Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-02 / 255. szám

Kiállítás a műcsarnokban

VICTOR VASARELY

Victor Vasarely,

azaz Vásárhelyi Győző neve talán a legtöbbet emlegetett, a legdivatosabb név napjainkban — a nemzetközi képző- művészeti életben. Ne tévesz- szen meg bennünket a divatos szó, ezúttal — ritka kivételképpen — a jelzőhöz nem tapad negatív értelmezés. Vasarely művészete azért divatos, mert korszerű, mert hű kifejezője a hatvanas évek világának — annak a világnak, melyet a maga képére és hasonlatosságára formált a szociális (az ő esetében nyugodtan leírhatjuk azt is: a szocialista) gondolkodás és a modem technika. Vasarely célja, hogy a művészeti alkotást a közösség tulajdonává tegye, az emberi környezet alkotó- j-lemévé. Műveit tehát ném az uh. »értőkndk« szánja, hanem a tömegéknek.

1928—29-ben Bortnyik Sándor »Műhely«-ében kezdte képzőművészeti tanulmányait. Megismerkedett a konstruktivizmussal, azzal a művészeti irányzattal, mely a geometrikus formákból alkotott rend segítségével akart úrrá lenni a kor szellemi -életében dúló •zűrzavar fölött. Természetesen a Horthy-rezsimben nem érhetett célt ez a mozgalom, a tisztaságot, fegyelmet kifejező műalkotásokkal díszített egészséges munkásnegyedek tervek maradtak. Vasarely ebből á fojtó légkörből Párizsba menekült. A siker nem hullott az ölébe: 15 éven át alkalmazott grafikai munkákból élt, plakátot rajzolt, könyvet tervezett. De szabadságot csinált a szükségszerűségből, ezekben a grafikai munkákban egész életművének a tervét vázolta fel. A műcsarnokbeli kiállításon meglepetve fedezi fel a látogató a művész első munkáiban az életmű egész tervét. S a mű hátterében meghúzódó,, az ihlető gondolkodást is. Vasarely ugyanis azért fordult a plakát, a könyvburkoló felé, azért tette munkáit sokszorosításra alkalmassá, mert azokhoz a tömegekhez kívánt szólni, akiknek a hirdetőoszlop, a tűzfal, a kirakat pótolja a múzeumokat és az elegáns IcTállítási termeket Tiszteletreméltó az a hűség, mellyel ifjúkori tervéhez mindig következetesen ragaszkodott.

A háború után — részt vett az ellenállási mozgalomban — láthatott hozzá a grafikai munkáiban kidolgozott terv megvalósításához. A sokszorosítás lehetősége kedvéért kezdetben a fekete-fehér színekre egyszerűsítette festményeit. Egyik képén fehér alapon átlós fekete vonalak alig észrevehető hajtásaikkal egy

vágtató ló formáját idézik fel — megnyerő bájjal és köny- nyedséggel. Majd a fehérben- feketében megfogalmazott formákat két, egymás mögé helyezett üveglapra festette, s a formák-színék úgy változtak, alakultak, ahogy a néző mozgott előttük. Azt akarta: a néző ne csak passzív szemlélője legyen a műalkotásnak, hanem aktív részvevője, a művésznek társa legyen az alkotásban is.

A formák térbeli helyzete tehát a mozgás időbeliségével egészült ki a negyvenes években készített fekete-fehér művein. A formák szinte matematikai képlettel kifejezhető viszonyban vannak egymással Színes táblaképein hasonló technikát alkalmazott, szín és forma- mindig összhangban van, s úgy tartozik egymáshoz, mint az egyenlet két tagja, így alkotva szerves egészet. Munkásságának jelentőségét így fogalmazta meg: »A mozgáson alapuló műalkotások olyan humanista tartalommal töltik mag a plasztikus művészeteket, mely egyaránt kihat ezek esztétikai, erkölcsi, gazdasági, társadalmi arculatára... Ez a művészet lendületet ad a gépi eljárások alkalmazásának, a művészi gondolatok cseréjének, közösségi terjesztésének... Ez a bolygó új folklórja...«

