Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Hidas Antal: M INDEN NAP OJ RA Nem határoznám el, hogy újra kezdem; féltéglával mellem hiába is verném, hogy vagyok még mindig fiatal és bajnok, — mert ha nem is hajlott gerincoszlopom, de hol lopom hozzá azt a sérelem nem ért szívet, amely a vért kellő adagolásban küldi szét a testbe? Éneikül hiába vallom, el nem foglalom azt a szép ívet, amit ebben a nagy iramodásbán, hőrengésben és hófúvásban bejutnom kell. S nem határoznám el, hogy újra kezdem, ha például lennék, hetvenéves nyírfa... Az is meg van írva: loboghat a híres a legmagasabb dombon, ennyi levél mégsem lesz az öregedő lombon, hogy vele úgy hasson s zúghasson, mint az ifjú nyír es. Rajtam (ha nem is szembeötlő) már két emberöltő. Igaz! De a költő, akárcsak a föld... ö többet ád vissza, mint amennyit elvesz: verssorra bomolva egyre gazdagabb lesz, hiszem a fáról — úgyértem: magáról — mennél több levelet bő-ággal levetett, annál lombolobb lesz, és annál tombolóbb őszinteséggel gondol rátok s beszélget veletek. Ezért: sok lapos »életszabály« rám ne kiabálj, Úgysem szívom mellre: utamba ne állj, ne igazíts helyre, ne ígérj, ne fenyegess! Inkább rossz ágakat nyess: holtakét temess! Egy szabály van: a naponta feldöntött régi szabályban reggel alakuló, délben már fakuló, estére elhaló, másnap már új, fiatal szabály, — szóval: az élet! Ezt tudva, kérlek: hagyj békén engemet, aki öntüzemben, szóval: érzés-üzememben nem egyszer pörköltem el, (és sohasem a másét!), saját ingemet. Pörgetem azt a ritmust, amit még mustkoromban leltem, s azóta bennem szüntelenül robban. Nem bírom, amikor színtiszta boromban nyugtató nedv koslat, abból, ha innom kell, szédelegve járok, a lábom roskad és poshad a lelkem. Szépművészeti Múzeum Ivan Mesirovic szobrai Budapesten, a Szépművészeti Múzeum rnárván.vcsar- nokában látható a horvát és az egyetemes szobrászművészet nagy alakjának, Ivan Mestrovicnak életműve. Természetesen neon a teljes életmű. A chicagói Grant Parkban felállított Dárdavető indián, a belgrádi Kali- megdánon emelkedő emlékszobrok, a Split fölé magasodó monumentális figurák nincsnek ott a budapesti kiállításon, de a hatalmas terem falait így is szétfeszítik a kétszeres életnagyságú bronzfigurák, a súlyos kőasszonyok és a melegséggel teli faszobor-óriások. Ez a bőséges válogatás is hiánytalanul bemutatja a világhírű alkotót. Horvát és egyetemes, délszláv és európai — a jelzőpárok nem véletlenül. állnak mindig ebben az összekapcsolásban Mestrovic neve mellett Hazafi volt, és egyetemes érvényű szobrászatét alkotott a hét esztendője elhunyt mester,, 'az egyetemes emberi teljesség és a nemzeti hagyományok együtt lendítették a magasba műveit. E kettős törekvés indította el pályájára is Mestrovicot, aki nem éppen művészt nevelő környezetben, szegény elmaradott világba született bele 1883. augusztus 15-én. Pásztorgye- rek volt a nyomorúságos horvát hegyifalvak és erdők között amikor tehetségére felfigyeltek. Az elnyomott horvát életet európai magasságokba emelő nemzeti mozgalom tette lehetővé, hógy az ékkor már kőfara- góina&ként dolgozó , fiatalember _ művésszé képezhesse magát." Bécsben tanult, később a bécsi akadémiára, majd Párizs legjobb művésztanáraihoz került Rodin, Bourdelle, Maillol, a század legnagyobb mesterei tanították. Az 1911 és 1914 közötti éveket római tanulmányútra szánja, s egy életre élményt, útmutatást kap ekkor a reneszánsz óriástól, Michelangelotól. (A budapesti kiállításon egy M6- zes-mellszobor mutatja ezt a kötöttséget, s egy szoborportré, amit magáról a szobrászóriásról készített.) Eszmei irányítója azonban az a mozgalom marad