Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-27 / 275. szám
VITA TERVSZERŰBBEN Érdeklődéssel olvastam a Somogyi Néplap október 19-i számának vitaindító közleményét. Magam is azt tartom, hogy ez a témakör napjaink egyik legfontosabb és egyben sokat vitatott kérdése. Világszerte hangsúlyozzák, hogy ma már egyre inkább elengedhetetlen feltétele a termelés további fejlesztésének a tudomány alkalmazása. A mi mezőgazdaságunk is elérkezett oda, hogy szükségszerűen egyre inkább alkalmazni kell a tudomány eredményeit, mert ellenkező esetben a fejlődésben lemarad, és nem tud lépést tartani a világviszonylatban egyre inkább kialakuló versenyben. A tudomány alkalmazásának a mezőgazdaságban talán legfontosabb tényezője az, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetői felismerjék, igényeljék és alkalmazni tudják a tudomány eredményeit. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a mezőgadzaság minden ágazatában és minden szintjén a korszerűen képzett szakember. Ügy gondolom, nem lesz érdektelen, ha áttekintjük röviden a szakemberképzésünk jelenlegi szerkezetét. Á felső vezetést (igazgató, főagronó- mus, főkönyvelő stb.) egyetemet végzett és általában sokoldalúan képzett szakembereknek kell ellátniuk. Ez az igény országosan, de különösen megyénkben jelenleg még sajnos távolról sincs kielégítve. Az okokat vizsgálva feltétlenül utalni kell arra, hogy az igények kielégítéséhez megfelelő üzemnagyság és korszerű munkaszervezés szükséges. Véleményem szerint az ilyen ’rányú szükséglet a legalább 5—10 ezer hold nagyságú üzemekben vetődik fel elsősorban. Az egy-kétezer holdas gazdaságoknál nyilvánvalóan más a követelmény. Nem helyes tehát az a helyzetfölmérés, amely az üzemnagyságtól és belterjességtől függetlenül egyformán igényli a kis- és nagyüzemekben az egyetemet végzett szakembert! Az ágazatvezetők vagy telepvezetők a termelést közvetlenül irányítják. Képzésük a felsőfokú technikumokban történik. Itt is meg kell találni az arányt a szakemberigény és az ellátás között. A jól képzett szakember elsősorban a megfelelő nagyságú, szakosított üzemekben nélkülözhetetlen. A brigádvezetők képzési szintje a mezőgazdasági technikum vagy szakközépiskola. A jelenleg alkalmazott brigádveze- tők nagy részének nincs meg a szükséges képzettsége. Véleményem szerint még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy e kívánatos szakképesítéssel minden brigádvezető rendelkezzék. Újabban egyre jobban kiépül a mezőgazdaságban is a szervezett szakmunkásképzés A problémát itt abban látom, hogy egyrészt nem minden kiképzett szakmunkás helyezkedik el a megfelelő munkakörben, másrészt azonban sok szakmunkást igénylő munkakörben dolgozik képesítés nélküli munkaerő. A vitaindító cikk joggal hívja fel a figyelmet arra, hogy koránt sincs rendben minden a szakemberellátás területén. Mi legyen tehát a teendő? Véleményem szerint nagy türelemre, de ugyanakkor következetességre is szükség van! Sokszor elmondjuk azt, hogy mezőgazdasági nagyüzemeink egy részében jelenleg még kisüzemi módszerekkel dolgoznak. Főként ott jelentkezik ez, ahol vezető állásban minden képesítés nélkül parasztember dolgozik — aki esetleg a mérsékeltebb igényeknek jól meg is felel. Vajon helyes lenne ezeket a termelőszövetkezeti mozgalomért sokat tett embereket beosztásukból eltávolítani, ha egyébként becsületesen dolgoznak és az üzem továbbfejlesztését az adott körülmények között szakképzettségük hiánya még nem gátolja? Én azt hiszem, erre a kérdésre egyértelműen nemmel kell válaszolnunk. Viszont nagyon következetesnek kell lennünk ott, ahol a mezőgazdasági üzem már rálépett a korszerű nagyüzemi • módszerek alkalmazásának útjára. Itt bizony már nagyon megbosszulja magát a nem megfelelő képesítéssel rendelkező vezető alkalmazása. Természetesen nem szabad megengedni azt sem, hogy például az üzem növényvédelmét képesítés nélküli brigádvezető irányítsa. A megfelelő szakképzettséggel rendelkező