Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-12 / 288. szám
Megalakult az új izraeli kormány Gólda Meir asszony tegnap este bemutatta Zalman Sazar államfőnek az új izraeli »-nemzeti egységkormányt«. Az új kabinetnek 24 tagja van és a 120 tagú izraeli parlamentben 104 mandátumos többséggel rendelkezik. A kulcspozíciókat a Golda Meir vezette munkáspárt miniszterei tartják kezükben. A külügyminiszter továbbra is Abba Éban. a hadügyi tárcát pedig Mose Dajan tartotta meg. A TASZSZ kommentárja megállapítja, és politikai megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy az új kabinetben az eddiginél lényegesen nagyobb szerephez jutott a szélsőségesen reakciós Gahal párt, Me- nahem Begin vezetésével. Az eddigi kettő helyett a párt hat miniszteri tárcát kapott. Ez a párt ragaszkodik az 1907-ben megszállt arab területeit megtartásához, belpolitikai téren pedig drákói munkásellenes törvényeket javasol. Abba Eban izraeli külügyminiszter, aki nemhivatalos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba, ma Rogers amerikai külügyminiszterrel tárgyal. Eban az előzetes értesülések szerint személyesen kívánja visszautasítani azt az amerikai rendezési tervet, amelyet Rogers e héten hozott nyilvánosságra. Már hetedik hete sztrájkol 140000 amerikai munkás Már hetedik hete tart a General Electric 140 000 dolgozójának sztrájkja. A társaság igazgatósága, amely mind mostanáig nem volt hajlandó teljesíteni a munkásoknak a munkabér emelésére vonatkozó jogos követeléseit, most a munkaügyi kormányhivatalhoz fordult segítségért. A munkaügyi hivatal (mint kormány- szerv) határozattal a sztrájk megszüntetésére kényszerítheti a munkásokat. Alaptalanul azzal vádolja ez elektromos, és rádióipari dolgozók szakszervezetét, hogy »nem hajlandó tárgyalni a társaság javaslatairól«. Ezzel kapcsolatban Paul Jennings, a szakszervezet elnöke, nyilatkozatot tett közzé, amely leleplezi a társaság manővereit, és elszólítja az amerikaiakat, hogy támogassák a General Electric 140 000 munkásánál? igazságos sztrájkját. Gromiko-Riad Andrej Gramfko, a Szovjetunió külügyminisztere, tegnap fogadta Mahmud Riad külügyminisztert, aki az egyiptomi párt. és kormányküldöttség tagjaként tartózkodik a Szovjetunióban. Gromiko és Riad az időszerű nemzetközi kérdéseket, köztük a közel-keleti helyzetet vitatta meg. (MTI) Az NDK államtanácsának ülése MAI KOMMENTÁRUNK Nem a kérdés furcsa Az NDK Államtanácsa tegnap Walter Ulbricht elnökletével ülést tartott. Az 1970. március 25-re kitűzött községi választásokig vitára bocsátott javaslatok szerint az üzemek és a termelőszövetkezeték a jövőben anyagilag részt vállalnak területük — város, járás, község — szo- c’ális, kulturális és ellátási problémáinak megoldásában. Az e célra rendelkezésre álló összeg felhasználásáról az üzemek és a helyi népképviseleti szervek hosszúlejáratú szerződést kötnek egymással A javaslat végül foglalkozik a helyi adottságok jobb kihasználásával a már meglevő üzemek munkájában, továbbá a területi sajátosságok figyelembevételével — az üzemlétesítésekkel kapcsolatos távlati tervéknéL (MTI) ... jóllehet, amikor elhangzott, többen is mosolyogtak. Bár ez a mosoly nem az őszinte derű kifejezője volt. »Jó lenne, ha a mezőgazdasági üzemekkel kapcsolatos vállalatok némelyike közölné velünk, hogy a vezető mikor tart fogadónapot vagy fogadóórát. Mert ha már egyszer partnerek vagyunk, időnként szükség lenne tanácskozni. Vagy igen nagy kérés ez?