örökre, amely útjára indította: a horvát szellemi hagyomány. A népművészet, a nemzeti szellem teremti meg Mestrovic életművében a különleges átszellemültség- gel teli népi figurákat, ennek köszönhető a Budapestén is látható, hűvös tisztaságú, karcsú gitáros lányszobrok sorozata, amelyek mintha ősi népballadák nemes egyszerűségét foglalnák bronzba és kőbe. E népi— nemzeti hagyomány kelti életre a Horvát történelem című fenséges fehérmárvány asszonyalakját, s ennek haragosan erőteljes, fenséges megnyilvánulása Kraljevic Marko lovasfigurája. Mestrovic kamatostul törleszti érett szobrászként mindazt, ami szellemeikben, anyagiakban hazájától kapott Vallásos témájú, bibliai tárgyú műveiben is ez a nemzeti hagyomány a legerősebb: már a művek megformálása, a speciálisan délszláv kultúrkörre jellemző ikonművészet, a bi- záncias stilizáltság modem átdolgozása is e törekvésből fakad. Ez teszi lenyűgözővé Mestrovic apostolszob- rait, amelyek inkább a szláv nemzetiség prófétái, mint keresztény figurák, ettől kapnak megrendítő nemzet! gyászpátoszt vonagló pietái és rettenetes keresztőefeszí- tései Benne van e szobrok fenséges tragikumában az igaz hazafi, a nacioaializr mussal is szembenálló, valóban hazája javát akaró alkotószellem minden tragikuma is. Élete utolsó esztendeit Amerikában töltötte, ott is halt meg a legnagyobb horvát művész, de életművét hazájának ajándékozta. Onnan érkezett most Budapestre ez az impozáns kiállítás. Zs. A. Mindent, csak ezt nem! Én folytatom, s mindennap újra kezdem! A szép szó erejével... Hidas Antal köszöntése A századforduló előtt született néhány héttel, s a két háború között egy új irodalmi korszakot nyitó nagy nemzedék tagjaként lett hazánk határain túl is ismert költő és író Hidas Antal, aki december 18-án ünnepli hetvenedik születésnap j át Ritka eset, hogy valakit előbb becsülhessen a külföld, mint saját népe. Már pedig Hidas esetében — s széles körű, épp népe jövőjéért elkötelezett művészete ismeretében — ezt kell mondanunk. Élete, ha csak egy emberi sors fordulatossága szempontjából nézzük is, önmagában kiadna egy izgalmas regényt. De a nagy regényt, belefoglalva a maga sorsát, vagyis egész életművét, úgy írta meg, hogy szülője és nevelője, a magyar proletariátus igazi, realista freskója lett végül Nehezebb indulást (mert az ellenforradalom földjén lett kommunista költő) s rögösebb pályát (mivel három és fél évtizedig külföldön volt magyar író) alig képzelhetünk el. A sokgyermekes, szegény külvárosi cipész fia a fanács- magyarország elbukása után néhány hónappal láthatja először a versét nyomtatásban. Gondolhatni, hogy a győzelmi mámorban és a forra- daimárok vérében tobzódó fehérterror Hidasnak mint továbbra is kommunista költőnek nagy lehetőségekre távlatot nem adhatott. De meggyőződéséhez, tiszta hitéhez erőt annál inkább; hogy az igazságot elszántan továbbra is szolgálja. Emigrációba kényszerül — előbb Csehszlovákiába, majd a Szovjetunió ad otthont neki. Moszkvában feltűnő sikert arat: versei Szovjetuniószerte számos kiadásban — beleértve az iskolai tankönyveket is — terjedni kezdenek. Szép regénye, a Ficek úr pedig szerzőjének mint kiváló prózaírónak szerez megbecsült nevet Hidas Antal fölívelő pályáját is megtöri esztendőkre a személyi kultusz nehéz időszaka, de erejére jellemzően nemcsak túléli a megpróbáltatásokat, hanem amikor túljutott rajtuk, újult erővel veti magát a munkába. írja trilógiáját, az előbb már említett Ficek úr folytatásaként a Márton és barátait, majd újra szeretett szülőföldjén, itthon a Más muzsika kell című nagy záróművet és az újabb verseket. így ért el Hidas Antal Kos- suth-díjas író