Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-18 / 293. szám
142 millió a falusi bankokban Nagyon takarékos emberek élnek a somogyi falvakban. Ezt igazolja megyénk huszonhárom takarékszövetkezetének idei munkája. Az év, kezdetén a szövetkezetek a falusi lakosság 105 millió forintját őrizték. A MESZÖV-nél kapott tájékoztatás szerint ez évben 37 millióval növekedik az állomány. December 31-ig elérik a 142 millió forint betétet. Rendkívül jelentős, hogy a takarék- szövetkezetek az év végén mintegy négymillió forint kamatot fizetnek ki. Ennek a nagy betétemelkedésnek az a forrása, hogy a takarékszövetkezeti mozgalom számos újabb központtal gyarapodott a falvakban. A ber- zencei és az ádándi takarékok megnyitásával huszonháromra emelkedett a szövetkezetek száma. Hét új kirendeltséget nyitottak az idén. s ezzel számuk huszonháromra emelkedett. Azért jelentősek az új ki- rendeltségek. mert ezekben is ugyanúgy mindenfajta ügylettel foglalkoznak, mint az anyaszövetkezetnél. tehát kölcsönöket is folyósítanak. Az újak közül a legjelentősebb kiren» deltség a mesztegnyői, a so- mogyvári és a balatonszentgyörgyi. A betétgyűjtés szempontjából igen nagy fontosságú, hogy harmincöt új betétgyűjtő pénztár is létesült, s ezzel számuk harminckilencre emelkedett A hálózatfejlesztés révén öt takarék: Babócsa, Balatonszárszó, BöhÖnye, Igái és Nagybajom már elkerülte a tízmillió forintos betétállományt. A takarékos emberek forintjai lehetővé tették, hogy rászoruló tagjaikon segítsenek a szövetkezetek. Ebben az évben kilencvenmillió forint kölcsönt folyósítottak rövidebb- hosszabb lejáratra. Jelenleg a tagóknál lévő kölcsön összrge eléri az ötvenhatmillió forintot Több mint ezerhatszáz biztosítási ügyletet kötöttek a takarékszövekezetek 650 000 forint értékben. Az idén négy takarékszövetkezeti betétes nyert gépkocsit. A somogyi takarékszövetkezetek 1970-ben tovább fejlesztik a hálózatot. A cél 1970 végére a kétszámilliós bstétállo- mány. D. Z. Bajban a GELKA Szerkesztőségünkben megsokasodott azoknak a leveleknek a száma, amelyekben a GELKÁ-ra panaszkodnak az olvasók. Korábban is fordultak hozzánk segítségért, s a jogos reklamációkra választ adott a szerviz vezetője. De mostanában annyi gyűlt össze, hogy egyszerre tettük le Hi- czó György kirendeltségvezető elé. — Nálam van a másik fele — mutatta az íróasztalán halomba rakott leveleket. —Ha csak ezekét tudnánk záros batáridőn belül elintézni, akkor megnyugodnék. — Ilyen nagy bajban van a GELKA? —■ Nagyobban. A harmincas létszám fele hiányzik, öt fiatal műszerész bevonult katonának, heten betegek, ketten kiléptek a vállalattól. Amikor »beütött" a havazás és megbénult a közlekedés, a vidéki készülék tulajdonosok is búcsút mondhattak a var» va várt szerelőnek. Nyolc-tíz napig nem tudtunk kimozdulni a városból. Minden panasz és reklamáció jogos. T- Csak a rossz idő az oka a rengeteg reklamációnak? — Az utóbbi hónapokban ugrásszerűen megnőtt az eladott ' rádiók, . televíziók és egyéb elektromos készülékek száma, s ezzel együtt nőtt a hibás, javításra szorulók száma is. Fele létszámmal kétszer annri készüléket kijaví- 1ci-i nem lehet. — Próbáltak megoldást keresni? — A nagykanizsai szerviziéi kantunk két napra