vezetők és szakemberek beállítása az új, korszerű eljárások vagy telepek beindításakor elengedhetetlenül szükséges. Abban a tehénistállóban viszont, ahol minden munka hagyományosan, kézzel történik, magam is fölöslegesnek látom a szakmain - kás beállítását. Különösen akkor jelentkezik az ellentmondás, ha a szakmunkás ugyanazért a munkáért — amit esetleg rosszabbul végez el, mint a képesítéssel nem rendelkező társa —. nagyobb fizetést kap csupán azért, mert ilyen képesítése van. Az alapvető feladatot abban látom, hogy a szakemberekkel való gazdálkodást tegyük tervszerűbbé. Az üzemfejlesztési tervek szerves része legyen a tervszerű szakemberellátás is. Úgy vélem, a tervszerűségnek már a fiatalok iskolába küldésével kell kezdődnie. »Termelje ki-« a saját vezetőgárdájá'- minden termelőszövetkezet! Ehhez az szükséges, hogy többet áldozzanak ösztöndíjak létesítésére. a fiatal szakemberek nevelésére. Sok üzem ma még abban l^tja a megoldást, hogy máshonnan »csábít el« idősebb, jó hírű, nagyüzem' gyakorlattal rendelkező szakembereket. Pedig ez az út nem járható sokáig! A szakemberek számára a továbbképzés nélkülözhetetlen. A szakoktatás megszervezése országos, illetve megyei szervek feladata, az azonban már az üzemektől függ, hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel. Sajnos, a szervezett továbbképzés a köztudatban még nem kapta meg a fontosságát megillető helyet. Az előbbiekben a teljességre törekvés igénye nélkül néhány általam fontosnak vélt kérdést vetettem föl szakember-ellátásunkkal kapcsolatosan. Talán néhány olyan gondolat is volt ezek között, amely nem tükrözi teljességégében a hivatalos álláspontokat. Úgy gondolom azonban, hogy ilyen alkalmakkor — lévén vitáról szó —, elsősorban az egyéni véleményeknek kell kifejezésre jutniuk. És ha a fölvetett kérdések egyike-má- sika újabb gondolatokat ébreszt ennek az igen fontos témának a megoldásában, akkor bizonyára ez a hozzászólás is elérte célját. Dr. Guba Sándor igazgató, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, Kaposvár Négyezer ajtót készítenek Négyféle méretben készítenek ajtókat a Nagybajomi Vegyesipari Ktsz asztalosrészlegénél. Eddig 2600 darabot értékesítettek a veszprémi TÜZÉP-néL A jövő évre 4000 ajtóra van megrendelésük. Munkásőrnek lenni felelősségteljes pártmegbízatás! partszervezeteink EGY RÉSZE erre csak akkor gondol, amikor az üzem vagy hivatal valamelyik kommunistáját a munkásőrségbe javasolja. Nem feledkeznek meg arról, hogy figyelmeztessék a megbízatás fontosságára, arra, hogy annak becsülettel tegyen eleget. Ritkább eset viszont, hogy e felelősségteljes pártmegbízatás teljesítéséről olyan körülmények között beszélgessenek, ahol már a külsőségek is bizonyítják: a pártszervezet, az üzem vagy hivatal gazdasági vezetői méltóképpen értékelik munkásőreik tevékenységét. Rendszerint csak az alapszervezetek taggyűlésein kerül ez szóba, más fontos feladatokkal együtt. Ezért lehet helyesléssel fogadni a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat párt- szervezetének, gazdasági vezetőinek kezdeményezését. A napokban tanácskozásra hívtak meg a vállalatnál dolgozó munkásőröket, akik a kaposvári, a fonyódi és a siófoki századaknál teljesítenek szolgálatot. A legtöbb gyár kapuján évek óta kint függ a tábla: »AZONNAL FELVESZÜNK segédmunkásokat, betanított munkásokat, esztergályosokat, gépírónőket, gépkocsivezetőket.