hetvenedik születésnapjához, amikor annyi küzdelem és viszontagság után egy új olvasótábor sze- retete veszi komi, azoké, akiknek életét nemcsak a forradalmár következetes harcával segített átemelni egy tisztább jövőbe, hanem a toll, a meggyőzően szép szó erejével is. Simon István G. SZŰCS LÁSZLÓ: Baj van az öregemmel Hiába, fiatal vagyok még; nem tudok uralkodni az érzéseimen. Látszott rajtam, hogy vonakodom. Egészen biztosan, látszott A mérnök kétszer is üzent Az öregem gúnyolódva pirított rám. — Most majd megmossák a fejedet, hékás! Mordultam: — Semmi köze hozzá! Az apám. Nem akartam neveletlen lenni, kicsúszott a Számom. — Menj, csak menj; ott légy nagylegény! Elindutam. Lesz valahogy. Tudniillik, két napig hiányoztam. Igazolatlanul. Ezért állt a zűr. A mérnök nem kiabált, szépen beszélt hozzám, mondhatnám azt is, jóakarattal. — Szóval elkószálta az időt? Felütöttem a fejemet — Igen. csavarogtam. — Azt én nem mondtam. — Csak gondolta. Legyűrte bosszúságát Láttam. Milyen más ember, mint az én apám! — No, jó. De miért? Könnyű kérdezni. Nagyon könnyű. A világon talán ez a legkönnyebb. De választ adni arra, ami igen komoly, de világosnak se egészen világos: ki mondja meg, hogyan lehet? Mert azt sejtem, miként kellene. Határozottan, egyenesen, szívbőL Lehajtottam a fejemet Hogy miért nem jöttem be a gyárba? Túl bonyolult ez a buta história. Hol kezdődött? Nem akartam továbbtanulni. »-Majd később« — határoztam. Előbb legyen pénzem, éljek egy kicsit; kedvemre, legényként.« — Dolgozni fogok — jelentettem ki otthon. Apám, ha nehezen is, de végül csak beleegyezett. Ám neki is van egy elgondolása, tette hozzá. Épp kilépett a munkatársa; neki is jobb lesz, mint valami vadidegennel bajlódni. Szóval magához vesz. Bántam is én. Sürgetett a türelmetlenségem. Minél előbb legyek a magam ura. Az örömöm nem tartott sokáig. Apám folyton magyarázott Arra akart kioktatni, mit hogyan kell könnyebben megcsinálni. »-Érted? Minél gyorsabban csapd össze, mással ne törődj!« Én hamar beletemetkeztem a munkába. »Hát ez meg mi?« — állt meg szétvetett lábbal előttem. »Hagyd a fenébe, ki törődik azzal!« Döbbenten kapkodtam. A szerszámokat eldobálta, sohasem takarított. Szaladt az egész műhely. A rendetlenm z volna ideális dolog, Jth ha az író csak ellenw 9 állhatatlan lelki kényszer hatása alatt nyúlna tolihoz, vagy az írógéphez, és csak akkor írna. ha valóban úgy érezné, hogy fontos közölni valója van a világgal. Sajnos, ez a valóságban másképp van. Az írónak — tekintetfel arra, hogy jól-rosszul a mesterségéből él — penzumai vannak, és drukkol, mint hajdan az iskolában, mert meg kell írnia a másnapi leckét. Még súlyosabb a helyzet, ha az illető iró úgynevezett humorista. Ez esetben ugyanis. lelkiállapotától függetlenül, derűs és mulatságos sorokat kell papírra vetnie, esetleges erőlködését oly módon leplezve, hogy olvasva lenge bájnak hasson. Ezért van az, hogy a humoristák majdnem mindig szomorúak. Ismeretes az a mély értelmű anekdota, amely szerint a búskomor embert a híres bohóchoz utasították, mivelhogy az mindenkit megnevettetett. Persze kiderült, hogy a bús-* komor ember nem más, mint maga a bohóc. A közmondás szerinti suszter rongyos cipőben jár. A Darvas Szilárd: Utazás a humori körül humoristának pedig igen gyakran rongyos a kedélye. Előfordul néha, hogy gratulálnak. neki. Ez így zajlik le: Találkozik, mondjuk Kovács úrral, aki megrázza a kezét és azt mondja: — Olvastam azt a kis marhaságot abban a hülye lapban. Remek dolog. Csak igy tovább! De még örülni sem igen van ideje a humoristának, mert máris jön Molnár úr, aki viszont így nyilatkozik: — öregem, olvastam azt