Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-19 / 294. szám
/ Bemntatíult néphüztársaságunk intézményei! Az ügyészségek ■" ■»" NÉPKÖZTÁRSASÁGUNK ÜGYÉSZI SZERVEI: a Legfőbb Ügyészség, amelyet közvetlenül a legfőbb ügyész vezet, első helyettese és helyettesei segítségével; a megyei főügyészségek, illetve a Fővárosi Főügyésziig, amelyne . élén a megyei főügyészek, illetve a fővárosi főügyész áll; a járási, a városi, a főváros' kerületi, az összevont városi - járási ügyészsége!:, élükön a járási, városi, kerületi vezető ügyészekkel. A Magyar Népköztársaság katonai ügyészségeinek legmagasabb szerve a Katonai Főügyészség; ezt a katonai főügyész vezeti, aki művelését illetően a legfőbb ügy ; mek van alárendelve, és a egyik helyettese. • ügyészi szervezet fő félti a törvények megtartása fe üti felügyelet. Ennek során I '.ősíti&. a szocialista törvé- r s !get; az állami és társa- d: 1 ni rend. a társadalmi túli ’ 'on védelmét, és az ország rendjét, biztonságát, függetlenségét sértő vagy veszélyeztető cselekmények következetes üldözését; szocialista rendszerünk büntető politikájának érvényre juttatását a büntetőeljárásban; az 'állampolgárok részére az alkotmányban biztosított jogok védelmét Ha az ügyes? megállapítja, hogy valahol törvénysértés történt, ügyészi óvással élhet. Fontos funkciója a. •.bűnügyi nyomozás törvényessége fölötti felügyelet^ Az ügyész biztosítja a bűncselekmények gyors f< ’derítését és a büntetőeljárás ni:Jiirtlítását s mindent elkövet annak érdekében, hogy senkit törvényellenesen és alaptalanul ne vonjanak bün- t: tőjogi felelősségre, ne fosz- szanak meg személyi szabadságától. ne zaklassanak, korlátozzanak vagy fosszanak meg jogaitóL A nyomozás során az ügyészeket igen széles körű, az operatív beavatkozást is maga- bán foglaló jogok illetik meg. Így az ügyész — egyebek között — nyomozást, pótnyomozást rendelhet el. ezek lefolytatására bármely nyomozó szervet utasíthatja, a bűnügyeket a nyomozó szervektől magához vehetf, nyomozást vagy egyes nyomozati cselekményeket maga is végezhet; bármikor felidvizsgálhatja az őrizetbe vétel, illetve az előzetes letartóztatás törvényességét; u gyancsak bármikor felülvizsgálhatja a nyomozó szervek munkájának, intézkedéseinek törvényességét, s elbírálja a nyomozás soréin beadott panaszokat; a törvényben előirt feltételek esetén a nyomozást megtagadja vagy megszűnt:.; illetve az ügyet vádirat 1 az illetékes bírósághoz tesz A nyomozó szervek az ügyészi utasítás okát kötelesek teljesíteni, és — erről külön nyomarákkal intézkedik a jogszabály — előzetes letartóztatást csal: az ügyész jóváhagyásával rendelhetnek el. Az ügyész képviseli büntetőügyekben a bíróság előtt a vádat, és a tárgyaláson indítványt tesz: polgári peres és nem pereg eljárás bármely szakaszában felléphet (felszólalhat). indítványt terjeszthet elő; a törvényben meghatározott per- ép fogorvosiatokkal él, ha a bíróság , határozata törvénysértő vagy megalapozatlan; vizsgálhatja, hogy a polgári peres ügyben hozott bírósági határozatok végrehajtása kellő időben, a törvénynek megfelelően történik-e; polgári peres (és peren kívüli) eljárást indíthat, s minden olyan ügyben eljár a bíróság előtt, amelyben azt ‘az állami, gazdasági vagy társadalmi •zervézeték, illetve az állampolgárok védelme megkívánja. Az ügyész köteles