Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-14 / 264. szám
Rippl-Rónai József a gyógyszerész A kadarkúti születésű dr. Mozsonyi Sándor nyugalmazott egyetemi tanár az elmúlt hónapban Budapesten a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum könyvtárában előadást tartott Hippi Rónai Józsefről, a gyógyszerészről és a művész egyetemi hallgató korában festett két művéről. Már sokan írtak Rippl-Rónai József festőművész életéről, művészetéről. Ám gyógyszerész-múltját legföljebb megemlítették. Pedig oklevelet is szerzett ebben a szakmában. A kaposvári római katolikus iskola igazgatójának 1861 -ben született legidősebb fia, József a gimnáziumi osztályok elvégzése után az Arany Oroszlán gyógyszertárba került Srőder Sándor tulajdonos keze alá inasnak. Apja hivatalnokot szeretett volna fiából nevelni, de József kisgyermek korától — csapongó képzeletvilágával — nenezen tűrte a kötöttségeket, az iskolai fegyelmet. Így I apja a biztos megélhetést nyújtó gyógyszerészi pályára adtq. Három évet dolgozott a Srő- der-féle patikában, majd 1879- ben gyógyszerész-hallgatónak iratkozott be a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára. A második évet az egyetem orvosi karán végezte, és az 1891- ben letett záröszigorlattal megszerezte a gyógyszerész mesteri oklevelet. Vizsgáztatói dr. Balogh Kálmán, dr. Thán Károly egyetemi tanárok és Müller Bernái gyógyszerész voltak. akik előtt általános elégséges eredménnyel tette le szigorlatait. Másodéves egyetemi hallgató karában évfolyamtársai fel kérésére megfestette Thán Károly arcképét a professzor névnapján-. Ez a sötét tónusú pos- timpresszionista stílusban készült olajfestmény már jelzi a művész nagy tehetségét. Ám a képet sem kézjegyével, sem aláírásával nem látta el. Dr. Mozsonyi Sándor, a gyógyszerészeti kar dékánja ezt a képet 1345-ben egy hasonló nagyságú és stílusú képpel együtt — amelyik dr. Lengyel János egyetemi tanárt ábrázolja — az Egyetemi Segélyező Egyesület szétdúlt helyiségében találta meg, és vitette át a dékáni hivatalba Ennek falát díszíti ma is. A két festményt a Nemzeti Galéria megvizsgáltatta, és Rippl-Rónai képeiként regisztrálta. Rippl Rónai József az okilevél megszerzése után visszatért a kaposvári gyógyszertárba se- gédgyógyszerésznek. Ott feiste t te meg az eddig első művének tartott Fiatal nő estélyi virágos ruhában című képét, amely ezek szerint nem az első munkája már Répái Lajos Egy emberöltő az iskolában A régi intézet mögött, az udvar végében húzódik meg a kis ház. Öreg, mint a lakói. Itt él a zajos város szívében, csendes magányában a Nógrádi házaspár. Náluk az ünnep- és hétköznapok határai elmosódnak. Az iskolát mindig őrizni kell. A Nógrádi család a megye egyik legrégibb iskolájában, a inai mezőgazdasági technikumban dolgozta le az életet. A család feje, Nógrádi György a diákoknak, ismerősöknek csak »Papi«. Jobbára csak ősz haja jelzi, hogy az elmúlt éveket tízesével számítja. Aki munka közben látja, és nem ismeri, nem merné azt állítani, hogy hetven éves. Alacsony, vékony, gyors beszédű, élénk ember. — Első és egyben utolsó munkahelyem ez a technikum Tizennyolc éves voltam, mikor mint igáskocsis kezdtem Somogyszantimrén, akkor még Magyar Királyi Téli Gazdasági Iskola és Mezőgazdasági Szak- tanácsadó Állomás volt a neve. Az akkori igazgató parádéskocsisának tett meg, mert látta, menyire szeretem a lovakat. Nem is volt az én lipicai ötösömnél szebb fogat a megyében — emlékszik vissza csillogó tekintettel. — Több serlege* is nyertem velük. Aztán 1935- ben áttelepítették az isko’át először a Cserbe, majd ide a templom mögé. Azó*a