hat embert, de amikor hainalban eHrdvilt értük a gépkocsi. Vé- sénéi olyan hóviharban keve- •eaeit. h_o<*v alig tudott kisza- b?d'iir).;. Mikor megfékezett a jzérér.OTSive-r.ető- és elmondta, mi a h“lvzet. kéts^be^sésünkbén már csak névetni tudom'«. , A' siófoki . szerviztől egy szer»1 öt, tudtak kölcsönadni egy napra, de végül még egy napot rádolgozott. — Mégis, mit várhatunk az ünnepek előtt? — Optimista vagyok, az idő is megjavult A járhatatlan földutakra továbbra sem tudunk bemenni, tehát az ügyfelek hozzák ki valamelyik megközelíthető házhoz a készülékeket ahol szerelőink kijavítják. — Hogyan jutnak el vidékre, hiszen túlnyomórészt ott kell az adósságukat törleszteni? — Valóban, a vidéki munkák elvégzése most a legelső és legfontosabb feladatunk, s miután nem rendelkezünk elég gépkocsival, a Moziüzemi Vállalat segít rajtunk. Az ünnepekben ügyeletet tartunk, erről tájékoztatjuk az ügyfeleket.-T- A műszerészlétszám fele hiányzik. Van-e utánpótlás? — Egy-két jelentkező járt csak nálam, pedig ha valamikor keresett szakma volt a rádió-televízióműszerépzé, akkor most igazán a?.,. S. G. XXV. évfolyam, 293. szám. Csütörtök, 1969. december 18. Decemberi könyvvásár Harmincezer forintos forgalom egy nap alatt Az ország legöregebb fája Lellén — Kondor-grafikák Két hét alatt több könyvet vásároltak decemberben a kaposvári József Attila Könyvesboltban, mint tavaly az év teljes utolsó hónapjában. A forgalom mintegy húsz százalékkal emelkedett, ez 50—60 ezer forintos növekedést jelent. December 4-én harmincezer, forint értékben vásároltam ebben az üzletben könyvet A hónap első napjaiban elsősorban az ifjúsági könyvok voltak kelendők, de most mér érezteti hatását a karácsony: nőtt a felnőtteknek szóló irodalom forgalma is- A József Attila Könyvesbolt december ÖNKRITIKA (A Stern karikatúrája) Végül íp kilépett 3-án már teljesítette éves tér vét. 5—600 ezer forintos túl ■ teljesítésre számítanak. Naponta érkeznek új könyvek, amelyeket a kiadók karácsonyra szántak. Az óvodásoknak és a nagyobbacska gyerekeknek gazdag választékból lehel ajándékozni. Óvodásokhoz szól Bazár Ervin A nagyravágyi feketerigó című képeskönyve, a Cini-cini muzsika, óvodásom verseskönyve, a Csigavonal, Petőfi legnépszerűbb gyermekverseinek új kiadása, az Arany Lacinak. Csoóri Sándor Lekvárcirkusz bohócai, a .Népek Meséi sorozat új kötete, A mesemondó szikla, a Játsszunk zenét! a kisiskolásoknak ajánlott. A nagyobbaknak: A Hold kapujában, Halasi Mária Pettyes-könyve, Az utolsó padban, Verne A bé- gum 500 milliója — Hóditó Robur és A világ ura. A mai lírai termésből Garai Gábor Írás a falon és Jékely Zoltán Csillagtoronyban című kötetére hívják föl a figyelmet. Fekete István új könyve: Csend — 21 nap. A Németh László életművét bemutató sorozat negyedik kötele Az én katedrám is a napokban jeknt meg. Fiatál prózaírók müveiből válogatták a Naponta, niái című antológiát. A régebbi magyar irodalom újdonsága: első ízben adják közre Ady színházi és képzőművészeti kritikai cikkeit Költészet és 'forradalom címmel. Szántó P,- roska illusztrációival jelentek Amikor nem a bűnös fizet A névtelen levélnek a papírkosárban a helye. Jó tanácsot ad a mondás, de ki az, akiben nem hagy nyomot a