és jogosult nyomban szabadlábra helyezni azt, akit törvényes határozat nélkül .tartanak letartóztató intézetben; ezeknek az intézeteknek a vezetősége köteles az ügyésznek a törvények megtartására és a letartóztatottak, fogva tartásának körülményeire vonatkozó rendelkezéseit végrehajtani, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LEGFŐBB ÜGYÉSZÉT az országgyűlés választja meg hatévi időtartamra. Helyetteseit a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az ügyészi szervek tagjait pedig a legfőbb ügyész nevezd ki. JEGYZETEK JAPÁNRÓL Tejkrém a sumo meccsen zenélő rekek gverehangszerei, az isko_ la-tv földrajzi, biológiai kémiai szertára. (Japánban minden iskolában minden osztály saját tv-jén nézi a7 iskola-tv adáAz NHK tele vízió egyik dónője. Szemembe csapott az eső, vadul fújt a szél, csak úgy tép- te-marta esőkabátomat. Ak! tehette, fedél alá sietett. A máskor oly zsúfolt tokiói utcák kihaltak, elnéptelenedtek Leálltak a buszok, garázsba siettek a taxik. Ez már a tájfun előszele — hirdette a meteorológia. Délre, kora délutánra éri el Tokiót — mondták. \ Délelőtt volt. Legjobb, ha ide bemegyünk — nyitott be kísérőm a sokemeletes, nagyon modern L alakú épületbe. Ez az NHK, a Nippon Ho- so Kyokai, a Japán Rádió Egyesülés televíziós székháza. Az előcsarnokban díszlet-, kellékkiállítás — fák, oroszlánok, sziklák, házak papírmasé- bői, bábuk, viaszfigurák. Tudományos és fantasztikus filmek állatai. Az emeletek köz' gyorslift száguldozik — s a liftes kislány bájos mosolyai kér elnézést, amiért esetleg megvárakoztatott A gyermekműsorok bábfiguráival ismerkedünk.- A japán tv-ben minden este 6 órakor hangzik fel az esti mese szignálja, s megjelenik a képernyőn a népszerű mesecsalád — a papa, a mama, a fiú, a lány és a robotember. A papán és a fián mindig szürke öH"nv a mama sárga, kimortószerű. bő ujjú ruhában, a kislányon rózsaszín hímzett ruhácska. Odébb egy meseváros, a salt). , * % *> Képiek a ja-^ * % • pán állami tv, * * az NHK legér% i ti ^ 1**v \ dekesebb mű* soraiból — a • első japán % vÉÉ szívátültetésről, az utolsó népszerű bemonhazai gőzmoz dony útjáról, tűzhányók megmászásáról szóló riportok. Telerekordingról bárki bekapcsolhatja, s külön kis tv-n újra végignézheti a Holdra lépés izgalmas pillanatait. Főzési, háztartási tanácsadók, terítési versenyek, kozmetikai bemutatók szólnak a háziasszonyokhoz. És mivel Japánban napi tiz-ti zenkét óra hosszat sugározzák műsorukat a tv-adók — most kora délelőtt is megnézhetjük az NHK televíziót. Valami szornyalakokkal népies, félelmetes históriát' — természetesen színes adásban. Ebből nem sokat értek, fordítsunk egyet a tv keresőgombján. A hétféle műsor közül majd csak találunk érdekeset. (Három állami és 4 magán- társaság sugározza be az országot.) Valóban — itt klasz- szikus zene szól, majd krimi következik a javából. De itt, ennél a furcsa birkózásnál álljunk meg egy kicsit. Jól látok? Nők tépik, rágják, harapják egymást. Ó, igen, ez női pank- ráció. A sumo mérkőzés még érdekesebb — fordítsunk egyet a készülék gombján. A hatalmas Csarnokban nézők ezrei lelkes kiáltással biztatják a küzdő feleket, két óriást. A ringben i kifeszített színes transzparens hirdeti a versenyzők nevét. A sumo bajnokok ágyékkötőben, feszülő izmokkal állnak szembe egymással. marék sót szórnak