hivatal- segédként dolgozom, és a tizenharmadik igazgatót szolgálom ... A kis cementlapos konyha, ahol a vidáman pattogó tűz mellett, beszélgetünk, lassan megtelik emlékekkel. A repedezett sublotfiókból előkerülnek magsárgult fényképek, oklevelek. A 3G—40 évvel ezelőtti fényképek hol a fiatal lovast, hol a katonás ruhában feszítő parádés kocsist, hol pedig a diákok közt ülő altisztet mutatják. Néha íel-feisohajt Gaza néni is. Szomorúan int kezével a fiatalságát felidéző emlékek felé. Ma már ő is hatvankilenc éves. — Nekem már az édesapám is ezen a helyen szolgált. Így aztán ön is itt kezdtem az életet. A felszabadulás után még öt évig a konyhán voltam, azóta már csak a páromnak segítek. Neki is nehéz, de csinál ni keli. Nagyon örülök, hogy még dolgozhat, mert hiszen a pénznek sok helye van. Hiába nagy a család. Két lányunk férjhez ment. Az egyik megözvegyült. a másik elvált, és maradt a három kis unoka. Tizenöt, tizenkettő és kilencévesek. A legidősebb már szakmát tanul. Villanyszerelő lesz. Gizi — a nagyobbik iányunk — Dunaújvárosban helyezkedett el. A kisfia nálunk nevelkedett, csak három év múlva ment az anyja után. A kisebbik lányunk, Ilona a Dénesmajorban épült új iskolánál dolgozik, a portán. Lassan, szakadozottan beszél az apró, törékeny asszony. Élő történelemkönyv a két idős ember, ahogy életükről vallanak. Az első nagy háborút, amelyet még mint gyerekek éltek át, újabb követte. Az már itt érte őket az öreg iskola falai között. Jegyrendszer, újjáépítő'1. küzdelem a létért — közben múltak az évek. Évről évre több tanuló lépett az ódon falak közé. Száz meg száz fiatal fii! és leány vonult el előttük azon a roppant szemlén, amelyet ez az iskolában töltött fél évszázad jelent. Ha sorba állnának a kapuban, Cserig érne a sor vége. Soknak tudják a sorsát, az egyik állator vos, a másik agronómus. Van boldog családanya és elhunyt fiatalember. Gyakran rájuk köszönnek az utcán: »Jó napot, Papi! Hogy van, Gizi néni?« Az iskoláról, a munkáról csak szeretettel beszélnek. A posta, a takarítás, a házmesteri teendők, a stencilgép karjának forgatása — ez mind Gyű rí bácsira vár. Noha, ha az ideje engedi, segít neki a felesége is. Egy életet töltöttek el az iskolában az iskoláért. Győri András A miken- egyetlen bölcs dolog sem jut eszembe — az utóbbi időben egyre gyakrabban — szívesen kotorászok népünk bölcsességének kincstárában, melyből mindig sikerül valami elmésséget kibányászni. Szeretem eme bővizű forrást, mely azt is dokumentálja, hogy népünk sok ügyben már évszázadokkal előtte tudta, mitől döglik a légy, ami szintén egy népi mondás. De az utóbbi időben eme szenvedélyem miatt egyre több kellemetlenség ér.' A múltkor például egy részeges huligánról szólván csupán a hangulatfestés miatt azt írtam, hogy iszik, mint a kefekötő. A cikk megjelenése után a Kefekötők Egyesülése levelet intézett a szerkesztőséghez és kérte, hogy adjuk közre tiltakozásukat a súlyos rágalom ellen, amely a becsületesen dolgozó kefekötök kollektíváját vérig sértette. A tiltakozó levél kilátásba helyezte, hogy. amennyiben nem tartózkodom az effajta, káros általánosításokra felhasználható felelőtlen kije- 1'’ütésektől, megráznak, mint Krisztus a vargát. A tiltakozó levél megjelenése után a Vargák Szekciója tiltakozó menetben vonult ősz Ferenc: fel a szerkesztőség elé, ahol azt követelte, hogy sértő kijelentésemet vonjuk vissza. Ezek után senki sem cso- csodálkozik, hogy milyen szörnyű bajt zúdítottam a fejemre, midőn egyik bíráló cikkemben a népi mondást idéztem, mely szerint baj van Köpecen. A köpeci községi tanács végrehajtó bizottsága memorandumot intézett