Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-04 / 281. szám

VITA MAI KOMMENTÁRUNK VELEMENYEM SZERINT... A szakemberek és a mezőgazdaság kapcsolata, va­lamint e kapcsolat eredm ny i már régóta és több szemp nt- ból érdekelnek. Elsősorban azért, mert magam is már tö b mint tíz esztendeje do'.gozorr a termelőszövetkezeti mozga­lomban. A kapcsolat érdé e azért is, mert az élet semmi­lyen területén nem vagyok hí ve — tehát a meoőga’das g ban sem — a spontánéit' so nak. A mezőgazdasági terme­lés fejlesztését és fejlődését el­képzelhetetlennek tartom a különböző képzettségű szak­emberek nélkül. Nem értek egyet a vitaindít, cikk azon megállapításával, amely szerint » ... a mezőgaz­daságban soha nem volt ak­kora szükség a szakemberek re, mint napjainkban ...« Sz.- rintem a mezőgazdaságban, a nagyüzemi mezőgazdaságban mindig-szükség volt a szakem­berekre. Azok a térmelőszö- vetkezetek, amelyek megal kulásuk után közvetlenül — 1959-ben vagy az 1960-as évek elején — nem igényelték és nem akarták igényelni a szak­emberek munkáját, többek kö­zött a józan paraszti ész csa'.- hatatlanságára hivatkozva — még most is érzik cselekedetük helytelenségét. Nem tudták vagy csak nagyon nehezen tudták kialakítani a gazdaság megfelelő struktúráját. Megítélésem szerint a ter­melőszövetkezetek első lépé­seinél a szakemberek feladata elsősorban az volt, hogy a ter­melés különböző folyamatait közvetlenül és aprólékosan irá­nyítsák és ellenőrizzék, mert abban az időben úgy nevez, tt középkáderekről — szakkép­zett brigádvezetőkről, gépcso­portvezetőkről, állattenyész­tőkről stb. — nem nagyon be­szélhettünk. A szakemberek helyzete és feladata az elmúlt tíz évben a termelöszövetkez.- . tek fejlődésével együtt nem­csak «mennyiségi« hanem »minőségi« változáson ment át: nemcsak létszámnövekedési kellett elérni! Ma már nem az jelentkezik elsődleg sként, hogy a központilag megadó t vetéstervet bármilyen áron, de teljesíteni kell! Ma már — s én ezt tartom a »minőségi« fej­lődés egyik motívumának, a szakember egyik feladatának — a legjobb fajtát, a legjobb technológiával, optimális idő­ben, előre kalkulált költség:k és a gazdaságosság figyelem- bevitelével kell elvetni! úgy érzem,hogy tercne­szöve.kozetünkben — anyagi lehetőségeinkhez és technikai adottságainkhoz mérten — megfelelő szinten és hangsúly- lyal foglalkozunk a szakembe­rekkel. a szákemberek és a termelés kapcsolatával. Felső­fokú technikumba járó hal'ga- tókkal szerződést kötöttünk társadalmi ösztöndíjra, amely­nek összege havonta 500—700 forint. ösztöndíiasai«k kivétel nélkül termelőszövetkezetünk tagjainak gyermekei. Szak­munkástanulóink tanulnak Ba latonbogláron, mert a foko-a- tosan termőre forduló szőlő­ben nélkülözhetetlen az avatott kezek munkája. Az egyetemet, főiskolát vagy felsőfokú tech­nikumot végzett mezőgazdá­szainknak, kertészünknek, ál­lattenyésztőinknek szolgálati lakást és megfelelő fizetést adunk. Tehát — lehetőségeink határain belül — megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsü­Ígéret és valóság a Balaton-parton Hol a polipackos tej? — Milyen volt az ellálás? Hiány és többlet húsból rűtlen, s emiatt a déli partot nagyrészt Kaposvárról látják el. Nyaranta ezt csalt feszített munkával lehet biztosítani. Itt a választékon kívül régi gond a csomagolás is. A Tejipari Tröszt évek, óta Ígéri, hogy a nyári idényre Fejér megyéből korszerűen csomagolt polipac­kos tejet és kakadt küld a Ba- Laton-partra. Ez az ígéret most sem vált valóra, s amikor ar­ról beszélünk, hogy évek óta rohamosan nő a vendégek szá­ma, azt is meg kell állapítani, hogy az idén például nehezebb volt reggelizni a déli parton, mint tavaly: a 31 helyett csak 25 tej