a földre — e szertartás eredeti célja — amikor a sumo játék még vallásos színezetű volt —, hogy távol tartsa a rossz szellemeket. Azután egymásnak feszü a két játékos. S ott szaladgál körülöttük a rikító-tarka mezbe öltözött bíró. No. most mindjárt a földön lesz ez a kerek fejű — amikor vált a kép s kedves' mosolyú lányka ajánlja figyelmünkbe a legújabb japán kozmetikai szert a tejkrémet, mely napfénytől véd. Az alig egyperces reklám után tovább izgulhatunk a sumo meccsen. Hatalmas, üveg tetejű stúdiók — tele lámpákkal, szufi- tákkal. Bár nem szívesen, az egyik stúdióba mégis beengednek. A rendezők, operatőrök, segécfezepnélyzet és a színészek is mezítláb járkálnak a ruganyos padlózatai stúdióban. Senki nem szaladgál, nem hangoskodik — pedig már rég eloltották a felvételt je’ző a másik, a harmadik, kezükben díszes markolatú karddal. — Szamuráj történetet forgatnak — ez biztos siker — színházban, filmen, tv-ben. A japánok legolcsóbb szórakozása a tv 300 yen (30 forint) havi előfizetési díjért mind a hét műsort nézhetik. A tv-ké- szülékek meglehetősen olcsók, és a gyufaskatulya nagyságútól a mozivászon méretűig bőséges a választék. Szállodai szobákban, vendéglőkben, fodrászüzletben, iskolákban legalább egy, de gyakran több tv is található. S alig van Japánban olyan család, amelynek ne volna saját tv-je. Mire délután kilépünk az NHK kapuján, már nyoma sincs a délelőtti viharnak. Fül- lesztő a meleg. Ragyogóan süt a nap, felszárította a tócsákat Itt-ott egy-egy felborított utcai pad, megdőlt kerítés emlékeztet a szél erejére, de a tájfun ezúttal elkerülte Tokiót A sikeres gyermekműsor szereplői. piros lámpákat. Teljes csendben adja utasításait a rendező, egy alacsony, kopasz fiatalember. Kosztümben, szamurájjelmezben, sisakban, kimér; léptekkel közeledik a felvevőgéphez az egyik színész. Aztán Másnap a tévében láttam Kyushu szigetét A fel' O 'ult járművek, összedőlt házak, kicsavart fák, összetört kerítések viselték a tájfun félelmetesen szomorú nyomait. Kádár Márta lllll Tóth SÁNDOR nil És a felszabadítók A szorító sarkába lépnek, egy Buvicid K. Captan ható- • ? anyagú, por alakú gombaölő vább aggályoskodott, és sze- építve. A fő védőövet gyalog- permetezőszer. Felhaszrtálha------------ ‘ L‘ ----------'-'Ság szállta n)^...a,P®nc®os,tó: nagyüzemekben és házicsapatok a második és harmad ik védőövben összpontosul- . kertekben. Gyümölcsösben va- tak. Bele tartoztak a védelmi * rasodás, monilia ellen 0,2—0,3 rendszerbe a lakott helységek is, amelyeket szí tettek a tartós Növényvédelmi tájékoztató Amit a vegyszerekről tudni kell (5) ii. Az 5?. hadsereg december 4—7 között elérte a Balaton déli partja, Marcali, Nagyba- ■ jóm, Barcs, Dráva vonalat. Ez a terepszakasz fontos része volt az úgynevezett -Margit állás«-nak, amelyre az egész dunántúli német védelem támaszkodott. A »Margt állás- Balaton—Dráva' közötti szakaszát a 3. tábori póthadosztály, (rögtönzött karhatalmi alakulatok és tüzérség védte ebben az időben, mögöttük pedig a 2. német páncélos hadsereg 22: hegyi és 68. gyalogos hadteste vonult fel. Ezeknek az erőknek a támadásával számolva, a szovjet főparancsnokság december 6-án az elért : szakaszon védelembe rendelte az 57. hadsereget, hogy ily módon biztosítsa a 4. gárda hadsereg támadását északi irányban. Zaharov vezérezredes 4. gárda