Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-04 / 281. szám

A moszkvai találkozó Hável József, az MTI tudó- *ítója jelenti: Minden moszkvai lap előke­lő helyen közli a szocialista or­szágok párt- és állami veze­tőinek — köztük hazánk kép­viselőinek, Kádár Jánosnak, Fock Jenőnek, Komócsin Zol­tánnak és Erdélyi Károlynak — Moszkvába érkezését. A szovjet fővárosban a szo­cialista országok vezetőinek ma reggel megkezdődött talál­kozója iránt különleges érdek­lődés nyilvánul meg. A Moszk­va felé forduló figyelmet tel­jes mértékben indokolja egy­részt a találkozó részvevőinek »protokollja«: mind a hét szo­cialista ország a legmagasabb szinten van képviselve. Más­részt figyelemre méltó a meg­vitatásra kerülő témakör: a nemzetközi helyzet időszerű kérdései. A megfigyelők véleménye szerint a találkozó egyetlen •»napirendi pontjának« átfogó jellege lehetővé teszi, hogy a részvevők a nemzetközi hely­zet egészét áttekintsék, s mind az állandó jellegű, mind pe­dig a változó tényezők mér­legelésével jussanak egyezte­tett következtetésekre. A szovjet főváros lakói elé­gedettek, hogy ház'gazdái le­hetnek ennek a nagy fontos­ságú találkozónak, melynek puszta ténye is a szocialista országoknak a béke és bizton­ság megteremtésére irányuló nagyfokú aktivitásáról tanús­kodik. (MTI) Nguyen Tbi Binh külügyminiszter látogatása A hazánkban tartózkodó Nguyen Thi Binh asszony, a Dél­vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminisztere és kísérete Buuapest nevezetességeivel is­merkedett. Képünkön: A miniszterasszony Hídvégi Károly- lyal, a földalatti vasút vezérigazgatójával, a Metro Blaha Lujza téri állomásán. A YDK kormányának közleménye A Vietnami Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa összeült és meghallgatta Le Thanh Nghi miniszterelnök­helyettes jelentését a kormány gazdasági küldöttségének kü­lönböző szocialista országok­ban tett útjáról, amelynek s >- rán gazdasági és katonai se gélyegyezményeket írtak alá 1970-re. A közlemény megelégedéssel állapítja meg, hogy a szocialis­ta országok párt- és állami ve­zetői egyetértésüket fejezték ki a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a kormánynak helyzeteién íz: sé­vel, valamint az amerikai ag­resszió elleni harcban tanú­sított irányvonalával. A közlemény ezután így folytatja: »A VDK miniszter- tanácsa úgy véli, hogy a gaz­dasági és katonai segély­egyezmények aláírása a külön­böző szocialista országok nagy és értékes segítségét jelenti a proletár internacionalizmus szellemében, amellyel támo­gatják népünket gazdasági és nemzetvédelmi erejének foko­zásában, ezzel az amerikai im­perialista agresszorok legyőzé­sében és a szocializmus to­vábbi építésében«. A VDK kormánya végül a vietnami nép nevében mély és őszinte háláját fejezi ki a testvéri szocialista országok pártjainak, kormányainak és népeinek a segítségnyújtásért. (MTI) Elhunyt K.J. Vorosilov elvtárs A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa mély gyásszal tudatja a párt­tal, az egész szovjet néppel, hogy az 1969. december 2-áról 3-ára forduló éjszaka, 89 éves korában elhunyt Klement Jefremovics Vorosilov, az SZKP-nak 1903 óta tagja, Lenin hű tanítványa és küzdőtársa, a szovjet fegyveres erők egyik serény fejlesztője, kiváló hadvezér, párt- és állami Személyi­ség, az SZKP Központi Bízott igának tagja. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja, a Szovjetunió mar- sallja, a Szovjetunió kétszeres hőse, a szocialista munka hőse. az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnökségé, Heveden támadnak a vietnami hazafiak ENSZ-határozat A vietnami hazafiak — a november első napjaiban meg­indított téli-tavaszi offenzíva óta — az elmúlt 24 órában Intézték leghevesebb tüzérségi támadásaikat 14 amerikai és 44 dél-vietnami katonai cél­pont ellen. A bejelentés egy amerikai szóvivőtől származik. Az USA-államok kormányzói értekezlete Az elnök megdöbbentő adatokat közölt A Fehér Házban tegnap megnyílt az amerikai szövetsé gi államok kormányzóinak ér­tekezlete, amelyet a kábitó- szerfogyasztás leküzdésével összefüggő problémák megvi­tatására hívtak össze. Nixon elnök rövid megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a veszedelmes méreteket öltő kábítószerfogyasztás az egész társadalom gondja, ami ellen nem lehet pusztán jogi felelős Ségrevonással és szigo.