bolt működött ezen a te­rületen. A belkereskedelmi mi­niszter rendelete, mely szerint a vendéglátóhelyeken kötelező a komplett reggeli készítése, sem hozta meg a kívánt ered­ményt. Ezért a terület ellátá­sáért felelős tanács kereske­delmi osztálya szükségesnek tartja — akár állami támoga­tással is — tejcsárdák és más reggeliztető helyek létesítését Az idei év ismét bebizonyí­totta: a húsellátásnál a heti keretek nem jók, mert nem igazodnak a tényleges igények­hez. Így történhetett meg, hogy az idény alatt tizenöt vagon húst nem vett át a kereskede­lem, mert nem volt rá szüksé­ge; amikor viszont több kellett volna a biztosított keretnél, nem kapott eleget. Mit tehet­tek ilyenkor a kereskedők? Hoztak Budapestről meg Veszprém megyéből. De hiába keresték a borjúhúst: még a kiemelt vendéglátóhelyek sem kaptak folyamatosan. IGAZ, HOGY A BALATONI VENDÉGJÁKAS idényjellegű, a felkészülés rá azonban ko­rántsem lehet az. Ahol — mint például a Somogy—Zala me­gyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi V állaiatnál1 — a jelentőségének megfele­lően foglalkoznak a Balaton- parttal, ott az eredmény nem) marad el: az idén például har­mincnyolcmillió forinttal emelkedett a forgalmuk. S ahol már kialakult a verseny — mint például a zöldség-gyü­mölcsellátásban — ot| a ko« rábbi évekhez képest sokat ja­vult az ellátás. K. I. ELÉGEDETTEK EEHET­NEK a kereskedők az idei ba­latoni forgalommal, hiszen a 672 millió forint értékű áru, melyet eladtak, 8.9 százalék­kal több az előző évinél. De elégedettek lehetnek-e a vá­sárlók is? A Somogy1 megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának ke­reskedelmi osztályán elkészült összefoglalóból az is kiderül, hogy nem mindenütt: Balaton- földváron, Ba 1 a tonsz :?mes cs Fonyódon például évek óta ki­sebb a forgalomnövekedés mint a déli part más telepü­lésein. Az ok: korszerűtlen a kereskedelmi hálózat. Ennek lett egy másik következménye is: nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet, mégsem tudta a ke­reskedelem az árut megfele­lően a fogyasztóhoz juttatni. Ebben kétségkívül közrej ít- szik az idényszemlélet. A So­mogy megyei Élelmiszer-kis­kereskedelmi Vállalat például annak ellenére, hogy ezt a me­gyei tanács kereskedelmi osz­tálya ellenezte, harminc bol­tot szüntetett meg a déli par­ton. Ezek a boltok a múlt év­ben még tíz és fél millió forintos forgalmat bonyolí­tottak le. Természetesen el­lenpélda is akkd. A Somogy —Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat fontos bázisnak tekin­ti ezt a területet, s ennek megfelelően foglalkozik vele: növelte raktárainak befogadó - képességét, s korszerű, úgyne­vezett célkarosszériás szállító- eszközöket vásárolt. Az üdülőterület megfelelő élelmiszer-ellátásának egyik biztosítéka éppen az lenne, ha gyorsan, pontosan érkezne meg az áru. A sütőipar, a tejipar, a húsipar és szikvízipar még mindig nem rendelkezik olyan szállítókapacitással, amelyik biztosítani tudná a sűrűn vál­tozó igények kielégítését. En­nek következménye például az, hogy nem volt mindig í iss pékáru a boltck''an. A mecha­nizmus szellemében lehet n« serkenteni az ipart: a verseny bizonyára jobb áruterítérre ösztönözné. Hasonló a hcly«et a monopóliumot élvező tejipar­ral is. A siófoki üzem korsze­lésben részesítjük szakembe­reinket. A legnagyobb problémát a mezőgazdasági tanulóknál, a szakmunkástanulóknál lát.m. Az idősebb, már gyakorlattal rendelkező dolgozók nem szí­vesen tanulnak a különböző szakmunkásképző intézetek­ben érthető és érthetetlen okok miatt. Az általános iskolát végzett gyerekek közül is csak kevesen jelentkeznek szak­munkástanulónak a termelő- szövetkezetbe — ha már más iskolába nem vették fel őket Indokolásuk