hadserege december 2-án Szekszárd, másnap pedig Du- naföldvár gyors elfoglalásával megakadályozta, hogy az ellenség a Sió-csatorna mentén húzódó »Jenő-állás«-ban halogató védelmet hozzon létre. Gyorsan mózgó csapatai merészen bet*-*—i- a német—magyar Q .SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. december U. hadosztályok oldalába és hátába, feldarabolták védőszakaszait, s nem engedték, hogv a lakott helységekben megkapaszkodjanak. December 9-re a hadsereg a Velencei-tó és a Balaton között megközelítette a »Margit állás- vonalát. Itt beszüntette az előnyomulást, hogy megfelelően felkészülhessen a védelem áttörésére, és Budapest •teljes bekerítésére, együttműködve a 2. Ukrán Front csapataival. Hitler a Dunántúlon fenyegetővé váló helyzet ellensúlyozására elhatározta,, hogy a Balaton és a Velencei tó között élesen délkeleti irányban csapást mér a »Margit állást« elért szovjet csapatokra. Tervének, melyhez három páncélos hadosztályt és más erőket szándékozott felhasználni, a »Késői szüret- fedőnevet adta, s december 11-én elrendelte annak végrehajtását. Friessner vezérezredes azonban a rossz utakra és az esőzésektől felázott terep j árhatatlanságára hivatkozva halasztást kért a fagy beálltáig. Hitler viszont makacsul ragaszkodott tervéhez, és december 17-én ismét fp tárna dás haladéktalan megkezdését követelte. Friessner tomélyesen akarta meggyőzni Führerét, ezért másap a főhadiszállásra repült. Míg Hitler és Friessner vitatkoztak, a szovjet csapatok befejezték Budapest teljes kö- rülzárására irányuló előkészületeiket. December 20-án reg- Különös gél északról és délről megin- meg Székesfehérvárt, dúlt a támadás, amely végérvényesén levette a napirendről Hitler »Késői szüretét«, s ,, ... >------*------— —-----------------e gy hét alatt áttörhetetlen Yelemenye: »Ha az ellenseg- f rel váltakozva nem szabad Dvűnít unni a RnHar\ocio— ro_ nek sikerül a sztiivOsfohoi'Vcii'i^ permetezni mórt nor7.splost i százalékos permetlében. Szőlőszinten eloke-Á. . .. ,__, , , . t ben: peronoszpora, szurkerot- védelemre. \ ’ f i gonddal erősítették )hadá« ellen 0,2-0,3 százalékos »fehérvárt, melyet > permetlében. Vegetáció alatt, Budapest kulcsának tekintet-) többszöri captámial való periek. Friessnernek ez volt a? metezés után réztartalmú szerf nálttató, ellenkező eseiucn ™ 271.? rai lombsárgulást okoz. Zöld 1. ma- v ségtermesztésben: bab, borsó át c*'/- . IvafiMíicAdoi nicT+iVitormat Ifivpf#'.mert perzselést magaslatokat elfoglalnia, ak-' okoz^ Hamoki és alföldi szókor a főváros érett gyümölcs- J lőkben csak virágzásig hasaként hullik az ölébe«. ) nálható, ellenkező esetben ko A »Margit állást- a gránátos hadosztály, az ői gyár lovashadosztály két ez-a betegségei (lisztharmat kivéte- rede, a 20. és 23. magyar gya- a lével), dinnyefenésedés, para- logos hadosztály maradvá- ) dicsőm betegségei, Alternaria nyai, az 1. és 23. páncélos, f ellen pedig 0,2—0,25 százalékos valamint a 153. tábori kikép-? oldattal permetezhetünk, ző hadosztály, meg egy gép-? Lúgos hatású szerekkel puskás zászlóalj szállta meg. 5 (mészkénlé, bordódé), olajos ... Hadseregtartalékként Vértes-? szerekkel nem keverhető, hadtestet, melynek rendezetT acsa körzetében csoportosult? Egyéb rovarirtó es gombaolo • — ---•------------"—- a 8. páncélos hadosztály. J szerekkel való