rágalmazás, a gyanúsítás,: ha ezerszer alaptalan is? A legtöbb névtelen levelet a statisztika szerint nők írják, vagy a leleplezéstől való félelmükben íratják. Egy — sajnos jellemző — eset a közelmúlt búi. , Egy vállalat osztályának élére két jelölt is pályázott. Tisztességes módszerekkel küzdött mindkettő a tekintélyes beosztásért. Aztán győzött a nagyobb tudású, a tapasztaltabb. Az alulmaradt .férfi belenyugodott a »vereségbe«. De nem így a felesége A férje tudta nélkül akcióba kezdett. Levelet írt a vállalat igazgatójának: »H. osztályvezető viszonyt tart fenn osztálya egyik nődolgozójával. Rendszeresen italozik, feltehető, hogy a pénzt tisztességtelen úton szerzi, mert hát miből telne neki. A vállalat érdekében és a becsületes (!) emberek nevében kérem, indítson vizsgálatot!« A vizsgálat megtörtént. Az osztályvezetőről kiderült, hogy tíz-tizenegy órákat dolgozik naponta, levelező úton egyetemet végez, így mozira sem jut ideje. Mellesleg nő már nem is dolgozik az osztályon. Az asszony értesült a kudarcról. írt hát az osztályvezető feleségének is. Eredmény sehol, legalább is látszólag. Ekkor »zseniális-“ ötlete támadt, írt a saját férjének is. Bosszantotta, hogy nincs benne semmi »becsvágy« ... »Az osztályvezető ki akarja magát rúgatni, legyen éber!« A férje, ahogy jó kollégához illik, a levelet bevitte az osztályvezetőnek, akinek elfogyott a türelme, két perccel ezelőtt ugyanis levelet kapott, amelyben »jóakarói« arról »tájékoztatták«, hogy felesége idegen férfiakkal tart kapcsolatot. A bíróságon kiderült az igazság. A férj hetekig nem mert a munkatársai szeme elé kerülni, mindenki azt gondolta, hogy az ö biztatására Íródtak a levelek. Végül is kilépett a .vállalattal, otthon pedig állandósultak a veszekedések. Keserűen megfizetett a bűnért — melyet el sem követett P. D. meg Bródy Sándor Színészvcr, Ezüstkecske, A nap lovagja című karrierregényei. Karika Margit Csendes válságok, Ter- sánszky. Józsi Jenő Sziget a Dunán című regénye is bizonyára népszerű lesz. A külföldi szépirodalomból karácsonyra jelent meg: Simone de Beauvoir A második nem című esszéje, a modern amerikai irodalom hét szerzőjének műveiből összeállított Csalhatatlan vér című kötet Max Frisch Stíüer, Irina Grekova A kísérlet, Heminway Halál délután című regénye, s a Huszonöt német novella. A vadászati szakkönyvtár a Vadászfegyverekről a vadászoknak című kézikönyvvel gazdagodott. A filozófiai témájú művek közül az Ifjúságszociológiát és Gramsci Filozófiai írásait ajánlhatják. Újdonságok még: Gábori Miklós Régészeti kalandozások, Elő irodalom, Kodály Zoltán Utam a zenéhez, Vály Rózsa A táncművészet története, Veress József 200 híres film, a Picasso könyvecske, az Orosz faszobrászat, a Novgorodi ikonok, A szovjet művészet 50 éve. A Corvina Kiadó gondozásában jelentek meg a Kondor-grafikák — a Kiadó új vállalkozása —, újdonság: a dr. Vajda Ernő fotóival, Devecseri Gábor verseivel megjelent öreg fák című album, -melyből megtudhatjuk, hogy az ország legöregebb fűzfáját Lellén tartják -nyilván, kora 280 év. H. B. Januárban nyitják a Lelle Áruházat (Tudósítónktól.) Tizenhárom községben bet venöt kiskereskedelmi üzlete van a balatonbogláfi fogyasztási szövetkezetnek, ezekből