ú bűn tetésekkel harcolni. Az elnök megdöbbentő ada­tokat közölt. Ezek szerint a fő­iskolások egyharmada, a kö­zépiskolásoknak pedig 16 szá­zaléka próbálta ki — vagy ál­landó fogyasztója lett — a marihuánát, a legelterjedtebb kábítószert. (MTI) Az Apollo-program árnyoldala A NASA és a tudomány Mialatt az Apollo—12 űrha­jósai a Holdon jártak, az ame­rikai űrhajózási hivatal — a NASA — tudósai tudományta­lannak minősitettélk az egész Apollo-programot, és közülük többen felmondtak — írja a nyugatnémet Die Zeit. — A program ugyanis a tudósok szerint sokkal inkább a tech­nikai. mint a tudományos kér­désekre helyezi a hangsúlyt. A tudósok állítása szerint a Hold eléréséért folytatott ver­senyben kizárólag azzal törőd­tek, hogy minél gyorsabban olyan szállítóeszközt állítsanak elő, amely alkalmas arra, hogy technikailag magasan képzett pilótákat a Holdra és vissza­szállítson. A repüléssel, a le­szállással és a Holdon Való tartózkodás biztosításával el­foglalt űrhajósok képtelenek egyidejűleg tudományos szem­pontból fontos kísérletek el­végzésére. Arról nem is szólva, hogy az űrhajósoknak az éve­ken keresztül folytatott meg­erőltető begyakorlás mellett nem is volt lehetőségük, hogy megfel elő tudományos Szsak- képzettséget nyerjenek. Az űr­hajóban pedig rajtuk kivül nincsen hely kutatók számára. E. Shoemaker, a houstoni NASA-központ főgeológusa márciusra mondott fel. Ha­marosan kilép D. U. Wise, a holdkutatási csoport helyettes igazgatója, W. N. Hess, a tu­dományos osztály vezetője és E. King, a holdlaboratórium kurátora. A holdlaboratórium igazgatója, P. Dell nemrégiben jelentette be kilépési szándé­kát. Az Apollo—12 startja előtt december 10-i hatállyal be­nyújtotta lemondását G. Muel­ler, az Egyesült Államok va­lamennyi. emberrel végzett űr­utazásának központi igazga­tója. Miért éppen most kedvetle- nedtek el a NASA-tudósok? A kutatók abban reménykedt k, hogy az első sikeres holduta­zás után lehetőséget nyújtanak számukra a holdprogram oly értelmű módosítására, am.ly lehetővé teszi majd a beható tudományos kutatást. M;st azonban azt tapasztalják, hog;: az Apollo-programot válto­zatlanul folytatják, anílkül, hogy a tudomány érdekében a szükséges módosításokat vég­rehajtanák. A tudások »lázadása« súlyos cső pást jelent az USA űrhajó zási hivatalára még akk r is, ha nyilvánvalóan póto ni tud­ják a távozó kutató at. A NASA távolabbi tervei tekin­tetében azonban az ügy nem sok biztatót jelent, s minden esetre megfosztja a hivatalt a tudományos kutatómunka nimbuszától. A tengerek ásványi kincseinek kiaknázásáról Az ENSZ politikai bizottsá­ga 52 szavazattal 27 ellenében (35 tartózkodá sál) elfogadta azt a mexikói javaslatot amelynek értelmében be kell szüntetni a tengerfenék kin­cseinek kiaknázását mindad­dig, amíg erről nincs megfele­lő nemzetközi megállapodás. A Mexikó által előterjesz­tett határozati javaslat t'mo- gatói között volt Brazília, Cey- 'on, Chile, Ecuador, Guatema­la, Kuwait, Mauritania stb. Ellene szavazott viszont mind a négy nagyhala' om. A Szovjetunió és az Egyesült Államok álláspontja ebben a kérdésben az, hogy a tengerfe nék kincseinek kiaknázásáról szóló megegyezés még ho.szú és alapos tanulmányozást igé­nyel, hiszen az óceánok rend­kívül gazdagok ásványi kin­csekben (például qlajban) és a nemzetközi egyezménynek közérthetően és egyértelműen meg kell határoznia az egyes országok jogait. A határozat, amelyet a poli­tikai bizott'é-ban egyszerű tő’ ’-,0-1 agadnak el, csupán ideiglenes érvényű. A köz yű lés plenáris ülésén ugya Is — amelynek ezt ugyancsak el kell fogadnia — már kéthar­mados többségié van szükség. a Szovjetunió Minisztertanácsa. Részvéttávirat K. J. Vorosilov halála alkalmából A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, a Szovjetunió Minisztertanácsának. Kedves elvtársak! Moszkva A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a szo­cializmust építő magyar nép megrendüléssel értesült K, J. Vorosilov elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­sége tagjának, a Szovjetunió marsalljának, a szovjet nép nagy fiának, a magyar