miért, talán nem így van? — Nem. — De aztán gyorsan hozzátette az asszony. — Nem mindig. — Ügy gondolod, hogy néha előbb eszik, aztán fürdik, és csak utána ... Vagy fürdik, rádfekszik, és csak azután eszik. — Félelmetesen ocsmányul tudsz beszélni. — Utálom a hazugságot Mondd még neki, hogy velem akarsz élni! — Veled? — Miért? Nem? — Ha ez ilyen egyszerű lenne! — Egyszerű vagy nem egyszerű, de már eldöntötted. Vagy nem? — Csacsi vagy, Ivánka. Es szeretlek. Olyan aranyos kölyök vagy. — Ne kölyközz, és ne becézz! — Tudod, tudom. Utálod, és elered az agyvized, ha így beszélek. — Pontosan. — Bocsásson meg, fiatal ember, elfelejtettem, hogy holnap már nagykorú lesz! Holnaptól kezdve... — Ne hülyéskedj! Komolyan akarok veled beszélni. — De én ilyen korán reggel nem tudok komolyan beszélni. — Eldöntötted már, hogy_ — Semmit nem döntöttem el. Iván. És ne erőszakoskodj! Szeretnék másképpen élni, csak ezt mondtam, de... — De? —“ De ez nem olyan egyszerű. ■ ■ — Utálom a bizonytalanságodat, érted? Egymásra nézték. Aztán az asszony az ablak felé fordította . a fejét. A kora reggeli fény átütött a fehér vászon- redőnyön. Lehajolt, bekapcsolta az éjjelilámpa mellett álló táskarádiót. Híreket mondtak. Lehalkította. Feljebb csúszott az ágyban, hátát a falnak támasztatta Iván is így ült Nem néztek egymás felé. Csak mereven, előre az ággyal szembeni falra A rádióból pontos időjelzés hallatszott: -Hat óra tizennyolc perc.“ — Nagyon jól tudom, miért védekezel azzal, hogy nem ilyen egyszerű — mondta Iván, miközben a rádió 'elől szaxofonnyekergés árajlt szét a szobában. — Félsz, hogy nekem még négy évig tanulnom kell. Pedig ösztöndíiat is kapnék az egyetemen. Menza is van a világon. Es a tanulás mellett is csinálhatnék egyet s mást. Te pedig eleget keresnél ahhoz, hogy megéljünk. — De nem eleget ahhoz, hogy úgv éljek, mint most — Félted a kényelmedet, mi? — Ezt sürgősen hagyd abba! Egyáltalán nem erről van szó. — Akkor mi a bajod?^ — Félek, Iván, hogy túl p; T+.pV v*’ C*V 1 }yrrr,rr^^n ? — Tiszta röhej. Az a nyomorult hét év? Rögtön elered az agyvizem. A huszonöt éveddel lennél te túl öreg hozzám? >— Nem azzal, te kis idegroncs. És ne kiabálj. Csak azzal, hogy utálod a hazugságot, ón pedig már három éve feleség vagyok. Asszony. — Na és? — Három éve feleség, egy éve titkárnő, és ezt a lakást mi kaptunk. Mi, és nem én! Ha pedig elválok, vagy nekem, vagy a férjemnek albérletbe kell menni. Esetleg elviselni egymást, amíg elcseréljük. És ez nem olyan egyszerű, ahogy te képzeled. GYÖRFFY LÁSZLÓ: Nagykorúság a szekrényben Nem beszélve arról, hogy ez kisváros. Ha egy nőnek, aki olyan helyen dolgozik, mint én, felborul a magánélete, jobb ha eltűnik a városbóL Különben rászállnak a férfiak, mint darazsak a cukorra. —> Hát akkor elmegyünk. — Hova, te szerencsétlen? Itt biztos felvesznek az egyetemre. Ezt elintézem neked, megígértem. Azt hiszed, utána olyan könnyen átmehetnél, mondjuk a pestire? És én ott egyhamar nem kapnék lakást Az albérlet gyönyörűségeit pedig, gondolom, nem kell ecsetelnem. Te is örülsz, hogy idejöhetsz. — Nem azért jövök hozzád. — Persze, nem azért. De ez is számít. Itt legalább egy kicsit otthon érezheted magad. Ezt szoktad mondani, nem? Egész idő alatt nem néztek egymásra, előre bámultak, mintha magukba beszélnének. Most az asszony Iván felé fordult A fiű a padlóra nézett, a táskarádióra: -A pontos idő hat óra huszonhat perc.