« Némi éle volt ennek a kérdésnek, mely a szövetkezeti elnökök és párttitkárok tanfolyamán, a megyei vezetőkkel folytatott konzultáció során két vezető részéről is elhangzott. Aztán szóba került még olyasmi is, hogy túlnőttünk már az egyes esetekben nagyon is nyilvánvalóan átlátszó »házon kívül van« kifogáson, és hogy egyáltalán nem lealázó a partnert hely- lyel kínálni, hogy legalább ne ácsorogva várakozzon. Az előbb azt mondtam, éle volt ennek a kérdésnek, mondatnak, de hozzátehetném azt is, hogy bizonyos méltatlankodó keserűség is kifejeződött benne. Személyesen nem voltam jelen egy esetnél sem. Előfordulhat és feltételezhető, hogy az említett gondolatok nem mentesek bizonyos túlzásoktól. Mégis azt mondom, érdemes észrevenni, odafigyelni rájuk! Azt, hogy ilyen fórumon egyáltalán felvetődött ilyen kifogás, önmagában jelzi: valami nincs egészen rendjén. Korábban jómagam is találkoztam olyan észrevétellel, panasszal, hogy ha válaki a szövetkezetbe megy, az csak az elnökkel hajlandó tárgyalni. Még akkor is, ha az illető látogatónak beosztásánál fogva nincs olyan hatásköre, hogy bizonyos kérdésekben érdemben állást foglaljon. És megesik, hogy még szabadságán vagy betegsége idején is megkeresik az elnököt olyan kérdésekkel, melyet távollétében mással is el lehetne intézni. S hogy van mindez a »másik oldalon«? Nem egészen így. Különben nem lenne szóbeszéd tárgya. Ezért merem azt mondani, hogy nem az elhangzott kérdés furcsa, hanem a jelenség, mely mögötte meghúzódik. Mert ahogy nem helyes az, hogy mindenki, mindenféle ügyben az első számú vezetőt, a szövetkezet elnökét keresi, éppúgy nem helyes az, hogy esetenként elérhetetlenné válik egy vállalat igazgatója. Méghozzá a partnere számúra. Persze sok mindenre lehet hivatkozni, és mint a legtöbb esetben, magyarázatot is lehet találni. De talán fölösleges. A kölcsönösség öt- véhez ez is hozzá tartozik, és a kívánatos, jó kapcsolatnak az is része: kivel hogyan tudok tanácskozni. Nem sorsdöntő, egetverö ügy ez. Inkább a társadalmi érintkezés, együttélés témájához tartozó kisebb szabálytalanság. A jelzés elhangzott. Hivatalos fórumon is. Nem lehet nem észrevenni. Persze az őszinte önvizsgálódás után az vegye magára, »akinek inge...« V. M. Megszűnt a karantén Az Apollo—12 űrhajósai vidáman hagyják el a karantén épületét. Képünkön (balról jobbra): Charles Conrad, Alan L., Bean (hátul) és Richard F. Gordon. (Telefotó — AP—MTI—KS) fejlesztése Megyei tanácskozás Balaton földváron A mezőgazdaság fejlesztésének egyik kulcskérdése a gépesítés méretének, színvonalának további emelése. Különböző fórumokon mind többet és égetőbben vetődik fel ez a feladat. Ismeretes, hogy a mezőgazdasági termelésben igen lényeges tényező a gépi költség. Ma már nyilvánvaló, hogy helytelen az, ha egy üzemen belül több típusú erőgép dolgozik; a fejlődés szükségszerűen megköveteli, hogy nagyüzemeink folyamatosan alakítsák ki az adottságaiknak leginkább megfelelő, egy-két típusból álló gépparkot. Nem könnyű és nem egyszerű feladat ez. Kitűnt ez abból a megyei tanácskozásból is, melyet tegnap Balatonföldvá- ron a megye mezőgazdasági irányító szervei a Vörös Csillag Traktorgyárral közösen rendeztek. A tanácskozáson a megyei pártbizottság, a megyei tanács mezőgazdasági irányítói mellett részt vettek a területi tsz-szövetségek elnökei, titká- rai, állami gazdasági, termelőszövetkezeti vezetők. Tóth Lajosnak, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetőjének megnyitója, köszöntő szavai után Széki Ferenc, a Vörös Csillag Traktorgyár kereskedelmi igazgatója mondott vitaindítót. Számokkal illusztrálta, hogy világviszonylatban miként fejlődött a mezőgazdaság gépesítése. Ezzel párhuzamosan elemezte a hazánkban kialakult helyzetet, rávilágítva arra, hogy az erőgépek átlagéletkora rendkívül magas, és a pótlás, a gépvásárlás üteme messze elmaradt a kívánt szint mögött. Nagyon lényeges, hogy az üzemek vezetői meggondoltan döntsenek a kialakítandó egv-két géotíDus kiválasztásánál. A Vörös Csillag Traktorgyár eddig negyvennégy üzemmel kötött együttműködési szerződést. Széki Ferenc konkrét n-Mdával igazolja boay a szerző^ás nyomán végrehajtott tipizálás müven gazdasági ered.m«nv«T{]{e] iárt. A rövid előadást, igen élénk vita követte. A felszólalók sok •Idáiról megvilágítva mondták el véleményüket, ismertették gondjaikat. Nézetek csaptak össze a DUTRA család értékelésénél, s ugyanakkor, amikor felvetődött, hogy ezek a magyar traktorok drágák, több hozzászóló azt is igazolta, hogy ennek megfelelően többre képesek, nagyobb teljesítőképességük. Tóth Lajos összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a