Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-13 / 263. szám

wTimm»:«imi'yi »iwb: XXV. évfolyam, 263. szám. Csütörtök, 1969. november 13. Ékszerész lesz az ékszerboltban Bő a választék jegygyűrűből — Javitó-szolgáltatást is végeznek Társadalmi összefogással Jégpályát kap Siófok Közös összefogással, társa­dalmi munkából jégpályát építenék Siófokon. Erről a vá­ros üzemeinek és intézmé­nyeinek képviselői tegnap döntöttek a Napfény-szálló 1 állj álbari megtartott tanácsko­záson. Pánczél Lajos, a városi ta­nács végrehajtó bizottságának titkára arról beszélt a tanács­kozáson, hogy a Balaton jege nem mindig alkalmas téli sportolásra. Ha a víz hullá­mosán fagy be, szinte alig le­lhet használni. Ugyanakkor ve­szélyt is rejt magáiban 'a jég. A fiatal város egyre növekvő téli ide­genforgalma viszont igény­li a korcsolyázási lehető­ség megteremtését, és egyre jobban sürgetik ezt a város lakói is. Pénz viszont nincs rá. Tehát csak a társa­dalmi összefogás segíthet. A Pannonia-szálló és Ven­déglátó Vállalat nevében Szendröi Pál igazgató javasol­ta, hogy a strand és a hajóál­lomás közötti feltöltött terüle­ten építsék meg Ez a legal­kalmasabb hely, hiszen a nyílt vízinél körülbelül egy méternél magasabban fekszik. Nincs szükség nagy földmun­kára sem. A terület 175 mé­ter hosszú, 80 méter széles, és kiválóan alkalmas jégpályá­nak. Arról Is döntöttek, hogy már ma megkezdik ezt a munkát. ^ Az építkezésben részt vevő vállalatok hattagú bizottságot alakítottak: megállapodtak ab­ban is, hogy az új jégpályára a tanács melegedőt és öltö­zőt épít a Pannónia-szálló és Vendéglátó Vállalat pedig bü­fét üzemeltet. Ez a vállalat kölcsönzőt is állít fel a jégpá- i-án: fakutyát, korcsolyát kapnak itt a kirándulók. A Kőolajvezeték Vállalat gépeket biztosít a földmun­kához. A Balatoni Vízművek pedig a szükséges vízügyi munkákat végzi eL Segítenek az iskolák is: mert a tegnapi tanácskozáson elhatározták, hogy mire a Balaton befagy', működni kell a jégpályának is. Van papír, de... Kétszáznyolcvannyolc ezer forintot költöttek az kaposvári Óra- és Ékszerbolt átalakításá­ra. Tegnap megszépült portál­lal nyitotta meg ismét ajtaját az üzlet. Bárdosi Gyula, az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója a teg­napi megnyitón azt is elmond­ta. hogy közel egymillió forin­tos árukészlettel rendelkezik az újjáalakított üzlet. Az or­szágban elsőként ezt szerelték föl olyan műhellyel, ahol javí­tó-szolgáltató tevékenységet is végezhetnek. Az ezt szorgal­mazó kormánvhatározat értel­mében vállalják az órajavítást, s rövidesen az aranyműves is munkához lát: nemcsak javí­tást, hanem — hozott anyagból — ékszer Készítést is vállalnak. A jövő év végéig az ország va­lamennyi boltjában — ahol er­re lehetőségük ván — beveze­tik ezt a szolgáltatást. A megnyitó után a várható karácsonyi ellátásról is nyilat­kozott a Somogyi Néplap min- k<-társának a vezérigazgató. Az első hír a fiataloknak szól: no­vemberben és decemberben- két és félszer annyi jeggyürü kerül a boltokba, mint egv evvel korábban. Ennek kilenc­ven százaléka modern csiszo­lású, széles karikagyűrű. Több lesz a régóta hiánycikknek szá­mító bécsi patentgyűrűből is: százezer darabot kapnak ez országban működő boltok; gá'- öngyújtóból pedig tizenhatez­ret. Ez harminc százalékkal több, mint amennyit tavaly kaptak. Bővül az óraválaszték is: Svájcból és a Szovjetunió­ból kétszer annyit hoztak be, mint tavaly. — Mindez azt jelenti, hogy a tavalyinál lényegesen jobb lesz az ellátás a karácsonyi forgalomban. Az idén is na­gyobb. Jól bizonyítja ezt, hogy országosan 28 százalékkal több áru fogyott el. mint egy évvel korábban, a annak ellenére, hogy a kaposvári bolt egy ideig ideiglenes helyen műkö­dött, itt is húsz százalékkal nőtt a forgalom. — Papírunk van, de nálunk nem kötelező a kenyér cso­magolása. Ha a vevő külön kéri, akkor szívesen becsoma­goljuk — mondta Lőczi János­áé, a csurgói ABC-áruház ve­zetője. A napokiban betértem az üz­letbe, és a vásárolt fél kiló kenyeret csomagolva kértem. Az elárusító hölgy a kosaram­ba dobott két fóiíves