« — Elkésel —> mondta Iván, és az asszony kibújt a paplan alól. Mezítelenül sétált a szobában, kivett egy ruhát a szekrényből, aztán megállt az asztal előtt Rágyújtott egy cigarettára, és kivitte magával a hamutáiat a fürdőszobába. Iván úgy nézte a testét hogy bármelyik pillanatban másfelé fordíthassa a fejét ha az asszony ránézne. Férfiasnak és közömbösnek akart látszani. Ahogy nagyon asz- szonyosnak és gátlástalannak érezte az ablak felöl derengő félhomálvban sétálgató meztelen, világos testet KÉPES GÉZA: SZOMORÜSAQ — REPÜLŐGÉPRŐL — Mérgét az ég magába fojtja; zöld és határtalan mint lent az óceán A hullámok fölött sirályok bukfenceznek és síkongnak és sírnak és a víz színét súrolják — Ég és tenger és föld a tengerek közé szorítva: dideregnek a lejtők s a kiégett mezők, fáznak de nem dob rájuk az éj meleg takarót A föld szája megrepedezik á rémülettől — Vajúdnak a hegyek percek alatt megszületik az elkéküíten nyöszörgő 'tend. 2. — Lehetőleg menj be a gimnáziumba, mert aztán megint írnak egy szép levelet az anyádéknak! — mondta az asszony. Apró kortyokban szürcsölgetve kiitta a forró feketét egy kék porcéláncsészébőL Arcát odatartotta a fiúnak, aztán csak az előszobaajtó csattanása hallatszott utána. Iván maga maradt Hallgatta az időjárásjelentést és úgy nézett szét a szobában, mintha most lenne itt először. Pedig fél éve már, hogy hetente kétszer, legtöbbször itt ébred. És így: szólt a'rádió, égve maradt az éjszaka földre rakott kislámpa, az1 asz- szony kávét főzött, kapkodva megitta, elrohant és ő egyedül maradt Néha kikászálódott az ágyból, nézegette az asszony ruháit pongyoláját, a fürdőszobában a fogkeféjét kréméit és úgy ment az iskolába, mintha szívességből még befejezné ezt az utolsó évet. Ügy is érezte. -Tiszta röhej« — gondolta az egyik nagyon unalmas órán. — -Heredne az agyvizük, ha tudnák, hogy együtt élek egy nővel. Majdnem együtt élek- — javította magát akkor. Most feküdt az ágyban, és úgy nézett szét, mintha először lenne itt Nézte a fényesre dörgölt padlót a bolyhos, puha, zöld szőnyeget, a sötétszürke fotelokat, a világos könyvespolcot, fölötte egy ló fényképe. -A Józsika ak-aztotta oda« — gondolta. —-Saját tenyésztése. Az ő gu- daságából került a versenypályára. Sok versenyt nyert Józsika, úgy látszik, büszke . volt rá; és odaakasztotta. A nejére is büszke volt őt meg beültette ebbe a lakásba. Azt hitte a Józsika, így minden a helyén lesz. Hétvégeken majd hazajár, megnézi a fényképet a falon, feleségét az ágyban, leteszi a százasokat és visszautazik a csodálato« gazdaságába« A lófényképröl a fotelokra nézett megint. Az egyik támlán ott hevert az inge Kiterítve, tisztán. Az asszony