« A szakmák gyáradként és időeteakonként változhatnak, de azért a segédmunkáshiány jelzése és legalább fél tucatnyi mesterség felsorolása rendszerint megtalálható minden főbejáratnál. »Van bőven munkaalkalom« — konstatálják a munkások a gyámegyedefcben végighaladva. A szemfülesebbek körül is néznek a szomszédos üzemekben, s alkudoznak a bérekről, a feltételekről mindenféle kötelezettség nélkül. S ha az első kedvező ajánlatra nem is állnak mindjárt tovább, azért gyakran rátartib- bak, követelőzőbbek lesznek régi munkahelyükön. A vezetők pedig bizonytalanok lesznek: ígérgetnek, magyarázkodnak és feltétlenül óvakodnak a határozott fegyelmezéstől. Fuvoládnak, mint a mesebeli pásztor, nehogy szétszéledjen a nyáj. Hogy ezek a munkásfelvételt kürtölő táblák, az újságok oldalnyi álláshirdetései enyhén szólva nem segítik a szocialista munkafegyelem és morál, a helyes vezetői stílus kialakulását, az abban a néhány üzemben vált nyilvánvalóvá, amelyben legutóbb létszámzárlatot rendeltek el. (Ennek a létszámstopnak a lényege: bárki kiléphet a gyárból, új munkást Bem vesznek föl.) A munkásoGyárkapu — nélkül kát, alkalmazottakat hívogató tábla eltávolítása a főbejárattól — mintha a cégjelzést vagy az egész gyárat kicserélték volna — többeknek szemet szúrt, s hamarosan szóbeszéd tárgya lett. »Valami úgy látszák, elkezdődött. .Vajon mi történt, hogyan lesz ezután?« A vezetők pedig türelmesen elmagyarázták a létszámzárlat okait. Menjen, aki menni akar, senkit nem tartanak vissza kötéllel. De helyükbe nem vesznek föl új embereket. A régi törzsgárdatagokat kívánják anyagilag is, erkölcsileg is jobban megbecsülni. Rájuk építve, az anyagi ösztönzést javítva a meglévő erőkkel oldják meg a növekvő feladatokat. Ez a népgazdaság érdeke. Jövőre pedig a vállalatokat is a takarékos létszámgazdálkodásra serkentik majd a módosuló szabályozó eszközék. Mivel jövőre nem akarnak létszámfölösleget és gyakran kínos hercehurcával járó felmondásokat, ezért már most abbahagyták a munkáscsábítást és -felvételt az említett néhány gyárban. Elkezdték a gyárok belüli munkanélküliség felszámolását, a munkaerő belső átcsoportosítását, a rugalmas ösztönzési módszerek kialakítását. A dolgozók túlnyomó többségének helyeslésével találkozott ez az intézkedés. Mert igazságérzetüket bántotta, hogy az új embereknek, akik csak ismerkedtek a munkával, a helyi viszonyokkal, annyit vagy többet űzettek, mint a régieknek. Azt ma még kevesen érzékelik, hogy jövőre, az új szabályozók hatására egyszeriben terhes lesz a létszámfölösleg, s ha nem készülnek rá időben, az elbocsátás, az áthelyezés sok embert kellemetlenül érinthet. Dehát a vezetés lényegi része az előrelátás, a jövő feladataival is számoló tervszerűség. S aligha van erre nagyobb szükség máshol, mint az emberekkel való gazdálkodásban. Sajnos ez a tervszerűség ma még nem jellemző. A legtöbb gyár főbejáratánál kint függ a munkaerőt csábító tábla ahelyett, hogy a belső frontokat, sorokat rendeznék. Ott is, ahol a termelés már tavaly is. az idén is csökkent, s jövőre és azután sem várható nagyobb fellendülés. Ügy tűnik, mintha sok vezető a vállalat hírét- rangját nem színvonalas munkával, jó gazdálkodással, egyebek közt a munka termelékenységének emelésével, hanem a nagy létszámmal kívánná megalapozni. Vagy talán a vállalatvezetés feladatának tekintik az ország munkaképes lakosságának teljes foglalkoztatását? Holott ez a párt és a kormány politikájának feladata, a vállalaté pedig az ésszerű, hatékony gazdálkodás. A munkaerőáramlás bizonyos mértékig persze elkerülhetetlen, sőt, szükséges és kívánatos. Szeretnénk például, ha a nagy fejlődés előtt álló, gazdaságosan dolgozó gyárakba áramolna a munkaerő a visszafejlődő, a korszerűtlen üzemekből. De pillanatnyilag ez utóbbiak is fölvételt hirdetnek, s az indokolatlan munkaerő-kereslettel pedig a valóságos szükségletek kielégítését is megakadályozzák. Másrészt az aránytalanul nagy munkaerő- vándorlással rendkívüli népgazdaság! és vállalati kárt okoznak. Minden ki-belépés néhány napos kiesés a munkából, de ennél is több veszteséget okoz az új munka begyakorlása, a helyi ismeretek megszerzése. Arról nem is szólva, hogy ha a gyárak átjáróházak, képtelenség fegyelmet, rendet, szervezettséget követelni. E zért érdemel ügyeimet a néhány tábla nélküli gyárkapu. A helyi létszámzárlat a vezetés holnapi gondjait enyhíti, a belső munkanélküliséget számolja fel. Kovács József — Előzőleg örömmel győződtünk meg a parancsnokoktól kapott tájékoztatás alapján arról, hogy kivétel