Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-19 / 294. szám
Éltető vis öt forint hatvan helyett kettő ötven Amikor a Balatonúj helyi Állami Gazdaságban nemrég átadták ezt a szemre is tetszetős, lepketetős víztisztító berendezést, épületet, legalább százan gyűltek össze itt az ország különböző részeiből. Ügy is lehetne mondani, nemcsak egyszerű átadás, hanem bemutató, figyelemreméltó tapasztalatokat terjesztő ünnepség volt ez. A bejárati úttól balra, a kopár fák között a hóban szerényen húzódik meg az épület Ha valaki jegyezné a gazdaság krónikáját, azt írhatná fel: ez a létesítmény fontos, jelentős mérföldkő a nagyüzem történetében, dinamikus fejlődésében. — Hosszú időn keresztül, főként nyáron nagyon sok gondunk, bajunk volt az ivó- vízellátással — mondta Sza- konyi Rudolf, a gazdaság fő- agronómusa. — Ezek a gondok az idő múlásával nem- enyhülteik, hanem súlyosbodtak. Érthető ez. Hiszen a fejlődés együtt járt a növekvő vízfogyasztással. A szépen rendezett építőtábor után tavaly elkészült a konzervgyár. Mivel Siófokról kapta a gazdaság az ivóvizet, nyáron bizony előfordult, hogy zökkenők, zavarok voltak... »-Valamit tenni kellene« — mind gyakrabban vetődött fel a gondolat a gazdaság vezetőiben. Érthető, hogy kaptak az alkalmon, mikor tudomást szereztek Demeter László kéthen- geres víztisztító találmányáról. — Tavaly decemberben, egy éve kezdődött az egész — emlékezik a főagronómus. — Egyezséget kötöttünk a Vízgépészéti Vállalattal. A munkáknál aztán mi is segítettünk, így lényegében augusztus elején már vizet adott a berendezés. A létesítmény kész volt A berendezésekkel együtt mintegy egymillió forintba került. A kíváncsi izgalom azokban az augusztusi napokban tetéző- dött. Vajon hogyan vizsgázik a találmány, valóban jó minőségű ivóvizet »állít-e elő« a közeli Balaton vizéből. Útra keltek a vízminták — aztán megérkezett a válasz: jobb minőségű vizet ad ez a berendezés, mint amilyenek az átlagos Balaton menti ivóvizek. — örültünk ennek az eredménynek — jegyezte meg Kovács Jenő, a gazdaság vízügyi felelőse. — Nagy gondunk szűnt meg. Arról- nem is beMíiiiit&at Szemre is tetszetős a lepketetős víztisztító. hogy a meglevő kihálózatunkra kapcsol- ezt a tisztítóberendeszélve, épített hattuk zést. — Kezelése is egyszerű. — Ágoston János, aki egymaga látja el ezt a feladatot, a gépek, a csövek között magyaráz: hol érkezik, hol távozik, milyen mechanizmussal tisztul a víz. — Az egyetlen hátrány talán csak az, hogy mínusz 5—7 foknál ki kell kapcsolni, nem lehet üzemeltetni, mert nyitott rendszere miatt fagyveszélyes, — Persze végül is ez nem számottevő hátrány — szól közbe a főagronómus —, hiszen a téli időszakiban minimális a szükségletünk, nincs tábor, leáll a konzervgyár. Ilyenkor Siófok könnyen el tud látni bennünket. A nyári idényben viszont, ha úgy for- ,dul, akár még Siófoknak is segíthetünk. A berendezés naponta 600 köbméter vizet tisztít. A gazdaság szükséglete nem egyenletes, az átlagos maximális fel- használás 300—400 köbméter. Még egy tényről kell feltétlenül szólni. Nemcsak a gondok szűntek meg ezzel a léte- . sítménnyel, hanem jelentős költségmegtakarítást is érhetnek el. A siófoki víz köbméteréért 5,60 forintot fizet a gazdaság, ezzel a berendezéssel viszont átlagosan 2,50 forintba kerül egy köbméter víz. • Nem csoda hát, ha a nemrég megtartott, immár tapasztalatokkal is kiegészített átadáson legalább száz érdeklődő gyűlt i-tt össze. Ahogy mesélik a' gazdaságban, úgy hallották, hogy az itteni példa alapján mind belföldön, mind külföldön megnőtt az érdeklődés ez iránt a jelentős találmány iránt. Az épület szemre is tetszetős, és a, gazdaságban nemigen megy el mellette senki úgy.Jiogy legalább egy gondolattár ne nyugtázná: »okos« kis berendezés, de jó, hogy nálunk készült el... Vörös Márta MEGNYERNI ÉS MEGTARTANI! Kereskedelmünk— ez