Újabb művei _ a geometrikus elemekből felépülő, hatalmas, színes táblák — a kép síkján a tér több dimenzióját Igyekeznek az optika törvényei alapján bemutatni. Olyan térproblémák festői megoldásai ezek, melyek közelebb vannak az építészet, sőt a városépítészet feladatköréhez, mint a festészetéihez. Vasarely ugyanis arra törekszik, hogy a művészetnek olyan egységét teremtse meg, mint amilyet a reneszánsz adott, ahol az ember új igényelnék megfelelően minden művészeti alkotás — épület, festmény, szobor, dekoráció, használati tárgy — a nagy egység része. Művei tehát — egy kis túlzással — olyan várostervek, melyek a mai ember igényét (a minden oldalú fejlődést lehetővé tevő környezetre) akarják kielégíteni. »A több színű város — (tötobszínűségen burkolóanyagainak változatossága értendő) írja Vasarely — tökéletes szintézist jelent számomra. A művészetek egybekapcsolásának elve a plasztika valamennyi ágát új életre kelti, teljes funkcióban... A több színű város valósít ja meg azt az egyetlen építészeti szintézist, amely az anyagi tér plasztikai értékének olyan szellemi, lelki kiterjedést biztosít, amelynek kapcsolata van a jelenkori társadalmi szerkezettel. A műalkotást tehát beolvasztjuk a közösségbe.« !

Imponáló program ez, művészeti megfelelője a modern technikának, mely lakható űrállomásokat tervez, és olyan számológépeket épít, melyeknek memóriaegysége több információt tárol és közöl a pillanat tört része alatt, mint a világ legnagyobb könyvtárai. Vasarely művészete része annak a társadalmi átalakulásnak, melyet a szocializmus fogalmával teszünk érthetővé.

Budapesti kiállítása

talán a legteljesebb, amit a művész valah§ is, a világ bármely pontján rendezett. S ez nem véletlen. Vasarely ma is magyarnak vallja magát, és mindent, amit elért, megvalósított, szeretné megosztani azzal a közösséggel, mely útnak indította.

Sík Csaba

Ifnljn pontosam olyan,

llullfl amilyennek az idegen hiszi, elképzeli — és mégis egészen más. Amikor egy utazás özönlő élményanyaga szembesíti egymással a hiedelmeket és a valóságot, egyszerre jelentkezik minden szépség és minden ellentmondás. Persze néhány hetes utazás nem jogosíthat fel senkit általános érvényű megállapításokra. De a figyelő és töprengő utas észrevételei talán elmondanak néhány érdekességet

Toscana Közép-Olaszország gazdag múltú és változatos történelmű tartománya.

Mikor a vonatablakban a hajnali felszálló ködből előbukkan a táj, Molnár C. Pál képei rajzolódnak elénk. Szelíd völgyek és kopár hegyoldalak, ritkán szőlők és dús lombú fügefák, magános házak és tömbökbe zsúfolt városok, és a horizontból kiemelkedő, ég felé szurkáló, szigorú ciprusok. Ünnepélyesség és derű, 'kimértség és engedékenység együtt.

• » •

A kulturális élet színes, változatos, kissé nyugtalan; más erők feszítik mint a miénket. Nemes törekvésekkel van teli, de még sok az árnyék is körülötte.

A könyvesboltokban csak akkor találják meg könnyen az általunk keresett könyvet, ha a mű kiadóját is meg tudjuk nevezni. A könyvkiadás Olaszországban ugyanis nagyrészt a különféle kiadók vállalkozó kedve és üzleti értékelése szerint alakuL Egy- egy országosan ismert szerző verseskötete vagy regénye sokszor kisebb példánvszám- ban jelenik meg az 55 millió lakost számláló Itáliában, mint nálunk. Az utcai könyvárusok kirakatait és tablóit szinte elborítják a kalandos történetek, a »sárgaregények-" és a rémhistóriák színes füzetei. S mindezt nem is adják olcsón.