a kis dolgát... Mi van magával? Olyan agyalágyult agyal- mány, mintha nem is maga írta volna... P ersze ez is bóknak számit. mert mégiscsak megtisztelő dolog az emberre nézve, ha nem tételezik fel róla, hogy olykor agyalágyult dolgokat is ír. Néha témával látják el a szemmel vesz tudomásul, mert ötletek dolgában vészes humoristát, amit felcsillanó vérszegénsyégben szenved. De amikor meghallja, miről van szó, nyomban lecsülan a szeme. Sajnos, az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy igazában mi érdekli őket. — Ez direkt magának való — mondja a nagylelkű adományozó, és körülményesen elmeséli, hogy egy pasas szeretett egy nőt, de ez nem szerette ötét, ami már magában véve olyan vicces, hogy meg kell szakadni a röhögéstől. — De ez semmi — folytatja —, volt egy harmadik pali is... Mire ideér, úgy nevet, hogy nem is tudja tovább mesélni, de megígéri, hogy majd legközelebb, ha újra találkoznak. Vannak, akik »életből ellesett« történeteket mondanak el, és szabad kezet adnak a közlésre. Ezek rendszerint olyan furfangos és komplikált históriák, hogy az elbeszélő maga sem igen ismeri ki magát rajtuk. Eddig a következő ilyen természetű sztori nyerte meg legjobban tetszésemet: — A szomszédom — mesélte az illető — rajtakapta a feleségét a szeretőjével. Felszólította az asszonyt, hogy válasszon kettőjük közül. Az asszony a szeretőt választotta, mire a férje megpeticionálta a döntést, és újabb választásokat irt ki, mmárornszor egymás után fjf választotta az asszony a szeretőt, de a férj nem csüggedt. Es neki lett igaza, mert negyedszerre az asszony öt választotta. Ennek a férj úgy megörült, hogy hozatott egy liter bort, és azt hármasban megitták. Így néz ki egy ilyen életből ellesett történet, amit az illető saját szeműleg lesett el azért, hogy a humoristának legyen írnivalója. Csak néha derül fel a humorista. Olyankor, ha valamelyik kollégájának az írását olvasva minden kétséget kizáróan megállapítja, hogy az valóban silány alkotás. Ilyenkor m,ég arra is képes, hogy szívből nevessen. ségben alig ismertem ki magam, amikor dúlva-fúlva dolgozott Csapkodott, ha alaposabban ki akartam mosni az edényeket. Mert én mindin ragaszkodtam a rendhez. P* Küldött a lányokhoz Az már más! Így aztán, ha lehetett, ellógtuk a napot Kis- padott húzott a fűtőtesthez, és ott henyélt órákon át Váltáskor a veszekedés sohasem maradt eL Restelkedtem. Gondoltam, hogy a mérnökhöz fordulok tanácsért De hát apám ellen szóljak? Előre akartam dolgozni. Minek* kapkodni, hát néni jobb. ha elkerüljük a zűrzavart? Gyakran veszekedtünk, nem hagytam magam. Azért is! Éjszakás műszakban, amikor szundikált, akkor fogtam hozzá. — Okosabb akarsz lenni apádnál — ordította ismét magából kikelve, és elrontot1 ta a munkámat Aztán rám fogta. Ügyetlen vagyok, kürtölte széjjel. — Minél kevesebb meló, és a lehető legnagyobb fizu. Téged más ne érdekeljen! — oktatott otthon szelíd hangon. Nem hittem neki. A feszültséget azonban nem bírtam tovább, megviselt az örökös zaklatása. Már gondolkozni se tudtam rendesen. Menekülni próbáltam. A mérnök a tekintetemet kereste. — Apádtól ezt nem tanultad — mondotta. — Rendesen bejár! — Értem. — Mit? — Elégedettek a munkájával. Tétovázptt. — Hát... Figyelembe kell venni a körülményeket is. Jobb nincs. Kihúztam magam. — Nem lesz semmi bajom? — A hiányzásért? — Igen! Felemelte a hangját, nyoma tékot akart adni a szavának. — Hát majd elsimítjuk. Rendben... ? Megráztam a fejemet. Hosz- szú hajam a vállamat verte. — Nincs rendben. Felmondok, keresek más helyet... Már fordultam is kifelé. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap. 1969. december 14. B