nélkül becsülettel eleget tesznek pártmegbízatásuknak, s alig van már közöttük, aki ne kapott volna kiváló munkásőri jelvényt vagy más kitüntetést, elismerést. Örömmel tapasztaljuk, hogy szakmai téren is példát mutatnak társaik előtt, s részt vállalnak az egyéb társadalmi, közéleti tevékenységiben is. Valenta Ferenc, Nagy János, Mészáros Ferenc, Molnár János, Pfeifer József és a többiek munkahelyükön is példát mutatnak — szólt elismeréssel Ínke Sándor igazgató, amikor a vállalat vezetősége nevében köszöntötte a munkásőröket és jutalmakat adott át nekik. Ezt a találkozót használta fel arra is, hogy kérje a munkásőrök segítségét a fegyelem megszilárdításában, a társadalmi tulajdon védelmeiben, a vállalat gazdasági eredményének növelésében. LÁTTÁM, VALAMENNYI munkasörnek jól estek az igazgató elismerő, köszönő, segítséget kérő szavait. Ugyanígy fogadták Sáfrány Attilának, a pártszervezet csúcsvezetősége titkárának és Böröcz Ferenc szb-titkárnak dicsérő szavait is. E vállalatnál nemcsak ebben jut kifejezésre, hogy megbecsülik, elismerik a munkásőrök áldozatvállalását. A kollektív szerződés alapján éppen úgy szabadság és vele pénzjutalom jár a kiváló munkásőri kitüntetésért, mint a vállalati kiváló dolgozó címért — Munkásőreink önként, ellenszolgáltatás nélkül vállalják e fontos pártmegbízatásukat az elismerés nekik is, mint mindén embernek, jólesik — mondotta Vass Gyula, a munkásőrség megyei parancsnokának helyettese. Erről beszélt Szabó András, a kaposvári század parancsnoka is, amikor a munkásőrség nevében köszönetét mondott a vállalat vezetőinek, pártszervezetének. Már másutt is tapasztalni hasonló törekvést, amelyet a Tanácsi Építőipari Vállalat pártszervezete, gazdasási vezetői kezdeményeztek. Néhány vállalat jelezte, hogy ugyanilyen módon kívánja összehívni munkásőreit, s tanácskozni velük e pártmegbízatásukról és a vállalati feladatokról. Az erdőgazdaságnál dolgozó egyik munkásőrt — Zákány Tibor kerületvezető erdészt — a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. Az ünnepségen a gazdaság képviselője is megjelent, és átadta a vezetőség jutalmát. Munkásőreink 1 önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül végzik felelősségteljes pártmegbízatásukat. Nemegyszer éjszaka, ünnepen, vagy éppen szabad szombaton lépnek szolgálatba, vesznek részt gyakorlaton. Legkevesebb, , amit megérdemelnék, hogy a vállalatok, intézmények vezetői a pártmegbízatás teljesítését méltóképpen értékeljék. ENNEK EREDMÉNYE NEM LEHET MAS, mint amit a Tanácsi Építőipari Vállalatnál tapasztaltunk. Valenta Ferenc munkásőr a következőiket mondotta társai nevében: — Eddig is azon iparkodtunk, hogy a szolgálatban és a munahelyünkön is becsülettel ellássuk feladatunkat. Most még inkább erre sarkall bennünket ez az elismerés, az a tudat, hogy számítanak a munkánkra ... Sz. L, Negyvennyolc év az üzletben Bánhegyi Ferenc boltvezető 48 éve áll a pult mögött. Most tölti be a 60. esztendejét, s a lengyeltóti szövetkezet ruházati boltjában dolgozik. 12 éves korában már a tabi Hangya Szövetkezetnél volt eladó. — Bizony nem nyolc órát dolgoztunk, hanem sokszor 12 —15 óra munka után mentünk pihenni. Vásárokra jártunk, nem volt megállás. 1939-ben a szabási Hangya Szövetkezet boltjának vezetését bízták rám. Megszerettem a szövetkezetét. 1946-ban vettem át a lengyeltóti Hangyabolt vezetését, Csaknem üres volt az üzlet. 23 év óta dolgozom azóta ebben a boltban. Ma 7 millió forint a forgalom évente. A szövetkezet vezetői megbecsülnek. Eddig 18 kereskedőt neveltem. Jó érzés azt látni, hogy a kereskedővé érett fiatalok helyt állnak az életben. A legboldogabb akkor volt, amikor az országos kitüntetésekét, a Kiváló földművesszövetkezeti dolgozó és a Belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetéseket tűzték a mellére. Eddig' a vallomás. A szavak, a mondatok mögött egv élet, 48 munkás esztendő. O. Z. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. november 27.