vitathatatlan — szüntelenül keresi kutatja azokat a legjobb módszereket, amelyek segítségével nemcsak megnyerik, de meg is tartják a vevőket. Üzletpolitika ez, amitől nagy oil sok függ: elégedettséget keltenek, elérik vele, hogy a rendszertelenül bejáró vevők az üzletek állandó vásárlói lesznek. Persze ezt csak ott sikerül, ahol az üzletpolitikai elveket helyesen sikerül megválasztani. Néhány áruház egyedi darabokat kínál, ami csak náluk kapható. Másutt egy meghatározott összeg után apróbb ajándékot %dnak, vagy a jelentősebb összeg után elengednek egy bizonyos százalékot. Minden vevő örömmel fogadja ezeket, azonban kifogásokat is lehet jócskán hallani: — A legtöbb állami és szövetkezeti bolt olyankor alkalmazza ezeket a módszereket, amikor szükség van a vevőkre, üresek az üzletek ... Így akarják elérni, hogy a holt szezon ellenére is legyen/megfele- lő forgalom. Helyes lenne, ha máskor is gondolnának arra, hogy a vevő megtartásáért áldozni is kell. Érthető a kereskedelem vezetőinek eljárása, amikor elsősorban »uborkaszezon« idején rendeznek kedvezményes vásárt, vagy adnak ajándékot a vásárlóknak. Azonban már jó néhány kereskedelmi vezető alkalmaz olyan üzletpolitikát, amely a vevőket is vonzza, s egyúttal növeli hírnevüket is. Ezekben az őszi-téli hónapokban nem kell különösebben fáradozni, a vevő önmagától is betér az üzletekbe. — Nem ■’/agyok ellensége sa ját vállalatomnak, hogy olyankor csábítsam a vevőt, áldozzak rá, amikor alig győzzük a kiszolgálást — vallják igen sokan. A Centrum Áruházakban viszont most is tíz százalék fizetési kedvezményt kapnak a játékok és a harisnyák vásárlói, s érthetően jelentősen megnövekedett a forgalom. A Kadarkút és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ‘vezetői — helyesen — azt az elvet" vallják, hogy akkor is kedvezni ke’l a vásárlónak, amikor különben is nagy az üzletek forgalma. Céljuk, hogy vevőiket jövőre is megtartsák. Azok, akik november í-től nagyobb összegű árut vettek boltjaikban. tombolajegyet kaptak, » közöttük december 22-én 20 000 forint értékű nyereményt — rádiót, porszívót, asztaiilámpát, vázákat stb. — sorsolnak ki. Karácsonyi ajándéknak is nevezhetnénk egy másik — a vevőknek kedveskedő — ötletüket. A karácsonyi vásár utolsó napjaiban azok, aKjk kadarkútí boltjaikban 50 forinton felüli összeget vásárolnak, ugyancsak sorszámmal ellátott jegyet kapnak, s Közöttük 50 fenyőfát és 50 kiló szaloncukrot sorsolnak ki. Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat egyes üzleteiben egy meghatározott összegen felül december 10-től tombolajegyet kap a vásárló. A hónap végm lesz a sorsolás, a nyertesek, értékes ajándékokat kapnak majd a vállalattól. Olyan ötletek, kezdeményezések, egyúttal követe '.dó módszerek is ezek, amelyek egyaránt alkalmasak a vásárló megnyerésére és megtartására. Sz. ILesz-e mesterséges szív? 1958-ban a brüsszeli világ- kiállításon a sok kiállított tárgy közt bemutattak egy szintetikus hártyát, az ú.n. »mesterséges izmot«, amelyet egy svéd professzor állított elő. Vlagyimir Engelhart akadémikus, az ismert szovjet biológus már a háború előtt feltárta a mozgás vegyi jellegét, miután bemutatta a kísérleti »izmot«, az »élő« polimerekből készült, rövidülő fonalat. A svéd tudós azonban olyan szintetikus rendszert hozott létre, amelyik képes megrövidülni, és a vegyi ösz- szetétel megváltozásakor mechanikai munkát kifejteni... Csak savval kellett hatni az átlátszó hártyára, és megrövidült, a lúg viszont azonnal Egy ember, Ágoston János végez itt minden munkát. Gyermek- és ifjúságvédelem az üzemekben A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM HAZÁNKBAN társadalmi ügy. Megyénkben is egyre több fórumon . foglalkoznak a kérdéssel. Legutóbb a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi munkaértekezleten a Szakszervezetek Megyei Tanácsa beszámolt