nép igaz barátjának elhunytáról. K. J. Vorosilov elvtársnak, Lenin harcostársának élet­útja elválaszthatatlanul összeforrt a Szovjetunió Kommunistt Pártjának és a világ első szocialista államának történetével Mint a polgárháború legendás hőse, a fiatal szovjet állam é: a szovjet hadsereg egyik vezetője, a fasiszta Németország fe letti győzelem hadvezére, majd a második világháború utál a kommunizmust építő szovjet nép megbecsült személyisége VorosVov elvtárs egész életet a szocializmus nagy ügyénél győzc'jmre vitelére szentelte. A magyar nép által ismert, tisztelt és szeretett Vorosi lov elvtárs halála szomorúsággal tölt el bennünket, osztozunl fájdalmukban. .4 Magyar Szocialista Munkás párt Központi Bizottsága, a Magyar Névköztársaság Elnöki Tanácsa, 1 magyar forradalmi munkás paraszt kormány. Budapest, 1969. december 3. A n gériai kormány rendelete az olajkincsröl Lagosban közzétették a ni- ériai kormány törvényerejű rendeletét, amely szerint az Gondok Kanada döntése miatt Megkezdődött a NATO-tanácskozás Középpontban az atomfegyver Tegnap reggel 9 órakor kezdődött meg a NATO brüssze­li főhadiszállásán az és ak-atlanti tömb vezető szerveinek tanácskozássorozata. Először a katonai szervek — a nukleá­ris védelmi ügyekkel foglalkozó bizottság és a védelmi terve­zési bizottság — ült össze a hadügyminiszterek és más magas ingű katonai vezetők részvételével. A NATO miniszteri taná'sa ma kezdi tanácskozásait, s ezen már a 15 tagország külügyminiszterei is ott lesznek. Rogers amerikai külügyminiszter (középen) felesége kísé­retében a belga fővárosba érkezett, hogy részt vegyen a NATO miniszteri tanácsülésén. A képen: A brüsszeli re­pülőtéren az amerikai nagykövet üdvözli Rogers-t és fele­ségét. (Telefotó: AP—MTI—KS) A védelmi tervezési bizott­ság ülésén — a NATO katonai szervezetéből k-lép-tt Francia- ország hadügymin.szterének távollétében — vitatják meg a tömb fegyveres erőin .k újrbb ötéves tervét és az egyes or­szágok kötelezettségvállalá­sait 1970-re. Súlyos gond t okoz a bizottságnak Kanadas elhatározása, hogy ötezer fővel csökkenti Európában állomá­sozó csapatainak létszámát. Előreláthatólag Anglia lesz az, amely az így keletkezett ■»rést« hajlandó lesz betöltőn1, bár a mostani ülésszakon er­re vonatkozóan még nem vár­ható döntés. A nukleáris védelem ügy Í vei foglalkozó bizottság napi­rendjén szereplő kérdés k kö­zül a legfontosabbnak tűnik az a javaslat, mely szerint a NATO-erők egy nagyarányú konfliktus esetén már a kez­deti szakaszban bevetik takti­kai atomfegyvereiket (még ab­ban az esetben is, ha az ellen­ség csak hagyományos fegyve reket alkalmaz). A javas'ato' a nukleáris védelmi te~vez s: bizottság dolgozta ki Washing tonhan megtartott november: ülésén. Szerepelnek a nukleáris vé delmi bizottság napirendje- azok a tervezett intézkedése’- is. amelyek szerint a s övetsá- c.esek hatékonyabb gyorsab'- konzultációkat folytathatnak az atomfegyverek bevetésével kapcsolatos döntés előtt. ország minden olajkincse a állam tulajdona. Valamennyi kőolajipari tár saságnak a koncesszió elnyerő sétől számított 10 év alatt < kell érnie, hogy az a dini r iszt ratív személyzetnek és a bri gádvezetőknek lega’ább 75 sz:' laléka nigériai legyen. (MTI) OLASZORSZÁGBAN kétmillió munkás sztrájkolt tegnap Itáliában tegnap kétmilli dolgozó sztrájkolt. Nem dó goztak több száz gyár. iskol és a vidéki közigazgatás do gőzéi. így tovább terjedt £ immár három hónapja tar' sztrájkmozgalom. Különösen jelentős volt a közigazgatási dolgozók sztrájkja, amelyben mintegy másfél mi lió közalkalmazott vett rész körülbelül félmillió pedagógi is tiltakozó sztrájkot tartott Szicíliában az autóbusz- vezetők hagyták abba a munkát; Olaszország kü­lönböző vidékein pedig sok közlekedési rendőr sztráj­kolt. Genovában tovább tart a k kötői munkások sztrájkj következtében vált zatlanul nem futhat k’ a k -1-/O0I Amerika felé egy naj Jtasszállító gőzhajó, már kedden el kellett vob indulnia. A munkások győzelmével ért véget tegnap mintegy húszezer cementipari dol­gozó kéthónapos sztrájkja. Ezzel a munkabeszüntetéssel dolgozók elérték, hogy bérük 15 százalékkal emelik. áOMOGTI NÉPLAP Csütörtök, 1969. december 4

Next

/
Thumbnails
Contents