selyem­papírt — a következő szavak kíséretében: Háromszázan tanulnak az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalatnál Megkezdődött a pártoktatás a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalatnál. A közgazdasági alapismereték tanfolyamán, a boltvezetők to­vábbképző tanfolyamán és egyéb oktatás keretében majd­nem háromszázan tanulnak. A boltvezetők kereskedelmi is­meretekből és áru i smere lekből kapnak előadásokat Ennek a tanfolyamnak a megszervezé­se a vállalat központjában dolgozó Kapcs-brigádhoz fűző­dik. Ök biztosítják az oktatás­hoz az előadókat is. A szak­mai tanfolyamokon és a válla­latnál szervezett politikai ok­tatáson túl négy dolgozót kül­dött a vállalat a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemre és ugyanennyit a középiskolába. Azoknak a kereskedőknek, akik nem rendelkeznek boltve ­zetői képesítéssel, a kereske­delmi tanulóiskolával közösen szerveznek tanfolyamot. A fiatalok is megindították a politikai oktatást. A KISZ tan­folyamán huszonnyolcán ta­nulnak. A szakszervezet politi­kád oktatására hatvanhárman járnak. Van ilyen tanfolyam Barcson, Siófokon és Fonyódon is. Többen iratkoztak be nyelvtanfolyamra. Kaposváron húszán tanulják a németet, Barcson pedig a Dráva-híd megnyitása óta növekvő jugo­szláv forgalom késztette arra a kereskedőket, hogy a magyar mellett, a horvát nyelvet is be­széljék. — Majd ön a pénztárnál be­csomagolja. A belkereskedelmi rendelet szerint szeptember l-től a fő­városban és a megyeszékhe­lyeken kötelező a kenyér cso­magolása, másutt csak január l-től. De úgy gondoljuk, ez nem jelentheti azt, hogy Csur­gón így értelmezzék — elfe­ledkezve még az udvariasság­ról is. A járási székhely nagy for­galmú üzletében — ahol a .csomagoláshoz szükséges pa­pírmennyiség adva van — a felvágott kenyeret a higiénia érdekében is csomagolni kel­lene. Figyelmesség és a kor­szerű kereskedelem kérdése csupán. Ehhez külön engedély és rendelet nem szükséges... Lopott sonka a teherautón Mintegy kétezer forint ér­tékű húsárut akart kicsem­pészni munkahelyéről, a Ka­posvári Húskombinátból Szi- ládi Lajos és Sziládi Mihály. A sonkát és szalumat szállító tehergépkocsit a porta ellen­őrizte, és a lopást leleplez­ték. Társadalmi tulajdon sérel­mére elkövetett lopás miatt a Kaposvári Járásbíróság Szi­ládi Lajost háromévi szabad­ságvesztésre és ötszáz forint pénzbüntetősre ítélte, Sziládi Mihály büntetése: háromévi felfüggesztett szabadságvesz­tés és ötszáz forint pénzbün­tetés. Jelentkezzenek a károsultak! Kihasználják a jo időt Még a negyedik negyedév­ben is jelentős építő és javító i.. inkát végez a Somogy me­gyei Útépítő Vállalat. A nap­sütéses, hosszú ősz kedvez a tervezett munkák befejezésé­nek. Folyamatosan- kerül át­adásra a Vörös Hadsereg utcai négymillió forintos csatorna. Somogyzsitfán és Kercselige- ten elkészült a bekötő út, most pedig a somogyszili tsz ma. jorjában végeznek útalapozást. Hátráltatja viszont a mun­kájukat az országosan ismert cementhlány. A kétezer ton­nás rendelés helyett csupán kétszáz tonnát kapott a vál­lalat. Ennek ellenére jó ütem­ben halad az útépítés. A gyá­raktól sikerült kisebb meny- nyiségű cementet beszerezni, így az ötvöskónyiban és a Ferenc-telepen tervezett út is elkészülhet. Öt-hat millió forint értékű munka húzódik át a jövő év­re, amit 1970 első felében fe-r jeznek majd be. Postánkból Kinek jár a kézbesítési díj ? Elek József marcali nyugdí­jastól hozott levelet a posta, s bár a levélnek adott cím jogi kérdésre utal, csupán egy érthetetlen intézkedés ellen emel szót. Arról panaszkodik, hogy Marcaliban a Szőlőhegyen rendszertelen a kézbesítés, fő­leg a nyugdíjfizetések napján. Előfordul, hogy a kézbesítőnél elfogy a pénz, mire levélírónk portájához érkezik. Ugyanis tízezer forintnál többet nem tarthat magánál. Ilyenkor a környékbeli nyugdíjasok le­mennek a postára, és szemé­lyesen veszik át nyugdíjukat. »Október 22-én — írja Elek József — szabadnapos volt a kézbesítő, így szokás szerint én mentem el a postára, ahol ki is fizették a nyugdíjamat, de le­vontak négy forintot kézbesí­tési díj címén. Csodálkoztam, de a posta dolgozója meg­nyugtatott, hogy augusztus el­seje óta ez így szokás. Korábban, amikor házhoz hozták a nyugdíjat, egyetlen fillér sem hiányzott az ösz- szegből, semmiféle kézbesítési díjat nem vontak le. De ak­kor, amikor személyesen men­tem érte, lefogtak négy forin­tot. Véleményem szerint a postának meg kellene köszön­nie, hogy a címzett személye­sen veszi fel a küldeményt, nem még azzal sújtani, hogy levonják a kézbesítési dijat belőle. Szeretném tudni, hogy mi­lyen rendelet szabályozza a kézbesítési díjat, akkor, ami­kor szó sincs kézbesítésről?« Rendőrkézen a veszedelmes csaló Többszörösen büntetett elő­életű férfit tartóztatott le a rendőrség: Szabó János (gúny­neve Tolmács Jancsi) harminc­hat éves, volt kaposvári (Kos­suth tér 5.) lakost. Szabó János ez év júniusá­tól az ország különböző ré­szein sorozatos csalásokat kö­vetett el. Orosz tolmácsnak, el­hárító tisztnek adta ki magát, és elromlott gépkocsija gyors megjavítására, más esetben a kocsiban maradt felöltőjére hivatkozva kisebb-nagyobb Helyreállították a leégett üzemrészt Mind a mai napig nem sike­rült megállapítani, mi okozta a tüzet augusztusban a siófoki kenyérgyár süteményes üzem­részében. A tűz következtében viszont értékes berendezések rongá­lódtak meg, többek között az import (olasz gyártmányú) olajtüzelésű égőfejek is. A kemencék helyreállításá­hoz kőműves munkára is szük­ség volt. De tulajdonképpen semmi nem pusztult el telje­sen, csak erősen megrongáló­dott a gépek egy része. Az üzemrészt, amelynek ká­ra körülbelül 470 000 forintot tett ki, azóta helyreállítottak. A munkákat a budapesti Élel­miszeripari Berendezés- és Gépgyártó Vállalat végezte, a siófoki kenyérgyár dolgozóinak segítségével. Az üzemrész helyreállítása után ismét folyamatosan ter­mel a süteményes üzem, s így a legkisebb fennakadás sincs a környék pékáru-ellátásában. összegeket vett föl. Kőfaragó kisiparosokat keresett föl az­zal, hogy elhelyezkedik náluk és tőlük kölcsönöket is kért. Egyedülálló nőkkel tartott kapcsolatot, akik kitartották, mivel Szabó házasságot ígért nekik. A rendőrség felhívja mind­azokat, akiket Szabó János az ismertetett, vagy más egyéb módszerekkel megkárosított — ha eddig ezt elmulasztották —, személyesen vagy írásban te­gyenek panaszt a Nagyatádi Járási Rendőrkapitányságon. .Gyapjúsült” Az állatok gyapja tiszta állapotban csaknem 100 százalék fehérjét tartal­maz. Nincs kizárva, hogy idővel élelmiszert készíte­nek a gyapjúból, nemrég ugyanis felfedezték az »■aranygyapjú" ehető, ros­tos fehérjévé való vegyi átalakításának módját. Egyelőre az új »gyapjú­sültet" még csak a labora­tóriumi patkányok fo­gyasztják. Az orkán és a lusta diákok Milyen összefüggés lehet a fenti fogalmak között? Az amerikai kutatók szerint á legközvetlenebb. Ismeretes, hogy a viharok, az orkánok és a földren­gések igen alacsony frek­venciájú mírahang-hullá- mokat keltenek, amelyek nyomasztóan hatnak az emberre. Megállapítottak, hogy ha valahol orkán dühöng vagy vulkanikus kitörés van. a környéken hirtelen magasra szökik az autóbal­esetek és a diákok körében a lógások száma. Elismerés vagy dorgálás? A férj munkából haza­térve így szól a feleségé­hez’ — Ma reggel olyan erős kávét főztél, hogy egész nap le sem hunytam a sze­mem! Mai idők Az egyik spanyol ven­déglőben kizárólag a volt orosz arisztokrácia képvi­selőiből kerül ki a sze­mélyzet. Egyszer Fülöp herceg felkereste a ven­déglőt. Amikor a titkára látta, hogy a helyiség zsú­folásig megtelt, megkér­dezte a pincértől: — Akadna itt még egy hely a herceg számára? A pincér komolyan vála­szolt: — Sajnos, már kopmlett a személyzetünk! Borravaló Az autótulajdonos így szól a szerelőhöz: adnék néhány forint borravalót, de csak egy százasom van. — Sebaj — válaszolja a szerelő —, akadnak, akik még ennyit sem adnak. Női dolgok — Gyönyörű ősz haja van a férjednek. — Azt is csak nekem köszönheti! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk» vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József.

Next

/
Thumbnails
Contents