Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-09 / 285. szám
OLVASÓ NÉPÉRT Vannak már tettek is Lúgot és klórt termelnek A tetteken a sor című vitaindító cikk helyesen fogalmazta meg a mozgalom lényegét: most nem egyszerűen új olvasótoborzó kampányról van szó, hanem távlati mozgalomról, évtizedekre szóló céltudatos tevékenységről. Ez nem kisebb feladatot tűzött ki, mint az olvasó nemzetté válást Módszerében is alapvetően új vonás, hogy nem egy tö- megszervezetre és nem egy bizonyos rétegre, hanem a legszélesebb társadalmi összefogásra alapoz. Nemcsak a könyv hivatásos terjesztőinek feladatát határozza meg. hanem mindenkinek a részvételére és cselekvő segítségére számít A társadalmi összefogás igénye az olvasómozgalomban nem újkeletű. Foglalkozik ezzel a SZOT elnökségének 1966. január 31-i határozata is. De a mozgalom meghirdetése óta néhány olyan területen is tapasztalható változás, ahol eddig meddő kísérlet volt az ügy érdekében minden törekvésünk. Így szemléletbeli változás van a gazdasági vezetők egy részénél az olvasás kérdésében és ennek anyagi támogatásában is. Ezért nem teljesen helytálló az a kategorikus megállapítás, hogy »Somogybán szervezetten és tudatosan semmit sem tettünk fél év alatt az Olvasó népért mozgalomban.« És itt nem arra gondolok elsősorban, amit mi, könyvtárosok saját területünkön tettünk, hanem arra, amit a társadalmi bázis szélesítése érdekében végeztünk. Kétségtelen: még nem túl sokat tettünk és pusztán a felhívás hatására még nem javult meg általánosan az üzemi könyvtárak helyzete. De feltétlenül a mozgalom pozitív közvélemény-formáló hatását igazolja, hogy a különböző szintű gazdasági vezetők általában kedvezően fogadják és támogatják a könyvtári helyzet javítására vonatkozó javaslatainkat. De elismerem, hogy ez még kevés. Gyorsabban kellene előrehaladnunk a könyvtárak működési feltételeinek javításában. Még mindig sok korszerűtlen és a legelemibb feltételeket is alig biztosító tanácsi és szakszervezeti könyvtár van megyénkben. Pedig korszerűtlen könyvtárakkal nem lehet korszeré műveltséget terjeszteni. igényes olvasókat nevelni. Méltán számítunk tehát minden gazdasági vezetőre az üzemi könyvtárak helyzetének további javításában. Egyidejűén cétudatos nevelő munkát kell végezni az olvasóvá nevelés érdekében. Ez azért sem könnyű, mivel "gén sok még a 'hiányos alapműveltségű, illetve iskolai végzettségű munkás. Nem túlságosan biztató a helyzet az általános iskolákból most kikerülő fiatalok olvasása terén sem. Nagyon egyetértek Paál László Aggályaim című cikkében ezzel kapcsolatban fölvetett gondolatokkal. Az olvasást valóban az általános iskolában kellene megalapozni; ott kellene megtanítani a gyermekeket »olvasni«: nemcsak betűket és nemcsak a leckét. Az Olvasó népért mozgalom lelkesítőén szép céljaiért nem elegendő csak a könyvtárosok igyekezete. A mozgalom nemes céljának elérése csakis széles társadalmi összefogással valósítható meg. Ez azonban nem jön létre önmagától. Kell, hogy valaki összehangolja a társadalmi összefogást. És véleményem szerint erre leghivatottabbak a megyei, városi és járási népművelési tanácsok. Gelencsér István, az SZMT központi könyvtárának vezetője Tragikus groteszk: Isten hozta őrnagy ! FÁBRI ZOLTÁN NEVES FILMRENDEZŐNK legújabb alkotása Örkény István Tóték című művének adaptációja. A mű, melyből a film született, ma már világsiker. Jól ismert a hazai közönség előtt, és külföldön is sikert aratott. Várakozással tekintettünk a film bemutatója elé, és várakozásunk nem volt hiábavaló. Fáb- ri Zoltán hűen korábbi alkotásaihoz, most is jelentős művet adott. A történet — és a film cselekménye is — Tót úrnak, egy kis vidéki, álmos falu tűzoltó- parancsnokának és családjának az