mosta ki tegnap este Kikászálódott az ágyhői, hogy a fürdőszobába menjen, amikor hirtelen, a bejárati ajtó felől csoszogást hallott és kulcszörgést •— Soha nem tudom, melyik a lakáskulcsom — dör- mögte egy férfi, és női kuncogás hallatszott a kulcszörgés közben. Iván berohant a szobába. Egy pillanatra olyan ideges lett hogy legszívesebben kiugrott volna az ablakon. — “-Harmadik emeletről ezt nem lehet« — gondolta. — -Hazajött a férje Csütörtök van. Nem lehet a férje.« Kézbe kapta az ingét nadrágját a cipőt meg berúgta az ágy alá. — -Mégis a férje Csak neki lehet kulcsa. Nővel jött Egy nő is van vele« Odarohant a szekrényben félretolta a ruhákat kabátokat alájuk kuporodott és behúzta az ajtót Visszatartott lélegzettel át a naftalin szagú kabátok és ruhák alatt Bejöttek a szobába. Rettenetesen félt Tudta, a férfi legalább egy fejjel magasabh, mint ő. Görcsbe merevedve törte a fejét valami hazugságon, ha kinyitnák a szekrényt Tátott szájjal, nagyon lassan lélegzett — Olyan sötét van itt, Mackó, mint egy barlangban — hallatszott a nő hangja, és közvetlenül utána ablaknyitás, vászanredőny-csattanás. —r -Nővel van« — próbálta Iván nyugtatni magát a szekrényben. Megcsalja Irént. Nője van. Tudta, hogy Irén ilyenkor már nincs itthon, és... Ha megver, biztos lehet benne, hogy elmondom. Ss akkor ^ majd Irén is válni akar. Bit tos, hogy elválik. Én kapok ‘‘ két pofont, de,ők elválnak, és akkor... A fülében szinte hallotta, ahogy ver, a szíve.. Hirtelen arra gondolt hogy megfullad. Hogy nem lesz elég levegője Ahogy a naftalin szagú, sötét, meleg csöndben gubbasztott, már csak arra tudott gondolni, hogy megfullad. Hogy kinyitja majd az ajtót mert nem bírja tovább. —■ Ne őrülj meg. Mackó! — hallotta a nőt és utána recs- csent a dívány. — Várj még! — Egy óra múlva visszajön a sofőr. — Mondtam, hogy jöjjünk a te kocsiddal. — Rossz. Holnapra megcsinálják a gépjavítók. — örültek vagvunk. Este úgyis átjöttél volna. Mikor mondod meg a nagyokos, művelt feleségednek? — Már tudja. Még gondolkodik a váláson, azt mondta. — Nem igaz. — Nem szoktam hazudni. Ügyse válik el, megmondtam előre. — Én pedig azt mondtam.. Béléfojtották a többit. Csönd lett. Aztán reccsent a dívány. Ivánt a düh és a szégyen. fojtogatta. -Szóval átvertek... Szóval tudta, hogy szeretője van. Nekem mégis azt mondta, nem olyan egyszerű. Ennek egy padlót dörgölő nagyokos feleség kell, annak a szerencsétlennek meg... Félti a padlóját... De nagy szemetek ezek! Csak kibírjam, míg elmennek. Talán egy óra alatt nem fulladok meg.« Lehajtotta a fejét, tenyerét óvatosan a fülére szorította. —• Az úristerüt, holnap leszek nagykorú, és közben megfulladok egy szekrényben. Nem mehetek ki. Ha kimegyek, akkor sem válnak. Csak jól összeverne ez az állat Csak bírjam ki, míg elmennek, Óvatosan kell lélegezni- Nyugodtan, lassan. Csak nehogy megfulladjak. De nagy szemetek ezek. És még reggel viccelt, hogy nagykorú leszek, hogy aztán... De nagy szemetek e2ek. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap. 1870. jaaná 25. 7