hozzám és visszautasította a rágalmat. Közölték, hogy községükben a felszabadulás óta semmi baj nincs, rendben halad a betakarítás, okosan gazdálkodnak a községfejlesztéssel, és havonta 35 centi betonjárdát építenek. Hasonló okokból tiltakozott az Állami Biztosító mohácsi fiókjának intézője is, a Több is veszett Mohácsnál című írásomért. Közölte, hogy a mondásban foglaltak, bár megfelelnek az igazságnak, miszerint Mohácsnál már veszett el egy és más, de a cikkben fel kellett volna tüntetni, Ktubkönyvtárak a siófoki járásban! A kapolyi klubkönyvtár: hátul tágas, beépíthető terasszal. Egy éve miniszteri utasítással három kategóriába sorolták a művelődési házakat. A középső: a klubkönyvtár. Fő feltételei egyebek közt, hogy rendelkezzék szabadpolcos könyvtárral és legalább egy klubhelyiséggel. Sokan ma is vitatkoznak az elnevezésén és a funkcióján. Vagyis azon: mitől klubkömyvtár egy művelődési otthon? Attól, hogv elnevezik, »besorolják« ide, vagy akkor, ha a mai követelményekhez híven, a népművelés korszerű módszereivel teljesíti küldetését? Ez utóbbi a klubkönyvtár lényege. Az intenzív, kiscsoportos, személyhez szóló népművelés, amely a klub és a könyvtár szoros együttműködésén alapszik. A valóság azonban — az előbbi. Ma még legalábbis. Erről győződtünk meg a siófoki járás négy klubkönyvtárában. Kapolyon a falu szívében épült fel a művelődési otthon. Már viszonylag korszerű elvekkel, tehát kisebb helyiségekkel Is, de még nem a klubkönyvtári koncepció jegyében. Olyany- nyira nem, hogy a több ezer kötetes könyvtár egy 2x6 méteres zugban zsúfolódik. Ennyi jutott rá, pedig itt fejlesztésben sem volna hiány. Évente mintegy tiznkétezer forint ez az összeg állami és helyi erőforrásokból. Tervezik, hogy körzeti könyvtár lesz a kapolyi, főhivatású könyvtárossal. Most azonban még érezhető az a régi és nagyon visszahúzó szemlélet, hogy »a könyvtár kölcsönözzön« —, arra pedig jó egy kis kamra is. Pedig a könyvtár nemcsak olvasókat toboroz, nemcsak kölcsönző intézmény. A művelődés, a népművelő munka, alapja, bázisa is. Nevelőerő — kellene legyen, persze a szükséges feltételek birtokában. Nem jobb a klub helyzete sem. Szombat esténként ösz- sze-összegyűlnek a fiatalok itt. Ám a tv-jük hosszabb ideje rossz, és egyébként is megérthető, ha nem érzik jól magukat a rideg, eamenüapos helyiségben. Van még egy moziterem és két öltöző is a színpadhoz (amit semmire sem. használnak), s elképzelések is vannak a jövőre. Bánki Mihály igazgatóval körüljárjuk az épületet. Parkettázás kellene, s nagyobb helyiség a könyvtárnak; a két öltözőt is egybenyithatnák, esetleg »harmonika-fallal« klub-, illetve szakköri helyiség céljaira. Hátul tágas, beépíthető terasz. Nem is igényelne nagyobb befektetéseket. Milyen nagyszerű világos, virágos klub—olvasóterem lehetne itt, esetleg szép, modem üvegfalakkal!... Kísérőmnek felcsillan a szeme. »Egyszer már egészen közel ' ltunk ehhez« — mondja. Helyi erőkből akarták megvalósítani. Rövidesen üzem települ a közeibe, sok fiatal munkaerővel. Onnan is számíthatnak némi segítségre... A terv azonban egyelőre kútba esett. Űj tanácsszékház felépítését tervezik ugyanis, ahol a párt és a KISZ is külön klubhelyiséget kapna Pedig az ésszerűség, a népművelési célok és a meglevő lehetőségek mindenképpen a jelenlegi klubikönyvtárban kínálják a klubok (és klubhelyiségek) kialakítását, fejlesztését. Nágocson semmivel sem jobbak a körülmények. Itt is művelődési háznak épült a klubkönyvtárrá minősített intézmény. Ügy tűnik, a kelleténél kicsit nagyobb színházteremmel és két kihasználatlan öltözővel; egy ifjúsági és egy szintén