életébe enged bepillantást. Az idilli környezetben élő család hétköznapjait csak a háború zavarja meg. Tanúi lehetünk aggódásuknak a család egyetlen felserdült gyermekéért. A békességben élő szülők hétköznapjait csak a pihenésre érkezett őrnagy jelenléte változtatja meg, aki tetteivel szembeállítja Tótot és családját Az őrnagy bonyolult figura: gyanakvó, könnyen sértődő ember, aki saját magától és álmaitól is fél. Mindentől megrémül, de rémületét titkolni igyekszik. Gátlástalan és agresszív, tetteit mindig indokolni akaró ember. Az a konfliktus, amelyet jelenlétével, kívánságaival felkavart, szembeállítja Tóttal, ezzel a tiszta, kissé gyermeteg, de józan ítélőképességű emberrel, és ez az út oda vezet, hogy Tót végez az őrnaggyal. A mű részletesen feltárja és elemzi Tót és az őrnagy lelkivilágát, bemutatja a tűzoltóparancsnokot, ezt az átlagpolgárt, aki magában hordja az átlagember minden egyéni jegyeit, aki mindenféle embertelenségre és megaláztatásra nagy béketűréssel rábóli t, és akivel mégiscsak megtörténik a hihetetlen: a béketűrő, a tiszteletreméltó po1 gár gyilkos lesz. Fábri filmje és a filmben alkalmazott kifejezési eszközök bonyolult láncolata kitűnően oldja meg ennek a lelki folyamatnak a bemutatását. A felületes néző könnyen abba a tévedésbe eshet, hogy tulajdonképp egy nagyon vidám, néhol harsány groteszket lát EZ A MÜ AZONBAN VALÓJÁBAN TRAGIKUS. Tragikus azért, mert az erőszakról szól, az átlagember meg- szégyesítéséről, emberi méltóságának semmibevevéséről, annak megtöréséről, az ember egyéniségének megsemmisítéséről. És hogy ez nem sikerül teljesen, annak titka az, hogy Tót, aki sokáig békésen tűrte a megaláztatásokat, képes fellázadni. Az írói és rendezői szándék éppen az, hogy a humoros helyzetek sorozatán keresztül döbbentse rá végül a nézőt arra: itt tulajdonképpen drámát látott, az átlapolgár drámáját; többről van itt szó, mint egy vidám másfél óráról, egy kellemes vígjátékról. A film alaphangulatát már eleve meghatározza a kezdő képsorok vidámsága, szinte meseszeré megoldása. A mai miliőbe helyezett történet, a Fábri által alkalmazott megoldások, a cselekmény időbeli és térbeli bonyolítása, ennek újszerű megoldása a film fő értékei közé tartozik. Érdekes megfigyelni, hogyan hidalja át a rendező az egyes helyseinek időbeli és térbeli kapcsolatát. Elég utalni itt arra a jelenetre, amikor Tót leánya a vacsora után eltávozik a szobából, őt a kamera kíséri a lépcsősoron át, s végül bemutatja a szülőket és az őrnagyot, immár kint az udvaron, beszélgetés közben. De a mai élet rekvizítumai: a higanygőzlámpák, a miniszoknyák és a Népszava újság felbukkanása a képeken, mutatja Fábri szándékát: a történet egy kicsit a mának is szpl. A film befejező képsorai a be nem mutatott, de mégis megdöbbentő erejű gyilkosság, s végül a film utolsó képe, Tóték gyermekének áttételes halála, mind Fábri kimagasló alkotó tevékenységéhek példái. A SZEREPLŐK KIVÁLASZTÁSA IS TELITALÁLAT. La- tinovits Zoltán őrnagya egyaránt hátborzongató figura és szánni való ember. Harsány mozdulatai, kis arcrezdülísei remek kifejezői a bonyolult figura bonyolult jellemének. Sinkovits Imre Tót megformálásával talán eddigi pályafutásának egyik legnagyobb alakítását adja. Megjelenésével, emberi méltóságának lassú elvesztésével a színészi alakítás csúcsaira ért föl. Fónay Márta és Venczel Vera Tótné és leánya szerepében egyenrangú partnerei Latinovitsnak és Sin- kovitsnak. Sokáig emlékezetes marad Fónay egy-egy kérlelő tekintete, a megalázott ember arcmozdulata. Gyuri atyus, a kissé ütődött, de jó szándékú falusi postakihordó megszemélyesítésével fiatal, tehetséges színészünk, Dégi István ismét bizonyította; jó jellemszínész. Fintorai, néha bárgyú tekintete, és