viszonylag egy­szerű és világos: három évig nem, vagy csak nagyon kevese. keresnek, utána pedig legtöbb ugyanazt a munkát végzi, mint a nem szakmunkások, kevés bérkülönbséggel. A Világító'- technikánál pedig egészen mó a helyzet — a körülményekrő nem is beszélve ... Termelőszövetkezetünk kö zösen művelt területe 831D hold, szakembereink közül 11 felsőfokú végzettségű, tehát egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberre 756 hold föld jut. Hét szakembe­rünk középfokú, technikumi végzettséggel rendelkezik. Szakember-ellátottságunk jobb, mint a megyei átlag, de nem megnyugtató: ma m:g up'an mennyiségileg is, minő­ségileg is elegendő, de holnap már kevés lesz! Nem a gazda­ságirányítás új rendszere és a divatos kifejezések mondatják velünk ezt. hanem a minden­kor szem előtt tartandó, fejlő dő agrotechnika, növekvő és még jobban növelendő átlag­termések, a költségek csök­kentése — a gazdaságosság. S a rendelkezésre álló anyagi tő­két csak a szellemi tőke foko­zásával lehet kamatoztatni! A szellemi tőkét pedig — mon­dom ezt akkor is, ha ellenérzé­seket vált ki néhány emberbő; — csak akkor és csak ú~y le­het aktivizálni, ha a lehető leg­gondosabban bánunk vele, ha a lehető legtöbbet fordítunk művelésére. Bevezetőmben a szak­emberek és a mezőgazdaság kapcsolatáról írtam néhány gondolatot — nem a teljesség igényével. Amikor e kapcsolat­ról beszélünk, ne feledkezzünk el a szakemberek elképzeléseit és terveit végrehajtó, kivitele­ző emberről, a szakképzett vagy papíron szakképzetség­gel nem rendelkező termelő­szövetkezeti tagról sem. Nem akarok erről most bőven be­szélni, summázva csak eny- nyit: a mezőgazdasági szakem­ber falun él és dolgozik, illesz­kedjen bele annak a falunak, annak a közösségnek az életé­be függetlenül attól, hogy hó született, mert a legmodernebb technikával is csak akkor old­ható meg a termelés, ha a kö­zös célért egyetértésben, tuda­tosan dolgozunk mindannyian. Bernáth Ferenc, a nagyberki egyesült Kaposvölgye Tsz elnöke Jusson is, maradjon is... Ezek már téli munkák... A minap köszöntöttük a Ka­talinokat, akik, úgy látszik, végérvényesen meghozták a te­let a hosszú ősz után. A sofőr az utat kémlelte, az ablaktör­lő szaporán dolgozott az üve­gen. Nemrég még tavasziam art enyhe idő volt, most ólomszür­ke a vidék. Azóta a hó is meg­eredt ... A Lábodi Állami Gazdaság nagybaráti kerületében jár­tunk. — Bennünket már nem za­var az, hogy elromlott az idő — fogad az irodában Meleg Imre kerületvezető. — Amíg a szép ősz tartott, úgy igye­keztünk, hogy semmink se ma­radt a határban, még a ku­koricaszár sem. Amíg őt hallgatom, arra gon­dolok, hogy bizony hány ter­melőszövetkezetünk nem mondhatja el ugyanezt... Pe­dig az idén igazán nem lehe­tett panasz az őszre. Sokáig tartott, bőségesen adott mó­dot az időszerű munkák el­végzésére. Nem volt lucskos a kukorica, nem ért tengelyig a sár a dűlőutakon. Mégsem igyekeztek eléggé mindenütt. Szervezési fogyatékosságok miatt? Vagy talán kevés volt az emberi és gépi erő? Ezután aztán már nehezebb, kényel­metlenebb lesz a mezei munka. Az év utolsó hónapjában járunk, a jó termelőszövetke­zeti főkönyvelő már készülő­dik a zárszámadásra. Nézege­ti nyilvántartásait, hogy azok naprakészek, megbízhatóak legyenek, alkalmasak az ösz- szesítésre. Vizsgálgatja a magtárakat, raktárakat, gép­színeket, hogy azokban rend legyen, simán dolgozhassa­nak majd a leltározó bizott­ságok. A feltételek kedvezőek. Tudott dolog már, hogy a munka alapelvei lényegében azonosak a tavalyival, sőt egy fél éve már a vagyonfel- használás részletkérdéseivel is tisztában lehetnek a szak­emberek. Nyilvánvaló az is, hogy a tsz-gazdaságok túl­nyomó többsége jó esztendőt