arról, hogyan segítik a szakszervezeti bizottságok az üzemi ifjúságvédelmi munkát. A szakszervezeteknek nem önálló területük ez, hanem sajátságos szakszervezeti feladatok kitűzésével' segítik az állami és társadalmi szervek gyermek- és ifjúság- védelmi munkáját. Sajnos éppen ennek következtében fordulhat elő, hogy végül is nincs az üzemekben egy felelős személy, aki összefogná, irányítaná ezt a tevékenységet. Holott ennek szükségszerűségét bizonyítja a következő számadat is: megyénk üzemeiben 73 635 dolgozóból 25 189 a harminc éven aluli. cseréltem, és új orvosi körzetbe kerültem, új körzeti orvosra kellett bíznom ieslem karbantartását. Az új körzeti orvosom többször járt nálam, *és ezalatt egészen jól összeszoktunk, majdnem megbarátkoztunk, így tudtam meg róla, hogy szenvedélyes külföldjáró, és ezekről az útjairól sokat tud és nagyon szeret mesélni. Olyan gyakorlat alakult ki, hogy ha vn1 amiért kWvtom, égig órát mesélt legutóbbi kül- folui útjáról, aztán pár pete alatt megvizsgált, receptet írt és már sietett is mondván, hogy rengeteg dolga van. Az utimeséket mi' dig türelmesen végighallgattam. »Elvt^m o kézében van« — gondoltam. Kedves beteg Legutóbb, amikor meghűltem és belázasodtam, kihívtam őt, hogy ismét megmentse az életemet. Ezúttal — valószínűleg az influenzajárvány miatt — tényleg sok dolga lehetett, mert csak félórát mesélt olaszországi út járói, aztán gyorsan elmondta szokásos szövegét, felírt Kalmopi- rint és egy új gyógyszert, amely előttem ismeretlen volt. Mielőtt elment, még elpanaszolta, hogy ő is influenzás, de ő nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy beteg legyen, aztán gyorsan el- viharzott. Miután idegenkedem mindenféle gyógyszertől, az új gyógyszert nem használtam, mégis hamarosan elmaradt a láz, erőre kaptam és faképnél hagytam az ágyat. Pár nap múlva véletlenül összebotlottäm az utcán az orvossal. — Látom, rendbejött. — Igen. Kitűnően érzem magam. — Tudja, az az új gyógyszer, amelyet felírtam magának, remekül bevált. — Közelebb hajolt és halkabban mondta: — Nem mindenkinek írom fel, csak a régi kedves betegeimnek... V. L Azt persze nem állíthatjuk, hogy nincsenek eredmények. Hiszen ebben az esztendőben például a fizikai dolgozók gyerekei pótvizsga-előkészítő tanfolyamon vettek részt. A szakszervezet 165 általános és középiskolai tanuló eredményes vizsgáját segítette elő a Latinka Művelődési Központban megtartott korrepetálásokon. 1970-től a munkás—paraszt tanulókat egyetemi felvételre készítik elő. Rendszeresen támogatják a több gyermekes anyákat és az egyedülálló nőket is. A Tejipari Vállalatnál és a Nagyatádi Konzervgyárban tudunk példamutató segítésről. A szabad szombat bevezetésével megnőtt a munkások szabad ideje. 39 önálló és 59 letéti könyvtárban olvashatnak, 48 sportkörben tevékenykedhetnek. Ez azonban nem elég, a szórakozás más lehetőségeit kevés helyen kínálják, illetve nem használják ki. Az alkoholizmus > elleni küzdelemben is tettek néhány lépést a szakszervezetek. De a megyei kórház adatai és a mindennapi élet példái. bizonyítják: ez kevés. A fiatalok politikai, erkölcsi nevelésében éppúgy akad még tennivaló, mint a szakmunkások érdékvédelmébeií. A MUNKAÉRTEKEZLETEN FELTÁRTÁK a hiányosságokat, és javaslatokat terjesztettek elő a Szakszervezetek Megyei Tanácsának: készítsenek alapos, átfogó intézkedési tervet, amelyben méltó helyre kerül a gyermekes ifjúságvédelem. És legyen felelőse ennek a tevékenységnek. Azonkívül most már létre kell hozni a család- és ifjúságvédelmi bizottságokat is. B. Zs. megnyúlásra késztette. Ez lé-1 nyegében nem más, mint a kéíniai energia mechanikai energiává való egyenes átalakulása. — Akkor jutott eszembe — mondja Radomir Beljakov, a műszaki tudományok kandidátusa —•, mi történne, ha egy ilyen átalakulásra képes hártyát önszabályozó rendszerben helyeznénk el? Ily módon