A mozijegyek drágák, s a vetítővásznon gyakran jelennek meg a gazdagon színezett sextörténetek.

A könyvtárakban szigorú a rend, jó a szervezettség — de szabadpolcos kölcsönzést nem láttunk. Kevés folyóirat tal és sok képes magazinnal találkoztunk.

Sok az országban a különféle klub. Ezeket egyházi képviselők, állami hivatalok, iparosok, kereskedők, különféle pártok — és még ki tudja. kik szervezik. Gazdájuktól függően a klubok élete céLkitűzédaiben, szellemében, tartalmában más és más.

A társadalmi ismeretterjesztésnek nincs olyan szer vezete, mint nálunk. Bár szabadegyetemek, népi akadémiák ott is működnek, ezek azonban nagyrészt az idegenforgalom szolgálatában állnak, vagy csak egyes rétegek szellemi igényeit elégítik ki.

Oktatási rendszerükben nagyon plasztikusan jelentkezik

SZIRMAI ENDRE:

Itáliai

útijegyzeteEi

a feszültség. Olaszország gyors ütemben fejlesztette iskolarendszerét; de erre nagyon is szüksége volt. Az analfabétizmusra vonatkozó adataik nagyon meglepőek. A Klasszikus kultúra egyik utódállamában a következő adatokat közölték: 1860-ban az ország lakosságának 80 százaléka analfabéta volt! 1901- ben 50 százalék; 1950-ben 20 százalék. A legutóbbi adatok szerint 1968-ban Olaszország lakosságának 8 százaléka analfabéta! Ez még akkor is nagy szám, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az analfabéták leginkább a hegyíla- kők és a déliek legidősebb generációjából kerülnek ki A nyolc osztályos kötelező és ingyenes oktatás ott is általános. (Kászüllő reformjuk szerint valószínűleg megkísérlik bevezetni majd a 10 osztályos kötelező oktatást.) A körzeti iskolákba a távoli

5

zük kis szoba, mint a telefonközpontok általában. Az egyik csengő hosszan, türelmetlenül cseng, már talán másfél perce. de a telefonoskisasszony éppen egy másik vonalon beszél.

— Es akkor azt mondom Gyuszinak: »No, nézd, fiam, legjobb, ha tudomásul veszed, hogy velem nem lehet játszani«... Érted? Halló, halló, Terikém! Jól hallasz? Várj, egy pillanat, felveszem már ezt az átok vonalat!

Halló, ananászért. Kit,

kérem? Házon kívül van. No, szóval mondom: »Nézd fiam, én nem az a lány vagyok, akinek te gondolsz, és ha így folytatod, vedd tudomásul, hogy az életben többé szóba sem állok veled! Halló, hallasz, Terikém? »Mert egyszer együtt voltunk víken- dezni, az még nem jogosít fel arra, hogy ilyen hangon beszélj velem!-" Ezt így megmondtam neki, kérlek, a képébe/ Legalább tudja, hogy mihez tartsa magát! Értesz? Várj, megint egy átok hívás, meg kell itt őrülni! Halló, ANANÁSZÉRT! Házon kívül van... Kosztolitz kartárs ebédel... Kurityáni elvtárs szabadságon ... Detre Jenő csúsztat... Kelemenné külföldön.., Tordai kartársnő a minisztériumban. Halló? Nem kell mindjárt idegeskednie, kérem! Az igazgató kartárs itt van, igen. Kapcsolom. Halló, Terikém? Te, az arcát láttad volna a fiatalúrnak! Az álla is leesett, fiam! Ezután másképp beszélünk, ezt láthatta rajtam.