zár. Ritka gazdag terrhést takarítottunk be az idén, ál­talában javult az állatte­nyésztés, szép pénzt hoztak a melléküzemágak. Azért, hogy jusson is, ma­radjon is, ügyelni kell az ará­nyokra! Nevezetesen arra, hogy a személyi jövedelmek növekedése és a felhalmozás növekedése' ne szakadjon el egymástól. Bármily népszerű dolog is sokat osztani, arra mindig ügyeljünk, hogy az osztás ne menjen a felhalmo­zás rovására, amit kiadunk, az ne növekedjen gyorsab­ban, mint az, ami bennma­rad. Termelését fejleszteni ma már csak az a gazdaság képes, amely lépést tart « technikával. Ehhez pedig pénz kell, sok pénz, felhal­mozás. , Hazánkban mintegy 11 ezer gazdasági egység mükeiik, ezek fele állami vállalat, másik fele tsz, fogyasztási szövetkezet, kisipari szövet­kezet. A vállalatok bérgaz­dálkodását az állam szoro­san kezében tartja. Ezt kí­vánja az egyensúly. A szö­vetkezetek szabadabban mo­zognak. De náluk ezért még fontosabb, hogy szitbad elha­tározásukból ügyeljenek a sa­ját pénzük felosztására, sa­ját arányaik betartására. Nemcsak önös érdekeiket szolgálják ezzel, hanem a fo­rint szilárdságát is. A legkedvezőbb arányokon azonban már most érdemes­töprengeni. És már most gondolni kell arra is, hogy az úgynevezett szociális-kulturális alapot vi­szont ne mérjék szűkmar­kúén. Az öregek támogatása, a fiatalok művelődési, szóra­kozási igényeinek kielégítése, a betegek segélyezése egyre több pénzt emésztő feladat minden közösségben. Az e célra félretett, majd jövőre okosan kiadott pénz ugyan­csak az életszínvonalat, a tagság közérzetét javítja. Más módon, mint a szemé­lyes jövedelem, de csaknem ugyanolyan jelentőséggel. F. B. Itt, a nagybaráti kerületben nincsenek ilyen gondok, pe­dig a területük van akkora, mint egy közepes nagyságú termelőszövetkezeté: 3786 hold szántóval rendelkeznek. — November 12-én végez­tünk mind a 375 hold kukori­cának a törésével, s mert gép­pel takarítottuk bé, egyúttal a szár sem maradt lábon — mondja a kerületvezető. — Tíz nappal később befejeztük a mélyszántást is, pedig több mint 2300 holdon várt az ekék­re ez a munka. Sokat segített, hogy az őszieket az előirány­zott 1080 holdon már október 27-re elvetettük: azt követően átcsoportosíthattunk minden erőt oda, ahol szükség volt rá. Így aztán a tél nem fog ki raj­tunk. .. — Milyen munkák folynak ezekben a napokban? — Szállítjuk a különféle ter­ményeket a vasútra, onnan meg ugyancsak rakománnyal jövünk, ez köti le a gépek ja­vát. Az emberek? Szépen fize­tett a 40 hold takarmányré­pánk, 310 mázsás átlagot adott, néhányan ezt földelték. De itt is gép végezte a nehezebbjét. Géppel földeltük a prizmákat, egy Super-Zetor dolgozott, két ember csak eligazította a ifi­det ... öt asszony kukoricát i morzsolt kombájnnal. Még er­Mintegy két vagon szemet szárítanak naponta a három be­rendezéssel. re is jó az arató-cséplő. Na­ponta két és fél vagonnyi sze­met morzsolunk vele. Jó a ho­zama a kukoricának is, és hogy megőrizzük a romlástól, saját berendezéseinkkel meg­szárítjuk. Három Farmer tí­pusú száritónk van, az együt­tes teljesítményük napi 200— 210 mázsa. A mezőről behordott kukori­ca kevés emberi erővel jut a kombájn »torkába«, onnan ugyancsak ugrásnyira a szárí­tók várják a szemet. Mindez bent főijük a központban, épü­letek között, ahol a hideg szél­nek már kevésbé van foga, t: a hő elől tető alá lehet húzód- ni. Azzal a gondolattal nézünk körül, hogy itt bizony a hő nem lepi be a term-nyt. De jó lenne, ha ezt sok somogyi gaz­daságban elmondhatnák a ve­zetők és tagok —r önmaguk megnyugtatására . KonbajunaJ morzsolják a csöveskukoricát. SOMOGYI NÉPLáf Csütörtök, 1969. december 4.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents