Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
Radnóti Miklós: A LA RECHERCHE... szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek! Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján7 hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot Utalt a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból? Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltűnt drága barátok, verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje. Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben, U harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek, s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben, mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban. Volt, ahová lepécsételt marhakocsikban utaztak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön, S volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, — • most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben. S volt ahová... mindegy. Hova tűntek a bölcs borozások? szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek, és szaporodtak a ráncok szépmosolyú fiatal nők ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér- léptű leányok a háború hallgatag évei közben. Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztál? és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? hangjuk hallja szívem, kezem őrzi kezük szorítását, művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, s mérem (néma fogoly), — jajjal teli Szerbia ormán. Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. — ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és beleisznak majd poharunkba , kik eltemetetlen, távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak. Lager Heidenau, 1944. augusztus 17. SEM mm,SEM VÜRäZSLAT «Gyors nemzetek öldösik egymást, * mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek.-« Ezeréves nemzeti történelmünk legszomorúbb esztendeje volt az 1944-es. Háború, embertelenség, öldöklés. Erről írja a költő: «■Oly korban éltem én a földön, mikor az ember figy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek.-« Erre a korra felel csodálatosan tiszta ritmikájú és tiszta erkölcsű Verseivel, s hibátlan emberi tartásával — Radnóti Miklós. Különböző felmérések tanúsága szerint ő a legkedvesebb költője a mai fiataloknak. Verseit, gondolatait naponta ismételjük, szerelmünk rejtett csillagrendszerét, a fecskefészektől sötét ereszt, a könnyűléptű békét az ő szavaival idézzük, mint ahogy tőle tudjuk, hogy a megtöretett testet az álom, a szép szabadító oldja fel, s hogy a drót feszülése mögött jóhírt vár az ember, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a végét, a sűrű homályba bukót, a csodákat S azt is, hogy a lélek hosszát megjárt ember bíbor parázson, zuhanó lángok között hazavarázsolhatja magát a háborúba ájult Szerbia lágereiből — a búvó otthoni tájra, hol értik e hexametert is. Radnóti csodálatos dolgokra tanított meg bennünket Egy származása miatt halálra ítélt a »-hivatalos« Magyar- ország által lágerbe lökött 'fiatalembertől tanuljuk s ismételjük immár negyedszázada a haza és magyarságsze- reret legmegrendítőbb vallomását. Messzeringó gyermekkorunk világáról, szelíd tanyákról, gyárakról, bakterház- ról, áfcmyízű régi csókokról olvasunk, s arról, hogyha néha lábunkhoz térdepel egy-egy bokor, jó, hogy nevét is. virágát is tudjuk, s hogy egyáltalán mit jelent ez: itthon vagyok. 1844 lángoktól ölelt Magyarországa, a »-félelemtől bolyhos, honni éjszaka« történelemmé szelídült már, de Radnóti Miklós költői életműve emberségünk, magyarságunk részévé avatódott. »... Semmim se volt s nem is lesz immár sohsem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen: szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ újraépül, — s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam.. .