Az igazgató asztalán megszólal a telefon. Feláll kis asztalától, ahol sgy vendégével feketézett, az íróasztalához lép.

— Bocsáss meg, egy pillanat! — Felveszi a kagylót.— Halló, Barta igazgató. — A

Bárány Tamás:

ANANÁSZÉRT

zavar felhője úszik át arcán. — Természetesen, Kamocsai elvtárs. Örömmel várlak. Tíz perc múlva itt is vagy? Értem. Szeretettel várlak, szervusz. — A telefon villáját lenyomja, és izgatottan tárcsáz. A központ jelentkezik.

— Tessék, igazgató úr.

— Jolánka, szóljon Tabák bácsinak, hogy oltsa el a lámpákat, és szaladjon le a Vadrózsába, aki ott van, azonnal jöjjön fel, és foglalja el a helyét! Lázas munkai Megértette?

— Igenis, igazgató úr — feleli Jolánka, és a banánt egy másik lyukba nyomja. — Hát akkor én búcsúzom is, Terikém, meg kell itt dögleni, hogy micsoda forgalom van ma! Lehet, hogy azért egy óra múlva hívlak! Szia!

r

öprengő arccal lép visz- sza az asztalkához az igazgató, kiissza maradék, elhűlt feketéjét.

— Tyű, de meleg helyzet, a mindenül

— Kit vársz? — kérdi a vendég.

— A főkönyvelőt, az irányítószervünktől ... — A cigarettadoboz után nyúl, kínálja a másikat. — Parancsolj, gyújts rá! örülök, hogy látlak, öreg fiú... A bankett óta nem is találkoztunk. Hát mesélj, mi újság?

A vendég a mennyezetet nézi.

— Érdekes, nézdd... elaludtak a lámpák, és szinte észre sem lehet venni!... Remek itt a külső világítás. Tulajdonképpen miért égnek a neoncsövek nálatok világos nappal?

Az igazgató elmosolyodik, s cinkosan hunyorít.

— Kérlek... — de egymás között! — tudod, szociálisan érző főnök vagyok... No már most, azt is tudod, hogy az ananászforgalom nem a legegyenletesebb az országban. Ugyebár, néha hónapok is eltelnek, amíg érkezik egy-egy szállítmány. De a munkatársaim nem fizethetnek erre rá, elvégre nem az 6 bűnük, hogy nincs élég devizánk ananászra... Ez a Kamocsai főkönyvelő, az irányítószervünktől, meglehetősen bizalmatlan természetű pasas. Ügy is mondhatnám: kifejezetten gyanakvó... Mielőtt jóváhagyja a túlórakeretet, kérlek, nem átallja ellenőrizni a vállalat viVanyóráját, hogy volt-e elég fogyasztás — már úgy értem, az esti órákban...

Elmosolyodik.

— Ezért aztán egész nap ég nálunk a villany!

4 vendég meglepetten mered rá.

— Reggeltől estig?

— Reggeltől estig! — nevet az igazgató. — Csináljuk a villanyszámlát! Ha ennek a Kamocsainak, ez kell! Most jön, képzeld, leolvasni a villanyórát ... Még szerencse, hogy előtte miytdig ideszól telefonon! ;

A vendég él sem mosolyo- dik. j

— Most ném azért jön — szól csendesen.

— Hanem?

— Azt hiszem, el akar búcsúzni. Tegnap áthelyezték.

— Ugyan!. .. Honnan veszed?

— Ma reg gel neveztek ki a helyébe.

tanyákrófl autóbusz tzáSJHJ*

naponta a tanulókat.

Oktatási módszereik

ír. g ehe lösen elavultak. A nevelők nagyrészt prelegálnak. aztán számonkémek (különösen a közép- és felsőfokú oktatási intézményekben.) Osztalvozási rendszerük bonyolult és erős differenciálási lehetőséget biztosít.

