Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-14 / 264. szám
'^APOS^V fILAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJ ETERI Ara: 80 fillér I Somogyi Néplap MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV. évfolyam, 264. szám 1969. november 14., péntek KÖZEL-KELET Izraeli légitámadás Tel-Aviv A Tel-Aviv-i katonai szó- v vő közölte, hogy az izraeli bombázók csütörtökön délután 30 perces támadást intéztek a Szuezi-csatoma déli szektorában egyiptomi célpontok ellen. Károkról a szóvivő nem tett említést. öt napon belül negyedik ülését tartotta csütörtökön az izraeli kormány. Megfigyelők tudni vélik, hogy a tanácskozás egyetlen napirendi pontja az arab gerilla-támadások elleni hatékony védekezés kérdése volt. (MTI) Folytatódtak a megbeszélések Losonczi Pál látogatása Agrában Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, felesége és kíséretének tagjai, csütörtökön indiai különgépen Agrába, a nagy-mogul dinasztia egykori székhelyére repültek. A mintegy harminc perces repülőút után a magyar vendégek gépkocsin folytatták ‘útjukat. Az Agra-erőd több mint háromszáz érvvel ezelőtt épült, mintegy öt és fél kilométer kerületű falai húsz méternél is magasabbak. Egy részre vörös homokkőből, más része fehér márványból épült. A magyar vendégek hosszan Az Egyesült Államok katonai megszállást tart fenn Dél-Koreában Csatorday Károly felszólalása az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának koreai vitájában felszólalt Csatorday Károly, hazáink állandó ENSZ-képvi- selője. A magyar küldött követelte a külföldi megszálló csapatok azonnali kivonását, és az állítólag Korea egyesítésével foglalkozó "ENSZ-bi- zottság« megszüntetését. A magyar küldött kiemelte'. Dél-Koreában az ENSZ zászlajának felhasználásával, de a világszervezet tényleges akarata ellenére az Egyesült Államok katonai megszállást tart fenn. ».Az amerikai expedíciói hadsereg Dél-Koreában az ENSZ-től szervezetileg függetlenül, az ENSZ ellenőrzése nél- Uü, s alapokmányával ellentétes módon tevékenykedik, kizárólag a Pentagon irányítja« — mondotta. Csatorday Károly követelte, fosszák meg az amerikai megszálló erőket Dél- Koreában az ENSZ nevének használatától, s foglaljanak állást amellett, hogy a megszálló erőket hat hónapon belül ki kell vonni az országból. A magyar küldött egyúttal javasolta, haladéktalanul oszlassák fel az úgynevezett UNCURK-ot, a Korea állítóla. gos egyesítésével bizottságot, amely csak bizonyos hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok érdekeit szolgálja. elidőzték azon a tágas teraszon, amelyről a XVI. században Akbar császár fekete márvány tornyán ülve nézte a folyó partján egymásnak vadított elefántok párviadalát. Az erődből a helyi műem- lékbizottság és a város vezetői kíséretében a vendégek a világhírű Tadzs Mahal mauzóleumba mentek át. A Tadzs Mahalrol sokan megírták már, hogy a világ egyik legnevezetesebb műemléke. »Titánok által megtervezett és ékszerészek által kivitelezett márvány álom« — a költő, Rabindranath Tagore szavainak igazsá- .gát azonban csak akkor fogja fél a látogató, ha szemben áll a felhőtlen kék indiai ég hátteréből kiemelkedő, óriási mérete ellenére is kecses fehér márvány alkotással, amelyet Dzsehan sah építtetett elhunyt felesége emlékére. A látogatás végeztével Losonczi Pált megrohanták a helyi sajtó képviselői, és a magyar elnök a harminc-har- minöt fokos hőség, a tűző nap------------- fény ellenére is kimerítően váf oglalkozó laszolt a hozzá intézett kérdésekre, majd a magyar vendégek újabb harmincperces légi út után visszaérkeztek Delhibe. Délután folytatódtak a hivatalos megbeszélések. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes Fakhruddin Ali Ahned ipar. és bélikereskedelemügyi miniszterrel. Házi Vencel külügyminiszter-helyettes, Kos Péter nagykövet társaságában, először Kául külügyminiszterhelyettest kereste fel, majd fogadta őket Dines Szingh külügyminiszter. Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszter- helyettes Szatja Narajan Szin- ha tájékoztatás- és rádióügyi miniszterrel tárgyalt. Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes pedig Rao közoktatás- és ifjúságügyi miniszterrel és dr. Atma Rhammal, a tudományos és ipari kutató tanács elnökével folytatott megbeszélést Megkezdődött a munka a közös közlemény szövegezésén is. Este Koós Péter, a Magyar Népköztársaság delhi nagykövete, adott fogadást amelyen megjelent V. Giri indiai elnök, Indira Gandhi miniszterelnök és a kormány több tagja. Losonczi Pál itt találkozott a magyar kolónia tagjaival. Ma reggel Losonczi Pál és kísérete tovább utazik Bom- Sayba. (MTI) Prágában befejeződött a nemzeti bizottságok kommunistáinak tanácskozása A csehszlovák fővárosban véget ért a nemzeti bizottságok, az államhatalom helyi szerved kommunistáinak kétnapos országos tanácskozása. A részvevők által elfogadott határozat elemzi az elmúlt időszak eseményeit, a jobboldali és szocialistaellenas erők térnyerésének körülményeit, majd megállapítja, hogy a szocialista országok katonai akciója az internacionalizmus megnyilvánulása volt. A tanácskozás utolsó napján az ülésen megjelent Gustav Husák, a CSKP KB első titkára, és üdvözölte a küldötteket. Méltatta a nemzeti bizottságok kommunistáinak helytállását az elmúlt időszak nehéz viszonyai között. A párt első titkára a jelenlegi politikai helyzetről a többi között kijelentette: Országos tanácskozás a kereskedelem jövő évi feladatairól A Belkereskedelmi Minisztérium a megyei tanácsok elnökhelyetteseinek és kereskedelmi osztályvezetőinek részvételével csütörtökön országos értekezletet tartott a Gellert Szállóban. Szurdi István belkereskedelmi miniszter beszámolójában az idei áruforgalom fejlődésével, jellegzetességeivel és a jövő évi ellátás szempontjából legfontosabb kereskedelempolitikai feladatokkal foglalkozott. Az. idén a kiskereskedelmi forgalom — tartva az eddigi ütemet — körülbelül tíz százalékkal nő. A vendéglátás forgalma a tavalyi minimális növekedéssel szemben eddig több mint 10 százalékkal emelkedett. Élelmiszerekből 10—11 százalékkal, ruházati cikkekből 9—10 százalékkal vásárolt többet a lakosság, mint tavaly. Figyelemre méltó, hogy a szövetkezeti kiskereskedelem forgalma az államiénál gyorsabb ütemben, mintegy 12 százalékkal növekszik. A lakosság általános áruellátása ebben az évben a szokásosnál egyenetlenebb, területenként, főbb árucsoportonként és időszakonként eltérőbb volt. A kiskereskedelem árszínvonala egészében körülbelül másfél százalékkal növekedett: ebben szerepet játszott az idénycikkek magas ára, de növekedett a ruházati cikkek ára is. A jövő évre megvan a lehetősége annak, hogy a kiskereskedelmi forgalom az ideihez hasonló ütemben növekedjék. A minisztérium megítélése szerint fokozódik a kereslet az iparilag feldolgozott élelmiszerek, az élvezeti cikkek, a déligyümölcsök és a vendéglátás szolgáltatásai iránt; nagyobb forgalom várira tó a tar. tós fogyasztási cikkekből. Ezért kívánatos, hogy a vállalatok és a szövetkezetek elsősorban az iparcikk-szakmákban növeljék készleteiket. Nagy jelentőségű a GB-nak az a határozata, amely megváltoztatja a kereskedelmi vállalatok tevékenységét befolyásoló szabályozók egyes elemeit. A szabályozók módosítása azt szolgálja, hogy a kereskedelmi vállalatok, a szövetkezetek anyagilag is érdekeltebbek legyenek az ellátás javításában. A Magyar Nemzeti Bank már az idén a bolti kiskereskedelmi vállalatoknak, a szövetkezeteknek rövid lejáratú forgóeszköz-hitelt ad minden megkötöttség nélkül. Jövőre szükség szerint egyes nagykereskedelmi, főleg ruházati és vasműszaki vállalatokra is kiterjesztik a kedvezményezett hitelezési gyakorlatot. Az új gazdasági szabályozók kedvezőbb feltételeket teremtenek a kereskedelmi készletek optimális növelésére. A beszámolót kérdések követték, amelyre a miniszter válaszolt. (MTI) — Az új pártvezetés tevékenységének néhány hónapja alatt jelentős sikert könyvelhet el áprilisban vállalt kötelezettségének teljesítésében. Nevezetesen aibban, hogy kivezeti a pártot és államot a válságból. Kijutottunk elszigeteltségünkből és nehéz nemzetközi politikai helyzetünkből, helyreállítottuk normális elvtársi és baráti kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a többi testvérországgal. A kapcsolatok helyreállítása szavatolja hazánk külső biztonságát, s lehetővé teszi, hogy áttérjünk belső problémáink megoldására. — Bizonyos eredményeket értünk el a párt- és állami stabilizáció területén is. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy egyes csoportok ma már nem vetemednek renedbontásra városainkban, hanem elsősorban abban, hogy a munkahelyeken munkával, az iskolákban pedig tanulással kezdenek foglalkozni. A termelést megbénító meddő radikalizmus kénytelen megíhátrálni. A normalizációs folyamatot megvalósítjuk a tömegszervezetekben, a szakszervezetekben és az ifjúsági mozgalomban is. Jelenleg minden erőfeszítésiünket arra összpontosítjuk, hogy rendet teremtsünk a gazdaságban, a közellátásban — mondotta Husák. Befejezésül az államhatalom helyi szerveinek feladatairól szólva megállapította, hogy a nemzeti bizottságok arra hivatottak, hogy megteremtsék a kapcsolatot a dolgozó lakosság, valamint a párt és az állam politikája között. (MTI) Uj üzem Balatonlelién Üj üzemet avattak tegnap Balatonlelién. A budapesti Híradástechnikai Ktsz hárommillió forintos költséggel alakította át a Somogy—Zala megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat volt raktárát, s itt rendezne be a televíziós szervizműszerek tápegységeit gyártó üzemét. A ktsz-nek ez az első vidéki üzeme, s itt évente tíz- nvllió forint értékű árut termelnek. kétszáz munkást foglalkoztató üzemet. Mint mondották, létrehozását a kooperáció megteremtése tette szükségessé. A ktsz televíziós szervizműszereket, ipari tv-berendezéseket és tv-stúdió berendezések egyes részeit gyártja. Évi 180 milliós termelési értékét csak úgy tudja elérni, ha alkatrészekből zavartalan az ellátás. És mi lesz a balatonlellei izem jövője? Erről Tagányi György, a beruházási osztály Az üzemavató részvevői voltak az első munkanap szem« tanúi. A tegnapi avatáson részt vett Nemes János, a Fonyódi Járási Pártbizottság első titkára és Szokola Károlyné dr., a járási tanács vb-titkára, országgyűlési képviselő, Cser Sándor, a megyei pártbizottság ipari osztályának munkatársa és Tihanyi Zoltán bankigazgató. Tamás Endre, a ktsz elnöke és Császár Ferenc főkönyvelő mutatta be a vendégeknek a jövő év végére már vezetője lapunk munkatársának elmondotta, hogy még az idén hozzálátnak egy 1400 négyzetméter alapterületű, új csarnok építéséhez. A több mint tízmillió forintos beruházás megvalósítását a járási tanács is segíti: kisajátítással telket biztosít a szövetkezetnek. Az épületet is — amelyikben most indult meg a termelés — a járási tanács segítésével kapta meg a kisz. A présgépeken a transzformátor lemezei készülnek. Fogadás Moszkvában a török köztársasági elnök tiszteletére A Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége és a szovjet kormány csütörtökön ebédet adott Cevdet Sunay török köz- társasági elnök tiszteletére. Szovjet részről az ebéden részt vett Alekszej Koszigin, Kirill Mazurov, Nyikolaj Pod- gornij, Dmitrij Poljanszkij, Borisz Po-nomgrjov és más hivatalos személyiségek. Török részről az ebéden jelen volt Cevdet Sunay és felesége, valamint az elnök kísérete, és Fnat Bajramogln, Törökország moszkvai nagykövete. Nyikolaj Podgornjj, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke az ebéden elmondott pohárköszöntőjében megelégedéssel állapította meg, hogy »kedvező irányban fejlődnek- a Szovjetunió és Törökország kapcsolatai. Eredményesen alakulnak a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok, és haladás mutatkozik a politikai kapcsolatok terén is. A török államfő első látogatását a Szovjetunióban Nyikolaj Podgomij a szovjet—török kapcsolatok fontos eseményének nevezte. »A Szovjetunió és a Török Köztársaság között hosszú szárazföldi határ húzódik, amely a béke, a nyugalom és a kölcsönös együttműködés határa kell, hogy maradjon. A Fekete-tenger vizei mossák a Szovjetunió és Törökország partjait. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a tenger nem szétválasztja, hanem összekapcsolja a szomszédos országainkat:« — mondotta Podgomij. (MTH