keverés után D ecember 21-re a szovjet) azonnal ki kell permetezni, csapatok áttörték a »Margit? Méregjelzés nélküli készít- állás- fő védőövet. Tolbuchin j mény- Céhekre veszélytelen. i előírt várakozási ideje gyügyűrűt vont a Budapesten rekedt német—magyar csapatok köré. A 2. Ukrán Front 6. gárda harckocsi és 7. gárdahadserege Ipolyság térségéből támadt Esztergom felé. Megállításuk ra Hitler elrendelte a »Késői szüretre- tartalékolt három páncélos hadosztály bevetését, és ellenük irányította a Szent László hadosztályt is. Az Ipoly és a Garam között heves küzdelem bontakozott ki. A szovjet csapatok több napig tartó véres harcban szétlen visszavonulását a Szent László, hadosztálynak kellett fedeznie. December 26-án a 7. gárda hadsereg egységei Esztergomtól északra elérték a Dunát. A 3. Ukrán Front szintén teljesítette feladatát. Tolbuchin marsall parancsára a Dunán korábban Ercsinél átkelt 46. hadseregnek a Velencei-tó és a Duna között, a 4.; gárda hadseregnek pedig a Balaton és a Velencei-tó között kellett áttörnie a »Margit állás,t—, és kifejleszteni a támadást Esztergom felé. A »Margit állás« ezen a szakaszon három védőövet foglalt magában, és 20—35 kilométer mélységben volt kimarsall ekkor harcba vetetter ... ..... „ _ , „ . .. .. . .. . . t molcsfeleknel 10 nap, zoldsega 7. es 2. gépesített hadtestet,? £éléknél ^ Mp szőlön61 30 hogy megkönnyítse a második \ nap védööv áttörését. De az erő-) védőfölszerelés: munkaruha, sen felázott talajon, a német? védőkalap. Szabályos körülmé- páncélos csapatok heves ro-f nyék között tartva két évig tá- hamainak elhárítása közben a? rolható. szovjet gyorscsoportok nem) Buvicid F. Faltan hatóanyatudták megelőzni a gyalogsá-; gű, por alakú gombaölő pergőt, hanem annak vonalába \ metezoszer. Felhasználható: harcoljak. Így a támadás nem j élőben, peronoszpora ellen haladt a kívánt gyorsasággal. (Folytatjuk) virágzás előtt 0,15 százalékos. \ virágzás után 0,2 százalékos, "szürkerothadás ellen 0,25—0,3 Százalékos töménységben. A szer az enyhe; lisztharmat- fertőzést is gátolja. • Szőlőor- bánc ellen 0,2 százalékos töménységben az első 3—4 levél kifejlődése után permetezhetjük. A szerrel virágzás idején is lehet permetezni. Szamócatermesztésben : szürkepenész és levélfoltosság ellen 10—14 naponként ismételve 0,2 százalékos töménységben használhcitó. Dimecronnal kombinálva a gombaölő hatás fokozódik, ez esetben azonban a 21 nap várakozási időt kell betartani. Zöldségtermesztésben: babragyásodás, gyenge uborkalisztharmat-fertőzés ellen, paradicsom barnarothadás, levélíoltosság, hagymape- ronoszpóra, száraz foltbetegség, káposztafélék tő- és gyökérrothadása, saláta peronosz- póra, zeller levéüEcitosodása ellen 0,2—0,25 százalékos töménységben. Dísznövénytermesztésben: rózsa Fabrea, ró- zsalisztharmat, állisztharmat, krizanténum levélfoltosság és lisztharmat, tulipánvész ellen 0,15—0,2 százalékos töménységben. Keverhető rovarirtó szerekkel, nem keverhető olajos és mésztartalmú szerekkel. Méregjelzés nélküli készítmény, előírt várakozási ideje gyümölcsféléknél 10 nap, zöldségféléknél 14 nap, szőlőnél 30 nap. Egyéni védőfelszerelés: előkészítőknek munkaruha, védőkalap. kolloidbetétes álarc; felhasználóknak munkaruha és védőkalap. Szabályos körülmények között tartva 2 évig tárolható. 53485323485353534823