Most dolgozzák ki a közepés felsőfokú oktatás reformját (pl. a kereskedelmi vagy ipari szakközépiskola zsákutca, lii szén onnan nem lehet egyetemre jutni). Az egyetemek elsősorban a klasszikus gimnáziumok tanulóit veszik fel.

Olaszországban még működnek magániskolák is, De a magániskolákban kiállított bizonyítványt csak akkor ismerik el ha a tanuló állami bizottság' előtt különbözeti vizsgát tesz.

Olaszországban 5 masan- és 21 állami egyetem működik. Legrégebbiek a páduai, bolognai és sienai intézmények (Páduában és Bolognában egykor sok magyar diák tanult.) — A hallgatok között sok a jogász, kevés a mérnök; pedig az országnak inkább az utóbbiakra lenne szüksége.

Egyetemi t-nári állást elnyerni nagyon nehéz. De ha valaki egyszer egyetemi tanár lett, az szinte örökös állást jelent

A nyelvi egység hiánya Jelentős mértékben akadályozza a közművelődés gyors ütemű fejlődését. Több tartomány gyerekei csak az iskolában ismerik meg a köznyelvként használt »olasz« nyelvet. Hiszen tulajdonképpen csak a múlt század vége felé, vált a toscanai dialektus általános köznyelvivé. Ugyanis ez állt legközelebb a művelt irodalmi nyelvhez. De még ma is az a helyzet hogy pl. a genovai hajósok éleiéről szóló s az ő nyelvükön megszólalóimat színpadi művet Milánóban jól értik, de Rómában már alig! Ez a nyelvi tagoltság sok nehézséget okoz, S.mi lenne a megoldás? — Az olasz közművelődés szakemberei abban hisznek, hogy nemsokára kialakul egy egységes nemzeti kultúra, és ez kialakít és általánossá tesz égy egységes nemzeti nyelvet.

A mindennapi élet, a változó táj egyéni vonásai, a: társadalom törekvései, egész életformájuk sajátos és jellegzetesen olasz. Az emberek kedélyesek, derűsek, közvetlenek. Nagy ' lendülettel, de idegeskedés nélkül végzik mindennapi munkájukat. Az utcákon' és tereken, munkahelyeken és intézményekben barátságos, családias _ a hangulat. Mindenki készséges, szíves. Ha udvariasan kérdezünk, eligazítanak, elkísérnek, kézzel-lábbal magyaráznak. Ha megbántódnak, kimértek és udvariaskocíók.

Tisztelik a hagyományt . és az embert. Liberálisak és vallásosak, bár a vallásosság inkább csak az asszonyokra es az idősebb generációra jellemző.

Civilizációjuk fejlett, jól szervezik mindennapi életüket. Érdeklődésük Változó. Az átlagembert leginkább az üzlet, a bankok, az autók és a magánélet nyugalmának biztosítása érdekli. A tudományok, a művészetek, a fejlett igényeket kielégítő szellemi elet aránylag" vékony réteget mozgat.

fl családi éíetnSp:

hoz ragaszkodnak. A családfő jogai ma is csorbítatlanok; a »ius coirrigendi« ma is érvényes. Ha a feleség okot szolgáltat rá, a családfő megbüntetheti (megverheti) feleségét. — Erre ugyan a családi élet gyakorlatában egyre ritkábban kerül sor.

Szangvinikusak, sokszor patetikusak. Nagy átéléssel, lelkesedéssel tudnak beszélni a legegyszerűbb dolgokról is. Gyakran és fölöslegesen hangosak. kiabálnak — pedig nem is haragszanak, csak társalognak és vitáznak.

Tenger es szárazföld, történelem és modern kor úgy találkoznak és élnek ezen a félszigeten, mint az anya és a gyermek. Sok dolog készül Olaszországban, amit a külföldi utas csak sejt és bizakodással vár.

SOMOGYI NtPLAP

| Vasárnap, IM. Wlnr 1