felszólalók sok gondot, problémát jeleztek, s ez segítséget ad a Vörös Csillag Traktorgyár munkájához. Arra is utalt ez a tanácskozás, hogy mezőgazdasági üzemeink drága eszközökkel termelnek, és saját érdekük, hogy ezek gazdaságos, jó lei- használását a legteljesebb mértékben biztosítsák. Az ^értekezlet végén a Kaposvári Állami Gazdaság igazgatója, Észté* hai Sándor együttműködési szerződést írt alá a Vörös Csillag Traktorgyárral. Ellenőrzés a barcsi boltokban Intézkedést vár a fogyasztó Elspórolt dekák — Piszok és rendetlenség a büfékben — Nem kapható cukrászsütemény, üdítő ital Mi kapható cs mi ne vendéglőkben, az üzletekben? Megüapja-e pontosan a vendég, illetve a vásárló, ami jár a pénzéért? Ezekre a kérdésekre keresett választ a Barcsi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban a fogyasztók érdekében. Húsz vendéglőben, presszóban, büfében és üzletben vizsgálták meg a választékot, a boltok kulturáltságát, a kiszolgálás színvonalát. Drága szalámivég Érdekes tapasztalatokat szereztek a népi ellenőrök az árukészlet vizsgálatakor. Ho. mokszentgyörgyön az új önki- szolgáló bolt üresnek hat, mert nem tart elegendő mennyiségű és választékú élelmiszert, háztartást ciikket, édességet. Egyes gondolák és polcok teljesen csupaszon álltak. Az iparcikkFolynak a zárszámadási előkészületek Leltároznak a tsz-ekben Közeledünk december közepéhez, s ez azt jelenti, hogy maholnap összeállnak a végleges adatok a megye ter- melőszövetkezteinek idei gazdálkodásáról, termelési és pénzügyi eredményeiről, a közös vagyon gyarapodásáról, a jövedelem alakulásáról. Ahogyan minden esztendőben, az idén is gondos előkészületek előzik meg ezt az összegező munkát. Mint azt Végh Tivadar, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának közgazdasági csoportvezetője a napokban elmondotta, a leltározások december 1-e óta folynak a somogyi közös gazdaságokban, de egynémely termelőszövetkezet már november 15-én hozzákezdett az állóeszközök számbavételéhez. A megyei tanács pénzügyi osztálya három körzetben oktatást rendezett a megye főkönyvelőinek a zárszámadás számviteli és pénzügyi lebonyolításáról. A részletes kioktatáson túl megtörtént a szükséges nyomtatványok elosztása is. Az idei zárszámadás elkészítésénél az 1968- ban kiadott utasítás az irányadó. A leltározó bizottságokat, azok vezetőit a termelőszövetkezetekben a gazdaság számviteli szakemberei oktatták ki a tennivalókról, s a kapott útmutatások szerint végzik munkájukat. Ebben az időszakban a zárszámadásra történő készülődés mellett még egy jelentős munka folyik gazdaságainkban: az 1970. évi termelési tervek készítése. Az év végi zárási és tervezési munkák csak úgy mehetnek zökkenőmentesen, ha azokat jól megszervezik, pontosságra törekszenek — ez közelebb hozhatja a zárszámadás kihirdetésének idejét, a részesedés leosztását és az új tervek szerinti tevékenység elkezdését. a-(-balt készlete meg túl magas volt a forgalomhoz képest. Nagyon sok cipőt tartottak raktáron, a választék mégis szegényes volt, ugyanakkor nagyon kevés férfiruhát ajánlhattak. Kirívó, hogy a darányi 6. számú vegyesboltban nem lehetett porcukrot kapni. A vizsgálat szerint nem mindig teljesítik a boltok rendeléseit. a fűszert például nem a kért, hanem az éppen raktáron levő édességet szállítja. Hiánycikk a boltokban a kerékpár, a tűzhely, a kályha, a kerékpáralkatrész. Hol és mikor károsul a vásárló? Olyankor, amikor három forinttal drágábban adják a citrom kilóját, huszonhat fillérrel a zsírpapír darabját, mint a homokszentgyörgyi ön- kiszolgáló boltban, illetve a barcsi papírboltban. Nyugodtan érezheti magát becsapva a vásártó, ha nem ismernek bizonyos utasításokkal: a homokszentgyörgyi önkiszolgáló, a darányi 6. számú vegyesboltban nem tudták például, hogy a felvágott végeit csökkentett áron kell árusítani. A barcsi ABC-áruházban a kivágandó csonttal együtt szolgálták ki a sertéskarajt. Nem volt minden rendben az előre csomagolt árukkal. A homokszentgyörgyi önkiszolgáló bolt két dekával »rövidebbre« csomagolta a zsírt; a fél kiló porcukrot és a negyed kiló mákot pedig két- kilós (!) zacskóban árusította. A darányi önkiszolgáló bolt egy-három deka cukrot spórolt el az előre csomagoláskor. A homokszentgyörgyi szövetkezet 3. számú vegyesboltjában lemértek tíz előre csomagolt élesztőt — nyolc deka volt a hiány. Zugkifőzde Vízváron A barcsi járás vendéglői, eszpresszói általában csak egyféle folyőbort tartatnak, s ennek sem a minősége, sem az ára nem megfelelő. A barcsi Béke kisvendéglő készletében kétszázötven liter soltszentim- rei ezerjót talállak a népi ellenőrök. Megállapították, hogy a bor ecetes, s megtiltottál? a kimérését. Meglepődve tapasztalták a vizsgálatot végzők, hogy sehol sem tartanak elegendő hűsítő italt és gyümölcslevet. Például a Béke kisvendéglőben hosz- szabb idő óta semmilyen sincs, a homokszentgyörgyi 7. számú italboltban úgyszintén. A fogyasztási szövetkezeteknek éppen ezért szorgalmazniuk kell a választék bővítését Konzer- veken, kolbászokon kívül más ételt nem nagyon tartanak az italboltok. Nem megfelelő a Béke kisvendéglő ételválasztéka. Az úgynevezett »sablonos« ételeken kívül mást nem főztek, délben egy órakor már semmilyen levesük nem volt. Jó példa a barcsi Dráva kisvendéglő, amely nagy választóikról gondoskodik. Kirívó szabálytalanságot fedett fel a vizsgálat a babócsai szövetkezet 9. számú vízvári italboltjában, ezért fegyelmi felelősségrevcmást javasolt a népi ellenőrzési bizottság. A KÖJÁL megtiltotta a konyha üzemeltetését, mivel nem felelt meg az egészségügyi követelményeknek. Ennek ellenére, megszegve a határozatot, hetenként többször főztek a helybeli tsz kérésére. Teljesen szabálytalanul a termelőszövetkezet adta a májat, a belsőséget stb. a főzéshez. A boltvezető nem tudott felmutatni írásos engedélyt, csupán a járási főorvos szóbeli engedélyére hivatkozott. Italkimérés a fűrészüzemben Szeszes italt árusított, mégpedig kimérve is a Dél-ma- gyarországi Fűrészek büféje a Belkereskedelmi Minisztérium tiltó randelete ellenére. Reggel hattól este tízig két műszakban dolgoznak a barcsi üzemben, éppen ezért nem szabad szeszes italt forgalomba hozni. A büfé egyébként olyan árukat is tartott, amelyeket nem lett volna szabad. Például kenyeret árultak szeletelve, mégpedig negyven fillérért darabját. A népi ellenőrzési bizottság arra kérte a barcsi fogyasztási szövetkezetét, hogy tartsák meg a rendeletben előírtakat az üzemi büfében. Meghökkentően üresen fogadta a vendégeket a homokszentgyörgyi presszó. A palac. kozott borokon és a rövid italokon kívül semmit sem lehetett kapni. Hiányzott a cukrászsütemény, a fagylalt, még a kávé is, mivel elromlott a kávéfőző feszmérője, s nem használhatták. S a tetejében még a televízió, a rádió és a lemezjátszó is rossz volt! Egy-két vendéglátóhely kivételével mindenhol kifogásolható volt a tisztaság; a berendezések elavultak, a helyiségeket tatarozni, festeni kellene. Több helyen nem volt meg az osztályba sorolást kimondó határozat — példáiul Homok- szentgyörgyön. Vízváron —, nem függesztették ki. Elrettentő piszok és rendetlenség fogadta az ellenőröket a fűrészüzem már említett büféjében: üres kocsonyás tányérok, elmosatlan evőeszközök (némelyik rozsdás volt) éktelenkedtek a. raktáron levő áruk mellett. A 4. számú barcsi büfében undorítóan piszkos volt a kézmosótál, a homokszent- györgyi 7. számú italboltban kimustrált réxasztal állt a söntésben, ezen üldögéltek a vendégék. Sok hibát fedett még föl a vizsgálat. Többek között: nem látják el cukrászsüteménnyel a falusi vendéglátóhelyeket, nem tartják meg a higiéniai szabályokat a kenyér és a péksütemény szállításakor, olyan súlyokat is használnak, amelyeknek lejárt a hitelességük. Ha a fogyasztási szövetkezetek megvalósítják a Barcsi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság javaslatait, akkor elsősorban a fogyasztó jár ■ jobban. Éppen ezárt minél előbb változtatni kell a jelenlegi helyzeten minden szövetkezeti boltban. I« G. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. december 12.