megdöbbent, rémült kifejezése ugyancsak alakítása értékeihez tartozik. Dr. Torma Ákos Az eddigi eredmények szerint kitűnőre vizsgázott a Borsodi Vegyikombinát új elektrolízis üzeme, amelyben jelenleg a próbaüzemelés folyik. Az új létesítmény feladata, hogy elektromos áram által lúgot és klórt termeljen. Az ebből nyert alapanyag igen fontos része a pvc-gyártásnak. Barangolás a játékvilágban Figyeltem egy fiatal apa arcát. Elfogódott, mikor belépett a terembe. Egy pillanatra elengedte az apróság kezét. Csak egy pillanatra, amíg körbejárt a szeme. A játékok láttán egy másik, önmagában rögtönzött kiállítást járt végig, emlékei, talán régen elfelejtett játékai között. Csak egy pillanatra, mert az apró ember határozott léptekkel előrelendült, és ha nem kapja el időben az atyai gondoskodás, meg sem állt volna, csak a játékvonat kellős közepében. Hol a játékokat, hol az árcédulákat nézegette az apa. A mosoly váltakozott a töprengéssel. — Mi a véleménye az árakról? — Nem is tudom. Tudja, először az ember végiggondolja az ajándékokat. Elég drágák, de vannak dolgok, amikre nem sajnálja a pénzt. És ha nekik veszünk valamit, akkor inkább megspóroljuk máson. Én legalábbis így vagyok... — és elharapta a mondatot, mert az ifjú emberkét ismét vissza kellett fogni. Egy játékmajom szeme erőteljesen fölkeltette az érdeklődését, és minden erővel azon volt, hogy kipróbálja: ellenáll-e a mutatóujj nyomásának. Beismerés.., A kiállítás egyik eladójával beszélgetek. — Higgye el, a fegyver az egyik sztár. Szikrázó, kattogó géppisztolyok, puskák. Majd ha felnőnek, talán kiábrándulnak belőle... De most erről olvas és ezt látja a tévében is ... Hát persze. A gyerekvilághoz tartozik. Rosseau tanítása jut eszembe. A gyereknek külön, saját világa van. Ne kény- szerítsük rá a magunkét. Csakhogy ennek a csodálatos világnak elszakíthatatlan eleme a miénk is. Az, hogy kicsiben azt tegyék, amit a nagyok. — Maga is katonázott kiskorában, nem? Igaza van a kérdezőnek. Azt hiszem, a világon minden életrevaló fiú katonázott. De hányán ábrándultak ki belőle? Egy baba monológja Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat játékkiállítása jól sikerült. A legdrágább játékok is elfogytak. És hogy a játékvilágnak is van külön történelme, ezt a kiállítás is bizonyítja. John Locke néhány száz évvel ezelőtt játékkockát adott a gyerek kezébe. Ma elektromos mechanikai játékokból A minap, az utcán elkapott kiváló jellemszínészünk, meg- ragadta a karomat, jól ismert hatásos tekintetével a szemembe nézett, majd a fülembe dörögte: — Ezt írd meg, öregem, mert ilyet még nem hallottál! Ezután nagy átéléssel kezdte mesélni bonyolult kalandját valamilyen szervizzel. Untatott az elcsépelt história, de élveztem a nagyszerű előadást, és természetesen udvariasan hümmögtem, meg »hát igen«-eztem. Izgalmas fordulatot sejtetett a színész túlfűtött hangja, amikor egyszer csak váratlanul, a mondat közepén, sőt talán a szó közepén, elhallgatott. Fülig pirultam, azt hittem, észrevette, hogy nem figyelek a szövegére. A következő másodpercben azonban megkönnyebbülten láttam, hogy révedező mosollyal néz valaki után. Követtem a tekintetét. Egy néni tipeg távolodva, óvatos-szemérmesen vissza- visszales. t0d! cimpa — Adélkal — szólal meg a színész. — Istenem, hogy megöregedett! — sóhajt, és hátrasimítja ritkás, ősz haját. Egyszeriben megfeledlkezik a pimasz szervizről, és következik a »sztori«. — Elhiszed, hogy én valamikor, alig néhány évtizede, halálosan szerelmes voltam belé? — Adélka csodaszép volt. Az alakja, az arca, tetőtől talpig minden egyes porcikája, de a szeme... a szeme ... öregem, a szemének valóságos varázsereje volt. Ha valakire ránézett sűrű pillái alól az a sötétkék szempár, annak a férfinak nemcsak a szívverése állt meg, de a hangja is elakadt, amint ezt az imént is tapasztaltad. Habár. .. Szóval... múlik az idő. Az a dolga, nem igaz? He-he-he... — Főiskolások voltunk, a Julius Caesarban statisztáltunk, Adélka Caesar apródja volt, én pedig »egy« a tömegben. Amikor Caesar közeledett, kiáltanunk kellett, hogy »Éljen Caesar.'