kihasználatlan pártklub-helyisággel, meg egy apró könyvtár-»kuc- kóval«. Az egész épület elhanyagolt; nélkülözi a gondo- zottság, az élet, a tartalom jeleit. Az ifjúsági klubhelyiség itt is rideg; a tv itt is használhatatlan. Általában havonta egyszer tartottak klubfoglalkozást itt a fiatalok, az egyik öltözőben pedig a fotószakkör kapott helyet. Néha 'bérbe adják az épületet: bálhoz, lakodalomhoz. Ennyi az élet összes jele ebben a modem vonalú és külsőleg ígéretes épületben. Nem központja a művelődésnek ez a »klubkönyvtár« sem. Az egyetlen életképes közösség a fotó- és filmszakkör, amely már két éve rendszeresen és eredményesen működik. S az egyetlen, ami biztató a jövőre nézve, egy újabb építkezjés terve. A korábbi években óvodát 'építettek, jelenleg még ennek a hiteleit fizetik. De a következő években új könyvtár — igazi klubkönyvtár — építését tervezik a falu közepén. Ez megteremthetné itt is a klub és a könyvtár jó, tartalmas együttműködésének alapfeltételeit. (Folytatjuk) Waüingcr Endre ONDlSO hogy ennek az volt az olca, hogy nem volt háztartási biztosításuk. Legutóbbi cikkemben takarékosságra intettem feleimet. Mondandóm súlyosabbá tételére idéztem népünk tapasztalatainak gazdag tárházából kölcsönkért mondást, miszerint több nap, mint kolbász. A cikk megjelenése után a Kolbászipari Tröszt éles hangú tiltakozó jegyzékben utasította vissza az alávaló rágalmat: »Az effajta demagóg kijelentések csak arra jók, hogy elvegyék dolgozóink kedvét a termeléstől, valamint megingassák népünknek a közellátásba vetett bizalmát« — írták memorandumukban. Hasonló bajt zúdítottam magamra, midőn egy remekbe szabott novellám főhősét imigyen jellemeztem: »Olyan se hús, se hal ember volt!" A novellával harminchét a szónok a fejem, valamint irodalmi fő- és áldíjat nyertem, három egyetem választott díszdoktorául, és hamarosan az újság is foglalkozott velem. Megírták, hogy ezen kijelentésemmel lejáratom a magyar kereskedelmet. A cikk bizonyságul említette a Vásárcsarnok felhozatalának utolsó negyedévi adatait, valamint a halászati termelő- szövetkezetek termelési statisztikáját. Ebből világosan kiderült, hogy hús is van, hal is, sőt vad is, és mi szemszájnak ingere. A méltatlannak érzett támadásokon elkeseredve berúgtam, mint egy kefekötő... pardon, mint egy disznó, és midőn a kocsmából ki akarták tenni a szűrömet, melyben én is benne tartózkodtam, tiltakoztam. Az érkező rendőr járőrt a pincér így tájékoztatta: — A kedves vendég úgy káromkodik, mint egy kocsis. A kocsmában három frakkba öltözött úr tartózkodott, akik a fenti szavakat meghallván a pincérhez léptek, és átadták a kocsisok tiltakozó jegyzékét, majd a nevezett vendéglátóipari dolgozót úgy megdorgálták, mint szódás a lovát... Hazafelé menet elénekeltem a rátóti legények viselt dolgairól szóló népi balladát, és amilyen pechem van, egy lokálból éppen három rátóti legény vonult ki, és ott a helyszínen elégtételt vettek rajtam — a község ifjúságának becsmérléséért. A kórházban megállapítottam, hogy cikkeimmel már sok bosszúságot okoztam embertársaimnak, és íme, rajtam is bekövetkezett a bölcs népi mondás tanulsága: addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Itt természetesen azonnal le kell szögeznem, hogy nem a vas- és edényboltokban vásárolt kiváló minőségű korsókra gondolok, hanem a lelkiismeretlen maszekok által "’•■•-eeszkábált vackokra, £ zt az alkalmat használom tel, hogy megkövessem a magyar kisiparosok fazekas szekcióját, amely a temetésemen rendezett óriási demonstrációt aljas rágalmaim ellen. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1999, november li 5