egy automatikusan dolgozó lüktető polimer hajtómű keletkezne... A laboratóriumban előállított első hártyák vékonyak és törékenyek voltak, s mindössze húszegynéhány grammos terhelést bírtak ki. Most viszont még néhány kilós terhet is ké pesek tartani. Ilyen, néhány, centiméter szélességű hártyákat helyeztünk el függőleges helyzetben egy folyadékkal teli edényben. . Ahhoz, hogy a berendezést működésbe helyezzük, . már csak ki kellett egyensúlyozni, az egyik szelepet kinyitni, és a lúgoldatot beereszteni. A lú° hatására a hártya megnyúlik, a súly kezd »átbillenni«, és működésbe lép a szabályozó emélőkar. Elzárja a lúgot beengedő szelepet, miközben a savszelepet nyitja meg. Amikor azonban a sav olyan mértékben húzza össze a hártyát, hogy az egyensúly ismét rel- bomlik, a hártya az emelőkaron keresztül ismét elzárja a savszelepet. A továbbiakban a generátor önmaga dolgozik, sajátos gyakoriságú lüktetéssel. Megtörtént tehát a visszacsatolás. Hamarosan sikerült létrehoznunk a műizom egy új, tökéletesebb változatát. Az új modellben a folyadék már nem a nehézségi erő hatására áramlik, hanem magának az »izomnak« a munkája következtében. Most már önállóan szabályozta nemcsak az-áram- lást, hanem a sűrítést %. Minél több idő telt el, annál gyakrabban gondolunk a mesterséges szív létrehozására. Az, ami régen álomnak, fantáziának tűnt. most valóságos talajt nyert. Hiszen elvben á szív nem más, mint egy izom. zsák, illetve pontosabban egy izomszivattyú. Amit sikerült megvalósítani egy különálló izmodarabon, most meg lehet próbálni egy rendszeren? Egy burokba, amely szimbolikusan a szívet jelezte, két hajlékony szifonkamrába zárt »izmot« helyeztek, amelyek a burkot két részre osztották, a szív két kamrájának megfelelően. Az »izmokra« merőlegesen választófalat helyeztek el úgy, hogy a kamra belseje most hat részre oszlott: két dolgozó »mesterséges izomra« és négy, az oldatok befogadására szolgáló rekeszre. A szelepekkel ellátott hajlékony gumicsövek a kis és nagy vérkör mintájára ölelték körül a burkot. A jobb kamrában lúgos, a bal kamrában pedig savas óladat volt. Csak a kezdő imoufetí zust kellett megadni a válaszfalnak, és a rendszer mozgásba jött. A négy, folyadékkal teli kamra nagysága változott, kettő megnagyobbodott, kettő pedig kisebb lett. A sav és a lúg automatikusan bepréselő- dött a „mesterséges izmok" kamráiban a kisebbé váló kamrákból. Ezzel egyidejűleg a megnagyobbodó kamrákba új adag folyadék szívódott. A kamrákat úgy kapcsolták ösz- sze, hogy mindegyik mesterséges izmot hol lúg, hol sav áztatta. Az izmok antagonísz- tikusakká váltak, és ez szabályozta a válaszfal helyzetét, a szelepek munkáját, és ezzel az egész rendszer működését. »A világon elsőnek dolgoztak ki egy mechanikai-vegyi rezgésen, alapuló generátort, amelyben megvalósul a m •- chanikai-vegyi visszacsatoló Ez a prototípusa a jövő po!;- mermotorjainak«. Ez volt a szakvéleménye Akszel Berg akadémikusnak, a kibernetika egyik legjelentősebb szakértőjének. — A létrehozott modell — mondja befejezésül Radomir Beljakov — segít az orvosoknak ’ néhány szívelégtelensé - modelljének elkészítésében és tanulmányozásában, különb« azokéban. amelyeket lehc’c' len előidézni, mivel elkerüli! - tétlenül a kísérleti élőlény pusztulását okozzák. Szvetlána Vinokurova Pásztorbot helyett fúróval A mélység fekete aranya, az olaj után kutatnak a Hódmezővásárhely melletti Szikáncsi pusztán, ahol két éve sok száz bizánci solidusból álló aranykincsre bukkant egy pásztor. A kincs*felbukkanását pásztorbot helyett most 6000 méter mélyre hatoló fúrótól várják. Az ország e legmélyebb kútjának fúrása csütörtökön fontos szakaszhoz, a béléscsövezéshez, illetve a cerpentezéshez érkezett. A tervezett mélység egy- harmadánál, mintegy 2000 méternél tartanak. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. december 19.