«. Én kiáltottam is mindaddig, amíg Caesar oldalán fel nem fedeztem Adélkát, és ő nem nézett rám azzal a sötétkék szemével. — Egyszer az ügyelő észrevette akaratlan szabotáláso- mat, és figyelmeztetett. Nekem nagyon nagy szükségem volt a »gázsira«, hát megkértem Adélkát — őszintén föltárva a tényeket —, hogy ezentúl nézze inkább a bal fülem cimpáját. Adélka, aki viszonozta szerelmemet, megígérte, hogy teljesíti kérésemet. — Valóban. A következő előadáson a bal fülcimpámat nézte. Én dupla hangerővel ordítottam: »Éljen Caesar!« A telhetetlen ügyelő azonban is. mét elégedetlen volt; ez alkalommal a mögöttem álló Laci barátomat vette elő szabotá- lásért. — Aznap este Adélka azt mondta, hogy nem érzi jól magát, siet haza lefeküdni, a villamosig se kísérjem. Bánatosan, magamban bolyongtam az éjszakában. Irigyen sóhajtoztam, valahányszor szerelmespár jött velem szemközt. — önkéntelenül Adélkáék felé bandukoltam. És látom, hogy az ő kapujukban is áll egy pár, és vadul csókolózik. Irigykedve néztem. S ekkor a fiúban megismertem Laci barátomat, és lányban... És én hülye! Azt hittem, hogy a bal fülcimpámat nézi! —' Na, szervusz! — nyújtja kezét sietve színész barátom. Bár valószínű, hogy semmi dolga, de a vérében van, hogy poén után »el« (vagyis: távozni kell a színről). Vagy tíz méterről fordul vissza és kiáltja az utca nyüzsgésén át: Ne felejtsd megírni! Nem felejtettem ... Sólyom László építik föl kicsiben a nagyok világát. De nem kell évszázadokig visszanyúlni, elég körülnézni. A hintalónál népszerűbb a holdautó, a házitelefon, a lábban hajtható kis dömper. Elég volt csak ringatózni, ide viszont erő kell, ügyesség, furfang. No meg elemek, amit nem mindig lehet kapni... És hogy miként változik játékvilágban a divat, arról a legilletékesebbet, egy babahölgyet kérdeztem meg, aki fényes hajával, sablonos mosolyával árulta a petrezselymet... — Látja, én már senkinek sem kellek. Mert ilyen voltam én már évtizedekkel ezelőtt is. Egyszerű hajas baba. De nincs eléggé gyerekarcom, és éppen ezért a gyerekek azt mondják, hogy mi a csudának dajkáljanak egy mini felnőtt bálkirálynő utánzatot. Majd én is felújítom magam. Megtanulok járni, mert az olyan babát szeretik. Vagy nekem is olyan dundi képem lesz, mint annak ott. Mert most ő a divat. Tudja, még egy vacak játékmajmot is jobban keresnek, mint engem, mert annak legalább van pofácskája, és kedves. Nekem meg azt mondják, olyan kifejezéstelen az arcom. De meglátja, uram, mire legközelebb találkozunk, ehelyett a rózsaszínű báli ruha helyett kockás nadrágot húzok. És lesz karakterem is. És ha akkor megkérdez, csak annyit mondok, hogy elkeltem! A légiiletékesebbek És megkérdeztem a legilletékesebbeket, a gyerekeket is. A legnagyobb és a legosztatlanabb elismerést az autópálya aratta. Csak kézzel kell irányítani. — Ezzel még az apu is eljátszhat — mondja egyik ifjú kísérőm, akit alkalmi zsűrizésre kértem föl. — És a többi technikai játék? — Hát bizony ezekhez alaposan kell tudni a fizikát. Némelyikhez még a kémiát is. Nem is lenne rossz, ha az órán ezekkel kísérleteznénk... Aztán összehúzott szemmel ballag a játékok között, összehajtogatott papírt tart a kezében. — Levelet írtál a Mikulásnak? — Á ... dehogy. Megmondom, de ne tessék elmondani. Ez földrajzórára puska. Annyi gondja van az embernek... Tröszt Tibor SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. december 9.