* Sc. L Gyenes Zoltán: ÜZENET RADNÓTI MIKLÓSHOZ PETFÜKDÖI MUNKATÄBOR, 1944. OKTÖBEB gg. Súlyos, súlyos bánat nyomja a szívemet Míg halk éjszakákon egyre visszavárlak. Lesz-e foganatja költői szavadnak. Boldogabb korszaka meggyötört hazádnak? Mily csendesek lettünk, mióta elmentél; ,/ S hogy tombol a téboly, tobzódik a sátán. Nélküled ím oly erőtlenek vagyunk; Te egyedül őrködtél a pompéji vártám igéd még bennünk zeng, rímeid zsonganatk* Versed zenéjére enyhülnek a kínok, S Téged talán már a Léthe vize ringat, Illessze idegenben elnyeltek a sírok. Hol vagy és merre jársz? Mit se tudun^í rólad, Nem jön feleled hír a zord Szerbiából,„ Megtértél a békés eliziumi mezőkre Vagy csodának maradtál százezer halálból? Várjuk üzeneted, büszke híradásod, Hogy tollad továbbra az új szépségeket, rója, De ha elvitt volna az Öröklét árja; x Életműved, neved egy jobb nemzedék óvja* A munka táborban esténként tudtam .aludni. Egy hozzá gyakran olvadtuk Adyt. Jó- írott vera született meg ben zsef Attilát, Radnótit. Hallgatóink minden, barakkból voltak. Az egyik előolvasó én voltam. Egy estén, miikor már tudtuk, hogy századunkat is ki- vezénylik Németországba, állandóan Radnóti járt az EMLÉKEZÉS RADNÓTI MIKLÓSRA »Oly korban éRadnóti Miklós utolsó fénykepe. Vérbeli, igazi költő volt, aki az irodalmat mindig úgy tekintette, mint az örökké haladó életnek lendítőkerekét. Az eszményibb emberért, az igazabb társadalomért harcolt Száwel- lélekkel az irodalom felé vonzódik. A szegedi egyetemen tanárnak készül, de révbe, nyugalomba nem jut, állásba nem kierüL 1940-től minden évben behívják munkaszolgálatra. Sokáig Szerbiában a bori haláltáborban sínylődik. Mikor innen Németország felé menetelnek, 1944. november első napjaiban, egy falu szélén tarkón- lövik. Életvanala, költészete három pontot kötött össze: emberiséget, hazát, szerelmet Ezeknek élt, ezekért áldozta életét Már évekkel munkaszolgálatai előtt meglátta azt a nagy veszedelmet, ami az emberiséget a második világháborúval lenyegette. írásai ezért úgyszólván kezdettől fogva tiltakozást fejeznek ki a nemtelen törekvések és eszközök ellen, amelyekkel a háború érdekében a tömegek indulatait fel akarják korbácsolni. Művészi tudatossága politikai tudatossággal párosul. A szegényparasztság világa. a munkáslakta negyedás; nyomora, a fizikai dolgozókkal, a munkássággal való — egyre elmélyülőbb — szolidaritást érlelik meg benne. Verseiben mindinkább a nép, a nemzet élet-halál- kérdésed kapnak helyet Egyre tudatosabban száll szembe a barbár, vad ösztönökkel, és megjelöli a becstelen tettek idején a becsületes emberi és költöd magatartást: »Ö, költő tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakói, és oly bűntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok S oly keményen is, mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok.« Amikor pedig — miként írja — *»a fák között már fuvall a halál«, egyik versét szinte kozmikus erejű el- szánással így fejezi be: »Hargod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört« Töredék című verse minden történelmi munkánál hűségesebben és kifejezőbben festi ezt az elkövetkezett, véres, gyászos korszakot: •Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra... Oly korban éltem én a földön, mikor besúgni érdem volt , s a gyilkos az áruló, a rabló volt a hős, — s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest...« Borban, a gyötrő rab munkán túl legjobban az fáj néki, hogy szeretett hazájától teljesen elszakították. Attól a hazától szakították el, melynek földjét búosúzás- kór porba omolva csókolja, s amelyről a magyar irodalom egyik legszebb, legfel- emelőbb hazafias költeményét, a »-Nem tudhatom« című verset írta. •Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, neikem szülőhazám itt e lángoktól ölelt Egy párizsi képeslap nem. Gyertyát ma ír nem volt szabad gyújtani, ezért a verssorokat, szakas zokat állandóan első világosságnál papírra vetettem. Vigye el hiamvaihoz felújuló bánatom sirató szavát „ , „ és szálljon utár, a halál örök, eszemben. Csak az o verseiből éjszakájába rég. i bajtársi ér- olvastam. Éjjel sehogy sem zésem hűséges kegyelete... Párizsi képeslap előttem. Emlék a régi baráttól, aki —- a halandó emberkék közönyének és gyarlóságának tisztítótüzét és az elaljasult gonoszok poklát megjárva — művészetével és igaz emberségével holtan is legyőzte az elmúlást Habent sast fata... Dé nemcsak a könyveknek, néha egy levelezőlapnak is van története. Az a lap, melyet feleségével együtt ö írt nekem, egyik legszebb versét idézi föl bennem, hiszen keletkezésük és keltezésük szinte napra egyezik. Mindkettő párizsi emlék- «Két napija így zuhog s hogy ablakom nyitom, Paris tetői fénylenek...« — igy kezdődik a vers. Az üdvözlő lap keltezése 1937. június 26. — Az Atlan- tióceó.n felől egyre érkeznek a világváros felé az esőfelhők, Hispániából predig a «szomszédból szálló rémület!« Radnóti Miklós ezen a napon délután a rue Cujas-on lévő postahivatalba megy (a bélyegzőn iS óra 30 perc vari); bizonyára barátainak, ismerőseinek küld egy csomó lapot. Az utcákon a párizsi tömegek menetelnek, — közöttük magyarok, olaszok, dél-afrikaiak, és más népiek fiai. A Nemzetközi Brigád indulója hangzik ajkukról, szenvedélyes felkiáltások a spanyol nép megsegítéséért, és átkok Francára, aki miatt Hispánia folyót vértől tajtékosak. Az «ezerr.yeivű, egy- szívű brigád« szelleme, a nemzetközi munkásszolidaritás hatalmas .reje lebeg és úszik, a feliratok, a zászlók, a tömeg fölött. A magyar költő — aki egy kis, urainak ostoba és kegyetlen tneobarokk országlása alatt nyögd tájról jött — felissza szemével a látványt, s visszhangzik benne a kort formáló nép akarata. Es megszületik a gyönyörű üzenet; »Népek kiáltják sorsodat, szabadsági vta délután is érted szállt az ének; nehéz szavakkal harcod énekelték az ázottarcú párisi szegények.« ttyen beszédes, ilyen történelmet idéző, emlékeket felkavaró az előttem fekvő képeslap. Török Lehel uanoiatg-gj-ap xjeiy-aiä 'nunij-j y h**«i Ár! SlAfV A párizsi üdvözítek kis ország, messzeringó gyermekkorom világa. Belőle nőttem ón, mint fatörzsbol gyönge ága s remélem, testem is majd e földben- süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennék» kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csörgő, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály...« A hazától, ettől a ►»búvó otthoni táj«-tól szakították el. ahová — miként azt a Hetedik Eciogában írja — álmükben »»Szerbia vak tetejéről horkolva repülnek a foglyok«, és amelyről azt kérdezi: »»Megvan-e még az otthon«, »bomba sem érte talán"'« S »van-e ott haza még, ahol értik a hexametert is?« Kihez, hová menekül érzésben, vágyban, gondolatban az elfáradt, a meggyötört férfi, a halálra szánt íérfilélek? Az imádott nő .drága emlékképe töltheti csak el kedélyét, érzéjvilágát, életrez- düléseit. Minél differenciáltabb a férfi érzelemvilága, minél kulturáltabb, minél telítettebb gazdag, nemes érzésekkel, annál jobban vágyakozik e »felemelő női« után. Ha az élet megtépázott bennünket, ha csalódás, kiábrándulás ért; ha erőül: fogytán, ha nem látunk kiutat, ha runden töl, mindenkitől búcsúzni kell; mindig annál forróbb vágyakozással vágyunk a szeretett nő után. Mint oly sokszor: most még egyszer — talán utoljára — szeretnénk feltárni előtte lelkünket, testi-lelki embervalónkat, hogy megértő szeretet, kárpótló vigasztalást, bol- dogítást találjunk minden szenvedésünkért, az élet hántásaiért, gyötrelmeiért. Reménytelen és szörnyű helyzetében Radnótiban is ez a forró, emésztől vágyakozás sír fel a kedves, a hitves, az imádott nő után. Nem hiszem, hogy a világirodalom szerelmi költészetében még nagy« sok olyan sört találnánk, melyet a szüreteit nő utáni vágyakozást, a szerelem mélységét úgy kifejeznék, mint »Levél a hitveshez- című versének e sorai: »Mikor láthatlak újra, nem tudom már. ki biztos voltál, súlyost mint a zsoltár, s szép, mint a fény és Oly szép, mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék...« Örök Jeligés Igéi lehelnék és maradhatnak e . szavak mindazoknak, akik olvassák; és valaha is igazán szerettek ■vagy éppen szeretnek valakit. Néhány évvei halála í előtt József Attiláról tartott emlékbeszédében ezeket mondotta Radnóti Miklós: «-,. A mű, amit a költő halálig alkot, halálával hirtelen egész lesz, s a kompozíció, melyet életében szinte testével takart, a test sírba- hulltával válik láthatóvá, fényiem és nőni kezd.« így vagyunk vele is. Eg$ szörnyű, gyászos kor feneketlen poklából, a magyar irodalom legtisztább, legmagasabb csúcsaira emelkedett Gyilkos golyó megölhette, de tiszta emberségét, művész* nagyságát, erkölcsi magas» remdűségét, mély. igaz haza» szeretetét nem pusztított« el a haláL ESete, művei nemzedékeken át példamutatók maradnak mindazok számára^ akik az igazság, a szépség, a lelki tisztaság után valaha is vágyakoznak!... G$«a«s Zoffaa SOMOGYI WBPLAP Vmoia m aesma&ar X U