negyven egység a Balatori-par. ton működik. Tavaly a szövetkezet százotmillió forint értékű árut adott el vásárlóinak. Ebben az évben minden remény megvan arra, hogy december 31-ig elérjék a tizenötmillió forinttal nagyobb, szaz- húszmjlliós forgalmat. Átgondolt intézkedéseket tettek a szövekezet vezetői az árubeszerzés javítására. A boltok áruikat — ha a megyeben nem tudták megkapni — az egész országban kereshették. Különösen a vas-műszaki áruk hiányát igyekeztek csökkenteni úgy, hogy árubeszerzöt alkalmaztak. A fogyasztási szövetkeze. most készül legnagyobb üzletének, a Lelle Áruháznak a megnyitására. Még decemberben átveszik a beruházóktól a : új létesítményt. A kívül is szép áruház berendezését a Tolnai Kisipari Termelőszövetkezet asztalosrészlege készítette. Az emeletes balaton- lellei áruház földszintjén helyezik el a vas-műszaki, üveg-, porcelán- és vegyi részlegét, az emeleten a ruhák, a cipők kapnak helyet. A tervek szerint a szövetkezeti áruház január második felében több mint négymilliós árukészlettel nyit, s várható évi forgalma 20—25 millió forint lesz, Igényes képtolvaj Harry Bowers dúsgazdag amerikai iparmágnás lakásába behatolt egy betörő és értékes műgyűjteményéből mindent összecsomagolt, kivéve egy képet. A kép aláírása szerint festője a jónevű angol Gainsborough, akinek szóban forgó képét hatalmas összegre értékelték. A betörő egy kis hátrahagyott cédulán ezt írta: »Ez a kép egy közönséges mázolmány!« Aláírás: »Egy műértő!« Tekintélyes szakemberek ezután megvizsgálták a képet, és egyetértettek az igényes betöröveL Tüzes szerelmes Az egyik kis olasz városkában élesen berregett a telefon a tűzoltók állomásán. Sürgősen hívták őket egy bizonyos címre. Meglepetésükre azonban a megadott címen egyáltalán nem volt tűz. Ellenben egy fekete hajú, rendkívül csinos ifjú leányzó közölte a kivonult alakulattal, hogy neki ég a szíve Azután elmagyarázta, hogy akiért ég a szíve, az tűzoltó és már nyolc hete nem látta. így kívánta volna fülön csípni a hanyag udvarlót... Nem volt szerencséje, a tűzoltó szabadnapos volt... Óriás torta Soltau nyugatnémet városban egy cukrász: meghívta a lakosságot, hogy vegyen részt »az Európában eddig készített legnagyobb torta« elfogyasztásában. A 180 cm magas és 2 méter átmérőjű tortaóriást 2500 szeletre vágták feL A maxi tortához a cukrász 100 kiló lisztet, 1500 tojást, 100 kiló cukrot, 20 kiló cseresznyét, 5 Htser szörpöt és más kellékeket használt feL A torta az utolsó szeletig elfogyott. Randevú Egy párizsi kereskedősegéd három nagy kört tett meg kocsijával, de sehol sem talált szabad helyet Ezért tilos helyen parkolt, de elővigyázatos volt és egy cédulát tett az ablaktörlő alá: »Bocsásson meg, de randevúra jöttem a menyasszonyomhoz!« A közlekedési rendőr rövidesen a helyszínen termett és ő is egy cédulát hagyott az ablaktörlő alatt A cédula fizet Isi meghagyás volt, de melléje irta egyéni észrevételét isj »Estére én is meglátogatom a menyasszonyomat de gyalog megyek!« SoaegglNéphp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI B£LA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi Index: 25 0S7. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. i*. 6. Felelőg vezető: Mautner Jőzsei.